Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
9. §. MELY ÁLTAL A POLGÁRMESTER GONDOLATAIBA AVATTATUNK BELÉ
Furcsa este járni, fény után, fény előtt és egyedül maradni annak, ki egyedül lenni nem szokott.
A polgármesterben zsibongott még egész zaklatott napja , reggel a megyegyűlés, a Hersei szónoklata, hadüzenete, a kocsiút Pestről haza aszú mezőkőn át, por és nap között, a kapkodó, szórakozott, szótalan ebéd, aktaolvasás, a délutáni városi közgyűlés, köztisztasági járulék , vízművek, a sziget, az új járásbíró, Tőkéssyné... alig volt otthon, alig egyedül, percekre bár!
Itt... itt az utcán most... az újvárosi tömeg között... egyedül volt!
És ilyenkor úgy érezte, mintha feszélyező társaságban volna - valakivel, akivel nincs mit beszélnie.
Mindenki előtt feltalálta magát, de önmagával szemben lámpaláza volt - s most hiába járt utcán, szemek előtt, méltóságosan itt is, mint akit sok szem néz, akit mindenki ismer, akinek vigyázni kell a mozdulataira: most mégis egyedül volt, kikapcsolódott egy percre: ez a sok ember, esti nyüzsgés már , otthonok, vackok felé, kopott urak vacsorájukat viszik papirosban, nők megtérnek a látogatásokból, kis, társas gombolyagok most összegombolyodnak megint, a kivilágított villamosok robogó szobák gyanánt ezer otthon fáradt gondolatával suhannak be Pestről... vagy mint nagy vetélők vetik vissza a szertekuszált kis életszálakat apró orsóik köré... boltok nyüzsögnek esti forgalomban, a házak ablakai mögött fölgyúl a sok szecessziós csillár, az Újvárosi Iparbank - a Hirschfeldék bankja - nagy, rostélyos üvegtáblái mögött nagy, csöndes fény, mintha maguk a kincsek világítanának, nagy , biztos fényben aluvó kasszák, komptoárok, mint a Rajna kincse a tengerben...
A színház kapuja nyüzsög...
Újvárosi Színházi Lapok!...
Ez is van már... pedig a színház maga is bukóban...
S a kis utcában valami gépház, mily fényben, mily zajjal!
Óriás gépteremben, az ezer sivító masina között, valahol görbed, kicsinyen, mint egy kukac, magányban egy kicsike ember...
A polgármester a város óriás masináját érezte lüktetni, kényelmetlenül, mint a gépész, ha egy pillanatra kiejti kezéből a fogót.
Egyedül járt a masinája mellett.
" Kerbolthoz kell menni" - gondolta.
Csak ezen túl lenne!
Szinte örömmel gondolt rá, hogy nemsokára megint emberek között lesz, a városházán , a koncerten, reprezentálni fog, beszél még egyszer Tőkéssyékkel, tesz valamit: emberek előtt mindig eltalálja, mit tegyen, kezében lesz a gyeplő .
Már hétszámra nem vacsorált otthon, családja alig látta: de nem is szeretett otthon lenni: az sem volt más, mint egyedül lenni: egy szótlan és engedelmes házban.
És Kerbolthoz... egész sajátságos vonakodást érzett most magában , Kerbolthoz is menni.
Nem mintha délelőtti szavazata, e pálfordulás feszélyezte volna elves, kissé különc barátja előtt... mért feszélyezze ?... különben is szokva ő már kényes helyzetekhez...
Nem... egy más gondolat, egy kérdés kellemetlenkedett a lelke mélyén, szinte félt önmagától megkérdezni : nem kellene -e egészen szakítani Kerbolttal? a hivatalos ügyeken kívül megszakítani vele minden érintkezést... a legjobb barátjával?
Hiszen ha nincs egyedül, ha cselekedni kell, csak megtalálja a helyes utat , önkénytelen is...
S ha kell, megtenni valóban semmi lesz: de rágondolni !
Bizonyos, hogy soká így nem maradhat.
Valamit tenni kell... ki kell lépni az ingó falak közül, mielőtt ráomlanak.
Falak.
Ah, fenn a városház dísztermében gyújtják már a lámpákat a koncertre... fél kilenc... elmenjen még Kerbolthoz?
Ez a városház is milyen szélházi épületnek látszik így az éjben... a világos ablakok úgy törik át, mint fényes lyukak... oly modern ... oly vékonyak a falai... vékonyak és cifrák... mintha inganának... inganának az éjben... szél jönne, elfúná...
Madárnak eszébe jutott, amit a főjegyző mondott: Újváros puffra épült! és hogy épült! máról holnapra, mint a mesebeli vár! hisz ő tudja legjobban...
Némi büszkeséggel gondolt rá, mennyi itt az ő érdeme: ő volt az a mesebeli királyfi, aki a levegőből palotákat emelt!
Újvárosnak nincs vagyona, nincsenek földjei: ő pénzt teremtett a semmiből, furfanggal, ha kellett, panamával, megnyerte a vállalatokat , megszelídítette a bankszörnyeket, ezer zátony között evezett; és ami legnehezebb, magát a népet, a korlátolt, bizalmatlan, újdonságoktól , munkától, tehertől félő tömeget szuggerálta, kényszerítette elhatározásokra , kockázatokra akár!
S ha kellett, cselekedett nélkülük, ellenük...
Nem nézett szabályra, formára, keresztülgázolt mindenen, ha nem ment másképp; a panaszkodókat autokrata módon, tekintélyével, akaratával, hatalmával némította el: mit ért volna érvekkel?
Ah, valóban sok szabálytalanságot követett el: de nem a maga, hanem a város érdekében.
Nőtt a vád és gyűlölet ellene, s ő e vád és gyűlölet közt úgy járt, mint egy isten - nem cáfolta meg a vádakat, mert tudta, hogy épp ezek imponálnak az embereknek, s úgy használta a panamákat, mint a négyesfogatot, mellyel elvakította a szegény polgárok szemét.
Jól tudta, hogy Újvároson nem a tisztesség szerzi a tekintélyt, s hagyta, hogy botrányos millióiról beszéljenek, míg nagy költségei mellett anyagi zavarokkal küzdött.
De... épp ezért... semmi kegyelmet nem remélhet.
A gyűlölet és az irigység összecsapnak a feje fölött, az ingatag talaj előbb-utóbb kisiklik a lába alól.
Az ő Újvárosa is homokra épült, a kétes pénzműveletek, ezer szabálytalanság süppedőire.
Mit ér, hogy nem magának harácsolt?... ki fog hinni önzetlenségében ?... legfeljebb az ügyetlen bűnös szégyene lesz övé.
Ki kell lépni ebből az épületből, dicsően és fölfelé kilépni, mielőtt leomlana.
Utána az özönvíz!
Karrier!
Minden karrier nyitva előtte, s Újvárosra úgy fog letekinteni, mint egy szerény, első állomásra.
Sikerülni kell, eddig is minden sikerült, eztán is csak meglesz valahogy.
Tőkéssyéknek segíteni kell őt.
Ah!...
Ugratni akarja az az asszony!
Ugratni, mint egy balek imádót?
Mért mondta, hogy nincsenek befolyásai?
Igaz lenne ez?
Madár jól tudta, hogy a szép asszony barátsága az igazságügy-miniszterrel nem mese, de mégsem bízott nagyon ebben az összeköttetésben.
Ismerte a minisztert: e száraz, szikár, szigorú urat , aki rendkívüli művészettel tudta elhárítani személyétől a befolyásokat.
Azt is tudta, hogy Tőkéssynétől hatalmas testvérei, a katolikus pap-író és az államtitkár, az utóbbi időben mindjobban elidegenültek.
Mégis segítségére lehet ez az asszony.
Hacsak akar a segítségére lenni.
És ott van az öreg is - az öreg Tőkéssy.
Neki még mindig vannak drótjai: a pártkörben még mindig otthonos finom mosolya, kedves huncutsága.
Csak e vén antiszemita barátságánál nagyon óvatosnak kell lenni Hirschfeld miatt.
Az újságok már úgyis reakciósnak kürtölik Madár Jánost.
Hirschfeld is szeszélyes öreg már , kiszámíthatatlan: akkor is, hogy megneheztelt, mikor Kerboltot visszahozta Újvárosba - tudta pedig, hogy ártani nem árthat.
Hirschfelddel pedig csínján kell bánni: hiába, a tényleges hatalmakkal számolni kell.
Vajon kormánypárti szavazata kedvezőbben fogja -e hangolni?
Két szálka volt az öreg szemében: az ő függetlenségi pártállása és Kerbolt...
Mindenesetre vigyázni kell ...
Hirschfeld mindenható Újvárosban, de magasabb körökben is sokat tehet...
És Madár érezte, hogy megint ott égnek gondolatai a kellemetlen pont körül: nem kellene -e Kerbolttal végleg szakítani?
...Elmenjen Kerbolthoz?
Itt már a Kossuth utca, az úri utca... itt lakik a hivatalnokarisztokrácia, egyszerűbb, földszintes házaikban... itt lakik Kerbolt is...
Elmenjen Kerbolthoz?
Ha nem megy el, holnap nem tud találkozni vele: bezárkózik, mint szokta... vasárnap.
Milyen különösek is az emberek !
Mintha örvények volnának közöttük, levegőből: nehéz velük bánni.
Mily dicső dolog, velük bánni mégis, milyen élvezet fölényben maradni!
Mint a sakkfigurák, mindeniknek megvan a maga törvénye, egyik sem mozgatható önkényesen...
Hirschfeld...
Tőkéssy...
Kerbolt... ez a kemény Kerbolt , főleg, ez a természetrajongó különc, aki elvekből falakat csinál maga köré!...
Végre az ő hibája... az ő baja...
Tartozik ő Kerboltnak valamivel ?
Igaz: hasznos szolgálatokat tett a város körül... szükség is volt egy ilyen emberre, aki ismeri a viszonyokat, s aki szilárd, hajthatatlan, akit kényes ügyekben maga elé tolhat, mint egy vasürügyet.
Ha nem lett volna szüksége rá, nem hozta volna föl... bizonnyal nem (gondolta) ezt a kényes embert, aki éppen Hirschfelddel, a város legnagyobb potentátjával nem tudott megférni .
Szüksége volt rá: de viszont, Kerbolt nem köszönhet -e mindent neki, a megélhetést, állását?
Nem volt -e tönkrement ember?
Az ő számlájuk rendben ; és mégis, van valami, ami örökre nyílttá teszi - Ilona.
Kerbolt... csak a lelkébe láthatna Kerboltnak.
Kerbolt bizonnyal tudja, mint van ő Ilonával...
Lehetetlen volna nem tudnia.
De Kerbolt sohasem említette előtte Ilonát, és Ilona, aki oly gyermeki odaadással tudott csevegni mindenről, sohasem ejtette ki a férje nevét.
Hogyan lehetett együtt ez az emberpár?
Madárnak szinte ellágyult a szíve, amint a kerten átmenve arra gondolt, hogyan menekül szinte hozzá Ilona, gyenge kis lélek, aki bújt a zordtól, és kereste a nyájas erőt.
Hogy adta oda finom, kis gyermektestét , mint valami értéktelen szerény ajándékot.
Szegény asszony!
Micsoda magányosságban kellett élnie különc, kemény, szinte embergyűlölő férje mellett, drága, kis madárnak, holott csupa hajlékonyság, szeretet , ragaszkodás volt a szívecskéje.
S mit adhat ő neki?
Sietős perceket! és Ilona pedig... majdnem elérzékenyülve s némi önelégültséggel gondolt rá , hogy ennek az asszonynak mennyire minden ő, egyetlen társasága, öröme és bűne, egyetlen titka, minden félelem, áhítat és vezeklés oka.
Félelem?
Madár érezte, hogy a nőnek nincs oka félnie, hogy a férj bizonnyal nem csinál neki jeleneteket, nem bántja durva, sem gúnyos szavakkal, gyengéd vele, és szerelmes a maga módja szerint, gyengéd, mint ahogy az oroszlán lehetne gyengéd egy pillangó iránt: de jaj, micsoda távolságban, mily szótlanságban élhetnek ők együtt, szótlanságban, amit a nő bizonnyal néma vádnak érez!
Madár előtt is szinte a talány tekintélyével bírt ez az ember , ez a különös férj, aki néma és mogorva, mint a férjek a régi tragédiákban , aki oly büszkén eszi az ő kenyerét, s akit mégsem tudott megvetni, mert jól érezte, hogy mégsem ez, mégsem a kenyér, melyet tőle kapott, fogja be a száját (hacsak nem a hálának valami különös érzésével, mert hisz régen , mikor még Ilonát nem is ismerte, szervezte neki ezt az állást) - hanem a szeretet, szinte beteges szeretet és sajnálat ez iránt a törékeny kis teremtés iránt, a félelem attól, hogy tőle egészen elszakadjon: mind oly érzések, amilyent csak ily erős és mogorva lelkek érezhetnek, akiknek egyetlen gyengeségük...
A sötét kertből egy szép és nagy kutya ballagott a polgármester elé , ismerősen, nyájasan.
" Cézár, te, Cézár !" - simogatta kedvesen Madár János , és keresve nézett maga körül.
Egy magas, függönytelen udvari szobából lámpa fénylett, széles, rengő fénylepedőt terített egy sötét orgonabokorra.
Hátul a kert mélyéből egy üveges, kerti házból, szintén világosság áradt.
Madár , aki máskor sohasem szokott tétovázni, egy pillanatig tűnődve állott, hogy merre forduljon.
A messze, sűrű lombok remegtek valami gyenge szélben.
Senkinek sem volt Újvárosban oly szép kertje, mint Kerboltnak.
Az ablak alatt, az orgonabokor mellett, egy délceg platán állt.
Madár végigsimította két ujját a fa kérgén , és aztán a fény elé tartotta.
A két ujj teljesen fekete lett a koromtól.
- Ilyen az én városom levegője - gondolta magában a polgármester.
S a virágokra gondolt, melyek ebben a kertben lélegzenek, s a szegény Ilonára.
A kúthúzó nehéz csikorgása hallatszott az éjben.
Egy szolgálóleány volt a kútnál.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE