Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Abafi
Keletkezés ideje
1836
Fejezet
38
Bekezdés
1313
Mondat
3234
Szó
53425
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
HÁROM HÖLGY
Mi rezzent úgy titeket ?
Rousseau
A Nagy térnek azon részén, mely a Torda utcától balra a Közép utca felé nyúlik , jelenben a faalkotmánytól jobbra esik, a többi házak közt kitűnik egy, közel a Közép utca elejét képező városházához, széles kiálló erkélyével.
Ablakai e gót mívű erkélynek, mely a magas, hegyes boltozatú kapu fölött vonult el, nyitva álltak, s három igen szép hölgyet láttatának.
Az első érdekes gyermekképű leányka, alig az asszonyiság előestéjén; az erkély párkányára könyöklött.
Úgy látszott, hogy a körüle történőkre nem sokat ügyel; haja művészi tekercsbe gyűrűdzék feje fölött, melybe néhány bogláros tő volt tűzve; a tekercs elejét gyöngyökből fűzött párta keríté körül.
Ez Csáki Gizella volt, árva hölgy gazdag házból.
E gyermeki alak mellett magas, karcsú, halvány nő állt, leírhatlan kellemű arccal.
Egy vala ez azon hajdani jelentő képek közül, melyeket régi köveken s pénzeken látunk még, s melyek szinte eltűntek az élők köréből.
Dús, sötét hajzat, keskeny, sima homlok, kiálló, hajlott orr, teljes ajkak, gömbölyű állacska, s a szemek nagyok, lángolók, sötétek.
A szép nőnek piros bársony folyt végig tagjain festői redőkben, s fején finom csipkékből lehelt főkötő nyugvék, melynek éléből arannyal hímzett fátyol szaladt végig termetén , festői árnyazatát képezve a jelentő alaknak.
Ilyen vala Mikola Margit, Gyulafiné!
Ki egyszer látta, sohasem feledé el e lelket s fajt mutató hölgyet.
Neme azon érdeknek, melyet ezen arc előidézett, nem volt oly érzelgő, milyet közönségesen igéző külső bájol elő.
Tisztelet, vonzódás, féltékeny tartózkodással vegyülve, olvadának össze a meglepő hatásra, melyet Margit teremte elő mindenütt, ahol megjelent.
A harmadik végre egy teljes, kerek arcú hölgy, inkább kisded, mint nagy.
A szűz egészség hajnala, mely e vidám jósággal teljes arcon veszteglett, a szelíd mosoly ajkai körül, a hófehér karok, e szépnél szebb gödrös kezecskék s az egész tömött , mégis csinos termet e bájos alaknak látásakor vágyakkal s gerjékkel tölté be a keblet.
Ez Zsombori Judit volt, a Mikola háznak közel rokona, s jelenben látogatóul Margitnál.
- Ki az a szép lovag, ki a Közép utca felől léptet csendesen felénk? - szól Gizella , fölemelve magát s hátrahajtva fejét Judithoz.
- Nem ismerem - felelt a kérdett egykedvűleg, kék válla gyöngyfüzérével enyelegve.
- Abafi Olivér - szólt azon mély ezüsthangon Margit, mely oly ritka s szinte közép a fiatal férfiú s az érett asszonyi hang között.
- Olivér! - kiált fel Judit rábámulva.
- Lehetetlen!
- Miért? - kérdé Margit, reá függesztve azon szempárt, melynek ha egyikét lehellené festő elefántagyarra, ki-ki ráismerne Mikola Margitra.
- Olivér? - kétkedett Judit.
- Az az Olivér, ki... de nem, nem!
- Igen, mondom - erősíté sajátságos hangnyomattal Margit -, ezer közül kiismerném.
- Nem vitatkozom veled, Margit, de ha ő, úgy nagyot változott.
Midőn utoljára láttam itt Kolosvárt, inkább csatlóshoz, mint Abafi-ivadékhoz hasonlított, s hogy nézett ki !
Egek, minő különbség!
- Külsőleg talán, de a lélek, mely annyira tévedt, mint az övé, nehezen változik - jegyzé meg Margit, mély sóhajt fojtva magába, melynek eltitkolása rózsákkal önté el halvány arcát.
- Ha valóban ő az?
De igen, igen! - mond Judit rejthetlen meglepetéssel.
- Már itt van közel; ő az!
Minden vonás az övé...
A pongyola, szennyes öltözet eltűnt, a halvány arc teljesebb; a durva pór gőgöt, a nemtelen tartást nemes büszkeség szelleme s úri mozdulatok válták fel.
S mégis ő az!
Nézd e szemjárást!
Minő vad, mondhatni kegyetlen tekintete!
Összeszorított ajkai szenvedélyre mutatnak: mégis minő érdekteljes ember ez az Olivér!
Mennyi férfiasság, mennyi erő!
- Eszembe jut önkénytelen - szól közbe Margit -, amit atyám oly sokszor mond Olivérről: "Meglássátok, ebből még ember lesz !"
- S miből gyanítja ezt az öreg úr? - kérdé Gizella.
- Sok erő van benne, szokja mondani - felel Margit -, tud akarni; s ki ezt tudja , abban reménylek mindig.
- Különösek vagyunk mi hölgyekül - jegyzé meg Judit fájdalmas mosollyal ajkai körül .
- Mi a rosszat is érdekesnek találjuk néha.
Miért utáljuk a hibákat oly határozottan másban, s miért érezzük szívünket önkénytelen meglepetve azon óhajtástól, hogy Olivérnek hibáit mentegessük?
- Ah - mond Margit -, ki áll oly fokán a tökélynek, hogy a mások hibáinak mentegetése ne szolgálna némileg önnyugtatására?
Te is örömest mented -e ki az Olivér hibáit, jó , szelíd angyal?
Önkénytelen szívéhez szorítá ekkor a Judit kezét, de szintoly hirtelen ereszté el , mintha megbánná.
- Ó, igen - szól ez -, szívemből.
- S Margitra tekintett eggyel azon mély tekintetek közül, melyek oly sokat mondanak, s mely láttatá, hogy ezt Judit nem célzás nélkül mondá.
Margit kezét nyújtá újra Juditnak.
Festői volt e kéznyújtás, mint minden mozdulata, s mindemellett nem keresett, hanem természetes, királynéhoz hasonlított a magas erkélyben, kinek egy kézszorítása boldogít, s ki azt nem látszatik tudni, s halkan hozzá hajolva mondá Juditnak:
- Csalatkozol, ártatlan, vidám teremtés!
Nem értesz engem.
Ah, én magamat sem értem!
Egy éles sikoltást tőn a kis Gizella, s lángba borult arcára tapasztá kezeit, mint aki hirtelen égő házat pillant meg.
Szólásra nyílt szája mintegy görcstől körülfeszítve láttatá összeszorított fogait, és sietve rohant a belteremekbe.
Margit és Judit kitekintenek, s fagylalt arcvonásokkal követék hirtelen Gizellát.
Néhány perccel eltávozások után egy semmitmondó köznapi cselédarc bámult ki az erkélyből, meredt szemekkel nézve szét; azután az ablakot gondosan bezárta s eltávozott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE