Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
KILENCZEDIK FEJEZET.
Csendes meleg este volt.
Félhomályban derengett a táj.
Lazas szivarra gyujtva, egy rövid sétát ment tenni a kertben, mig Tristan szobájába vonult, hogy apró dolgait elvégezze, mit még a párbaj kétséges kimenetele előtt rendezni akart, s hogy Marienak levelet irjon, elbucsuzzék tőle, és őszintén megmondja neki azt, a mi szivének minden izét betölté, mit az életben nem mert volna tenni.
Szinte jól esett neki azon gondolat, hogy meghal, annak kilátásában, hogy Marieval érzelmeit megismerteti.
Rajongó volt a legnagyobb mértékben, s azon természetek közé tartozott, kik könnyen lelkesülnek, de nem könnyen változnak; érzelmeik lángra lobbanása soha sem hamvad el, s nem hasonlit a magát fölemésztő lánghoz...
Elvégezvén csekély rendelkezéseit, a levél irásához készült fogni, midőn inasa Tirzus Benő főkertészt jelenté a sutáni uradalomból.
Meglepetve hallá e nevet.
A hiréből ismert zord, magába vonult főkertészszel sohasem beszélt, s azon kérdés merült fel benne, mi hozhatja Ivándra ezt az embergyülölőt .
Hogy nem csekély ok, a mi hozzá vezette - azt önkéntelen sejtenie kellett.
- Jöjjön - mondá nemével a türelmetlenségnek.
Minden izgatottságba hozta, a mi Sután nevével összeköttetésben volt.
A főkertész belépett.
Némán állt meg közel az ajtóhoz, s mig az inas el nem hagyta a szobát, nem nyitá föl ajkait.
Nem köszönt, sóbálványhoz hasonlitott merev mozdulatlanságában.
Tristan pár lépésnyire közeledve hozzá, kiváncsian vizsgálá sötét, zord kifejezésü arczát.
- Csáthy Tristan grófhoz van szerencsém? - kérdé fürkészve Tirzus.
- Én vagyok.
Mi hozta hozzám főkertész urat, eddig csak távolról láttam olykor a sutáni parkban.
- Fontos ügyben jöttem, gróf ur, legalább rám nézve fontos, önre talán életbevágó.
- Kiváncsivá tesz.
- Holnap hajnalban méltóságod párbajt akar vivni Szolcsányi gróffal?
- Honnét tudja ezt?
Tirzus ajkát elfojtott szitok hagyta el.
- Mindent tudok, a mi Szolcsányi Balázszsal összeköttetésben áll.
E párbaj nem fog megtörténni, a gróf életére csak nekem van jogom.
Én fogom őt megölni, - majd ha eljön annak ideje.
Tristan azt hitte őrülttel van dolga.
- Nem értem szavait, - mondá hidegen - beszéljen értelmesen; talányokban soha sem magyarázhatja meg, a mit mondani akar.
- Ismeri méltóságod jól Szolcsányi grófot?
- Nagyon keveset, csak rövid idő óta.
- Multjáról nem hallott semmit?
- Egyetlen szót sem.
A főkertész ujra hallgatott.
Vonásain nagy küzdelem látszott, öklei szorosan össze voltak szoritva, szemei sötét tüzben forogtak; Tristan csodálkozva szemlélte.
- Sohasem hittem volna, hogy ezt a titkot közölni fogom valakivel, - mondá komor hangon - s ön még nagyon fiatal is arra, hogy megtudja, milyen rosszak, mily alávalók az emberek.
Tizenhat év előtt történt az, a mi elválhatatlanul összeköt engem Balázs gróffal, s e történet hozott engem ma ide, hogy tudassam, miként a gróf életéhez csak nekem van jogom, s ha nem áll el méltóságod a holnapi párbajtól, a helyszinén lövöm le őt, - mielőtt még önnek ideje lenne, hogy felemelje fegyverét.
Tristan borzadva hallá e beszédet, hogy nem tréfa az, látta a beszélő arczán.
- De hát mit vétett ő magának Tirzus? - kérdé önkéntelen felkiáltással.
- Az ily gyülölet nem csekély okból származik.
- Lemond a párbajról, ha elbeszélem történetemet?
- Lehetetlen.
- De ha meggyőződik, hogy megölni őt csak nekem van jogom.
- Bármit hallok is róla, visszalépnem nem lehet.
A becsület kivánja, hogy megverekedjem vele, ha nem tenném, mindenki gyávának tartana.
- Igy hasztalan beszélek, - mondá dühös fellobbanással Tirzus - s megfordult, hogy minden további szó vagy köszöntés nélkül távozzék, de Tristan utána sietett s megragadta karját.
- Ne menjen el neheztelve tőlem - mondá nyájas békitő hangján.
- Értse meg, hogy a mire kér, az lehetetlen.
Ha másban segitségére vagy hasznára lehetek, örömest teszem .
Ez az egy csupán, a mit meg kell tagadnom.
- Másra nincs szükségem - viszonzá hidegen, majdnem durván Tirzus.
- De mielőtt távoznám, még egyszer biztositom, hogy ez a párbaj nem fog megtörténni, ha mindjárt házát kellene Balázs grófnak fejére gyujtanom.
Esküszöm arra, mit megfogadtam, hogy rá csak egyféle halál vár, a mit az én kezemtől nyer, ha eljön annak ideje!
Gyorsan megfordult és kirohant az ajtón, bámulva, megdöbbenve hagyta egyedül Tristánt, ki pár pillanatig gondolkodva nézett utánna, aztán iróasztalához ült, hogy hozzáfogjon a levél irásához, melyben Marie grófnőtől elbucsuzzék.
Különös enyhe, érzékeny hangulat szállta meg e levél irása alatt, mely az egész este nem hagyta el, de mindamellett kellemesen tölté Lazassal az alkony óráit, a nélkül , hogy a másnapi párbajt emlitették, vagy Tristan a főkertész látogatásáról és fenyegetéséről beszélt volna.
Az egész párbeszéd megfoghatatlan dolgokat tartalmazván, érthetetlen volt előtte .
Tirzus szavait a fellobbant düh futó bőszültségének vette, mi e sötét mogorva jellem természetes kifolyása volt.
Majdnem kételkedett, hogy az helyes észszel birhat.
Későn vált el a két jó barát, de Tristan majdnem álmatlanul tölté az éjszakát.
Ideges természetét minden a legmagasb fokig felizgatá, s a mult nap eseményei egymás után rövid időközökkel zúdultak reá; nehány óra alatt annyi különböző dolog történt vele, ami teljesen kihozta sodrából s szokatlan mérvben hatott reá.
Alig hajnalodott, már elhagyta ágyát, a párbaj hat órára volt kitüzve, s ő még élvezni akarta a reggelt, mielőtt a fontos esemény szinhelyére indult.
Kitárta ablakait, melyen át madárének, bogarak czirpelése hangzott be hozzá, minden a harmat fényében csillogott, s az üde szellő a rétek illatát, az erdők zamatját hozta el hozzá reggeli üdvözletül.
Egy ideig gondolkodva, majdnem mélázva állt az ablaknyilásban, aztán gyorsan felöltözött.
Órája mutatá, hogy még korán van, alig öt óra, s miután a meghatározott találkozási hely alig husz percznyire feküdt házától, a kertbe akart menni, hogy teljes mértékben élvezze az üde levegőt, mi ablakán csak részben jöhetett hozzá.
Kalapját vette, midőn alant nagy és szokatlan lármát, zajt, ijedt kiabálást hallott , megfoghatatlan zsivajt, és az istállók felől rohanó cselédség tódult a kertbe a ház elé, zavart kiabálásban adva hangot ijedelmöknek.
Tüz! tüz! hangzott fel ajkaikról, ég a sutáni kastély, lángjait már ide is látni .
Tristan rémülten futott le közéjük.
Lazas is azonnal követé és megfelejtkezvén mindenről, rögtön fogattak, száguldva nyargaltak az erdőn át, Sután felé, honnét már magasan világitották be a láthatárt a fölfelé csapkodó lángok.
Az ifjak rémülten mérték meg, milyen nagy lehet körülbelül az a tüz, mely ily mérvü világitást terjeszt szét a láthatáron.
Tüz! tüz! hangzott mindenfelé, mialatt haladtak.
Az erdő lakosai, kerülők, az uradalom szétszórt majorságainak cselédsége, vasvillákkal, rocskákkal, lapátokkal felfegyverkezve rohantak mindenfelől a száguldó kocsi mellett, de minél közelebb értek az ifjak a tüzhöz, annál jobban meggyőződtek, hogy a lángok nem a kastély felőli részről emelkednek, hanem a kertészház irányában, hol a tágas hosszu üvegházak terülnek a főkertész lakásával együtt.
Tristan némileg lecsillapodott, de egy csodálatos megrenditő és iszonyu gondolat támadt agyában.
A főkertész fenyegetése , melylyel az bősz dühében előtte való este elhagyta szobáját.
A párbaj ma legalább csakugyan nem tartatik meg, - gondolá borzadva - és pedig Tirzus lakásának égése miatt!
Ki okozta e tüzet, ki gyujtá fel a szép régi, tömören épült házat, a drága és diszes üvegházakat, pompás, értékes növényeikkel, a költséges felszereléssel?
Majdnem biztosan hallá kiáltani belsejében, ösztönszerüleg találta ki, hogy ez nem lehetett más, mint - maga Tirzus...
Az erdőből kiérve, tisztán látszott az irány, hol a nagy, messze kiterjedő, borzasztó mérveket mutató tüz lángolt.
Csakugyan a főkertész lakása volt.
Egyenesen oda hajtottak, de közel sem lehetett férni, a messze minden tért elárasztó népségtől; a magasan, vastag sugarakban felszökő viz mutatá, hogy erősen dolgoznak a tüz közelében, az uradalom összes oltó eszközei már megérkeztek, s minden megtörtént a borzasztó elem tovább terjedésének meggátlására.
- Itt nem sokat tehetünk, mondá a helyzetet gyorsan áttekintve pillantásával Tristan , hajtassunk a kastélyhoz s igyekezzünk megnyugtatni a hölgyeket.
Lazas egyetértett vele; a kastély felé forditá Tristan a fogatot és meghuzva a gyeplőt, gyors ügetésre fogta lovait.
Pár percz alatt a kastélyhoz értek.
Minden csendes volt, minden üres, egy rémült képü leánycseléd támolygott a lépcsők aljánál , kit az ifjak megszólitva, a grófnékat kérdezék.
- Senki sincs itthon - mondá az - mindenki a tüzhöz sietett.
- Hogyan, a grófnék is? - kérdé csodálkozva Tristan.
- Mihelyt a tüz lármáját hallák, azonnal a kertészházhoz siettek.
Lehet egy órája , hogy egészen egyedül vagyok itt, egyetlen élő lélek sincs a házban.
Tristan megforditá kocsiját s más uton nyargalt vissza a tüz szinhelyére.
- Mily meggondolatlanság, - mondá Lazasnak - ki tűkön látszott ülni a türelmetlenség miatt.
Ama sok csőcselék közé menni asszonyoknak!
Ilyenkor senki sem törődik az illetők kilétével.
Hol találjuk meg őket?
Ismét a tüz közelébe értek.
Mindketten leugrottak a kocsiról, a gyeplőt s lovakat a kocsisra bizva, igyekeztek áttörni a sokaságon.
A tüz, nem hogy szünt volna, de már távolról látták, hogy növekedett.
Végre behatoltak az égő ház közvetlen közelébe, s rémülve látták Mariet, Thisbét, Balázs társaságában a legveszélyesebb helyen, hová tüzes szikrák pattogtak, s legnagyobb volt a munka és szakadatlan; ruháik a vizsugaraktól, mik visszahullottak a levegőből, nedvesek voltak.
- Végre itt vannak! - kiáltá Thisbe, elébük futva és kezeit tördelve.
Balázs nem hagyhatva bennünket egyedül, nem mehetett Borbálát ide vezetni.
Isten tudja, hol van ő, még nem láttuk, talán az égő házban!
- Mentsék meg! - kiáltá rémülve Marie, kezeit összetéve s Tristanra függesztve esdeklő tekintetét.
- Sietek! - kiáltá az ifju s behatolt az embertömegbe.
Lazas követte, és durva , erélyes taszigálódzás segitségével sikerült átjutni minden akadályon és oda betörni , hol a ház egyik része még érintetlen volt, csak a tető égett fölötte.
Tristan beugrott az egyik tárva levő ablakon s Borbála nevét kiabálá, de senki sem felelt.
Továbbfutott.
Két szobán át az ajtóhoz ért s megrendülve látta, mi történik ott.
A fejük fölött égő, recsegő, lángoló házban atya és leány egy nyitott szekrény előtt , kétségbeesett harczot vivtak egy vérrel boritott női ing fölött, mit mindketten hatalmukba akartak keriteni, elragadni egymástól.
Nem törődve a halálos veszélylyel , a rettentő tüz öldöklő közeledtével.
Tirzus őrült szemekkel tapadt a kérdéses tárgyra, Borbála minden erejét megfeszitve küzdött vele, hogy elvehesse.
- Átkom reád! - kiabálá az öreg ember s ősz haja lobogott a keresztül-kasul nyitva levő ajtón, ablakon átjáró széltől.
- Inkább meghalok, minthogy odaadjam e drága, utolsó emléket - kiabálá a leány.
- Halj meg hát! - orditá a férfi, nehéz öklével felé sujtva, de a leány félreugrott , s mielőtt egy második ütés érhette volna, Tristan segitségére sietett, feltartá a sujtó kezet s megragadva Borbálát, az ajtó felé vonszolá, kinek ijedtében kihullt kezéből az ing, minek vérfoltjai sötétek, számosak, régiek voltak.
Tirzus mohón csavargatta össze; hogy mit mivelt azzal tovább, azt Tristan nem láthatá, mert Borbálát akarata ellenére magával vonszolá a kivezető s még füstnélküli ajtón.
Borbála ujra és ujra vissza akart térni.
- Miért hozott el? - kiáltá zokogva, s ki akart menekedni karjai közül.
Tudja -e , mitől fosztott meg engem ez erőszakkal?
Egyetlen emlékemtől, mi anyám után maradt, s mi nélkül nem akartam az égő házat elhagyni.
- Nincs most erre idő, siessen - viszonzá türelmetlenül Tristan, és vasmarokkal tartva a leány karját, végre kiértek a házból, mely már e részen is égni kezdett.
- A grófnék aggódva várnak önre - folytatá - siessünk.
Marie grófné magán kivül van félelmében.
- És atyám? - kiáltá uj eszmétől megkapatva Borbála.
- Mi lesz ő vele?
Ki menti meg , ha én is elhagyom, ki lesz vezetője?
Nézzen vissza: ablak és ajtó lángokban áll!
Nem megyek tovább.
Visszatérek hozzá...
- Ő férfi, bárhol kiugrik.
Erőteljes, ügyes, jártas; menekül, mikor akar.
Miért maradtak mostanig a szobában, már régen távozhattak volna?
Jőjjön, ne tétovázzék - mondá Tristan, majdnem boszusan.
És akarata, küzdelme ellenére magával ragadta a leányt, s azon helyre vitte, hol Thisbe elébe futott, kit meglátva, nagy zokogással borult karjaiba Borbála, s összefüggés nélkül a legnagyobb izgatottságban kiabálta atyja nevét.
- Visszamegyek érte - mondá Tristan, de könnyü érintést érzett karján, mire gyorsan visszafordulva, Mariet látta szorosan maga mellett állni.
- Nem mégy! - mondá határozottan a grófné.
Nem engedem.
A veszély ott most már oly nagy, hogy csak ész nélkül lehetne közeledni hozzá.
Maradj!
Tirzus, ha akar menekülni, megtalálja az utat.
Ha nem...
Az ifju megdöbbenve nézett az utolsó, jelentőséggel kiejtett szavaknál.
Ha akar ? kérdé halkan; mi oka volna az ellenkezőre?
Egy mély, hosszu, beszédes pillantást váltottak, s Tristan megtalálta az első nyomot , mely hosszu, titokteljes történetet rejtett, borzasztó események lánczolatához vezethetett.
A véres ing.
Az atya és leány czivakodása az égő tető alatt.
Tirzus fenyegetése, a Balázsra tett czélzások s Marie grófné jelentőségteljes pillantása : mindez villámként czikázott át agyán.
Még semmit sem tudott, de sokat, borzasztót sejtett...
Nem mozdult helyéről, mintegy engedelmeskedve Szolcsányiné parancsának, ki nem távozott mellőle, mig Lazas és Balázs közelebb mentek a tüzhöz; az utóbbi még sokkal mogorvább arczczal, mint rendesen, feltünő halvány, izgatott és szótalan volt , majdnem rettegés látszott rajta.
- Menjünk a kastélyba - mondá Thisbe.
Itt ugy sem tehetünk semmit.
- Menjünk! - kiáltá Marie s Tristan karjába öltve karját, mindnyájan a kocsikhoz mentek.
- Te velünk jössz - folytatá, az ifjuhoz fordulva.
Hasztalan volna maradásod, s miután Balázs nem jön velünk, te váltod fel helyét.
Egyedül mi, nők, nem maradhatunk.
Tristan fölsegitve a hölgyeket, belátta, hogy ittmaradása ugyis hasztalan volna; a bakon foglalt helyet és gyors ügetésben hajtatva át a parkon, hátat forditottak a rémes helynek, hol a tüz nem terjedt ugyan tovább, de a főkertész háza s a növénynyel telt, üveggel födött gyönyörü épületek menthetetlenek voltak; Marie könyes szemekkel tekintett körül a tájon, mely vérvörös fényben uszva mutatá, hogy az öldöklő vészes lángok még mindig nem lankadnak s teljesen fölemésztik kedvencz virágházait, a drága növényekkel együtt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE