Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
8. §. MELY AZ ÚJVÁROSI VIGADÓBAN JÁTSZIK
A Vigadóban nagy társaság verődött össze.
A polgármester úgy vonult be, mint egy maréchal.
Királyi kedvességgel fogadta az üdvözléseket.
A járásbíró egyszerre Újváros elitjének közepében találta magát.
Nagy fény volt.
Az üvegcsillárok csiszolt hasábjai keresztül-kasul verték a fehér sugarakat.
Csiszolt tükrök a fények láncát végtelenbe vonták.
A falak alját dagadó bőrimitáció tapétázta.
Ormaikon táncfüzért ábrázolt a hosszú fríz, szecessziós nőtestek sovány, piszkosan modern meztelenségüket otromba mozdulatokkal hangsúlyozták.
A szögletes pilléreket üveglapok fedték, üveg alatt arany - piros - fekete asszír jelek ékei éktelenkedtek.
A járásbíró szédült és káprázott.
Szögletes volt minden és vakító.
Szögletes evőkészletek lehetetlen modernséggel tornyoskodtak, borstartók, mint egyiptomi csészék.
Zsidó pincérek elegáns ajkbiggyesztéssel flancoltak át a termen.
Pestebb volt ez Pestnél.
- Sohasem gondoltam Újvároson ilyen elegáns éttermet - mondta Partos.
- Meg fog bukni - kiáltott Balázsy, a dühös főjegyző.
- Már meg is bukott .
Napokig ha vonhatja, hogy az ilyen zsidó mindenbe belefog!
Egy krajcárja se volt: ez az egész palota úgy épült, adósságra.
Belebukik, kezd másba: már keresi az új üzletet.
- És mi lesz a házzal?
- A ház?
Itt marad!
Lesz eggyel több nagy ház Újvároson.
Egypáran még belebuknak.
Két hét múlva mozi lesz ebben a teremben.
Mbach!
Az egész város így épült!
Az egész város puffra épült!
- Hm.
Van benne valami - nevetett a polgármester, kedélyesen, mint ki egy ellene irányuló tréfába jó gyerek módjára belemegy.
S könnyedén felszökött , átült a szomszéd asztalhoz, ott is nagyobb társaság volt együtt, az asztalfőn egy nő nagyon feltűnő eleganciával, fehér selyemköpenyben s a lábait merészen keresztbe rakva, cigarettázott.
A szivarkafüst bárányfellege ragyogott a fényben.
- Kitűnő ember - mondta Borcsay táblabíró, a polgármesterre.
- Igazán a vállán az egész város.
Mindent ő csinált, ami nagy itt és modern intézmény .
Vágóhidunk az első a drezdai után.
A vízművekről csodákat mondanak hozzáértők.
Színházunk van, kitűnő iskoláink, tisztviselőtelepünk lesz.
Az eszmék nem újak, de mit tudtak eddig megvalósítani?
És ő milyen boszorkányos gyorsan megcsinálta!
- Magam előtt is rejtély, miből - szól Adamec főszámvevő.
- Igaz, nagy autokrata, mindent maga végez...
- Pedáns hivatalfőnök?
- Dehogy, ellenkezőleg, bőkezű, konciliáns.
Kitűnő ember, kétségtelen.
- És hogy szeretik az asszonyok!
Valóságos charmeur!
- Ki az a hölgy, akinek udvarol? - kérdezte a járásbíró.
- Ó!
Az Tőkéssyné, annak a szélhámos Tőkéssynek a felesége.
- Olyan keleti típus.
- Tényleg... az asszony csakugyan zsidó származású.
Sőt az újvárosi rabbinus leánya.
Unokahúga Cukorinak, az államtitkárnak.
Nem tudtad?
Az nagyon érdekes család.
Négyen testvérek, közülök három pap, az egyik Zucker, a zsidó pap, a másik katolikus, nagy szónok, egyházi író, biztosan hallottad a nevét, a harmadik református...
Minden istenhez van bejárásuk, nem csoda, ha az öccsük államtitkárig vitte.
A fáradt járásbírót éppúgy kápráztatta e beszéd, mint a terem fénye.
De Borcsay folytatta, pletykázott, finoman és halkan, mint ahogy evett.
- A szép asszony férje sem zsidó... sőt!
A Tőkéssyek valódi dzsentricsalád .
Az öreg Tőkéssy nagy antiszemita.
Holmi Hirschfelddel nem dugja egy asztal alá a lábát.
- Tőkéssy... nem volt az képviselő?
- Dehogynem... az öreg Tőkéssy, nem ez.
Ez a Tőkéssy, aki itt ül, László, már rég tönkrement, valódi szélhámos, hazárdjátékos, a lovaregylet kigolyózta .
Különben művelt ember, nyelveket tud, mindig külföldön jár.
Jönnek hozzájuk lefoglalni, szép villájuk van: hát minden csukva, vasléccel lezárva, csak egy cseléd otthon, meg a gimnazista fiú magol egy udvari szobában: "A papáék Monacóba utaztak egész esztendőre."
Megindítják a keresetet, átteszik az iratokat, diplomatice, a monacói fejedelemséghez: mire az ügy valamire jutna, Tőkéssyek már megint itt vannak Újvárosban.
Visszakerül az ügy, ők akkorra Baden-Badenbe utaztak.
Ez a mese róluk, nem mondom, hogy igaz.
A járásbíró megint szédülni kezdett.
A hivatalfőnöke, egy táblabíró, kedves elnézéssel, látható gyönyörűséggel beszélte el a történetet.
- Különben igen kedves emberek - tette hozzá.
- Az asszony meg éppen nagystílű nő.
Ajánlom, kérlek, járj kedvébe, ha protekciót akarsz.
- Miért?
- Miért?
Hm.
Ő a miniszterünk szeretője.
Az igazságügy-miniszter barátnője.
A szegény járásbíró teljesen elkábulva nézett az asszonyra - s alig mert ránézni.
Egy nagy, színes forgatag vette föl idegzetét...
Egyik meglepetésből a másikba bukott.
Egyszerűsége fellázadt e bábeli komplikáltságok ellen.
Azt sem tudta már, mi tréfa, mi való.
Fehér abroszok , fénylő, ezüst borstartók, fekete pincérfrakkok, festett, meztelen combok s emlők a fal freskójáról, egy tarka hímzésdarab egy nőnek a válláról, egy kalap a fogasról, arany asszír betűk, egy zenehang, egy hegedűnyak, egy zsidó vigyor, mint kaleidoszkóp üvegmorzsái, forogtak előtte a táblabíró szépen stilizált, fésült, szakállas, finom mosolyú arca körül.
S e forgatagon, mint tenger fátyolán a nimfa teste, csábítón csillant át egy karaj a szép hölgy harisnyás lábából, egy dobogó hajlás a méltóságos nyakról, emelkedő és süllyedő arany medalionnal.
Ó! aranycsónak egy hústengeren!
De odanézni nem mert.
A szép hölgy egyik cigarettát a másikról gyújtotta, s a száraz papiros lassan nedvesedett át túlzottan piros, kemény, szorító ajkai között.
Halkan beszélt a polgármesterrel, mialatt férje az asztal alján más urakkal valami sportkérdésen vitázott.
- Hát maga fölvette a pénzt az öreg helyett? - kérdezte az asszony.
- Már át is adtam neki - felelt Madár János.
- Az öregúr hálás lehet maguknak, asszonyom.
- Ó - mondta a szép nő, és a cigarettahüvely lapossá zúzódott a fogak hó csontja között -, azt hiszem, nem sok hasznunk lesz belőle.
Mondom ma az öregnek: "Látja, most kijártuk magának a tömérdek sok pénzt !"
- Tudja, mit mondott rá? azt mondja: "Hálás is vagyok, fiam, és hogy lásd, ma este veletek megyek a koncertre."
Mondom: "Apóka, inkább pénzt adhatna nekünk , majd széttépnek a hitelezők."
- Azt mondja: "Eddig megéltetek, fiam, eztán is megéltek, nekem is van adósságom, máma is vesztettem."
Nem lehet az öreggel beszélni.
- No!
A pénzes apa mégiscsak jó a háznál - nevetett a polgármester.
A cigaretta egy pillanatra az ujjak közt kiröpült a szájból.
Füstölve röpült a szép, hosszú, gömbölyű ujjak közt.
- Azt hiszi? - kérdezte a szép száj.
- Maga téved.
Még a hitelezők sem adnak rá semmit.
Az öregnél nem áll meg a pénz.
Meglátja majd, nem marad utána egy krajcár.
Biz' isten, még jobb lett volna, ha nem parcelláztat.
A cigaretta csücskével ismét az ajkakba nőtt, és lankadtan kókadt ki onnan , mint nedves földből egy letört virágszál.
Gúnyos, ingerkedő mosoly konyította le az ajkakat.
- Még jobb lett volna, ha nem adja el a földeket.
A polgármester arcán titkolt kedvetlenség vonása futott át.
- Nagyságos asszonyom, mindenesetre tudja, mily nagy készséggel eszközöltem ki, nem nehézség nélkül, azt az engedélyt, a parcellázási engedélyt, s hogy vétettem meg a telkeket a várossal.
A cigaretta hirtelen felágaskodott az orr felé, amint az alsó ajak a felsőre csapódott.
- Ó!
Úgy mondja ezt, mintha jutalmat várna!
Én nem szolgálhatok viszontszívességgel, kedves uram.
Én nem vagyok polgármester, nincsenek befolyásaim.
Különben, mit szívesség, mit macíz?
Maga úgyis mindent a közügyért tett, bölcs atyja a városnak, a tisztviselőtelepért ugye?
Nem érettünk!
És egyenesen a szemébe nézett, pajzán mosolygással, mint aki valami sikerült tréfát mondott.
A járásbíró a szomszédban persze szót sem hallott ebből; de egy szó mégis: ez a szó: parcellázási engedély, valahogy kiröpült, megütötte a fülét, mint egy csúnya bogár.
Istenem! miről nem beszélnek itt a szép asszonyok!
Hát itt minden üzlet?
Mennyi ilyen bogár röpködhet ebben a teremben!
A fülei zúgtak, szeretett volna a levegőre menni.
A kárpitosra gondolt, a házépítésre a telepen.
Idegesen tapintotta meg az irattáskáját a széke mellett, ahová támasztotta: ott van -e még?
Oly ügyetlen dolognak érezte, hogy e táskát hurcolja!
Az óráját nézte.
Nem lehetne még valahogy megszökni?
De a gondolat, hogy egyedül fölkeljen, elbúcsúzzon, végigmenjen ezen a fényen: borzasztónak tűnt föl.
Hogy bekerült ide, bekeveredett emberek, érdekek közé, akikhez semmi köze!
Egyszerre... a furcsa tornyos bejáratnál... új vendég lépett a terembe , feltűnően elegáns, magas öregúr, szikár, vékony orrú, szúró szemű, a szájából aranyfogak villogtak.
Mint egy elegáns sas jött furcsa, horgas mosollyal, kicsi race fejéről erősen dekoratív ősz császárszakáll diszkrét bojtjai csüggtek, vékony, átlátszó keze - kifeszültek rajta a kék erek - három gyönyörű ebet vezetett pórázon, és előkelő keskeny ajka különös neveken szólítgatta ebeit:
- Pszt, Goldman, pszt!
Gyere ide, Hirschfeld!
Steiner, lekti!
- Az öreg Tőkéssy - mondta Adamec főszámvevő.
Nevettek.
- Pompás alak ez , istállója van, rulett-terme a villájában.
Tagja volt az olasz emigrációnak .
Mindenki tudott róla valamit.
- De a termen kellemetlen feltűnés rezgett végig.
A közönség érdekelt része tüntetően affektálta az előkelő közönyt .
Nem vettek észre semmit.
Már a pincérek csoportba verődve vihogtak.
A grand seigneur dohogó méltósággal s némi pompával közeledett a cigarettás, szép nő asztalához, s melegen, feltűnő melegen, két kézzel szorította meg a Madár János kezét.
A polgármester azonban, néhány szót váltva még, visszaült a másik asztalhoz.
- Az öregúr javíthatatlan - mondta finom, elnéző mosollyal.
- Én nagyon szeretem őt, meg tudok érteni és bocsátani ilyen kis bogarakat; de végre az embert zsenírozza, például az öreg Hirschfeld miatt, aki mégiscsak igen derék, kiváló ember, akit nagyon tisztelek.
- Óráját nézte: - Ó, már fél kilenc... kilenckor kezdődik a hangverseny.
Haza kell szaladnom ...
Kerbolthoz is benézek! nem haragszik -e a pecsovicsságért? - mondta tréfásan .
- Ah, Kerbolt... az nem változik...
Csakugyan, ma nem mutatta magát ...
Amilyen konok negyvennyolcas...
- Drága különc!
Biztosan vadászni ment.
Nevettek.
- Tudni kell - magyarázta Balázsy a járásbírónak -, hogy ez a Kerbolt amolyan elméleti vadász: puskával elbarangol egész napokat, de még senki se látta , hogy akár egy nyulat is hozott volna haza.
Könyvtára van vadászati szakmunkákból, de maga sajnálja lelőni a vadat.
Valóságos Jókai-figura...
- Hisz az talán a bajunk valamennyiünknek, hogy a Jókai világából csöppentünk egyenest Újvárosba - szólt a polgármester.
- No de tréfán kívül, szükség van itt egy ilyen kemény karakterre, aki csak a vadakkal lágy szívű, emberekkel és elvekkel szemben megingathatatlan.
A koncerten látjuk egymást, ugye?
- Búcsúzott.
- Még van idő.
Negyed tízre ott lenni elég.
Balázsyék tovább beszéltek Kerboltról, aki, úgy látszik, örök téma volt: hogy különbözött össze, Újváros bírája lévén, már az első alkalommal az öreg Hirschfelddel; a gyáros valami szívességet kért tőle, nem is kimondott szabálytalanságot; Kerbolt ridegen elutasította, le se ültette.
- Konok ember.
Nekimegy mindennek...
A járásbíró bort ivott, kába nehézséget érzett tagjaiban.
Oly lusta lett egyszerre.
Most már nem is szívesen ült volna villanyosra, hogy azonnal menjen vissza Pestre.
Szórakozottan hámozta körmével egy ásványvizes üveg vignettáját.
A terem zsongása eggyé szűrődött fülében.
A Karcsa Ferus plakátját nézte a fogason, sárga plakátot, fekete és piros betűket.
Mellette nagy sportplakát: UTE-FTC.
Szeme kábultan játszott a betűkkel.
Egy kis tábla is lógott a kampón: KUTYÁKAT BEVINNI TILOS.
Az öreg Tőkéssy ebei nyugton , okosan hevertek alatta.
S arcok, új arcok körülötte!
Egy fekete zakós, nagy testű, hangos férfi beszélt az asztalnál, nagyon biztos, affektáltan úrias modor: Hersei, az országgyűlési képviselő.
Ez egészen más volt, mint a többiek: minden második szava szociológia, Herbert Spencert idézte, s úgy beszélt a magyar függetlenségi politikáról, mint egy majdani, még haladottabb politika előkészítő stádiumáról.
Nyilván a hangulatot puhatolni jött: mit szólnak a városi urak a polgármester szavazatához?
Az urak azonban óvatosak voltak , csak az öreg Bódog bácsi, nyugalmazott adóvégrehajtó pattogott, hogy az ő kedves János öccse is mameluk lesz már.
Hersei kedvetlen arcot vágott.
Arról beszélt, hogy ő tiszteli Madár Jánost, tudja érdemeit a város körül , személyesen is lekötelezettje: de végre egy ekkora városnak, s pláne, ha ily rohanvást növekszik, százféle zavart ügyei lehetnek... több szem többet lát...
Madár nagyon is maga akart mindent kezelni, arra a legkiválóbb ember sem lenne képes... az óvatosság sohasem árt... ő a hétfői közgyűlésen egy bizottságot indítványoz a város ügyeinek felülvizsgálására.
- Nem jó - szólt a főjegyző.
- Semmi alap erre.
Végre ilyesmit csak akkor lehet, ha szabálytalanságok történtek...
- Magunk között mondva - szólt Hersei -, nem volt itt szabálytalanság elég ?
Kezdve a sorozó bizottság megvendégelésén, amiért a megye is leírt, egész a városi könyvtár dolgáig vagy a szolgák karácsonyi ajándékáig.
Nekem mindegy , én egy új társadalom alapján állok; de most nézzük csak a paragrafus szempontjából: szabályos -e?
Mind tudjuk, hogyan csinálta a Kerbolt állását , hogyan csempészte be sok apró határozat közé mint befejezett tényt...
- Kerbolt olyan jellem, s olyan szakismeret, akire igazán szükségünk volt .
Kerboltban a város nagyon sokat nyert.
(- És a polgármester a feleségében - tette hozzá Borcsay táblabíró, finom mosolyával.
- Mindenki tudja ezt.
- Csak Kerbolt nem tudja.
Az ily rigorózus jellemeket néha alaposan megtréfálja az élet.
- Nono!
Ne tudná?
- Nem tudja!
Gyula bácsi nem az az ember, aki, hogyha tudná...
- Á!
Újvároson vagyunk !...)
- Kérem, én nem tagadom Kerbolt kiválóságát, ha egy kicsit Don Quichotte-szerű is.
Az apám ellen is védelmeztem, akivel nagyon félreértették egymást.
De most csak az a kérdés, szabályos volt -e a visszahozatala, elnöki tanácsos címén?
Ez -e a módja a közélet megtisztításának, ebmarást szőrével ?...
Aztán a Tőkéssy-telkek ügye.
A város a vágóhíd iparvágányára való hivatkozással adta meg a parcellázási engedélyt, és az iparvágányt mégsem arra vezették, hanem a polgármester saját telkén keresztül.
- Mert arra volt a legalkalmasabb - felelte Balázsy.
- Jól tudja mindenki , hogy ez csak ürügy volt.
A telkek a tisztviselőtelep céljára kellettek, és mivel a képviselőtestület csupa korlátoltságból késlekedett a telephez hozzájárulni, a kész telkekkel mintegy fait accompli elé állítottuk őket...
- Ez a telep is, kérem!
Hisz kétségkívül emelheti a várost, de gondoljuk csak el a vállalt garanciát: garancia az Építőcéhhel, garancia a házépítő tisztviselőkkel szemben: ilyen óriás felelősség elé állítani a várost ... ugyanakkor mikor más magánvállalatoknak iránta való kötelezettségeit nem sürgetjük elég erélyesen...
Aztán még, kérem, ma a demokrácia felé kell fejlődnünk; mért nem épít munkástelepeket?
A járásbíró némán, feszengve hallgatta a beszédet, a házára gondolt, a tisztviselőtelepi házára, s nem tudni, mért, eszébe jutott a víztorony, a babiloni torony, melyet oly félelmes nagyságban látott délután meredni egy téren.
És nézte a szép asszonyt, a cigarettás, szép nőt, a miniszterének szeretőjét! aki huncut kacérsággal nevetett huncut apósa szeme közé.
Főzte az öreget.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE