Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móra Ferenc
A vadember és családja
Keletkezés ideje
1935
Fejezet
21
Bekezdés
1705
Mondat
3963
Szó
50092
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
LESZÁMOLÁS IFJ. FERENCCEL
Ferencem, kedves ,
tudom, hogy rendes nagyapa nem szokott éjfél után két óra kor leszámolást tartani a háromesztendős unokájával, aki tőle nyolc lépésre bizonyosan a jó Istent interjúvolja meg álmában, hogy milyen autója van őneki és a sofőrje visel -e nyáron bőrsapkát.
De látod, te nappal nem igen állsz velem szóba, mert neked min díg dolgod van, hol az én ásató-bakancsomat szereled föl autónak, hol a jégszekrény csapjában fedezi fel lángelméd a perpetuum mobilét.
És levelet se írhatok neked nappal, mert ösztönöd korán felismerte a családi törvényt, amely szerint csak az üres íróasztal a szép, ennélfogva hol a tintatartónak vetsz ágyat a dívánpárnákból, hol a tollammal adsz injekciót a mandulagyulladásos hintalovadnak .
Hát ezért vagyok kénytelen hajnalon innen, éjfélen túl váltani veled szót, míg pirosruhás Máriácskám rám mosolyog a falról és az ablakon bearanylanak az égi mezők csillagkavicsolt útjáról a Cassiopeia-szekér kerekei.
A leszámolást nem lehetett tovább halasztani , noha apapa olyanformán van a leszámolásokkal, mint az ő gyerekkorában a Mitetszik boltos bácsi volt e, ver e kedéssel, mikor leszámolt a galambosi csősszel .
- Elbántam a paraszttal, - dicsekedett a hetipiacon - hármat is ütöttem rá a kalappal, még ő énrám egyet a lőccsel .
Az én leszámolásaim is mindig úgy végződnek a mindenféle csősz bácsikkal és csősz nénikkel, hogy lőccsel hagynak helyben, mikor én kalappal aratok diadalt .
Hanem ez nem a te eszedhez való, kis druszám és miköztünk különben se lehet ilyesmiről szó.
Tegnap reggel nem találtam a kalapomat, tegnap délben nem találtam a bicskámat, ellenben te megtaláltad mind a kettőt és oly szerencsés kapcsolatba hoztad őket egymással, hogy a kalapom elvesztette kalapjellegét és csíkszedő lett belőle a fürdőkádban .
De nem a tegnap tette szükségessé a veled való leszámolást, Ferencem , kedves, hanem a ma, harmadik szüle tésed-napja, aminek örömére házunk hölgyei összehívták az alvéget , felvéget.
Láttam, hogy az ebédlőasztalon torta-havasok nézegetik magukat kávétengerekben s meg akartam tudakolni, hogy kötelező -e rám is a hajókázás, vagy én elvonulhatok valami habmentes kontinensre .
- Itt vagytok? - szóltam ki a szobámból .
Nem felelt senki.
Csak a konyha felől hallatszott mérges ajtócsapkodás, amiből nem volt nehéz kitalálnom, hogy ott szigorú nőnevelés van folyamatban.
De bizonyos közeli csörtögésből azt gyanítottam, hogy te drágám az ebédlőben éled világodat .
- Ferike!
Ferike -e!
Feriké-ém!
Fere-enc !
Három felszólításom a pusztában kiáltó szava volt.
Szokás szerint csak a negyedikre jelentkeztél .
- Tessék, apapa !
- Gyere csak ide egy kicsit .
- Adsz vajamit ?
- Nem én .
- Akkoj nem mögyök.
Mönjön nagyika .
- Hallottad, mit mondtam ?
- Hajjottad, mit mondtam.
Azéjt se nem mögyök.
Mönjön anyu .
Megcsörgettem a kulcsaimat, ahogy kis malacnak szokás a kukoricás szakajtót.
Arra a kilátásra, hogy megnyílnak előtted az íróasztal rejtelmei , revízió alá vetted előbbi határozatodat .
- Mingyáj bemönök, apapám.
Csak most dojgozok .
- Mit dolgozol, Ferencem? - döbbent meg nagyapai szívem .
- Csak csokojádét dojgozok a vendégöknek a kávéjukba .
Sohase gondoltam volna, hogy a csokoládé-gyártás ilyen borzalmas dolog.
Csak ott dudorodtál ki a kályhalyukból, ahol a leggömbölyübb vagy .
- Mit csinálsz, te anyagyász? - interpelláltalak meg .
Előbujtál feketén, mint a küldött ördög és tenyérkéidet kifelé fordítva magyaráztad :
- Nem játod, mennyi csokolá dét csinájtam mán?
Egy, kettő, hájom, sok csokojádét.
Nézd mög , apapa !
Megnéztem.
A kávétengerekben koromszigetek úszkáltak.
Mindnyájába külön külön kaparva a hozzátartozó ezüst-kanállal.
Mindig méltányoltam benned a rendszeretetet, amit bizonyosan nem től em örököltél, de most mégis rád acsarkodtam .
- Hej, tarrrka kutya tarrrka kaccskarringón kuttyorodott farrrka !
Ferencem, kedves, apapánál ez a legbőszebb kifejezése az indulatnak .
Eddig mindenkinek imponáltam vele.
A kitömött madaraknak a kultúrpalotában, mert azok meg se mertek moccan ni és a gyíkoknak a mezőn, mert azok rögtön ész nélkül elbújtak.
No azt nem mondom, hogy a villanyszámlák se mertek moccanni, vagy hogy a kalapos-számlák elijedtek volna tőle, de hát azok nem Isten teremtései .
Be kell vallano m, hogy neked se imponáltam a tarka kutya farkával, bár annyit megsejtettél belőle, hogy itt nem mézeskalács van a láthatáron .
Elkomorodott arccal néztél föl rám .
- Szójtál vajamit ?
- Szóltam ám .
- Te mög akajsz engömet vejni? - találtad el pillanatnyi szándékomat nálad nem szokatlan ihlettel .
Egy kicsit megszégyeltem magam és meggondoltam a dolgot .
- Majd nagyi, vagy anyu - léptem a csengőhöz .
Erre te gyors elhatározással végigvágtad magad a földön és kipróbáltad, milyen dekoratív hatása van a koromnak a s zőnyeg piros rózsáin .
- Akkoj én síjok .
- Kelsz föl mingyárt !
Vonogattad a vállad és arcocskád a tenyereidbe temetve pislogtál föl rám a kormos ujjaid közül.
És párját hasítottad az én kacskaringós farkú kutyámnak.
A legbecsületsértőbb kifejezést mormogtad, ami tőled telik .
- Hajagszom rád.
Csúnya vagy, mög macska is vagy, mög kutya is vagy .
Hát ez az, Ferencem, kedves, amit én nem bírok el szívfájdalom nélkül.
Hiszen lekutyúztál te mindnyájunkat egy esztendővel ezelőtt is, mikor a szőnyegen hemperegtünk .
Mindenkinek azt mondtad: ugassál, kutyukám!
Engem mindíg így szólítottál föl a kötelességteljesítésre :
- Kutya új, udatni!
Méjgesebben udasson, kis kutya új !
Nézd, én nem tudom, milyen érzés az, mikor valakit kormányfőtanácsosnak szólítanak, de ez tán még annál is különb volt.
Nagyon büszke voltam erre a kitüntetésre és úgy viseltem, mint más ember az aranygyapjas rendet.
Most már bevallhatom, mert vége van.
Kiestem a gráciádból.
Míg vadember voltál, tisztelted a tekintélyem.
Mióta a polgáriasodás útjára l éptél és a magad kezébe fogod a kanalat, azóta a nyoma is kiveszett belőled a tekintélytiszteletnek.
Kimondom úgy, ahogy van: destruktív lett a világnézeted, kis öreg és sehogy se akarod bennem a nagy öreget látni.
Se korom , se társadalmi állásom nem impo n ál többé neked s ami legfájdalmasabb, irodalmi alkotásaim iránt nem mutatsz semmi megértést.
A könyveimet leszedegeted ugyan a polcról, de csak gyakorlati célból: katasztrófának rakod őket a kis vasutad elejbe.
A multkor hallottam, amikor a Maris jóakarat ú figyelmedbe ajánlotta őket .
- Látja, Ferike, milyen szép könyvet írt az apapa.
Itt van rajta a képe is .
- Nem szép könyv, nincs benne autó - taszítottál odább a reális ember megvetésével és előhúztad azt az autó-árjegyzéket, amit az apádtól kaptál .
Nem b aj, kis druszám, én ezért nem haragszom és nem állok rajtad bosszút .
Nem adom át a történelemnek azt a honoráriumot, amelyben születésed napján szakértő kezek részesítettek, mint a csokoládégyártás reformátorát.
A jövő az enyém, fiatal ember és az előbb , a mikor beletutúztál álmodban az írásomba és bementem megnézni, hogy nem történt -e veled valami autó-szerencsétlenség, az igazat ismerő lélek mosolyával igazgattam rád a lerugdalt paplankádat :
- Ferenc, azért mégis leszek én még egyszer tekintély a te szemedben !
Tudod, kis pajtás, az úgy van, hogy amint az unokák nőnek, az apapák egyre kisebbek lesznek.
Egyszer a te apapád is olyan kicsi lesz, hogy bölcsőbe fektetik, fekete bölcsőbe és abban teszik kocsiba, üveges hintóba.
Kicsit furcsa lesz neked, hogy apapa elmegy kocsikázni és ez egyszer téged nem visz magával és mikor megcsókolod a kezét, ez egyszer nem veregeti meg az arcocskádat.
Talán várni is fogod vissza feketeországból, hogy megkérdezhesd tőle, mit hozott neked a zsebében, talán fehérhajú bácsikra rá fogsz kiabálni az utcán: "apapa "!
Aztán megszokod, hogy apapa már csak a falról néz le rád és oda is viszed a széket, fölágaskodsz rá és farkasszemet nézel vele.
Aztán a kép elfakul, elporosodik és neked más gondjaid lesznek, mint hogy azon törd a fejed et, melyik is volt ezek közül az öreg árnyékok közül, aki egyszer téged ifjabb Ferencnek hívott.
Akkor te már egész komoly Ferenc leszel és mindenféle ijesztő tudományokkal nézel farkasszemet az iskolában.
Köztük lesz az olvasókönyv is és abban lesz egy vers arról a kis fiúról, aki apapának hívta a nagyapját.
Mikor ezt a verset fölolvassátok, akkor a tanító úr odamegy hozzád és megsimogatja a buksidat és ezt mondja a többi kisfiúknak :
- Aki ezt a verset írta, gyerekek, az ennek a jó kis pajtásotoknak a nagyapja volt.
Most odakint alszik az Isten kertjében, holnap hozzatok mindnyájan egy-egy szál virágot, majd kivisszük neki, mert nagyon szerette a virágot .
Akkor mind odanéznek rád a többi kis fiúk, egy kicsit írigy csodálkozással és te először leszel büszke apapára, aki lám, olyan apapa volt , hogy még a tanító úr is megdícséri.
És akkor jusson eszedbe, Ferencem, kedves , hogy apapád azt tartotta: ez az egy a z, amiért még írónak is érdemes lenni .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE