ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Móricz Zsigmond

Pillangó

Keletkezés ideje
1925
Fejezet
25
Bekezdés
2137
Mondat
3569
Szó
36189
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25

8

A napok fölkeltek s elmentek, senki sem tudta, hogy híjták egyiket a másik után .
Furcsa is, hogy évekre és hetekre van beosztva az idő; az élet eseményei és korai helyett.

Este, mikor a lámpát meggyújtották, oly sokan gyűltek össze a kis házban, mintha lakodalom volna.

Jóska után a lányhúga következett, Zsófi.
Ez háborús özvegy volt, annyiban, hogy volt egy kicsi lánya, a kis Zsófi.
Ez pedig nagy baj volt, mert nem voltak megesküdve, így aztán mindenkinek azt mondták, hogy elesett a férj a háborúban, holott nem esett el , nem is volt katona, de gazda fia volt, s itt lakott a Poroszlai úton, és itt szokott elhajtani, és már meg is házasodott.
Zsófi aztán itthon ragadt örökre, s ő végezte a munkát a házban, az összes fiúra ő dolgozott.
Veszekedve és fáradtan, a sorssal elégedetlenül.

De a kicsi igen kedves volt, és az egész család becézte.

- Mit eszel, te? - kérdezte a nagyapja az ágyból, mert az öregnek az volt a szokása , hogy rögtön lefeküdt.

- Kolbáct!

- Kolbászt!
Nézd csak a büdöst, száraz kolbászt rág!

Felvette magához, és a hasán ugráltatta.

- Táncojj má egyet, tánci baba, tánci!

Mindenki gyönyörködött a nagyapa és unoka játékában.

Általános volt különben a zúgás, zsizsegés, mint egy zsibvásárban.

Jóska csendesen jött be, és megállott az ajtó mellett.
Felakasztotta a kalapját , levetette kabátját, s mosdáshoz készült.
Kiment.

Mikor megmosdott, újra bejött.
Nem jól érezte magát.
Nem itt volt már az ő helye .
Hogy tudott azelőtt civakodni, játszani az öccseivel.
Ő volt a legöregebb, neki mindnek engedelmeskedni kellett, mert ha nem, vágta nyakon.
De most, felőle ugrálhattak, rendetlenkedhettek.

Volt neki más gondja, gondolatja.

Nagy eset volt tegnap Zsuzsikával, a lány úgy akarta, hogy menjenek a villanyoson a vasútig meg vissza, s mikor a Nagyerdőre érnek, menni a fák alá sétálni.

Nem tetszett ez neki, hol tanulta ezt a lány.
Meg aztán véletlenül nem volt egy krajcárja se, nem tudta volna megváltani a jegyeket.
Venni is kellene legalább sósperecet.
Meg le is kellenék fényképeztetni magukat.
De mibül?
Ő mostanában, mióta csak szerelemnek él, semmit se keres.
Mánpedig ezt a lánynak nem lehet megmondani .
Isten ments.
Hogy azt a nő megtudja, hogy a legénynek píze sincs.

Hát inkább elkezdett komiszkodni.

- Nem megyek én veled az erdőre, Zsuzsi.

A lány elnémult.

- Nem.

- Nem!...
Hogy engemet isten tudja miféle rígi babáddal hasonlíts össze...
Nem megyek én...

- Aztat én tudtam - mondta csendesen a lány.

- Kivel vótál te az erdőn?

Zsuzsika soká hallgatott.

- Bagos Bandival?

- Igen.

Jóskának már elmondták az Erdei lányok az egészet, s ő meg volt nyugodva, mert a fiú azóta meg is házasodott.

Hallgattak, hallgattak, s mind a kettőjükben zakatolt valami.

- Osztán jó vót?

- Jó - s lehunyta szemét a lány.
- Csónakáztunk is - tette hozzá halkan.

- A Nagyerdőn?

- A csónakázótón.

Jóska elkeseredett.
Fene egye meg ezeket a bitang gavallérokat, hogy tudnak parádézni.
Neki sose jutna eszébe efféle.
Neki csak az van a szívébe írva, hogy szeretni és dolgozni.

Akkor nem valami jól váltak el, mert mégis röstellte a keménységét, amely oly aljas okból, a szegénységből származik.
A Bagos fiú, hozzá képest gazdag gyerek, kivált most, gazdagon is házasult.

Már másodszor tette meg, hogy így kibabrált a lánnyal.
Már egyszer nem ment el a találkozóra.
Úgy volt megbeszélve, hogy délután ötkor találkoznak az óra alatt a piacon.
És ő nem tudott elmenni, mert az anyja beteg volt, és neki kellett mellette lenni.
Tűzön égett, mégse szabadulhatott az egyetlen jó anyja mellől, csak az esze volt ott a lány után.
Aki pedig várt, várt rá, a szeme majd kiégett, a kofák , emberek, azt hitte, mind őtet nézik.
Mikor ő mégis szabadult, s odament, már sehol senki se volt, csak hűvös, sötét este.

Még ő haragudott, s várt, várt és azt dudorászta, hogy:

Frakk van rajtam, nem bunda, de nem bunda!
Tudod rózsám, hideg a , hideg a ...

Jaj, de ez mind semmi, minden semmi, az egész élet semmi: csak az a valami, amit itt hoz a fülében, emlékében, az egész vérében: az a drága szép szerelmi összeveszés , amely végre mindent napfényre hozott.

Ki tudná azt, hogy is, milyen szavakkal történt: összevesztek a tegnapi elmaradt erdei úton, s végre a lány kitört.
Kitört, mint a villámfény a sötét fellegből.
Ott a házuk megett, a sötét estében, a padláslétra mellett a kis disznóól előtt, a sárga vályogfal előtt, ott történt a világ legnagyobb csodája, hogy így szólott a lány:

- Nekem vót igazam!
Úgy nem akartam!
Úgy sajnálom az én titkomat!
Jaj, megöl a bánat , úgy szígyellem magamat!...
Soha még én ilyeneket nem mondtam, mert nem is éreztem !
Majd meghalok, úgy bánt!

Jóska álmélkodva s boldogan, túl boldogan nézett a lányra, aki most először árulta el ilyen tisztán magát.
Nagy fényesség és boldogság csapott rá.

- Csak most látom, maga vadidegen! - fakadt ki halálos kétségbeeséssel a lány - rábíztam titkomat!
Jaj, de kegyetlenül szenvedek!
Kérem magát, édes, hagyjon el örökre engem, majd csak megsegít az isten!

- Édes! - kiáltott ő repeső szívvel - édes?!...
Maga haragszik, mégis azt mondja , hogy édes!...

A lány elnémult, és az arcát kezébe tette.
Falnak fordult, ott, ahol állt, s odaborult a sárga, repedezett vályogfalhoz, és úgy várta, hogy Jóska elmenjen örökre.

Hogy elmenjen?
Azt várta?
Hát nem a szíve szakadt volna, ha meg is történik?

És Jóska nem tudott szót mondani, csak remegett a szerelemtől, és ott állt a szerelemtől erőtlenül, a boldogságtól elájulva, és hirtelen föltört benne a csók , csókéhes, dühödött csók, s átkapta a lányt, és csókolta a haját, a nyakát:

- Zsuzsikám, Zsuzsikám - csak ennyit gügyögött, de magában ezt mondta: Feleségem !...
Ides kis Zsuzsikám... hazamegyek, szólok apámnak!
Megkírem a kezed!
Jaj, te kicsi lyányom, ölelem a te szíp fejedet!
Megcsókolom a te szíp szívedet!
Aki szeret , megbocsát, Zsuzsi!...
Zsuzsikám, bocsáss meg nekem!

Ezt érezte, ezt mondta: de a szája hallgatott.

S még most is, ahogy itt áll a zsibongó család között, szédülve érzi, hogy ő ezen a világon a legboldogabb ember!
Micsoda titka van, jaj, milyen titka van: Hitves Zsuzsika szereti őt!...
Milyen titka van, milyen boldog titka: és ő feleségül veszi őt.

- Hát ez mikor házasodik mán? - kérdezte váratlanul az apja, és Jóska felé se nézett , de mindenki tudta, hogy róla szól a nóta.

Jóska, mintha most ütött volna bele igazán a villám, egyszerre lesújtva állt .
Nagyisten, hogy elfelejtette, hogy a szülei hogy is gondolkoznak.
Tátogva hallgatta , mit beszélnek.

- Házasodni!
Rossz betegség! - tódította rosszkedvvel a nagyanya.

- Természetesen! - kiáltotta az öreg Darabos -, mer táncolni kell! még maga is táncolni fog!

- A nyavoja.

- Anyátok is, az is táncolni fog!
Majd meglátjátok, hogy fog ugrálni.
Avval a röhögő Hitves Pállal fog táncolni!
Bezony! mit nevetsz? röhincs! - kiáltott egy kisebb fiára - olyan sárga a fogad, mint a tök!

S barackot adott az előtte bámészkodó kis Jancsi fiának.

- Hát anyám nem akar táncolni - folytatta a heccelést -, vagy csak úgy tesz ?...
De még a keresztelőn is fog!

- Ugyan, ugyan - szólt az anya.

- Talán te nem fogsz? te púpos! még a hátad is kiegyenesedik, úgy fogsz.

- Haggyál engem békin.

- Haha! nézd csak, hogy mutatja anyád a fogát!...
Úgy eszik, mint a nyúl.

A felesége mérgesen letette a kenyeret, s dühösen kiment.

- Tánci baba, tánci - nevetgélt az öreg az ágyon.

Jóska mély rémülettel s elszörnyedve hallgatott.
Most mit mondjon, mivel álljon elő...
Hörögve csak annyit vágott oda:

- Idesanyámat mán kímilhetné idesapám.

S várta utána, hogy az apja nem vágja -e fejéhez a gyereket.

Az öreg elhallgatott, s szürke szemeivel rábámult.

- Majd megkímiled te!...
Nézd csak... hogy kíméli!...
Még alig mosta ki az anyja a maga piszkából, mán házasodik.
Ereggy!...

És csúnyán, nagyon csúnyán elkáromkodta magát.

- De nagyra vagy avval a keresettel.
Most mán urak vagyunk.
Nagyszerű.
Mind éhen halunk a télen itt, ha te elviszed a búzádat!
Bezony.

Az anya belépett, a konyhácskában az ágyakat vackolta a gyerekeknek, mert nem fértek mind a szobában, de minden szót hallott.

- Haggyad mán.

- A fene ott egye meg, felőlem három feleséget vehet - mondta az öreg.
- De nagyon kipúposodott a férfi embersége.

- Fogd be már a szád - kiáltott rá a felesége.

De az öreg, aki előbb úgy tréfált, mintha akár bele is egyezne a dologba, most már keserű dühvel tört ki.

- Mihelyt keresne valamit, mán házasodik.
Felőlem!...
Dögöljön meg.
Két kódus csinál egy vásárt.

- Mit akar énvelem, idesapám? - ugrott elő Jóska.

Az öreg keserűen hallgatott.

- Felakasszam magam? - kiáltott a fiú.

- Akaszd fel!
Egy kötelet nem sajnálok tülled!

- Jóska, Jóska fiam - tördelte a kezét az anyja.

- Idesapám nem tudja, mit beszíl.

- Édes gyerekem!

Megszólalt a nagyanya:

- Hát bizony ennek nincs ideje.
Ha mán házasodni kell, hát van elég módos lyány!

Jóska odafordult, mint az űzött fiatal bika:

- Tudom én, hogy ez a baj!

- Ez hát! - szólt a nagyanya.

- Persze hogy ez! - szólt az apa is.

- Nahát, nekem pedig - ordította Jóska -, azt a megváltóját, nem kell más lyány, csak ipp az az egy lyány, akár van neki, akár nincs neki.

Ezzel kinyitotta az ajtót, kiment, s bevágta maga után.

- Megölöm! - ordította az apja - valahon egy büdös köjök van, megölöm!
Rám vágta az ajtót!

Le is ugrott az ágyról, hogy utánamegy, úgy fogták le.
Felesége, gyerekek csimpaszkodtak belé, és rémülten visították:

- Béni, Béni! - sírt az asszony.
- Édesapááám! édesapááám! - a gyerekek.

Hagyta magát elgyengítni.

Aztán lefeküdt, befordult a falnak, s elaludt.
Nem törődött vele, hogy két vagy három apró gyereket pakoltak be hozzá az ágyba, kit fejtül, kit lábtul.

Jóska pedig kiment az utcára, rágyújtott egy hegyes nótára:

- Nííí - mondták a szomszédok -, Darabos Jóska danol.
Hííj, de jaó neki.
Biztosan szerelmes.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE