Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gaál Mózes
A vasember fia
Keletkezés ideje
1902
Fejezet
19
Bekezdés
939
Mondat
1625
Szó
20101
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Emberére talált.
A kastély tágas termében csoportokra oszolva beszélgettek az urak .
Kiki előhozakodott a lovával, kutyájával.
Nem győzték eléggé magasztalni .
Hihetetlen vadász-kalandokkal dicsekedtek, a mint ez már a vadászembereknek szokása .
A zsibói ifjú bárót legtöbben hallgatták.
Fiatal tűzzel beszélt, s valahogy egyéb tárgyat is belekevert a társalgásba.
Azt mondta, hogy milyen szép dolog volna az, ha a magyar urakat nemcsak a vadászási kedv hozná olykor-olykor össze, hanem egyéb is .
Nevetve jegyzé meg Cziráky János úr :
- Ott van a névnap, születésnap, lakodalom, halotti tor .
Összegyűlünk, ha vigadni, vagy sírni kell .
- Vigadás meg sirás helyett okosabbat is tennénk, ha atyafiságos indulattal megbeszélnők, hogy mit lehetne tenni a közjóért, - mondá komolyan az ifjú báró .
Ezt már a terembe imént belépett császári kapitány is meghallotta, s röviden, tört magyarsággal megjegyzé :
- Arra, uram, legjobb egyet aludni.
Ha az ember alszik, akkor nincsenek rossz gondolatai, s kivánja a legjobbat Magyarországnak .
Vesselényi reá nézett a gúnyolódóra .
- Tréfának is fáj az ilyen beszéd, kapitány úr.
De nem csodálom, mert a ki a császárt szolgálja, annak nem kötelessége, hogy a mi bajainkat ismerje .
A kapitány merően, vizsgálódva nézett Vesselényi Miklósra, mintha a lelkébe akart volna belenézni .
- Vesselényi Miklós báróhoz van szerencsém? - kérdé udvariasan .
- Az vagyok .
- Engem Széchenyi Istvánnak hívnak, - folytatá, s kezét nyujtotta az ifjú felé.
- Azért jöttem erre a vadászatra, hogy a zsibói Vesselényi fiát személyesen is megismerjem .
- Miért mondotta az elébb, gróf, hogy legjobban teszi a magyar, ha alszik, minthogy a hazára gondoljon ?
- Azért, mert eddig sem tett egyebet, csak aludt, s a multról álmodozott.
E bizony nem sok .
- Aludt, igaz, de fel is fog ébredni, fel kell ébrednie .
- Hja, némely álom igen-igen mély, még ágyuval sem lehet fölrázni belőle az alvót .
- Akkor a füle mellett kell elsütni, hogy megrezdüljön tőle a füle dobja .
- Jaj annak, a ki elsüti az ágyút, reá támad a felriadt alvó és széttépi...
Hagyjuk, urak, ezt a szó-beszédet, az idő pompás s minden inkább szeretnék lenni, mint megszalasztott róka.
Lenn az udvaron láttam a lovát, báró , mondhatom, felséges egy állat .
- Én is tartok rá valamit .
- Hanem az enyém jobban fut .
- Azt kötve hiszem .
- Száz aranyat reá, hogy jobban fut !
- Tartom a fogadást .
A házi gazda felszólította a vendég urakat, hogy indúlhatnak.
A lovászok már vezetéknél fogva tartották a paripákat.
Egyik szebb volt, mint a másik.
Délczegen tánczoltak, s a fejöket emelgették, nyerítettek, mintha ők is meg akartak volna egymással ismerkedni .
Széchenyi felpattant pompás sárga ménjére s odaugratott Vesselényi mellé, kinek almásszürkéje úgy állott, mintha lába a földben gyökerezett volna .
Elég volt gazdájának egy térdszorítása, hogy megfeledkezzék ficzánkoló kedvéről .
- Tehát száz arany, Vesselényi meg a dicsőség! - figyelmeztette Széchenyi az ifjut .
- Bizom az almásszürkében, gróf, még nem vallottam vele kudarczot .
Hanem a sárga is megteszi, meglátszik rajta, hogy nemes vér és jó nevelés .
A társaság hangos szóval megindúlt a kastély udvaráról.
A sík rónán , a mint átrobogtak, félre állott utjokból a szántó-vető jobbágy, s alázatosan megemelte kalapját .
Széchenyi csak úgy odavetőleg megjegyzé :
- Ezek is gazdagok lehetnének, ha volna hozzá való eszük, mert csodálatos gazdag ez a föld .
- Az ám - jegyzé meg Vesselényi - csakhogy csatangol rajta a kegyetlen Tisza, s néhány nap alatt tenger lesz a rónából .
- Hm, azért van ember-ész és ember-kéz, hogy bilincseket verjen a Tiszára .
- Könnyű azt mondani, gróf.
Jobban kell a Tiszát ismerni .
- A magyar ismerje jobban a világot, s ne maradjon mindig a régi.
No de ez az ő dolga, ihol a róka, Vesselényi, fölzaklatták az agarak, utána !...
És kezdődött a versengés .
Felrobogott az úri társaság, kinek, a mint a lova győzte, nyitva állott a hatalmas síkság.
A futóhomokba száz meg száz lópata nyomúlt bele, tágúlt a paripák szügye, sörénye lobogott.
A szellő ijedve keresett menedéket, oda-oda csapódott a lovasok arczához, pirosra csókolta .
- Hajrá, haj !...
Elől vágtatott a sárga, előre nyújtotta a nyakát, mintha a levegőbe akart volna furakodni.
Mindenütt nyomában Vesselényi almásszürkéje, a róka pedig ezer furfanggal igyekezett egérutat venni, de az agarak szörnyen szorították ; bokor el nem rejthette, homokbuczkába be nem bújhatott .
Imhol egy cserjés jobbra, előtte két ölnyi földomlás, úgy tetszik , mintha messzire futó árok volna, melynek kiszáradt a feneke.
Ide menekűl a róka .
A sárga mindig erősen tartja magát, nem enged az almás-szürke, a többiek messze hátra maradnak, nem győzi a lovuk, de a két legjobb ló, s a két legügyesebb lovas versengenek a dicsőségért .
- Hopp...
Hopp !... - kiált Széchenyi, - hol van báró ?
- Hopp... hopp!... mindjárt kezet foghatunk, gróf !...
Most ér a sárga a földomláshoz, egy csenevész kökény-bokor előtt hirtelen visszahorkan, a mögött van az árok, megáll, reszket a lába, s míg ura dühösen oldalába vágja a sarkantyút, Vesselényi almás-szürkéje repűl, mintha szárnyai volnának, iszonyú az ugrás, eléri a túlsó partot, s tovább... tovább iramlik ...
Ugrik a sárga is, de hátsó lába a túlsó part lejtőjéről visszacsúszik s éppen a kellő pillanatban pattan le nyergéből a gróf.
Ha csak egy fél pillanatig késik, lovastúl hátrabukik .
Vége, a fogadást elvesztette .
Vesselényinek feltűnik, hogy több lábdobogás nem hallik, mint az almás-szürkéé, hátranéz, s hogy nem látja a grófot, megrántja a gyeplőt, füttyent egyet, s a nemes mén megáll ...
Épen, mintha az apja varázs-füttye szállott volna reá örökségűl .
- Patvarba, csak nem történt az ugratásnál baja Széchenyinek, - gondolja magában .
Visszaüget, s kiált :
- Hopp... hopp !...
- Jövök már, felel vissza Széchenyi s néhány percz múlva előbukkan a cserjésből.
- Megvan -e a róka ?
- Ördög bújjék a rókába, önre gondoltam inkább, visszatértem, hogy megnézzem, nem esett -e baja .
- Elvesztettem a fogadást, szerencsét kivánok a lovához, báró - és Széchenyi kezét nyújtotta Vesselényinek .
- Köszönöm - és hatalmasan megszorította az ifjú a feléje nyújtott jobbot .
- Teringettét, vasból van a tenyere .
- Magyar tenyér, nem sok keztyűt koptatott el .
- Örvendek, hogy megszoríthattam .
A két ifjú, mert alig volt közöttük hét év különbség, hosszan nézett egymásra.
Nem titkolhatták, hogy mind a ketten szokatlan rokonszenvet éreztek egymás iránt.
Néha elég egy félórai ismeretség, s két ember, ki csak hírből tudott egymásról valamit, összebarátkozik .
Széchenyi István és Vesselényi Miklós avval váltak el egymástól a vadászat után, hogy nemsokára találkoznak Zsibón .
- Viszontlátásra Zsibón! - mondá Széchenyi, midőn visszaindúlt Debreczenbe .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE