Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrahám Ernő
Csillagok a Tiszában
Keletkezés ideje
1914
Fejezet
32
Bekezdés
2324
Mondat
5504
Szó
49430
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
A nagyfejüek
Nem annyira a szerző, mint inkább az akadémikusok és mások érdeme folytán aktuális mese felnőtteknek.
*
Nőtt egy tengeritáborban egy kis disznótök.
Kukorica Jancsi.
Olyan helyes kis jószág volt, hogy a virágok, nem győzték nézni.
- Milyen kedves teremtés, - gondolta a szarkaláb s felé bólintott.
- Milyen szép gömbölyü termete van, - gondolta a bársonyvirág s rámosolygott.
- Milyen szerény, udvarias, - gondolta a vasvirág s felé fordította valamennyi virágját.
Szép napfényes, harmatos reggelü hetek következtek s Kukorica Jancsi csak nőtt, hizott s lassan-lassan egész tekintélyes árnyékot vetett.
A virágok azt gondolták, hogy kár Kukorica Jancsiért, hogy annyira elhizik, kisebb korában sokkal kedvesebb teremtés volt, de azért így is mind szerelmesek voltak belé .
Kukorica Jancsi pedig nem törődött se a virágokkal, se mással, csak nőtt, egyre nőtt.
Egy délben arra vetődött egy ürge.
Mikor meglátta Kukorica Jancsit, csodálkozásában mind-járt felül a hátulsó két lábára s elkezdte a bajuszát pödörgetni.
- Na, - mondta önkéntelenül, - sok disznótököt láttam már, olyan nagyokat is, mint egy-egy hordó, de ez itt egész bizonyosan a legnagyobb disznótök az egész világon.
Mikor ezt hallották a virágok, rögtön abbahagyták a nyájas, bizalmas mosolygást s tisztelettel, félénken nézték Kukorica Jancsit.
Az ürge pedig zavartan izgett-mozgott, gondolkozott, hogy kössön ismeretséget Kukorica Jancsival?
Végre nekibátorodott s egy utolsó bajuszpedrés után kihuzta magát s udvariasan mondta:
- Ha meg nem bántom uraságodat, én az ürge vagyok s nagyon szeretném tudni, kihez van szerencsém, hogy tisztelhetném?
- Kukorica Jancsi vagyok, - mutatkozott be a tök s azt gondolta, hogy nagyon kedves , udvarias teremtés az ürge.
- Uraságod nagyon, de nagyon okos lehet - mondta az ürge.
- Honnan gondolja? - kérdezte Kukorica Jancsi.
- Csak onnan, hogy olyan nagy teméntelen feje van.
Én azt hiszem, uraságodnak van a leg-nagyobb feje az egész világon.
- Fejem az van elég nagy darab! - hencegett a tök s úgy igyekezett, hogy magasabbra tartsa.
- Oh, ha nékem ekkora fejem volna! - sóhajtott az ürge.
- Oh, kérem, - mondta a tök, - én nagyon meg vagyok elégedve a magam fejével.
- Meg is lehet, - áradozott az ürge, - bizonyosan tudományos pályára tetszik készülni.
- Oh, én már egészen készen vagyok a tanulmányaimmal, - felelte a tök.
- Akkor talán valami állása is van már, bizonyosan egyetemi tanár, vagy akadémiai tag...
- Még nem, - magyarázta a tök, - de mihelyt megszervezik az okszerü töktenyésztés tanszékét, bizonyosan engem fognak meghivni rá.
- Egészen bizonyos, - mondta az ürge s a virágok még nagyobb tisztelettel néztek Kukorica Jancsira és mikor az visszanézte őket, már nem mertek rámosolyogni, hanem félénken lesütötték a szemüket és nagyon butának érezték magukat.
Az ürge pedig kapta magát s elhordta a hirét az egész határba, hogy milyen okos teremtés Kukorica Jancsi.
Akkora feje van, mint egy kétakós hordó s telistele van ésszel.
A kutya, a csirke, a pillangók, az egér, a libák, a cserebogár, szóval mindenki, aki számít, elzarándokolt Kukorica Jancsihoz, hogy megbámulja, de egyik sem merte megszólítani, féltek, hogy bolondot találnak mondani s kineveti őket Kukorica Jancsi.
Kukorica Jancsi pedig ezt gondolta: - Jó volna ugyan egy kicsit beszélgetni, mert rettenetesen unom magamat, de ilyen ostoba teremtésekkel csak nem állok szóba? - s hallgatott, gőgösködött, pöffeszkedett.
Teltek a napok s egy délután a tengeri-földön jártában az ispán észrevette Kukorica Jancsit.
- Hű, de nagy bolond termés! - csudálkozott s a lábával odébb mozdította, hogy jobban lássa.
- Bevitetem én ezt, - folytatta, - mert még el találják lopni.
Bement a tanyába, Kukorica Jancsi pedig dohogott, indulatoskodott rettenetes haragjában:
- Ostoba butája! - gondolta s valamennyi bibircsókja rézvörösre gyulladt a méregtől.
- Ahelyett, hogy szépen leemelné a kalapját s így köszönne: Kezét csókolom, Kukorica tanár ur, hogy szolgál a drága egészsége? - a lábát dörzsöli hozzám!
S még azt meri rám mondani, hogy: nagy bolond termés, mikor husz akkora fejem van, mint néki!
Hiába , paraszt volt, buta paraszt!
Az látszik meg rajta most is, ispán korában.
Az ispán semmit se tudott minderről, hanem kiküldött egy szekeret s behozatta Kukorica Jancsit.
- Na, most bizonyosan az egyetemre visznek, hogy tanítsak, - gondolta Kukorica Jancsi , mikor a béresek a szekérre tették.
De bizony nem az egyetemre vitték, hanem az ökör-istálló padlására.
- Oh, de érdekes ez az egyetem, - gondolta Kukorica Jancsi, - olyan poros, olyan régi itt minden, csupa lom, csupa ócska, elavult dolgok.
Igazán élvezet itt tartózkodni egy magam-fajta konzervativ gondolkozásu tudósnak.
S ebben igaza volt Kukorica Jancsinak, mert törött ekevasak, lőcsök, rossz zárak , béklyók, üvegek, szegek, járomfák s hasonló lim-lom volt felhalmozva a padláson .
Kukorica Jancsin kivül egy pár egér, meg egy bagoly lakott a padláson.
Az egerek ócska bőrt rágtak.
- Igazán tudósok, - gondolta Kukorica Jancsi, - ócskaságokon rágódnak.
Hazajött a bagoly, az egerek mindjárt elbujtak.
Kukorica Jancsi érdeklődve nézte a baglyot.
Szerette volna ismerni, de azt gondolta, a bagoly kisebb fejü, hát az mutatkozzon be elébb.
A bagoly csakugyan be is mutatkozott:
- Én a bagoly vagyok, egyetemi magántanár, királyi tanácsos s azt hiszem, Kukorica János urhoz, a kiváló tudóshoz van szerencsém.
- Az vagyok, Kukorica János s magam is meg vagyok róla győződve, hogy csakugyan kiváló tudós vagyok.
- Oh, kérem, ekkora fejjel egészen biztosan, - hizelgett a bagoly.
- Én is tudok valamit, mert egész éjszakákat töltök tanulással s nékem is elég nagy fejem van, de mégis szeretném tudni, hogy uraságod hogy tett szert akkora rengeteg fejre és tudományra?
- Én kérem?
Ültem az indámon, - felelte a tök.
- És mit csinált?
- Mi egyebet csináltam volna?
- Ült és gondolkozott...
Nem?
- Dehogy, kérem.
Csak ültem, ültem és ültem.
- És nem gondolkozott.
- Minek az?
Én sose szoktam gondolkozni.
Bolond ember, aki gondolkodik.
- Oh, kérem, én az ellenkezőjét tartom.
Az okos emberek szoktak gondolkodni.
- Ugyan kérem! - magyarázta a tök.
- Hisz a gondolkodás fárasztó s csak a bolond fárasztja magát, nem egy igazi tudós.
Erre nem tudott mit felelni a bagoly s csak nagysokára szólalt meg:
- És mindig csak ült tudósságod?
- Ültem.
- Egy helyben?
- Egy helyben.
- Kár.
Ha világot ment volna látni, még sokkal okosabb lehetne.
- Oh, én már nem lehetek okosabb, - felelte öntelten Kukorica Jancsi.
- Különben is én törté-nelem- és földrajztudós vagyok, tehát teljesen felesleges, hogy utazzak.
- De, kérem, nagy dolog az látni, tapasztalni.
Tetszik látni, én azért vagyok olyan okos, mert minden régi oduba bekukkantok.
De a kerék például nálam is okosabb, mert az az egész világon minden országutat bejár s mindent lát, hall.
- Ugyan kérem!
Bolond beszéd az egész! - mondta a tök bosszusan.
- A kerék utazhat, mert az találhat magánál okosabb teremtést s hasznára lehet.
De minek utaznék én, mikor egész biztos, hogy én nem lelek magamnál okosabbra.
A bagoly nem mert válaszolni, hanem azt kérdezte, miféle könyvön dolgozik most Kukorica ur.
- Egy nagy munkát akarok irni, - felelte Kukorica Jancsi.
- Borzasztó érdekes és aktuális dolog.
S nagyon közérdekü téma.
- És mi lesz a cime? - kérdezte a bagoly áhitatos hangon.
- Elárulhatom, de csak Önnek, mert félek, hogy ha hire menne, elirnák előlem .
Harminckét-kötetes munka lesz, a cime: "A parafadugó története Magyarországon a tizenharmadik szá¬zad-ban, különös tekintettel a Haiti-szigetek közgazdasági jelentőségére ".
Már három fejezetet ki is ollóztam a parafaszakirodalomból.
- Nagyszerü munka lesz, régen érezhető ürt fog betölteni tudományos irodalmunkban. - mondta a bagoly őszinte elismeréssel s hódoló tisztelettel nézett Kukorica Jancsira.
A tök pedig úgy felfujta magát gőgjében, hogy többet egy szóra sem érdemesítette a bagolyt.
Lent az ispán ezt mondta a béresnek:
- András, ha már felmennek a padra, hozzák le azt a nagy ménkü disznótököt, lökjék a góré alá s délután majd felvágjuk a disznóknak.
Lehozták a tököt, a góré alá vetették.
- Itt már világosabb van, - gondolta Kukorica Jancsi elégedetten.
- Hiába, nem árt, ha az ember a tudományok ódon, homályos csarnokából néha napvilágra kerül.
Körülnézett.
Egy régi borona s egy töröttfoku kerék hevert mellette.
Talán ez lesz az a hires kerék... - gondolta, de nem szólt.
A kerék nem volt olyan rátartós, bemutatkozott:
- Én a kerék vagyok, - mondta, - egyetemi tanár, a földrajzi tudományok doktora, udvari tanácsos és azt hiszem, tudósságodban Kukorica János urat tisztelhetem.
- Én vagyok, - felelt a tök röviden, gőgösen.
- A bagoly sokat beszélt már uraságod nagy tudományáról, hatalmas fejéről s nagyon örülök, hogy korunk legokosabb teremtésével megismerkedhetem.
- Uraságod se néz ki éppen műveletlen egyénnek, - ereszkedett le Kukorica Jancsi.
- Oh, kérem, én sokat tudok, mert örökösen uton voltam, bejártam minden országutat s egyebet se csináltam egész életemben, csak forogtam és annyit láttam, tapasztaltam, hogy még most is szédül belé a fejem.
- Talán inkább a sok forgásban szédült el? - vélte a tök.
- Nem, méltóztassék elhinni, a sok tanulás szédítette meg, a tudás.
- Ugyan kérem, - mondta a tök, - ha valaki, hát én már csak eleget tudok ekkora fejjel és mégse szédülök.
Hanem én nem is forogtam ám!
- Hát akkor, hogy utazott uraságod? - csudálkozott a kerék.
- Mert hiszen uraságodnak nincs lába s csak görögve mehetne tovább.
- Én egyáltalában nem utaztam, - mondta gőgösen a tök.
- Az csak annak szükséges, akinek tanulni kell.
De én már mindent tudok.
- Tessék elhinni, szükséges az utazás.
Én például mindent annak köszönhetek.
Ha nem utaztam volna annyit, nem lett volna belőlem a világ legelső térképrajzolója.
Amit tudok, mind az országuton tanultam meg s most már olyan tudományos hirem van, hogy az emberek arra, akit nem értenek meg, mert okosabb náluk, azt mondják: eggyel több a kereke.
- Az semmit se jelent, - kicsinyelte a tök a kereket.
- Igen, ha azt mondják valakire , hogy tökfejü, az már valami!
A kerék le volt főzve.
Ezt mondta:
- Kérem, én nem tudok vitatkozni s amellett az én irodalmi munkásságom "a kocsikenőcs befolyásáról az égi testek mozgására" számba se jöhet az Ön készülő nagyszerü parafadugó monográfiája mellett, de van nékem egy barátom, a gólya, az akadémiai tag, valóságos belső titkos tanácsos, udvari szállító, az még nálam is sokkal okosabb, mert én csak a tengerig tudok menni, ott vége az országutnak, de a gólya a tengeren is átrepül, minden telet Afrikában tölt, az majd bebizonyítaná, mennyire szükséges az utazás.
- Hol van az a barátja? - kérdezte a tök.
- Ott áll éppen a kémény tetején, - mutatta a kerék.
Kukorica Jancsi fölnézett a kéményre s megvetően mondta:
- A gólya?
Na hiszen!
Hisz' bolond az!
- Dehogy, kérem, - védte a kerék, - hiresneves tudós.
A boszorkánysághoz is ért , kigyót-békát kotyvaszt.
Hires könyveket is irt "A boszorkánypörökről, a gyermeknevelésről és az európa-afrikai kereskedelmi utakról ".
Nagyon okos személy.
- Nem is lehet okos, mert most is féllábon áll, pedig mind buta, aki féllábon fárasztja magát, mikor kettő is van néki, - ellenkezett a tök pöffeszkedve.
- Bizonyosan a lábujjait számlálja, - védekezett a kerék, de maga se hitte.
- Azt hiszi? - biggyesztette magát a tök kicsinylően.
- Bolond jószág az, mondom.
Igen , ha akkora feje volna, mint nékem, akkor igen!
Többet nem szólt, csak hallgatott s a kerék nem merte zavarni.
Odajött az ispán meg a béres.
- Vágja csak a földhöz ezt a nagy bolond tököt, - mondta az ispán.
A béres megfogta a tököt s földhöz vágta Kukorica Jancsit, hogy mindjárt ketté szakadt.
Meglátta a kakas, kukorékolni kezdett:
- Kukuriku, kukuriku, nem is volt okos Kukorica Jancsi, mert üres volt a feje, csak kivülről látszott nagynak!
Odagyült a kis kakas hiradására mindenki, aki számit.
A kutya, a tyuk, az ürge, a pillangók, a macska, a cserebogár s a többiek s hirét vitték az egész határba, hogy milyen üres volt a Kukorica Jancsi feje s hogy egy mákszemnyi ész se volt benne.
- Jaj, de buta teremtés lehetett, - mondta mindenki - s mégis hogy pöffeszkedett.
Tette magát, hogy ő találta ki a spanyol viaszt, pedig tán még olvasni se tudott.
Szégyelte magát Jancsi s örült, mikor a disznók enni kezdték:
- Legalább meghalok, - gondolta - s nem kell szégyenkeznem.
A disznók pedig jóizüen megették Kukorica Jancsit s az ürge elvitte halála hirét a szarka-lábnak, a bársonyvirágnak és a vasvirágnak.
Azok összebólintottak:
- Kár érte, - sóhajtották, - köztünktartózkodása utolsó idejében ugyan nagyon felfuvalkodott s ránk se nézett, de fiatal korában kedves, udvarias fiatal ember volt.
Azután elkezdett velük játszadozni a napsugár s másnapra már egészen elfelejtkeztek Kukorica Jancsiról.
S vigan bólingattak egymásra a friss szellőfuvásban.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE