Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
NYOLCZADIK FEJEZET.
Szolcsányi grófné egyedül maradva, kezébe hajtá fejét; az erély, nyugalom, miket vendége jelenlétében megőrzött, most teljesen elhagyta őt.
Lehetetlen volt észre nem venni a benyomást, mit Tristánra tett, kit a legmagasabb fokig lelkesülni tudó , ábrándozó természetnek tartott; s percznyi lelkesülésnek, talán szeszélynek hitte, a mit az iránta érezhetett, és a legnagyobb igyekezettel óhajtá mielőbb elfojtani, s Thisbét adni neki nőül, kiről tudta, hogy vonzalommal viseltetett már két év előtt , midőn Párisban találkoztak, iránta.
Azt is tudta, hogy ez az ujabb találkozás és a gyakori együttlét alatt növekedett.
Egykor Balázst szánta testvérének férjéül, kit ha nem is tartott azon férfiunak, ki teljesen boldoggá tehetné nejét, de látva állhatatos szerelmét Thisbe iránt, ismerve szenvedélyes, olykor a durvaságig menő, de mint hitte, tiszta feddhetlen, becsületes jellemét, nem kételkedett, hogy e házasság által nővére biztos révbe jutand.
Most megtörténvén a szakadás, látván Thisbe határozott ellenszenvét a házasság iránt , legalább azt óhajtá, hogy megmentse sógora boszujától Tristánt, ki ellen gyanuja annak fordult, egyszersmind tisztába akart jönni az ifju érzelmeivel, félve kitenni nővérét a csalódásnak, ki fiatalos hévvel álmodozott az ifjuról.
A mitől tartott , igaznak bizonyult.
Tristan soha sem fogja Thisbét nőül venni - gondolá, s gyorsan hozzá tette, de soha se tudja meg, hogy mi és ki állt utjában azon boldogságnak, mitől testvére oly sokat remélt.
Ne idegenitse el még a gyanu sem Thisbét tőle, kit gyermekeként nevelt, s nemcsak testvéri, de forró, feláldozó anyai szivvel szeretett.
Mit tegyen most?
Ez volt a kérdés, a min Tristan távozta után tünődött.
Tudva, hogy Balázs haragját semmi sem csillapithatja le, az ifjut pedig a távozásra rá nem veheti, Lazashoz kötötte reményét, bizott benne, hogy ez meg fogja érteni aggodalmait s ajánl neki egy módot , utat, mely által a kérdés szerencsésen megoldatik.
Mély tünődéséből Thisbe jövetele riasztá fel.
- Tristant láttam távozni a kastélyból, - mondá élénken a leány - miért jött, miért sietett haza?
Valamely dolgotok volt együtt?
- Utazni készül Lazassal a napokban, s némi felvilágositást kért tőlem a birtok berendezésére nézve, mielőtt elindul.
Ez hozta ide.
- Miért nem marasztád reggelire?
- Vendégét egyedül hagyta.
- Nem jönnek át délután?
- Mi megyünk Ivándra.
Óhajtom lakva látni a házat, melyet én rendezék be, mióta Tristan ott van, még nem valék oda át.
- Ez pompás gondolat!
- Örülsz neki?
- Tristan társaságában mindig boldog vagyok, ő nemcsak eszes, művelt és mulatságos , hanem azon férfiak közé tartozik, kik...
- Nos kik?
- Kiknek közelében felmelegszünk s oly jótékony légkör vesz körül, melyet elhagyván , ridegnek találjuk az életet.
- Ez nagyon meleg itélet, Thisbe, félek, hogy nem pusztán az észből ered.
- Nem szabadna hozzá csatlakozni a szivnek?
Mi leányok ritkán szoktunk csupán észszel itélni.
- De amannak lelkesülését féken kell tartanunk, nehogy káros pártra keljen ennek okossága ellen.
- Te mondod ezt Marie? - mondá testvére karjaiba vetve magát Thisbe - te, kinek minden helyzetben, minden alkalommal szive beszél?
Minden tanodban követni igyekeztelek; ez az egy, hol érzem, miként csupán theoriában oktatsz, mig szived azon nagy kincs, minek birtokában oly gazdag vagy, egészen mást mondana a praxis terén.
- Ne vitatkozzunk e fölött, - viszonzá majdnem türelmetlenül Marie - mert érezte , hogy Thisbének igaza van.
Ugy sem győzhetnők meg egymást.
A te korod a lelkesülés , remény, bizalom, az enyém a tapasztalatok árán szerzett óvatosság.
Higyj nekem .
Minden fellobbanó szenvedélyünket legalább is ellenőriznünk kell, addig, mig az nem lesz urrá fölöttünk.
- És ha már hatalmában vagyunk? - kérdé enyelegve Thisbe.
- Ha nem tür engedetlenséget, ha magával ragadja valónkat, s nem hagyja még csillapitani sem szenvedélyét ?...
- Ez őrület, ilyennek soha sem szabad átadni magunkat.
Még akkor sem, ha a sikerben teljesen biztosak vagyunk.
- Igazad van - mondá a leány elkomolyodva s vissza huzódott testvérétől és égő arczára tapasztá kezeit.
- A siker mindig kétséges, semmiben sem lehetünk biztosak e földön.
Intő példa erre Balázs esete, ki kétségtelennek tartá azt, a mi még valószinü sem volt és soha sem nyert tőlem arra reményt!...
Tristan ezalatt komoly gondolatokkal robogott Ivánd felé, nagy csalódást érzett azon remény fölött, mi őt egy óra előtt Sután felé vezette, majdnem bánta, hogy Marie hivásának oly gyorsan engedett, s oly gyorsan kellett attól megválnia.
Lazas rögtön látta arczán a változást, midőn megérkezve a szobába lépett.
- Kellemetlenség ért? - kérdé tőle.
- Több annál!
Sulyos csapás.
Váratlanul jött - elszéditett.
És valóban szédülve nyugtatá arczát kezeibe, melyek erősen reszkettek, szeme nedves fényben uszott.
- Nem közölheted velem?
- Nem!
Vannak dolgok, miket soha sem szabad ajkunkra vennünk.
- Ez azok közé tartozik?
- A legridegebb mérvben.
Ne kérdezz, ne vigasztalj, mindkét fáradság hasztalan volna...
Lazas hallgatott.
Érezte, hogy jobb ha egyedül hagyja őt, kalapját vette és távozott.
Végig haladva a kerten, az erdőbe lépett, mely közvetlenül szögellett amazzal, s elvezetett Sutánig, utközben megjelölve a határt, de folytatólag huzódva tovább , egészen a főkertész házáig, mely már nem volt a parkban, s nem is egészen bent az erdőben.
Csendes léptekben, gondolkozva, czél nélkül haladt előre, midőn pár lépésnyire tul a határon Borbálával találkozott, ki nagy, mezei virágokból kötött bokrétát tartott kezében.
- Egyikünknek meg kell fordulni, hogy együtt mehessünk; mondá enyelgve Lazas, aki nagy méltányolója volt Borbála szépségének: kivánja kisasszony, hogy én tegyem azt?
- Kérném arra gróf ur.
Nem szándékoztam volna különben még visszatérni, de időm lejárt, ma vasárnap van, s atyám e napon korábban akar ebédelni.
- Hány órakor?
- Pontban tizenkettőkor.
- Ugy sietni kell, mert délfelé jár az idő.
- Valóban? - kérdé megijedve a leány - atyám pedig nagyon türelmetlen és szigoru.
- Mindig ily mogorva volt ő?
- Nem emlékszem másként reá.
Sietve haladtak Sután felé egymás mellett, Borbála kellemesen csevegett, s Lazas, ki nem tudta, hogy az mily állásán felőli jó nevelésben részesült: gyakran csodálkozott modorán, eszén és megjegyzésein.
- Kegyednek ahhoz képest a mit tud, s a minek következtében sokkal nagyobb igényei lehetnek: igen egyhangu élete lehet Sutánon.
- El vagyok foglalva, aztán szabad időmet Thisbe grófnővel töltöm, ki naponként felkeres, vagy én megyek a kastélyba, a mit azonban atyám kevésbbé szeret.
-Mi kifogása van ellene?
- Nem tudom, de ha észreveszi, hogy oda indulok, sohasem mulasztja el, hogy ne figyelmeztessen, miként ő róla ne beszéljek.
Sem életmódja, sem szokásai , foglalkozása vagy szavairól nem akarja, hogy valaki tudjon.
Ez különös jellemvonása volt neki mindig: azt hiszem, ha lehetne, ugy élne mint Diogenes.
- Embergyülölő?
- Nem.
Soha sem beszél senki ellen.
Nem emliti, hogy csalódott, vagy hogy valaki rosszul bánt vele.
Untatja őt minden érintkezés, majdnem retteg, ha a grófné hivatja , vagy jelentést kell nála valamiről tenni.
Irásban tudatja legtöbbnyire kérelmét vagy a park szükségleteit, s olykor általam.
- Majdnem arra a gondolatra jöhetnék, hogy valamely bú, gond vagy teher nyomja lelkét...
A leány meglepetve kapta fel fejét.
Ugy látszott, ez még soha sem jutott eszébe, s most megdöbbenté.
Bú, gond, teher, suttogá önkéntelenül; aztán elhallgatott, könnyü halványság önté el rózsaszinü bőrét, bánta, hogy többet beszélt atyjáról, mint sejté , hogy az szerette volna.
- Azt nem hiszem - mondá gyorsan, észrevéve, hogy társa szemei vizsgálódva függnek rajta.
- Itt tölté fél életét, titka nem lehet, mert azt lehetetlen lett volna elrejteni.
Imre gróf fiatal évei óta ismerte atyámat, s nem ugy tekinté mint szolgáját, mindig a legnagyobb kegygyel bánt vele.
A park széléhez értek, midőn az uradalmi kápolna harangja megkondult s elzugta a delet.
Borbála összerezzent e hangra, mert még öt perczig legalább tartott, a mig hazaért.
- Isten önnel, gróf ur - mondá s futni kezdett.
Lazas csodálkozva nézett utánna ; lassan folytatta utját a sürü allée-ban, hol Borbála alakja nem sokára eltünt, s a főkertész háza előtt menve el, azt a tornáczon látta állni, de leánya már a szobákban lehetett, mert az ősz haju, komor arczu férfi egyedül volt, s elmerültségében nem vette őt észre, ki önkéntelen megállt s a sürü fák közül érdekkel szemlélte, kit csak leirásból ismert.
Egészen rá illet azon gyanu, mi Lazasban önkéntelen támadt iránta Borbála beszéde után.
Magas, erőteljes alak volt ha felegyenesedett; e perczben görnyedt vállakkal támaszkodott a tornácz egyik oszlopához.
Tömött, sürü szemöldökei félig betakarták szemhéjait, tekintete mintegy azok alól lopódzott elő nyugtalanul, mozgékonyan , folytonosan vizsgálódva, mintha tartana valamitől.
Ez nem lehet jó ember - gondolá Lazas, s csendesen megfordult az uton, melyen jött , és visszafelé indult Ivándra, s az egész uton róla gondolkodott.
Furcsa társaság környezi ezt a két nőt itt - gondolá menet közben.
- Ez a kétséges egyéniségü kertész, aztán a vad, szenvedélyes Balázs.
A többi férfi környezetet nem ismerem; az uradalom tisztjeit, a hivatalnokokat, de ettől a két embertől félnék, ha nő volnék .
Az egyik urban, a másik szolgában, gyanus, veszélyes jellemü.
Valjon milyen lehetett a boldogult Szolcsányi, ki ezt a főkertészt ide telepité? sőt, mint leánya mondja , bensőbb viszonyban volt vele, mint rendes körülmények között két ily állásu egyén lenni szokott.
Midőn az erdő végére ért, a reggeli ködös, felhős idő teljesen átváltozott s a levegő tiszta átlátszó lett, tündöklő napfény árasztá el a láthatárt.
Az udvarra érve, Balázs gróf fogatát látta a lépcsők előtt állni, s nem ment fel , mert az ifjabb Szolcsányi határozottan ellenszenves volt előtte.
Más utra fordult, az istállók felé, talán csak nem marad reggelire, gondolá.
Elképzelte mily kellemetlen lehet Tristánnak, mai kedélyállapotában e látogatás, midőn még vele, legjobb barátjával is türelmetlen volt...
És csakugyan ugy történt, a hogy ő képzelte, bár Tristan Marie grófnő aggodalma folytán elő volt készitve Balázs jövetelére, mindamellett meglepte, hogy alig hagyta el Lazas a társalgási termet, Szolcsányi gróf fogata robogott a villa udvarára.
Hideg feszszel köszönték egymást, midőn a vendég belépett; Balázs rögtön kitalálta , hogy Tristan már tájékozva van a történtekről.
Ez még jobban felbőszité könnyen izgatható haragját.
- Nem látogatni, egy ügyben jövök hozzád; - kezdé az egyik székbe vetvén magát a házi ur felhivására - valamit akarok tőled kérdezni.
Tristan hallgatott.
- Hogy ne vesztegessem a szót, azt hiszem bevezetésre nincs szükségem, azt óhajtanám tudni, mi szándékod van Thisbére nézve.
Az ifju önkénytelen elmosolyodott, mialatt Balázs gunyt vélt látni s összeszoritá ajkát, hogy visszafojtsa azt, ami arra feltolult.
- Csodálatos kérdés, - mondá a legnagyobb nyugodtsággal Tristan - s még csodálatosbb , hogy azt hiszed, miként ha szándékom volna, azt veled közölném.
- Mi tartóztatna abban, midőn én tudni akarom?
- Egyszerüen az, hogy nem tartozom felelettel.
- Nagyon fennen beszélsz.
Sem korod, sem állásod nem jogositanak arra, hogy ily feleletet adj.
Még egyszer kérdem, nőül akarod -e venni Thisbét?
- Eszemben sincs! - kiáltá önkéntelenül Tristan, mintegy akaratlanul röpültek ki ajkain e szavak belső érzelmei következtében.
Aztán hirtelen hozzá tette: a korkülönbséget ismerem köztünk, de az állásomra tett vonatkozás értelmét kivánom tudni.
Balázs észrevehetően lecsendesült.
Még az utolsó érdes hangon kiejtett kérdés sem izgatá őt az azokat megelőző nyilatkozat után.
Látta, hogy az ifju tiltakozása őszinte Thisbére nézve, és sokkal nyugodtabban mondá: - csak figyelmeztetni akartalak, hogy bátyám irántad tanusitott jósága folytán, én mint öcscse, több udvariasságot követelhetek.
Tristan arczát sötét pir boritá.
- Követelésről szó sem lehet, - viszonzá majdnem sértően nézve végig társát - a tisztelet és udvariasságban mindenki ugy részesül, a hogy azt megérdemli, s felhivja maga iránt.
- Megmérted e felelet horderejét?
- Tökéletesen.
Mihelyt szememre hánytad azt, amit nem a te, hanem bátyád jóságából birok: azonnal megszüntél azon tiszteletre méltó lenni, mit tőlem kivánhatsz.
A mit velem éreztetni akarsz, az - nemtelen!
Balázs dühtől reszketve ugrott fel helyéről.
- E szavakra másként fogok felelni, nem szóval.
- Szolgálatodra állok.
- Majd meglátjuk, ily merész maradsz -e ott is, hol nemcsak szemtelenségre, de bátorságra van szükség, - kiáltá Balázs - s kalapját véve kirohant.
Tristan vállvonatva nézett utána.
Majdnem jól esett neki e vita s a gróf fenyegetése.
A mai reggeli találkozás Marieval fölkergetett benne minden érzelmet.
Szenvedélyes kétségbeesés tombolt belsejében.
Örült, hogy alkalma nyilt szavakba önteni ingerültségét, s megmutatni Marienak, hogy előtte kevés értékkel bir az élet, s nemcsak hogy nem fut meg Balázs haragja elől, hanem merészen kihivja azt, és félelem nélkül száll szembe a veszélylyel...
Ha idősebb lett volna, kevésbbé szerelmes és kevésbbé kétségbeesett, alkalmasint jobban megmérte volna szavait, igy legkevésbbé sem törődött a következményekkel .
Vendége távozta után izgatott kedélyállapotban bár, de sokkal jobb kedvben, mint reggel, találta őt Lazas, ki elrobogni látva Szolcsányit, s azonnal fölkereste őt.
- Támogatásodra lesz szükségem, - mondá nevetve Tristan, midőn a francziát megpillantá.
- Balázszsal megsértettük egymást s vérrel akarjuk lemosni a sértést.
Lazasnál nem talált kellemes visszhangra ez a tréfa.
- Ki a sértett fél s a kihivó? - kérdé nagyon komolyan.
- Ő akar verekedni, legalább ő lesz az, ki segédeit hozzám küldi; te pedig fogadod őket, kedves Viktor, s a lehető legszigorubb föltételeket szabod a párbajra.
- Meg akarsz halni?
- Nem sokat törődöm az élettel; ki nem végezném magam, de ha más által történik, nem esik nehezemre; mit hagyok itt? - kérdé önkéntelen sóhajjal.
- Tudod -e Tristan, hogy az oktalanság.
Huszonhat évvel, kecsegtető jövővel, szép vagyonnal, természet ellenes a mit beszélsz.
- Meglehet - viszonzá elkomorodva Tristan.
- Talán oktalan vagyok!
Más ragaszkodnék helyemben az élethez, de épen Balázs ittléte, egyénisége győzött meg arról, hogy semmit sem élvezhetünk háborithatatlanul, s ha más keservem nem volna is , felbőszitett az, a mit mondott.
Soha nem tudnék megbocsátani neki.
- Szerelemféltésből eredt vita?
- Az volt a kezdet, aztán áttért más dolgokra, s fölhányta, hogy vagyonomat az ő bátyjának köszönhetem.
- Ez alacsonyság.
- És türhetetlen.
Megölöm őt, hogy másodszor ne tehesse.
- Vagy ő téged.
- Igy ugyanaz történik, többször e szemrehányást semmi esetre sem hallom tőle.
Azután valljuk meg az igazat, a mióta ide érkeztem, sok minden megváltozott bensőmben.
A mily örömmel jöttem, oly szivesen távozom jobbra vagy balra.
Korán ért utól a csalódás...
- Lárifári.
Csalódás a te korodban! az csak képzelet szülte agyrém.
- Hagyd meg nekem agyrémeimet s igyekezzél megtartani illusioidat, mik hogy még el nem multak, az a jele, miként még soha sem szerettél...
- És te ezt hiszed magadról?
- Nem hiszem!
Érzem, tudom, lelkem boldogságát teszem e szerelemre, mindenre képes volnék ez érzelemért, s hogy mily mértékben igaz, a mit mondok, mutatja, hogy nem kivánok annak viszonzása nélkül - élni.
- Lehetséges az, hogy ily rögtön, gyorsan fejlődhessék a szerelem, képzelgés nélkül ?
Bocsáss meg, ha kételkedem.
- Tedd!
Ne higyj annak, a mit mondok.
Sokat nem hiszünk, a mit nem tapasztaltunk; s a szerelem forróságát, mélységét, változatlanságát és kétségbeesését, csak az értheti , ki abban kéjeleg, vagy szenved annak fájdalma alatt.
Lazas felelni akart, de reggelire hivták őket, s az ebédlőbe mentek, hol Tristan szokatlan ingerült volt, s barátja lázas izgatottságot, mohó türelmetlenséget vett rajta észre, mi nem a legjobb eredményre vezethetett a párbajnál, ha az már másnap végbe megy - mint a franczia hitte - s ha e kedélyállapot nyugodtságba nem megy át.
Hosszasabban ültek a reggelinél, mint rendesen; kocsirobaj verte fel őket, és mindketten az ablakhoz futva, csodálkozással látták Marie grófnét és Thisbét érkezni , a reggeli párbeszéd után ezt Tristan alig hihette.
Mindketten eléjük siettek a lépcsőkhöz s fölvezetvén őket, a terassera ültek, hol a nap ezen szakában kellemes árnyék volt; az erdei szellő virágillatot hozott a rétekről magával, s a fenyők kigőzölgéséből fakadt üde, nedves zamattal tölté be a levegőt.
Mindenki elfogulatlan, vidám, mulatságos akart lenni, de a négytagu társaságban ez csak Thisbének sikerült, ki sejtelmével sem birt a történteknek.
A másik három , különböző okokból, küzdött a belső komoly hangulat ellen, mit minden áron titkolni óhajtottak, s mi csak részben sikerült.
- A kiváncsiság hozott ma ide, kezdé Marie grófnő.
Még nem láttam házadat, mióta benne lakol, később megnézzük, ha nincs ellene kifogásod.
- Akár e perczben, grófné, boldog vagyok, ha figyelmére méltatja berendezésemet.
- Változtattál abban valamit?
- Semmit.
Hisz megtudtam, hogy kegyed rendezteté be s én csak lakályossá igyekeztem tenni, a mennyiben asszony nélkül az lehetséges.
- Majd azt is hozunk - mondá tréfásan Lazas - s Thisbére nézett, ki elpirult.
Senki sem válaszolt e megjegyzésre, a házi ur szemöldei önkéntelen összerándultak s karját nyujtva Marienak, végigvezeté a szobákon; Lazas és Thisbe követték.
Átmenve az ebédlőn, társalgási és nappali termeken, Tristan kis dolgozó-szobájába léptek, mely sokkal kisebb volt amazoknál, de rendkivül lakályos, izlésteljes, s a nőket meglepte, mert itt változásokat találtak, mig amazokat már régen ismerék.
A butorzatot Tristan magával hozta Párisból, de nem a mai divat izlése szerint, hanem bambusból készült különös formáju székek, kanapék, keskeny, zöld posztóval bevont , nyers fáju iróasztal, mellette alacsony étagéreek, melyeken cartonok, épitési eszközök, rajztáblák, mintarajzok stb. felhalmozva, a tulajdonos foglalkozásának minémüségét mutatták.
Az iróasztal fölött három arczkép függött, mig egy negyediknek a helye feltünően üres volt, s az első perczben bárki észrevette, hogy az ott függött egykor a többivel, de utólag eltávolittatott onnét.
Tristan atyja és anyja s Imre gróf arczképei voltak.
Marie grófné azonnal tudta, hogy kié hiányzik a társaságból s női eszének finomságával önkéntelen eltalálta, hogy hova lehetett, s mi okból távolittatott az el onnét.
Kerülte Tristan tekintetét s mégis önkéntelen, akaratuk ellenére váltottak egy pillantást.
Az ifju szemének delejes hatalma erőszakolta ki ezt, az őt kerülő szemekből.
Tekintete társnéjára tapadt, lelke, szive, forró vérének égő tüze lángolt szemében, magához vonzotta annak pillantását, ki hideg, nyugodt, közönyös akart lenni, de Tristan érzé, hogy karja az ő karjában reszketett.
Az iróasztalnak szemközt nem nagy, de értékes művekkel megrakott könyvtár volt, a zöld posztóval bevont fal nagy részén régi és ujabb fegyverek.
Nehány jeles ember, iró, müvész, architectus és politikus szobra, mi mutatá, hogy Tristan minden ágában, minden irányban tisztelője a kitünőségnek, müvészetnek és tudománynak.
Thisbe tetszésnyilatkozatban tört ki, körültekintvén a szobában, mig Marie helyeslőleg intett fejével s pár dicsérő szót mondott Tristan izlésének elismerésül.
Az egyik ablaknál karszék állt, hol a házi ur olvasni szokott, mutatá ezt a nyitott könyv, mely a mellette álló kisded japáni asztalra volt helyezve; fölötte a falon , föltünő szép faragásu ébenfa rámában, néhány szál száraz virág vonta magába Thisbe figyelmét, ki oda futott s szemügyre vette és annak jelentőségét kérdezé.
Tristan az első pillanatban habozott a felelettel.
- Nem lehet minden kérdésre felelni, Thisbe, - mondá mosolyogva - de önkéntelen figyelmeztetőleg Marie grófnő.
Ifju embereknek vannak oly emlékeik, miknek, ha illatát, üdeségét nem tarthatják is meg, legalább hervadt leveleit őrzik az elröpült órák virágának, s ez alkalmasint azok közé tartozik...
- Nem! - mondá gyorsan Tristan - mintha még azon gondolattól is félne, hogy Marie a mult emlékeit akarja másra ruházni.
- Ez a néhány szál hervadt virág azon bokrétából van véve, mi a sutáni üvegházból küldetett ide megérkezésem napján, azon nyájas fogadás jeléül, mit sohasem fogok elfelejteni, s látása mindig hálával, melegséggel tölti el szivemet.
E szavak különböző hatást tettek a jelenlevőkre.
Thisbe vonásai örömöt árultak el a meleg, bensőségteljes hangon elmondott nyilatkozatra; Marie komoly mosolylyal fogadá, de erőszakosan visszafojtá mindazon érzelem elárulását, mit bensejében érzett, mig ifju társának arczán futó szomoruság röpült át.
- Nagyobb jelentőséget adsz e dolognak, mint megérdemli; - mondá nyájas hangon Szolcsányiné - mindaz, a mit itt találtál megérkezésedkor, természetes volt, bár ne kellett volna nélkülöznöd azt, kinek örömét és gyengédségét, bármit tettünk is mi , nem kárpótolhatta neked senki...
Tristan nem felelt.
Rövid időre helyet foglaltak a szép kis szobában, aztán az ablakokhoz állva, a gyönyörü kilátást szemlélték, mely a táj nyugati részét tüntetvén fel, e perczben megragadó volt, a lemenő nap fellegeivel s az arany sugarak sárgás csillogó fényében.
Épen indulóban voltak, midőn a ház körüli nagy csendet ujra kocsirobogás verte fel, s a hölgyek találgatták: ki jöhet; tudva, hogy Tristan még sehol sem tett látogatást a vidéken, mig a férfiakon észrevehető zavar látszott, mindketten eltalálván az érkezők kilétét.
Az inas gyorsan lépett a szobába.
- Váry gróf és Bernel főhadnagy kivánják látogatásukat tenni - mondá Tristánnak.
- Vezesd a nagy terembe - mondá Tristan, feltünő zavarral.
- Csak néhány perczre távozom - folytatá a hölgyekhez fordulva; de Lazas közbe vágott.
- E látogatás engem illet, - mondá - Bernel régi jó ismerősöm.
Te maradhatsz Tristan , én is azonnal itt leszek.
Könnyedén, vidáman mondá ezt, de mindketten oly föltünően elfogultak voltak, hogy Marie vonásait halott halványság boritá.
Percz alatt sógora fenyegetésére gondolt , kiről biztosan tudta, hogy Tristánt gyülöli, s ismeré őt, hogy a kapott kosár után nem marad nyugodtan, annál is inkább, mert az ifjut vetélytársának tartja.
Lazas kisietett a szobából.
- Ki ez a Bernel? - kérdé Thisbe - ki az egészből nem sejtett semmit.
Balázs emlité egyszer nálunk nevét, azt hiszem, neki jó barátja.
E szavak még nagyobb nyugtalanságot okoztak Tristannak, még nagyobb rémületet Marienak.
- Alkalmasint idegen, ki itt lakó ismerőseit látogatta meg.
A környéken lakók közül , ugy tudom, sokan szolgáltak a hadseregben, - viszonzá erőltetett nyugalommal Tristan.
- Te még nem tettél látogatásokat? - kérdé Marie.
- Alig nehány hete, hogy itt vagyok, s vendégem jelenléte tartóztatott, hogy valahova menjek.
- Hogy van, hogy Váry Béla fölkeres, ő nagyon szigoru a társadalmi szabályok megtartásában?
- Alkalmasint Bernelt hozta ide Lazashoz, s a látogatás nem engem illet.
- Mint házi ur, még is illendő, hogy megjelenj, menj hozzájuk, mi itt várni fogunk rád, - mondá Marie - ki igy akart meggyőződni gyanuja alaposságáról, vagy az ellenkezőről.
- Ha megengedik, - viszonzá Tristan - látva, hogy nem menekedhetik másként a vallomástól, mi meg nem jelentét vendégeinél követni fogja, elhatározta, hogy innét távozik s Lazas visszatértéig a mellékszobában marad, hogy Mariet megnyugtassa, kiről tudta, hogy körülbelől eltalálta az összefüggést.
Alig volt erre szükség, mert alig hagyta el a szobát pár perczre, Lazas megjelent s a távozó kocsirobogás mutatá, hogy a vendégek elhagyták a házat, csodálkozva látta Tristánt a nappali szobában állni egyedül.
Az ifju megmagyarázta ennek okát.
- Minden rendben van? - kérdé aztán Tristan.
- Minden.
Holnap reggelre tüztük ki az időt.
A másik segéd részedről a fiatal Urbán lesz, más ismerős hiányában.
Ez ugy is csak forma, én legalább tiz párbajnál segédkeztem már; s Bernel főhadnagy, ugy látszik, nem kevesebb gyakorlattal bir az ilyfélékben.
Tristan helyeslőleg intett.
- Most siessünk a nőkhöz - mondá.
- Oszlassuk el Marie grófné kételyeit, ki, félek, eltalálta e két ur látogatásának okát.
- Miből gyanitod ezt? - kérdé megütközve Lazas.
- Ő volt az első, ki Balázs irántami ellenszenvére figyelmeztetett, s ugy látszik , ismeri őt jelleme hevességéről, föltünt neki Váry és Bernel látogatása, kik nem engem kerestek, s most még jobban megerősitendi gyanujában azoknak gyors távozása.
- Bizd reám - viszonzá Lazas, s midőn a hölgyekhez visszaérkeztek, mindent elkövettek, hogy Marie gyanuját eloszlassák, de hogy az csak részben sikerült, mutatá a grófné levert, gondolkodó modora, ki tépelődni látszott az egész idő alatt, s a távozáskor oly foku izgatottsággal vált meg Tristántól, hogy az meghatva nézett az elrobogó fogat után, s önkéntelen azon kérdés merült fel belsejében, látja -e még e szép kifejezésü szemeket, e nemes vonásokat valaha ?...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE