Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Jobb mint otthon
Keletkezés ideje
1956
Fejezet
3
Bekezdés
3861
Mondat
8597
Szó
77549
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
HARMADIK RÉSZ
1
Az asztal meg volt terítve négy személyre.
Emma még egyszer körülnézett a szobában.
Az egy kicsit másképpen nézett ki , mint egy héttel ezelőtt.
A díványokról és székekről eltűntek a régies hímzések.
Az ebédlőasztal nem állott a szoba közepén, hanem a jobb oldalra volt állítva, az ebédlőszekrény elé.
Mögötte a nagy szekrény, a bejárati ajtó mellett a tálaló.
Az íróasztalt kitette a szobából, mert igen nagy volt.
Kicserélte a kis dohányzóasztallal, amely körül csak fotelek állottak.
Itt lógott az óriási színnyomat.
Rákóczi Ferenc a nagysárosi kastély helyett a spájz egyik falát kapta meg, ahol nem volt polc.
Helyére a hálószobából áthozta a két rézkarcot.
Mindjárt felényivel nagyobb lett a szoba.
Habozott, hogy a hálóból a hangulatlámpát beállítsa-e, de sokallotta , zsúfoltnak találta s visszavitette.
Ha szükség lesz rá, mindig be lehet Julissal hozatni.
Mosolygott.
- No, mégis egy kicsit modernebbek lettünk...
A nagy bokharát otthagyta a szoba közepén, s az asztal alatt egyáltalán nem volt szőnyeg.
A két kis perzsát személyesen helyezte el a dohányzó mellett.
Most úgy örült a lakásának, hogy megszüntette a kiállhatatlan zsúfoltságot és szimmetriát.
A falakról a családi képeket is eltávolította, ellenben az ebédlőszekrény mellett két paraszttányért fölszegezett a falra.
Jó régi kékbeli tányérok voltak, a múlt század közepéről.
Hát bizony ezzel megszűnt a régi férfi uralma a lakásban.
Ő maga is érezte, s egy kis bűnbánattal gondolt vissza rá.
Az utolsó évben már úgyis eltávolodtak egymástól...
Mikor az a krumpliüzlet volt...
De eddig nem volt oka, hogy hozzányúljon, kegyetlenségnek tartotta volna... meg aztán ő maga is konzervatív ízlésű volt...
Ezt mind az éjjel dolgozta ki és hajtotta végre a Julis meg a házmester segítségével...
Másnak nem is lett volna joga szöget beverni éjnek éjszakáján...
De a házfelügyelő akár az egész házat lerombolta volna a kedvéért.
Sohasem volt vele semmi baja, mert méltányolta az abszolút pontos lakbérfizetést, ha nem is kapott tőle külön jutalmakat ...
Most két pengőt adott neki ezért az éjszakai munkáért, az egész nem tartott egy fél óráig, s a házfelügyelő roppant hálás volt:
- Az egyiket félreteszem magamnak, nagyságos asszony, kell az embernek egy kis elővaló ésszel bírni - mondta, és nagy kikötött bajusza mulatságosan mozgott hozzá.
- Mióta a Csepreghy úr elment, azóta egy fillér különre sem lehet szert tenni... pedig van itten gazdag ember itt van a Ritter úr , háztulajdonos, csak azért lakik itt, hogy a lakói ne bosszantsák, hát inkább ő bosszant bennünket...
Á, kérem - vitatkozott önmagával, ahogy szokott bőbeszédűségével mindig tette -, ez egy gyanús ember... olyan német erkölcsű, mint a nácik... nem akarok beszélni, de mindig fiúkkal jár ... nőkkel egyáltalán nem is áll szóba... ettől soha egy fillért még nem láttam , pedig mindig én javítok neki mindent, fürdőt, villanyt, klozetot, vízcsapot , soha egy fillér borravalót nem ád.
Pedig a markomban van, akkor törhetem ki a nyakát, mikor akarom...
De minek, tessék mondani?
Törje ki a nyavalya, én örülök, hogy van egy jól fizető lakóm, nem igaz ?...
No nem, nagyságos asszony?
Emma nevetve s megborzadva hallgatta a leleplezést, amit a házmester paraszt őszinteséggel csapott oda.
- A Csepreghy úr, az más - folytatta a házmester, s egyik kezében lógott a kalapács meg a harapófogó, a másikkal pedig hevesen gesztikulált az orra előtt -, azt sajnálom, de arra nem vállalkozhattam, amit kívánt...
Nem kérem, hogy adjak adatokat a felesége ellen, hogy a nagyságához egy díjbirkózó-forma úr jár.
Bár járna, kérem - mondtam neki -, az nekem nem volna rossz, mert borravalót csak olyan uraktól lehet kapni, akik tilosba járnak.
De nem jár az istenadtához még a madár se...
Vétkeznék, ha azt mondanám, én pedig nyugodt lelkiismerettel akarok meghalni...
Erre aztán a Csepreghy úr megharagudott.
Adott egy pengőt és elment.
- Mondja, maga ajánlotta be a Bauer Klárit? - kérdezte hirtelen a házmestertől.
De ő maga sem úgy gondolta, mint ahogy kisült.
A házmester a füléhez nyúlt, és azt mondta:
- Még ezt is tetszik tudni...
Én!...
Mondtam a Csepreghy nagyságos úrnak , vigye el a Lia kisasszonyhoz a kis Klárit.
Ez szemfüles gyerek, ez minden untalan haza fog járni, és megviszi neki a hírt, ha mégis volna valami...
- Megálljon csak, hát a kislányt az úr akarja felhasználni kémkedésre?
- Hát ki?
Erre ő elhallgatott, mert Bauernétől úgy értette, hogy az öreg méltóságos asszony, a Türkné akarja.
- Ravasz dolog ez kérem...
Asszonyok dolgán eligazodni még maga a felséges jóisten se tud...
Nem mindenki olyan ártatlan kezes bárány, mint a nagyságos asszony.
Most már aztán alig győzte kitessékelni a bőbeszédű házmestert, már igazán nem akart többet megtudni az asszonyok görbe útjairól.
Ebéd egy órakor.
Fess Feri megérkezett, de korán reggel elment hazulról.
Már éjjel tudta, hogy megjött, mert Vilma átszólott, és a lánnyal megüzente.
Csak egy fal választotta el tőle.
Meg egy szoba, mert a szomszéd lakás az ebédlővel volt közös falú.
Mikor a házmester elment, nem mert többet az ebédlőben tartózkodni, annyira izgatta az Ff jelenléte, mintha a falakon is átsugárzana.
Fél egy.
Dél.
Évikét nem lehetett bent tartani, annyira fel volt hevülve a szokatlan esemény miatt, hogy náluk oly rendkívüli főzés van, egész liba és még két csirke is és marhahús...
Már nem bánta.
Eleinte nem győzte szégyellni magát, hogy beleegyezett, hogy nála vendégség legyen, és nem az ő költségén...
De jóisten, nem tehetett mást...
Legfeljebb azt fogja tenni, hogy ő nem eszik belőle...
Úgyis van egy kis könnyű fejfájása, tehát azzal mentesíti magát a felelősség alól, hogy ő csak éppen helyet ad a szomszédasszonynak, de ő maga nem fog részt venni a lakomában...
Ledűlt a díványra a hálószobában.
Ide hozta át.
Ha zsúfolt is lett a szoba , mindegy.
Lefeküdt és behunyta a szemét.
Úgy gondolta, hogy míg meg nem jönnek, addig fel sem áll, de két perc múlva már olyan nyugtalanság gyűlt fel benne, hogy fel kellett ugrania, különben azt hitte, szétpattan az izgatottságtól.
Öt perc múlva újra lefeküdt, és két percre megint felpattant.
Jaj, most legjobb volna elutazni...
És neki még ma éjjel a bárónéhoz is el kell mennie estélyre...
Mehet ebben a ruhában, ami most rajta van?...
Ez egy könnyű fekete selyemruha volt, igen nagy, fehér és egymásba mosódó babokkal .
A nyakon rüss, nagy lengő.
De volt egy fehér ruhája is.
Hosszú, csaknem uszályos fehér ruha, a nyaknál diszkrét kis kivágás, de hátul elég merész , ahogy az most kötelező...
Megnézte magát a tükörben, s úgy érezte, nincs semmi baj.
A varrónő azt mondta: "Nagyságos asszonyt könnyű öltöztetni."
Tegnap későn jött haza, mert még a fodrászhoz is el kellett menni.
Még mindig a régi fodrászához járt, csak ritkán, s ott úgy bántak vele, mintha kivételes szerencse volna, hogy megtiszteli a kedves üzletet.
Most nagyon aggódott, hogy a frissen mosott haj nem fogja tartani a vízhullámokat ebben a melegben...
Nagyon vigyáznia kell.
Még most csak rendben van, de mi lesz este a bárónőnél...
Magas termetéhez kellett egy díszes fej...
Ma különösen kitett magáért a Mimi.
Ahogy a hajhálót levette, a fürtjei szétlobbantak , mintha minden szál tudná a kötelességét.
Fésűvel kicsit elrendezte még, s akkor csengettek.
- Csak nem ?...
- Az órára nézett: az óra !... szenvedéses életének réme , hajnali álmainak bakója...
Észre sem vette, hogy elment az idő... milyen gyorsan megy, ha az ember csak egy percre is elfeledkezik magáról...
Már az előszobában vannak.
Hamar visszahúzódott a hálóba, s megvárta, míg belépnek az urak s pár pillanatot várnak...
A Vilma hangosságától ijedezett, s kilépett.
Ott állott Fess Feri, vadgalambszürke ruhában.
Hallatlanul szép volt.
- Á maga az?
Milyen mulatságos, hogy ezt mondta, mintha akárki más is lehetett volna.
Úgy pillantottak egymásra, hogy az isten őrizte meg őket, hogy egymás nyakába nem szaladtak.
De észrevette magát, és fényesen kezet nyújtott, és a fiatalember, aki most még magasabbnak látszott mellette, egész magasságából lehajlott a kezéig, s megcsókolta a bőrét.
Ki kellett ragadnia a kezét, mert az egész teste lángba borult, s az arca is, úgy érezte rikító vörös lett, hogy a kezével az arcához kellett nyúlnia, takarni, s hogy felindulását leplezze , nevetett:
- Na üljön le, eleget mászkált a héten.
- De mennyit - kiáltott fel Fess Feri.
- Képzelje, pénteken autóval mentem át Pécsről Szegedre.
- Szóval Szegedre - mondta utána Emma, s megfigyelte hogy a hangja úgy duruzsol, ahogy fiatal lányok szoktak kacérkodni, s közben nem is sejtette , mit mond, mint ahogy nem is mondott semmit, de azért öröme volt, mert igazolásnak vette, hogy mért jött egy napon két helyről üzenet.
- Szegeden szerencsésen végeztem, és tegnap délután a gyorssal megjöttem.
- Na látja - mondta rá Emma szellemesen.
Ezen újra felnevetett, mert nevetni kellett, hogy ennyi a mondanivalója.
S még csak most vette észre, hogy Bábori Borcza ott áll, mint egy feszület , hűségesen és kitartóan, lakáj.
Most ránézett és kezet nyújtott.
- Isten hozta.
Bábori nem hajlott le, hanem megfogta a kezét, jól megmarkolta, széles és vaskos tenyerében, s felemelte a kezét a saját szájához.
Ez igen komikus volt, és ő egészen megdöbbent tőle.
Bábori Borcza.
Nézett rá.
Nem ismerte volna meg, ha az utcán köszön neki, nem fogadja...
De természetesen azért ez ő.
A mackó, aki volt, csak épp nem érdekelte.
- Na üljenek le.
És ő maga is leült a kis díványra a fal felől, a rézkarcok alá.
De jó, hogy Rákóczi Ferenc kivonult a meggyszín s arany rámájával a spájzba.
Az ablaknál levő székre mutatott Fess Ferinek, s már meg is bánta.
Szembe kellett volna ültetni a fénnyel, hogy jól lássa az arcát.
Ehelyett saját magát szolgáltatta ki a vizsla szemeknek, s Ff úr árnyékban maradt.
Vilma csak egy pillanatra ült le, s már csatorászott:
- Á, nekem ki kell menni, különben itt mindenki éhen hal.
- Ebéd?... - kiáltott Fess Feri Vilma után - ebédet kapunk?
Azt hittem , szendvicseket fogunk enni a Jobb mint otthonban.
- No csak ne féltse a hasát - nyelvelt vissza Vilma az ajtóból -, nem fog éhen halni.
Emma összevonta szemöldökét, nagyon ízléstelen ez a Vilma, mint egy falusi adójegyzőné.
Különben is még nem tudott belehelyezkedni, hogy az ő lakásán más ad ebédet, s más a háziasszony...
Most volt szégyenének csúcsán.
Nem ismert magára, mi történt, hogy ő ebbe belement.
- Egész héten azon ábrándoztam - mondta kissé halkítottan Fess Feri -, milyen mulatságos lesz egy igazi büfé-ebéd...
Jó modern ebéd...
Azt hiszem, lehet ott kapni menüt is.
Emma:
- Énnekem semmi kifogásom nem volt az ötlet ellen.
Fess Feri mozdulatot tett, hogy kezet csókol, de csak egy kis mozdulat volt , s inkább a szemében csillogó humorizálás enyhült egy kissé.
Emmában viszont sértett érzelmesség folyt el, szerencsére a fölösleges könny visszazuhogott a torkába.
Bábori Borcza most felállott, mintha valamit keresne.
Ez Emmát megrémítette .
Csak nem olyan tapintatlan, hogy magukban akarja hagyni őket.
Küzdött, hogy megállítja, de nem bírt szólani a könnyhajlamossága miatt.
Csak egy rosszul adott szó, s kitör, és akkor halál.
Bábori csakugyan, mint egy tapogatózó vak, kiment.
S Emma csak azt érezte, hogy a Fess Feri keze, mint egy meleg barna madár, az ő kezére száll.
- Emma...
Erőt vett magán, s nevetésre torzított arccal ránézett:
- ?
- Kedves Emma... nem hiszi el, nem reméltem, hogy valaha is itt leszek...
Mit akar ez jelenteni... csak ne folytassa... de a kéz megragadta kezét, s puhán és gyöngéden fogva tartotta, erre mégis kibuggyant a könnycsepp; fel akart ugrani, de a férfitenyér leszorította, s minden ellenszegülést megsemmisített... hát ki akarja zsákmányolni? vissza akar élni a helyzettel ? ez rettenetes...
Már nagy kövér könnycsepp rezeg a szempilláin, mikor szerencsére a Bábori dörmögő hangja nyitja az ajtót, a kéz visszahúzódik , s a könny is...
- Hát hova dugta el, Vilmácska?
- Nem lát a szemitül ?... - csattogott a Bábori széles háta mögött Vilma.
- Ott van la...
Bábori a konyakot keresi.
Vilma már futott is vissza, mert "odaég a pecsenye".
Bábori elkezdett a konyakkal manipulálni, minden pohár csörgött a kezében az ezüst tálcán.
Emma gondolta, neki most fel kellene állania és háziasszonykodni, de oly bágyadt volt a ki nem sírt sírástól... maradt tehát különös helyzetében, a dívány közepén mereven s bizonytalanul ülve ... megközelíthetetlenül, holott már meg volt közelítve...
Az ügyetlen Bábori már itt van a készlettel... ezt le ne ejtse, össze ne törje, ez az övé...
Ezen kissé elmosolyodott.
- Nevessen - szólt Fess Feri -, az egész élet olyan mulatságos.
- Az.
S erre benne csakugyan felfakadt a nevetés, de oly veszélyesen, hogy rögtön sírás lesz belőle.
Bábori töltött, kínált:
- No.
Erre Emma mégis, végre, őszintén nevetett, valami gyerekes volt ebben a vastuskóban.
Mintha medve szolgált volna fel.
Fess Feri is poharat vett.
Odakoccintotta az övéhez s előrehajolva egészen közel jött hozzá.
Ittak.
A férfiak kiitták a poharukat, ő csak egy parányit érintette, s alig ivott többet, mint egy madárka, a nyelvét is alig nedvesítette meg.
Letette a poharát.
Bábori újra megtöltötte a két üreset, s mélázva nézett az Emma tele pohárkájára.
Fess Feri intett, hogy nem iszik többet, erre ő maga ürítette ki a saját újra megtöltött pohárkáját, s úgy állva még egyszer töltött önmagának, s újra kiitta, akkor letette a palackot és a poharat, és leült helyére, mint egy zsák.
Befejeződött az első életszakasz.
Emma fellélegzett, hogy ezen túl vannak.
- Nem igaz, amit a lapok írnak - mondta Fess Feri -, hogy a forróságtól kiégtek a mezők.
Egyik újság pláne azt írta, hogy "Romániában lánggal égnek a búzamezők".
Jó stiliszta, azt kapta hírnek, hogy "kiégtek a búzamezők", és ő úgy látta, hogy a kiégés csak lánggal történhetett...
Emma rá akart nézni, hogy nevet-e vagy nem, de nem mert rápillantani , Báborira nézett, aki viszont oly komoran és nyugodtan tespedt, mintha jelen sem volna.
Valahogy az volt az érzése, hogy Bábori nem is merne nevetni a Fess Feri jelenlétében.
- Gyújtsanak rá - fordult most Fess Feri felé.
Az asztalon cigaretták voltak.
Fess Feri azonnal kinyújtotta hosszú ujjú kezét s tétovázva, keringve, mint a leszálló madár, kivett egy Stambult.
Emma követte a kéz mozdulatát s hirtelen megfagyott.
A bal kéz nevetlen ujján fehéres csíkot látott, gyűrű helyét.
Látszott, hogy gyűrű szokott lenni ott , s a nap nem égette még el eléggé a vékony karikát a bőrön.
Lehunyta a szemét és véghetetlen repülésben szédült lefelé.
Bábori valamit válaszolt a búzakérdésre, s a két férfi hamarosan vitába bocsátkozott arról, hogy a kormány azért operál a termésbecslésnél ilyen ijesztő számokkal, mert a külpolitikának van szüksége a rémhírekre.
Gyűrűt visel, és azt most lehúzta, hogy idejött...
Ettől megkeményedett és hihetetlen távolságba szállott.
Már fagyott volt és magára eszmélt.
A könnyes hangulat úgy eltűnt, mintha nem is lett volna .
Egészen magára maradt, s amint szemét kinyitotta, azt kérdezte, hogy történik az, hogy idegen emberek vannak jelen az ő szűzi otthonában.
S mit beszélnek ezek itt ?...
Búzáról és külpolitikáról?...
- Azzal a két országgal kötnek szerződést - mondta Fess Feri -, amelyiknek a legrosszabb a valutája.
Emma kis hangot hallatott:
- Hhh...
Aztán komolyan és hidegen gondolta.
Férfiak...
Most az a legfontosabb nekik, a kormányok hogy végzik a dolgukat...
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Julis hozta a levesestálat.
Emma nézte a tálat.
Milyen ismerős formája van.
Persze, ez az övé...
Akkor ő itt háziasszony...
Ha háziasszony, akkor gyerünk végezni a kötelességet...
Felállott, s büszkén kihúzta magát:
- Parancsoljanak.
Julis a tálat az asztal közepére tette, ahogy otthon falun tanulta, s ahogy mindig szokta itt is...
Bizony, eszébe sem jutott, hogy a falusi lányt begyakorolja, hogy sorra vigye a tálat.
Mindegy.
Leült a helyére, az asztalfőre, a szekrény előtt.
- Tessék - s maga mellett jobbra mutatott helyet Fess Ferinek, aki így megint háttal ült az ablaknak.
Szembe vele Báborit ültette.
- Hol a gyermek terítéke? - kiáltott fel, s Julisra nézett.
Julis kapkodott.
Évikéről mindenki megfeledkezett.
Maga mellett balról az asztalfőn mutatta a helyet, és Julisnak a szemével parancsolt, hogy hozza a gyermeknek a terítéket.
A szekrényhez csak úgy lehetett hozzáférni, hogy az ő székét el kellett húznia.
Szűk volt a hely.
Addig, míg a lány el nem készült a terítéssel, mindnyájan állottak, s a leves gőzölgött a tálban.
- Hozd be Évikét.
A lány kiment és Évike a következő pillanatban, mintha szegényke éppen az ajtóban leskelődött volna, berohant, mint egy kis fergeteg, és az anyjához repült.
- Kislányom, Évike - mutatta be az uraknak.
- Mi már régi barátok vagyunk - dörmögött Bábori, s kezet fogott szertartásosan a kicsivel, aki körülszaladt az asztalon túl, s a másik bácsihoz futott.
- Feri bácsi - mondta Fess Feri a gyermeknek, és megcsókolta a homlokát.
Ez a csók most Emmát egészen hidegen hagyta.
Egyáltalán teljesen elhűlt az élettel szemben, s fanyar mosollyal azt kívánta, bár tévedésből mérget raktak volna a levesbe só helyett.
Évike aztán leült a mamája mellett.
Emma örült.
Ha a gyermekre kell vigyáznia, nem kell magát megerőltetnie.
Szedett a tálból előbb Évikének, aztán magának.
Saját tányérjára csupán egy evőkanál levest vett.
- Tessék - fordult Fess Feri felé, s érezte, mintha az ajka peremére ráfagyott volna a mosoly.
Fess Feri éhesen szedett.
Látszott abból, ahogy a kanalat fogta, hogy jó étvággyal áll neki az evésnek.
- Hol van Vilma néni?
- Főz - mondta Évike, amin Fess Feri felnevetett.
Az Emma hirtelen hallgatása ráragadt, s rátelepedett az urakra is, és halkan kanalazták a nagyszerű levest.
Emma megnyugodva konstatálta, hogy Vilma kitűnően főz.
De ő maga nem érzett semmi éhséget, s azonfelül el volt tökélve, hogy nem eszik.
Folyton a gyermekkel foglalkozott.
Mikor szedett, a ragulevesből inkább csirkeaprólékot szedett a kicsi tányérjára.
Fess Feri érezte, hogy valami baj történt, de nem erőltette a dolgot, várta , hogy majd csak kisül.
Templomias csönd volt az asztalnál.
Az urak is abbahagyták a politikát, és kellemesen ettek.
Évike lassan készült el az evéssel, bár Emma egyebet sem csinált, csak segített neki.
Akkor történt, hogy egy csirkeszív volt a tányérban, s ő a gyermek kanalába merítette.
Évike kidobta a kanálból a szívecskét.
Másodszor is beemelte neki, azt hitte, tévedés, a gyermek mindig imádta a csirkeszívecskét.
Évike másodszor is kidobta a kis húsdarabot, s csak a levest szürcsölte fel.
- Nem akarod megenni? - kérdezte tőle kissé idegesen.
- Nem.
- Szívecske...
Nem akarod?...
- Nem akarok szívet enni.
- Mért.
- Nem akarom az Istent megenni.
Mindenki elbámult s odafigyelt.
- Mit beszélsz?
- Te mondtad!...
- Mit mondtam én?
- Hát nem azt tanítottad, hogy az Isten a szívben van?
Én nem akarom megenni Istent.
Mindenki elbámult, aztán felnevetett.
A gyermek megtörte a csöndet.
Egyszerre mindenki megértette a dolgot, és a legnagyobb nevetés közben igazat is adtak Évikének, aki nagy kék szemeivel bámulva nézte sorra a bácsikat.
Fess Feri észrevette, hogy Emma önkéntelenül az ő bal kezére néz, s meglátta rajta a fehér sávot, a gyűrű helyét.
- Volt egy nagy köves gyűrűm - mondta -, családi emlék... bizonyos okok miatt letettem...
Most nem viselek gyűrűt...
Emma ránézett, de csak egy igen rövid pillanatig.
Ez az ember állandóan kitalálja a legtitkosabb gondolatait?...
Zárt ajkakkal aztán elmosolyodott , s azt mondta:
- Melyik az a két állam, amelyiknek legrosszabb valutája van?
Fess Feri egy kicsit hallgatott, és mosolyogva legelészett az asszony arcán.
- Tudja, a politikában nem szabad kimondani a titkokat.
Majd a jelöltek ...
Jövő tavaszon úgy látszik mégis választatnak, akkor a hordóról meg fogjuk hallani, ha bömbölik...
Emma igazán nem volt kíváncsi a politikai titkokra, az asszony revánsot adott, s örült, hogy Fess Feri tapintatosan kikapcsolta a politikát a beszédből.
- Mi újság a Csikágóban? - folytatta Fess Feri.
Emma kinyitotta a száját, hirtelen azt akarta mondani, hogy Beller hentesnek visszaküldték az ellopott pénzét...
De megállott, s nem ezt mondta, hanem azt, hogy:
- Meleg van.
- Valami mást akart mondani.
- Én?
Gondolja?
- Igen.
- Már megint ki akarja találni a gondolatomat?
- Szeretném.
- Tudja, kíváncsi vagyok, hogy készítette el Vilma a kacsát.
- Kacsát? - hördült fel Bábori.
- Libát akart venni.
Fiatal libát.
- Ja?... - mosolygott Emma.
- Nagyságos asszonnyal nem is közölte?...
Micsoda szeles egy teremtés...
Én nem eszem kacsát, például.
Emma csak éppen alibit akart igazolni, hogy ő azt sem tudja, mi van a konyhában.
Most bátran nézett a Fess Feri szemébe.
- Hol járt maga a héten?
Fess Feri azt akarta mondani: "Keringtem maga körül."
De azt mondta:
- Üzlet után jártam.
- Sikerrel?
- Ma ?...
Ma nem lehet semmit sem csinálni.
Ma senkinek sincs pénze.
Emma azt akarta mondani: "Akkor mért költött egy vagyont expresszlapokra és táviratokra."
De csak azt mondta:
- Ne emlékeztessen ilyen szomorú dolgokra.
- Mi újság a Flóránál?
- Ami a Dunántúl.
- Még nem tört ki a sztrájk?
- Milyen sztrájk? - kérdezte elfulladva, ijedten Emma.
- Már hetek óta sztrájk lóg a levegőben.
- Ezt maga honnan tudja?
- Mesélték a Dunántúl.
- Ugyan ne mondjon ilyet.
- De komolyan.
Pécsett ismeri a Szerényi céget?
- Hogyne.
- Ott hallottam.
Emma elhallgatott.
Most nem tudta, komolyan vegye-e ezt, vagy csak ugratás .
Honnan tudnának a pécsi virágüzletben arról, hogy mi van a Flóránál az utóbbi hetekben.
Tudtával senki sem jött fel, mindent levelezés útján végeznek tavasz óta.
Nem gondolkodhatott tovább.
Julis belépett, és hozta a második tál ételt .
Előétel volt, kelvirág vajban.
- A nagyságos asszony még nem jön?
- Azt mondta a nagyságos asszony - mondta Julis -, csak tessék fogyasztani.
Emma szedett Évikének.
Magának csak egy parányit.
Bábori nyugtalan volt Vilma miatt.
A férfiak azt hiszik, ha a gazdasszony nem tud bejönni a konyhából, ahol neki kell szakácsnéskodni, ott biztosan éhen is hal.
Fess Feri sajnálta, hogy a Flóráról szólott, nem volt célja vele, csak érdekes témát akart felhozni.
Az Emma színe változása azt sejtette meg, hogy valami történt.
- Történt valami? - kérdezte komolyan.
- Nem.
Emma nagyon határozott és elutasító volt.
- Tehát igen...
Vagy csak készül valami ?...
- Honnan tud maga a Flóra dolgairól?
- Levegőben van.
Én sok mindenről tudok, ami a világban történik.
Különösen kedvenceim ezek az államilag szubvencionált vállalatok.
- Mondja, micsoda maga?
Fess Feri ránézett, s egy pillanatig hallgatott.
Akkor komolyan:
- Ember.
- Az mit jelent?
- Azt, amit mindenkinél: keresek és nem találok.
- Mit keres?
- Embert...
De nem találok, csak fenevadakat...
Tudja, hogy ezek ellen a háborús uszítások ellen egyetlen védekezés van a jövőben...
Az ijesztés ...
Le kell leplezni, hogy a haditechnika megérett arra, hogy az egész emberiséget kiirtsa...
Érti?
- Gondolom, arra céloz, hogy a gáztámadások...
- Igen, gáz és más vegyszerek...
A régi háború az az individuum számára bizonyos férfias felszabadulást hozott.
Lelkesedést és virtuskodást jelentett.
A férfiak elindultak, hogy hírt és dicsőséget szerezzenek...
Én még emlékszem a Nagy Háború kitörésére, az egész világ meg volt bolondulva , már régen nem volt háború.
Felvirágozták a katonákat és a vasúti kocsikat .
Az asszonyok ennivalót hordtak a katonavonatokhoz, és a bakterházaknál is feladták a kupékba.
Akkor abban a tévedésben voltak az intézők, hogy a haditechnika elég lesz arra, hogy napok alatt végezzenek az ellenfelekkel .
Ez egy nagy tévedés volt.
Azok az ágyúk csak egy bizonyos emberi távolságban tudtak dolgozni, és nehezen mozogtak.
A repülőgép még csak gyermekcipőben járt...
Az a háború egykettőre átalakult szuronyrohammá, s akkor a Napóleon manővereihez kellett visszatérni...
A huszárnak le kellett szállani a lóról , és el kellett bújnia a lövészárkokba...
Annyit már mindenesetre elért a lőfegyvertechnika, hogy a Nádasdy huszárok lehetősége megszűnt...
Már nem lehetett a Nagy Frigyeseket Csehország közepén úgy körülzárni, hogy a nagy vezérek úgy érezzék magukat, mintha várba volnának bezárva...
Azóta eltelt húsz év, s ezalatt a háború szelleme óriásit fejlődött.
A jövő háborúja valóban három napig fog tartani.
London megsemmisítésére nem kell csak két nap előkészület, és egy fél nap alatt hat millió embernek vége...
Emma figyelmesen hallgatott.
- És hogy érti azt, hogy egyetlen elhárító fegyver az ijesztés?
- Ha az emberiség teljesen tisztába jön azzal, hogy itt nincs segítség: az összes metropolis halálra van ítélve, akkor meg fogják találni a megegyezést háború elkerülésével...
Más módot találnak: a szerződést...
Ez ellen nincs semmi kifogásom.
Adják fel a kereti szempontokat...
Küszöböljék ki a háború lehetőségét...
- Ezt hogy lehet?
Az emberekben indulat van.
- Nézze kedves Emma: Európában harmincnyolc vámhatár van ...
Húzzák fel a sorompókat.
Szüntessék meg a határokat...
Csinálják meg az Európai Egyesült Államokat...
Adják meg minden népnek a nemzeti és etnográfiai szabadságot, és állítsák fel a központi kormányzatot ...
Igaz, itt évezredes hiúságokkal kell megküzdeni, mert azon nem lehet megegyezni, hogy hol legyen a Fehér Ház ?...
Ragaszkodni fognak hozzá , hogy tengerparton legyen.
Én nem bánom, ha Bretagne-ban építenek is egy új várost - mert nyilván legjobb hely az Atlanti óceán partja, de az ellen sincs kifogásom, ha Európa geometriai központján, Budapesten csinálják meg...
Fontos, hogy a sorompóknak legyen vége.
Képzelje el , hogy a levegőbe emelik az összes vám- és politikai határokat...
Akkor nevetséges lesz elképzelni is, hogy az egyes területrészek külön hadifelszerelést építsenek egymás ellen...
A görög városok valaha évtizedekig tartó hadjáratot viseltek egymás ellen.
Mit szólana hozzá az emberiség, ha Athén és Spárta ma indítana háborút, egyik a másik ellen .
Anglia egy nap alatt leszerelné az egészet.
Vagy volt idő, mikor Balmazújváros és Hajdúnánás olyan háborút viselt egymást ellen, hogy kiirtották egymást.
Két oroszlán egymásnak rohant és lenyelték egymást , hogy csak a farkuk maradt .
- S van erre valami lehetőség?
- Ma nincs, de ha a nagy államok hadügyminiszterei feltárják azt, ami a titkos laboratóriumokban készül, és kiderül, hogy mindegyik képes arra , hogy percek alatt megsemmisítse a békés és polgári lakosságú világvárosokat a szomszédban, akkor meg fog rémülni végre a nép és az lesz a plebiscitum , ha felordít a tömeg, hogy fiktív dolgokért nem engedi magát lemészároltatni...
Micsoda dolog az, hogy gázmentes pincéket építenek a szegény emberiség számára?...
Mit kap az emberiség azért, hogy ezt a veszélyt el kell tűrnie?...
Azt, hogy a francia tőke megkapja a profitot? és hogy a pesti kartellek virágozzanak?...
Krupp Bertáért csak egyszer is lemeneküljön a Csikágó a pincébe?... amiről különben szó sincs, hogy megépítsék? hiszen még fáspince sincs elég...
Emma megdöbbenve hallgatta ezt a heves és felindult beszédet.
Ő még soha életében nem gondolkozott ezeken a dolgokon.
Mért gondolkodott volna?
Neki éppen elég volt az egész napjára és minden napjaira arra gondolni, hogy azt a kétszázharminchét pengőt hogyan ossza be?
- Az emberiség sokallja az életét ezen a földtekén.
A föld nem akar segíteni rajta...
Mert mindaddig, míg a Föld és a Nap távolsága állandó, s ezen a fantasztikus nívón marad, hogy a hőmérséklet sohasem emelkedik plusz száz fokra és nem száll le mínusz száz fokra, hanem megmarad plusz negyvenöt és mínusz huszonöt közt, ami tudja drága Emma, a világteremtés legnagyobb csodája, mert csak egy parányi eltolódás kellene a földtengelyben, vagy másutt, s már száz és ezer fok különbségek állhatnak elő... akkor az emberi fajnak, de az egész vegetációnak egy pillanat milliomodrésze elég arra, hogy vége legyen...
Az emberiség nem akarja kivárni ezt a jövőt, hanem kitalál remek dolgokat, hogy megsemmisítse önmagát...
Az ember akarja kiirtani az embert, és nem nyugszik addig, míg ez nem sikerül legalábbis annyira, hogy úgy elgyengítse a közösséget, hogy újra vadon élő állatokká lesz az ember, s lassú szaporodással fogja elölről kezdeni az életet...
Most könnyedén felnevetett:
- Különben ne húzzuk meg az emberiség halálharangját, mikor egész váratlanul ilyen szépre fordul az élet...
Az is lehet, hogy a gáz arra való, hogy az egész Csikágót kiirtsa.
Néztem a Tabánt, ott jöttem el villanyoson, és a Szarvas téren kinézek, hát mulatságos, ahogy bontják a házakat.
Most két gondolatom volt: finom pesti dolog, hogy ahelyett hogy lakást építenének a szegényeknek, kifüstölik őket, mint a poloskát.
Lebontják a Tabánt, s pár ezer családot hajléktalanítanak...
Mikor lesz az, hogy ezeknek a helyére erőszakos stílusú villákat építsenek...
A másik gondolat meg az volt, hogy beleláttam egy lebontott házba.
Fuj.
Valósággal jótétemény, hogy abból a százados, piszkos sötétségből kikergették az embereket.
Csak legalább ne építenének a helyére másik házat.
Ültessenek virágokat.
Emma csodálkozva nézett rá:
- Tudja, milyen gyönyörű hely lenne akkor ez a Buda!...
Hát lehet, hogy a gázbombákat azért fedezik fel, hogy beszüntessék a városokat...
Egy egész országot mégse lehet gázosítani, csak a nagy városokat.
Nálunk is csinálnak már ilyen gázálarcokat - nem érnek semmit.
A gáztámadás ellen egy mentség van, szét kell szaladni a tanyákra.
Szűnjenek meg a metropolisok.
Menjen ki az emberiség a szabadba, mielőtt kiirtanák...
Tudja, én nagyon városi vagyok és a falut, a kis községet utálom, de a tanya megváltás!...
A szegedi tanyák valósággal paradicsomkertek.
Adni kell nekik jó utakat, jó közlekedést , telefont és jól megcsinálni a dolgokat.
Így még menekülhet az emberiség a végzet elől.
Egy ideig.
Emma nem érintette meg a kelvirágot, s örömmel látta, hogy Fess Feri sem.
Most Vilma megjelent végre, az asztalhoz ült, és bőven szedett a kelvirágból.
- Nem tudok levest enni ebben a melegben - mondta.
Bábori rászólt, s a maga furcsa nézésével végiggusztálta Vilmának az alakját , aztán az előtte levő tál ételt, aztán megint őt:
- Hála istennek.
Ezen mindenki nevetett.
Emma kicsit gyöngéden nézett Báborira, aki az önkéntelen humort képviselte.
- Nézem ezt az édes kicsit - mondta Fess Feri.
- Tündéri.
És nem felejtem el , míg élek, az előbbi kis dolgot.
Hogy ő nem akarja megenni a szívet és a szívben az Istent...
Hol van már az emberiség az Istentől... és hol van a gyermektől...
Van még gyermek ebben a házban?
Évike megszólalt:
- Van.
A Vici Jani.
Fess Feri hangosan és csodálkozva mondta, mintha csak saját magának mondaná:
- Ez a szerencse, hogy Vici Jani még van, hál' istennek...
Az emberiség nemcsak gázzal és ciánnal és méreggel és politikával irtja egymást: hanem tüdőbacilusokkal és egykével is... hány lakás lehet ebben a házban?...
Van vagy ötven...
De van-e ötven gyermek?
- Valami húsz.
Éppen a napokban hallottam - szólt Emma, és kivett a tányérjára egy szárnyacskát, s a gyereknek adott egy jó kis melle húsát.
Fess Feri továbbadta a tálat, Vilmához közelebb.
Vilma bizony nem szégyellte magát megrakta a tányérját jobbnál jobb falatokkal.
- Húsz gyermek, az jelent tíz lakást mert bizonyára lesz lakás, ahol négy is van; a többire még kevesebb jut.
Tehát itt van a Csikágóban egy ház, ebben negyven család, ahol nincs folytatása az életnek...
Nem tudom, mit harcolnak annyira a politikában a nacionalizmus jelszavaival, mikor minden náció egyéni tagjaiban befejezte a sorsát...
Vészharangokat vernek félre, hogy a falu népe nem törődik vele, hogy idegen kézre jut a haza szent földje ...
Hogy a dunántúli magyarság megszűnésre ítélte önmagát...
Éppen most beszéltem egy tanárral a Dunántúlon, aki született sváb és nacionalista német.
Ugyanezt panaszolja, s nekem térképen mutatta ki, hogy a Tolna megyei sváb falvakban egyke dühöng, mint valami kolera.
S nem a nincstelen szegények közt, hanem a jobb módú gazdák közt...
Ez együtt jár a kultúrával .
Legelöl vannak a franciák, mint a legkulturáltabbak.
- Magának hány testvére van? - kérdezte Emma, s nem érintette meg a tányérján a húst.
- Nekem nyolc - mondta Fess Feri, és rábámult a Bábori Borcza tányérjára , amelyen csirkehulla-darabokból hegy volt rakva.
- Az én családomban még divat a sok gyermek.
Nyolcan születtünk, és mind a nyolcan élünk...
Az én anyám még olyan vallásos, mint egy orosz parasztasszony...
A régi világból való természetesen...
A nővéreim bigottak és szűk látókörűek...
- Hány nővére van?
- Hét.
Emma rábámult.
- És jól mentek férjhez?
- Igen.
Mind nagyon jól ment férjhez.
Abban nincs hiba - nevetett cinikusan Fess Feri.
- És itt vannak Pesten?
- No nem, azt nem.
Csak hárman mentek férjhez idehaza, a többit elvitték ... külföldre.
Egynek német, egynek francia és egynek lengyel férje van.
Egy még lány.
- És milyen foglalkozásúak a sógorai?
- Naplopók...
Van pénzük, hát nem csinálnak semmit...
Élnek abból, amit a szüleik összeraboltak...
Mondom, hogy jól mentek férjhez.
Vilma zsíros szájjal megszólalt:
- Hát én talán bolond volnék főzni, abba a forró konyhába, ha szakácsném volna?
- Örüljön neki, hogy főzhet.
Örüljön neki, hogy nincs sok pénze az urának ...
Ha sok pénze volna, akkor is elmenne Egyiptomba, de az egész más volna ...
Kérem, a nagy vagyon az destruál...
Akinek sok pénze van, annak sok asszonya van, és semmi lelke sincs.
Akit én ismerek, dúsgazdag embert, inkább csak hallomásból persze, az mind hasznavehetetlen link fráter... és nemcsak a történelmi vagyonok parazitái, hanem az újgazdagok is pillanatok alatt beletanulnak, hogy irgalmatlanul bánjanak a pénzzel és a talpuk alatt levőkkel.
Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a kapitalistából egyfilléres béremelést kivasalni...
Ez természeti törvény...
Minden sejt határtalanra akar szaporodni...
Vannak olyan ázalagok, amelyek egysejtűek s oszlással szaporodnak.
Ha az életfeltételek a végtelenségig kedvezőek volnának, néhány nap alatt a földgolyó méretére tudnának szaporodni, s azután naponta annak a százszorosára... de szerencsére, órák alatt, sőt legtöbbször percek alatt megszűnik számukra az életlehetőség, s így más is meg tud élni a földön...
Az emberiség is mérhetetlen tömegre tudna szaporodni, de hát hál' istennek, nem terem annyi csirke, amilyen a Bábori Borcza étvágya...
Julis éppen leszedte az asztalt és belenevetett.
A csirkecsontokból ő is látta, hogy a Bábori mérnök úr nagybélű.
De a nagysága meg a másik úr tányérjáról meg valami mást konstatált, és meg is nézte őket együtt, lopva , félszemmel.
- Maguk nem esznek semmit - pattogott Vilma.
- Majd megesz bennünket a tenger - mondta Fess Feri.
- Úgy látszik, nem lehet elkerülni, hogy a három tenger birtokba vegye az európai szárazt.
A szláv tenger, a germán meg a latin tenger.
Ez is egyszerűsítés, három faj közt talán könnyebben lehet békét és együttműködést létrehozni, mint harmincnyolc közt...
Julis behozta az ebéd koronáját, a nagyszerűen sült libát.
Emma kiküldte a gyereket, mert máris túltömött.
Nem szokott ennyit enni .
Vilma is kiszaladt egy percre a tészta után nézni.
Erre ő felhasználta az alkalmat...
Úgy fogta fel az egész politizálást, mint valami pótszert , amivel az urak mindig ki tudják tölteni az üres időt.
Ő is megértette, amit Fess Feri beszélt, csak nevetségesnek találta, hogy itt mondja ezeket a Csikágóban, egy koldusszegény lakásban, asszonyok és egy bizonytalan mérnök vagy mi, jelenlétében, aki még hozzá sem szól, csak zabál...
Ilyenekről beszéljenek a politikusok, de a magunkfajta szegény népségnek komolyabb gondolatai vannak...
- Mondja, mit keresett maga a Dunántúl? - szólt ezért váratlanul.
Fess Feri poharát felemelte és gyöngéden hozzákoccintotta az övéhez, ahogy szíveket lehetne összekoccintgatni, ha lehetne.
Ő felemelte a poharat, hogy ne legyen ellenségeskedés.
Ivott is, s meg volt lepetve, milyen jó bor.
Fess Feri kiitta csaknem fenékig, akkor azt mondta:
- Százhatvan pengőt.
Emma meghökkent...
Tehát csalódott, gondolta magában...
Egy egyszerű pénzkereső ember...
Már valami olyan járt az eszébe, hogy valamiféle politikai alkalmazott, mondjuk "náci", vagy ilyen...
Százhatvan pengő egy hét alatt... nem, nem nagyon sok, de nem is kevés... hatszáznegyven pengő havonta... az a kérdés, mennyi marad meg belőle?
- És van erre valami rezsiköltsége?
Fess Feri mosolyogva nézett rá.
- Bizony van...
Erre volt legalább harminc-harmincöt pengő kiadásom.
- Az útiköltséget maga fizeti, ebből?
- Hogy képzeli?...
Azt a Cég fizeti.
Szóval, marad százhúsz.
- Körülbelül.
- És változik a kereset?
- Hát bizony, ha valami zavar közbe nem jött volna - s Fess Feri egy másodrendű darabot vett ki a libából, mert Emma csak egy egész kis combcsontot vett -, jóval többet lehetett volna keresni...
De remélem, fel fog javulni az üzlet, ugye, Bábori?
Bábori közönyösen hajolt a tálba, és érdeklődéssel válogatta ki a legjelentékenyebb darabokat.
- Már keresett ennél többet is egy héten? - kérdezte Emma.
- Ahogy vesszük.
- Milyen természetű a Cég?
- Jó természetű.
Azt meg kell adni, egész jó természetű.
- Úgy értem, milyen cikkel foglalkozik?
Fess Feri nézte az Emma villáját, amely hozzá sem nyúlt a sülthöz.
- Barkohba? - mondta nevetve.
Csendesen.
Emma, aki egészen jól kezdett belejönni a vallatásba, szintén nevetett, de csukott szájjal.
- Ha maga olyan titokzatosságba burkolózik...
- Igaz, így érdekesebb: "tárgy vagy fogalom?" "szárazon vagy vízen?" ... " jelen van, vagy nincs?"... de fölösleges... - és odahajlott hozzá - én úgy vágyom rá, hogy kinyissam magam a maga szeme előtt... az egész hét azért volt olyan hosszú... még soha ilyen hosszú hetet nem láttam... vártam a vasárnapot... de maguk agyon akarnak etetni és agyonbeszéltetni... - ezzel újra odakoccintotta a poharát az Emmáéhoz.
Emma felvette a poharat, s gondolkodva ivott.
Akkor megnézte az üveget.
Az volt ráírva a vignettára, hogy "Asztali fehér".
- Hol vették ezt a bort?
- Itt a sarkon, a fűszeresnél - szólt Bábori.
- Egész jó bor...
Fess Feri megízlelte, s mosolygott.
- Elég jó.
- Ez nem elég jó, ez valami ritka jó bor!
Hajlandó vagyok azt hinni, hogy eltévesztették a vignettázást.
Ezen nevetett, tetszett neki.
Az urak is nevettek, és Bábori élénkebben töltött.
Emma lehunyta a szemét, alig ivott meg fél pohár bort, máris erősen érezte a hatását.
- Mi a délutáni programja? - kérdezte Fess Feri.
Emmának váratlanul szenzációs ötlete támadt.
- Velem jön?
- Ahová parancsolja.
- Biztos?
- No ne mondja.
Életre-halálra.
- Ha ragaszkodom hozzá?!
- Tűzbe, vízbe, pokolba, mennyországba.
Még mit akar?
Emma kicsit várt, mosolygott, a bor egészen elfeledtette vele az összes hangulatot, amin átment.
- Szeretnék kimenni a lóversenyre - mondta, s szinte kihívóan nézett fel.
Azt hitte, ennél kellemesebb ajánlatot nem tehet, de csaknem megdöbbentette , amit látott.
Fess Ferin először, mióta ismeri, szinte ijedtséget vett észre .
Kígyózó szemöldökei felszaladtak.
Bábori szájában is megállott a kés.
- Szokott lóversenyre járni? - kérdezte Fess Feri.
- Nem...
Egyszer voltam egész életemben... még az urammal...
Ő nem szerette... volt itt egy barátunk, vidéki földbirtokos, az cipelt ki bennünket...
Mikor láttam, hogy sárga selyempizsamában ülnek a zsokék a lovon, nevettem, azt hittem, ez már régen nem is igaz... csak a vidéki szalonok falán vannak még ilyen fura figurák...
Fess Feri gyönyörködve nézte.
Emma egy kis színt kapott, és egy kis könnyelműséget, s ez végtelenül bájossá tette.
Fess Feri úgy nézett rá, hogy mindjárt beléharap.
- Akkor honnan jut eszébe ma?
- Hát istenem, eszembe jutott...
Szóval, kimegyünk?...
- Természetesen, ha maga akarja.
- Nem kényszer...
Ha tud jobbat...
Csak éppen szeretném...
Bábori hörgött.
Fess Peri nevetve mondta:
- Ez elég...
Négy órakor kezdődik...
Még van elég időnk.
Ha akar, egy órát még alhat is ebéd után...
- Nem, nem vagyok álmos...
De ha akar, menekülhet...
- Én?... - valami olyat akart mondani, ami nagyon áruló lenne, olyat, hogy éppen idemenekült az élet elől... de csak annyit mondott:
- Tehát megyünk lóversenyre, jaj de jó.
A lány tortát hozott.
Nagy diótortát, egész fehér volt a tejszíntakaróban.
Emma belemetszett és kiosztotta.
Előbb a Fess Feri tányérjára tett egy tisztességes szeletet, aztán Báborinak adott egy hozzá méltót.
Végre átvette a háziasszonyi tisztet - gondolta Fess Feri.
Magának is vágott egy keskeny darabot.
Sőt el is fogyasztotta, és egy pohár bort is megivott.
- Jól élnek a Csikágóban - mondta Fess Feri.
- A Csikágóban nem élnek jól - szólt Emma komolyan.
- Ez nem volt csikágói ebéd...
Ha én hívtam volna meg magukat, akkor kaptak volna összesen egy csirkét, négy személyre, Évikét is beleszámítva, ötre...
Lett volna belőle egy könnyű leves, és lett volna hozzá bőséges főzelék...
Krumpli és rizs talán, de mindenesetre nagy tál spenót...
Torta nem bizonyos, inkább egy kis palacsinta.
- De hisz ez nagyszerű lett volna! - mondta Fess Feri - és miért nem így van?
- Nem tudom...
Itt titokzatos dolgok történtek az én rovásomra.
Az én konyhámon ma olyan dolgok történtek, amikről nekem sejtelmem sincs...
Bábori úr őméltósága... - s ránézett Báborira, aki zavarba jött, és sötéten elkezdett vörösödni - nem tudom, kit rabolt ki... de ötven pengőket adni kaviárra?...
És ez, ami itt volt, ez mind a Bábori-uradalom jövedelméből került ki...
Emma érezte, hogy kár volt két pohár bort meginni.
De ha benne volt , befejezte:
- Igen jól mehet a vállalkozása... utána sem néz, ahogy hallom, és mégis tele van a zsebe...
Bábori harsányan felkacagott.
Mintha leesett volna a szívéről valami nagy kő , könnyen nevetgélt magában.
- Hát persze hogy megy valahogy - kiáltotta -, annyit csak megengedhetek magamnak, hogy a legszebb és legkülönb asszonynak egy kis örömet szerezzek.
- Ha úgy gondolta, minden meg van bocsátva, és ez nagyon kedves magától - mondta, és mélyen lehangolódott.
- De hol van Vilma nagyságos asszony olyan soká? - szólt Fess Feri.
Bábori felállott:
- Megnézem, hogy valamiképp cikóriát ne tegyen a feketébe.
Ezzel elment.
Kettesben maradtak.
Emma szólani akart, akkor meggondolta, s lesütötte a szemét.
Átfutott rajta ennek a nehéz hétnek minden izgalma.
A feje kissé szédült a bortól, és úgy érezte, valami tündérmesében él e pillanatban.
Fess Feri sokáig hallgatott; hogy vesztegeti a drága időt...
- Emma... magának nemcsak ez az ebéd a baja... magának nagyon rossz hete volt...
- Honnan veszi ezt? - kérdezte halkan Emma, s nem nézett fel.
- Mikor én magát a múlt héten láttam, tegnap múlt egy hete...
Akkor maga egy gondtalan, konzervatív, korrekt úriasszony volt.
- És most? - kiáltott fel Emma.
- Most lelkileg megviselt...
Mint aki nehéz dolgokon ment keresztül...
Mint aki úgy érzi, hogy nehéz napok állanak előtte.
- Nem, nincs semmi bajom.
- Ne mondja azt... azonban isten őrizz, nem akarom kivallatni, mint maga engem...
Elmegyünk szépen a lóversenyre, tele nyerjük magunkat pénzzel, és a nap hátralevő részét nekem adja... mondjuk... hiszen magának reggel korán kell kelnie... éjféli tizenkét óráig...
- Ah.
- Nos?
- Nem tehetem... nem ígérhetem... milyen kár...
Nekem este tíz órakor programom van...
Fess Ferinek fennakadt a lélegzete:
- Este tízkor?... - kérdezte.
- S programja.
- Ne gondoljon semmi rosszat... hivatalból... el kell mennem egy estélyre...
- Binderékhez?
- Á, dehogy.
Nem akarta megmondani.
Egyszerre több gátlása is volt.
Nem akart a bárónővel dicsekedni... ki tudja, nem fog-e ez a fiatalember megijedni... meg aztán ez őróla mindent tudjon?... és ő viszont róla semmit?... még egyszer sem szólta el magát.
Nagyon erős.
Öntudatos.
Vagy igen hozzá van szokva a titokzatossághoz, a sötétben bujkáláshoz...
S mégis, talán a bor? talán az , hogy nem közömbös, hogy vele szemben respektusa legyen, szóval hogy neki ilyen ismerősei vannak...
Legyen csak tisztában...
- Urbánszky bárónéhoz...
Ez egy híres báróné, bizonyára ismeri a nevét ... benne van a politikában...
Fess Feri kicsit intett, bizonytalanul, hogy ismeri.
Tudja, ki az.
- Ő az én protektorom... ő hozott be a Flórához... apámmal szomszédos birtokosok voltak Szolnok megyében... illetve a Bohács birtok anyám apjáé ... amit apám anyámmal örökölt... anyám Bohács Emma volt, Bohács Gedeon lánya ... nagy kuruc volt az öregúr... nagyon lenézte a Nyiry Renéket - szúrta közbe a saját számára - negyvennyolcas képviselő is volt... apám ott ismerkedett meg anyámmal Szolnokon... atyám kőrösfői Köröss Ferenc volt... erdélyi...
Vajon mért hangsúlyozta atyja előnevét, mikor a nagyapánál nem tartotta szükségesnek a két előnevet említeni?...
- A birtok azonban elment... egy részét a báróné vette meg, Úrbánszkyné , innen a barátság... ha lehet annak nevezni...
Nem mondhatok rá semmit ... nagyon kedves volt, mikor felhívtam pénteken délben... azt mondta: "Édesem , magának kérni kell audenciát?
Jöjjön, amikor akar..."
Na, most aztán kitálalta megint magát.
Ha még erre sem nyilatkozik, az csak azt jelentheti, hogy szégyell saját magáról, családjáról, dolgairól beszélni...
Fess Feri nem szólott semmit.
Ellenben, mikor már kellett volna, hogy valamit mondjon, jöttek a feketével , Vilma és Bábori.
Mindig a legrosszabbkor.
Hogy fog ő Vidáról beszélni?...
És tanácsot kérni a Flóra-ügyben?...
A fekete nagyon kitűnő volt, pedig csak lábasban főzte Vilma.
Bizony a régi üveglombik eltörött, és nem pótolta...
S Vilma elkezdte magyarázni, hogy elfelejtett kávéfőző gépről gondoskodni, pedig Csepreghyéknek van eszpresszójuk.
- Csepreghy? - kérdezte Fess Feri.
- A miniszteri titkár?
- Az.
Ő tanácsosnak hirdette ki magát a házban.
Ismeri?
- A Cég ügyében, már, azt hiszem, tárgyaltam vele...
Fekete vasemberke.
- Igen.
Finom alak.
- Mit csinált már megint?
- Családi zavarok.
Szép, fiatal felesége van, és...
Fess Feri nevetett:
- Jó táncos.
A bárokban mindig ő kezdi a táncot...
Illetve, én csak egyszer láttam...
Valami ügyben kellett vele együtt lenni...
Nem egy asztalnál ... mert ez nagyon adja az urat...
- Igen, ez ő...
- Bizonyos urakat csak a bárokban lehet megtalálni - mondta talán mentegetőzésképpen Fess Feri.
- Már Pécsett is van bár.
Ezzel hozzáfogott adomákat mesélni, olyan jó vidéki adomákat, amiket bizonyára most szedett fel a Dunántúlon.
Emma érezte, hogy valami idegenség hullott közéjük.
Sajnálta, hogy Urbánszkynéról annyit beszélt.
Mélyen lélegzett, többször, újra sírásérzés közelgett...
Irtóztatóan bizonytalan ember ez...
Ez nem fogja soha elárulni , hogy ki ő?...
S csakugyan fekete után egyszerűen felállott, vele Bábori is.
Hogy fél négykor itt lesznek, s mennek a lóversenyre.
Emma fájó szívvel nézett utánuk.
Vajon látja-e valaha még őket?...
Egész különös módon állandóan az az érzése volt, hogy ezek bármely pillanatban fel tudnak repülni és eltűnni a mérhetetlen távolban...
S ő itt marad, összetört szívvel és szétszaggatott szárnyakkal.
De a kézfogás megnyugtatta, abban ragaszkodás, kínálkozás és alázatos könyörgés volt...
Hm.
Mikor magában maradt, tétován körülnézett.
A szobában dohányfüst volt , férfiszag... és az egész szoba oly idegen... ez vajon még mindig az ő lakása?
Bement a hálószobába, becsukta az ajtót, s úgy, ahogy volt, levetette magát a díványra.
Üres volt az élete.
Itt járt Fess Feri és elment.
Lopott ezerhatszáz pengőt... míg abban tart...
Hirtelen felsikoltott, s felült.
Á... százhatvan pengőt keresett a héten?...
Ez az ezerhatszáznak tíz százaléka...
Felugrott, és papírt, ceruzát keresett, minden tagja remegett.
Mennyi is, hány is, hány alkalmazottja van a hentesnek?...
Harminchat ?.. .
Annyit mondott a kéményseprő?
Leírta, hogy harminchat szorozva negyvennel.
Kijött ezernégyszáznegyven .
Hozzáadott százhatvanat.
Kijött ezerhatszáz...
A költsége harminc-negyven pengő volt: a postautalványok díja...
Félájultan omlott vissza a díványra, s lihegett, mint egy súlyos lázbeteg .
Negyvenfokos láz tört ki rajta...
Egy hivatásos betörő... menyasszonya lenni?
Később még, az utolsó öntudattal, arra gondolt:
Menyasszonya?... a szeretője...
Nem... ezzel nem fog többet találkozni...
2
Pár percet azért aludt.
Egészen új lélekkel ébredt fel.
Meggyőződéssel.
Elhatározással.
A férfi egy alacsonyabb rendű állat - mondta magában.
A férfiak ennek az ellenkezőjét hirdetik, de csak azért, mert kezükben van a hatalom.
Itt van három férfi az életében.
Első az ura volt, az ura és parancsolója ...
Nem kegyeletlen vele szemben...
Elfelejtett neki mindent...
De azt nem tagadhatja le, hogy keserves volt mellette az élete.
Úgy jelent meg, ahogy valamennyi férfi; mint egy megváltó, akinek földöntúli hatalma van...
Jó: ez volt akkor a közfelfogás, ez volt a családi nevelés, ez volt az ő társadalmi rétegének a stílusa...
Tehát ő őszintén elfogadta, hogy a férje, dr. Reőth Andor, egy felsőbbrendű ember, akire valóban rábízta az életét, ahogy a kis Csepreghyné mondta az uráról...
Erre ez a felsőbbrendű ember tele volt kicsinyes hiúsággal, nyakkendő-érzékenységgel, bosszantó krajcáros modorral, és még bosszantóbb fényűző hajlamokkal.
Elrontotta az életét, a saját magáét is.
Elpackázta az állását, kivette és elköltötte a végkielégítését, és akkor főbe lőtte magát.
És mit tett ő ezalatt ?...
Be volt zárva egy lakásba, mint valami hárembe , zokszó nélkül engedelmeskedett a felsőbbrendű lény parancsának ...
Szerette?...
Szerelmes volt bele?...
Talán igen, de talán nem...
Az egyetlen férfi volt a számára.
Egy bizonyos állandóan féltette.
Rettegett érte .
Féltette saját magától.
Attól nem, hogy kárt tesz neki: csak attól, hogy a férfi maga tönkreteszi saját magát...
Egy dolog volt, ami bizonyos fokig még imponált is benne: az, hogy képes volt bolondot csinálni...
Képes volt arra, hogy a józan ész ellenére megmakacsolja magát, és valami olyat provokált, ami neki kárt okozott...
Ez azóta is itt van benne, s azóta folyton keresi azt a férfitípust, amelyik erre a félelmes keménységre és önérzetre képes...
A hivatalban ilyen férfiakat nem lát: a férfihivatalnok gerinctelen, meghunyászkodó, alacsony és aljas.
S most itt van két férfi, s mind a kettő a férje típusához tartozik.
Egyik Vida.
Még hasonlít is az urához.
Ez a Vida egy közönséges gazember.
Lop, csal , hamis számlákkal kifosztja a vállalatot, amit neki kellene felvirágoztatni.
S itt van a másik férfi, a rejtély.
A Fess Feri...
A hivatásos zsebtolvaj ...
A notórius betörő...
Egy valódi hős.
Egy igazi férfi.
Mindenesetre Valaki, akit egyáltalán nem volt képes kiismerni ez alatt a természetesen rövid idő alatt...
Ki az a zsebtolvaj, aki visszaküldi a lopott pénzt?...
Ez megállítja az embert...
Vagy szerelemből tette, s ez tiszteletre méltó, vagy pedig ez a hivatásával van összefüggésben...
Az isten tudja, mit akar és kicsoda ez az ember...
Veritas...
Ah, egyszer szemébe vágja, hogy Veritas...
Hogy meri ezt a szent szót használni, ami a Bazilika homlokára van írva, hogy Veritas ... aki ennyire sötétben áll...
Már megzavarodott.
Eddig a gondolatai kristálytiszták voltak, úgy tűnt fel neki, de mihelyt a rejtélyes férfi körül jár, már eltéved, s nem tud sem támadni, sem védeni...
És milyen boszorkányos szerencséje van...
Ha abba a helyzetbe kerül, hogy most aztán nem térhet ki, nyilatkoznia kell, akkor kívülről valami olyan izgalmas esemény csap le, hogy nem lehet megszólalnia...
A büfében, mikor ő azt mondta neki, hogy "Beszéljen magáról", az azt mondta: "Mindent, amit csak akar..."
S akkor kitör a botrány, a verekedés, a lopás és minden, és ő elveszti idegességében a fejét, és egészen megfeledkezik arról, hogy itt csak egy dolog van, amiről beszélni szabad: beszéljen magáról...
S éppen így, most, az asztalnál ...
Mikor már meg kellett volna szólalnia, hogy vallomást tegyen, belép Vilma és a másik gazember, és nem lehet beszélni - aztán megszökik...
Vajon visszajön még egyszer?
Elég vakmerő hozzá, hogy újra belépjen az ő körébe?...
Vajon csak véletlenség volt ez, vagy ő maga rendezte?... minél tovább gondolkozik, annál inkább az az érzése, hogy ez az úr szoros összeköttetésben van az egész csikágói jassz alvilággal...
Hiszen...
Hiszen csak az az egy csoda ne volna, hogy visszaküldte a pénzt a hentes alkalmazottainak.
Ez valami olyan megfoghatatlan, hogy arra kell gondolni, hogy nem őrült-e?
A szeme néha úgy fénylik, mint egy tébolyodotté...
- Férfi... - mondta hangosan.
Hát Reőth Andor nem volt őrült ?...
Csupa őrültséget csinált, és ezzel a beszámíthatatlanságával tudta magát őelőtte féltetté és szeretetté tenni , mert soha-soha anyagi érdek ezekben az őrültségekben nem játszott szerepet...
Mindig csak a férfiönérzet, a túlzott és túlhajtott büszkeség.
A férfiasság...
Megállott a tükör előtt, és az arcába nézett, mintha egy idegen arcot nézne:
- Vagy én vagyok annak az oka, hogy az a férfi, aki felém közeledik, mind egyforma lesz?...
Hiszen Vida...
Vida egy vad és sötét briganti módjára támadott rá, s mikor ő felülre került, hogy meghajlott és visszavonult, és valami értelmes józanság hangján kezdett beszélni a dolgokról...
Talán az urát is meg tudta volna menteni, ha annak idején már annyi tapasztalat, önuralom és energia lett volna benne, mint amennyi ma van...
Energia ?...
Honnan volt benne energia ?...
Akkor is lett volna, ha egy héttel azelőtt történik Vidával ez a dolog ?...
Egy héttel azelőtt nem történt , tehát nem is történhetett...
Benne evvel az idegennel való találkozás valami új és érthetetlen komplikációkat idézett elő...
Kétségtelen, hogy Vida figyelmét az hívta fel rá, hogy ahogy ő maga mondta, meglátott benne valami újat és izgatót.
Persze, nem tagadhatja le: ez a férfi pár óra alatt kiforgatta őt a régi özvegyi és családanyai nyugalmából...
Hát ez annyira meglátszik egy nőn?
Összeszorította vékony ajkát, és keményen nézett szembe önmagával a tükörben...
Félelmes...
Ilyen lehetett, mikor Vidával szembeszállott...
Ezt jó tudni, s jó tudni, hogy egy ilyen arcnak micsoda hatása van a férfira...
Ezzel az arccal fogja kezelni ezután ezt a Fess Ferkót...
Hogy merészel, s mi alapon merészel belelépni az ő életébe?...
Mit áldozott fel azért, hogy egy magános csikágói özvegyet elszédítsen?...
Neki igen , neki van áldozata, ő feláldozta egész múltját, egész jelenét és egész jövőjét...
Neki egy rendes, nyugodtan berendezett élete volt...
Mióta ez a férfi belegázolt ebbe az életbe, azóta képtelen a gyermekével törődni...
Ennél nagyobb áldozatot nem hozhat egy nő.
Az anyaságát kockáztatja.
Most nem tudja, hol van Évike...
Kint a cseléddel, a vicigyerekekkel, vagy ami még rosszabb, Vilmával?...
Nem, uracskám, ennek vége legyen.
Az órára nézett, és látta, hogy csak néhány perc híja van a fél négynek.
Az urak eleinte hajszálpontosak.
Néhány perc múlva itt lesznek, s neki akkorra fel kell öltöznie a lóversenyre.
Kinyitotta a ruhásszekrényét...
Ott lógott a fehér ruha...
Még nem volt rajta egyszer sem...
Habozott.
Szeretett volna a legszebb lenni... de ahhoz józan volt és keresztény, hogy a lóversenyre ebben menjen...
Még valami foltot kap...
Egy hivatalnokasszony tud spórolni.
Ez a tudománya...
Egyszer felállott egy idősebb nő előtt a villanyoson, hogy helyet adjon neki...
Az nagyon kedvesen azt mondta:
- Oh, köszönöm... nagyon köszönöm, de én a villanyosban nem ülök le...
Ezek a padok nagyon kifényesítik a ruhát, és nekem spórolni kell...
Akkor szinte röstellte magát, hogy ő annyira pazar, hogy ez még eszébe sem jutott...
De azóta nagyon sokszor nem ült le, hanem állva maradt, hogy a ruháját kímélje...
Egy magyar úriasszonynak ebben az országban csak az a jövője van, hogy örökké fenn kell tartani a nívót, s örökké önfeláldozással.
Fölvette tehát ugyanazt a ruhát, amiben az ebédnél jelen volt.
Utóvégre ez egész jó ruha, s nem kell elkényeztetni az urakat...
Megette a fene, ha csak a ruháért...
Mosolygott magában.
Oly gyorsan változnak a gondolatai.
A fehér ruha kell estére.
Hirtelen megállott, ujját a homlokára tette, akkor lassan a másik szekrényhez ment, és a törülközők alól kivette - ez az ő Wertheimje idehaza -, kivette a jó Flachmanné ívét.
Az összesítést... de nem, az egész paksamétát beletette a táskájába.
Meg volt győződve felőle, hogy Fess Ferinek nem mutatja meg - de ellenállhatatlan vágy volt benne, hogy megmutassa.
Ez a fiú nagyon ért az élethez...
Hátha akad egy olyan pillanat, hogy beszélgetés közben tanácsot kérhet tőle...
Nagyon ráférne egy jó tanács ...
Rémítő bizonytalan ebben a dologban: itt van, néhány óra múlva már ott kell lennie a bárónőnél, s igazán nem tudná elképzelni sem, mit kell neki mondania...
Ő nem egy üzletember...
Nem tudja összefoglalni az üzleti dolgokat... legfeljebb arról lehet szó, hogy mindent elmond, ahogy történt... s ez nem jó...
Érezte, hogy ha ezt teszi, akkor kiszolgáltatja magát... s túl kényes mellékdolgok vannak...
A bárónő is nagyon benne van a Flórában... egész bizonyos, hogy közelebb van a Vezérhez és a Vidához, mint őhozzá, s akkor egyszerűen kiszolgáltatja magát...
Ügyvéd kellene ide , ügyvédi tanács.
De hiszen Fess Feri ügyvéd...
Ha igaz...
Izgatott lett.
Az ebéd mellett kellett volna kivallatni, de zsenírozta, hogy itt háznál, a saját lakásán támadja meg...
Nem is lesz rossz, ha közömbös helyen beszélhet vele.
A nagy felelősség megnyugtatta...
Igen, ezt kell tennie...
Szakemberhez kell fordulnia, s jó hogy az kéznél van.
Egész megnyugodott.
Mikor az öltözéssel készen volt, nézte magát, s egy kis ékszert kívánt.
Hogy valami új legyen rajta.
A törülközők és ágylepedők titkos trezorjához folyamodott.
Még volt néhány darabka a régiekből.
Egy kis arany és zománc medált vett ki, vékony aranyláncon, szép régi rozetta, ezt feltette.
Mindjárt nem érezte magát oly meztelennek.
Az előszobában csengettek.
Csakugyan az urak érkeztek, és Vilma.
Készen, elszántan és nyugodtan lépett ki az ebédlőbe, ahol az urak nyugodtan s állva vártak rá.
- Isten hozta - üdvözölte őket, s azok elegáns mozdulattal hajlottak meg.
Ez a mozdulat feltűnt neki.
Ezek mégsem csirkefogók...
Nagyon is úri módon tudnak uralkodni magukon, s nem is lehet észrevenni, hogy nem született úriemberek...
- Felőlem indulhatunk - mondta mosolyogva, de érezte, hogy a mosolygása harap.
Évike ott ténfergett szegényke a nagyok lába alatt.
Vilma lehajlott hozzá, és megcsókolta, s becézte.
Erre indulat fogta el, felkapta a gyereket, és forrón összecsókolta.
- Te szegény kis árva - mondta.
Ahogy felpillantott, a szeme beleütközött a Fess Feri fekete szemébe, s abban nagy csodálatot és áhítatot vélt látni.
Ez szinte megzavarta, s mikor letette Évikét, és még egyszer megcsókolta, a szeme könnybe lábadt.
Ez az egy napja van, amit a gyereknek tud szentelni, s délelőtt gondjai miatt, most az eltávozás miatt, nem tud neki többet adni , ennél a szegényes csóknál.
Az előszobában ötven fillért adott Julisnak, hogy vegyen a gyereknek egy léggolyót.
Évike ujjongott és tapsikolt.
- De be ne menjetek a tömegbe egy pillanatra se - parancsolta a lánynak.
- Nem, nagysága kérem, dehogyis - feleselt a lány.
- Tudod, hogy szigorú leszek, ha megtudom, hogy áthágtad a szavamat - mondta egyszerre a lánynak és Évikének.
- Kicsim, neked legyen eszed...
Nagyon szépen játszhattok a Ligetben, de a tömegtől óvakodjatok.
Még mikor elment is, visszanézett.
Évike a lépcső tetejéről nézett utána, és csókokat dobált kis kezecskéivel.
- Menjünk egy darabon gyalog - mondta Fess Feri a kapu előtt.
Szó nélkül megindult vele a Csikágó belseje felé.
A szokott úton mentek.
A legelső utcasarkon már befordultak az István útra.
- Azóta nem jártam erre - mondta halkan Fess Feri.
Ettől ő izgalomba jött.
- Gyerekek előre - kiáltott Vilma, s Báborival előre sietett.
Emma gyanakodott, hogy ez kicsinált dolog, hogy ne láthassák őket kettejüket .
Ha elöl mennek, nem láthatnak hátra.
Hallgatva mentek, s egyikük sem szólt egy szót sem.
Emma egy kapura nézett.
Itt ájult el akkor éjjel...
Itt érezte magán a Fess Feri karjait...
Csodálatos, arra egyáltalán nem emlékezett, hogy a büfében megérintette volna, csak erre a szorításra emlékezett...
Vajon ez is ?...
Hirtelen bíborhullám csapott az arcába.
A melle lépett elő figyelmeztetve .
Úgy megkeményedett az érzése, majd meghalt.
A Hernád utca sarkán Bábori és Vilma átmentek a túlsó oldalra, mert ezen a parton túl sok ember járt.
- Egy pillanatra bemegyünk a büfébe - mondta Fess Feri.
- Mért?
- Meg kell valamit kérdeznem a jó Schuller tatától.
- Sürgős?
- Okvetlen - nevetett a férfi, s már be is fordult.
- Gyerekek utánunk - kiáltott a másik párra.
Emma megállott, megmakacsolta magát, akkor arra gondolt: de hisz ez jó ... most meg fogom tudni, ki ez az ember?
Tehát bementek a büfébe.
A helyiség nappal nem volt olyan lármás és csillogó, mint éjszaka.
A betűk a homlokzatán szürkék voltak.
Bent is homály volt.
- Húsz üveg sört kérek - mondta tréfásan Fess Feri, de a kasszához lépett, és egyetlenegy üvegre váltott blokkot.
- Másképp nem adnak, csak blokkra - tette hozzá nevetve.
Leültek ugyanahhoz az asztalhoz, ahol akkor ültek.
Bábori kitöltötte a sört.
Négy kis pohárral lett belőle.
Emma várta a pillanatot, mikor tehet fel valami kérdést, ami a titok nyitjára világít, de elszalasztotta.
Fess Feri már beszélt, mikor eszébe jutott, hogy azt fogja kérdezni: "Maga itt él a Csikágóban?"
- Nézze azt a szerelmespárt - mondta már ekkor Fess Feri.
S rámutatott egy intéssel egy fiatal párra, akik összebújva ültek egymással szemben, s egymás szemébe nézve a legsötétebb sarokban.
Bábori és Vilma az asztalhoz koccintották a poharat, erre ők is felvették .
Emma megízlelte a sört, és igen jónak találta, s bár alig akarta megízlelni , elég jól ivott belőle.
- A szerelem a legkülönösebb dolog a világon - mondta Fess Feri halkan, s a párt nézte.
- Egész rosszul magyarázzák a szerelmet a költők.
Nem értenek hozzá...
Túlságosan kiemelik a szerelem lelki tartalmát, holott a szerelem tisztán testi valami.
- Hogy érti ezt? - kérdezte Emma megsértve.
- Nekem erről megvan a saját teóriám...
A szerelem éppen olyan betegség, mint minden más betegség...
Mindenesetre fiziológiai dolog...
Még abban sem vagyok biztos, hogy nincsenek-e bacilusai vagy mikrobái...
A szerelem föltétlenül betegség...
Lázzal jár, éspedig elég magas lázzal.
Csak nem szokták lemérni.
Belső elváltozásokat idéz elő.
A gyomorban, a belekben, a májban, az epében valahogy intenzívebb munkásságot fejt ki...
Erről a lélek , az úgynevezett szellemi tartalom semmit sem tud és nem tehet, s hozzá sem járulhat, és meg sem szüntetheti...
A szellemiség csak annyit tud, hogy folyton indokol...
De a szellem mindig indokol: ha valami kellemes, akkor ez bebizonyítja, hogy az ami kellemes, jogosult...
A kapitalizmus a legnagyobb vész az emberre, és a szellem megmagyarázza, hogy a leghasznosabb és legszükségesebb valami...
Pedig az csak nyilvánvaló, hogy a gazdagság kikapcsolja a nemesebb munkaerőket.
Renyhévé tesz, önzővé és kapzsivá .
Valósággal állattá alakít át...
- S a szerelem is? - kérdezte Emma, bár alig tudta kimondani ily profánul a szót, hogy "szerelem".
- Igen...
Igen kérem...
Titánia beleszeret egy szamárfejbe, mert Shakespeare , a nagy orvos beleülteti a szerelemgombákat a testébe, s Titánia megfejti , hogy azért szereti a szamárfejet, mert csodálatosan szép...
Szegény lélek nem tehet egyebet...
A testnek azért van szüksége lélekre, hogy felhasználja a testi célok elérésére...
A vezérigazgatóknak is csak arra való a lélek a szamártestükben, hogy igazolja előttük, hogy ők nem gazok és nem kiirtandó fenevadak, mikor a hivatalnokok fizetését leépítik, ellenben a magukét növelik.
Emma mosolygott, de ez nem látszott meg rajta.
Márványarccal hallgatta a szökdelő beszédet, és különös elváltozást konstatált magában.
Jobb meggyőződése ellenére azt kellett éreznie, hogy ennek az embernek a hangja végtelenül kellemes, és ha meg volna győződve felőle, hogy a lélek is ilyen tiszta és kellemes muzsikájú ebben az emberben...
- Maga a Csikágóban született? - mondta, mintha belülről parancsot adott volna neki valami, hogy ezt kimondja.
- Nem...
Nekem nincs olyan szerencsém - nevetett fel Fess Feri.
Emma körülnézett, hogy a szomszéd asztalnál nem tör-e ki valami botrány, ami a Fess Feri végzetesen közeledő vallomását megakadályozza.
És csakugyan bekövetkezett a szokott rendkívüli: Schuller tata lépett elő valahonnan a háttérből, és Fess Ferihez közeledett.
- Van szerencsém, méltóságos uram.
- Á, Schuller tata.
Mi újság?
De nem nyújtott neki kezet.
Schuller tata hajlongott.
- Hogy vált be az üzlet?
- Fényesen - mondta a büfés, és lekopogtatta.
Fess Feri is és nagyon nevetett, s érdeklődve nézett az öreg zsidóra.
- Mit mondjak magának, méltóságos uram - szólt a büfés konfidensül -, nem kívánok többet, csak így menjen...
Kérem, az éccaka... itt volt harminc német, nagyon finom urak, idegenforgalom... igen jól érezték magukat... a végén elénekelték a Horst Wesselt felemelt karral, így... - s megmutatta , ahogy a magasba emelték a karjukat...
- Kérem... hétnek kilopták a zsebibül a pénzt.
Fess Feri harsányan felnevetett.
Oly erősen nevetett, hogy Emma, aki előbb meg volt botránkozva a büfés bizalmaskodásától, most meg volt rémülve a Fess Feri nevetésén.
- Ide jöhetnek tanulni! - kiáltotta Fess Feri, és újra nevetett.
- Óriási.
Emma sértődötten mondta:
- De hát ez rettenetes.
- Kérem - súgta a vendéglős -, az egyik úrnak a zsebéből harminchatezer márkát rajzoltak ki.
Nem is tudom, nem lesz-e kellemetlenségem belőle...
Mit tehetek én róla?
Annyi detektív volt már itt, hogy kik a vendégeim.
Akit tudtam, bemondtam.
Nagy mószerolás volt...
Emma ellenségesen és szomorúan nézett rájuk.
Ez volt esetleg a nagy dolog , amiért ide be kellett jönni?...
Hova került...
Kik közé keveredett ő...
Fess Feri kiitta a sört.
A vendéglős lassan, bandukolva elment az asztaltól.
Emma kínosan érezte magát.
Fel akart állani, és eltávozni...
- Mondja, kérem... maga ennek örül?
- Hát nem mulatságos?
Ezeknek pont Pestre kell jönni, s pont a Csikágóba ?.. .
Hóhem gyerekek, mi?
- Ugyan hagyjon.
- Ja, a maga erkölcsi elveivel - mondta csöndesen Fess Feri...
- Bocsásson meg, hogy erről elfeledkeztem, de ha az ember ismeri a miliőt, ugye Bábori , akkor nevetni kell... ilyen palik ezek a németek...
Tudja, micsoda gyerekek vannak itt?...
Egy ügyész mesélte nekem, hogy a magyar festőművészek nagyszerűek, de a "rajzolók" verhetetlenek... a börtönben tudvalevőleg nem szabad cigarettázni... egy őr észreveszi, hogy odabent füstölnek.
Benyit .
Mire bemegy, nyoma sincs semminek.
Megmotozza a két rabot, egyiknél sem lel semmit...
A dolog ismétlődik...
Újra motozás... semmi...
És ez így megy, és soha sehogy nem tud rájönni, mit csinálnak, hova dugják el a cigarettát s a dohányt, mire motozza őket...
Nagy dühbe van, a végén mindent ígér nekik , hogy semmi büntetés nem lesz, csak mondják meg, hogy csinálják ...
Megmutatták...
Tudja, mit csináltak?...
Hát kérem, ahogy az őr bejött , belopták a dohányt a zsebébe, s mikor kifelé ment, kilopták belőle...
Úgy nézett Emmára, mintha a világ legragyogóbb stiklijével ő dicsekedne el.
De Emma nem tudott nevetni.
Mélységes fájdalom volt benne.
A szíve fájt.
Míg a rejtély meg nem oldódik, addig ő ebben nem tud mulatságot találni.
Nem a saját dolgával dicsekszik ez?...
- Igen - mondta, azt sem tudva, mit mond.
- Drága Emma, nem kell az ilyet tragikusan fogni fel.
Engem mulattat, mert ez is azt jelzi, hogy ezek a mi csibészeink ebben is elsők...
- Mit érdeklik magát a csibészek?
- Nohát nem érdekelnek másképpen, csak ahogy egy szép kép érdekel például .
Imádom ezt a Csikágót.
Tölteni akart, de az üvegben már nem volt.
Emma sértve volt.
Mintha szegény ura, Andris volna megint jelen ?...
Avval mindig így volt.
Ha ízlett neki a bor, nem lehetett felállítani.
Nem volt éppen részeges, de ha egyszer-egyszer jólesett neki, képes volt botrányt csapni, de nem mozdult el...
Most beleheccelte magát, hogy ez ugyanazt akarja.
- Mondja kérem... maga ezt korrekt dolognak tekinti?... - szólt ingerült sértően.
- Mit, kedves?
- Mit, kedves...
Becsal egy úriasszonyt a kocsmába, és ivásnak adja a fejét.
Fess Feri hangosan felnevetett, mintha tetszenék neki a dolog, hogy egy asszony így pöröl vele.
Szinte körülnézett, hogy látják-e, s büszkén belement a játékba.
Még ki is húzta magát, mint valami duhaj.
- De hát nézze, én szomjas vagyok...
Olyan szomjas vagyok ebbe a melegbe ...
Mi van abba?
Emma már ismerte ezt a szomjasságot.
- Akkor mit fog csinálni kint a pályán?...
És egyáltalán mikor akar odamenni?
- Ah bizony - nevetett Fess Feri -, pár perc.
- Hogyhogy pár perc ?...
Még innen le kell menni a Rókusig s ott a 29-essel.
Fess Feri nevetett.
- Ah, drága... kocsi is van a világon !...
Ki megy a lóversenyre villamossal...
- De sok pénze van.
Fess Feri ujjongva nevetett, úgy nevetett, mintha rendkívül mulattatná ez az egész, mintha még ilyenben nem is lett volna része.
Bábori valahonnan egy üveg sört csempészett az asztalra.
Fess Feri tartotta a poharát, s azt mondta:
- Vesszünk össze?
De vihar lógott a levegőben.
- Nahát, ha maga nem a Csikágóban született - mondta Emma -, hát bizonyára nem is messze innen.
Fess Feri huncutkodva nézett vissza rá.
- Ahogy parancsolja...
Talán Friscóban.
- Hol?
- Itt San Franciscóban.
És harsányan kacagott.
- Nagyon őrzi az inkognitóját.
Az urak kiitták a pohár sört.
Vilma Emmára lesett és ő is.
- Kedves atyja is ilyen jóvérű úr? - szólt Emma, természetesen nem érintve meg a poharát.
- Kedves atyám? - s Fess Feri nagyra nyitotta száját, és szinte úgy is felejtette.
- Ja, hogy kedves atyám?...
Nem...
Kedves atyám nem...
Az öregúr nem ivós...
Üzletember...
Szereti, ha isznak körülötte, kivált ha tárgyal ... olyankor nem sajnálja az alkoholt, de ő nem él vele.
És most hangtalanul nevetett.
Lehunyta a szemét, mint a kakas, ha kukorít, s csak nevetett.
- Tudja, ő hozzá van szokva az ivó kompániához...
Bácskai...
És a Bácskában még abban az időben olyan poharak voltak, aminek nincs feneke.
Gömbölyű az alakja - s jelezte -, ha leteszik, felborul, és a bor kiömlik és kárba vész...
Az öregúr, az olyan tanyai ember, szél fújta ki az arcát, tele van kék, apró erekkel... de ő maga nem iszik...
Sűrű vérű ember... borban válogatós, csak egy bizonyos speciálisan szedett és elkészített bort kedvel...
- Aszút.
- Igen.
Olyan aszút.
Ha ahhoz hozzájut, be is csíp, s akkor nem lehet bírni vele.
- És az édesanyja?
- A mama?
Hát szegény... - s elborult az arca...
- A mama...
A mama az egy olyan furcsa ember, hogy büszke az urára, büszke a fiára.
S nem ok nélkül ...
Azok közé a jó anyák közé tartozik, akik csak a családjuknak élnek...
Azért vagy hát ilyen elkényeztetett - gondolta Emma, s nem csökkent az idegessége.
- A szüleim, azok más világban élnek... - folytatta Fess Feri - vallásos emberek, ezzel minden meg van mondva...
Az apám okos ember, s az anyám bölcs asszony... tud velünk bánni...
Mikor húsz éves lettem, azt mondta: Fiam , kész ember vagy, úgy élsz, ahogy akarsz, én abba nem szólok bele... ahogy főzöd, úgy eszed... olyan jó magyarosakat tud mondani...
Felemelte a poharát, s Bábori egy új üvegből újra teletöltötte.
Emmán olyan dühroham vett erőt, hogy belefakult.
- Nekem ez a világ nem újság - szólt hirtelen s kemény lett, az egész teste megmerevedett -, az én őseim is vademberek voltak... de az én ősanyáim másképp bántak velük...
Ezzel fogta a Fess Feri poharát, s kiöntötte belőle a sört a mellette levő babérfa dézsájába.
Felállott.
- Ha maga, hát én is tudok fenegyerek lenni; ha csak az kell.
Fess Feri nagyot nézett.
Akkorát, mintha még ilyet nem is látott volna ...
Mindenesetre vele még így senki se bánt.
A szemei tágra nyíltak, akkorára , hogy majd lenyelte velük Emmát.
Akkor észbe kapott:
- Ja?... maga sakkot adott...
Hát kérem...
A királyt ugye kiüttetni nem szabad...
Szépen elébe toljuk a bástyát... - evvel hátsó zsebéhez nyúlt, és kivette a browningját, és szép csendben letette maga elé.
- Sakk a királynénak.
Emma megdöbbenve nézett.
Ő pedig felkiáltott.
- Leülni.
Emma kitárta a mellét s hősies mozdulattal:
- Tessék.
De nem ült le.
Hogy Fess Feri nem válaszolt:
- Mit gondol?
Kivel kötött ki maga ?...
No gyerünk...
Fess Feri fogta a revolvert.
Felállott.
Nyitott tenyerében odanyújtotta Emma elé:
- Parancsoljon.
Emma meg volt lepve, s le volt fegyverezve.
Egy ideig állott, akkor elvette a revolvert, és beletette a táskájába.
Fess Feri mosolygott:
- És most... leülni...
Körül a pincérek dermedten nézték őket.
Emma leült.
Akkor Fess Feri is.
Emma az asztalra könyökölt, szembe nézett:
- Hát lássuk...
Mit akar?!
- Imádom.
- Hm.
- Igen... maga hősnő... imádom magát...
Tudja?
Emma hátrahanyatlott... zokogósat sóhajtott... akkor kitépte a revolvert s visszadobta:
- Fogja...
Nincs rá szükségem...
Fess Feri várt... akkor fogta a revolvert, és visszatette a zsebébe.
Akkor felemelte az üres poharat.
Bábori megtöltötte:
- Prószit.
Emma hallgatott.
Csak egy szó még, és zokogásban tör ki, mint Vida előtt.
Bábori felállott.
Körülhordta a szemét a csőcseléken, s azt morogta:.
- Mozgás.
Erre mindenki ész nélkül mozgott, el jobbra-balra.
Most Bábori intett Vilmának, aki sietve követte.
Ők magukban maradtak.
Vilma az egész idő alatt sem holt, sem eleven nem volt.
Fess Feri kinyitotta a cigarettatárcáját, s Emma elé tartotta:
- Tessék.
Emma fél szemmel a pohárra nézett, amit nem ivott ki, akkor a tárcára:
- Veritas?... - sziszegte.
- Nem... egyiptomi...
Emma kivett egy cigarettát.
Mozdulata bágyadt volt, egészen az indián békepipa mozdulat.
Habozott, mintha ezzel feladott volna valamit az elvi álláspontjából.
Fess Feri tüzet adott.
Különös, még percekkel előbb úgy volt, hogy vége van itt mindennek, s most egymás tüzébe kerültek megint?
Emma soká hallgatott.
Úgy folyt, szűrődött át benne valami hullámzás.
Mikor lesz ennek vége, s hogy?
Most szerette volna, ha ez soha nem történt volna...
Most különösen, hogy kiadta magából az utolsó tromfot...
A férfi úgy tett, mintha egyszerűen nem értette volna meg a szót... de ő érezte , hogy nagyon is megértette, s ráeszmélt, hogy ez azért jött be ide, mint a gyilkos a tett színhelyére, mert az elkövetett bűn hozta be...
Minden egyéb csak álarc, de ez őszinte és fájó: azért jött, mert erről akart hírt hallani, ezt akarta megkérdezni Schuller tatától, s pedig valahogy az ő jelenlétében.
Mintha ez a bűn kötné össze őket.
Lehunyta a szemét, s az ajka önállóan dolgozott.
Vonaglott és gyötrődött ...
Hiszen semmi sem volna könnyebb, mint szakítani...
A dolognak úgy sincs értelme...
Nem lehet semmi értelme...
És mégsem állott fel, és nem búcsúzott el, örökre...
Érezte maga körül ezt a különös helyiséget... büfé ... egyszerre ez lett az ő életének egy fontos helye...
Milyen rideg hely ... mennyire nem hasonlít semmiféle idillhez, amit eddig el tudott képzelni...
A patak partja: ez volna az ő ízlése szerint az igazi... a berek a Tisza-parton, a szép füzesek... a szőke Tisza...
A kastélykert a sok lombbal és a tágas füves tisztásokkal... ahelyett itt a tágas és gépházszerű helyiség, csillogó réz és fehér márvány és fekete márványmezők... apró márványasztalok...
Amott egy különös szék, amelyre fel lehet telepedni, itt egy még különösebb tálaló, amelynek szeszélyes vonalai hipermodern ruhájú nőcskéket és távoli világ fiúalakjait, mozi-romantikát inspiráltak.
- Ki maga? - mondta egészen halkan, mintha csak magának mondaná.
S a férfi szenvedélyesen nézte, bizonyára megérzi szokott ingerlékenységével az egész érzés- és gondolatmenetet s felel:
- Meg fogja tudni.
- Mikor?
- Cirka éjfélkor, s nem később.
- Nohát addig várhatok.
Mért beszélnek egymással ilyen támadó és cinikus hangon?
Mért leplezik magukat?
Milyen más valami ez, mint ahogy ő ezt a dolgot el tudta volna képzelni azelőtt...
Hiszen valóban már öt éve özvegy.
Nemegyszer sóhajtott fel kiéhezetten, hogy lehet az, hogy feléje nem közeledik férfi... hogy ő elsorvadásra van ítélve...
Hogy neki magánosan kell élnie...
Nem oszthatja meg gondolatait férfival többé az életben...
Körülötte hivatalnokok, mint gépemberek, már annyiban, hogy őrá soha egy pillanatra nem hoztak a napok semmi varázst és semmi zavart... és most egyszerre itt a legnagyobb zavar ... s egy hideg büfében kell átszenvedni a fantasztikus újjászületés misztériumát...
- Ki maga?...
Dillinger?
Megijedt az amerikai gengszterkirály nevétől, amit kiejtett.
Ellenben Fess Feri feléje hajol, megfogja a kezét, hosszú ujjú tenyerébe veszi , megcsókolja, s azt mondja:
- Köszönöm.
Visszavonja a kezét.
Nem hevesen, nem félelemmel, lemondással és csüggedten.
Fess Feri:
- Ennél nagyobb bókot nem kaphattam...
Pillanatig ránéz...
Fess Feri arca nevet, és mégis megindítóan komoly, s azt mondja:
- Ne felejtse el, hogy volt idő, mikor Dillingernek nézett...
Tehát nem Dillinger?
Akkor ki?
A férfi felel:
- Egy szerény kis pesti ügyvéd.
- Maga ügyvéd?
- Talán.
- Kint van a táblája?
Fess Feri álmélkodva:
- Táblám?...
Nincs...
- Csodálnám is... dr. Fess Ferenc...
- Mit szól hozzá - mondja a férfi pesti szóval, s nevet.
Tehát nem ügyvéd, és nem ez a neve...
Emma két kézzel a homlokához nyúlt, és masszírozó mozdulattal szétsimítja fájó halántékát.
- Vagy maga egy szociális forradalmár?
És félénkülve néz rá.
- Csak egy individuum...
Tehát az sem.
Most mintha fel volna szabadulva, nyugodtan tudja nézni a férfi arcát.
A szeme ott kutat és vés.
Ápolt arc.
Az egész ember túlgondozott.
Látszik, hogy kultuszt űz saját magából...
Minden, ami rajta van, a legfinomabb, és ez csak most tűnik fel neki ennyire...
Az inge, a nyakkendője, a ruhája, ez a kényes gyöngyszürke ruha...
Homloka fényes az intelligenciától... ki ez? valami főherceg álbeállításban?
És most valami sajnálat támad benne.
Ennek föltétlenül oka van rá, hogy eltakarja magát... de mit jelent, hogy éjfélkor meg fogja tudni, hogy kicsoda, és az biztos: nem később...
Nagyon fél, hogy a leleplezésnek súlyos következményei lesznek...
Fél a titok megnyílásától...
Ez mégis romantika a büfében.
Büfében, és mégis romantika...
- Milyen szép volt maga... a nagy jelenetben... - mondta a fiú, s valami elnyomhatatlan cinikus módon hódolt.
- Fényes volt... maga egy igazi hősnő... a hősi fajtából...
Nem ?...
Imponált... csikágói hősnő...
- És maga pesti ügyvéd.
Fess Feri nevetett:
- Aki visszaélt a fegyvertartási engedéllyel?
Emma teljesen össze volt zavarodva.
Lehet, hogy ez csakugyan egy fiatal ügyvéd, akinek nincs állása, irodája, mint a többi fiatal pesti ügyvédnek ... eleget írnak és beszélnek az ügyvédnyomorról... talán az apjának még van valamije, s otthon él... és kilengésekben éli ki magát...
Hogy kerül ez ide az ő közelébe?... van ennek valami oka...
Nem: ez nem az ő fajtájából való... ezt ő az imént félreértette... ez nem a vad magyar urak fia... nem , mert nem paraszt...
Azt meg lehet érezni... s itt ő nem érez semmi hazait ... valami mást... valami izgatót és fölényeset, elszánt... de ezt a stílust ő nem ismeri...
- Fegyvertartási engedély... mire az egy ügyvédnek?
Fess Feri:
- Miért helyez annyira súlyt arra, hogy ügyvéd?
Hallgat s nézi.
- Talán ügyvédi tanácsot akar kérni?
- Maga nagyon intelligens.
- Még azt se?
Emma anyás meghatottsággal néz rá:
Milyen furcsák a férfiak...
Ha egy nő teljes energiával lép fel velük szemben, hogy beadják a derekukat...
Vida is...
Ez is...
- Maga ismeri Vidát? - kérdi hirtelen.
- Vida ?...
A Flóránál?...
Ismerem... csirkefogó...
Egyik a másikról?
Nyilatkozik?
- Igen...
Kifosztotta a vállalatot.
Miért mondta ő ezt?
Ehhez több bizalma van, mint Vidához?...
Vida előtt nem volna hajlandó erről valami hasonlót mondani.
De mi ez?
Fess Feri nagyot néz:
- Ne mondja.
- Sajnos ez így van...
- És ezt maga tudja igazolni?...
- Lehetne.
Egyre beljebb a hínárba.
Soká hallgatnak.
A Fess Feri ajka remeg: kérdeni akar, s nem akar ?...
Végre megszólal:
- Milyen szép maga Emma.
Emma rápillant, anélkül, hogy tartásán a legkisebbet is változtatna.
Úgy nézte, mintha nem is őt nézné, csak az ellenérvet kutatná.
A fiatalember viszont úgy nézi őt, ahogy a pogány nézi a szentképet.
Ismeretlen előtte az áhítat, amit a kép a hivő lelkében ébreszt, inkább művészi értéknek tekinti , s így egészen más érzéssel csodálja.
- Ha a nők olyan jók volnának, amilyen szépek tudnak lenni.
- A nő nem lehet jó - felel Emma ellenségesen -, ha mindig azt kell éreznie , hogy a férfi alacsonyabb lénynek tekinti...
Csak testi értékeket keres benne és nem erkölcsit.
- A test az erkölcs - felel a férfi.
- Nincs külön lélek és külön test...
Az egy régi álláspont...
A szép nő a legmagasabb célkitűzésre sarkallja a férfit.
- S a rossz férfi állatot csinál a nőből.
- Vida ?...
Ez párhuzam?
Emma csukott ajkakkal mosolygott.
Nézte, hogy milyen lefegyverzetten ült ez itt előtte.
Lefegyverezte...
Eszébe villant, hogy mikor a revolvert kivette a kezéből, ez valósággal megnyugodott...
- Vidának nincs szüksége nőre...
Nőre csak annak van szüksége, akinek lelke van...
De hiszen maga azt mondja, nincs lélek, csak test.
- Nem mondom, hogy nincs lélek: azt mondom, a test a lélek.
Emma gondolkozott.
Ez az ember mindenről, a legkisebbről s a legnagyobbról egészen másként gondolkozik, mint ő.
- Talán valaha megértem - mondta.
- Egyszerű a dolog: az ember egy gép.
Léleknek nevezik a működését.
Ha a gép megáll: nincs lélek.
Igaz?
- Szóval a gépnek is van lelke.
- Mindenesetre.
- Akkor minden szervezetnek van lelke, míg működik?
- Igen...
A szervezet lelke a vezető akarata.
- Akkor a Flóra nagyon beteg.
Fess Peri nevetett:
- Szabad visszaadni a bókot: maga is nagyon intelligens.
Hallgattak, nevettek.
Emma evvel az emberrel úgy volt, hogy a hallgatásban és a megértésben csatlakozott hozzá.
Észrevette, hogy ez kezdettől fogva így megy.
Ez az ember az első perctől a legvakmerőbben szembeszáll az ő megszokott alapgondolataival és érzéseivel, s ő mindjárt akceptálja, amit mond...
Mért nem harcol a saját álláspontjáért?...
Még ezt sohasem vette észre magán, hogy akárkinek is deferált volna...
Itt egy magasabb intelligenciával áll szemben?
De reális lény volt, s izgatta, hogy a Flóráról beszéljenek.
- Talán azt is tudja, mi a Flóra betegsége?
- Vida...
S a tünetek például a termelési előlegek.
- Az mi?
- Megmondjam?...
Vida úrnak kevés volt a csekély ötezer pengős fizetése, s egy kicsit feljavította...
Például kitalált egypár dolgot.
Egy ilyen vállalat, amelynek nemzeti céljai vannak, megengedheti, hogy a termelőknek segítségére jöjjön...
Úgynevezett termelési előleget ad, amit csak akkor kell visszafizetni, ha a termelő megszakítja a szerződés idején belül a vállalattal az összeköttetést...
Most Vida a nagyobb termelőknek évente tízszázalékos előleget adott: egy olyan termelőnek, akinek az évi forgalma ötvenezer pengő, adott ötezer pengőt...
De ez egy fiktív dolog, erről a termelő nem tud, ez a termelőt nem érdekli.
Ezeknek fogalmuk sem volt a kiutalásról, azt elintézte Vida.
Felvette.
Emma tágra nyílt szemmel hallgatott.
Kezdte megérteni.
- Ez nem elég.
Év végén az így kiutalt s általa felvett összeget leírta .
Erről is ő maga számolt el, s a termelőt sem értesítette.
- Ezt honnan tudja?
- Beszéltem egy termelővel, aki rájött, de nem tud s nem is akar eljárást indítani.
- Bologna herceg is termelő?
- Ki az a Bologna herceg?
- Nagy folyószámlája van.
Milánó.
Fess Feri gondolkodott.
- Zseniális - mondta.
- Már értem, mi lehet...
Egy Bologna herceg valóban létezik, Mussolini barátja, az ő várában gyakran piheni ki magát...
Remek.
A számlát könnyű megmagyarázni Vida úr úgy állította be a dolgot, hogy a behozatali kvóta megállapítása a Bologna herceg közreműködése nélkül nem érhető el... ezért a hercegnek bizonyos összegeket kell leadni, mondjuk a forgalom tíz vagy húsz percentjét...
Persze erről a herceg semmit sem tud ...
S tényleg van ilyen számla?
- Van.
- Mutassa.
- Mit?
- A számlakivonatot.
Emma hallgatott:
- Miből gondolja, hogy nálam van?
- Ha ügyvédi tanácsot akart kérni, fel kellett szerelnie magát.
Emma nevetett.
Milyen különös.
Ez az ember a dologról ennyire szakavatottan s természetesen beszél.
Üzleti tárgyalás.
- Ki mondta, hogy én magától üzleti tanácsot akarok kérni?
Evvel kinyitotta a táskáját, és kivette a számlakivonatokat.
Nézte a Fess Feri arcát, hogy komolyan, kissé mohón és gondolkodva nézi az adatokat...
Hm...
Odaadja egy idegen embernek... a vállalat ügyeit...
De hiszen ügyvéd... ha nincs is kint a táblája...
Neki felmondtak, tehát joga van megvédeni magát...
Fess Feri halkan nevetgélt, de komolyan és feszülten nézte a lapokat.
- Bologna herceg...
Óriási...
Kissé túlzott étvágya van a "hercegnek" .
Százhetvenhatezer ötszázhuszonnégy pengő.
Akkor hogy reüzáljon a vállalat?... ha a Vezér ilyen bátor ?...
Mert nem gondolnám, hogy ez a Vida egyéni manipulációja...
Van der Green... ez is jó név... a holland ügyvivő , a hollandus kvóta kijárója... ez azért szerényebb, harminchétezer pengő öt év alatt...
Á, Szabó János... ez az a termelő, akivel volt szerencsém beszélni, a János bácsi... tizenhétezer pengő.
Soká nevetett.
- Jól jönne a János bácsinak...
Balassa Bálint...
Ez is a jobb tippek közül való...
Az iskolában úgy tanultuk, hogy elesett Esztergom ostrománál 1596-ban...
Hála istennek, hogy feltámadt.
- Maga újságíró? - kiáltott fel Emma.
- Az istenért meg ne írja.
Fess Feri harsányan kacagott:
- Nem, nem vagyok újságíró.
Ne féljen.
Emma újra elnémult.
Nagyon bánta, hogy mégis kezébe adta a titkokat.
Ez nem ügyvéd, ez nem az ő érdekében nézi a kimutatást, hanem a saját érdekében.
És most a legnagyobb izgalom tört ki benne: most kiszolgáltatta magát...
Egy idegennek átadta az életét.
Hogy nézi, egyenként hogy ismeri a neveket és a dolgot...
Rémülten kiáltott fel:
- Maga detektív, aki meg van bízva a Flóra elleni nyomozással.
- Isten ments - kiáltott fel Fess Feri, és még harsányabban kacagott.
- Nem , nem vagyok detektív...
Ne kínozza magát.
Ezzel vissza is adta az egész paksamétát.
- Kérem, tegye ezt el jól, és őrizze meg...
Nagyon köszönöm a bizalmát ...
Emmácska, kedves...
És most megyünk a lóversenyre.
Felállott, s vele Emma is.
Bábori és Vilma egy távoli asztalnál ültek.
Ők is felállottak.
- No, Schuller tata, tudna egy kocsit hozatni?
- Hogyne, méltóságos uram - s ráripakodott egy pincérre, aki rohant.
Ő maga pedig óvatosan karon érintette Fess Ferit, és míg Emma Vilmával és Báborival csatlakozott, félrevonta.
Emma visszanézett, s látta, hogy a büfés hevesen magyaráz valamit.
Megértette: hát ezért kellett bejönni ide.
Egyszerre elvesztette mindazt, amit felépített magában, visszazuhant a legelső gondolatra: ezek most a hentesnek visszaküldött pénzekről beszélnek.
Megingott lába alatt a talaj.
Sápadt lett és ájult.
Fess Feri nevetve jött végre elő a háttérből.
- Fantasztikus - mondta.
- Fantasztikus.
Kimentek a büfé elé a kocsit várni, s még annyit mondott:
- Még ilyet nem hallottam.
Emlékeznek a hölgyek, mikor itt voltunk a múlt szombaton, valakinek kilopták a zsebéből ezerhatszáz pengőjét...
S most jön a csoda: a zsebmetsző visszaküldte az egész pénzt, a meglopott hentes alkalmazottainak.
Emma félkábultan, zsibbadtan és rémülten hallgatott.
Ez most micsoda?
Őszinte, vagy nem ?...
Ő volt a tettes, vagy nem?
- Parancsoljon - s Fess Feri megérintette a karját, és beültette az autóba.
A hölgyek a hátsó ülésbe ültek, az urak szembe velük.
Az autótaxi szomorú, elnyűtt és szennyes pesti szerszám volt.
Emma úgy szégyellte magát...
Csak leejtette a kezét és csüggedten nézett.
- Lóversenytér.
A kopott kék taxi tudta mi a kötelessége.
Egyet nyekergett, s zöttyenve indult neki a búgó rohanásnak.
Emma úgy érezte, most a végveszedelembe rohannak.
3
A sofőr visszafordult.
- A második hely elé.
Ezt Emma rendben levőnek találta.
Ez az ő helyük.
Igaz, sértette, hogy le kellett szállania egy fokkal...
Mikor az urával volt, elképzelhetetlen lett volna, hogy második helyre menjenek.
Kizárólag az első helyre .
Miniszteriális ember nem mehet második helyre.
Bábori megvette a jegyeket.
- Mondja, ez a Bábori a maga titkárja?
Fess Feri nevetett:
- Nem köteles vele - mondta -, nem kap fizetést érte.
De tevékenységi betegsége van.
Ezzel igazolja azt, hogy él.
- Mérnök?
- Igen... mérnök.
- Egész héten ki sem ment a Margitszigetre.
- Mit csináljon ott?
Megnézni a romot?
- Azt mondta sürgős építése van.
- Ja... ez is ő... folyton igazolni akarja, hogy él.
Nem elég neki, hogy tényleg létezik, de ezt meg is okolja.
Felmentek a pályáig.
Mintha emelkednék a földszint, az égbe suhantak bele , ahogy Emma érezte.
Szép volt.
Távol alföldi táj és gyárkémények.
Óriási tömeg.
Kevés nő.
Inkább férfiak hangyazsibongása.
Mindenki jobbra néz , már futnak a lovak, errefelé közelednek.
Pillanatok múlva elviharzott a szemük előtt a nyolc-tíz ló.
- Pécsett bridzseltünk - szólt Fess Feri.
Az ám - gondolta Emma -, erről még nem is volt szó: Pécs.
- S volt ott egy mulatságos úr, folyton azt mondja "fene egye meg azokat a lovakat, fene egye meg azokat a lovakat..."
Ez így ment egész délután ... akkor azt mondja az egyik partner: "Miféle lovakat?"...
"Mióta a kocsikból kifogták a lovakat, nincs dolguk, azóta minden ló kártyázik."
Emma nem értette.
- Az ott Vida - mondta ijedten.
Fess Feri odanézett:
- Az a barnaruhás?
- Azt mondta, ismeri.
- Annyira nem, hogy minden ruhában.
Emma megsértődött.
Ő meg van ijedve, és ez viccel.
- Ne nézzen úgy oda.
- Csak azt nézném, hogy egy Vida, ha kimegy a lóversenyre, akkor legalábbis két tyúkot visz magával.
Stimmel?
- De mért a másodosztályon?
- Nem akar egy valakivel találkozni az elsőn...
Lehet, hogy ott a felesége , és nem akarja búsítani... de ő maga viszont örülni akar...
Emma kicsit mosolygott.
Ez biztosan igaz...
Odalesett, és csakugyan két karcsú vékony fiatal nő volt vele.
Igen kihívó megjelenésű nők.
Meg volt botránkozva.
- Mért van itt ennyi ember? - szólt Emma.
- Olyan érdekes az, hogy a lovak futnak?
Fess Feri úgy itta a szavát, mint valami édességet.
- Maga sose játszott?
- Nem.
- Komolyan?... ide azért jönnek, hogy levetkeztessék egymást az emberek.
Nagy szenvedély... pedig itt egy központi ruhatárban vannak, ahol kivétel nélkül mindenkit levetkeztetnek.
Innen senki se megy el ruhában.
Emma most ránézett a fiúra.
Ez valahogy úgy viselte magát, mintha hazaérkezett volna...
Itt van itthon...
Oly vidám és könnyed és jól érzi magát...
S van valami sajátságos humora, ami neki idegen, pedig ez a pesti stílus.
- Szóval lehet nyerni, vagy nem?
- Hát persze, hogy lehet nyerni.
Ha nem lehetne, senki se jönne ide...
Nagyon is lehet nyerni, de ahhoz bent kell lenni a Jockey klubban, és tudni kell , hogy az istállók hogy alkusznak meg egymással...
Emma megharagudott:
- Azt nem lehet, hogy itt nyilvános csalás folyna.
- Persze hogy nem...
A múltkor egy újságíró kint van, s elveszíti a felesége konyhapénzét.
Az asszony is vele volt...
Vesztettek...
Jó szándék volt bennük: nyerni akartak.
Tisztességes céllal jöttek ki...
Igen, de a mamuska kétségbeesett a pénzért s a... barátom meglátta Da Rimini őrgrófot, a Da Rimini istálló tulajdonosát, s azt mondta neki: "Méltóságos uram, én egy szegény ördög vagyok.
Én a maga lovára tettem.
Sorra játszottam minden lovát, és elvesztettem a pénzemet.
Hát adjon nekem egy tippet.
Itt az utolsó futam, hátha behoznám egy részét a pénzemnek."
Ez jó fiú, ez a Da Rimini, s azt mondja: "Nézze, tegye meg ezt...", s mondott neki egy lovat...
Hát az újságíró szalad, és ami pénz a feleségénél volt, az utolsó fillérig elszedi , s megteszi a lovat...
A ló nem jött be...
Erre ő búsan odaáll a kijárathoz , s lógatja a fejét, s várja a grófot...
Sikerül is neki elcsípni, s elibe áll: "Méltóságos uram..."
"Mennyit vesztett?"
Azt mondja a költő: "Száz pengőt..."
A gróf a zsebébe nyúl, és kivesz száz pengőt, odaadja.
Azt mondja: "Még egy jó tanácsot adok hozzá...
Arra a lóra sohase tegyen, amire én...
Én vagyok a legpechesebb ember a világon."
Emma kissé mosolygott, de úgy csodálkozott ezen az emberen, hogy ez nem fél .
Ő alig hallotta az egész előadást, mert közben észrevette, hogy egy lilabajuszú úr, a mellén óriási látcsővel, folyton nézi őket.
Detektív?
Szerette volna figyelmeztetni, de hogy ?...
- Szóval ez nem erkölcsös dolog.
Akkor mért engedi az állam, hogy fennálljon?
Nohát istenem, itt mindenki felnőtt ember.
Tizenhat éven aluliak nincsenek itt...
Az államnak erkölcsös célja is van vele ...
Az emberekben van egy játékszenvedély, és mindig meglelik azt a helyet , ahol a becsületesen keresett pénzt el lehet veszíteni...
Veszítsék el itt, legalább jó levegőn vannak, és a jótékony intézményeknek legalább jut valami belőle...
Meg aztán még egy dolog van: igen sok emberben energiafölösleg van, amivel nem tud mit csinálni.
Ezek jönnek ide ki ...
Nézze azt a tisztviselőt, milyen szenvedélyes.
Ez, ha nincs lóverseny , kénytelen otthon megverni a feleségét.
Hát inkább hadd verje őt az isten itt a pályán .
Emma látta, hogy Fess Feri már észrevette a lilabajuszút, s úgy tesz, mintha nem látná.
Elfordul, hogy ne kelljen vele szembe nézni.
És mégis milyen humorral tud beszélni...
Bábori valami lóversenyújsággal jött s hozzáhajlott.
Megbeszéltek valamit, s akkor Bábori hátrament.
Egyáltalán az egész tömeg kivonult a pályáról.
- Hova mennek?
- Csak mennek.
Most mennek meghódítani a világot a kis Napóleonok.
Úgy látszik, az elébb rossz verseny volt, ismeretlen ló jött be, mert akkor nem volt mozgás.
Most azonban sietnek berakni a pénzüket a biztos takarékba ...
Jól járt ez a Bábori evvel a Vilmával...
Milyen szerencse, hogy az ura éppen Egyiptomban van...
Emma gondolkodott, hogy megmondja, hogy hol van?
Fess Feri nevetgélt:
- Éppen Egyiptomba.
A zsidók örülnek, hogy kijöttek onnan, és keresztény mérnökök odasietnek.
Milyen szép a pálya füve, ezért magáért érdemes volt kijönni ide.
Emma érezte, hogy más is figyel rájuk.
Izgalom tört ki benne.
Ostoba dolog , hogy ő idehozta ezt az embert.
- Menjünk innen, Feri.
- Már megunta?
- Félek.
- Ne mondja.
Mitől?
És gondtalanul nevet, de idegesen, s ettől ő még nyugtalanabb lesz.
Már őt is figyelik...
- Nézze, mindenki ránk néz.
Feri idegesen nevet:
- Maga ma csodaszép.
Nincs ereje, hogy megkérdezze, mért "ma"...
- És maga?
- Én is... hiszen magával vagyok.
Csakugyan, mintha előtáncosok volnának a Vigadóban.
- Engem nem zseníroz.
Hadd irigykedjenek rám, magáért.
S a szemhéjai alól rápillant, s ettől Emma elvörösödik.
- Senkinek sincs ilyen nője, mint nekem - s kéjesen duruzsol azon a kellemes hangján.
Emma már régebben figyelte, hogy egy szokatlan bőrruhás öregebb úr mereven néz rájuk.
Hidegen és mereven.
Ugyanakkor egy kis nő hevesen integet neki.
Nézi: Lia... és Csepreghy.
Kénytelen visszaköszönni.
Feri önkéntelen követi a pillantását, s meglátja a különös urat.
Erre meghökken:
- Emma drága...
Ne haragudjon meg rám... egy pillanatra kénytelen vagyok magát itt hagyni...
- Detektív?
- Nem, nem... egy külföldi lóember... hova gondol, kérem legyen nyugodt ...
Igazán kínos és félremagyarázásra ad okot, de egzisztenciális kérdés ...
Bábori azonnal jön, és Vilma is néhány perc múlva... legkésőbb a következő futamra...
Igen?
Emma csak azt figyeli, hogy ideges és kapkod és a félelem mögött valami gyanú csírája kezd felmerészkedni benne, még nincs neve, még nem merné ki se gondolni, de ahogy ezeket a szavakat hadarja...
Nem is biccent köszönésül, hiszen úgy marad, mint egy szélütött.
Az amerikai szabású széles úr ridegen megragadja Ferit, s magával viszi.
A jobb karját fogja bal kézzel, s mennek el, hátrafelé.
Még fel sem ocsúdott a villámcsapásból, valaki belecsimpaszkodik: Lia.
- Édesem... - aztán egyszerűbben, a hivatalból maradt viszony hangján - ne haragudjon, nagyságos asszony...
Nagyon boldog, hogy látja.
Emma kevésbé, mert a pár pillanat alatt, míg kénytelen volt Liára nézni, eltűnt a szem elől végleg Fess Feri...
Úgy tűnik fel, a tribün közepe táján mentek el...
A Feri szürke ruháját feltétlenül megismerte, mint a déli álom.
Most egyszerre itt a rettenetes szürke halál , az élet.
- Hogy él, Lia? - dadogja, sírni kellene most az elveszett párjáért...
Lia felnevet.
Tökéletes szív alakra emailírozott szája keserűre fintorodik , az arca vastagon van drága lakkal fedve.
- Élet ez?... mondja drága ?... látta Vidát?...
Mindjárt kettővel a csirkefogó?... direkt az én heccelésemre...
A hangja úgy zokog, annyira affektál, s mégse bírja eltakarni a szimpla kétségbeesést.
Monotonul:
- Milyen boldog vagyok, hogy magát látom, jól néz ki...
Csepreghy mondja , hogy egy házban laknak, ő figyelmeztetett magára, csodálkozik, hogy egy ilyen fess palival van... ki az ?...
Vida is jól megnézte magukat... mit szól hozzá, ez a Vida!...
Emma undorkodva hallgat, csak ez volt hátra... ezek a nők... egynek sincs más baja, csak a férfi... s közben megzavarodik: és ő?... és neki?... ő is idejutott... férfiügy... elhagyott nő... van ennél undokabb ?...
- Mondja, drága, ki ez?... nem bírjuk kitalálni, pedig valakihez nagyon hasonlít... az aostai herceghez, akivel Svájcban golfoztam.
- Az aostai herceg beszél magyarul?
- Á, fenét.
- Akkor ez a csikágói herceg, mert ez beszél.
Lia hallatlanul kacag, ilyen fiatal nő, s már műfogai vannak:
- Millen vicces maga... azelőtt sokkal komolyabb volt.
Olyan büszke , meghódíthatatlan királynői szépség...
Olyan hideg!
Emmában valami határtalan életundor támad.
Szégyelli magát, hogy ő is nő, és ez is nő, hogy ő is beszél és ez is.
Hogy egy nyelvet beszélnek.
Hogy ezen a komoly és zengő magyar nyelven ily hitványak is tudnak szólani, s a szájukban meghamisítva a tiszta emberi szó.
Az utolsó kis parasztlány úgy csicsereg, mint az édes madár az ágon s ez... giliszta, féreg... piszok... szenny az életben... hogy meg kell hallani ilyen hangokat...
Fess Feri...
Most Fess Feri megmagyarázná , hogy ez a kultúra skáláin átalakult parasztlány, hogy ugyanez ott szintén ez volna... hogy őneki nincs igaza, mert neki soha nincs igaza... mert ők két külön világ ...
De hát hol az a régi világ ?...
Hol vannak azok a kemény és méltóságos régi magyarok, akik az apja körében s nagyapja világában éltek?
Azok közt is voltak silányak, megcsalták, lopták a bizalmat, de legalább valakik voltak...
És ő itt maradt, kivetette magából az elődök egész sorsfolyója a partra, a semmibe...
- Mit mond szívem?
- Magáról beszéljen - mondja Emma közönyösen, s még azt sem tudja megtenni , hogy eldobja, s kirúgja ezt a nőcskét...
Hagyják már békén: inkább meghalni , mint ezek szeressék, és kedvében járjanak.
- Nincs mit, tudja... van egy szép lakásom, van társaságom, minden éjjel a szigeten... nincs semmim, koldus vagyok, nem lesz belőlem semmi... viciné leszek a Csikágóban... ha volna egy kis bátorságom, már régen végig kellett volna úszni a Dunát hosszába, le Kelenföldig... valahol ott veti ki a víz a hullákat.
Emma még ettől is undorodik.
A hangja szörnyű ennek a csipogónak... a Fess Feri szép kellemes, ideges, vibráló hangja után nem akar más hangot hallani.
- Nehéz dolog széplánynak lenni Pesten...
Kevés a pali... az ember olcsón méri ki azt a kis húst, a virágzó ifjúságát... de különösen arra vigyázzon , hogy meg ne égesse magát... nem érdemes szerelmes lenni egy link alakba ... egy piszok Vidába például, mint én... hallom, maga után is próbálkozott.
Emma biccentett:
- Isten vele - s elfordult.
- Büszke...
Lehet nagyságos asszony... maga még ott van... a hivatalban... az édes jó hivatalban...
És én nagyon állástalannak érzem magam...
Jó napot.
Emma oly bőszült volt, hogy még a saját baját is elfelejtette.
Soká jönnek ezek a Báboriék vissza.
Utánuk szivárgott.
Amerre Fess Ferit látta eltűnni.
Délibáb után vándorolt a pusztán.
Milyen utálatos és rideg ez a betontribün...
És ez a sok ember... milyen csúnya tud lenni az ember.
A kultúrember egyszerűen förtelmes.
Milyen szép a paraszt, még a koldus is , míg paraszt, a legnyomorultabb rongyokban is festői, s a városiak mily halálosan unalmasak és undokak ezekben a sípszárú ruhákban, járó fabábok.
S az a sok elhasznált fakó arc, kopaszra borotválva, egyéniségtelenül , tömeg... a legundorítóbb tömeg, csupa elromlott alak és elfuserált élet ... ezért nem jár kár, ha kiirtják... gázálarcot nekik...
Tétován megáll a lépcső néhány foka felett, s néz.
Kis, öreg, tüzes zsidó halkan gyorsan hozzáfúródik, és a fülébe suttog , kiabál, rekedten, németül:
- Gneige Frau, gneige Frau, szibnundájn, szibnundájn.
Értelmetlenül néz vissza rá, az azt hiszi, nem ért németül s kicsit nehéz magyarsággal:
- Hetegy, hetegy...
Ijedten néz rá, nem tudja, mit akar.
- No.
Nono.
Hetegy hetegy, hetegy...
Nem hagyok élni magának, fusson, és tegyen meg hetegy... rögtön...
Oly kétségbeesetten néz rá, mintha az élete függene ettől, s valami kedvesség van benne, ősz bajusza rezeg, mint a macskáé, s a szája kapkod és remeg, és két kézzel oly hevesen gesztikulál, hogy minden ujja külön dolgozik.
- Hetegy, hetegy, tegyen meg öt pengővel...
Ja, hogy ez arra kapacitálja, hogy játsszon...
Csak lassan ébred rá, mi ez .
Soha nem gondolt arra, hogy ő is játsszon, s most egy pillanat alatt kigyúl , mintha belecsapna a szenvedély, csak úgy sistereg, a zsírja ég.
Már kész is volna, de nem tudja, hogy kell.
- No, álljon be, oda az ablakhoz, és mondjon csak azt hetegy.
Nem tudja, mi az a "hetegy".
A zsoké?
A ló ?...
De a kis öreg zsidó olyan , mint az eleven láng.
Már úgy kiabál rá.
- Ne tőtse az idő!
Pardon nagyság.
Rögtön lecsengetnek.
Emma kinyitja a táskáját, s kivesz egy ötpengőst.
A nagy ezüstöt az öregecske kezébe nyomja:
- Menjen, tegye meg.
Az, mint a sündisznó furakodik be jobbról lent a lépcső melletti ablakba , ahol alig ketten, hárman vannak.
Emma csak most ijed meg, mit tett.
Már szeretné visszahívni, de az kiabál az ablakon: hetegy.
Aztán kijön, hozza a narancsvörös tikettet, s a kezébe gyúrja:
- Itt van; őrizzen meg jól; el ne lopjanak, és a tippet ne mondjon senkinek...
Ha nyerünk, majd jövök, osztozunk, azt csak igazságos, nem?
Emma:
- Várjon, vegyen magának is egyet.
Újra odaad öt pengőt.
A zsidó fut, s még csakugyan sikerül neki megvenni a jegyet.
De Emma megszédül...
Tíz pengőt adott ki...
Ő, aki tíz fillérért képes elgyalogolni a körútig...
Tíz pengő... belenéz a tárcájába, hamar számvetést csinál, és rájön, hogy összesen tizenhét pengője van a hátralevő fél hónapra...
Meg kell őrülni.
Most kitör rajta egy új rémület: a pénzgond.
Elvesztette a fejét.
Elvette az isten az eszét...
Tizenhét pengőből egy pengő jut egy napra hármuknak.
Mit lehet egy pengőből enni...
Görcsös főfájás tör ki rajta, a fejét nem bírja.
Nem tud megmozdulni, úgy áll, a fejét emeli , mint egy fájó kelést...
Ma este még a bárónéhoz is el kell menni...
Az is belékerül egy pengőbe, két villanyos, két kapupénz...
A szíve görcsösen szorong, s kiállhatatlan nyomorultnak érzi magát...
És Fess Feri is elhagyta...
Elvitték... detektív vitte el... hiszen látta, hogy markolta meg a karját, és többet nem is nézett vissza... eltűnt a gyöngyszürke ruhájában a tömegben...
Csak legalább le lehetne ülni valahol... az emberek a tribün lépcsőin ülnek... ő azt mégsem teheti...
A füvön is hevernek...
Borzasztóan fáj a feje...
Észre sem vette, mellette körös-körül a tömeg mind előtódult, már futnak a lovak, s azt kiabálják az emberek:
- Rózsám, Rózsám... - meg azt, hogy: - Bálkirálynő, Bálkirálynő...
Bálkirálynő: ezt kellett volna megtenni.
Vida a Bálkirálynőt mondta.
Ezek tudják, a gazok, s ő kidobta a pénzt...
Egész jegesre lehűl, s a verejték megfagy a testén.
Így megverte az Isten ...
Még annyi ereje sincs, hogy ha a hídon állana, bele tudja vetni magát a vízbe.
- Mi az eredmény? - mondja fakón, mozdulatlanul állva, egy nőnek, aki mellette őrjöng a dühtől.
- Holtverseny.
- Mi az?
- Rózsám és Bálkirálynő egyszerre futottak be.
Emma előveszi rezignáltan a tikettjét:
- Mondja, kérem.
A nő ránéz a papírra, akkor ránéz őrá, s vad irigységgel liheg:
- Hol vette a tippet?
Hol vette a tippet?...
Ez a kettő futott be a holtversenyben...
- Nyertem? - kérdi dadogva, s a nyál megoldódik a szájában.
- Mi az hogy nyert ?...
Menjen a pénzért.
Férfiak figyelmesek lesznek, egész kis csődület van körülötte.
- Hallatlan szerencse, legalább tízszeres pénzt fog kapni.
A riadó kiált, nem ért egy szót sem.
- Emma, Emma, drágám - rohan hozzá Vilma, s öleli.
- Először tettem életemben - szól ő kacagó arccal, de hangtalanul.
Bábori ámul.
Sehol nem lelték őket.
Hol van Feri?
- Elvitték.
- Ki vitte el?
Már csaknem kimondja, hogy detektív, akkor mégis észre tér.
Most mellé siklik a kis öreg zsidó:
- Maga hol van - s mint a lányára, pöröl.
- Jöjjön, vegyen fel a pénzét.
Emma nem mozdul:
- Jöjjön csak jöjjön, sok pénzt fogunk kapni.
Bábori ráförmed:
- Mit alkalmatlankodik a méltóságos asszonynak.
- Csak ne búsuljon a méltóságon.
Szép pénzt nyert.
- Ne beszélj! - sikolt Vilma - az hogy lehet? mi vesztettünk.
Bábori elveszi a tikettet, s fennakad a szeme.
- Én Hands down-t tettem meg ötven pengővel és vesztettem.
- No lássa - kiabál a szenzál.
- Nem hagytam élni a kis méltóság, muszáj volt neki nyerni...
Glück bácsi hat Glück.
Ismer maga Glück bácsi, s még azt mondott, mit molesztálok méltóság?...
Gyerünk, gyerünk, hamar felvenni pénz...
Már ők indultak utána, de Emma nem mozdult.
- Én maradok.
- Csak maradj, majd mi felvesszük, majd Bábori felveszi.
- Az nem úgy van.
A méltósága maga kell felvenni.
A pénz szent dolog, nem szabad másnak hagyni megfogni.
Olyan, mint a szerelem, csak annak, aki szeret.
Igaz, aranyos méltóság...
Jöjjön csak, maga ma az én szerencse madaram.
Negyedik futam Muzett...
Érti?...
Ki se megyek megnézni , holtbiztos, legalább három és félszerest fizet.
- Mit beszél? - morog Bábori.
- Negyedik futam Tramp.
- Muzett.
- Tramp.
- Legyen magának Tramp, ha van veszíteni, nekem drága a pénz, én az egész , amit nyertem a drága méltóság öt pengőjével, mind felteszem Muzettra...
Itt a híres Taral zsoké apja, no öreg Taral bácsi, mi a tipp, nem Muzett?
- Muzett - szólt bizonytalanul az öreg Taral.
- No látja, beszélek én a levegőbe?...
Gyerünk felvenni a pénz.
Kézen akarta fogni Emmát, de ő halkan mosolygott:
- Nem játszom többet.
- Aranyos méltósága ne kívánja halálom.
Kis gyermekeim vannak.
Muzett magának is jól hoz pénzt.
- Mi a fene az a Muzett? - kiáltott Bábori, s megnézte a lapban.
- Ja , Musset...
Akkor nem kell.
Költőkkel nem kísérletezek.
- Hogyhogy költő - kiáltotta az öreg szenzál -, még meg se kapta, mit költ rajta?
Muzett, Muzett, az igen.
Méltóság hagyja bejönni azt a Muzettet.
Emma nevetett.
Maga is csodálkozott rajta, hogy nevet.
De hát nyert.
Ha nyer , akkor még egy "méltóság" is nevet.
Az is tetszett neki, hogy ez az öreg szenzál nem ijed meg az ő méltóságos címétől.
Talán megérezte, hogy álcím ?
Nem sértődött meg, de nem akart többet játszani Fess Feri nélkül, pedig kínos gyötrelem kezdődött a szívében.
Minél határozottabban mondta, hogy nem, annál jobban feszítette valami belülről, mintha valami kígyó lopakodott volna a belsejébe, s az most szétszakítaná...
És mégse ment, mert tisztességes asszony volt, aki ha megcsalja a férfit, meg is bánja... és vár az újabb csalással - gondolta.
Bábori végre elment az öreggel, felvenni a tikett árát, amit most számítanak ki valahol s valamilyen alapon.
Vilma azt mondta:
- Nem haragszol drágám? - s ezzel elszaladt utánuk.
Nem is hívták, de ő szaladt.
Most nem a barátnője vonzotta, hanem a barátnője nyeresége.
Oly izgatott volt, hogy nyert pénzt fog látni, hogy képes volt Emmát otthagyni , és szaladt a főnyeremény után.
Talán még belépti díjat is adott volna érte , hogy jelen legyen, mikor kifizetnek egy "befutót".
Most úgyis olyan sok pénze van.
Még nyolc nap előtt más volt a világ: akkor még eszébe sem jutott Vilmának, hogy idejöjjön.
Lóversenyre.
Garay piacra igen, tavalyi krumplit venni, mert az új krumpli még drága... s ma mit nem sütött-főzött...
Emma csak most álmélkodott el, hogy mi is történt itt egy hét alatt...
Nem csak Vilmával, hanem vele is...
Tegnapelőtt a Ritzben ebédel és öt pengő borravalót ad egy jó tippért... ma tíz pengőt ad ki virágra és apró haszontalanságra, s most újra csak úgy lezseren kidobott tíz pengőt, újra egy rossz tippért... úgy adta ki, mintha tíz fillér lett volna... és úgy szenvedett utána, mintha tízezer pengő lett volna...
Meg volt lepve: olyan hangnemben gondolkozott, mint Fess Feri...
Cinikus ?.. .
Vagy csak megnyílt a szeme?...
Liát látta, ott lógott, mint egy tiszavirág, a páston... a tiszavirág, aminek olyan gyönyörű égszínkék, opálos szárnyai vannak, és finom vékony kis teste , és ha az ember hajón megy július végén a Dunán, a fehér abroszra repül, s elkezd körben forogni, mint egy balerina.
Roppant mulatságos: olyankor adja ki utolsó erejét, az a haláltusája.
Lia is úgy forgott-pergett , csacsogott-édeskedett, nyávogott és selypített, egészen úgy szegényke, mint a haldokló tiszavirág...
Eszébe jutott azonban, hogy a tiszavirágnak nincs rágószerve...
Liának, az édes undorítónak van.
Fess Feri - mondta magában.
- Köszönöm magának...
Mit köszön ?...
Valami nagy dolgot kapott tőle: kinyitotta előtte a bátorságot... megtanította arra, hogy azt gondolja, amit érez...
Eddig ha valakit szeretett, azt szerette, ha valakit gyűlölt, azt gyűlölte, ha valakit unt, azt unta...
Most egészen váratlanul rájött, hogy ezen mulatni kell...
Mindenesetre hozzájárul az ember hangulatának javulásához, ha telenyeri magát pénzzel.
Még sose vette észre, milyen jót tesz, ha az ember pénzhez jut.
Vajon mit fizetnek?...
Az öreg zsidó azt mondta, a Muzett legalább három és félszerest fizet, akkor talán ez is... az körülbelül tizenöt-húsz pengő ... tizenöt meg tizenhét, az harminckettő... már harminckét pengőből, két pengő esik naponta, abból már jobban ki lehet jönni...
Egész határozottan egy kicsit helyreállította a nyugalmát ez a reménybeli húsz pengő... visszajön, amit Nyirynek adott, meg amit befektetett itt ma a lóba... azt nem sajnálja, amit az ebédre költött... de az borzasztó kellemetlen lett volna, ha nem nyer... azt egyszerűen nem bírta volna ki nyugodt lélekkel, hogy tizenhét pengővel kell nekimenni két hétnek... pláne most, hogy folyton vannak váratlan kiadások... mit fog csinálni, ha Fess Ferit beviszik Kollár mellé...
Egyiptomba... - s még mosolyogni is tudott már, hogy húsz pengőt érez kilátásban...
Ennyire anyagias lény az ember ?...
Határozottan, még a Feri feletti rémülete sem volt oly elviselhetetlen, hogy a pénzrémülete enyhült...
Így az ember inkább tud gondolkozni...
Úgyis még semmi sincs köztük tisztázva... mennyi beszéd volt már, és még mindig nincs fogalma sem arról, ki hát ez az ember ?...
Mi lenne, ha öt-öt pengőt még rászánna a Muzettre...
Nem szép Fess Feritől, hogy őt ennyire bizonytalanságban hagyja.
Igaz, ő elhatározta magában, hogy tovább nem játszik, de ha Feri csak úgy eltűnik, neki gondoskodni kell magáról, s a pénz sok mindenen segít... mondjuk, ha ebédet kell majd befizetni a ... a...
Mosolygott, s nem tudta kimondani a börtön szót.
Mióta nyerésben van, nem is hiszi, hogy a Fess Ferit detektív vitte el... hátha mégis csakugyan egy lóember...
Legalább ötven pengője lenne...
Avval már nem kellene félni, hogy elsejéig... oly biztosnak és igazságosnak látta, hogy neki nyerni kell ... akinek a szerelemben ennyi baja van, annak a szerencsében szabad bízni ... csak öt pengőt... három és félszeres, az tizenhét pengő ötven... meg harminckettő, az már csaknem ki volna kereken ötvenre... és ötven kell .
Ötven okvetlen kell még erre a hónapra... és ő nem tud sehonnan szerezni ... még soha előleget nem kért: most menjen Vidához, hogy adjon ötven pengő előleget? - mosolyogni kell rajta - jól nézne ki... mikor egy olyan fess palival látta...
Szóval ő egy királynői szépség, ahogy Lia mondta.
Hideg szépség...
Akkor nem is hallotta meg, nagyon ijedt volt ez a királynői szépség... de azóta húsz pengőt nyert, vagy nyer, vagy még tizenhét ötvenet hozzá is fog nyerni ...
Akkor igen, akkor valóban királynői szépségnek fogja magát érezni...
Húsz pengővel mindenesetre emelkedett az értéke.
De anélkül bizony nagyon lecsúszott volna az ő királynői szépsége... még hideg felvágottra se telt volna már a jövő héten... lehetett volna kávét ebédelni és forró teát vacsorázni... vagy esetleg hideget... de ha húsz pengőt nem hoznak ezek , akkor nem játszik.
Azt nem lehet kockáztatni.
Tizenhét meg húsz, az harminchét, meg tizenhét ötven az ötvennégy... ja persze, de tízet le kell vonni, mert azt meg kell tenni s ha nem nyer, akkor csak huszonhét marad ... feltéve, hogy tényleg húszat nyer...
Különös, annyira össze van zavarva evvel a számolással, hogy nem bír a Feri tragédiájára gondolni...
De hiszen őmiatta van szüksége pénzre, hogy esetleg befizethessen érte... s ha mégse nyer, kitől tudna kölcsön kérni?...
Majd megkérdi Vilmát, mennyibe kerül egy ebéd befizetés...
Ő is lakáskiadásra szorul ?...
Ezen nevetett.
Neki hivatala van...
Van ?...
Még megvan ?...
Vagy holnap Vida kirúgja?...
- Hatvannyolc - kiáltotta messziről Vilma - hatvannyolc.
Előbb nem is értette, hogy ez neki szól...
Aztán nem hitte el...
Annyira beleélte magát, hogy maximum húsz pengőt remél, hogy a hatvannyolcat sehogy sem hitte el...
Annyira meg volt lepve, hogy fel sem tudott kiáltani, s amint a Bábori sunyi arcát meglátta, fel is támadt a büszkesége.
Vilma számolta a kezébe a hatvannyolc pengőt.
Három darab vadonatúj húszpengős papírt és nyolc egészen új ezüstöt.
Mi az, erre a célra új pénzt csináltat az állam ?...
Hatvannyolc pengő...
Szédület...
Hatvannyolc meg tizenhét... főpénztárosnő létére ki sem tudja számítani mennyi az... egészen más dolog számolni a pénztárban s egész más, a saját zsebére... hatvannyolc, hetvennyolc meg hét az nyolcvanöt... nyolcvanöt...
Nyolcvanöt pengője van, ez fényes.
És kacagni kezd, s megfagy a száján a nevetés, mert egy olyan istállószolga jön egy levéllel, s a szíve elszorul, ez neki szól, ez őt keresi, előre is lép, és azt mondja:
- ?
Semmit se szól, de a szolga kérdi:
- Rökkné méltósága...
Rökkné méltósága?
- Nem Rökk...
Rőtt...
- Igen.
Bábori is odafigyel:
- Dr. Reőth Andorné méltóságát keresi?
- Igenis, méltóságos uram.
Átveszi a levelet, és ideges kézzel felszakítja:
Emma, drága szerelmem, kérem ne kételkedjék bennem.
Nem rajtam áll...
Ma még találkozunk.
Föltétlenül.
Imádom.
Ff.
Összehajtja a levelet, és az ezüst pengőkből egyet odaad a szolgának, aki hajlik egyet s el.
A nyert pénzből az első kiment...
Hogy kell érteni ezt a levelet...
Mindenki ránéz, de jön az öreg zsidócska lelkesen:
- Tessék jönni méltóság, tessék, rögtön lecsengetnek.
Muzett...
Elfordul: nem játszik...
Csengetnek...
Mindenki a lovak startjára figyel .
Bábori nem tehet róla, a startra kell figyelni, minden egyéb majd aztán...
Jaj de nehéz percek... végre a lovak elviharzanak...
- Tramp, Tramp... - tombol a tömeg, és óriási öröm a tömegben, mindenki a Trampot tette meg...
Már a riadó is kiabálja, már a számot is felhúzták.
- Hol a fenébe szedte fel maga ezt a Muzettet, ezt a lusta dögöt? - bömböl Bábori.
- Nahát a Taral bácsi látta munkában, és azt mondta csak a Muzett.
Nincs semmi baj, csak későn jött be...
- A fene egye meg a maga Muzettjét.
- Nem baj, méltósága, következő futamon Kis Alag.
Csak az a pech, hogy nincs több pénz...
Ha volna hat házam, mind eladnám, Kis Alag biztos...
- Menjen a fenébe, még az újság sem tippeli.
- Újság kérem, újság csak azt tippel, aki fizet neki.
Kis Alag nem szeret fizetni újságoknak, csak nyerőknek.
Emma a homlokához nyúl, már ez a mozdulat ismétlődik nála folyton...
Elindul lassan... hazamegy... meghalt számára az egész lóversenytér a rengeteg emberrel... ravatal lett a mezőny, és halotti tor a tömeg...
Bábori és Vilma érzik, hogy valami nagy baj történt.
Végre megkérdi Vilma:
- Feri írt?
Emma megnézi a levelet.
Még egy kis szót talál apró betűvel: Veritas.
Ettől meghal.
Tehát mégis baj van.
Rendőrség... csoda, hogy írni tudott szegény...
Nem tiltakozik ellene, hogy autóba ülnek...
Pénz van.
Átkozott pénz ...
Nyolcvanöt pengő... de hol van Fess Feri...
A kocsi szokatlanul új és fényes volt.
Hasonlított a magánautókhoz.
- Akar egy ilyen kocsit? - kérdezte Vilmát Bábori.
- Maga őrült - kacagott csiklandozva Vilma.
Mikor megérkeztek a ház elé az Elemér utcába, Emma amint ki akar szállani, a kapuban azt a titokzatos kéregetőt látja meg.
Nagyon megrémül: detektív.
Hát már egészen körül vannak fogva?...
Ez Fess Ferire vár és talán őrá is.
Csaknem visszaesik az ülésbe, de erőt vesz magán.
Történjen, aminek történni kell.
Mikor leszáll az utcára s a férfi nem közeledik felé, biztos lesz benne, hogy őrá nem figyelnek, csak a férfit várják.
Besuhan a kapu alatt, míg Bábori nagy lelki nyugalommal fizeti ki a kocsit.
Visszanéz a kapu alól.
A házmester mondja:
- Az urat keresi valaki.
Emma tudja, miről van szó: Báborit éppen úgy keresik, mint Fess Ferit...
Vilma kinéz a kapun, s retteneteset sikoltva szalad vissza.
Hátrálva jön befelé Bábori, s azt mondja:
- Én vagyok kérem, mit akar?
Jöjjön be...
Ezzel belép utána a kapu alá Kollár.
- Ön a Bábori Borcza úr? - mondja erőltetett nyugalommal.
- Igen, mi köze hozzá?
Kollár ebben a pillanatban felemeli rettenetes tenyerét, és pofon vágja Báborit.
Mire az magához térne, még egyszer.
A másik oldalról.
Bábori áll, és még mindig nem tesz védekező mozdulatot, annyira meg van lepve.
- Kollár vagyok...
Érti?...
Kollár vagyok...
Megjöttem Egyiptomból...
Egy rövid botféle van a kezében, s azzal elkezdi verni teljes erejéből Báborit.
Ez végre megfordul, és felszalad a hölgyek előtt a lépcsőn.
Kollár rajta, és üti-veri, üti-veri, ahogy éri.
Vilma pedig visít:
- Te őrült, te őrült, hagyd abba.
Kollár nem hagyja abba, hanem az első emeletig folyton veri Báborit.
Az pedig szalad, és semmit sem tesz a saját védelmére.
Odafent aztán megáll és szembefordul.
- Ki maga? - kiáltja kivörösödve.
- Majd megtanulod - s újra hozzáfog verni az embert.
Ez aztán összeszedi magát, és rettenetes erővel torkon ragadja Kollárt, és ledobja a lépcsőn, hogy az hanyatt esik vissza, éppen a nők lábai elé.
Vilma útjában van, belezuhan a felesége ölébe, ez a szerencséje, különben összetörte volna magát.
Így Vilma esett falnak, s ott a fal tövén elnyúlt , mint egy dunna.
A házmester, aki az egész jelenetet nyugodtan bámulta, most közbelépett .
Békéltető hangon szólt:
- Ne tessék már ilyeneket csinálni, Kollár úr, kérem, ez nem csapszék, tessék szíves lenni csendesebben.
Bábori, mintha vérszemet kapott volna, jött lefelé a lépcsőn.
- Ki ez az őrült? - dörögte - miféle Kollár ez?...
Hogy jövök én ahhoz, hogy engem valamiféle Kollár inzultáljon?
- Az uram - sikoltotta neki Vilma.
- Az uram.
Kollár feltápászkodott, és szembeállott Báborival.
Most Emma lépett fel:
- Kérem... itt félreértés van...
Kollár úr...
Az istenért...
A maga felesége teljesen ártatlan.
- Ártatlan ?...
Kiadja a szobát, mikor én a börtönben ülök, és a szeretője pénzén nekem előfizet a kocsmába?...
Ártatlan?
- Válogassa meg a szavait - kiáltott rá Emma.
- A maga felesége semmit sem tett.
Értse meg.
- Semmit sem tett?...
Csak most is autóból száll ki?...
Az én feleségem autózni jár urakkal...
Azt a cefre teremtésit, de megölöm...
Még ma visszavisznek engem a Markóba, arra esküszöm.
- Vilma kérem, jöjjön velem...
Az autó még itt van...
Sofőr... - kiáltott Bábori.
A sofőr kiszállott volt a kocsiból, bejött a kapu alá, és nagy élvezettel nézte a harcot.
- Igenis méltóságos úr - mondta, s ment a kocsit felkurblizni.
- Méltóságos úr? - ordított Kollár.
- Méltóságos albérlő ?...
Mit fizetett maga ennek, maga méltóságos koszpénz.
- Vilma jöjjön velem.
Bízza rám magát.
Vilma sírt:
- Hagyjon nekem békét, ez az én uram.
Ez a gazember.
Kollár.
Bábori eltátotta a száját.
- De Vilma, kérem.
- Mars... - ordította Kollár - vagy a véreddel festem ki a kiadó szobát odafenn.
A teremtésit ezeknek a bitang dögöknek.
Ő tudta legjobban, hogy ártatlanul vittek be.
De kisült az igazság.
Eszembe jutott, hol hagytam el a nyugtákat, már be is szolgáltatták, és azonnal szabadlábra helyeztek...
Nem bírtad kivárni ezt a pár napot, neked már szerető után kellett futni?
Az isten akárhova tegyen.
Úgy káromkodott, mint egy paraszt.
- Kedves Kollár, nyugodjon már meg - kiáltott rá szokatlan erősen Emma -, ismételten biztosítom felőle, hogy a felesége a világon semmit sem tett .
Hogy képzeli, hogy én vele mennék egy kocsin, és egy társaságban, ha valami gyanúsat vettem volna észre?...
Kollár lassan csillapodott.
- Az asszonyok olyanok, mint a kígyók, mind egy követ fújnak.
Emma, akit a kapuban álló idegen, a rossz arcú ember folyton izgatott, meg akarta tudni, ki hát ez.
Energikusan szólott Kollárra:
- Küldje el a detektívet.
- Ez nem detektív - morogta Kollár.
- Ez egy rab.
Szabadult rab...
Ez az én barátom...
Ez nyomozott ki mindent, és ez értesített engem...
Mindent tudok , bestia!...
Minden lépésedről...
És a nagyságos asszony is csak hallgasson ...
Maga sem az, aki azelőtt volt...
Aki a Jobb mint otthon-büfében ölelgetteti magát, annak a tanúsága nekem nem számít.
Emma elhalványodott, s megdermedve állott.
Bal kezét a homloka elé emelte, és dermedten hallgatott.
Bábori azonban elunta a dolgot, kiment az utcára, belevágta magát az autóba , s elhajtottak.
A házból sereglettek elő a lakók.
A vici és a vici Jani, az ószeres, a Bauerné és ismeretlenek tömege.
A lépcsőn rohantak le az emeleti lakók, és feltűnt gallér nélkül az újságíró, aki a szomszédja.
És felvillant benne , hogy a büfé-jelenetet is ez írta meg, és most új cikk lesz holnap a lapjában arról, hogy csendélet a Csikágóban...
Megindult, s felvánszorgott a lépcsőn, s utána jött Kollár és Vilma.
Úgy bukott be a lakásába, mint egy halott.
4
Őrületek napja.
Nyomorult este.
Évike még nem volt otthon a Julissal.
Szinte örült neki.
Kisírhatja magát.
Levetkőzött, s a jó síró helyre dobta magát, a díványra, a hálóban és zokogott.
Úgy zokogott, mintha hivatali kötelessége volna.
Talán aludt is egy keveset.
Józanul ébredt és komolyan.
Most azonban fordulópont elé ért az élete.
Ezt nem lehet letagadni, nem lehet kitörülni: itt valami történt.
Egy bizonyos: borzasztó távolságba jutott tőle az egész múltja.
A nő a férfi függvénye.
Eddig egy halott járuléka volt.
Dr. Reőth Andor eltávozott önhatalmúlag, de őróla nem vette le a nevét, a bélyegét és a sorsát.
Öt év óta ő egy halottnak a nevét viseli: semmi mást, csak a nevét és a parancsot, hogy ennek a névnek a jelében kell élnie.
Kitérés nincs.
Az egész életét ez a halott irgalmatlanul megszabta...
Úgy kellett mindennek maradnia s lennie , ahogy az elmúlt férj annak idején beállította.
Nyugdíjat nem hagyott rá, és mégis ebből a névből élt...
Apja, nagyapja szintén csak nevet és kötelességeket hagytak rá... semmi pozitívumot, semmit, a legcsekélyebb jövedelmet sem...
Nagyapja négylovas hintóban járt.
Egy volt a vármegye urai között, ott Szolnokon, ahol a vármegye urai a legkonzervatívabbak, a friss , pezsgő élet közepén úgy őrzik a várkapitányságukat, mint valami középkori rablólovagok...
Megvan a saját törvényük, annak hódolt ő még itt is, ily távol és elhagyatottan.
A törvény nem szűnik meg, míg a név ott függ az emberen.
Mint a halott lábán a cédula a morgue-ban.
Ha a cédula leesik , akkor megszűnik minden, a hullák egymás közt nem tudnak eligazodni.
Most egy darabig szüneteltek a gondolatai.
Ez a hét nagy változást hozott.
Ő nyolc nappal ezelőtt egészen más ember volt, mint ma...
Nem tudná megmondani, hogy történt ez az átalakulás, de megtörtént.
Ő egy héttel ezelőtt, nyolc nappal ezelőtt, egészen más formájú mondatokban fogalmazta volna meg életének tragédiáját, mint ma.
Sötét volt a gondolkozása, mintha özönvíz előtti ember lenne.
Ma felszabadultnak , elrontottnak, vagy újra születettnek érezte magát...
Szerelem?
Bizonyára az...
De ez a szerelem nem hasonlított a régi szerelmekhez, amit lány korában érzett.
Az a szerelem a férfi után való testi vágyakozás volt és alázatos lemondás az egyéniségről...
Most egészen más, amit érez ...
Embernek érzi magát és függetlennek...
Valami olyat érez, hogy megkapta önmagát...
Eddig nem volt az övé a teste és a lelke...
Most az övé, s azt csinál vele, amit akar...
Ha akar, öngyilkos is lehet...
De egyelőre nem akar.
Nem akar öngyilkos lenni, még valami mást akar: élni akar.
Mi az, hogy élet?
Meg akar harcolni az állásáért Vidával.
Például ezt akarja.
Végkielégítést akar kapni, minél hamarabb s aztán új állást...
Vidával többet nem dolgozhatik együtt, mert Vida nem bírná el, hogy ő fölényes legyen vele szemben, és különben is el van rontva minden.
Egy férfi, egy főnök, mint férfi, nem bocsátja meg a visszautasítást.
Ma délután a Vida felfogása szerint neki vele kellett volna lenni a versenyen.
Nem kételkedik benne , hogy nem vitt volna magával még egy nőt s talán azért vitt ma kettőt, mert hevesen pótolni akarta őt...
Vida...
Mit számít neki Vida...
Nem is látta, csak a legelső percben, egy pillanatig, a barna ruhájában...
De Vida bizonyára annál jobban látta őt , egész biztos, hogy mindent figyelemmel kísért s talán Vida többet tud arról , ki ez a Fess Feri, mint ő...
Arról is, hogy hol van s hova lett...
Ezek az urak igen figyelik egymást...
Vida és Fess Feri...
Hát igen ez a két ember jelzi a távolságot, amit ő megtett nyolc nap alatt...
Akkor még jó barátságban volt Vidával, aki öt év alatt sohasem gondolt rá, hogy itt van a keze ügyében egy királynői szépségű, hideg nő... ez őt respektálta mint társaságbeli nőt...
Vajon ott lesz ma este Urbánszkyné szalonjában?
Vida és Fess Feri...
A keresztény és a zsidó úr...
Igen, most már ki meri mondani magában, amit a tér közepén még nem mert névvel nevezni...
Fess Feri zsidó...
A titok, amit annyi ideig s oly ügyesen és szívósan takargatott, az nem más, csak az, hogy nem akarta megmondani , hogy zsidó...
Bizonyára félt, hogy ő ki fog ábrándulni, pedig Fess Feri éppen úgy meg van sebezve, mint ő...
Kínos dolog, de ahogy tisztába jött magával, már ki is küszöbölte a kínosságot a kérdésből...
Valószínűleg egy gazdag zsidógyerek, aki félig-meddig kalandból keveredett bele ebbe a helyzetbe, de most már tetszik neki.
A levél azt bizonyítja, hogy elérkezettnek látja a pillanatot, hogy mindent közöljön ővele.
Visszaemlékezett arra a furcsa és keserves revolverjelenetre...
Ha keresztény fiú volna, katonák vére lenne az ereiben, akkor egy kicsit másképpen vette volna elő azt a fegyvert...
Ő viszont akkor adta ki magából a magyar vér utolsó betyáros lobbanását.
Ő kiöntötte a sört a babérfa tövére... ha az parasztivadék, akkor úgy vág az asztalra, ahogy az ura tette volna... s az urával nem is merte volna ezt megcsinálni, mert lehetetlen volt, az egy pillanatig sem habozott volna, hogy őt megpofozza, s mégis ekkora árat egy nő nem adhat egy dacos mozdulatáért.
De ő azért volt evvel szemben oly vakmerő, mert érzett már valamit...
Fess Feri úgy vette elő a revolvert a zsebéből... már az is csoda, hogy volt a zsebében, s ezt biztos, hogy miliő miatt... szóval úgy vette elő, mintha logikai következtetés eredménye volna... "ha maga sakkot mond, akkor a királyt meg kell védeni... elébe toljuk a bástyát..." s lassan, finoman, hogy valahogy el ne süljön, letette a revolvert, de akkor is vigyázott, hogy ne legyen őfelé fordítva annak a csöve... ez nem jelenti azt, hogy valaki gyáva... azt jelenti, hogy a revolver nem az ő mindennapi és évezredek óta szakadatlanul minden ősének állandó fegyvere.
Zsidó... kereskedő... egy magyar hivatalnok, még a legmagasabb rangú is, nem tudott volna oly gyorsan eligazodni a számlakivonatokon...
Fess Feri itt volt itthon... el is felejtette az egész revolverjátékot... nem ököllel akar megharcolni: ésszel... más téren...
S hol jött rá, hogy Fess Feri zsidó ?...
Az öreg zsidó a tikettel...
Ott jött rá, hogy ez az öreg, a furcsa rossz magyarságával és a furcsa mozgásával és még furcsább ötletességével s tipikus zsidó szellemességével most először életében nem volt neki kellemetlen, csak azért, mert zsidó...
Hol szokta ő meg a zsidó szellemiséget?...
Csak Fess Ferin és a szerelmen keresztül...
Hát igen: szerelem...
Szerelmes bele...
S ennek is egy olyan zsidó magyarázatát adta Fess Feri, ami keresztény magyar úrnak soha eszébe sem jutna és igen utálatos is lenne nekik: "a szerelem kizárólag testi dolog ... fiziológiai betegség... s mivel nem függ az akarattól, befolyásolja az akaratot"...
Mikor legelőször megpillantotta, őrá valami ütésszerű hatással volt.
Igaz , azt hitte, nem is képzelte, hogy másképp lehessen, hogy ez egy rendes, állás nélküli ügyvéd, aki a bácskai emlékekről regélt, s ő azonnal behelyettesítette a bácskai, vidéki földbirtokos ivadékok közé...
De már akkor rájöhetett volna, hogy zsidó, mikor a színházban olyan hajmeresztő módon másképp látott mindent, mint ő...
Neki ott minden irtóztató volt... s ennek minden valami kellemes és magasabb kulturális tünet...
Hol van olyan keresztény fiú, aki így tudná látni a kültelki kis színházban a rikító francia, erkölcsi gát nélküli exportdarabot...
Még a született francia középosztály is félne, nem egy magyar szalonokban nőtt fiatalember...
Ha ő akkor ráeszmél, hogy Fess Feri egyszerűen zsidó, akkor lehet, hogy elszakad minden közöttük, és nem lesz a dologból semmi.
De benne valóban szerelem támadt, fiziológiai alapon...
Így az kötötte be a szemét...
Sőt hát az sem biztos, hogy ha rájön, akkor is képes lett volna elmenekülni... csak még kínosabb lett volna a gyötrődése és a vergődése ...
Jobb azért, hogy csak most jött rá erre a dologra, mikor már hozzászokott ahhoz a magasabb nívójú, szempontokban és nézetekben sokkal fölényesebb és világosabb stílushoz, amit mindig csodált, mióta együtt van vele.
Igazán őrá azt a benyomást tette, hogy magasabb színvonalon gondolkodik, mint amihez ő hozzá van szokva...
Vida...
Itt van Vida...
Ez egy rendes, korrekt, finom úr... míg ő meg nem volt támadva, soha a legcsekélyebb nézeteltérés sem volt köztük... de hát, ha Vidával beszél az ember, nem kell megütődni azon , amit mond, hogy nini, erre nem is gondoltam...
Vida csak olyan dolgot mond , ami ebben a körben mindenki számára kötelező...
Egy nagy rejtély van itt: a hentes ezerhatszáz pengője...
Ezt nem tudja hova tenni...
Ez megint megzavar mindent.
Százhatvan pengőt keres egy héten ... ezt sem lehet megérteni...
"Veritas"... ezt írja a levél alá... tehát elismeri, hogy ő a zsebmetsző, aki visszaküldte a pénzt... tíz százalék levonással...
Ez érthetetlen...
De hát ilyen dolgot nem lehet megfejteni , csak ha megmagyarázzák.
Százhatvan pengőt keres egy héten, és úgy költ, mint akinek ezer pengő van a zsebében...
Ez nem stimmel...
Majd kisül.
Elővette a levelet, s újra elolvasta.
Próbálta kitalálni a betűkből a lelket .
Nem foglalkozott soha grafológiával, ez is zsidó tudomány... de most erővel ki akarta olvasni azt, ami nincs beleírva, de ott rezgett az idegeiben, míg írt.
"Emma, szerelmem..."
Tehát nyíltan bevallja, hogy szerelmes...
Nem fél attól, hogy szaván fogják és ebből súlyos következmények lesznek?...
Mosolygott.
Ő és számonkérés ?...
Hogy ő erővel elvétesse magát valakivel?.. .
Ahhoz még nem eléggé üzletember...
Ő?... ő úr...
Milyen furcsa volt, mikor a büfében azt mondta "Imádlak."
Így, tegezve... egész jól állott neki : " imádlak"...
Szegényke, milyen kedves volt...
Hogy meg kellett neki játszani, jobb meggyőződése ellenére, a duhaj urat...
De hol vannak ily soká a gyerekkel.
Már alkonyodik.
Milyen szemtelen ez a lány, hogy visszaél a helyzettel.
Talán a kéményseprővel van randevúja...
A kéményseprő árulta el az egész dolgot, anélkül soha meg nem tudta volna az egész zsebmetszési trükköt... hogy visszaküldte a pénzt...
Mi ennek a Fess Ferinek ezerhatszáz pengő...
Ez egy gazdag ember... biztos , hogy nagy autója van...
Lehet, hogy ott lakik valahol szemben a Flórával az Arany János utcában, látta őt, valahol az utcán, s ezt a kalandos dolgot eszelte ki, hogy a közelébe férkőzzön...
Mégis ettől elpirult.
Egy nőt izgatja, ha arra gondol, hogy olyankor látták , mikor ő nem is gyanította, hogy nézik: vajon nem volt-e félrecsúszva a kalap alatt a haja...
Mennyire kell az embernek vigyázni magára, sose tudja, mit kockáztat...
De ha ez egy gazdag, akkor mit kínozza őt?...
Ez direkt ugratás, hogy most meghagyja abban a hitben, hogy a detektívek vitték el... tetszik neki ... ugratja... azt akarja, hogy szenvedjen...
Grizeldiszt akar belőle csinálni?
És ha gazdag, akkor mi szüksége van erre az egész játékra?...
Őt annyira konzervatívnak ismerte meg, hogy nem meri a titkot kiadni, hogy akkor kiábrándul ?...
Vagy azt hiszi, hogy így ellóghat ?...
Hirtelen belepirult...
Rettenetes volna, ha ez mind csak szélhámosság lenne... ez, hogy azt írja: "Emma, szerelmem..."
Érdekes: a hivatali dolgokra nem képes gondolni... az az egész hivatal valahogy elvesztette fontosságát...
Mintha máris egy új hivatal volna, s a réginek csak egy szerepe van, az, hogy menekülni belőle...
Flachmanné ... kedves...
Milyen rokonszenves most neki a nagy szemeivel, a kis szeplőkkel borított igen magas, okos homlokával...
Különös ezeknél, mindig az ésszel tündöklik túl, ami az ő számára testiségben hiányos...
Csengettek.
Ki lehet az, hiszen Julisnak kulcsa van.
Kiment, boy jött levéllel.
Nem adott a boynak semmit.
Biztos, hogy bőségesen megfizette, aki küldte.
Nem mondta, ki a küldő, de ki lehetne más...
Míg a levelet feltépte, olyan izgatott lett, nem is látott...
Mégis kellett volna adni a fiúnak valamit , hiszen ma nyolcvanhat pengőt nyert... vagy hogy is...
Kedves Emma, bocsásson meg, de sürgős üzleti ügyben elcipeltek, s nem tehettem ellene semmit...
Remélem, nem érti félre a dolgot...
Magának tíz órára Urbánszkynénál kell lenni.
Ha megengedi, fél tízkor érte jövök .
Kézcsók Ff.
Győzelmesen mosolygott.
Fenét van itt detektív a dologban.
Üzleti ügyek .
Hiszen ezeknél az üzlet mindennél fontosabb...
A szerelem is csak azután jön.
5
A gyermek már aludt, nagyon kifáradt a Városligetben, hamar le lehetett fektetni.
Julis természetesen a kéményseprővel szórakozott egész délután, s nagyon víg volt.
Furcsa volt, hogy a lakást meglepte a szerelem.
Lehet, hogy csakugyan járványos betegség ez, mint az influenza.
Emma kilenc után már kész volt, felöltözött a fehér ruhájába, és érezte, hogy ez nagyszerűen áll királynői szépségéhez.
Hideg volt tőle telhetőleg, mint egy szép fehér jégcsap.
Fél tíz előtt már tíz perccel csengettek.
Ezek az előszobai csengőjelek végigkísérik az egész utat, s Emma sohasem fogja elfelejteni, hogy a szerelem csengőjelzésekkel dolgozik.
Fess Feri érkezett könnyű fekete köpenyben és frakkban.
- Isten hozta, foglaljon helyet - mondta Emma mosolyogva.
- Milyen kedves ez a maga lakása.
A Flórának jól menne, ha minden lakásban ennyi virág volna.
- No, nem mindig volt ennyi virág a lakásban - nevet Emma.
Fess Feri is nevet.
- Erre kell törekedni, hogy mindig ennyi legyen...
A Flórának saját legjobban felfogott érdeke azt kívánja, hogy nagy propagandát kell indítani a virágkultusz érdekében.
- Nincs rá a közönségnek pénze.
- Ez egy elcsépelt igazság... és mégis legyen szabad azt tanácsolnom, hogy a Flóra, ha már megvan, és nem lehet tőle menekülni... használja fel minden összeköttetését és lehetőségét, és tanítsa meg a magyar embert a virág szeretetére.
- A magyar ember szereti a virágot.
- No...
Ez egy kicsit optimista vélemény...
Ha az ember pesszimista akarna lenni, ugyanolyan könnyen megfogalmazhatná úgy is, hogy "a magyar ember nem szereti a virágot".
Emma ránézett.
Már beszélhetsz, gondolta magában, belőled az üzletember szól.
- Nézze, én sokat utaztam külföldön.
Hol vagyunk mi a nyugati államok virágkultuszától.
Budapest nagyon szép város...
Nagyon szép...
A természet olyan széppé tette, hogy az emberek ennyi idő alatt sem tudták elrontani ...
De ennél virágtalanabb város nincs s ne is legyen.
Nálunk a virág luxus...
A gavallér magyarok kivételes esetekben hajlandók virágot venni s küldeni ...
Eljegyzés, lakoma, névnap, húsvét... de hogy itt a virág mindennapi s minden percben való szükséges dolog, szükségleti cikk lenne, arról szó sincs...
A " virágtalan Budapest"... ez lehet a mi városunk neve...
Nem is értem, hogy a Flóra már öt éve áll fenn, éspedig kormányszubvencióval, s egy mozdulatot nem tettek ez irányban...
Ma már a fővárosnak is gyönyörű propaganda-kiadványai vannak, és még mindig nem jutott eszébe senkinek, hogy ki kell lépni a nyilvánosság elé, és írásban, szóban, a lapokban , kiállítások rendezésével és pártkörök és kaszinók bevonásával és az üzletek s kirakatok felhasználásával felébreszteni a nagyközönség figyelmét a virágra...
Csak ha azt be lehetne vezetni, hogy Budapesten ne legyen szabad egyetlen kirakatnak sem kitárva lenni, hogy virág ne legyen benne, már nagyszerű eredményt érhetnénk el...
Virágos kirakat, nem szép...
A nyilvános helyeken, mindenütt virágot...
Ma szokás, hogy az éttermekben virágot tesznek az asztalra, de csak néhány helyen élővirág.
A legtöbb helyen művirágot tartanak...
Nem akarok ártani a művirágiparnak, de azt mondanám , hogy legalább egyik legyen: vagy élővirág, vagy művirág... de legyen...
A stílus, a közönség érdeklődése úgyis a nemesebb felé fogja terelni a figyelmet, s a virág előbb-utóbb győzni fog...
Mi ?...
Nem beszélt erről Vida magának?
Emma most megszánta Vidát...
Megsajnálta, hogy ez a szegény vidéki földbirtokos ivadék effélére soha életében nem gondolt...
Fess Feri nem várta be, míg ő valami védelmet talál a fajtájabeli számára , lelkesen és kedvesen folytatta:
- A kormánytól most hatszázezer pengő szubvenciót kérnek, és nem tudják megindokolni.
Indokolásuk az, hogy adósságuk van, és hogy valami jégautókat akarnak beszerezni.
Útiköltség és isten tudja, mi kell ehhez...
Hatszázezer pengőt ma nem lehet kapni a Nemzeti Színház fenntartására...
És ezek oly naivak, hogy azt hiszik, Tyler előtt el lehetne titkolni, ha ezt a pénzt beállítják nekik...
Nem is értem őket...
Ha az ember valamit akar, akkor csinálja igazán nagyszabású módon...
Ma már a kenyérnek is propaganda kell , mennyire inkább a virágnak...
De én nem félek tőle, ha egy programmal jön a Flóra, nagy eredményeket érhet el...
Olcsó virág.
Olcsó virágot a népnek ...
Ha a magyar ember lenézi is a virágot, a gyermek szereti... a nők szeretik... a finom lelkek szeretik...
De ne kelljen egy szál virágért őrült pénzt kiadni...
Be kell vezetni, hogy két fillérért már akármikor s akárhol száz és száz helyen friss virágot lehet kapni...
Be kell vinni a virágot a lakásokba, bele kell tenni a kézbe... el kell borítani virággal az életet .
Ha már oly nehéz, legalább ennyi öröm legyen benne...
Egy állandó virágkiállítássá kell változtatni a körutakat...
Emma bámulva és meghatottan hallgatta.
- Ez szép - mondta.
- Igazán úgy beszél róla, mintha a saját tulajdona volna.
- Mi?
- A Flóra.
- Hiszen az.
- Ne mondja?
Fess Feri nevetve nézett rá.
- Igen...
Azért kellett magát egy délutánra magára hagynom... mert megvettem a Flórát... a maga kedvéért...
Emma elhalványodott, aztán olyan piros lett, mint egy virág.
- Nem értem.
- Megmagyarázzam?...
Emma... én beleszerettem magába... és megvettem a Flórát...
Jobban nem tudom megmagyarázni.
- Hát kicsoda maga?
- Nem mindegy?...
Szeretem magát...
- No de nézze... én is ember vagyok... maga egy nagyon kegyetlen és nagyon kíméletlen játékot játszott velem - s könnyek fakadtak a szemében.
- Az nem elég, hogy valaki gazdag ember...
Nem tudott tovább beszélni, a szavait elfojtotta a zokogás.
Nem mert szólani , mert olyat akart mondani, ami sértő volna... és nem akart sérteni... mert az volt a száján, hogy: úriember ilyet nem tesz...
Fess Feri felugrott, hozzálépett és megölelte.
- Emma, drága... no, mi ez?...
- Mit ugrat engemet...
Mi volt ez a komédia evvel a hentessel, akit kifosztott és...
- Dehogy fosztottam ki - kiáltott Fess Feri -, hogy képzel olyat...
Csak nem gondolja, hogy zsebmetsző vagyok?...
Hangosan, idegesen kacagott, de ő is annyira izgatott volt, hogy a sírás környékezte, annyira fájt, hogy a félreértést eddig vitte...
- Szegénykém...
- Hagyjon kérem.
Micsoda ezerhatszáz pengő volt hát, amit visszaküldött , maga... maga Veritas...
- Veritas... - kiáltott Fess Feri és könnyesen kacagott...
- Ez egy vicc ... én ehhez csak éppen a pénzt adtam... ez ennek a bolond lovagnak a romantikája...
- Miféle lovag?
- Ez a... lovag Schnell vicce... szociális programjának megfelelően.
- Ki az a lovag Schnell?
- Őméltósága Bábori Borcza Dezső... röviden lovag Schnell Dezső.
- Maguk őrültek.
Fess Feri nevetett.
Sírt és nevetett.
Annyira nevetett, mint néhányszor az elmúlt órákban.
Emma csak most értette meg a nagy nevetési rohamokat.
- Szóval maga nem Dillinger?
- Hhh... nem.
- Hanem?
- Fess Feri...
Ott térdelt előtte, és nevetett és csókolgatta a kezét, a ruháját...
- Nem vagyok elég fess?
- Hol vette ezt a buta nevet?
- A fene tudja, egy vezércikkben olvastam azon a napon, mikor magát megláttam.
Emma a hajába dugta az ujjait...
A fiatalember odabújt a vállára és a fülébe súgta:
- Tudja, a saját nevemmel nem mertem bemutatkozni, mert ismerem ennek a típusnak az előítéleteit...
Emma a két kezébe fogta a fiú arcát, eltartotta magától, s jól megnézte.
- Maga csirkefogó.
S most ő csókolta meg a homlokát.
Aztán nagyot sóhajtott.
De most már menni kell, ha tízre oda akarok érni.
- Hova?
- A bárónőhöz.
- Onnan jövök és kimentettem magát...
Nála kötöttük meg a szerződést...
- A bárónőnél...
- Igen... és províziónak meghívtam őt... nászasszonynak, vagy hogy mondják ... az esküvőnkre...
- Maga buta... nászasszony az más...
S most mit akar?
- Mit akarjak?...
Kimegyünk a Szigetre... jó?
- Á persze...
Szigetre... egy ilyen percben...
Itthon fogunk maradni... és válaszolni fog minden kérdésemre.
- Jó.
- Hogy híjnak?
- Ezt csak majd a nemzetiszín szalagos úrnak...
Most kérem a többi kérdést.
Ezzel hosszú karjaival át- meg átfonta a nőt, és hozzáfogott ész nélkül csókolózni.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE