Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
Magyar fiuk Afrikában
Keletkezés ideje
1907
Fejezet
11
Bekezdés
1182
Mondat
2080
Szó
24418
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
NYOLCADIK FEJEZET.
Bembo sürgetésére rövid vártatva a legnagyobb sietséggel hagyták oda a biztos védelmet nyujtó fákat és benyomultak az erdőségbe.
Az ősvadon felségesen szép volt ; Radák azonban ezuttal minden érzékét elvesztette a növénygazdagság páratlan pompája iránt.
Magához intette a gyorsan előrehaladó négert s alig fékezhető izgatottsággal kérdezősködni kezdett.
- Hány napi járóföld az a Manyembézi?
- Éjjeli fényesség megtelik, míg látjuk Manyembézit - felelte a néger.
Radák hamarosan kiszámította, hogy a holdtölte mától számítva tizenhét nap mulva fog beállani.
Tizenhét nap!
Elképedt erre a fölfedezésre.
Felindult lelkiállapotában oly végtelenül hosszúnak tetszett ez a tizenhét nap, hogy majdnem haragra lobbant .
Repülni szeretett volna s imhol még tizenhét napig kell szakadatlanul vándorolnia.
A mindenható Isten adja, hogy testvérbátyját még életben találja, de ha nem is találja életben, ha a nagyképzettségű és komoly férfi esetleg talán áldozata lett vakmerő elhatározásának, mely az ismeretlen világrész belseje felé hajtotta, hogy nevének hírt és dicsőséget, hazájának elismerést és tiszteletet szerezzen a külföld tudósai előtt - a szomorú valóság még mindig sokkal nagyobb megenyhülést nyujt, mint az örökös kétség és bizonytalanság, amelynél kegyetlenebb érzés a szerető szívet nem kínozhatja.
Este nyolc óra tájban kisebbszerű tisztáshoz értek, melynek nyugati oldalán egy eléggé magas domb emelkedett ki az ősvadon sűrűségéből.
Bembo figyelmesen megvizsgálta a környéket, azután kijelentette, hogy éjjeli tanya számára ennél alkalmasabb helyet bajosan fognak találni.
Jánoska rögtön elkapta a kimondott szót.
- Nemkülönben lévén a dologgal, nagyságos úrfi, - mondotta verejtékező homlokát törölgetve - ennél jobb hely nincs a világon.
Radák leszállt a nyeregből, levette lova fejéről a kantárt, hátáról a nyerget s megveregetve a mén nyakát, szabadjára eresztette.
Hadd legelésszen a kövér fűben.
A sátor kifeszítése után "Princ" és "Blond" is megszabadultak terhüktől, nemkülönben az árván maradt "Drága" öszvér is.
Társa, a szegény "Pénzes" ott hever most is az Ogovai hullámaiban, hol gyászos halálát lelte.
A vacsorakészítést Radák vállalta el.
A legények fáradtak voltak a sok gyalogolástól.
Tagadták, de az ifjú látta.
Még a mindig egyforma kitartással lépegető Bembo arcán is észre lehetett venni, hogy a reggel óta egész mostanig tartó vándorlás kimerítette.
Jól megjárható, nyilt úton 40 kilométernyi távolságot is bejártak volna, míg igy - folytonos küzködésben a cserjék , bokrok és indák-alkotta akadályokkal - alig hagytak hátra kilenc, legfölebb tíz kilométert.
De még ez az aránylag csekély távolság is ritka nagy eredmény volt az ősvadon e homályos, árnyékos mélységeiben, hol fehér ember még soha meg nem fordult.
Ki tudja , mily roppant idő fog ismét leperegni az évszázadok örök óráján, míg e felhőkbe nyúló fák, e tömötten egymásra hajló bokrok, felfutók, kúszó növények, csodaszép virágok és a minden félelem nélkül ide-oda röpködő gyönyörű afrikai papagályok, vadpávák és egyéb ragyogó tollú madarak utódai megint európai embert fognak látni.
Félóra alatt megvolt a vacsora is.
Bembo nyalábszámra dobálta a száraz gallyakat a magasan lobogó tűzbe, nehogy kialudjék.
A tűz fénye az egész tisztást megvilágította.
Kilenc óra tájban Radák biztatta embereit, hogy vonuljanak be a sátorba, ha fáradtak és feküdjenek le.
Éjfélutánig magára vállalja az őrködést, ha ugyan szükség lesz rá .
A legények szivesen engedelmeskedtek.
- Virrasztok én! - ajánlkozott Bembo.
- Majd éjfél után, - hárította el az ifjú az ajánlkozást - eredj csak te is és feküdj le.
Szükséged van rá.
A néger előbb csendesen mosolygott, azután orrfintorgatva erősítette, hogy nincs szüksége pihenésre.
Ma szárnyai vannak, melyekkel azonnal fel fog repülni és megnézi, nem sompolyog -e valahol a közelben egy éhes jaguár, hogy megrohanja és szétmarcangolja a lovakat is, a fehér embereket is.
Radák nem értette, mit jelentsen ez a hóbortos beszéd.
A mindig komoly és nyugodt néger most éppen ugy viselkedett, mintha bolond, vagy ittas lenne.
Bembo akkorákat kacagott, hogy belevisszhangzott az egész erdő.
- Megfogom jaguár fülét és földhöz vágom! - kiabálta röhögve.
Majd a tűz mellé ugrott s ott nevetségesen furcsa illegetéssel szilaj táncra perdült.
Ugrált ide-oda, mint egy bakkecske.
Azután hátraszegte fejét és egy eszeveszett ugrással átvetette magát a lobogó tűzön.
- Bolond vagy, Bembo! - kiáltott rá az ifjú.
A folytonos lármára előbb Gozár, azután Jánoska is fölébredt; mindketten kijöttek a sátorból, hogy lássák, mi lelhette a feketét.
Bembo a tűzrakás másik oldalán is táncra perdült.
Kirántotta övéből tőrét , megvillogtatta feje fölött, s folytonos ugrándozás és éneklés között erősítette, hogy de igenis, meg fogja ragadni a jaguár fülét.
Radák hiába találgatta, hogy mi baja lehet.
Meg volt ugyan róla győződve, hogy valami különös dolog eshetett vele... talán lenyelt valamit tévedésből, ami nem gyomorba való, vagy más ilyesmi - rábukkanni azonban nem bírt.
Gozár összenézett Jánoskával és hümmögetett.
- Gyanús volt ez nekem mindig... - dörmögte bizalmatlanul - azt gondolom, hogy komédiázik...
Bembo kiterjesztette karjait s énekelve, huhogva forogni kezdett a tűz körül.
Majd lábujjhegyre ágaskodott, repülő mozdulatokat tett s biztatta Radákot, hogy nem kell félnie a jaguártól, imhol most mindjárt utána repül, megfogja fülét stb...
Ugyanazt ismételte, amit az imént.
Egyszerre azonban megtántorodott képtelenül gyors forgásában a néger.
Karja lehanyatlott, egész teste reszketni kezdett.
Szája szeglete megtelt finom, fehér habbal...
Még egy bizonytalan, tántorgó mozdulatot tett... egész arca vonagló mosolyra torzult , azután előre vágódva, végigzuhant a földön és ott maradt eszméletét vesztve , érzéketlenül, arcára fagyott torz-mosollyal, mintha villám sujtotta volna.
Radák felpattant helyéről és hozzá sietett.
Gozár is ott termett egy ugrással.
Egy kis önvád bántotta az oláh lelkiismeretét .
Méltatlanul gyanúsította, holott nem érdemelte, mert bizony nem komédiázik, hanem komolyan beteg, vagy mi...
Nem lehet tudni.
Jánoska aggodalmas képpel hajolt az eszméletlenül fekvő néger fölé.
- Ha meg talál halni... - súgta Gozárnak - soha többet innét ki nem jutsz, nagyságos oláh, úgy nézz reá...
- Csend! - parancsolt rá Radák a legényekre, s Bembohoz hajolva, figyelmesen hallgatta a fekete lélegzetvételét, mely hol elakadt, hol ismét hallható, gyors, de rendetlen volt.
Érverése el-elmaradozó, lüktető, tompa.
Szája szegletéből eltünt a fehér, finom hab - ajka kinyílt s duzzadtan, kiszikkadva, időnként görcsös reszketés között maradt nyitva...
Radák nagy aggodalommal vizsgálta a feketét, akinek életétől mindnyájok sorsa és kutató útjának sikere függött, - most azonban, midőn Bembo nyitott szájától visszahajolva, megkönnyebbülten talpra szökött, eltünt szivéből az aggodalom.
- Meg van mérgezve! - mondotta mosolyogva a legényeknek, kik szintén nagy szorongással lesték a fekete állapotát, - de holnapig kialussza és kutya baja sem lesz.
- Aunye! - vigyorogta el magát Jánoska a hírre - hát az mi jóféle méreg legyék?
- Hasis. *
Jánoska és Gozár e felvilágositás után óvatosan fölemelték a földön heverő feketét , bevitték a sátorba és lefektették.
Azután ők is nyugalomra tértek.
Radák - miután eldöntötte, hogy a hasis nyilván tévedésből kerülhetett a cukorka közé, melyet a néger szopogatott s hatásában egyáltalában nem válhatik veszedelmessé - egy darabig még ébren maradt, azután ő is bevonult a sátorba és fekvőhelyére dőlt.
Nincs miért őrködnie.
Az őserdő nyugodt.
Gyanus nesz nem zavarja a természetre boruló mélységes csendet; a tűzrakáson égő fagallyak pattogásán kívül más hang az éjjel mozdulatlan némaságában nem hallható.
*
Bembo másnap reggelre föltápászkodott ugyan, de annyira bágyadt és szenvedő volt , hogy Radák jobbnak látta elhalasztani az utazást.
Ebbe azonban a néger semmi szín alatt sem akart beleegyezni.
Váltig erősítgette, hogy az egész csak a rossz szellemek incselkedése volt, de már eltávoztak és ezután békében hagyják.
Megy ő, csak egy kicsit szokja meg a járást.
Feje még mindig bódult egy kicsit, s lába sem engedelmeskedik akaratának.
A történtekre nem emlékezett.
Radáknak, hogy a kecske is jóllakjék meg a káposzta is megmaradjon - mentő gondolata támadt.
Mialatt Gozár és Jánoska lebontották a sátrat és felkészültek az útra, elővezette lovát s megparancsolta a négernek, hogy üljön nyeregbe, átengedi neki lovát; vezesse lóháton a karavánt, míg annyira erőre kap, hogy elgyöngült lábát használhatja.
Bembo nagyot nézett az ifjú kivánságára.
Ő üljön lóra?
- Én üljek lóra? - kérdezte megnyúlt ábrázattal, s ijedten hátrálni kezdett.
- Tartsd neki a kengyelt, Jancsi!
Jánoska odaugrott, s elfojtott nevetéssel kinálgatta a kengyelvasat a hátráló feketének.
- Egy, kettő! - kiáltott rá az ifjú.
- Lóra!
- Én, uram? - rémüldözött Bembo és a tenyerét arca elé tartotta.
Ez azt jelentette , hogy most az egyszer megtagadja az engedelmességet.
- Ej az ördögbe! - fakadt ki türelmét vesztve Radák, - emeld nyeregbe Gozár a fajankót!
Majd meglátom, hogy teljesedik -e akaratom, vagy nem!
Gozár megragadta a négert.
Bembo kézzel-lábbal tiltakozott, s ordítva erősítgette, hogy el tud ő már menni a maga lábán is, nincs szüksége erre a "négylábú szörnyeteg " -re - de mit sem használt .
Gozár vastag karja egy pillanat alatt a levegőbe emelte, s minden ordítozása és kétségbeesett rúgkapálózása ellenére is beültette a nyeregbe.
Bembo mindkét kezével a nyeregkápába kapaszkodott.
Szörnyen furcsa figura volt szegény!
- Ha megmoccansz - kiáltott rá tettetett szigorral az ifjú, mert maga is módfelett nevetségesnek találta a nyeregben kuporgó, ijedt feketét - odakötöztetlek és éjjel-nappal ott tartalak!
- Uram, leszállok!
Uram, gyalog megyek! - kesergett siránkozó hangon a néger.
- Ott maradsz! - riadt rá az ifjú.
- Ügyelj rá, Gozár és vezesd a lovat, míg belátja a csacsi, hogy semmitől sem kell tartania.
Végre elindultak.
Bembo még sopánkodott egy darabig, de midőn úgy egy félórai haladás után lassanként rájött, hogy a "négylábú szörnyeteg" voltaképen egy cseppet sem veszedelmes állat, s a magas kápás tüzérnyeregben tulajdonképen igen kényelmes ülés esik, visszanyerte bátorságát, sőt lassan-lassan odáig emelkedett a nagy bátorságban, hogy a mén fényes sörényét is meg merte simogatni.
E szerinte vakmerő és hősies tett után büszkén tekintett le a mellette lépkedő Gozárra.
- Jól van, - mondotta bátorítva.
Az éjszakát egy kis erdei tó mellett nyugodtan töltötték el.
Másnap reggel az ifjú megint nyeregbe tessékelte Bembót, a fekete azonban ellenszegült és fejét rázta.
- Lovon jó, de elég.
- Amint tetszik!
A néger ismét a menet élére került s gyalogszerrel lépegetett az őserdő lombjai alatt, fáradhatatlanul, rövid pihenőket tartva, néha meg-megállva, de egy pillanatig sem akadva föl a követendő irányon.
- Már az igaz, hogy ritka egy jó orra vagyon! - csodálkozott az oláh, ki maga is megszokta, hogy odahaza a havasok rengetegeiben, ősszel, midőn sűrű ködfellegekbe burkolódzik az egész medve-vadon, s tiz lépésnyire sem lehet látni - orrára és ösztönére bízza magát.
Az őserdő nem akart véget érni.
Vadon, mindenütt vadon.
Itt-ott egy-egy tisztás, füves hely, kavicsos domboldal , azután ismét a vadonság a maga fáival, bokraival, kúszó növényeivel és örökös homályával.
Ez így ment két egész hétig.
A néger mindennap biztatta Radákot, hogy holnap, legkésőbb holnapután okvetetlen ki fognak belőle vergődni, s mire az "éjjeli fényesség ", a hold, egészen megtelik , meglátják Manyembézit.
De azután elkövetkezett a holnap is, a holnapután is, a holdtölte is, s a kis karaván még mindig az óriási afrikai vadon belsejében vándorolt előre, gyakorta lépésről-lépésre vágva magának utat a helyenként áttörhetetlennek látszó sűrűségben.
A természet akadályaival való küzdelem huszonharmadik napján , tehát máris jóval későbben, mint ahogy Bembo számította, a néger egy este végre örvendve jelentette, hogy másnap délfelé most már bizonyosan meglátják Manyembézit.
Radák hitte is, nem is.
Bembo jóakaratában nem kételkedett, jósolgatásaiban azonban nem bízott többé.
Egy egész héttel tévedni a távolság fölbecsülésében, ez több az elégnél.
Ez annál feltünőbb, mert Bembo máskülönben csak ritkán vetette el a sulykot, tájékozó képessége pedig egyszerűen csodálatos volt.
- Hiszed is, amit mondasz? - kérdezte az erősen bizonykodó feketét.
- Hiszem, uram! - válaszolta komolyan a néger.
- Tekints föl!
Radák a mutatott irányba nézett.
A vadon egy távoli pontja fölött néhány fehértollú madár keringett a levegőben.
Gozár is szemügyre vette a madarakat.
Alig hogy odapillantott, már el is kiáltotta magát:
- Galambok, nagyságos uram!
- Mit beszélsz? - kérdezte az ifjú és messzelátója után kapott.
- Manyembézi közel, - szólt a néger, - galambok Manyembéziben otthon.
A fiatal ember szive megdobbant.
Szeme ragyogott az örömtől.
Egész valóját a boldogság és az aggodalom meleg érzése ragadta hatalmába.
Boldog volt, hogy útjának végső célja már ennyire közel van.
De ugyanegyszerre szorongó aggodalmat is érzett , midőn átvillant fején a szomorú lehetőség, hogy minden erőfeszítés, kitartás , bátorság és testvéri szeretet hiába való volt: bátyját nem fogja életben találni...
Elűzte magától ezt a vigasztalan gondolatot.
Miért higyje a legrosszabbat, midőn ugyanoly valószinűséggel a legjobb reménységben bizakodhatik?
Ha előérzete és lelkének érzése nem csalóka álom, akkor Radák Domokos életben van...
Ezt súgja szívének egy sejtelmes előérzete is, s a szív titkos sejtése ritkán csal.
- Hány óra járásnyira becsülöd az utat? - kérdezte a négert.
Bembo gondolkozott, gondolkozott...
- Ha fehér emberek nem alusznak, de mindig mennek, az éjjeli fényesség közepén meglátják Manyembézit.
Ez azt jelentette, hogy éjféltájban.
- Egész örökkévalóság! - kiáltotta heves türelmetlenséggel az ifjú.
Gozár és Jánoska titokban összenézett.
Mind a két hű ember egyet gondolt.
Mikor fiatal uruk megváltozott lelkiállapotát s egész a végsőig feszített nyugtalanságát észrevették, mind a kettőnek majdnem egyszerre jutott eszébe, hogy egy éjszaka bizony nem a világ.
Ha már ily rettentő sokat gyalogoltak, elgyalogolhatnak még néhány órát éjfélig, mig szemtől-szembe lesznek azzal a Manyembézi nevű faluval, melynek Jánoska rögtön kicsavarta a nyakát s a saját szájaíze szerint "Ma nem nézi " -nek keresztelt el.
Hát csak azért is - ma nézi!
- Mit gondolsz, testvér? - dunnyogta szemével csippentve.
- Azt gondolom, testvér, - bólintott nagy vörös fejével Gozár - hogy az úrfi örülne , ha "Ma nem nézi " -t ma nézi és nem holnap.
Jánoska nem sokat teketóriázott; odalépett a távolabb álló Radák mellé.
S előadta , hogy minekutána sem ő, sem Gozár, sem az állatok, sem Bembo nem fáradtak és minekutána ő is, Gozár is, az állatok is, meg a Bembo is igen szeretnék már látni azt a Manyembézit, hát ő alázattal kéri, hogy ne itt az erdőben éjjelezzenek, hanem menjenek tovább.
Radák habozva mérlegelte, elinduljon -e, ne -e?
Maga is fáradt volt, pedig aránytalanul kevesebbet gyalogolt, mint emberei.
Mialatt azonban döntött volna, Gozár már elindult az öszvérrel s utána csakhamar Vigyázó is elindította a lovakat.
Bembo is elfoglalta a rendes helyét a menet élén.
- Derék fiúk vagytok! - kiáltotta föllelkesedve az ifjú - s a lovára kapva, utánuk sietett.
Aki legelőször megpillantja a falut, száz arany jutalmat kap.
Radák sebesen haladt a néger után.
Gondolataiba merülve, kerülgette ki a lova lába elé kerülő csonka fatörzseket s óraszámra nem szólt egy szót sem.
Jánoska egy darabig elévődött Gozárral, de aztán ő is belefáradt s szótlanul ballagott tovább lova mellett.
Gozár leghátul lépegetett öszvérjével.
Mióta tudta, hogy emberlakta hely közelében járnak, ismét gyanakvóvá és óvatossá vált.
Apró, szürke szeme mindegyre körülvillant a bokrok és fák sűrűségében s a válláról vadászosan lelógó fegyvert ismételten, gondosan megvizsgálta.
Igy haladtak, most már mindig fölfelé tartó irányban, órák hosszat.
A hold ezüstös világossága rendkívül kedves fénnyel csillogott a növényzet dús pompája fölött, mely különösen az emelkedő fensík lejtőin elragadóan szép volt.
Éjfél után fél egy óra volt, midőn Bembo a fensík tetején végre megállt s kinyújtott kézzel lemutatott a szemök elé tátongó lankás völgyre.
- Ott Manyembézi! - kiáltotta diadalmasan - s fajának szokása szerint háromszoros tapssal adott kifejezést örömének, hogy a jutalmul kitűzött száz aranynak e pillanattól kezdve ő lett szerencsés birtokosa.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE