Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
A győzhetetlen.
A kelő hold világló fehér fénye átlátszó ezüstös párával lehelli be az őserdők lombsátorát.
A feltámadó hüvös szellőtől megrezdül az alvó lombtenger és zizegő sóhajtás száll végig a rengetegen.
Az őserdő most kezd ébredezni, mert a szellőlebbenésre feljajdulnak egymásután az Ai sikoltó kiáltásai s a Criangók, Ibijauk hörgő hangjai versenyre kelve a nagy éjjeli baglyok huhogásával; a Tatuk és Armadillok csontpánczéljai zörögnek és mikor másodszor, harmadszor jajdul fel a Whip - poor - Will - madár, akkor már az erdők is lerázzák magukról az álmot és felharsan az az ezerhangu hangchaos, amely recsegés, bömbölés, jajgatás , orditás, visitozás, sziszegés, hahotázó röfögés és a sirás ezerféle vegyüléke.
A légben fekete kisértetekként óriási denevérek suhannak el, a vampyrok pedig ama nagy dogwood-fát rajozzák körül, melynek fehér virágfüzérein óriási éji pillangók hintálódznak, részegen, megittasodva az ezerféle illattól.
De legmozgékonyabb élet van egy kis üde, édesvizü tó körül, amelyet egyfelől óriási mocsárcziprusok árnyékolnak, másfelől pedig a legbujább és legtarkább növényélet körit.
A forró, tikkasztó nap után a környék egész állatvilága ád itt egymásnak találkozót.
Pocskolás, locsogás, szürcsölés, lafatyolás összekeveredett hangjai teszik zajossá a tópartot.
A viz mind hullámzóbb, mint terjengősebb gyürüket vet s hintálja a mesésen szép Viktória regia másfélöles átmérőjü gömbölyded leveleit, óriási virágait, amelyekben, mint valami rózsaszinü fészekben, kékszárnyu apró kacsák pihennek; krákogó, boszus hangon sivitanak fel a nagylábu Jaszunák és Psophiák, amelyek éji tanyájukat a nagy leveleken, féllábon álldogálva ütötték fel és most levélről-levélre ugrálva , pattogó, trombitaszerü hangon adnak kifejezést boszuságuknak.
A viz gyürüzésére, a locsogás, prüszkölés és szivattyuzás zajára, a mocsárcyprusok rejtekéből, méltóságosan szántva az ezüstös hullámokat, a tó királynője, a hófehér, feketenyaku hattyu jő elő s karminpiros csőre és homloka rubinként fénylik a fehér, ezüstös fényben.
Lassu méltósággal , leirhatatlan kecscsel kerüli meg a tavat, azután ujra eltünik árnyas rejtekében, a mocsár-cyprusok aláhajló boltozata alatt.
Mind-mind több, mind változatosabb lesz az állatvilág; a sekélyes vizben egy idomtalan, majd tehénnagyságu állat hengergőzik; csettegő, jóleső röfögéssel frecskeli a vizet vastag, fekete bőrére, mig rövid, az elefántéhoz hasonló orrmányával a legfurcsább mozgásokat cselekszi.
Körülötte ugrándozik s jókedvüen pocskol a vizben bornya, anyjához hasonló, kis, fehércsikos állatka és prüszköl.
Ez az uj világ elefántja, a tapir (Tapyrus americanus ).
Az anya jóizüen ropogtatja a vad czukornád és a kövér mocsári növények nedvdus hajtásait; a kis bornyu szopik.
Bár a hold teljes világát árasztja mindenre, az állatsereg még sem veszi észre, hogy egy óriási árny zaj nélkül csuszik a tó felé.
Nagy fejéből - mint páros gyertya, világlanak elő zöldfényü szemei... s egyszerre - olyat orditva, mint a csattanó mennydörgés - a sürüből kiszökken, s a tapirra veti magát.
Ez a rémület és fájdalom hörgő orditásával bukik térdre a reáomló iszonyu teher alatt, maga alá temetve bornyát, a megriadt állatsereg pedig a rémület vad, eszeveszett robajával menekül a szélrózsa irányába mindenfelé s még az elébbi ezerféle hangchaos is elhallgatott, mintha egyszerre kettévágták volna - és csak bugyborékoló, szaggatott halálhörgés, tompa, dühös mormogás hallatszik a rémület csendjében.
Átharapott nyakkal, orrán, száján vért okádva hever a tapir hullája a sekély vizben, alatta agyonnyomott bornya végsőt vonaglik... s e vértokádó tetem felett pedig - gyürüzött farkát idegesen csóválva, áll az amerikai erdők királya, a vérszomjas jaguár!
( Felis onza ).
Győzelme érzetében, rettentő körmeit a tapirba vágva áll, szikrázó szemeit a bokrok sürüjébe meresztve , néhányszor mennydörgő hangon ordit fel, intve alattvalóit, hogy egyik se közeledjék.
Sárgás szinü, barna foltokkal gyürüzött bundája ragyog a holdfényben, iszonyu torkából forró pára gőzölög s fehér fogai villognak; - egy rántással a partra vonja a tapir hulláját, azután orditását megelégedő morgássá halkitva, kezdi tépni, szaggatni s a kiömlő vért serczegve nyaldosni.
Talpának egy rántásával felszakitotta áldozata hasát, s legelőször is a májt és a veséket habzsolja.
Egyszerre felüti fejét és figyel!
A távolból, mint elenyésző égzengés, egy prédaéhes társának tompa , meg-megszakitott orditása döng.
Szaglálódva, mint egy haragvó macska , szökdel a sürü felé, majd prédájához tér vissza; de szikrázó szemmel és borzalt szőrrel hátrál egy keveset, mert a tapir hulláján egy hegyeses orru , kis, macskanagyságu állatkát talál, mely dus, vastag farkát felemelve , kihivólag, apró fogait vicsorgatva, fenyegeti, a helyett, hogy elfutna.
Mennydörgő orditással, farkával oldalait csapkodva, tátott szájjal lapul le , hogy egyetlen ugrással, egyetlen harapással marczangolja agyon e kis vakmerőt.
De ez ettől sem ijed meg, hanem farkát még magasabbra csapva, felé fordul... s a másik pillanatban ez óriási, vérszomjas bestia, amely egy ökröt egy harapással öl meg, ugrásával egy bikát képes összeroskasztani és amely réme embernek, állatnak... a düh leirhatlan orditásával s az ijedtség vak, eszeveszett rohanásával fordul meg s rohan, törve-zuzva mindent, a sürüség felé, éhesen, otthagyva prédáját.
Igen is, ez a macska nagy, hófehér és szénfekete szőrü állatka szalasztotta meg a vérszomjas állatkirályt, s daczára annak, hogy csillogó szemei , hegyes, mozgó orrocskája, dús, lombosszőrü farka, egyikévé teszik a legcsinosabb állatkáknak, mégis fut előle minden élő: ember, állat, mert ez legfélelmesebb állata az Ujvilágnak!
Legyőzi, megszalasztja minden támadóját, minden ellenségét, mert hát ő a Surilho, vagy mint az indiánok nevezik: a Talcapzetzl: "a győzhetetlen ".
A Surilho (Mephitis suffocans) a ragadozók rendjébe, a nyestek családjába, a büzlő-borzok alcsaládjába (Thiosmus) s Büzlők (Mephitis) fajához tartozik s ugy Észak-, mint Dél-Amerikában (bár itt gyérebben) fordul elő, s rettentő fegyvere a fark alatt lévő mirigyeiből áll, melyek penetransul büzlő folyadékkal vannak telve.
Ennek hatása leirhatatlan.
E folyadékot oly ügyesen tudja ellenségeire, támadóira lövellni, - sokszor 3 öl távolságból is, hogy sohsem hibázza el czélját.
Napszállat előtt vidáman buvik elő lyukából s apró, bukdácsoló ugrásokkal szökell ide s tova, keresgélve, majd a faderekakra szökik, majd ágaskodva , lompos farkát zászlóként lebegtetve, szökdécsel, orrocskájával minden irányban szaglálódva.
Bármiféle ellenség közeledjék is, nem szalad, nem buvik el előle, hanem nyugodtan, egész közelre bevárja, - ugy hogy az ember kézzel is megfoghatja - rettentő fegyvere tudatában, s a másik pillanatban azonban, farkát magasra csapja, - olyan sugárban, mint a fecskendő, lövelli iszonyu nedvét támadójára.
E nedv büze leirhatatlan, elképzelhetlen !
Valósággal heves szivdobogást, szédülést, fuldoklási rohamokat, főfájást és eszméletlenséget idéz elő, párosulva hányinger, öklendezés és köhögéssel, a csupasz bőrre jutva, gyulladást, a szembe kerülve, veszélyes lobot idéz elő , mely vaksággal végződhetik.
Ha rothadt káposzta, fokhagyma, Asa foetida, valamint egy rothadó testekkel telt gödör iszonyu büzét érezzük, még akkor sem tudjuk megközelitőleg sem elképzelni a Surilho nedvének a szagát!
Sem ember, sem állat nem képes azt elviselni, mondja Audubon, a nagy természetbuvár, sőt még maga ez állat sem tudja nedvének pokoli illatát eltürni, mert a párzás idejében, mikor is egy nőcskét öt-hat himecske szokott ostromolni s ez sokszor öt-hat napig is kisérteti és kéreti magát imádóitól, egyik-másik visszautasitott him ugy a nőstényt mint a boldog választottat boszujában lefecskendezi, mire ezek nyargalnak egymástól és a jövő évi párzásig, mig csak e nedv utolsó atomja is el nem párolog, remeteként, magánosan élnek, mert egy fajrokon sem türi meg őket közelében.
De minden leirás és minden fejtegetésnél jobban illusztrálják e kis szörnyeteget a következő példák:
" A Hudson-öböl déli részén egy, csak a prémvadászoktól látogatott vendéglő-farmban szállt meg Audubon egy izben vizsgálódásai között.
Odaérve , épen derekas csetepatét hallott.
A veszekedő, kövér néger szakácsné erősen dult-fult, mert valami állat a hust a kamarában össze-vissza rágta már pár nap óta mindennap.
A kamara a ház közepén volt.
Éjféltájban lámpavilágitás ébresztett föl.
A kövér szakácsné ment ki mécscsel kezében, nagy dörmögve , mert a kamarában gyanus zörejt hallott.
Én is utána mentem s benyitva, a kamarában az ürüczombok és egy széttagolt szarvas között, egy kicsinyke állatot láttam rágcsálni, amely fénylő szemeit ránk meresztette.
Jessy, a szakácsné, nagy mérgesen felkapta a keze ügyébe eső ürüszivet s ezt vágta a macskának nézett állatkához.
A mi ezután következett, az leirhatatlan !
Egyszerre oly iszonyuan öldöklő fojtogató szaggal telt meg minden körültünk , hogy fulladozva, szédelegni, tántorogni kezdtünk.
A kövér néger szakácsné oly iszonyu hangon hörgött, mintha valami vadállatot fojtogatnának és az ajtószárfába kapaszkodott, hogy le ne rogyjék.
A tehenek, lovak, kecskék bőgni kezdtek s kötőféküket rángatták és szaggatták el s egészen megvadultak; a baromfiak, galambok támolyogva, süketitő zajjal s ijedten menekültek; az egész ház rengett a lármától s a megvadult állatok dobogásától; a macskák, kutyák vonitva, miákolva menekültek ki a házból s ezekkel menekült eszeveszetten minden élő s orditva menekültek Jessy asszony, férje és két fia a három szálló vendéggel együtt.
Én is majdnem négykézláb jutottam el a kapuig, mert oly szédülés és hányás fogott el, hogy nem birtam egyenesen állni.
Valamennyien az éjszaka közepén a szomszéd ligetbe menekültünk, a hol lobogó tüz mellett vártuk a reggelt.
Reggel pedig a kamrában levő minden élelmiszert s a kamra hátulján lévő ólat el kellett égetni, mert az iszonyu szagtól nem lehetett semmit sem használni; sőt még a házban sem lehetett megmaradni, mert a kimenekült lovak és szarvasmarhák kitépték magukat gazdáik kezéből, mikor vissza akarták ólaikba vezetni, ugy hogy - szerencsére nyár lévén - egész télelőig a liget előtt egy uj , ideiglenes tuskóházat kellett építeni, mig amaz iszonyu szag el nem párolgott a lakóházból."
Hogy minő tartós, elpusztithatlan, pestises erejü szag ez, arról Siedhof német ültetvényesnek volt alkalma meggyőződni.
Ennek két fia ugyanis alkonyattájban sétálni ment a farmtól nem messze fekvő pamutfaligetbe.
Az egyik testvér hátrább maradva, látta, hogy bátyja nagy örömmel integet neki, mert egy nagyon csinos, kis állatkát látott ugrándozni s keresgélni a bokrok között.
A többit, az ifjabb testvér így adja elő: "A kis állatka , mikor bátyám feléje ment, nem futott el, hanem csendesen bevárta, sőt meg is hagyta magát fogni, de a másik pillanatban orditva eresztette el s mint a villámütött esett össze fuldokolva.
Én segélyére akartam sietni, de valami rettenetes szag annyira elkábitott, megriasztott, hogy hazafelé futottam .
Néger szolgánk mindjárt tisztában volt az esettel, mert befutott a házba, s onnan egy csomó holmival a tópartra sietett.
Aztán bátyámért ment, a kit már utban talált.
A maga lábán jött, de annyira tántorogva, hogy csak egyik fától a másikba fogódzva tudott egy-egy lépést tenni; sápadt volt, mint a halál, a fuldoklástól és szivdobogástól beszélni sem tudott, azt hittük , hogy minden perczben megszakad és megfullad a nagy hányástól és erőltetéstől.
Néger szolgánk, Yumbo, a házhoz közel sem eresztette, hanem beleállitotta a tóba és ott leszedve róla minden ruháját, tetőtől-talpig behabozta a nagyon erősszagu yucatan-szappannal, ötször-tizszer egymásután, ruháiba pedig egy követ göngyölve azokat messze a tóba hajitotta; azután végig dörzsölte testét finom homokkal, majd ujra a szappannal ment ki, s addig mosta, dörzsölte, mig bele nem fáradt, de az a rettenetes szag csak nem tágitott.
A házunk ablakait be kellett zárni, mert anyám és nővéreim roszszul lettek, ha a szél a tópartról be-bevitte a szagot hozzájuk.
A fürdetés után Yumbo végig füstölte bátyámat szagos szömörcze ágakkal , amelyeknek füstje tudvalevőleg szintén a legerősebb illatok közé tartozik s megsemmisiti a legmegátalkodottabb szagokat is és megfüstölte a tiszta ruhát is, hogy a szömörcze füst beegye magát, de még mindig nem tudtam közelében megmaradni.
Végre egy nagy üveg otkolont küldött ki anyám, ezt is reá öntöttük egészen és még igy sem mehetett be a házba, hanem három hónapon keresztül, Yumboval együtt a czukornád-malomban laktak, amely épen szünetelt.
Csizmái ujak lévén, ezeket Yumbo nem dobta el, hanem először klórmeszes vizzel kimosta őket, majd lugba mártogatta, végre szömörcze füstre akasztotta.
Három hónapon keresztül lógott a füstön, de borzasztó szagából még sem veszitett, ugy, hogy végre is el kellett a kert végében ásni.
Öt lábnyi mélyen volt elásva s mégis, a következő tavaszszal, ama helyet még jó ideig meg lehetett találni, mert a szag állandóan fölverte magát s felkeverte a gyomrát mindenkinek, a ki arra felé vetődött."
Szükségtelen a Surilho vagy Chinga természetét bővebben vázolni, mert a fentebbi példákból és a következőkből eléggé kiviláglik, hogy nagyon szeszélyes, sokszor lobbanékony természetü; néha egészen közelre bevár , néha pedig még kis zörej és lármára is kilövelli nedvét farkalatti mirigyeiből.
E mirigyek izomerője oly erős, hogy 3-3½ ölnyire lövelli szét porló sugárban, akárcsak valami permetező-készülék.
E mellett rettenetes fegyverét egészen öntudatosan használja s annyira meg van pokoli hatásáról győződve, hogy még azután sem menekül.
Semmiféle ragadozó állat sem támadja meg, ugy ezek, valamint a kutyák is ösztönszerüleg kerülik s csakis a fiatal, szeles, tapasztalatlan kutyák merik megtámadni.
A megtámadott Surilho nyugodtan, csendesen várja be a megfelelő távolságra támadóját s ekkor farkát felemelve, kissé oldalt fordulva - quasi megczélozza - zuditja rá nedvét.
Az igy talált vadászkutya azután félő, ijedelmes vonitással rohan a világba, sem hivás, fütty, parancsnak nem engedelmeskedik többé !
Ritka, a melyik haza megy, mert e büz a nagyvilágba üldözi őket.
Hanem beveszik magukat valami erdőbe s ott belefeküsznek az iszapba vagy a földet turva, akarják ledörzsölni magukról azt az üldöző szagot, s a legtöbbnek az a vége, hogy az éhség, undor és a folytonos szaladgálásban elbetegesedve , elpusztulnak.
Szintén mulatságos Fröbel entomologus és utazó esete, bár ő épen nem találta mulatságosnak, mikor Capito közelében éppen rovarokat gyüjtött, midőn zörgést hallva háta mögött, hátrafordult.
Nem ismerve a Surilhot, valami nyestfélének gondolta és botja után kapott, de már első mozdulatára a Surilho szőrét borzolva, duruzsolt és lábaival ide-oda tappogott, majd a farkát felemelve, váladékával annyira befecskendezte Fröbelt, hogy ez azt hitte, hogy feje szakad szét és szemei ugranak ki az iszonyatos büztől s tüstént megfullad a léghiánytól.
Nem tudva, mitévő legyen, futva rohant a városba.
De a merre ment, mintha maga a pestis lett volna, rohantak szét előle az emberek s lakása elé érve, ennek minden ablakát, ajtaját, de még a kapuját is csukva találta.
Kért, könyörgött, fenyegetődzött, nem használt semmit, sőt még őt kezdték fenyegetni, hogy ha nem megy ki rögtön a városból, hát elégetik ruhástul, mindenestül.
Végre jó pénzért akadt néhány könyörületes lélek, ki haját, bajuszát, szakállát leborotválta, ruháit a városon kivül elégette, magát pedig a Quipo-tóban kefével és szappannal vagy 35-ször ugy megmosta, hogy kinjában orditani kezdett, mert azt hitte, nem a rendes bőre van meg, hanem valami tüzes asbest-lepedőbe burkolták.
De ez mind nem használt, az a rettenetes szag csak megmaradt, végre óriási tüzet raktak s a szerencsétlen utazót pár órán át füstölték, hogy majd megfulladt - és leveles ágakból kunyhót tákoltak össze számára lakásul, mert még a városba sem eresztették be többé.
Volt alkalmam fogságban és a drezdai állatkertben tanulmányozni a Surilhot .
Ha békén hagyták és nem ingerelték, egész közelről nyugodtan lehetett nézni s nem használta veszedelmes fegyverét.
Egyetlen egyszer történt, hogy egy uri ember bottal piszkálta az alvó állatot; ez kurrogva, berzenkedve , befecskendezte és noha ez a szag is leirhatatlan büzös volt, de - ugy látszik - az európai klima, a mesterséges és nem igen változatos táp, nem fejlesztette oly penetránssá váladékát, mint hazájában.
A másik ok az állatka fiatalsága és az volt, hogy nő vala, miután mennél öregebbek , valamint a himek váladéka is jóval erősebb, mint a fiataloké és a nőstényeké.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE