Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
Muzsika és parfüm
Keletkezés ideje
1893
Fejezet
15
Bekezdés
908
Mondat
2668
Szó
22976
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX. MEHET!
Izgatottan rontott be Gyurihoz a hivatalba.
- Te Gyuri, ma kaláberezünk, okvetetlenül kaláberezünk, a bucsúpartiet játszuk ma.
Izgatott, vonagló hangon mondta ezt.
- Kidobtak, mert bepereltek, nem engedtek többé vele beszélni.
Kidobtak, mint egy kutyát és azt mondták, hogy szerezzek előbb pénzt, aztán visszajöhetek.
És én megyek pénzt szerezni, Amerikába megyek, még holnap, de ma még kaláberezünk.
Jó ideig tartott, mig Gyuri megtudta a dolgok állását.
Megrendítette őt barátja szerencsétlensége, de irígyelte is.
Milyen ember!
A világ összedül fölötte és ő kaláberezni akar.
Próbálta vigasztalni, ajánlott neki ezer módot, hogy a dolgok elsímuljanak.
Hiába !
Sándor a fejébe vette, hogy ő milliókat akar Túriéknak mutatni és azokat csak Amerikában szerezheti meg.
- Ne légy bolond Sándor, Amerikában sem röpködnek a milliók.
Ép oly bajos ott boldogulni, mint itten.
Aztán ott egészen magadra vagy, itt legalább támaszkodhatsz mi reánk, reám és Józsira.
- Édes barátom, hiába minden.
Mennem kell.
Nincs semmi reményem, hogy ott viszem valamire, de mennem kell.
Nem élhetek már itt.
Fojtogat a levegő.
És minden percz gyötörne engem, hogy itt vagyok, hogy nehány lépésnyire vagyok tőle és még sem mehetek hozzá.
Mennem kell, hogy másutt menjek tönkre.
Egy óczeán válaszszon el tőle , akkor legalább átlátom, hogy miért nem mehetek hozzá.
Majd elgondolkodott.
- Te Gyuri, jőjj velem!
Hiszen ugyis neked kellett volna Amerikába menned - Lilian miatt.
Jőjj velem, még megérthetitek egymást.
Gyuri arczát elborította a vér.
- Ne beszéljünk erről, vége már annak - teljesen vége.
- Tehát nem jösz ?...
Olyan szép lett volna.
Aztán megjelent ajkán az ő tünődő, világos mosolya.
- Istenem, milyen furcsa!
Az egyiknek tányéron kinálják a menyasszonyt és nem kell neki.
A másik meg Amerikába megy, hogy Európában egy leányhoz jusson.
Milyen furcsa!
Egész nap lázasan lótott-futott.
Veszekedett a miniszteriumban, könyörgött a katonai parancsnokságnak, hogy még aznap kikaphassa az útlevelét.
Isten csodája, hogy mégis kikapta.
Midőn ez megvolt, boldogan sietett Kalábriába.
Nyomott, borús volt ott a hangulat.
Gyuri és Józsi szótlanul ültek egymással szemben és a kis Boszorka lábujjhegyen járt-kelt és arcza szomorú volt.
Sándort meglepte ez a komorság.
Ő már egészen beletalálta magát a helyzetbe, mintha magától értetődnék, hogy ő neki Amerikába kell mennie és igen érdekesnek és mulatságosnak tartotta ezt az utazást.
Valóságos kéjutazásnak tetszett neki.
Mert csak az utazásra magára gondolt, tovább nem.
És háttérbe szorultak az okok is, melyek őt a világba hajtják, a puszta tény pedig tetszett neki.
- Fiúk, gratuláljatok, megvan az útlevél.
Mondhatom, kemény munka volt, mig kikaphattam.
Átkozottul megbecsülik itt minálunk az embert, százfelé evidencziában tartják s mig a leltárból kikeresnek valakit, addig meg is dohosodhatik.
Az ember kezd magáról valamit tartani, ha látja, milyen nehezen adják ki neki az útlevelét.
- Ne menjen el Sándor, - könyörgött a kis Boszorka, - maradjon itt az én kedvemért .
Ne menjen, ne menjen.
- Édes kis Boszorka, el kell mennem.
Az útlevél megvan, kárba veszne, ha nem mennék el.
- Ne beszéljünk erről, - szólalt meg Gyuri.
- Igen, hagyjuk ezt, - toldotta meg Józsi.
- Osszunk, - mondotta Sándor és ledűlt a karosszékbe.
- Boszorka nagysám, az utolsó csésze téát iszom ma, fejtse ki egész művészetét.
Ki oszt?
És kártyáztak.
És a kis boszorkány meggyujtotta a téamasinát és szomorúan nézegette a kék lángokat .
És a két barát nyomottan, szórakozottan játszott, csak Sándor kártyázott a régi jókedvvel és a régi lelkesedéssel.
De lassanként őt is megejtette a szobában honoló szomorúság és mind csöndesebb, mind szótalanabb lett ő is.
- Kvart - ász - béla, - jelentette sóhajtva és odadobta a kártyákat.
Milyen szerencsétlen ficzkó lett belőlem, hogy egy kvart - ász - béla sem tud már lelkesíteni!
A kis leány elébük tette a téát.
A párolgó gőzök fölszálltak Sándor arczába és ő kéjjel szítta magába a finom illatot.
Melegség töltötte be a szobát és a kéménybe tévedt szél hangosan búgott.
És Sándor mohón szítta magába a téát, megfürdött a szoba melegében, végigtapogatta a karosszék szőnyegbevonatát és nézte, apróra nézte az egész barátságos szobát.
Érezte, hogy ő most évek hosszú sorára lakik jól puhasággal , kényelemmel, hogy innen távozva hajléktalan lesz, mint a téli szél, nem lesz meleg szobája, nem lesz karosszék és nem lesznek barátjai.
És csönd volt a szobában, az ő barátjai is arra gondoltak: mikor lesz neki megint barátságos otthona?
- Barátaim! - szólalt meg egyszerre Sándor, - igérjétek meg, hogy a legközelebbi kaláberpartiera hozzám jöttök.
Megigéritek?
A két jóbarát némán bólintott igent.
- És be lesz fűtve a szobám és lesznek puha karosszékeim és finom téám és - nálam is tudnak talán jó téát készíteni!
Félénken mondotta ezt az utolsó mondatot és kémlelve nézte barátjai arczát: mit gondolnak - fog -e valaki nála téát készíteni?
- Mikor indulsz? - kérdezte Gyuri.
- Holnap reggel kilenczkor.
Kikisértek?
- Természetes.
Pénz dolgában hogy állsz?
- Fényesen Gyurikám, fényesen.
Likvidáltam.
Eladtam a zongorámat, a bútoraimat és a könyveimet.
Untig elég pénzem van - New Yorkig.
- És ott?
- Ott nem akarom, hogy pénzem legyen.
Minden milliomos koplalással kezdte a pályáját .
Nem akarom a chanceaimat néhány ebéd miatt rontani.
- Aztán mihez fogsz?
- Nem vagyok még egészen tisztában vele.
Istenem, annyi mindenféle pálya áll nyitva előttem.
Mehetek pinczérnek, napszámosnak, hordárnak vagy útczaseprőnek.
Barátaim , nagyszerű lesz, feltünést fogok kelteni.
Mert hála eddigi életmódomnak, vagy tíz esztendőre való úri ruhám van.
S hogy meg fognak engem bámulni, ha elegáns ruhában , tiszta inggel, selyem nyakravalóval, czilinderrel és czvikkerrel söpröm majd az utczát.
Nagyszerű lesz, már előre is örülök neki.
- Boldog ember, - sóhajtotta magában Gyuri s Józsi tisztelettel nézett Sándorra, hogy az milyen erős ember lehet, hogy oly könnyen fogja föl a helyzetét.
- Aztán írtok gyerekek, sokat és vidámat.
És szombaton este jőjjetek össze, úgy mint eddig és tártlizzatok.
És szombaton este én is be fogok ülni valami kávéházba és gondolok Kalábriára.
Boszorka gyöngyöm, maga is gondoljon rám.
A szegény fiú odafordult az ablak felé és bámult ki az utczára.
Könyek borították be a szemeit és nem akarta, hogy lássák.
Nem is látta, hogy mögötte hogy tapad rajta három könyes szempár.
Tizenegykor bucsúzott, mint máskor.
- Maradj ma még.
Nem, a házirendet nem akarja megzavarni.
Ma épen nem.
Legyen minden ugy, mint eddig volt.
Jó éjszakát.
A viszontlátásra, reggel nyolczkor.
- Gitához mégy? - kérdezte tőle az utczán Gyuri.
- Nem, Gitához nem megyek többé.
Nem akarok tőle bucsúzni.
- Akkor hazakisérlek.
Sándor habozott.
Küzködött magával, aztán mégis csak kimondta:
- Hagyj magamra, Gyuri.
Hozzá akarok menni, az ablaka alá.
Hátha ébren van és láthatom.
Aztán talán ő is várja, hogy jőjjek az ablaka alá.
Legalább nem lehetetlen.
Egész éjszakán ott állt az ablaka alatt.
Az ablak sötét volt és ő bámulta, bámulta és várta, hogy Mili megjelenjen ottan.
Hiába várta.
*
A málháját előre küldte ki a vasúthoz.
Ő pedig Gyurival, Józsival és a kis boszorkánynyal gyalog mentek oda.
Egyikük sem szólt semmit.
Gyuri a kis Boszorkával előre ment.
Sándor Józsival követte őket.
A keresztülvirrasztott éjszaka meglátszott rajta.
Sápadt volt az arcza, a vonásai fáradtak, elcsigázottak.
És boldogtalannak érezte magát.
Nem tudta megérteni a helyzetét, nem értette, hogy jutott ő ennyire.
Aztán valami szeliden sajgó fájdalom töltötte el.
Vénnek, kiéltnek érezte magát, legalább száz évesnek.
- Barátom, - szólalt meg végre, - szereted a muzsikát?
- Szeretem, de nem valami különösen.
Miért kérded?
- Inteni akarlak.
Óvakodjál a muzsikától!
Aztán vagy öt percznyi hallgatás után hozzátette:
- Igen.
És a parfümtől is.
Aztán eltünődött ismét, hosszan.
- Igen, - ismételte, - csak igy eshetett meg.
Ha nem hallanék mindenben muzsikát és nem éreznék mindenből illatot, akkor sohasem lettem volna ilyen gyönge, léha ember.
A váróteremben elfogta őt az izgatottság.
Itt mindenki siet.
Az utasok sietnek a pénztárhoz, a pénztártól, a málhahordók sietnek, a vonatvezetők sietnek, még az órák is sietnek.
Aztán a magas plafondon összeverődnek a hangok, lázasan, zűrösen, a csengetyűk lelkendezve sikítanak, sikítanak a lokomotivok, lihegnek a kazánok , robognak, zörögnek a kocsik és a pályaudvar vasszerkezete folyton remeg.
Mennyi ember!
Mennyi láda!
Mindnyájan utaznak.
Az egyik passzióból, a másik üzletből.
Az egyik esküvőre, a másik temetésre.
Az összes utazásra indító okok működnek itt, de fogadni merne, hogy még sohasem ült vonatra ember a végett, hogy Amerikán keresztül jusson a menyasszonyához.
Második csöngetés.
- Édes fiaim, áldjon meg az Isten.
Boszorka, áldja meg az Isten .
És...
Megölelték egymást, megcsókolták egymást, hamar túl akartak esni mind a négyen a bucsúzáson.
Mikor a szép leányt magához ölelte, az nem birta visszafojtani a zokogást.
- Isten veletek!
Hirtelen beugrott a kocsiba és nem mutatta magát többé.
Egy sarokba temette a fejét és harapta a vánkosokat.
Egy vékony pénzű utazó és egy vastag kapitalista a kupéban szokott kényelembe helyezkedtek.
Körülötte zúgott minden.
Az ajtókat becsapkodták , valami csöngetés, valami trombitálás...
Mehet!
És megindult a sok kocsi lassú lökéssel és ő érezte, mint szakad meg lelkében minden kerékfordulásnál egy szál, mely őt e városhoz fűzte.
Aztán röpült, röpült a világűrben, a semmin keresztül és érezte, hogy utazásának nem lehet más czélja, mint meggyőződést szerezni magának arról, hogy a chanceok a semmiremenésre az egész világon egyformák.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE