Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A havasok ura
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
10
Bekezdés
852
Mondat
1687
Szó
24627
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX.
A számítás természetesen bevált.
A móczok nem tagadták meg eredendő fajbeli sajátságukat, s este tiz órakor csakugyan megujitották az ostromot az északi sánczok ellen.
Balassa fölment a sánczokra s a hold fényében csakhamar meggyőződött róla, hogy a mai támadás jóval veszedelmesebb természetü, mint a tegnapi volt.
Az erdőség szélétől, végig a vizárkok egész széles területén, mindenütt látni lehetett őket.
Semmi kétsége nem lehetett abban, hogy a » Sinto « -hegyen táborozó oláhok a tegnapi ágyuzás hallatára azonnal fölkerekedtek és átváltva a pálfalvi völgyön, egyesültek a »Padura mare« felől operáló fajrokonaikkal , kiknek vezére a gyászos véget ért Opre Simeon volt.
Abban sem lehetett kétség, hogy ez az ujon érkezett oláh tábor nyilván a legszenvedelmesebb dühvel és boszuvágygyal értesült Opre haláláról s bizonyára mindent el fog követni, hogy a »vár « -at és védőit hatalmába keritve, a martalócz-vezér siralmas halálát véres megtorlással boszulja meg.
Balassa homloka egy pillanatra elborult.
Föltétlenül bizott székelyei vitézségében, a túlerő nagy törvényét a természet azonban senki kedvéért sem szokta megváltoztatni , valamint nem változik a nagyobb test vonzásának túlsúlya a kisebbre sem.
A hadi szerencsét persze szintén nem szabad figyelmen kivül hagyni, okos vezér erre azonban sohasem számit.
Véletlenek csak igen ritkán fordithatnak a valóságon, már pedig ezúttal az volt az aggodalmas valóság, hogy az ellenség száma négyszer akkora volt , mint a »vár« elszánt védőié.
Látták -e, nem -e a sánczokon várakozó székelyek is, hogy az ellenséges tábor tegnap óta aránytalanul megnőtt, Balassa nem tudhatta, ő maga nem szólt a dologról senkinek semmit.
Változtatni a veszedelmes helyzeten amugy sem lehetett volna: még veszedelmesebbnek feltüntetni pedig azzal, hogy magyarázatokba bocsátkozik róla, nem látszott tanácsosnak.
Akadhattak volna esetleg egyesek, a kiknek önbizalmát az ilyen rossz hir meglohasztja s harczi kedvüket kedvezőtlenül befolyásolja.
Bölcsebbnek látta tehát, ha hallgat.
Végigjárva minden ponton a sánczokat, megállt az ágyuk mellett s ezuttal már csak addig várakozott, mig az ellenség első csapatai lőtávolba értek.
A mint ez bekövetkezett, háromszoros éles sipjellel nyomban parancsot adott a tüzelés megkezdésére, mely egyszerre indult meg minden ponton és mindkét részről, mert a móczok szintén ugyanakkor kezdték meg az orditó hurrá-zástés a tüzelést.
Kaszás Mózes szokásos csendes mosolyával dirigálta ágyuit tüzelésre s néhány percz mulva már a két ércztorok is bőgni kezdett.
A pattantyusok ma jóval nyugodtabban szolgálták ki az ágyukat, mint tegnap.
A láz nagyban csökkent, az első tűzkeresztségen tul voltak s ezt azonnal észre lehetett venni a »munka« eredményein is.
A mennyire a sürü felhőkben szerte gomolygó lőporfüstben ugyanis kivehették, a lecsapó ágyulövegek sulyos pusztitást okoztak a móczok soraiban, makacsságukat azonban csak éjfélután tudták annyira megtörni, hogy soraik meginogtak s egyes pontokon a szenvedett nagy veszteségek következtében hátrálni kezdtek.
Ekkor egyszerre valami olyan történt, a mire Balassa nem számitott.
A heves küzdelem végsőig izgatta a sánczokon harczoló székelyeket; a kivivott siker pedig, a mint mondani szokás, kiforditotta őket a bőrükből, annyira, hogy még a legidősebb férfiak is elvesztették önuralmukat s helyet engedtek sziveikben a legvadabb szenvedélynek.
Előbb csak itt-ott harsant föl a felkiáltás, hogy vezesse őket nyilt ütközetbe a vezér, mert döntő csapást akarnak mérni az ellenségre, néhány percz mulva azonban már mindenütt föllángolt a vad szenvedély s oly óriási láz hömpölygött végig az összes sánczokon, hogy azt emberi tiltó szóval visszafojtani többé nem lehetett.
Maga az ősz Kaszás Mózes is lángoló szemekkel, vérvörös, lőporfüstös, kormos arczczal erősitgette, hogy igenis itt az ideje: döntő csapást kell mérni a móczokra és nem szabad megengedni, hogy - mint tegnap - uj erőgyüjtés végett ma is visszahuzódhassanak a »Padura mare« erdő védelme alá.
- Éljen a haza! orditotta szilaj hangon az öreg.
Az éljent az összes sánczokon átvették, s itt is, ott is kucsmák repültek a levegőbe , s a legszenvedélyesebb fölkiáltások harsogása vegyült össze a fegyverek ropogásával és a szakadatlanul dolgozó ágyuk mély dörgésével.
Balassa érezte, hogy talán legsulyosabb és legválságosabb perczeit éli.
Határoznia kellett, még pedig azonnal.
Gondolkozásra nem volt idő.
Jobbra vagy balra, de határoznia kellett.
Arcza sápadt és komoly volt; szive hangosan vert: 250 derék székely élete vagy megsemmisülése függött ettől a végtelenül nehéz pillanattól, mely minden ólomnál nagyobb súlylyal nehezedett érzékeire.
De csak egy pillanatig habozott.
A következő perczben már kardot huzott - első izben az ostrom kezdete óta - s messzehangzó éles, parancsoló hangon utasitotta a székelyeket, hogy ki fognak vonulni a kapun.
- Isten nevében, előre!
- Előre! hangzott végig a sorokon a szilaj fölkiáltás.
Az öreg Kaszás hirtelen beszüntette a tüzelést, kiadta parancsait, a kormos képü pattantyusok belekapaszkodtak az ágyukba; mások fölragadták a municziót és lerohantak a sánczokról, mint az ördögök.
Három percz alatt künn voltak a kapun, s ők kezdték meg elsőkül a tüzelést egy lankás magaslaton, jobbra a kaputól, alig négyszáz öl távolságból.
Utánuk fölfejlődtek a puskás székelyek is, s fegyvereik csakhamar szintén beleszóltak az ágyuk dörgésébe.
Gyilkos ütközet fejlődött ki.
A móczok makacs elszántsággal, csapatonként, vitézül vetették magukat a székelyekre... sok helyen a legvadabb kézi tusa keletkezett a tűzharcz között , melyben az ágyuk játszák természetesen a legnagyobb szerepet.
Az öreg Kaszás legénysége bizvást vetekedett gyorsaság dolgában az ördögökkel; olyanok is voltak végig kormos pofáikkal, vállig nekigyürkőzve, többnyire fedetlen fejjel, izmos barna tagjaik heves munkájában, mintha épen akkor lökte volna ki őket magából a feketének képzelt alvilág...
Ijesztőbben rútak bizonyára akkor sem lehettek volna.
Dőlt valamennyiről a forró verejték, s végigszántotta az arczukra tapadt lőporfüstöt, hogy ugy néztek ki egy lábig, mintha mesterségesen tetoválták volna őket ily visszariasztó maskurákká.
Az ütközet riadalmas lármája között természetesen Balassát is elkapta a fiatalság.
Az óriás termetü Ursa rövid negyedóra alatt kétszer is kivágta a móczok soraiból, szálfa karjainak bikaerejével valósággal lekaszálva a rárohanó oláh harczosokat, kik puskájának ütése alatt jobbra-balra buktak szét előtte, mintha villám sujtotta volna őket.
Háromnegyed egyre az embertelen ütközet sorsa eldőlt: a móczok minden ponton hátrálni, majd menekülni kezdtek.
A székelyek mindenütt utánuk egészen éjfélután két óráig.
Az ágyuzást ekkor fokozatosan beszüntették, majd véglegesen elhallgattatták .
Lassanként visszaszállingóztak az üldözésben kimerült székely csapatok is, s a hazavonulás és a sebesültek elszállitása megkezdődött.
Ez a munka egészen a reggeli órákig tartott.
Balassa összeszámitotta a veszteséget, mely megdöbbentően nagynak mutatkozott : negyvenkilencz halott maradt a csatamezőn és több mint százötven sebesült jelentkezett az összeirásnál - köztük tizennyolcz nehezen gyógyitható, veszedelmes sebbel.
Ursa öt sérülést számitott össze testén, maga Balassa hármat.
Az egyetlen, ki a székelyek jelentősebb férfiai közül sértetlen maradt, az ágyuk strázsamestere, az öreg Kaszás Mózes volt.
Az ellenség veszteségét nem számitották.
Futólagos szemmel felmérve a csatamezőt , hozzávetőleg háromszáz-háromszázötven lehetett a halottak száma; javarésze az ágyutűzben pusztult el, a mint ezt a borzalmasan összeroncsolt hullákon látni lehetett.
Mennyi sebesült mócz mentette be életét az erdőbe - arról senkinek sem lehetett még csak hozzávetőleges fogalma sem.
Bizonyos csak annyi volt, hogy ha sulyos áldozatok árán is - a martalócz tábor ezen a vidéken hosszu időre megsemmisitettnek látszott.
*
A halottak eltemetése másnapra maradt.
A kimerült székelység képtelen volt aznap eleget tenni ennek a keresztényi kötelességnek.
A kinek sebe volt, bekötözte, azután lefeküdt és étlen-szomjan aludt , mintha agyonütötték volna.
A végsőig kihasznált testi erő pihenést és megujhodást követelt; - ezt okvetlen meg kellett neki adni, különben beállt volna a csőd.
Ez volt az első eset, hogy egyetlen őrszem sem posztolt a sánczokon, s a kapura sem vigyázott senki.
Be sem volt zárva.
*
A következő borus és eléggé érezhetően hűvös szeptemberi napot a halottak eltemetése és a sebesültek gondosabb bekötözése foglalta le.
A kastély parkjában egyazon sirba földelték el az elesett székelyeket.
Balassa mondott rövid beszédet kihült tetemeik fölött, s küldött mély érzéstől áthatott gyönyörü imát az egek urához, kegyelmébe ajánlva a halottakkal együtt a további földi küzdelmekre idelenn maradott élőket is.
Aztán felhantolták a sirt, beleszurtak egy durván ácsolt keresztet, s a szertartásnak vége volt.
Béke és örökös csendes nyugodalom a holtakkal, az élők munkája más...
*
A ki a szabad székely csapat harczosait mostani állapotukban megpillantotta volna, aligha tudott volna elfojtani egy önkénytelenül felkivánkozó mosolyt.
Mert furcsa látvány volt biz az: több mint százötven bekötött fejü , bepólyált karu és lábu »maródi «, kiknek némelyikén öt-hat féle vászon és vattakötelék is volt, hogy akárhánynak csak a szeme, meg az orra kandikált ki a pólya közül.
Ám itt is bebizonyult, mint a forgandó élet más egyéb jelenségeiben is lépten-nyomon , hogy a közös nyomoruságot elviselni - aránylag - könnyü.
Az atyafiak sem sokáig maradtak komolyak és nem sokáig törődtek sebeikkel: a látvány , melyet kölcsönösen egymásnak nyujtottak, annyira fura volt, hogy rövidesen kivirult sziveikben a magyar ember ismeretes istenadta nagy talentuma: a humor.
Tréfát üztek formáik nevetséges furcsaságából, s harmadnapra már egynémely fütyörészést és kaczagást is bőven lehetett hallani, nemcsak panaszt és - adassék bocsánat az emberi gyarlóságnak - zamatos székely káromkodást.
Mert bizony az is kopogott, mint a jégeső, ha egyik másik atyafi túlontúl fölmérgesedett a sebe sajgása miatt, vagy elunta a piszmogást a kötözéssel.
Balassa fején is volt egy jókora kötés (a régi jóformán még le sem került róla, s már ujat kellett rá »alkalmazni «) a fiatal vezér azonban nagyon keveset gondolt a kapott vágásokkal - különben sem voltak valami jelentékenyek - mert sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatták.
Számot vetett a helyzettel és ugy találta, hogy bár a lázadó móczok egy jókora részétől megszabadult, a szomszédos falvak közelsége állandó veszélylyel fenyegeti a » vár « -at; - a boldogtalan véget ért Opre Simeonnak nagy igaza volt, midőn kevély fenyegetéssel a környék oláhságának számbeli erejére hivatkozott.
Hosszu ideig a »vár« földsánczai között megmaradni nem lehetett.
Nem főleg az élelem szűkös volta miatt, melyet e kiélt és kifosztott völgyben pótolni egyáltalában nem volt lehetséges.
Már pedig kenyér nélkül a leghősiesebb férfi sem állja ki tovább 3 napnál, - az éhség roppant nagy ur.
Hatalmasabb és kegyetlenebb a világ valamennyi zsarnokánál.
Az éhséget kikerülni, vagy megfutni előle - nem gyávaság, de a legelső katonai erény, a mi egy vezéri szerepre hivatott férfit ékesithet.
A ki mindig jól el tudja látni embereit - a legkiválóbb hadvezéri talentumok közül való, mert el tudja háritani a legsulyosabb akadályt, mely a hadvezetés sikerét biztosan és minden körülmények között megrontaná.
Balassa tehát hamar eldöntötte, hogy kihasználja a móczokon nyert ütközet előnyeit és a »vár « -at oly gyorsan fogja elhagyni, a mily gyorsan csak lehet, mielőtt a szomszédos oláh községek népe táborba verődhetnék, s megnehezitené az elvonulást Besztercze felé, a nagy havasokon át.
Ez okon maga köré gyüjtötte a székelyeket, s röviden tudtukra adta, hogy három nap mulva ki fognak vonulni a pálfalvi sánczokból, elhagyják a »vár « -at, s nekivágnak a havasoknak, összeköttetést fognak keresni a fejedelem reguláris és banderiális csapataival, hogy a zivataros idők további folyamán ők is szolgálják a Szüz Máriás Rákóczi lobogót, dicsőséggel és becsülettel.
Beszéde, melyet az udvaron összegyülekezett emberekhez intézett, nem mindenben találkozott helyesléssel.
A Rákóczi-zászló dicsőséges győzelmét egy szivvel óhajtotta valamennyi, a hitük szerint biztos védelmet nyujtó »vár« elhagyásának parancsoló szükségessége azonban nem ment be egy könnyen a kemény góbé koponyákba.
A szerencsésen kivivott ütközet diadalmámora nagy mértékben a fejükbe szállt.
Hangok emelkedtek itt is ott is, hogy készek az összes rumuny-ok ellen fölvenni a harczot és vagy elesnek utolsó emberig, vagy lebirják őket, de inkább az utóbbit hajlandók megcselekedni és meg is cselekszik bizton, ha itt maradnak a sánczok között.
Látnivaló, hogy ez nagyon magabizó, de nagyon helytelen dicsekvés volt.
A fiatal vezérnek eszébe se jutott, hogy letorkolja érte a vitéz lófőket: a kimondott határozathoz azonban ragaszkodott.
Három nap mulva kiüritik a »vár « -at, punktum, igy akarja, tartsa tehát magát mindenki ehhez, különben visszaadja nekik a vezérséget, s aztán ám lássák, miképpen boldogulnak.
Ezt nem akarták a góbék.
Az öreg Kaszás kivált soraikból, s leemelve szép, öreg fejéről a föveget, beszédet mondott a többiek nevében is.
Előadta, hogy bátorság dolgában nincs köztük különbség , a legifjabb atyafi is csak oly emberségesen megállja helyét, mint a legidősebb - tudás dolgában azonban igenis van.
Készségesen elismerik, hogy Balassa többet tanult , ennélfogva többet is tud, mint ők - a vezéri dignitás tehát ő nála van a legjobb helyen.
- Ne tessen tehát zokon venni, tekintetes Balassa uram - fejezte be beszédét az öreg - ha egynémelyik ebben a gyülekezetben gyorsabban jár a nyelvivel, mint a fejivel és elkuruttyolja magát akkor is, ha a prücsök sem kérdezi, - mink, korban öregebbek és észben tehetősebbek tudjuk, hogy vitézlő hadnagy uramnak igazsága vagyon - kenyér nélkül nem lehessen megélni - és aképen fogunk cselekedni, a mint az imént kommendálni tetszett.
A ki okvetetlenkedik és erőnek-erejivel itt akar maradni: Jézus vele, maradjék itt és egyék füvet, ha akar.
Leveszszük róla a kezünket!
- Nem kényszeritek senkit - válaszolta nyugodtan az ifju - de azt komolyan kijelentem, hogy ha még egy kifogást vagy ellentmondást hallok: azonnal itt hagyom kendteket és elindulok egymagam a magam utján, a merre a józan ész parancsolja.
- Mink is azon az uton megyünk, Balassa uram!
Erre fölharsant egyhangulag a lelkes fölkiáltás:
- Éljen a vezér!
Többé egy szó sem hangzott.
Az ifjabbak engedelmesen követték az öregebbeket, s a » vár« kiüritésére az előkészület még aznap délután megkezdődött.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE