Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Életünket és vérünket!
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
24
Bekezdés
2714
Mondat
5633
Szó
68723
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
VIII. FEJEZET.
A FARKASOK KÖZÉ KERÜLT RÓKA.
A temetés az elhúnyt rangját megillető fénnyel és gyászpompával megtörtént és Sághvári Balázs megtért őseihez.
Őméltósága egyik gyászbaöltözött huszárját azzal az üzenettel küldte Cseresznyés uramhoz, hogy holnapután reggel jelenjen meg a kastélyban.
- Éppen ezt akartam kérni én is őméltóságától! - felelte a tiszttartó fagyos fejbólintással.
Délelőtt tíz óra tájban Cseresznyés uram pontosan megjelent a kastélyban és három hajdú követte a kulcsokkal, számadásokkal és az apróbb kiadásokra szánt pénzesládával.
- Nemzetes uram, vendégek vannak ám a kastélyban.
De uram bocsá'! olyan címeres akasztófára való pofákat még nem láttam! - mormogta az egyik a bajúsza alatt.
- Hallgasson kend!
Tartsa meg magának, amit gondol! - mordult rá a tiszttartó.
Midőn azonban belépett, magában igazat adott a hajdúnak, mert csakugyan olyan szemenszedett, sunyi uzsoráspofákat, olyan pénzéhes vércseábrázatokat készakarva is nehezen lehetett volna összeverbuválni.
A belépő tiszttartó láttára őméltósága bocsánatot kért kedves vendégeitől és behajtotta a terem ajtaját.
- Készen vannak a számadások? - kérdezte fagyos, visszautasító arckifejezéssel.
- Minden készen van az átvételre, az uradalmak és fekvőségek jövedelmei az utolsó dénárig pontosan ki vannak mutatva... - felelte a tiszttartó szomorú komolysággal...
- Szeretem a pontosságot! - biccentett rá feszes mosollyal.
- Legyen hát , kegyelmednek megbocsátunk, de azt előre is megmondom, hogy a régi, felelőtlen gazdálkodásnak egyszersmindenkorra vége van.
Kegyelmed maradhat, ha alkalmazkodik , de annak a vén parasztnak, annak a haszontalan, szájaskodó vén Mátyásnak pusztulni kell szolgálatomból!
Értette?
Cseresznyés uram arcán egy vonás se mozdult.
- Az öreg Mátyás hűségesen szolgálta megboldogult urunkat.
De ki kell jelentenem , hogy méltóságodat aranyért se szolgálná... - felelte nyugodtan.
Sághvári Ottó fenyegető gőggel emelte fel fejét:
- Vigyázzon a szájára kegyelmed, nehogy visszavonjam igéretemet! - recsegte a kamarás úr.
- Ami pedig engem illet, - folytatta a tiszttartó megzavarhatatlan nyugalommal, - épp azért hoztam el a tiszttartósági pénzszekrényt, a kulcsokat és számadásokat, hogy méltóságod kezeibe letéve, megköszönjem a további szolgálatot.
Boldogult nagyságos urunk kegyességéből egy kis házam, szőlőm és földecském van, amiből az öreg Mátyással holtunkig megélünk.
- Úgy?
Nagyon jól van! - kiáltott kellemetlen meglepetéssel őméltósága, azután pedig dölyfösen folytatta:
- Akkor hát még egyet!
Amint hallottam, az a fiú - gondolom Elemérnek hívják, szintén az ön házánál tartózkodik.
Küldje hozzám egy szóra.
Valamelyes összeget szándékozom neki adni, hogy valamihez kezdhessen a világban...
A Sághváriak kastélyából senkit se eresztenek el üres kézzel...
Cseresznyés uram szomorú arca e szavakra még bánatosabb színt öltött, azután pedig olyan merev és átható tekintettel nézett rá, hogy kénytelen volt előtte lesütni a szemeit:
- Azt a fiút, méltóságod helyesen emlékszik, Véghvári Elemérnek hívják, a temetés után azonban elhagyta a vidéket.
A számadások között lévő leltárból meggyőződhetik méltóságod, hogy a rajta való ruhán kívül semmit se vitt el magával! - felelte az igazlelkű tiszttartó mélyen felháborodott hangon.
- Csak semmi izgalom, tiszttartó uram! - szólt jéghideg visszautasítással.
- Úgy látom, végeztünk!
Akar még valamit?
- Semmi egyebet, méltóságos uram, csak kegyeskedjék intézkedni, hogy annak rendje-módja szerint átadhassak mindent.
- Meglesz! - bólintott őméltósága feszesen és kinyitotta a mellékterem ajtaját.
- Kedves Tarafás felügyelő uram, szíveskedjék az átvételt a tiszttartó urammal annak rendje-módja szerint mihamarább elvégezni.
Tarafás uram meredt nyakkal és büszkeségtől ragyogó orcával hagyta ott a dicső vendégkoszorút.
Már jól bealkonyodott, midőn az átadás nagyjában véget ért.
A tiszttartó dolmánya alá dugva a jóváhagyott számadásokat, rövid köszöntéssel távozni akart, de Tarafás uram útját állotta és kihívó diadallal nézett a szemébe:
- Eljött a visszafizetés ideje, nemzetes uram!
Most én nevetek, mert kegyelmed lealáztatott, én pedig felmagasztaltattam!
Tudják meg, egyedül csak nékem köszönhetik, hogy Mátyással egyetemben el vannak bocsátva a szolgálatból!
Ez az én búcsúszavam! - kiáltott bosszútól kielégült hangon.
A tiszttartó becsületes arcán a haragnak vagy megbántódásnak nyoma se látszott.
- Én pedig azzal búcsúzom, tartsa eszében kegyelmed, hogy aki üvegtetejű házban lakik, ne dobálódzék kövekkel! - felelte rá komoly, csaknem ünnepélyes hangon, azután szép csendesen tovaballagott a falu felé vezető úton.
Másnap a vendég urak készülődni kezdtek.
Vencel harmadmagával is csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudott egy kis vasládát a kocsikhoz cipelni.
A ládát, amelyből érces csengés hallatszott, az első kocsiba helyezték és a vendégek valamennyien úgy vigyáztak rá, mint a szemük fényére.
- Kedves Tulpenbauer, - szólította meg a lépcsőkön lejövet őméltósága a legsunyibb tekintetü vendéget, - tegye meg nekem azt a szívességet és Bécsbe érkeztével fogadjon számomra egy jó szakácsot és udvarmestert a megfelelő úri szolgaszemélyzettel együtt .
E paraszt ripőköket nem tudom szenvedni magam körül...
Továbbá, miután egy unokahúgom fogja a háztartást vezetni, gondoskodjék egy előkelő dámát megillető női cselédségről is.
Megteszi?
- Méltóságod legkészségesebb szolgálataimra számíthat, - válaszolta Tulpenbauer , fekete fogait mutogatva, azután a többiektől félrehúzódva, élénk taglejtésekkel suttogtak még jó ideig egymással.
A hintók már éppen indulni akartak, midőn Tarafás uram, a tegnap esti lakomától még mámorosan, a búcsúzásra megjelent.
Mikor az utolsó hintó porfellege is elenyészett , csak akkor jutott eszébe, hogy neki tulajdonképpen előfogatokat kellett volna rendelni korán reggel a szomszéd város postaállomásán a vendég urak részére.
- Tyűh, aki áldója van!
A sok kocintgatásban erről egészen elfeledkeztem! - dünnyögte fejét vakarva és gondolkozni kezdett, vajjon bevallja-e mulasztását urának?
- Ha elkövetted, tagadd! - gondolta és ebben egészen megnyugodott.
Még az ő gyanakodó és kitanult ravasz eszével se sejtette, hogy éppen ebben rejlik a kelepce számára és méltóságos ura a sötétlelkű Ulrikkal éppen erről suttog az írószobában.
- Meg van fogva!
Minden a véletlen játékának látszik... tehát nem gyanakodhatik ...
Eszerint mégis igaz az a közmondás: «A farkasok közé került rókának nem használ a ravaszsága!» - mondta nevetve a hitvány cinkos.
Sághvári Ottó helybenhagyólag biccentett.
- Röstelleném is, ha túl nem járnánk őkelme körmönfont ravaszságán...
Különben könnyű Katót táncba vinni!
Szívesen le hagyta magát itatni, anélkül, hogy észrevette volna...
- Hogy az a célunk, hogy elfelejtsen előfogatokat rendelni.
- Így tehát gyanú nélkül a városba küldhetjük, ha a küldönc megérkezik...
Ezt remekül kigondoltad, Ulrik!
- No, no!
Nyugtával dicsérjük a napot, Ottó barátom!
- Máris dicsérhetjük!
Tulpenbauer és a többiek ki vannak fizetve és ezután még hívebben fognak szolgálni, mint azelőtt, mert látják, hogy nem fukarkodom a jutalmazással...
Hiába, az arany mindenható marad, míg a világ világ és az emberek emberek lesznek!
Hidd el nekem, míg gazdag vagyok, semmitől se félhetek!
- Részben igazad van!
De mindig jobb az az ember, aki el van hallgattatva, mint aki csak hallgat...
A kamarás úr felkacagott.
- A szójáték sikerült!
Légy rajta, Ulrik, hogy be is teljesedjék!
Ezzel a legutolsó és legkellemetlenebb tanutól szabadulunk!
- Rajta leszek, abban bízhatol!
De míg a várt idő elérkezik, beszéljünk másról ...
Télire a palotába teszed át lakásodat, nemde?
- Természetesen!
Elég soká unatkoztam e bagolyfészekben!
Nem a télen, de mindjárt ősz elején Sághvári Ottó visszatér Bécsbe és palotája, valamint termei újra a régi fényben és pompában fognak megnyílni a társaságok előtt.
Ide csak nyári üdülésre és nagyobb vadászatokra rándulunk ki barátainkkal...
Hanem most én kérdezek tőled valamit.
De kérlek, felelj őszintén és tartózkodás nélkül...
- Nos? - kérdezte meglepetve.
- Te még nem nyilatkoztál!
Ha vagyonom felét kéred, ezt sem tagadhatom meg tőled.
Mi szándékod van?
Mennyit kívánsz? - kérdezte és társának merőn a szeme közé nézett.
- Mi szándékom van?
Hát továbbra is az udvari kancellária és a te hű magántitkárod fogok maradni.
Mit szólna a világ, ha egyszerre én is gazdag uraságként kezdenék szerepelni?
Mindjárt azt kérdeznék, hol vettem, kitől kaptam?
A főváros sürgő-forgó zajából pedig vidékre, vagy máshova telepedni, nincs kedvem.
Maradok szépen melletted, hisz ezután még nagyobb szükséged lesz tanácsaimra, mint ezelőtt... aztán valami váratlan esemény is történhetik...
Mi most már nemcsak személyünkkel vagyunk elválaszthatatlanul egymáshoz kötve!
A kandalló tetején álló óra elütötte az ötöt.
- Azt hiszem, jó lesz, ha hozzákezdünk - szólt Ulrik.
- A küldönc minden percben jöhet.
Te most hívasd össze a kastély cselédségét, én pedig megyek.
Éjfél előtt nem hiszem, hogy visszatérhessek.
Tehát csak ügyesen, nehogy ő kelme neszt fogjon valamikép, mert akkor mindennek vége!
Az elszalasztott rókát másodszor nem lehet tőrbe csalni! - szólt nyomatékosan, azután távozott.
Őméltósága pedig becsöngette Vencelt, ráparancsolt, hogy a belső cselédséget gyüjtse a csarnokba.
Tarafás urat pedig hívja ide.
A cselédség rosszat sejtve gyülekezett a kijelölt helyen, mert azt hitték, hogy a napok óta rebesgetett elbocsátás perce érkezett el.
Minden oldalról szorongó pillantásokkal kísérték a pöffeszkedve közeledő Tarafás uramat és jövendő sorsukat rezes ábrázatáról iparkodtak leolvasni.
Torkán egyet köszörült s éppen be akart nyitni a nagy szárnyajtón, midőn ez feltárult és őméltósága jelent meg a küszöbön.
- Pszt!
Csak csendesen!
Csendesen!
Hű titkárom hajnal óta szörnyű fejgörcsökben kínlódik! - suttogta, azután mindenkit csendre intve, betette az ajtót maga után.
Parancsoló tekintetét végighordta a lesütött fejű cselédségen, rámutatott a mellette álló Tarafásra és szigorú szavakban megparancsolta, hogy a felügyelő úrnak mindenben engedelmeskedjenek, mert távolléte alatt ő vezeti a kastélyt és a jószágokat illető ügyeket.
Őméltósága oly szépen és lendületesen beszélt, hogy az elmondottakat kivéve, egy szavát se értették meg, de azért az arcok mind kiderültek, mert az elbocsátásról szó sem volt.
Tarafás uram ábrázata pedig a büszkeségtől és diadaltól valósággal ragyogott.
Beszéde közben egyszerre csak mozgás támadt a hátul állók között.
Egy kocsisforma férfi furakodott előre és egy levelet adott át őméltóságának.
- Mi az ördög?
Vendégeim ott rekedtek a városban!
Hát nem rendelt felügyelő úr részükre előfogatokat? - kérdezte, miután a levelet átfutotta.
Tarafás uram fejét nyaka közé húzva, csak ötölt, hatolt, félszemmel pedig urasága arcát leste, vajjon nem haragszik-e?
Midőn látta, hogy harag helyett inkább mosolyog , nagy bocsánatkérések között bevallotta, hogy biz ő ezt elfelejtette.
- No, nem nagy baj!
Vendégeink nappal helyett éjjel indulnak!
Ennyi az egész!
Nekem pedig nagyon jól jő ez a kis feledékenység - mondta őméltósága homlokára ütve.
- Tulpenbauer bankár urat ugyanis elfeledtem megkérni, hogy az arany burnótszelencém fedeléből hiányzó gyémántköveket rakassa be Eskelesz ékszerésszel és rendeljen még egy hozzá hasonló másik szelencét...
Tarafás uram mulasztása azonban helyre üti a hibát.
Sétáljon át a szomszéd városba és e szelencét adja át százhúsz darab arannyal a bankár úrnak.
Megteszi?
Tudja, ilyen nagy értéket cselédfélére nem bízhat az ember...
De most jut megint eszembe, kegyelmed mégsem mehet!
Hiszen minden lovunk és hintónk a vendég urakkal távol van!
- Ó, kérem alássan!
Átsétálok gyalog!
Nem egyszer megtettem már ezt az utat... - ajánlkozott Tarafás úr készségesen.
- Igaz!
Igaz!
De egészen öreg este lesz már, mire odaér! - aggodalmaskodott őméltósága.
- Nem tesz semmit!
Az éjszakák világosak.
Azután visszafelé úgyis kocsin jövök...
- Igaz!
Igaz!
No hát akkor átadom a szelencét és aranyakat, hogy rögtön indulhasson kegyelmed! - és eltűnve az ajtó mögött, csakhamar visszatért és a szelencét rejtő csomagot, egy tekercs arannyal együtt átadta neki.
Mihelyt az ajtó nehéz szárnyai becsukódtak utána, a nyájas mosoly eltünt arcáról , mintha csak letörülték volna, vonásai megint feszült, várakozó kifejezést vettek fel , mint a mult napokban.
Minél jobban közeledtek az est órái, annál nyugtalanabb léptekkel méregette végig az egymásba nyiló termek hosszú sorát.
Vacsora után közölte Vencellel, hogy ma már semmire sem lesz szüksége.
A legnagyobb csendet parancsolta, mert a titkár kissé elszunnyadt, midőn azonban minden elcsendesedett és a folyosó lámpáit eloltogatták, lesurrant a földszíntre, a parkra néző egyik ablakot zajtalanul kinyitotta és kikémlelt a szuroksötét éjszakába.
Tizenegy óra felé járhatott az idő, midőn a bokrok közül egy sötét árnyék osont a kastély felé és nesz nélkül ugrott be a nyitvahagyott ablakon.
- Ulrik, te vagy? - kérdezte fojtott, aggodalmas hangon.
- Én hát!
Minden rendben van! - felelt a másik.
- Akkor gyorsan fel a szobába!
Én majd bezárom az ablakot! - suttogta.
Abban a pillanatban, hogy felért szobájába, nagy zaj és dübörgés verte fel a kastélyudvar csendjét.
Noha Vencelt már elbocsátotta, most mégis hevesen csengetett neki.
- Nem a legnagyobb csendet parancsoltam!
Micsoda pokoli dübörgés ez az udvaron? - rivallt rá bosszúsan.
- A vendég urakat vivő hintók érkeztek vissza a városból - jelentette Vencel.
Szavai végeztével nyöszörgés hallatszott a mellékszobából.
- Kívánsz valamit? - kérdezte fejét bedugva őméltósága.
- Egy kis melisszaszeszt kérnék.
Ez végleg csillapítani fogja görcseimet! - felelték belülről, amire Vencel, ura intésére, behozta a kívánt szeszt.
Ulrik titkár uramat nyakig bepólyázva, fején hidegvizes borogatással látta heverni a nyugágyon.
- A hintók érkeztek meg!
Eredj csak Vencel és küldd fel egy szóra Tarafás urat !
Valamelyik hintón neki is meg kellett érkeznie!
Vencel lement, de azzal a hírrel tért vissza, hogy Tarafás uramat a kocsisok közül egyik se látta, se az úton, se a városban.
- A korhely!
A könnyelmű!
Bizonyára valami csapszékben késedelmeskedik! - dohogta őméltósága, majd Vencelnek meghagyta, hogy reggel mindjárt küldje hozzá, meg akarja mosni a fejét!
Reggelre kelve azonban egyszerre csak nagy lótás-futás keletkezett a kastélyban és a cselédség rémült arccal, összedugott fejjel azon tanácskozott, fel merészeljék-e verni őméltóságát édes álmaiból.
Midőn megszólalt az ébredést jelző csengetyü, Vencel vacogó állal, remegő térdekkel azt jelentette neki, hogy Tarafás uramat, vérében úszva, össze-vissza törve találta egy paraszt a töltés melletti vízmosás fenekén.
- Meghalt? - kiáltott őméltósága elszörnyűködve, és e hírre, mintha kiöntötték volna , ugrott ki csipkés, selyemfüggönyös ágyából.
Ulrik titkár úr is előjött szobájából és úri színük elébe vezettette a parasztot , akit töviről-hegyire kikérdeztek, de a jámbor ember még most is annyira meg volt ijedve, hogy a reszketéstől alig tudott kérdéseikre felelni...
- A szerencsétlen!
Bizonyára leitta magát és lezuhant a töltésről! - kiáltott a méltóságos úr mély megilletődéssel.
- Vagy pedig orgyilkos kezek taszították a mélybe, hogy elrabolják tőle az aranyakat !
Nagy summa pénz volt nála! - felelte a titkár hangosan, hogy mindenki hallhassa.
- Igaz!
Igaz!
Mi is láttuk!
Nagy summa aranyat vitt magával!
Rálestek és leütötték! - suttogták a cselédek.
- Siessetek, emberek!
Első dolog a segítség!
Hátha még nem halt meg!
Fel emberek!
A kastélyba kell szállítani, egy lovász pedig vágtasson orvosért... - parancsolta sebesen a kastély ura.
- Nincs abban már egy mákszemnyi élet se, méltóságos uram!
Vérében úszva mozdulatlanul feküdt és szemei már egészen meg voltak üvegesedve!
Nem segít már azon semmiféle doktor! - felelte fejét csóválva a jobbágy.
- Mindegy!
Ide kell hozni a kastélyba...
Előre, gyorsan, emberek! - siettette az indulókat és megparancsolta, hogy rögtön jelentsék neki, ha visszaérkeznek.
Ez úgy déltájban meg is történt.
De mekkora volt őméltósága rémülete, amikor közölték vele, hogy a holttest nyomtalanul eltünt a baleset színhelyéről.
Halálsápadt lett és szédülni kezdett a szörnyű hír hallatára...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE