Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Pillangó
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
25
Bekezdés
2137
Mondat
3569
Szó
36189
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
8
A napok fölkeltek s elmentek, senki sem tudta, hogy híjták egyiket a másik után .
Furcsa is, hogy évekre és hetekre van beosztva az idő; az élet eseményei és korai helyett.
Este, mikor a lámpát meggyújtották, oly sokan gyűltek össze a kis házban, mintha lakodalom volna.
Jóska után a lányhúga következett, Zsófi.
Ez háborús özvegy volt, annyiban, hogy volt egy kicsi lánya, a kis Zsófi.
Ez pedig nagy baj volt, mert nem voltak megesküdve, így aztán mindenkinek azt mondták, hogy elesett a férj a háborúban, holott nem esett el , nem is volt katona, de gazda fia volt, s itt lakott a Poroszlai úton, és itt szokott elhajtani, és már meg is házasodott.
Zsófi aztán itthon ragadt örökre, s ő végezte a munkát a házban, az összes fiúra ő dolgozott.
Veszekedve és fáradtan, a sorssal elégedetlenül.
De a kicsi igen kedves volt, és az egész család becézte.
- Mit eszel, te? - kérdezte a nagyapja az ágyból, mert az öregnek az volt a szokása , hogy rögtön lefeküdt.
- Kolbáct!
- Kolbászt!
Nézd csak a büdöst, száraz kolbászt rág!
Felvette magához, és a hasán ugráltatta.
- Táncojj má egyet, tánci baba, tánci!
Mindenki gyönyörködött a nagyapa és unoka játékában.
Általános volt különben a zúgás, zsizsegés, mint egy zsibvásárban.
Jóska csendesen jött be, és megállott az ajtó mellett.
Felakasztotta a kalapját , levetette kabátját, s mosdáshoz készült.
Kiment.
Mikor megmosdott, újra bejött.
Nem jól érezte magát.
Nem itt volt már az ő helye .
Hogy tudott azelőtt civakodni, játszani az öccseivel.
Ő volt a legöregebb, neki mindnek engedelmeskedni kellett, mert ha nem, vágta nyakon.
De most, felőle ugrálhattak, rendetlenkedhettek.
Volt neki más gondja, gondolatja.
Nagy eset volt tegnap Zsuzsikával, a lány úgy akarta, hogy menjenek a villanyoson a vasútig meg vissza, s mikor a Nagyerdőre érnek, menni a fák alá sétálni.
Nem tetszett ez neki, hol tanulta ezt a lány.
Meg aztán véletlenül nem volt egy krajcárja se, nem tudta volna megváltani a jegyeket.
Venni is kellene legalább sósperecet.
Meg le is kellenék fényképeztetni magukat.
De mibül?
Ő mostanában, mióta csak szerelemnek él, semmit se keres.
Mánpedig ezt a lánynak nem lehet megmondani .
Isten ments.
Hogy azt a nő megtudja, hogy a legénynek píze sincs.
Hát inkább elkezdett komiszkodni.
- Nem megyek én veled az erdőre, Zsuzsi.
A lány elnémult.
- Nem.
- Nem!...
Hogy engemet isten tudja miféle rígi babáddal hasonlíts össze...
Nem megyek én...
- Aztat én tudtam - mondta csendesen a lány.
- Kivel vótál te az erdőn?
Zsuzsika soká hallgatott.
- Bagos Bandival?
- Igen.
Jóskának már elmondták az Erdei lányok az egészet, s ő meg volt nyugodva, mert a fiú azóta meg is házasodott.
Hallgattak, hallgattak, s mind a kettőjükben zakatolt valami.
- Osztán jó vót?
- Jó - s lehunyta szemét a lány.
- Csónakáztunk is - tette hozzá halkan.
- A Nagyerdőn?
- A csónakázótón.
Jóska elkeseredett.
Fene egye meg ezeket a bitang gavallérokat, hogy tudnak parádézni.
Neki sose jutna eszébe efféle.
Neki csak az van a szívébe írva, hogy szeretni és dolgozni.
Akkor nem valami jól váltak el, mert mégis röstellte a keménységét, amely oly aljas okból, a szegénységből származik.
A Bagos fiú, hozzá képest gazdag gyerek, kivált most, gazdagon is házasult.
Már másodszor tette meg, hogy így kibabrált a lánnyal.
Már egyszer nem ment el a találkozóra.
Úgy volt megbeszélve, hogy délután ötkor találkoznak az óra alatt a piacon.
És ő nem tudott elmenni, mert az anyja beteg volt, és neki kellett mellette lenni.
Tűzön égett, mégse szabadulhatott az egyetlen jó anyja mellől, csak az esze volt ott a lány után.
Aki pedig várt, várt rá, a szeme majd kiégett, a kofák , emberek, azt hitte, mind őtet nézik.
Mikor ő mégis szabadult, s odament, már sehol senki se volt, csak hűvös, sötét este.
Még ő haragudott, s várt, várt és azt dudorászta, hogy:
Frakk van rajtam, nem bunda, de nem bunda!
Tudod rózsám, hideg a , hideg a ...
Jaj, de ez mind semmi, minden semmi, az egész élet semmi: csak az a valami, amit itt hoz a fülében, emlékében, az egész vérében: az a drága szép szerelmi összeveszés , amely végre mindent napfényre hozott.
Ki tudná azt, hogy is, milyen szavakkal történt: összevesztek a tegnapi elmaradt erdei úton, s végre a lány kitört.
Kitört, mint a villámfény a sötét fellegből.
Ott a házuk megett, a sötét estében, a padláslétra mellett a kis disznóól előtt, a sárga vályogfal előtt, ott történt a világ legnagyobb csodája, hogy így szólott a lány:
- Nekem vót igazam!
Úgy nem akartam!
Úgy sajnálom az én titkomat!
Jaj, megöl a bánat , úgy szígyellem magamat!...
Soha még én ilyeneket nem mondtam, mert nem is éreztem !
Majd meghalok, úgy bánt!
Jóska álmélkodva s boldogan, túl boldogan nézett a lányra, aki most először árulta el ilyen tisztán magát.
Nagy fényesség és boldogság csapott rá.
- Csak most látom, maga vadidegen! - fakadt ki halálos kétségbeeséssel a lány - rábíztam titkomat!
Jaj, de kegyetlenül szenvedek!
Kérem magát, édes, hagyjon el örökre engem, majd csak megsegít az isten!
- Édes! - kiáltott ő repeső szívvel - édes?!...
Maga haragszik, mégis azt mondja , hogy édes!...
A lány elnémult, és az arcát kezébe tette.
Falnak fordult, ott, ahol állt, s odaborult a sárga, repedezett vályogfalhoz, és úgy várta, hogy Jóska elmenjen örökre.
Hogy elmenjen?
Azt várta?
Hát nem a szíve szakadt volna, ha meg is történik?
És Jóska nem tudott szót mondani, csak remegett a szerelemtől, és ott állt a szerelemtől erőtlenül, a boldogságtól elájulva, és hirtelen föltört benne a csók , csókéhes, dühödött csók, s átkapta a lányt, és csókolta a haját, a nyakát:
- Zsuzsikám, Zsuzsikám - csak ennyit gügyögött, de magában ezt mondta: Feleségem !...
Ides kis Zsuzsikám... hazamegyek, szólok apámnak!
Megkírem a kezed!
Jaj, te kicsi lyányom, ölelem a te szíp fejedet!
Megcsókolom a te szíp szívedet!
Aki szeret , megbocsát, Zsuzsi!...
Zsuzsikám, bocsáss meg nekem!
Ezt érezte, ezt mondta: de a szája hallgatott.
S még most is, ahogy itt áll a zsibongó család között, szédülve érzi, hogy ő ezen a világon a legboldogabb ember!
Micsoda titka van, jaj, milyen titka van: Hitves Zsuzsika szereti őt!...
Milyen titka van, milyen boldog titka: és ő feleségül veszi őt.
- Hát ez mikor házasodik mán? - kérdezte váratlanul az apja, és Jóska felé se nézett , de mindenki tudta, hogy róla szól a nóta.
Jóska, mintha most ütött volna bele igazán a villám, egyszerre lesújtva állt .
Nagyisten, hogy elfelejtette, hogy a szülei hogy is gondolkoznak.
Tátogva hallgatta , mit beszélnek.
- Házasodni!
Rossz betegség! - tódította rosszkedvvel a nagyanya.
- Természetesen! - kiáltotta az öreg Darabos -, mer táncolni kell! még maga is táncolni fog!
- A nyavoja.
- Anyátok is, az is táncolni fog!
Majd meglátjátok, hogy fog ugrálni.
Avval a röhögő Hitves Pállal fog táncolni!
Bezony! mit nevetsz? röhincs! - kiáltott egy kisebb fiára - olyan sárga a fogad, mint a tök!
S barackot adott az előtte bámészkodó kis Jancsi fiának.
- Hát anyám nem akar táncolni - folytatta a heccelést -, vagy csak úgy tesz ?...
De még a keresztelőn is fog!
- Ugyan, ugyan - szólt az anya.
- Talán te nem fogsz? te púpos! még a hátad is kiegyenesedik, úgy fogsz.
- Haggyál engem békin.
- Haha! nézd csak, hogy mutatja anyád a fogát!...
Úgy eszik, mint a nyúl.
A felesége mérgesen letette a kenyeret, s dühösen kiment.
- Tánci baba, tánci - nevetgélt az öreg az ágyon.
Jóska mély rémülettel s elszörnyedve hallgatott.
Most mit mondjon, mivel álljon elő...
Hörögve csak annyit vágott oda:
- Idesanyámat mán kímilhetné idesapám.
S várta utána, hogy az apja nem vágja -e fejéhez a gyereket.
Az öreg elhallgatott, s szürke szemeivel rábámult.
- Majd megkímiled te!...
Nézd csak... hogy kíméli!...
Még alig mosta ki az anyja a maga piszkából, mán házasodik.
Ereggy!...
És csúnyán, nagyon csúnyán elkáromkodta magát.
- De nagyra vagy avval a keresettel.
Most mán urak vagyunk.
Nagyszerű.
Mind éhen halunk a télen itt, ha te elviszed a búzádat!
Bezony.
Az anya belépett, a konyhácskában az ágyakat vackolta a gyerekeknek, mert nem fértek mind a szobában, de minden szót hallott.
- Haggyad mán.
- A fene ott egye meg, felőlem három feleséget vehet - mondta az öreg.
- De nagyon kipúposodott a férfi embersége.
- Fogd be már a szád - kiáltott rá a felesége.
De az öreg, aki előbb úgy tréfált, mintha akár bele is egyezne a dologba, most már keserű dühvel tört ki.
- Mihelyt keresne valamit, mán házasodik.
Felőlem!...
Dögöljön meg.
Két kódus csinál egy vásárt.
- Mit akar énvelem, idesapám? - ugrott elő Jóska.
Az öreg keserűen hallgatott.
- Felakasszam magam? - kiáltott a fiú.
- Akaszd fel!
Egy kötelet nem sajnálok tülled!
- Jóska, Jóska fiam - tördelte a kezét az anyja.
- Idesapám nem tudja, mit beszíl.
- Édes gyerekem!
Megszólalt a nagyanya:
- Hát bizony ennek nincs ideje.
Ha mán házasodni kell, hát van elég módos lyány!
Jóska odafordult, mint az űzött fiatal bika:
- Tudom én, hogy ez a baj!
- Ez hát! - szólt a nagyanya.
- Persze hogy ez! - szólt az apa is.
- Nahát, nekem pedig - ordította Jóska -, azt a megváltóját, nem kell más lyány, csak ipp az az egy lyány, akár van neki, akár nincs neki.
Ezzel kinyitotta az ajtót, kiment, s bevágta maga után.
- Megölöm! - ordította az apja - valahon egy büdös köjök van, megölöm!
Rám vágta az ajtót!
Le is ugrott az ágyról, hogy utánamegy, úgy fogták le.
Felesége, gyerekek csimpaszkodtak belé, és rémülten visították:
- Béni, Béni! - sírt az asszony.
- Édesapááám! édesapááám! - a gyerekek.
Hagyta magát elgyengítni.
Aztán lefeküdt, befordult a falnak, s elaludt.
Nem törődött vele, hogy két vagy három apró gyereket pakoltak be hozzá az ágyba, kit fejtül, kit lábtul.
Jóska pedig kiment az utcára, rágyújtott egy hegyes nótára:
- Nííí - mondták a szomszédok -, Darabos Jóska danol.
Hííj, de jaó neki.
Biztosan szerelmes.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE