VII.
Menekülés
Lakott abban a városban többi közt egy Sunyi nevű ember, életmódjára nézve földmives, de a ki mivel két latin osztályt elvégzett; szerette magát a tisztesb rendűek — honoratiorok — közé sorozni.
Egész birtoka ház, kevés szöllö, s néhány hold földből állott, melyből, a nélkül hogy az. eke szarvát maga is meg ne fogja; nem élhetett volna meg.
Hogy ezt, mint véleménye szerint rangjához nem illő!! foglalkozást kikerülje, s a kisvárosi úri! clubb is befogadja; hol egy hol más hivatalt viselt a városnál.
Ez abban az időben, mikor elkezdve egy némely miniszteren, le az utolsó falusi kis bíróig, minden államszolga igyekezett állását lehetőleg — pedig hej! sok minden lehetett akkor — értékesíteni, s a más gondolkozása, majd olyan ritka volt mint a fehér holló; csak pénzzel, vagy más, annál iskapósabb ! ajándékkal volt kivihető.
Pénze szűkén lévén Sunyinak, neje egy két értelmű, nagyravágyó, és szerfelett nyálé nk asszony, a ki egy kis kényelemért, és naponkinti pohár kávéért — a minek nagy bolondja vott — bár mire is képes lett volna, arra az eredeti gondolatra jött, hogy házánál össze jöveteleket rendez; könyelmű nők és hivatalnokok között, s ez által fogja őket férje ügyének megnyerni.
A fogás annyira sikerült, hogy a főnök, a kinek a becstelen anya saját leányát áldozta fel!! a közelebbi tiszti kinevezéskor, az egész közönség ellenzése daczára, az eddig csak másodrendű hivatalt viselt Sunyit, polgárnagynak nevezte ki.
Irtózatos, de való! s a ki nagyításnak venné az elmondottakat, fülébe súgom, hogy ez az átkozott ! ötvenes években történt, a mikor többek közt, egy fokról fokra emelkedett főbb hivatalnok, akkor mint megyei első biztos, bordély házakból össze szedett erkölcstelen nőkkel tartott orgiát; a szűz isten anya képével díszesitett megye termében.
Egyik megyei törvényszég pléhgalléros ülnökei, mint rögtön ítélő bíróság, három sze-rencsétlen ember társuk feletti halálos Ítélet kimondása után, sorba állítva a megyeház fo-lyosóján, nehány emancipált nőt; vig nevetés mellett válogattak köztük.
Mindez csak egyes, csekély része azon botrányos, erkölcstelen tetteknek, melyeket OZ akkori hivatalnokok elkövettek.
Es ez a léha nép, ez a "rut sybarita faj" épen úgy beillik az alkotmányos kormány gépezetébe; mint beillett a "vér szaguu Bach bureaujába ,
Ezek számára minden korszak, minden kormányforma rózsákat terem, — mig a szegény honvédek éhen halnak; ezek hőség és kényelemben töltik sivár életüket.
Azt hozzák föl mellettük, hogy nem kell szaporítani az elégedetlenek számát, ne hogy zavart csináljanak, s megnehezítsék az át alakulást.
Soha bizony! hát a ki húsz évig elégedetlen volt, tűrt, nélkülözött az tovább is elége-detlenkedhet?
— vagy attól nem kell félni, — jó becsületes, békeszeretö hazafi?
— Épen azért kellene méltányolni, s megjutalmazni; mert saját érdekét alá rendeli a hazáénak, mig ama nynicus hadnak: "Ubi bene; ibi patriau, (a hol jól megy dolga ; ott virul hazája.) s nem lehet hűségükben bízni.
Mondják továbbá, hogy azok gyakorlott, kitanult! emberek, kis ujjúkban van minden paragraplius ? az igazság szolgáltatást nem lehet koczkáztatni.
Bajcsy uram, a csizmadiából lett komáromi alispán, oly talpra esett Ítéleteket hozott, hogy a királyi tábla is helyben hagyta.
Az igazságszolgáltatáshoz jóformán elég : ha valakinek józan itélö tehetsége van; s az előtte írva lévő törvényt helyesen tudja alkal-mazni.
Aztán ha hibás az ítélet, lehet a peror-voslatokkal élni; nem veszélyeztetik a személy és vagyoni jog.
— De ha a közerkölcsiség mé- telyeztetik meg, a feljebb valók botrányosélete által, — ha a lánglelkü Berzsenyiként az isten sem segít elkorcsosúlt hazánkon másként, mint Sodomán és Gomorán, .... elsüllyeszti.
Egyedül a kormányra nézve van némi képzelt előny ezekből az emberekből; nagyon kényelmes velük kormányozni.
Megszokván az absolute subordinatiót, és semmi más érdékük nem lévén, mint saját kedves énjükről gondoskodni, bárkitől jöjjön a fizetés; nem resonnairoznak, nincs elvük, nincs véleményük, teljesitik gépileg, a mit rájuk parancsolnak.
Úgy de:
Alkotmányos kormánynak nincs szüksége eltörpült, szolgalelkii emberekre, — a vélemény szabad nyilvánítása edzi, erősiti az alkotmányos életet, — azt tehát nem félni, hanem tisztelni kell.
Csak az oly alkotmányos kormány felel meg hivatásának, s lehet tartós; a mely szilárd j ell e mii, próbált h ü s é gü hazafiakkal veszi körül magát.
Sunviné, ez az elvetemült nő volt Fanni legmeghittebb barátnéja, a mi a kalandorno rejtélyes, többféle találgatásra alkalmül szolgált egyéniségéből magyarázható ki.
Éhez ment a Bélával vallott kudarcz után is ; s együtt készítették el a bosszú tervet.
Abban egyeztek meg, hogy S . . . né A . . . ra, a hová Fanni menendő volt, Bélakörülményeiről hetenkint legalább egyszer írni fog, s ha ez eltávoznék P . . . ról azonnal tudósítja, megnevezvén a helyet, ahova ment .
O az alatt majd elkészíti feje allyát, s ha is-meretlen helyre távoznék, felkutatja a föld alatt is.
Béla nem gyanítván semmi roszszat; még néhány napig sógoránál maradt.
Mintegy öt nappal Fanni távozása után, Szilárdfi sietve nyitott az irodába, értesítvén Bélát, hogy a járásbiróhoz nehány perccel ez előtt érkezett A ... ról egy csendőr tiszt, s azonnal felőle tudakozódott; azért vagy öltözzön át rögtön, vagy rejtse el magát, s ö majd gondoskodni fog, éjjeli elszállításáról.
Béla az utóbbit választotta, s az istálló padláson egy csomó széna mögé bujt.
Alig volt annyi ideje, hogy elrejtőzzék, a csendőr hadnagy két közzsandárral megjelent, s nem minden tétova nélkül előadta Szilárdfinak, hogy rendelete van bizonyos V . .
Béla nevű gyanús egyén elfogatására a ki állítólag a háznál tartózkodik.
Azért felkéri a házi urat, hogy saját és megnevezett érdekében, ne ellenkezzék, s ha csakugyan itt van; engedje elkísérni.
Szilárdfi, nem annyira a felszólítás miatt, mert arra el volt készülve — mint a tiszt udvarias modoraáltal meglepetve, egy pár perezi g szótlan állt, — azután üléssel kínálván me g a hadnagyot, maga is helyet foglalt mellette, s nem késett a rövid halgatást indokolni, a mi úgy látszott; nem volt kellemetlen a tisztre nézve.
Valóban hadnagy ur! szólít! nagyon saj-nálnám, ha meglepetésemnek más értelmet adna az igazinál, a mily gyakoriak napjainkban a zaklatások —bocsánat; e kitételt nem alkalmazom ön lovagias fellépésére — fájdalom ; épen oly ritkaság, az önéhez hasonló kiméletes bánásmód; s a nem titkolhatott zavar innen magyarázható.
A mi magát a tárgyat illeti, ez a milynevetséges, figyelmet nem érdemlő; épen oly kellemetlen reám, s egész családunkra nézve.
V . .
Béla, kiről a rendelet széli, ipám Yilletti Félix nyugalmazott császári főhadnagy leánya Camilla, a ki ez előtt hat évvel, mikor attyát Lengyelországba áttették, csupa sze-szélyből nem akarván azt követni, férfi ruhát vett fel, színész lett; s azóta semmi áron nem lehet rávenni, hogy tegye le azt.
Egyébiránt két nap óta nincs hon, azt mondta, hogy B . . . megyébe K . . ra megy egy leánykori barátnéja látogatására.
Különös szeszélye, nőknek udvarolni, s kedvet talál benne; ha valamelyiket rászedheti.
Nem régiben is épen a miatt ment el e városból, egy, különben nagyon is rejtélyes, két értelmű nő, s aligha csalódom, ha e szerencsét hadnagy úrhoz, ezzel hozom kapcsolatba.
A hadnagy meg volt elégedve a fogadta-tással, -— a Béla személyiségét illető előadásra nem tett megjegyzést — valószínűleg igy adták azt elő a járásbíróságnak is — a két nap előtti eltávozás miatt, nem állítjuk, hogy kétsége nem volt, de nem mutatta azt, hanem azon megnyugtató kijelentéssel távozott, hogy az előadottak után, eljárását befejezettnek tekinti, mert ámbár collegái közül többen másként vélekednek, neki, miután V .
Béla elfogatására küldetett ki, V . .
Camillával semmi dolga, s nők ellen nem szokott hajtó vadászatot tartani.
Ez úttal tehát nem sikerült Fanni boszszuja, mert hogy a csendőrhadnagy az ő fel-adása folytán küldetett ki ; azon kétkedni egy percig sem lehetett.
Alig esteledett be, Szilárdfi saját kocsiján elküldte Bélát K . . . ra, hova csak másnap alkonyaikor érkezett meg.
Berta — a számtartó né, Béla említett barátnéja — a kertben veteményezett; midőn a kocsi kapujok előtt megállt.
Látván, hogy csi-nosan öltözött fiatal ember ül rajta; félbe hagyta foglalkozását, s a ház felé indult.
A konyha ajtóban találkoztak, s Béla, aj-kához illesztvén mutató ujját, a mit Berta azon-nal elértett; ennek felkiáltását megelőzte.
Vissza mentek a kertbe, honnan a cselédek már eltávoztak.
Itt előadta Béla a lehető legrövidebben a mi reá nézve legszükségesebb volt, azután komolyan kérdezte Bertától: bizhat-e benne, hogy titkát nem árulja el ? mit ez ünnepélyesen megígért, megemlítette, hogy házuknál aligha nem fog egy másik ismerősre is találni; de attól se tartson semmit, jót áll érte, hogy az sem fogja elárulni.
Férjem, folytatá Berta, felment az igazga-tóhoz, s fél óra előtt aligha jön vissza, addig kibeszéljük magunkat, s ha megérkezik, mint távoli rokonomat, s menekültet foglak bemutatni ; a mi elég ok arra, hogy szívesen látott vendége légy.
O! mi nálunk az utolsó béres is érti; mi az a . . . menekült; s tudja mivel tartozik neki .
Sokszor sírtam örömömben, mikor láttam — kivált egy évvel ezelőtt, mert most már ritkábbak a szegény menekültek — hogy a durva, miveletlen nép, a ki a német inspectorral csak úgy félvállról beszél, ha valamelyik cseh hivatalnok kérdezi, tudja a f . . e, látta a f . . e feleleteket ad, gyakrabban említi Isten nevét káromkodásában, mint az imádságban; mily szerény, alázatos, nyájas egy kiéhezett, rongyos menekült irányában, mily büszkén dicsekszik vele, hogy az éjszaka is egy ur volt nála, — no tudja számtartóné asszonyom, olyan mi hozzánk tartozó ur, — hogy régen nem volt olyan jó úri gulyáshus, meg a négygarasos karczos, mint tegnap este, mert hát az a jó ur, hogy az Isten áldja meg, a hol egyet lép; nem nem akart magában enni.
No hiszen ez a sok icsek, vicsek, utscli, futsch, a kik a zabkenyértöl szöktek meg, majd ennének egy asztalnál, az ilyen szegény emberrel.
Restellem is nagyon, hogy mellé kellett ülni, de nem hagyott békét, még azt akarta, hogy csak úgy szurtosan üljek le, itt aztán már én nem tágítottam; s csak azután ültem le az asztal végire; mikor Panni tisztát adott rám a benyílóban.
Bevezette Berta vendégét a balra nyíló szobába.
Itt egy körülbelül húsz éves, igen csinos-leány épen madarai etetésével foglalkozott, s nem is ügyelve az ajtónyitásra, csak akkor hagyta azt félbe, mikor a "jó estét' kívánásra megrezzent.
V. Béla távoli rokonunk, S. Vilma nővérem, mutatá be Berta, a vélt ismeretleneket egymásnak.
Legyen üdvözölve, monda Vilma nyájasan, kezét nyújtván az érkezőnek, s azután figyelmesen nézvén arczába, mosolyogva tévé hozzá: ugy-e Béla barátom, mikor Szeben alatt bivuakiroztunk, nem gondoltad . hogy valaha ilyen foglalkozásban találsz?
Ezalatt Béla is figyelmesebben nézett a beszélőre, s egyszerre vigan kiáltott fel: hátte vagy Enlre? no megállj, ezért meglakolsz, élet-halálra fogok udvarolni, s nem nyugszom, míg meg nem hódítalak.
Állok elébe, mond a leány, de alig hiszem, hogy sikere legyen, szivem zárva lesz a szerelem előtt; mi g szerencsétlen hazánk sorsa jobbra nem fordul.
Elbeszélték azután Bertának, hogy Er-délyben többször találkoztak, hol Vilma, — a mit nénje is tudott — S. Endre név alatt, mint önkéntes hadnagy szolgált.
De derék! de dicső! mond Berta, nem birva örömével, no lám! nem megmondtam oda künn, hogy itt még ismerősre is találhatsz; csakhamar aztán utána tévé: hanem azért ne hagyjuk magunkat tulragadtatni az öröm által, jó lesz, ha mig öregem visszatér, megállapodunk a teendőkre nézve.
Igazad van, szólt Béla; ez a fő mindenek előtt.
Én leghelyesebbnek találom, ha férjed előtt V. Béla leszek, előttetek pedig, Vilmát is ideértve, kiben teljesen megbízom, leszek a mi tulajdonképen vagyok: Camilla, a ti szerető, őszinte barátnőtök.
No, én ugyan derék lovagra tettem szert, mond a csodálkozásból magához jött Vilma, ő férfinak hitte Bélát, hanem se baj! udvarló helyett, a ki hűtlen is lehetett volna, nyertem egy kedves, szeretetreméltó barátnőt, s ez bizonyosan többet ér amannál.
Ezzel a három hölgy, megölelvén egymást, örök barátságot fogadtak.
Nem sokára hazajött a számtartó is, s az estét vig beszélgetés közt töltötték el.
Apropos! egy jó tervem van Béla öcsémre nézve, szólt a kedélyes társalgás közben Gellai a számtartó.
Két hét előtt megengedte az igazgató, hogy összehalmozott teendőim miatt, harminc forint fizetéssel egy dijnokot vegyek magam mellé, de mindeddig kedvemre valót nem találtam ; ha tehát egyelőre e szerény állással megelégednék, szívesen veszem magam mellé.
Béla örömmel fogadta az ajánlatot, kezdte hinni, hogy szerencsecsillaga vezette e kedvelt család körébe. .
Másnap bevezette Gellai az uj dijnokot hivatalos szobájába, megmutogatta neki az irattárt, különösen azon csomagokat, melyek bevégezetlenek, megmagyarázván: melyikkel mit kell tenni, mi benne az elintézni való.
Volt többek közt két számadás, melyek az igazgatótól több rendbeli észrevételekkel küldettek vissza; a talált nehézségek megfejtése és hibák kiigazítása végett.
Gellai értette ugyan a német nyelvet, s minthogy olykor elkerülhetlen volt, egy-két jelentést fogalmazott is azon; de az ivekre terjedő s több pontokból álló észrevételekre helyesen jelelni meg, sem kedvet, sem képességet nem érzett magában.
Pedig hetek óta hevert már ott a két számadás, s az igazgató sürgette a feleletet.
Tudakozódott is több Ízben a vidéken olyan egyén után, a ki segítene rajta; de mindeddig nem talált.
Hírlapokban pedig nem merte köröztetni, mert ez által elárulta volna, mit eddig sikerült takargatni, hogy németül nem tud s a magyarul csak hibásan beszélő becsületes hannoveránus inspector Wenden uram, aligha ki nem tette volna a szűrét.
Nagy volt tehát öröme, midőn Béla tudtára adta, hogy ő épen úgy ért, fogalmaz és ir németül mint magyarul.
Majd felolvassa potonkint az észrevételeket, megmagyarázza, melyik mit jelent, Gellai tegye meg ellenészrevételeit magyarul; s a szerint elfogja készíteni a német jelentést.
Oh, kedves öcsém! mondá a számtartó, megölelvén Bélát, nem képzeli, mily nagy ag-godalomtól ment meg ez által; s mennyire le-kötelezi egész családomat.
A jelentés harmadnapra készen volt, leírva oly helyesen és szépen, mintha csak a müirászat tereméből került volna ki.
Ki volt boldogabb Gellainál? diadallal vitte a számadást Wendenhez, a ki először isa jelentést tekintvén meg, nem győzött eléggé csodálkozni azon.
Kérdezte a számtartótól, hogy hol tett szert azokra a megbecsiilhetlen kezekre, hiszen — mondá — olyan aquisitió ez az uradalomra nézve, a mit eléggé méltányolni nem lehet. , mióta kijött hazájából, nem olvasott ily gyönyörű német írást.
A mint elmondta Gellai, hogy azt a legközelébb alkalmazott dijnok Viletti Béla irta, azonnal egy hajdú által magához kérette öt.
Béla megjelenvén az igazgató előtt, ez minden előzmény nélkül, levett értékes pipa-gyűjteményéből egy egészen uj, gyönyörű hab-pipát, s ezen szavakkal nyújtotta oda neki: fogja barátom egyelőre e csekélységet elismerésem jeléül.
Önben egy rég nélkülözött, hasznos egyént nyert az uradalom, gondom lesz rá, hogy kellőleg méltányoltassék.
Ha bevégzik számtartó úrral a hátrányok feldolgozását, felemelt fizetéssel, rendes Írnoknak fogom kinevezni, s mellettem lesz saját irodámban.
Béla megköszönte a principális hízelgő ajánlatát s csak arra kérte, hogy mint Írnok is rokonainál lakhasson, mibe az bele egyezett.
Elérte hát vágyai netovábbját, nemcsak egy kedves család vette körül barátsággal, szeretettel, hanem kinyerte becsülését az uradalom teljhatalmú igazgatójának is, mely által számára nemcsak gondnélküli élet, hanem előmenetele is biztosítva volt.
Miért, hogy az irigység és hosszú Damokles-kardju azok feje felett függ leggyak-rabban, a kik magukat boldogoknak hiszik.
A mint sok esetben igaz, hogy U segítség akkor van legközelebb, mikor a veszély leg-nagyobb; épen úgy igaz az is, hogy U szeren-csétlenség gyakran U legnagyobb boldogság közepette lepi meg az embert.
Tapasztalni fogjuk azt jelen esetben is, de ne előzzük meg az eseményeket.
Béla két hónapig dolgozott a számtartónál, mely idő alatt minden restantiák, egész folyó számig elintéztettek; s az irattár tökéletes rendbe hozatott.
Oly ügyesen és hamar dolgozott, hogy Gellai a délutáni munkától egészen felmentette; elégnek tartván egy napra, amit délelőtt elvégezett.
Délutánonkint rendesen együtt volt Ber-tával és Vilmával, az időt vig csevegéssel s ka-landjaik elbeszélésével, mert Vilmának is voltak olyanok, töltvén el.
Olykor kirándultak a szomszéd puszták és falukra, hol Bertáéknak számos ismerőseik voltak.
Béla nem kerülte ugyan a férfiak társa-ságát, de ellenkezőleg P .. ni magaviseletével; mindenkor szerény és a mulatozásban mérsékelt volt.
A mennyit a nők előtt ezzel, épen annyit nvert a férfiak előtt, kik különben mint cimborára nem sokat adtak, szabad szellemű, müveit társalgása által.
Oly visszavonult volt, annyira tartózkodott a magyar ember abban az időben, minden, a hazára vagy politikára vonatkozó megjegyzésektől, hogy ha valaki a társalgást ilyenre vitte át; a jobbak, félő tisztelettel csoportosultak körülte, mig a gyávábbak, meghunyászkodva vonultak fére onnan.
Béla rövid időn a vidék kitüntetett kedvence lön.
Nem örömest hallotta ezt az igazgató, miután okát sem hallgatták el előtte.
Nem is késett figyelmeztetni Írnokát a bekövetkezhető kellemetlenségekre.
Nem vagyok valami nagy barátja — mondá — a magyar nemzetnek, mióta törvényes uralkodója ellen fellázadt; de barátja vagyok Gellainak, családjának s mindenek felett jóakarója önnek.
Azért komolyan figyelmeztetem, óvakodjék bármely társaságban a politikáról beszélni, különösen oly szabad szellemben nyilatkozni, mint hallom, hogy azt tenni szokta; ha nemakarja magát és számtartóékat is bajba keverni.
Igazgató ur! vette át a szót Béla, min-denekelőtt azt vagyok bátor megjegyezni, hogy a közelebbi évek eseményei a történelemnek vannak átadva, ennek lesz fennhagyva, Ítéletet hozni azok felett, csak az emlitett lázadásnak kívánok valódi értelmet adni, midőn azt a nemzet önvédelmi s igy jogos harcának nevezem.
A mi társaságokban magamviseletét illeti, nem emlékszem, hogy valaha olyat mondtam volna, a mi nem igaz, s a mibe bárki is megbotránkozhatott volna.
Egyébiránt nagyon köszönöm a szives figyelmeztetést, s igyekezni fogok ezután minél ritkábban társaságban megjelenni.
Helyesen ifjú barátom! folytatá az inspector a beszélgetést, mert látja ön, nem mindig helyes és észszerű az igazat kimondani, s jelenleg épen olyan időt élünk, a melyre önök
példabeszédje; ,,szólj igazat, betörik a fejed/ nagyon rá illik.
Aztán ön még nagyon ifjú, tapasztalatlan, nem ismeri az embereket, a kik közt talán épen annyi az álnok, ravasz, mint a becsületes, őszinte.
A magyar szeret egyenes, nyilt jellemével dicsekedni, a mi nagyra becsülendő tulajdon s egyforma gondolkozásu emberek közt nem is veszedelmes.
De egy idő óta annyira elszaporodtak a titkos kémek, hogy alig jön össze egy népesebb társaság, a legjobb ismerősök közül; hogy ne lenne köztük, s e tekintetben a magyar sem kivétel, van köztük is akárhány ilyen elvetemedett.
Felszólította aztán Wenden, hogy miután Grellainál bevégezte a rábizottakat; foglalja el helyét az ő irodájában, s hízelegve tévé hozzá: családomnak már régen feldicsértem önt, s alig várják, hogy személyesen is megismerhessék, kivált mióta tudják, hogy a német nyelven tökéletesen jártas, s képzelje csak! leányom miért vágyik annyira önt látni s ismerni ? aligha találná ki, mert a mint mondja, még nem látott honvédet, azoknak pedig nagyon derék fiuknak kell lenni, . . a kis rebellis.
Arra is számit, hogy öntől — ha elfogadja tanítványának — naponkint egy órát vesz a magyar nyelvből.
Ebből láthatja, hogy nálam jó helye lesz, s családom vetekedni fog Gellaiékkal az ön iránti szeretetben.
Következő napon elfoglalta Béla uj állo-mását, s midőn dél tájban az igazgató bemutatta családjának, mint valami régi jó ismerős, olyan fesztelenül s megelőző szivességgel fogadtatott.
A háziasszony, egy negyvenes, jó kinézésű német nő, kinek arcán egy tekintetre fel lehetett ismerni a veleszületett szivjóságot, kezét nyújtá neki, mit ö a legöszintébb tisztelet kifejezésével emelt ajkaihoz.
Az eleven, angyalarcu , éves Betti "Isten hozta " köszöntéssel üdvözölte, ami anynyival kellemesebben lepte meg Bélát, mivel a hangkiejtésből lehetlen volt nem következtetni , hogy a két szót aligha nem az ö kedvéért tanulta be.
A társalgás természetesen németül folyt, melyből meggyőződött az igazgatónő, hogy nem csak a magyar nyelvben, hanem a németben is leczkét vehetnek Bélától, aki az ö darabos, döcögős hannoveri kiejtésük mellett a legsimább dialecíussal beszélt.
Annyira megnyerte Béla főnöknéje rokonszenvét, hogy távozásakor minél gyakoribb látogatásra kérte fel, kijelentvén, hogy háza mindig nyitva lesz előtte, s tekintse őket ro-konaiul.
Meglephetné az olvasót, hogy egy no, aki nem csak idegen ajkú, hanem idegen országból is való, első találkozáskor annyira kitüntet egy ismeretlen magyar ifjút, hogy házát egyszer mindenkorra megnyitja előtte, s családját rokonaiul ajánlja fel; de ne feledjük , hogy Béla igen finom társalgó volt s ami több, s ami legfőbb, bírta a talizmánt, mely a nők szivéhez s bizalmához vezet.
Bármily jól esett is azonban az igazgatóék általi kitüntetése, nem titkolhatta el Bertáék előtt a kedvetlenséget, mely kedélyére hatott.
Az ebédnél szokása ellen nagyon keveset beszélt, s midőn okát kérdezték, elkeseredve beszélte el az előbbi napon Wendentöl hallot-takat ; fájdalmát fejezvén ki afelett, hogy jövőre társaságba nem kisérheti őket.
Csak akkor enyhült némileg fájdalma, midőn Berta és Vilma tudtára adták, hogy amiatt bizony egy rósz órát se csináljon magának, hiszen ők eddig is csak az ő szórakozásáért keresték fel a társaságokat, ha ez nincs kedve szerint, sokkal szívesebben maradnak itthon, a hol nem foglalják el mások, egészen az övék lesz .