Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Nagy leányka, kis legényke
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
13
Bekezdés
1813
Mondat
3820
Szó
49837
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
VIII.
Hanem egyszer mégis csak föl kellett kerekedni, hogy résztvegyenek a Szopkó Mihály lakodalmán.
Ekkor már különös fényei lettek a napnak, mert észrevétlenül a tavasz kezdett előnyomulni délibb tájak felől s valamivel szelídebb szellőcske lengett.
Tóth Antalnak, aki történetünk kezdetén félmezítelen állapotban trappolt haza a temetőből, egyre a határban kóborolt még, kötőféken fogván félszemű lovát .
Először abban a szándékban volt, hogy pert indít ösmeretlen tettes ellenében , akiben volt szemérmetlenség s lehúzta róla a halotti inget.
De aztán hagyta mégis.
Barczali Gábor, e résztvevő szívű igáslegény világosította föl, hogy nem érdemes belefogni.
Az illető elvetemült alak, ha kinyomoznák is a csendőrök , letagadná az eget, sőt játszi elmével mondaná el a nagyesküt is a törvény előtt.
Így hát a határban kóborolt az árva Tóth Antal.
Olyan volt, mint a kiközösített.
Mert abban az egyben összefogtak ellene kálvinista nemesek és bocskoros tótok , hogy Tóth Antal igen rápirított a falura.
Ha már meghalt, nem volt illő feltámadnia és ha mégis feltámadt, nem kellett volna olyan feltűnően csinálnia a dolgot.
A helyett, hogy az inge után kiabált, helyesebben tette volna, ha megindulván a temetődombról, nekivág Mihályinak, esetleg Tavarna községnek , Zehernyén ellenben nem mutatkozik többé második életében.
Azóta lenézték és kinézték a faluból.
Ilyen körülmények között érthető, ha Tóth Antal bús lelkiállapotban bolyongott ide-oda a lovával, mindig a falu körül.
Hanem abba a lóba is hálni járt már csak a pára!
Ebben az esztendőben ugyanis kemény tél szakadt le a határra s a mély hó miatt semmi rágnivalót nem tudott kikaparni a Tóth Antal féligvak lova.
Estetájt, ha visszavetődtek a kalyiba elé, amelyben Tóth Antal lakott, a kiéhezett gebe utolsó erejének összeszedésével kezdte rágni a fagyott paticskerítést, avagy az ajtófélfát s fogainak ropogása elhallatszott olyankor a harmadik szomszédig .
Hogy Tóth Antal maga mit evett ezenközben avagy hogy evett-é egyáltalán valamit, talány maradt örök időkre.
Igen-igen elszomorító látvány volt Tóth Antal, amint össze-vissza csatangolt félszemű lovával.
És ahogy fokonként szelídebben lengett a szél, s villogóbb fények kezdtek fölfényleni a Ronyvapatak kiöntése fölött, a legutóbb megjuhászodott Mudrony József is készülődni kezdett, hogy családja tagjaival ott lehessen Szopkó Mihály sógor lakodalmán, a hardicsi molyván.
Először is személyesen szólt Csalma Máténak, hogy most már szalmasugárt fonhat a két remonda sörényébe.
( Kénytelen volt az öreg Csalmát fogadni meg fuvarba, mert neki legutóbb lesántult az egyik lova s különben is a lakodalmon passziózni akart egy kicsit.)
Külön megalkudta Csalma Mátéval: úgy spóroljon a két ló erejével, hogy gőzölögve hajtsanak be a hardicsi molyvára, hadd bámulja meg őket a lakodalmas népség!
Sanyi fia csizmáját újrapatkoltatta Mudrony József, nem kisebb embernél, mint Csanak Andrásnál, akit nem kell méltatnunk bővebben , miután úgyis tudja mindenki, hogy ami Csanak András keze alól került ki egyszer , azt minden ember megcsodálhatta.
Péterke topánkát kapott Újhelyről, mely topánka orrában sárgarézlemez csillogott tompán.
Sőt azt is megtette Mudrony József - ( esztendők óta elsőízben ! ), - hogy selyemkendővel lepte meg a feleségét, amire felkönnyezett a fiatalasszony.
Mert eszébe jutott asszonyéletének teméntelen keserűsége.
Akkor aztán indulhattak!
Az előre kialkudott reggelen előállt Csalma Máté szekere a két macskalóval , melyek sörényébe szalmasugár volt már befonva akkor.
Csalma Máté maga setétszín zekében jött, nyakában csokornyakkendővel.
Szürke pokróccal terítette le már előzetesen a hátulsó ülést, a fejébe viszont pörgekalapot tett.
Mudrony József, amint először fogtak volna kezet, meg is jegyezte:
- De mi lesz a fülivel, Máté bácsi, ha megfordul az idő és Barancs vagy Kazsu táján hófuvásba tanálunk belekeveredni?
- Akkor lekötöm a zsebkendőmmel, Józsi fiam - mondta Csalma Máté és felnézett a kék levegőbe.
- Különb dolgokat is kiálltam katonakoromba!
Azzal el is volt intézve a dolog.
Úgy tervezték meg idejében, hogy Péterkét maguk közé veszik a szülök a hátulsó ülésbe, annyira bebugyálva, hogy csak a csöpp orrának hegye fog kiveresleni , Sanyi pedig Máté bácsi mellett fog helyet foglalni majd elől.
Csalma Máté először Péterkét emelte be a szekérbe, aki szakadatlanul azt motyogta maga elé:
- Ló hússza a tocit...
Ló hússza a tocit...
Sanyi ugyanakkor az első ülésbe kapaszkodott föl, Csalma Máté viszont a felvég felé nézett el pillanatra s annyit mondott, mintegy magának:
- Szücs pátri Újhelybe indul...
És ez úgy is volt, legalább a jelek arra vallottak.
Szücs pátrit nevezetesen a nyugdíjba vonult pataki szépírástanárt épp akkor próbálták a szekérbe föllendíteni többen.
De nem ment, sehogysem ment!
Innét annyit lehetett látni csupán, hogy a Szinyéri Márton fuvaros szekere keresztbeáll az utcán, a felvégen, a szekérnek létra van nekitámasztva, a létra pedig recseg és ropog Szücs pátri súlya alatt, miközben ő maga vörösredagadt ábrázattal szuszog fölfelé.
De nem volt ráutalva csupán a saját erőfeszítésére.
Mert míg a hónaljánál fogva Szinyéri Márton maga, úgyszintén Futó Mihály húzta inszakadásig, hátulról Polyák András meg Párnahaj János tolta lihegve, mely szolgálatkészség fejében egy-egy hatost kaptak mind a négyen.
A tanár úr aközben, akin kék nadrág feszült ezúttal is, fölfelé való kapaszkodása közben egyre gyakrabban nyöszörgött:
- Barátim, ti latrok, legyetek vigyázással, mert reped a nadrág!...
Avagy ily álnok fondorlattal akartok a másvilágra küldeni időnek előtte?
No, gyerünk csak!
Szinyéri Márton meg Futó Mihály elől.
Párnahaj János meg Polyák András hátul összeszedte minden erejét s abban a pillanatban nagyot kiáltottak mind a négyen:
- Hó-rukk!
S ugyanakkor sikerült a szekérbe gömböriteni a tanár urat.
Akkorára Mudrony József s kissé megenyhült felesége is fönt ült már a hátulsó ülésben, maguk közé fogva a tehetetlen Péterkét.
Mudrony József odaszólt az öregnek:
- Mehetünk, Máté bácsi!
Csalma Máté megrántotta a gyeplőt:
- Gyi!
S nyomban meg is fordult a szekérrel, hogy lefelé zörögve a nagyutcán, a falu alatt rátérhessenek a tavarnai széles országútra.
Selyemkékben ujjongott a mennybolt, itt-ott barna foltok ütődtek ki már a hótengerből s csönd hallgatott a világban.
Olyan megható volt a táj hangulata , mintha ünnepnap délelőttje lett volna.
Sütött-sütött a délről visszatérő napocska, fehérben villogott a hó, csak az országút vonulatának volt árnyalattal barnább a színe.
Messzi északról pedig a Beszkidek szikráztak fel ugyanakkor , melyeket Rákóczi-havasoknak is szokás mondani.
Mudrony Sanyi annyira meg volt illetődve, hogy könny tolakodott a szemébe.
Az örömtől is, hogy ismét látni fogja a nagybátyját, névszerint Balogh Jánost, de az elfutó búsongástól is, hogy miért nem él kis családjuk mindig ilyen meghitt egyetértésben ?...
Most azonban nem volt idő az ilyen eltűnődésekre!
Mert mialatt apja és édesanyja nagy közökben váltott egy-két szót, váratlanul csak megszólalt Péterke a hátulsó ülésben:
- Szani, vannat fajtaszot asz ejdőbe?
A farkasokkal tudniillik többször ijesztgette Sanyi a kisöccsét, különösen, ha helytelenkedni próbált odahaza.
Sanyi nem is válaszolhatott még, hogy minden valószínűség szerint a Mária-tanyán túl, a tavarnai erdő széléből fogják rájukvicsorgatni a fogaikat, amikor észbekapott végül Csalma Máté is és belefogott:
- Igaz is: eccer a döglésig verekedtem egy vadkannal a kisztei erdőbe.
Nekemgyött agyarostul, hogy felhasíccsa a hasamat, én meg csak neki a fejszével!...
Ettőlfogva eleje-vége nem volt a csudásabbnál-csudásabb meséknek, amelyeket elandalodva hallgatott Mudrony Sanyi.
Valóban, másnap estig is el lehetett volna hallgatni Csalma bácsit!
Szólt a Szentandráska-dombról, amelynek elpusztult klastromában vörösbarátok laktak valamikor, ámde kutyavégük lett!
Mert a helyett, hogy a másvilági idvességükkel törődtek volna, a kolostorból levezető alagúton ki-kiszökdöstek a tavarnai országútra s az arrahaladó leányokat és menyecskéket kezdték elkapdosni.
- De elbánt velök a király, már mint Ferenc József őfelségének a harmadik nagyapja visszafelé számítva - fűzte hozzá Csalma Máté.
- Mer amikor fülibe jutott a sok csintalanság, a kolostort tövig hányatta ki, a barátokat pedig világgá kergette...
Hát így vót!
- Tán igaz se vót, Máté bácsi - szólt oda Mudrony József hátulról, kötekedve.
Csalma Máté bosszankodva szólt vissza ilyenkor:
- De igaz vót!
Mer a nagyapám bátyjától hallottam még apró koromba, a pedig nem szopott semmit az ujjábul, mint a mai emberek!
Szép, elmondhatatlanul szép volt ez az utazás!
Máté bácsi szót ejtett később Kossuth Lajosról meg Kinizsi Pálról, akik híres emberek voltak mind a ketten.
Kossuth a nagy eszével tűnt ki s e miatt neheztelt meg reá a király is egész életére.
Kinizsinek viszont olyan marhaerő volt a karjaiban, hogy meg tudta állítani a vízimalom kerekét.
Itt kíváncsian kotyogott közbe Mudrony Sanyi:
- Oszt hová valók voltak Máté bácsi?
- Mind a ketten zemplénvármegyei illetőségűek voltak, egyetlen öcsém - mondta rá Csalma Máté, félig felfuvalkodva a gőgtől.
- Kinizsinek az apja itt volt ácsmester a közeli Isztáncson, ha jól emlékszek rá...
Mély hallgatás támadt e kijelentés nyomán.
Zörögtek, egyre zörögtek a szekeren, ámde a Beszkidek ormai oly messze voltak tőlük, hogy úgy látszott, mintha mindig egyhelyben álltak volna.
A Tót Kánaán , amelyet délről a Latorca s kelet felől a Laborc határol, s amelyet északról egyenesben szel ketté a Tapollyal egyesült Ondava, - a Tót Kánaán fehér palást alatt szunnyadozott ugyan, ám itt-ott barna szakadások látszottak már azon a paláston.
Az út két partja mentén magasra torlódott fel a hó, mely ítéletidők fuvatagjainak volt a maradványa.
E hótorlaszokat állandóan sütötte a nap s ez okból szinte óráról-órára soványodtak.
És hogy merre jártak a Csalma Máté két vékonyhasú lovacskájától húzva?
Először Tavarnát érintették, mely alacsony völgykatlanban fekszik s túlnyomórészt erdők szegik be.
Itt, a kocsmaajtó fölött ezt a csalogató fölírást silabizálta ki Mudrony Sanyi: "Hó, megállj, itt a jó bor, itt igyál !"
Két-három parasztszekér ácsorgott ezúttal is a korlátlan italkimérés földbehuppant épülete előtt, ám ugyanakkor lassítani kezdett Csalma Máté is, miközben hátraszólt a Sanyi apjának:
- Józsikám, talán öntenénk valamit a nyelvünk alá...
- Én is arra gondoltam épp - szólt vissza a hátulsó ülésből Mudrony József s máris készülődni kezdett, hogy leszálljon a szekér oldalán.
Betértek hát az ivóba s ott hörpentettek egyet.
És míg kifelé jöttek volna, maguk elé bólogatva s tenyerük visszájával a bajuszukon simítottak végig, Csalma Máté így szólt:
- Vérré válik az emberbe...
- Az - bólogatott rá mély hittel Mudrony József.
Felesége, ez a szép fiatalasszony, nem szólt semmit.
Zehernyéről indulóban ugyan mintha fölenyhült volna keveset, most azonban nagy szótlanságba esett vissza megint.
Magában azt gondolta szegény, hogy mi lesz itten estére, ha már Tavarnán megkezdték?
Az út közbeeső szakaszán, mely Barancsig nyúlt el, fokozódott a hangulat.
Mudrony József katonaemlékeit kezdte előszedegetni, amitől egész valójában föllelkesült Csalma Máté.
S dalokat kezdtek dünnyögni olyan világból, mikor Majlandban szolgáltak még a magyar gyalogosok.
E közben Barancs felé tértek le az útról s mindinkább elnyelte őket a termékeny Tót Lapály.
Barancs innenső végében szintén kocsma tapasztalható s amint közeldöcögtek volna már hozzá, Mudrony József így tett:
- No, Máté bácsi?
- Majd Bodzásujlakon, Józsikám - szólt hátra Csalma Máté.
S kifejtette a továbbiakban, hogy a barancsi pálinka túlvilágra előkészítő nadragulyalé és nem magyar gyomorba való ital.
Mert míg a Tavarnán felöntött síma geberdusz zsibongón bizseregteti végig az embert minden tagjában, a barancsi nyakzsír valóságos drótszeg.
- Majd Bodzásujlakon - jelezte ismét a szemével.
Fényben fürdő tájakon zörögtek előre, melyekre tűnő merengéssel néznek vissza a nagy hegyek.
Közben rázós lett az útnak egy szakasza, amelyre megjegyezte Csalma Máté, akit régi baráti kötelékek fűztek Balogh Györgyhöz, a Sanyi anyai nagyapjához, hogy ez a rázás jót tesz az emésztésnek.
Ámde épúgy jót tehetett nekik a Tavarnán felöntött meszely pálinka is, mert Csalma Máté egyszerre csak balfülére csapott a tenyerével és akkor rákezdett nyekergő hangon:
Háromféle szőri van a lovamnak,
El kell menni maholnap katonának...
A hátulsó ülésből hirtelen csak beleavatkozott Mudrony József is az érces torkával:
Jaj de félek én a gyalogrukkolástól,
De még jobban a szeretőtartástól...
Nekihevülten érkeztek meg Bodzásujlakra s megállapodván az első csapszék előtt , betértek.
Odabent kértek a zsidótól nem egyszer, de háromszor is talán olyan pálinkát - Mudrony József gégeolajnak mondta jókedvében! - amelynek tetején töröttbors úszkált.
Csalma Máté simán öntötte föl az itce tartalmát mind a háromszor, Mudrony József ellenben így tett hozzá minden alkalommal: brrr...
S mintegy magyarázatképpen annyit szólt:
- Kapar kicsit az ádámcsutkám körül...
Amire ismét kászálódni kezdtek volna a szekérbe, arccsontjaikon fényesre feszült ki a bőr.
Körülbelül jele volt ez annak, hogy most már nem tanácsos kikezdeni velük senki emberfiának...
Először Bodzásujlakon hajtattak át, hol minden második háztetőn megvolt még a tavalyi gólyafészek s a falu aljától egyenesen Garanynak vették az irányt.
Mert Garanyon túl kellett következnie az ondavai átkelőnek, azonfelül Garanyban lakott Balogh András is, Sanyi anyai nagyapjának édesbátyja, népes családjával.
Balogh András valami grófnál volt szintén az elsőgazda, ugyancsak szálmagas ember, mint Balogh György és soha életében nem káromkodott.
Akár az öccse.
Balogh Andrásékat azonban már nem találták odahaza.
A szomszédok mondták el aztán, hogy még jókor reggel fölkerekedtek valamennyien s átmentek a hardicsi molyvára.
Azóta rég belesodródhattak a lakodalomba egytől-egyig.
De ha már Garanyban volt Csalma Máté meg Mudrony József, a kocsma előtt itt is felhangzott a lovak felé: hóóó-hopp!...
Mudrony Józsefné szemrehányón pillantott az urára:
- Kedves férjem, elég is lenne tán!
Mudrony József nem neheztelt meg a figyelmeztetésért, a helyett fidélisen válaszolt:
- Csak egy félpohárkával hajtok fel magamba.
Mer ne felejcsd el, Mária, hogy mikor a sógorom lakadalmába megyek, mégse ihatok ciberét.
Utolsó komisz ember lennék akkor!
Odabent két-három szót válthattak legfeljebb a csaplárossal, mert kifelé jöttek hamarosan.
Pofacsontjaikon szinte repedt a bőr, kezök visszájával itt is letörölték a bajuszukat.
Garany községen túl az Ondava nyílegyenes gátjára kapaszkodott föl velük a két lovacska s innét számítva vagy félórát kellett zörögniök észak felé a széles gáton.
Ott volt az ondavai átkelő s az átkelőn túl kőhajításra a hardicsi molyva.
Zörögtek-zörögtek a gáton, de nem szóltak egymáshoz egyetlen szót.
A gát aljában pedig sűrű füzesek sorakoztak a végtelenségig.
A jég eltakarodott már az Ondava hátáról s ezúttal tengerzöld volt a szine a máskor kenderszínű víznek.
Különös gondolatoktól körülzsongva gubbasztottak a szekérben valahányan.
Jobbfelől sugáregyenesben nyúlt ki északról délnek a tót folyó!
( Fiatal legényke korában sokat kószálgatott az Ondava gátjai mentén Mudrony Sanyi s örök időkre szívébe zárta a táj minden fájdalmas szépségét.
Sokszor megállt egy-egy alacsony halmon, a ligetes szélén s nézte-nézte, amint nagyapja egy másik alacsony halmon álldogál s egyetlen kezeintésére harminc béres fordult meg a tábla végén s abban a pillanatban harminc pár ökör feszült neki az ekével a tavaszi szántásnak...
Máskor a messzi dombvonulaton elhúzódó Vinkóc felé merengett el, mialatt a katolikus templom keresztje s mögötte a református templom csillagos-buzogánya lángot vetett a tavaszi napban...
Ismét máskor a tiszttartói lak kertje kerítésénél leskelődött s eltöprengett rajta véghetetlenül, hogy a lakás virágos ablakán miért könyököl ki olyan hosszan a tiszttartó-kisasszony s mi baja lehet, hogy az Ondavából felgőzölgő fekete párákon mereng el ?...
Messzi világokba hányódott el később Mudrony Sanyi a hardicsi molyvától, de pillanatra még akkor is elszorult a szíve, ha az Ondava-menti kisasszonyok apró bánkódásaira gondolt vissza.
Pedig azok a kisasszonyok régen, igen régen mamák lettek azóta !)
Az Ondava átkelője fölött álltak már, a gát tetején.
Itt Csalma Máté ügyes negyedfordulót tett a gáton s azzal - neki!...
A szekér nagy csörömpöléssel zörgött lefelé, a gát belső oldalán.
Abban a pillanatban fölébredt Mudrony Péterke is, aki Tavarna óta aludt egyvégben s abban a pillanatban kétségbeesve kapaszkodva bele az édesanyja nyakába , selypesen sikoltott föl:
- Mamuta, medhajunt a viszbe!
- Dehogy is halunk meg, kisfiam! - nevetett föl hosszú idő multán Mudrony József .
- Trotykos alaknak kell lennie, aki még az ilyen víztől is megijed!
S csakugyan, alig térdig ér e tájon az Ondava.
Széles ugyan, de sekély a medre.
A szekér akkor már benneállt a vízben.
Alig hogy a kerekek agyát nyaldosta a folyó, amely búsan ballagdál errefelé.
Csalma Máté megjegyezte:
- Hagy igyanak keveset a lovak!
Mudrony József a közben a hardicsi molyva felé hegyezte a füleit.
Mert nagy magárahagyottságnak tetszett minden az Ondava két partján, ámde a hardicsi molyva felől mintha szakadatlanul így tett volna valami: dü... dü...
- Már húzza odaát a banda - jegyezte meg Mudrony József és egyet csuklott.
Csalma Máté hátrafordult:
- Melyik bandát fogadták meg?
- A berettőit - mondta rá a fiatalasszony.
Csalma Máté csettentett:
- Vén legény vónék mán, de ha csakugyan a berettői cigányok muzsikálnak, akkor magam is talpat köszörülök a tánc elibe...
Legalább megforgatom valamelyik öregasszonyt.
Egyszer aztán ott voltak a molyván.
És ámbár az esküvői szertartás nem ment végbe még, azt az urasági házat, amelyikben Balogh György lakott, majdnem fölvetette a tánc, a cigányok hegedülése, a cimbalom pengése meg a brugó morgása...
Táncoltak az elsőszobában, a közbeeső pitvarrészben, úgyszintén a kisebbik hátsó szobában.
Sőt táncosok dobogtak a fatartó körül is, mert odakint szinte lángolt a télutói nap.
Kavargó forgatag volt minden.
Aki azonban figyelmesebben szemlélt volna körül, közvetlenül a prímás előtt okvetlenül föl kellett fedeznie a vőlegényt, Szopkó Mihályt magát, amint menyasszonyával, született Balogh Erzsébet hajadonnal rakta.
Halálos komolyan táncolt Szopkó Mihály, mintha szakmánba járta volna, mialatt orra hegyéről verejtékcsöppek potyogtak alá.
Ezúttal nem csuhajozott Szopkó Mihály, ami annyira szokása volt egyéb alkalmakkor: a vőlegényhez ünnepi magatartás illik .
Ez okból mély eltünődések között forgatta leendőbeli csinos hitvesét.
Igaz másfelől, hogy a berettői zenészek szolgáltatták a talpalávalót és nem holmi kocabanda.
Épp azt a siralmas szépet húzták, amely valósággal örökölt nótája volt már a széleskörű familiának.
Muszáj volt meghatódni rajta keveset:
Azér adtam három pengőt,
Vegyél rajta bécsi kendőt...
Itt már többen a fülök körül kezdtek mórikálni a tenyereikkel, menyecskék és leányok meglengették csipkeszélű zsebkendőiket, miközben ugyanegy pillanatban kiáltottak fel a férfiak:
- Hej-haj!
S akkor rávágták a kissé már hervadt külsejű zenészek:
Sej-haj, huncut a babám,
Szeret is ő engem igazán...
Soha-soha olyan hangulatot!
A kavarodásban fel-feltűnt szempillantásra Vajda György sógor, a vihorláti számadókanász is, amint - rézgombos tüszővel a hasán - hol lehuppant a földre , hol a magasba pattant s összecsattogtatta bokáit, majd felkapta táncosnőjét s úgy megforgatta maga körül, hogy lobogott.
Majd dobbantott a talpával olyat , hogy a falakon megcsörrentek a tányérok.
És akkor nagyot kiáltott Vajda György:
- Szűz Máriám, micsoda kedvembe vagyok!
Ott bokázott Purzsi János is, akiről tudta mindenki, hogy potyázni jött csak , mivel nem volt, aki főzzön neki odahaza.
Tudniillik még karácsony után faképnél hagyta a felesége, hámból való szakadatlan kirúgásainak következtében.
Purzsi Jánost azért fogadta mindenki bizonyos feszélyező érzéssel, mert néhány pohár bor után minden esetben azzal hányta magát, hogy ott volt Boszniában a magláji huszárvérengzés napján.
Persze, mint huszár maga is...
Ámde katonaviselt falusiak rég kiszámították, hogy Purzsi János akkoriban tizenhárom esztendős lehetett legföljebb, tehát minden valószínűség szerint malacot őrzött a vinkóci határban.
Purzsi János azonban épp e lényegtelen körülménnyel törődött a legkevesebbet.
A helyett le-lekapdosott sunyi arccal a táncosnője lábához, mire a táncosnője visítozni kezdett:
- Ne nyulkájjék mán, Purzsi!...
Hogy lehet ennyire szemtelen?
Purzsi János úgy tett ilyenkor, miután felsült a tolakodó kísérlettel, hogy jobbtenyerével a balcsizmája szárán kezdett csattogni, taktusra.
Mindjárt Purzsi János mellett föl lehetett fedezni Balogh Jánost, a menyasszony fiatal bátyját, amint leendőbeli menyasszonyával járta élénken, váratlanul meglepő cifrázásba kezdett s a közben óvatosan kellett vigyáznia a lábaknak pergőgyors keresztbe való vetésénél, mert szélesen lengő sarkantyútarajak pengtek a csizmáin.
Valamivel odébb Hovanyec József húszköblös gazda törölgette magáról az izzadtságot.
Hovanyec József feltűnő rátartisággal rakta ki az ütemet, ám erre a rátartiságra meg is volt minden jogcíme.
Őt tudniillik semmiféle uraság sem tartotta ki, ellenben ő alatta szolgált egy igás meg egy béres...
És mielőtt körülnézhetett volna még az ember, ott forgott és döngött posztópantallonjában Mudrony József.
Ugyanis pantallon-nadrágot húzott föl erre az alkalomra, jeléül annak, hogy nem bocskoros paraszt.
Sógorasszonyával, Vajda Györgynével táncolt Mudrony József, miközben ezüstforintost hajított oda a cimbalomra, hogy éleset pendültek rá a húrok.
Öntelten kiáltott oda a cimbalmosnak:
- Cifrázd, rücskös!
A rücskösök cifráztak s nyomban rá hegyezni kezdtek.
És a pergőgyors ütemekre csak dobálni kezdte magát senki más, mint a csontjaiban élemedő Csalma Máté, a fuvaros.
Ostorral a kezében dobbantott a csizmáival Csalma Máté, mert annyi ideje sem volt, hogy letegye azt az ostort.
A helyett táncoló kedvének hevében fölkapta az örömanyát, már mint Balogh Györgynét, egy krumplitermetű asszonyt , aki viszont a fakanalat is kezében felejtette.
Mert mint az összes szakácsi tudományok tudornője ezúttal is a konyhában parancsnokolt s ez okból felejtette kezében a fakanalat.
És Csalma Máté megpillantván azonközben a sarokasztalnál az örömapát, Balogh Györgyöt, éleset rikkantott feléje, sűrű csizmacsattogtatás közben:
- Meggyöttem mán én is, legkedvesebb barátom e világba!
Mert a hosszú asztalnál ott ült a tisztaéletű Balogh György, miközben poharát összeütötte néha a bátyjáéval, Balogh András Garanyba való urasági elsőgazdáéval.
De époly komolyan koccintott egyéb régi barátaival is, akik messze vidékről sereglettek össze e napon, hogy tisztességtételére legyenek ...
És Balogh György meghallván a Csalma Máté ujjongó kiáltását, felállt az asztalnál s Csalma Mátéra emelte poharát:
- Az Isten hozott téged, régi barátom!
...Mudrony Sanyi akkor már fent ült a boglyakemence melegedőjén s mellette ott evegetett Péterke öccse is.
Túrósbélest nyomott valaki a markukba, talán a Zsuzsi nagynénjük, hogy csak legyenek békében!
Sanyi mindent látott a magasból s elszédült a dobogó kavargástól, amelybe bele-beleremegett a ház.
A táncosok ugyanis nem csupán az elsőszobában rúgták az agyagot, hanem - mint érintettük már - a hátulsó szobában, meg a pitvarrészben is cifráztak a csizmáikkal s csapkodtak tenyereikkel a csizmáik szárain, mialatt a legfiatalabbak odakint hejehujjáztak a fatartó körül, ahol már a tölgyerdő kezdődött.
És Mudrony Sanyi, miközben Péterke többször is ijedezni kezdett a zenészektől, e szurtosoktól, mindinkább kezdett szédülni a forgatagban.
Hanem ami azután következett még!
Előálltak a szekerek, mert esküvőre kelletett menni.
Pántlikák libegtek a lovak fején s fel volt díszítve valamennyi szekér...
És míg Péterke visítozva kapálózott a nagyanyja kezei között, hogy ő is a többiekkel akar menni, Sanyit maguk közé kapták a legények, a hátulsó ülésbe.
És akkor megindult vagy tizenkét szekér csörgő lovakkal, nagy énekszó között, Vinkóc felé.
Tömegek álltak mindenütt a vinkóci nagyutcán...
Sanyi úgy emlékezett vissza később, hogy először a jegyző úrhoz mentek, akinek széles nemzetiszín szalag volt átvetve a vállán s utána a mennyei szépségű katolikus templomba vonultak föl valamennyien .
Erzsi néni, a menyasszony, csöndesen sírdogált, Szopkó Mihály bácsi meg komolyan nézett a földre, amikor elibük lépett volna a tisztelendő úr...
Arra is visszaemlékezett sokáig, hogy mintha apja meg Vajda Gyuri bácsi lett volna a násznagy, ámde ezt a szót nem értette még akkor...
Aztán, amint a templomból visszajövet, a vinkóci nagyutcán vágtattak volna végig a tizenkét szekéren, a vinkociak hamuval-tele drótozott fazekakat kezdtek vagdosni a szekerek kerekeihez.
Magas hamufelhő tornyosodott a nyomukban, a vőfélyek ugyanakkor püstölyeiket kezdték sütögetni a levegőbe, mialatt csiklandozó dalokat zengett az egész násznép.
A szekerek kint porzottak már a mezei úton, az enyelgő dalok szálltak a határban s e vakmerő száguldásuk közben valósággal repült feléjük a hardicsi molyva.
Hanem ezzel még nem volt vége!
Mert másodnap, harmadnap is húzta még a berettői banda, melyet az örömapa fogadott meg erre az alkalomra.
Dühödten táncolt már mindenki, hogy a dobogó és remegő talpak súlya alatt reszketni kezdett a ház.
Komoly arccal verte ki a lábával a taktust Szopkó Mihály a cimbalmos előtt, mintha napszámot kapott volna érte s karján fáradhatatlanul libegett ifjú leányfelesége...
Le-lebukott a sarkára s mélyet huppant Vajda György...
Ott komiszkodott Purzsi János, amire fel-felvisítottak a menyecskék...
Szakadatlanul pengtek a Balogh János sarkantyúi, aki maga is házasodni szeretett volna egyszer s rozmaringszál hajladozott a kalapja mellett...
Mind-többször összecsapdosta bokáit Mudrony József, mialatt Csalma Máté öregesen bár, mindazáltal elég könnyedén forgott ...
Leginkább a szakácsnéval.
Harmadnap is járták még!
A saroktól-sarokig elnyúló hosszú asztalnál azonközben az örömapa borozgatott régi barátaival.
A zsivajon át is köszöntőt mondtak egymásra, köszöntők végén fölálltak valamennyien az asztalnál, összeütötték poharaikat s olyankor annyit mondtak fennszóval:
- Az Isten tartson meg mindnyájunkat, hogy még sokszor örvendezhessünk egymásnak!
...Harmadnap délelőtt is zengett a ház.
E délelőttön, mialatt Péterke szelíden szunyókált a kucikban, Sanyi kilopódzott a házból s nem állt meg, csak a tölgyes túlsó szélén.
A tölgyes szélén zsibongó fejjel andalodott el sokáig.
Mert előtte feküdt a Tót Lapály ezer télutói szépségével...
Fehér volt a táj, egészen a munkácsi hegyláncig, mely - félig a láthatár alá süllyedve - szunyókált a végtelenségben.
És a fehérben vakító táj legtávolabb északi pontján a Vihorlát ugrott ki és oromlott a felhőkön túlra.
A csúcsok hósapkái szikráztak.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE