Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
A tisztesség nevében
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1224
Mondat
2929
Szó
32218
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Öt óra tájt érkeztek meg a kis állomásra.
A tiszttartó várt reájok két kocsival .
Szivességgel köszöntötte Flórát, alázattal az uj földes urát és utólag fejezte ki szerencsekivánatait a boldog házassághoz, melyről csak most értesült.
Hernyány nagyuri kurtasággal hallgattatta el a becsületes embert, Hiéna Péter, meg Alvinczy majd hogy meg nem pukkadtak nevettükben.
- Erre, nagyságos asszonyom, - szólt a doktor - földig hajolva.
- Szabad ahhoz a kocsihoz vezetnem, nagyságos asszonyom? - alázatoskodott a költő.
S a »nagyságos asszony« járta egyre, vérlázító gúnynyal és pökhendiséggel.
Flóra összeszorította a fogait és nem szólt semmit.
Csak nézett Hernyányra, villogó szemekkel, majd kérdve, majd esdve.
Hernyány is vasvilla szemeket meresztett a gúnyolódó emberekre, de csak nem használt semmi.
Keservesen megbánta, hogy meghivta őket, hogy egyáltalán eszébe jutott neki ez a kirándulás.
Kezdett komolyan félni , hogy még baj lesz, de aztán könnyelmüen tuladott aggodalmain: hát aztán?
Voltaképen nem is szorul már Flórára.
Mégis, mikor végül elhelyezkedtek a kocsiban, mig két barátja a másikon előttük hajtatott, szenvedélyesen az ajkához szorította Flóra kezét s azon a meleg, rezgő hangon, melynek hallatára az asszony boldogító mámorba esett, rebegte:
- Édes drágám, ha tudtam volna, hogy ezek ilyen durva fajankók, nem hivtam volna meg őket.
De biztosítlak, hogy az első szóra, mely ujból sért, felrugom őket, mint a veszett kutyát.
- Nem, ne bántsd, szólt Flóra mosolyogva.
Lásd, most már nyugodt vagyok s nem bánok semmit, nevetem őket, hiszen voltaképen mi járatjuk velük a bolondját.
Nem tudják , hogy mi milyen viszonyban vagyunk.
- Az igaz, szólt szintén nevetve Hernyány, de magában elfanyalodva gondolta:
- Magam sem tudom, milyen viszonyban vagyunk egymással.
Ez a hölgy, úgy látszik , erősen ragaszkodik a jegyességhez.
Megnyugodott azonban, mert nem kellett többé tartania a Flóra és a doktor összetüzésétől.
Egy óra alatt elérték a birtokot, további tiz percz mulva a kocsik megállottak a kis kastély előtt.
Gyönyörű gazdaság volt ez a bácsligeti, nem nagyszabásu, de minden a legnagyobb rendben.
A földeken rengett a kalásztenger, mindenütt barátságosan fehérlettek a tanyai épületek.
Egy óriási kutya csaholva rohant a kocsik elé s majd rávetette magát a doktorra, aki nagyokat káromkodott.
- Tisza! - kiáltott rá Flóra, mire az állat meghökkent s eszeveszett örömmel , farkcsóválva rohant Flóra felé s felugrott hozzá és arczát akarta nyalni.
- Fékomadta, - csodálkozott a doktor, - ezzel is csókolódzol?
Akkor én is remélhetek , nemde?
Flóra megvetőleg nézett rajta végig, aztán könnyedén odavetette:
- Majd, ha megjavulsz, hogy már annyira becsüljelek, mint a kutyát.
A Hernyány meleg hangja vértezte őt a guny nyilai ellen.
Most már föl sem vette , hanem derekasan riposztozott.
A kastélynak három földszinti és két emeleti szobája volt.
A doktor a költővel a földszinten szállt meg, Flóra és Hernyány az emeleten, melynek nagyobbik terme ebédlőnek volt berendezve.
A konyha a pinczében volt, ott sürgött-forgott a cselédség és készítette a gazdag magyaros vacsorát.
Addig is, miután a hosszu ut után toilette-et csináltak, a tiszttartó vezetése mellett megtekintették a gazdaságot.
- Nem is tudom, minek néztem meg, - szólt ezután a doktor, - zöldség és sárgaság , mint minden a természetben.
A természetet én csak a telekkönyvben imádom, azután az asszonyokban.
Ugy -e Flórika, rajtad minden természetes?
- Nagyságos asszonyom! - figyelmeztette őt a költő.
- Vagy úgy, igaz is.
Szerencsére nem hallotta senki.
Hanem mondd csak, Flórika, azaz mondja csak, nagyságos asszonyom, hogy romolhatott maga annyira, hogy ilyen komédiára adja magát.
Hisz milyen máskép festett maga azelőtt, amikor ördögöt sem törődött volna azzal, hogy milyen czimen látogassa meg a szeretőjével ezt az ütött-kopott tanyát.
- Változunk, uram, - felelt Flóra, - épen csak a maga feneketlen állatiassága marad a régiben.
- Köszönöm a szives bizonyítványt.
Amíg a szép szemek megundorodnak a rut pofámtól , addig nem kell félnem a haláltól.
De szeretetreméltó háziasszonyom, nem kötnénk most fegyverszünetet, míg néhány pohár cognacot megittunk?
Ilyen tónusban folyt a diskurzus a vacsora alatt is.
Mikor fölébredt, magasan állt az égen a nap.
Az óráját nézte: hat óra volt.
Össze kellett előbb szedni a gondolatait, míg ráeszmélt, hol van ő tulajdonképen.
Hamar magára kapta pongyoláját és benyitott az ebédlőbe.
Szinte visszaborzadt.
Az éjjeli tivornya sivár képe tárult eléje, az asztal tele pezsgős-üvegekkel, tört poharak, a tükör is betörve s a szoba levegője nehéz a fojtó szivarfüsttől.
A tivornyázók között a hires költő, a karjaira borulva, aludt az asztal mellett, míg az orvosi fakultás dísze, a legideálisabb honatyával szerelmesen összeölelkezve hortyogott az asztal alatt.
A szive görcsösen összeszorult s undor fogta el e siralmas kép láttára.
Undorodott Hernyánytól is, amint ott feküdt, félkarral átölelve Hiéna Pétert, puffadt vörös arczczal s ajkán a részeg emberek édeskés mosolyával.
A mellét fojtogatta a füstös , büzös levegő - hamarosan kinyitotta az ablakot s tele tüdővel szivta magába a friss , langyos levegőt.
Ott lent a zsellérház ajtaja előtt ült egy paraszt asszony és krumplit hámozott.
Előtte a porban két maszatos gyerek játszott, egy fiu kaczagtatóan czifra lajbiban, széles gatyában s egy kis ötesztendős leány, a kin egy szál ing volt.
Krumplikkal golyóztak s az asszony dalolva válogatta a krumplikat, miközben félszeme mindig a gyerekeken függött.
Flóra elfordult e képtől s a földön elterülő Györgyre nézett: ez lesz apja az ő gyermekeinek!
S miközben köny szökött a szemébe , hirtelen szégyen érzete fogta el: ne lássa senki Györgyöt ebben az állapotban.
Visszafordult a szobájába és sebtiben felöltözött.
Aztán lement s meghagyta a cselédeknek, hogy ne zavarják az urakat, amíg nem hivják őket.
Befogatott a kis szandläuferbe, kezébe kapta a gyeplőt és kihajtott a mezőre.
A gyönyörü tavaszi tájon nem volt sehol sem ember.
Pünkösd vasárnapja van.
Messziről hallja a falu harangjának ünnepi csengését, olyan édesen, olyan áhitatosan repülnek lelkébe az ezüstös hangok és beszélnek hozzá egy jobb időről, szebb világról, mikor neki is joga lett volna együtt menni a többiekkel a templomba, pántlikát fonva a hajába, kopogós csizmában.
Miért is nem született parasztlánynak!
Ime, a boldog , egyszerü emberek örülnek a tavasz szép ünnepének, melyből neki csak a doktor gunyja jutott: pünkösdi királyné!
A pünkösdi királyné végigszáguld a mezei utakon, könnyü kocsiján, zöld vetések között és megfüröszti lelkét a tiszta levegőben.
Ó, ha a lelke is olyan tiszta volna!
Ha nem egyedül kellene neki ez ünnepi csöndes tájon átrepülnie, ha mellette volna az, akit szive megváltó erővel szeret s rajtok kívül senki a kerek világon.
Ó, hogy követnék ők akkor az ezüstös harangszó hivó szavát, hogy repülnének elébe és hogy vegyülne belé és a tiszta levegőbe az ő buzgó hálálkodó imája!
Most rácsap a lovakra, az ut csak úgy porzik a patkók alatt; üzi, hogy utól ne érje a gyanu, a rettenetes közel jövendő balsejtelme.
Ime, egy kis paradicsomba sietett vele és egyedül kell most bolyongania.
Ő ezalatt alszik, undorító, boros álomban összeölelkezve valakivel, akiről tudja, hogy jegyese halálosan gyülöli és iszonyodik tőle, mint a varangyos békától.
Hogy ihatik együtt azzal az emberrel, ha őt szereti !
S ugyan mi értelme van a szónak: szeretni, ha el kell némulnia minden más tekintet előtt, ha bele nem kiálthatja a reggelbe s szembe nem mondhatja akárkinek.
Milyen megalázó az ő helyzete!
Azt hiszik róla, hogy megfizetett szeretője Hernyánynak s neki ezt el kell hallgatnia, mivel elhallgatja Hernyány is.
És ha volna a férfinak bátorsága bevallani a valóságot, nem épen ő volna -e az, aki kezét a szájára tenné , mondván: ne szólj?
Mert e szó nyomában gunykaczaj kél, megszólás és megvetés.
E tépelődések mellett ragadta könnyü kocsija magával, keresztül-kasul a viruló vetések között, majd rátért az országutra, mely birtoka határa is volt.
Vig muzsikaszó mellett ünneplő fiatal parasztlegények, leányok csoportja jött vele szemben, a kocsiban ülő hölgynek tisztességtudóan köszöntek s dalolva, nevetve vonultak odébb.
A falusi harangszó egyre csendült, most már vigan hirdetve az élet örömét, a tavasz boldogságát, a verőfény csak úgy szikrázott s az ut mentén a jegenyefák kalandos árnyékképeket szórtak az ut ragyogó porára.
Milyen szép az élet, istenem, milyen szép!
És neki ne virulna tavasz, neki nem nyilna virág, neki nem hirdetne a harangszó egy csöppnyi boldogságot?
Oh, hálátlan, ostoba teremtés, hát nem szeretsz?
Kivánsz -e egyebet is a boldogsághoz?
Hiszen ha elveszítenél mindent, akkor is megmaradna az érzelem, melyben megtisztultál büneidtől s melyet szivedben ápolva, emelt fővel léphetsz majdan a mindenható biró elé.
De nemcsak ez a te szerelmed van meg, megvan az övé is.
Ő szeret és itt van veled.
És szenved úgy, mint te, a nyügző viszonyok mellett s le fogja rázni őket és akkor, te boldog teremtés, rózsát tüzhetsz a kebledre s dalra nyithatod ajkad: a kerek világon nincs boldogabb pünkösdi királyné náladnál!
Ragyogó szemmel nézett körül s lelkében most már ujjongott a tavaszi érzés.
A szél kicsipte az arczát, pirosan, üdén ragyogott át könnyü, fehér fátyolán keresztül .
Jókedvüen legyintette ostorával a lovakat s vigan repült a könnyü kocsi.
A fordulónál nyilsebesen repült el egy nyitott landauer mellett, melyben hamarosan nehány virágos női kalapkát látott.
Ügyet sem vetett rájuk, a kocsi nyomában pedig egy lovas járt , aki futtában lekapta a kalapját.
Flórának nem is volt ideje viszonozni a köszönését .
Meghuzta a gyeplőt és hátratekintett.
Látta, hogy a lovas a kocsi mellett van és szintén visszanéz ő rá is, de hirtelen, mikor szembenézett Flórával, elkapta a fejét.
Amikor a visszatérésre gondolt, borult el ismét a lelke.
A tivornya utáni kép merült fel előtte, a részegen alvó Hernyány, de csakhamar elüzte ezt az árnyékot is: hát ivott és nem tudja, mi történt vele.
Ennyi az egész.
A legderekabb ember is csunya , mikor kelleténél többet iszik.
Így változtatta meg kedvét és gondolatait is a pünkösdi tavaszi levegő.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE