Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Elnémult harangok
Keletkezés ideje
1903
Fejezet
2
Bekezdés
2764
Mondat
6508
Szó
67882
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
ELSŐ RÉSZ. AZ UTRECHTI DIÁKOK.
I.
A kölni Studentenheim ősrégi olcsó diákfogadó ó-német éttermében két magyar fiu fogyasztotta a fekete árpalevet egy őszi estén.
A magasabbik és feketébbik Simándy Pál volt; az alacsonyabbik, egy kékszemü, egérszürke haju, tömzsi , joviális képü legény, Puskás Gábor.
Mind a kettő erdélyi református teológus , Simándy hunyadmegyei, Puskás háromszéki.
S miután Nagy-Enyed gazdag emlőin fölnevelkedtek, most stipendiummal Utrechtbe mentek, teológiai tanulmányaikat tökéletesiteni.
Simándy, magas kidudorodott homlokával, nagy kemény nézésü , sötét szempilláktól beárnyékolt fekete szemeivel, vastag nyakával és széles mellével ezt a gondolatot ébresztette a szemlélőben : Még az a fal se szeretnék lenni, a melynek ez a bika a fejével nekitámad .
Puskás, a kinek folyton járt a szája, olyan benyomást tett mellette, mint a komor bikát körülcsaholó kis szürke kutya .
Puskás a németeket szidta.
Már Pozsonyban németül kinálták neki a mákospatkót, azóta más szót nem hallott.
Utána jött Bécs egy millió némettel , majd Linz, Passau, Nürnberg, Frankfurt és végre Köln.
Ez irtóztató, ezt nem lehet kiállani.
Góbé-büszkesége föllázadt a gondolat ellen, hogy egy városban több német lakjék, mint a mennyi székely a világon van.
S ez a sok német még csak nem is tudja, hogy székely egyáltalán van a világon, pedig a legmüveltebb nációnak tartja magát.
Ha az Uristen még egyszer teremtené az emberiséget , bizonyára magyart teremtene legtöbbet.
Micsoda ital ez az édeses, barna lé !
Odaadná Köln egész évi sörtermését egy kupica fenyővizért.
( De régen nem is ittunk !)
Aztán, hogy el vannak telve mindennel, a mi az övék.
Itt a Studentenheim -ban a fogadós levett kalappal vezette őket a táblához, mely hirdette, hogy egykor Goethe és Schiller itt méltóztattak reggelizni.
Reszkető lábbal vezette őket a 27-ik számu szobába, melynek falát Hans Sachs sajátkezüleg szénnel irt verse ékesiti.
Johann, a háziszolga, megsugta, hogy a nagy Napoleon is meghált itt Murat-val és Ney tábornokkal, mikor az oroszországi hadjáratra ment, de persze erről nincs tábla...
A magukét áhitatos kultusszal veszik körül, mindenkire ráerőltetik, a más dolgairól meg tudomást se vesznek .
Simándy valami szomoru mosollyal hallgatta társa fecsegését.
A bosszusan zsörtölődő székelyben látta a kis, gyönge magyart, a kire kínos , fojtó sulylyal nehezedik a körülöttük levő nemzet nagysága.
Puskás, az önérzetes, őseire, magyarságára, nemzetének világtörténeti szerepére büszke magyar érzi, hogyan zsugorodnak össze képzelődései, álmai, mikor egy ilyen hatalmas, világbiró nemzet közé keveredik; látja azt napi munkájában, csodálni kénytelen alkotásaiban.
És Simándy látta, hogy a szapora beszédü székely lelke hogy vonaglik, miközben az abroszt fölhajtva, késével diákszokás szerint az asztalt nyeste, faragta, döfödte.
Simándy látta ezt és szomoruan mosolygott.
Ő valamivel magasabbra emelkedett és messzebbre látott.
Hamar árvaságra jutván, a nagy-szebeni árvaházba került és onnan a szász gimnáziumba járatták.
Ezen a kis germán szigeten, mely közelebb van Berlinhez, mint Budapesthez, korán megtanulta, hogy a kis nemzetek sorsa minő keserü; megérezte, hogy a szőke teuton-koponyák mennyivel külömbnek tartják magukat a fekete turáni fajnál.
S az ellenséges szemek kereszttüzében nőtt nagyra.
Neki tizszer annyit kellett tanulnia, mint a szász fiuknak, hogy azokkal egy kalkulushoz juthasson.
És tanult.
S nyilvános mérkőzéskor mindig lefőzte a halavány szász diákokat .
Magyar létére a legelsők közt volt, irigyekkel körülvéve.
És ez volt az ő egyetlen öröme, mást a sors nem adott a szegény, elhagyott árva fiunak.
Ifju szive ugy érezte, hogy ő a seregtől messze, messze, előörsön álló katona, a kit elfeledtek; de ő neki nem szabad csüggednie, meghátrálnia.
S boldog volt, mert ugy érezte, hogy kitünőségével ezen a védtelen ponton a magyarság ügyét juttatja diadalra .
- Hadd el, Gábor, - szólt Simándy, mialatt Puskás jót huzott a szidalmazott sörből, - hisz' te is csak olyan vagy, mint ezek a németek.
Te is épp oly büszke vagy Damjanicsra, Bem apóra, Gábor Áronra, Gál Sándorra, mint ők a maguk hőseire és vértanuira.
Te is azt hiszed, hogy Magyarország, vagy pláne Háromszék a világ közepe, s annál külömb föld nincs a kerek földtekén .
- Egy kis külömbséggel, - felelt büszkén Puskás, - hogy nekem igazam van .
- Persze, hogy igazad van.
Minden nemzetnek igaza van.
Hitvány , csapnivaló náció volnánk, ha nem azt tartanók, hogy a világ első nemzete vagyunk.
Azért ne haragudjál a németekre ...
- De mikor olyan szemtelenül sokan vannak.
Levegőt se hagynak az embernek.
Megfulladok ebben az országban .
- Nyisd ki az ablakot! - felelt egyszerüen Simándy .
Az ablakok a széles Bismarck-Strassera nyiltak.
Kint irtóztató tumultus uralkodott.
Az ifju császár, II. Vilmos, a városban tartózkodott két nap óta, hogy az 1870-71-iki katonák emlékünnepében résztvegyen.
Mondott egypár dikciót, melytől talán még lent, messze, a gravelottei sikságon eltemetett pomerániai gránátosok is megmozdulnak sirjukban, és ma este volt elutazandó .
Harsogó zeneszóval vonultak föl az ezredek s megalkották a sorfalat A katonák mögött százezernyi nép, nemzeti kokárdákkal, Vilmos arcképével a kalapjukon , szakadatlan orditással tódult ide-oda.
Száz-száz emberből álló csoportok külön-külön a Wacht am Rhein -t énekelték, s ez növelte a pokoli hangzavart.
Néha éles katonai kommandók hangzottak s tompa dübörgéssel ezer puska agya dobbant a kövezethez .
Az üvöltő és hullámzó fekete tengert csillogva határolták az aranyos csucsu sisakok s a katonák mozdulatlan, ércfala .
A fiuk az ablakhoz léptek .
- Hogy utazunk ma el, ilyen zürzavarban? - kérdé Puskás, a ki elbámészkodott az utcai látványosságra .
Simándy nem felelt.
Ő is az utcát nézte.
Micsoda lelkes, forrongó tömeg, - s hogy megfagy, mikor a katonakabátba kerül.
Ekkor már nincs benne se szeretet, se gyülölet, csak engedelmesség.
Nem gondolkozik, csak cselekszik .
Szemei egy pontra vannak szegezve: ez a császár.
S mikor a császár kinyujtja karját s megmutat nekik egy országot, egy nemzetet - akkor megindul az érczuhatag és öl.
S az emberi nemmel hiába viaskodó halál elégedett vigyorgással tárja ki fekete birodalmának széles kapuját, széles kapujának mind a két szárnyát.
Óh, császár, ne mozditsd meg a karodat !
Simándy nagyot sóhajtott, aztán ott hagyták az ablakot és a portáshoz mentek.
Tudakozódtak, hogy elutazhatnak -e ők ma ebben a nagy fölfordulásban ?
- Hogyne, kérem.
A hollandi vonat tiz óra öt perckor megy.
Az omnibusz pont féltizkor indul .
Csöngetett hármat.
Johann megjelent .
- Johann, az urak podgyászát hozd le a féltizórai omnibuszhoz .
Johann lojális alattvaló volt és szerette a borravalót.
E két tulajdonsága egymást támogatta benne, mikor a fiuknak pakkolás közben a császárról beszélt.
Mikor ő szolgált beim Kürassierregiment Graf Gessler No.
8. , a császár egyszer hirtelen betoppan éppen Hauptrapportra .
A császár odaállt az ezredes mellé s hallgatta az ügyeket.
Egy egyéves önkéntes arra kért engedelmet az ezredestől, hogy a hadnagyával megverekedhessen, mert a hadnagy őt pofonütötte .
- Gondolja meg, ezredes ur, hogy egykor én is viselni fogom a német hadsereg portepéját s e szégyent le kell mosnom .
A császár haragra lobbant s kiadta a parancsot, hogy a hadnagynak párbajt kell vivnia a legsulyosabb föltételek mellett.
S az önkéntes agyonlőtte .
Itt Johannban a borravaló szeretete fölülkerekedett s egy vidám katonatörténetbe fogott, melyben a császár nem szerepelt.
Ugy okoskodott: fő a történet; hogyha az urak jól mulatnak, jobban fizetnek, - tehát essék áldozatul ő felsége.
És elmondta, hogy az ezredes szakácsnéjának a kedvese, egy kürasszirkáplár, szivarral kiégette a zászlót, a melyet az ezredesek távollétében otthon kiváncsian nézegettek.
A legközelebbi katonai ünnepen aztán az ezredes kibontván a zászlót és észrevevén a lyukat: erről hatalmas beszédet mondott a front előtt, az ezred dicsőséges küzdelmeinek tanujeléül idézvén azt .
A bőbeszédü legény egész az omnibusz tetejéig folytatta meséit, s csak akkor fejezte be az előadást, mikor a fejenként ötven fillér borravalót a markában érezte.
A studensektől nem igen lehetett többhöz szokva, mert alázatosan megköszönte, szerencsés utat kivánt s egy hatalmas Éljen a császár ! kiáltással leugrott a kocsiról.
A katonák sorfala egy percre kettényilt, a kocsi begördült a pusztán tartott utcaközépre és sebesen hajtott az állomás felé.
Maguk ültek a nagy kék-fehér bárka tetején.
Az ut felén lehettek, mikor a Rathhausplatzon fölállitott ágyuk megdördültek, jelezve, hogy most indul el a császár a vasutra.
Minden ablak egyszerre megvilágosodott , oszlopokon bengáli tüzek gyultak, villámos ivlámpák ragyogtak föl minden lépésre, a dobok megperdültek, a trombiták megharsantak, éles kiáltások hangzottak, s tompa csattogással kapták a katonák tisztelgésre puskájukat.
A levegőt egy alaktalan örömorditás töltötte be... egyszerre minden zajt elnyeltek a katonabandák... minden sarkon a Hohenzollern-himnuszt fujták a rézhangszerek.
Most az egész ugy hangzott, mint ezer rekedt óriás üvöltése .
Ezer megvakitott Polifém dühöngése .
Az omnibusz egy kis téren félreállt a közeledő császár elől .
Dübörögve közeledett a kék testőrök egy százada.
A patkók szikrát vertek a kövezetből.
A nemes paripák ugy tartották a fejüket, mint a királyi hattyu .
Azután négy fekete lótól vont kocsin jött Ő, mellette ült a felesége...
A lovak fujtak és táncoltak, az ezüst szerszám csillogott, csattogott rajtuk.
A császár hófehér ruhában, mellén ezüst vért, rávert fekete sassal.
Fején ezüst sisak , mely fölött kiterjesztett szárnynyal egy, arany sas lebegett...
Olyan volt , mint a skandináv mitológiából ideszállt ó-germán Isten...
Miközben folyton szalutált a népnek, nyilt és bátor tekintete katonáinak mozdulatlan sorfalán szaladt végig...
A császárné szerény mosolylyal szakadatlanul hajlongott , mintha csak azt mondaná : Köszönöm, köszönöm, én is nagyon szeretem Wilhelmet .
Azután jöttek a gyerekek.
Egy, kettő, három, négy fiu...
A trónörökös Nagy Fridrik-korabeli testőrruhában, azzal a furcsa alaku püspöksüveggel... és még másik három kis legényke, tengerészruhában, a nevelőikkel.
A trónörökös nagyon komoly volt, bizonyosan szoritotta fejét a sisak... a kis tengerészek tapsoltak és sipkáikat lengették.
Ezek még boldog gyermekek...
Aztán mint a villám nyargalt el a piros testőrök egy százada, s a látomány véget ért .
Puskás kimerülten esett vissza a padra.
A derék fiu torkaszakadtából éljenzett és a kalapját lobogtatta.
Simándy kábult, vak és süket volt.
A fény vakká, a lárma süketté, a kettő együtt kábulttá tette .
Mintha egy álomképet látott volna...
Százezrek lelkének öntudatlan kitörése volt ez, himnusza a német egységnek, önérzetnek, szaporaságnak .
Az elröpült császári menet után a tömeg, mintha a tündérséget el akarná kapni és még egy kicsit visszatartóztatni, önkéntelen rohamot intézett , mely egy percre megingatta még a katonai sorfalat is...
Egy sikoltozó asszonyt az omnibuszhoz szoritottak...
Gyermekét kétségbeesett jajgatással emelte a levegőbe, nehogy összenyomják.
Puskás egyet gondolt, lehajolt a gyerekért az omnibuszról és fölkapta...
Sőt ketten megragadták az asszonyt is, s nehogy az áradat elsodorja gyermekétől, minden habozás nélkül fölrántották az imperiálra .
Az omnibusz, lovasrendőrök segitségével, utat tört a tömegben.
A pályaudvarhoz közel a csinos munkásasszony távozni készült, s meleg hangon szólt a fiukhoz :
- Igazán, nem tudom, hogy háláljam meg a szivességet .
- Én tudom, - felelt mosolyogva Puskás, - csókoljon meg .
- Szivesen, - felelt kedélyesen az asszony, s jóizüt cuppantott Gábor arcán, a ki, az asszony teljes boldogságára, a babán is csókolt egyet .
- Ugyan Gábor, - feddé Simándy, - egy ismeretlen asszonynyal csókolózni ?
- Ismeretlen asszonynyal? hát kivel mással?
Ismerőssel?
Nem emlékszem, hogy a baróti majálison az esperes lányát csókoltad volna...
Pedig már vagy hat éve ismered.
Jegyezd meg, hogy minden csinos nőt meg kell csókolni, a ki meg hagyja magát csókolni ...
A pályaudvarról mindenkit visszaszoritottak, de a ki azt mondta , hogy elutazik, azt a rendőr a pénztárhoz kisérte, hogy jegyet válthasson .
Ifjaink találtak hordárt is a bagázsiához.
Megkérdezték, hogy vonatuk nem fog -e az indulással késlekedni ?
- Miért? - kérdé viszont a szálas porosz .
- A császár miatt.
Talán előbb ő felsége elutazik .
- Ó dehogy!
Be van az osztva szépen, s ő felsége vár, a mig rá nem kerül a sor .
S mikor nekik jelt adtak és ők az óriási méretü üvegtetejü udvar peronján a hollandi vonat felé siettek, vörös szőnyegen ott állt még a császár , családja és tanácsurak körében s élénk gesztusok közt beszélgetett .
Utascsoportok siettek arra; kormos bluzos vasuti munkások sürögtek-forogtak , vonatok robogtak ki és be, éles füttyentésekkel...
S a hollandi vonat lassu robogással elindult és pár pillanat mulva ott zakatolt a hatalmas vashidon, a Rajna fölött, melyen ezer meg ezer kivilágitott csónak uszott .
- Ez aztán ember! - kiáltott Puskás.
- Ezt nevezem császárnak!
Az összes nemzeti törekvések élén áll, németebb a németnél, sovinista.
Nagy nemzet ez, Pali, óriási nemzet ...
- Nagy nemzet, óriási nemzet, de tudod, miért?
Mert a hollandi vonat tiz óra öt perckor elindult ...
Puskás bámulva nézett rá .
- Igen... és mert az általános őrületben nemcsak a hollandi vonat , hanem Johann is a helyén volt, az omnibusz is helyén volt... mert a császár miatt se tesznek kivételeket, hanem őt is beosztják, s minden történik ugy , mint máskor...
Ez a rend...
Nálunk, barátom, egy főispán látogatása fölforgat minden rendet egy kis vidéki városban...
Nálunk egy miniszter nagyobb ur, mint itt a császár...
Azért aztán a nemzet maga kisebb ur, mint a német nemzet ...
- Nézd a dómot !
A kivilágitott dóm mint egy tüzes fölkiáltójel ragyogott az éjszakában.
A tetejéről pedig egy villamos reflektor nagy, fényes mozgó sugárkévéje kutatta a sötétség titkát ...
II.
A két legény hamarabb fölkelt, mint a nap, oly kiváncsi volt Hollandusországra, mely a párás őszi reggelből csak lassan bontakozott ki.
S mikor kibontakozott is, alig mutatott valamit.
Lapos vidék, buja fűvel , legelésző tehenekkel.
Egy-egy nyájas tanya, szénaboglyákkal.
Ha kutágas helyett nem árbocok meredtek volna égnek a tanya végén, azt hihették volna, hogy az alföldi tanyák közt járnak.
De minduntalan egy magas töltések közt lomhán kanyargó csatorna fölött robogtak el, melyen lovaktól vontatott furcsa alaku bárkák haladtak tova s ez kiverte őket illuziójukból.
A mint a köd lassan fölszállt, a szeptemberi nap bágyadt, sárga pompájából városokat, falvakat láttak a messzeségben kibontakozni.
S egyre jobban dobogott a szivük, a mint közeledtek Utrecht felé .
- Értesz valamit a nyelvükből? - kérdé aggódva egy állomáson Puskás, miközben Simándy egy kofával almára próbált alkudni .
- Az az érdekes, hogy minden szavuk ismerősen cseng a fülembe s mégsem értem .
- Ha Bótai ki nem jő elénk az állomásra, nem tudom, hogy igazodunk el .
- Hogyne jönne.
Hisz még Kölnből is táviratoztam neki, hogy mikor érkezünk .
- Leveleztél te sokat a nyáron Bótaival ?
- Sürün.
Hisz tudod, hogy négy évig együtt jártunk Szebenben, s a régi barátságunk nem bomlott föl.
Pedig ő Patakra ment teológiára, én pedig Enyedre.
De a vakációra mindig hozzájuk mentem Erdővidékre .
- Igen, ösmerem a parókiát.
Nyomoruságos kis fészek.
Az apja már nagyon öreg, s ugy tudom, három vén lány van a nyakán .
- Csak kettő öregebb, mint Bótai Barna... a harmadik nem nénje , hanem huga, Anikó, most lehet tizenhét éves .
- Szép lány ?
Simándy kidugta fejét az ablakon .
- Szép, - felelte vissza alig hallhatólag .
- Miért nem ment haza Bótai egy évi utrechti tanulás után?
Hisz , ha megválasztanák bárminő kis eklézsiába, könnyithetne az apja terhén .
- Ennek is megvan a maga oka.
A mult télen sulyos beteg lett s a stipendium kuratóriuma rendkivüli segélyt adott neki, hogy két hónapra meleg vidékre, Olaszországba menjen.
Ezt azzal hálálta meg, hogy a tanév végén három tárgyból hollandus nyelven, - értsd meg jól, vasfejü kálvinista, - hollandus nyelven kollokvált, a mivel megszerezte a jogot arra, hogy még egy évig ott maradhasson, sőt arra is, hogy a másik két stipendistát ő jelölje ki... igy jutottam hozzá én ...
- És én is .
- Téged aztán, a hozzám intézett kérdésre, én jelöltelek ki .
- Köszönöm, - szólt Gábor nevetve; - azonban anélkül, hogy prófétának merném magamat mondani, azt jósolom, hogy én soha se fogok senkit a stipendiumra kijelölni.
Fogadjunk Pali, hogy nem fogok én soha hollandusul megtanulni .
- Pedig látod, az nagyon egyszerü.
Vedd elő a német szót, tekerd ki a nyakát és lesz belőle hollandus szó .
- Tudod, jól ismersz, én szivesen kitekerem a német szó nyakát ... de készletem belőle oly csekély, nem akarom azt is elfogyasztani .
- Kár, mert a dolog gyorsan megy.
Látod, én reggel óta megtanultam, hogy a jegy : Karte = kort ; az alma : Apfel = appel , a biztositás : Versicherung = verzekering ; fa : Baum = boom , dohányozni : rauchen = rooken .
- Zsení vagy, Pali, zsení! - kiáltott Puskás őszinte elragadtatással, - s honnan tudod te mindezt?
Megálmodtad ?
- Megtanultam a konduktortól, a kofától, az állomási falragaszokról, s a kocsiban lévő fölirásokról.
Csak nyisd ki mindig a szemedet s eressz be mindent a füleden.
Ez a tanulás titka .
- Könnyü azt mondani, de ha én egyszer a fülemet kinyitom, a helyett hogy bejönne, kimegy rajta minden .
- Akkor ki ne nyisd, öreg! - kacagott Simándy, - hanem hát megmaradnak még a szemeid.
Mi van a szemeiddel?
Azt hallottam, hogy jó szemek .
Udvarhelyt beszélték, hogy a Hargitáról megláttad velük a Fekete-tengert .
Ez gyönge oldala a székelynek, a ki azt tartja, hogy a Hargita a világ legmagasabb csucsa.
A Mont-Blanc legföljebb kisöcscse lehet, A Dhavalagiri, a Mount Everest - az más: ezeket elismerték a Hargitával egyenrangunak a székely diákok, mert hátha a Himalája rejtett völgyeiben mégis laknak ősmagyarok...
Ezeket pedig Isten ments, hogy megfosszák ...
Puskás elvörösödött ez inzultusra, de türtőztette magát .
- Tudod, komám, én nem láttam a Hargitáról a tengert, de nem is ettem meg berbécstokány helyett a bocskortalpat .
( Ezt a hunyadmegyei atyafiak tették meg a követválasztáson.
Nem lett tőle semmi bajuk.
Csak irtózatosan szomjaztak rá s a jelölt, a mit megtakaritott a huson, ráfizette a pálinkára.
Ez az ugynevezett költői igazságszolgáltatás. )
- Berbécstokány! - sóhajtott elmerengve Simándy, - ugy hangzik a fülembe, mintha a szülőfalum harangját hallanám kongani.
Mikor eszünk mi megint berbécstokányt, Gábor ?
Gábor elérzékenyedett nagyokat nyelt és igy szólt :
- Emlékszel Kőmivesné tokányára, a Kishid-utcában?
Mikor délután kitette az ablakra a cédulát, hogy estére friss tokány lesz, nyolc óra után odaszöktünk a kollégiumból, a falon keresztül .
- És csak reggel négy órakor szöktünk vissza .
- A jó Kőmivesné a kis porció tokányt belemerte a kivájt cipóba , ahhoz nem kellett se tányér, se villa...
A nebulók ültek sorba a gyepen, s faltak.
A kut meg egyre nyikorgott, mert a ki befejezte a vacsorát, odament és egy vödör vizet huzott magának ...
- Az ám...
Minden diák friss vödörrel huzott magának; mindegyik átallotta volna, hogy a más fáradságából jusson egy ital vizhez.
Két kortyot ivott, a többit visszaöntötte a kutba.
Vagy talán azt akarta mindegyik, hogy fáradjon a többi is .
- Hát Illés Pistára emlékszel -e, Pali ?
- Illés Pistára ?
- Arra.
Veled fogadott a vacsorája árába, hogy birkát eszik a birkából .
Te nem akartad hinni, fogadtál vele, ő erre a Kőmivesné nagy vaskondérja elé lépett s a birkabőrsüvegébe birkatokányt méretett... és kikanalazta egy szálig...
Hej, de jól mulattunk az este!...
Az asztalon jártad a csürdüngölőt...
A kisbotost még leeresztettük a kutba, mert fölharagitott bennünket...
Télviz idején !
...Kipirult arccal, sugárzó szemekkel folyt a beszélgetés ...
Egyszerre csak kicsapódott az ajtó s a nyurga, szőke konduktor besivit :
- Utrecht !
- Utrecht? - horkant föl Puskás, s olyan arccal nézett szét , mintha azt kérdezné: ugyan minek ébresztettek föl, olyan szépet álmodtam .
III.
Az Izgatott Cápa kedves korcsmája volt mindazon utrechtieknek, a kik barátai nemzetük specifikus eledeleinek.
Az Izgatott Cápa még a napoleoni megszállás idejéből maradt fönn, s mint könnyen elképzelhető, festői cimét is a nagy császár vidám és erős fantáziáju katonáitól kapta.
A hollandusoknak tetszett az élénk cim, s a cápa különben is családi szörny lévén e gyarmatos nemzetnél, megtartották.
Ide vezette Bótai első este barátait, hogy, ugymond, egy csapásra megismerkedjenek a hollandi konyha titkaival.
Pakkjaikat letették Bótainál, megfürödtek, aztán elcsodálkozva járkáltak estig a legrégibb batáviai város különös utcáin , ködfogta, esőverte házai közt, lomha vizü csatornái mentén .
A viszontlátás öröme őszinte és meleg volt.
Simándy és Bótai egykor mint diákpajtások elválhatatlanok voltak, s már Szebenben ikrek -nek csufolták őket.
Hosszu öleléssel és csókkal üdvözölték egymást.
Puskás is találkozott már sokszor Bótaival, s a most fölujitott ösmeretség, itt, távol az otthontól, egyszerre bizalmas jellegü lett .
Kifáradva ültek le este az Izgatott Cápa egy kis szögletasztalánál, az ugynevezett fehér teremben.
Ezt a termet ugyanis fehér majolikával boritották be vagy tiz év előtt, aztán a diákok elkezdtek benne pipálni, a mitől megsárgult; aztán a diákok folytatták benne a pipálást, a mitől megfeketedett.
De az eredeti neve megmaradt.
Különben ragyogó fekete volt, mert hollandi szokás szerint hetenkint egyszer az egész falat plafondostul szappannal végigmosták .
Simándy egész nap figyelte barátját, Bótait, s mikor a korcsmában az első kőkorsóval a habzó sört eléjük tették, tisztában volt vele, hogy valami baja van.
Mintha felhő lebegett volna fölötte, melynek árnyéka ott borongott arcán, tekintetében.
Néha a melle hirtelen emelkedett, nagyokat lélegzett , mintha több oxigéniumot keresne a levegőben, kapkodva utána.
Csontos arcáról eltünt az a barna, székely pir, mely oly széppé teszi odalent a Rika-hegy két oldalán a férfiakat .
- Beteg vagy? - szólt Simándy Bótaihoz, s rátette karjára a kezét .
- A szinemről gondolod, ugy -e?
Hja, édes fiam, ez a hollandi szin , hogy ne mondjam, tónus.
Majd eltünik a te szittya feketeséged is, ha egy telet megkóstolsz ebből a klimából...
Tavaszszal csodálatos, télen utálatos... köd , nedvesség, hidegség...
Majd megfakultok ti is, lekopik rólatok a hazai máz ...
- De te beteg voltál, hisz irtad .
- Semmi.
Már vége van.
A tavaszszal vért hánytam ...
- Vért hánytál?
S erről mi otthon semmit se tudtunk !
- Minek?
Csak nem fogom gyönge öreg apámat, meg a szegény testvéreimet ijesztgetni.
Minek is lett volna... hisz már vége van.
A kuratórium pénzt adott és én San-Remóba mentem.
Óh, fiaim, micsoda ország az !
Micsoda melegség, micsoda fény... óh, be jól éreztem magamat!
Most is álmomban ott sétálok a tengerparton, az olajfák alatt, s számlálom a fehér vitorlákat a sugárözönben csillogó tengeren .
- Egyedül? - esett bele Puskás diákmódra, csufondáros arccal .
Bótai elsápadt.
Szinte látni lehetett, mint fut ki a vér arcából .
- Hogy érted ezt? - kérdé szintelen hangon .
- Ugy, hogy nem álmodol -e oda a vitorlaszámláláshoz valami nagyszemü talján madonnát ?
E percben a figyelem egy nagy tengeri halra irányult, melyet eléjük tettek .
- Hagyjuk a madonnákat, - szólt halkan Bótai, miközben a halat vágta, - örüljünk, hogy olyan országban vagyunk, ahol a Rafael madonnái nem kisértenek .
Simándy ránézett .
- Ne feledd el, Barnabás, hogy Rubensnek is vannak madonnái, - szólt, s aztán a halhoz látott.
Nem vette észre, hogy barátja arcát ujra elboritotta a halálos sápadtság .
Mig a hallal vesződtek, csend volt.
Még Enyeden beléjük verték , hogy :
A száját befogja kend .
Ami ugyan fölösleges intelem volt, mert az enyedi diák olyan ritkán jutott halhoz, mint ehető fecskefészekhez.
No, de legalább megtanulta a maximát egész életére, s az ember sohse tudja, hogy az enyedi diák milyen körülmények közé kerül.
A diákokat azonban mindez nem vigasztalta meg.
Nem egyszer lehetett hallani a szüken mért porciók láttára a sóhajtást: Szeretném már egyszer megpróbálni, hogyan fullad belé az ember halszálkába .
A hal után valami édes tésztát hoztak, ujra megeredhetett a szó visszafojtott árja .
- Beszélj valamit Skóciáról! - szólt Simándy, - szerencsés fickó vagy, hogy ilyen családra tettél szert.
Te, nagyon gazdag ember lehet a te gazdád, hogy Skóciába jár nyaralni .
- Skóciában nyaraltál a gazdáddal? - kérdé Puskás .
- Ott.
A fiát tanitottam latinra és németre, - felelt halkan Bótai .
Aztán türelmetlenül zörgött az üres korsóval az asztalon .
- Eh, hazai dolgokról beszéljetek!
Egy év óta csak egy magyar embert láttam, az is cigányprimás volt .
- Jót tett Skócia? - folytatta makacsul Simándy .
- Jót, - felelt Bótai, hosszan barátja szemei közé nézve, - ott a fenyvesek közt álltam teljesen helyre, csak még a gyomrom rossz.
Nem tudok az itteni ételekkel kibékülni.
Aztán meg olyan lappangó lázam van és néha éjjel ugy izzadok, hogy csupa viz lesz a lepedőm ...
Puskás egy darab kenyeret szelt le és paprikát keresett hozá .
- Tégy rá sajtot és kérj sót hozzá .
- Sajtot ?
- Azt.
Az itt a legelső fűszer.
Látod, itt áll az asztalon , megreszelve.
Azt tesznek a levesbe, azt hintenek a husra, azt eheted marokszám , de sót, borsot, fogpiszkálót, mustárt, ecetet, olajat, a mi nálunk ott áll minden kocsmaasztalon, külön kell kérned .
- Hát paprikát ?
- Azt is kapsz a patikába, ha találsz orvost, a ki szükségesnek találja, hogy megmérgezd magadat és recepten rendeli .
- No már látom, nem fogunk mi jóizüen enni karácsonyig, - szólt komoly bánattal Puskás, - de akkor meghivom az urakat osdolai disznótorra .
Akkora pakkot küldetek magam után, mint egy kóberos szekér .
Bótai szeretetteljes mosollyal nézett a székely fiura s szólt :
- Legjobb volna, ha már most elindittatnál egy háromszéki borvizes székelyt, a szekere tele disznóaprólékkal.
Karácsonyra tán éppen ideérne .
- Jegyezd meg komám, - szólt büszkén Puskás (ha haragudott, mindig komámnak nevezte az illetőt ), - borvizfuvarral csak a csiki székely szokott foglalkozni .
- Nekem mondod?
Hisz erdővidéki vagyok .
- A szélin vagytok Háromszéknek.
Nem az igazi fajta .
- Persze, Attila kardját Osdolán hajitotta le az Ur... s nagy királyunk, az isten ostora, ott találta meg ...
- Csend! - kiáltott Simándy.
- Semmi villongás a hun ivadékok közt.
Itt a káposzta .
- Káposzta? - kiáltott ujjongva Puskás .
Belenézett a tálba .
- Hisz ez törött cukor !
- Kapard csak le a tetejét.
Egy ujjnyira alatta megtalálod a káposztát .
- A cukor alatt?
Szent Isten!
Megbolondult a szakácsné !
- Ugyan mi van abba, Gábor, - szólt Simándy, - hát nem emlékszel rá, hogy Enyeden a Dájbukát boltos tubákkal eszi a sárga dinnyét, a káposztába pedig mazsolát és mandulát főzet ?
- Dájbukát? - kiáltott föl Gábor, s a fejére ütött, - remélem , vége van a vacsorának .
- Vége .
- No hát, akkor fogadjatok tőlem egy kassai négyest a Dájbukát boltjából.
Ez az én meglepetésem a vacsorához .
- Nyomorult, - rikoltott Simándy, - hányszor kértem tőled magyar szivart utközben s mindig azt mondtad, hogy már elfogyott .
- Nincs is több, csak ez a három, s ezt az első hollandi vacsorára tartottam fönn, - mentegetődzött Puskás Gábor .
Rágyujtottak.
S a kékes füstgomolyokat ugy tekintették, mintha hazai levegő szálldosna körülöttük.
Bótai lassan, nagy felhőket fujt ki, s merően nézett beléjük.
Mintha a hótakart székely bércek alakulnának ki előtte a füstrongyokból.
Ki tudja, meglátja -e még valaha e büszke csucsokat .
Nem birta sokáig a szivart.
Köhögni kezdett .
- Az orvos tulajdonképp megtiltotta, - szólt, ziháló mellére téve kezét, - de ennek nem tudtam ellentállni .
Még egy füstkarikát fujt, aztán félretette .
- Sört, sört! - kiáltott a legényre .
A sötét, pálinkaerejü hollandi sör Puskáson már éreztette hatását .
Nagyokat bólintott és laposakat pislantott.
Bótai ellenkezőleg fölélénkült , arca kipirult, szeme ragyogott.
Hevesen gesztikulált és Skóciáról beszélt... a feneketlen tengerszemről, melyekben jó tündérek és rossz szellemek laknak... a félelmesen nagy fenyőkről, melyek halálukban megdicsőülnek, mint árboc szolgálván Anglia világbiró hajóhadán... a remek rétekről, hol az izmos hegyi skót dudaszó mellett legelteti nyáját ...
Simándy Puskásra mutatott, a ki karjára hajtva fejét, egészséges szuszogással aludni kezdett .
- Fölrázzam? - kérdé .
- Ne, ne bántsd, - felelt Bótai, - ez most a Küküllő partján jár és virágot szed bokrétába .
- Óh, dehogy, - nevetett Simándy, - Osdolán ül és tejfölös bablevest eszik, disznókörmivel .
- Akkor pláne hagyd; legalább megreparálja a gyomrát a hollandus lakoma után .
A két fiatalember bekönyökölt az asztalba és sokáig némán nézett egymás szeme közé.
Bótai Barnabás szólalt meg először, lassan , szaggatottan :
- Azt mondtad, hogy Rubensnek is vannak madonnái.
Vannak.
Micsoda madonnák azok, barátom.
Azok az igaziak.
Láttam olasz madonnákat is, hisz minden városnak van odalent egy-egy madonnája.
De nem hatottak rám.
Akárhány Fornarinának is elmehetne...
De a hollandi madonnák!
Óh, barátom, az anyává lett szűz, a ki a szüzesség minden báját megtartotta.
Az égi szelidség, jóság , mely rajtuk honol... különös szinü a hajuk, különös szinü az arcuk...
Bájos minden mozdulatuk...
Oly tisztességesek és mégis ezer vágyat keltenek a zajló szivben...
Látszik rajtuk, hogy ha egyszer a kezüket valakinek odaadták, azt boldoggá fogják tenni s egész életét bearanyozzák lényük varázsával .
Simándy feszült figyelemmel hallgatta .
- Te a hollandi nőkről beszélsz általában?
Vagy - s ezzel közelebb hajolt hozzá, s hangját lesülyesztette, - talán egy nőről ?
Bótai Barna Simándy karjába markolt.
Simándy érezte, hogy remeg a keze .
- Én Rubens nőalakjairól beszéltem.
Talán nem voltam elég világos ?
Csak attól óvjon az Isten (s élénken csillogó szemeit Simándyra szegezte ), hogy egy ilyen női alak megelevenedve eléd cseppenjen.
Akkor véged van...
A hogy végem van nekem...
Ah, Skócia sötét erdői és dörgö zuhatagai, de boldog és boldogtalan voltam köztetek... de sok édes mérget és keserü mézet ettem ott ... anélkül, hogy ő sejtette volna ...
- Ő?
Kiről beszélsz ?
- Ő róla, a ki miatt elfelejtettem hazámat, apámat, egész családomat, s a helyett, hogy haza mentem volna a nyáron, velük mentem Skótországba .
- Tehát a gazdádnak a lánya ?
- Az .
- S azt, mondta, hogy nem szeret ?
- Soh'se beszéltem vele ilyesmiről .
- Hát akkor miért vagy annyira boldogtalan?
Nem látom be az okát ...
- Egy dúsgazdag hollandi patricius lánya s egy szegény székely kálvinista teológus?
Ég és föld .
- Dúsgazdag?
Hisz akkor nem tartana téged kvártélyon .
- Nem ösmered, fiam, a viszonyokat.
Ez Hollandiában rendes szokás .
Volt két üres szobája, hát kiadta.
A hollandus semmit se hagy kiaknázatlanul , ha milliói vannak is .
Megtörölte izzadt homlokát, a mámor mintha elrepült volna a fejéből.
Már nyugodtan beszélt .
- Mindent tudsz.
Nem akartam még szólni, de oly régen vágytam már rá, hogy kibeszélhessem magamat...
Senkim se volt...
S most, az első alkalommal kitört belőlem .
A sok beszédtől köhögés fogta el .
- Talán mennénk haza .
- Megállj csak, - szólt Simándy, - mikor kaptál hazulról levelet ?
Bótai a zsebéhez kapott .
- Hála Isten, itt van nálam.
Te Pali, nem is tudod, hogy micsoda meglepetés vár rád .
- Micsoda ?
- Nesze !
Egy arcképet dobott eléje .
- Ez jó talizmán lesz a hollandi madonnák ellen .
- Anikó arcképe, - rebegte Simándy s két keze közé fogva , hosszasan elnézte .
- Csókold meg bátran, megengedem, - szólt Bótai nevetve .
Simándy megcsókolta és zsebre tette .
- Hát aztán, mondd csak, szép -e az én édes kis hugom?
Mert ez a kóbor brassai fotográfus nem igen remekelhetett.
De hütlen is lettem hozzájuk , én Istenem!
Mekkorát nőhetett az a lány egy esztendő alatt...
Mibe maradtatok ?
Simándy maga elé nézett, s igy felelt :
- Juliusban volt...
Szép, meleg idő...
A kerten mentünk végig ...
Fehér ruhában volt, kék szalagokkal...
Én Istenem, de szép volt...
Nem adom oda se a hollandi, se az olasz madonnákért a mi székely madonnáinkat...
Lementünk a Békény patakig, a Bethlen Gábor diófája alá...
A hol nyaratszaka annyit pajkoskodtunk...
Egész uton gyüjtöttem a svungot, ott aztán nekiugrattam ...
Megfogtam a kezét .
- Anikó, én elutazom .
- Tudom .
- Külországba megyek .
- Tudom .
- Nem felejt el ?
- Nem .
- Megvár -e ?
- Meg .
- Soká tart ám .
- Nem baj .
Ekkor következett volna a voltaképpeni vallomás egy csók alakjában, de ő elszaladt .
- Tudom, - szólt Bótai, - Anikó megirta nekem az egészet, s én rátok is adtam atyai áldásomat, megirván az öregemnek, hogy a ti lakadalmatok lesz életem legboldogabb napja.
A két néném okoskodott, hogy igy, meg ugy , Anikónak nagyobb szerencséje is akadhat, de én elnémitottam őket...
Egy pap lányára nézve az a legnagyobb szerencse, ha pap veszi el.
Azt az Isten küldte ég biztosan boldog lesz vele...
Boldog is lesz, ugy -e, öreg? - és Simándy karjára nyugtatta sovány kezét .
- Az lesz; esküszöm neked .
Puskás fölébredt.
Bambán, álmosan nézett körül .
- Azt álmodtam, hogy fuj a Nemere és mi hárman a Hargitán kelünk át, gyalog .
- Rosszabb ez annál!
Hallod ?
A szél rázta odakint az ólomkeretes ódon ablakokat .
- Ez az Északi-tengerről jön, s a jeges óceán fagyos lehelletét hozza ide, - folytatta komoran Bótai, - cudar, rossz szél, megöli az embert , átjárja a csontod velejét, visszafujja tüdődbe a lélegzetet .
Figyeltek .
- Halljátok, hogy jajgat?
Mert itt talán a csucsos, hegyes , szögletes házak jobban sebzik, tépik a testét...
De legalább elüzi gonosz testvérét, a ködöt, mely fojtogatja a torkot .
Kocsiba ültek.
Bótai előbb elvitte őket egy kis fogadóba meghálni , aztán maga is hazament.
Miközben Pál és Gábor dideregve vetkőztek le a fűtetlen szobában, az utóbbi megszólalt :
- Te, ha ez a szél eltépné a töltéseket, ugy -e viz alá kerülne az egész Hollandia ?
- Bizony viz alá.
De ez nem történhetik meg .
- Miért ?
- Mert itt nem lopnak el semmit a gátépitéseknél, hanem becsületesen arra forditottak minden pénzt.
Azért hát: fordulj be és aludj !
Puskás szerette volna megkérdezni, hogy hol loptak el a gátépitéseknél minden pénzt.
De aztán eszébe jutott, hogy bizonyosan - Romániában.
- S ebben megnyugodva szépen elaludt .
IV.
Bótai Barna a Nobelstraaton lakott, s ugyanott fogadtak barátaink is lakást, még pedig nem együtt, hanem külön-külön.- Simándy havi tizenhat forintért Lamersnél, a gazdag péknél kapott két szobát, s Puskás is kénytelen volt két szobát venni, mert itt egy szoba nem kiadó.
A hollandus nem tud olyan szegény ördögöt elképzelni, a ki egy szobával megelégedjék, azonfölül nem tartja a jó izléssel és az egészséggel összeférőnek, hogy valaki ugyanott legyen nappal, a hol hált.
Azért inkább az egy szobát is deszkafallal kétfelé osztja, s mint kétszobás lakást hirdeti.
Egyik a hálószoba, másik a nappali.
A fiuk, kik Enyeden hatod- és nyolcad magukkal háltak egy szobában, meglehetős nagy urnak érezték magukat igy egyedül, bár három lépéssel egész birodalmukat végigmérték.
A szobában filigrán fekete butorok voltak, a tapétás falakon régi hollandi mesterek rézkarcai és városok fotográfiái függtek.
Volt tükör is és fehér csipkefüggöny az ablakokon.
Mindegyik kosztot is fogadott a gazdájánál , mert Bótai arról biztositotta őket, hogy a kocsmai élet drágába fog kerülni .
Simándynak volt egy szép erkélye, tele virágokkal, Puskás ablakai hátrafelé , egy grachtra nyiltak, a honnan fölhallatszott a viz locsogása.
Puskásnak mindjárt első nap összeütközése volt Hollandiával.
Reggel hatkor ugyanis bejött hozzá egy nagy csontos, vénasszony, mint utólag kiderült, a szobalány, szó nélkül rányitotta az ablakot, fölszedte a padlóról a szőnyeget, s előkészületeket tett a surolásra.
Puskás azonban szépen fülön csipte, s kitette a folyosóra a vizes dézsájával együtt.
Aztán bezárta az ajtót, s aludt délig .
Délben megjelent nála a gazdája, egy elemi iskolai tanitó, s miután hosszabb beszédet intézett Gáborhoz hollandus nyelven, átadta neki nyomtatásban a házi rendet, melyhez vagy alkalmazkodik, vagy pusztul innen.
Ezzel intett a trabális szobalánynak, a ki jött, és dühösen, egész szenvedéllyel surolni kezdett.
Aztán behozta neki a reggeli járandóságot, egy csésze teát, egy bögre tejjel és vajaskenyérszeletekkel, utána a déli járandóságot: egy csésze tejes kávét, s figyelmeztette, hogy délután öt órakor lesz az ebéd, este kilenckor pedig megint kap egy csésze teát, tejjel.
A góbé a lánynak az evésre vonatkozó fölvilágositásait azonnal ösztönszerüleg kitalálta, bár egy szót sem értett a beszédjéből .
Harmadnap ujra együtt ültek az Izgatott Cápá- nál .
- Fiuk, - szólt Bótai, - holnap viszlek benneteket a stipendium első részletét fölvenni.
Fejenkint száz hollandi forintokat fogtok kapni , főtisztelendő doktor Valeton urtól .
- Ki az ?
- Az a stipendium kuratóriumának mostani elnöke, különben pedig a zsidó exegezis tanára .
Puskás nevetett .
- Mégis különös, hogy én összejárhatom egész Magyarországot s nem találok embert, a ki nekem száz forintot adjon, ez az ismeretlen hollandus pedig, a ki sohse látott, száz aranyforintokat számláljon le a markomba .
- Nem ingyen teszi.
Ő, mint a kuratórium elnöke, ezer forintot kap évenkint ezért a hivatalért .
- Rengeteg pénzből állhat ez az alapitvány .
- Majd elmondom neked töviről-hegyire az egészet.
Legalább tudd , miből pénzelsz.
Különös dolog az, fiuk, hogy mi, református papok, a kik otthon oly szegények és elhagyottak vagyunk, idegen országokból oly nemes és önzetlen támogatásban részesülünk.
Értem a skótországi és hollandi alapitványokat.
Mi érdekük ezeknek, hogy mi pusztulunk -e vagy virágzunk abban a messzeeső keleti országban ?...
Tudjátok meg, hogy a mi patrónusunk egy Bernhard nevü pfalzi ember, a ki a mult század közepén szintén utrechti teológus volt.
A papi pálya azonban nem vonzotta, beállt kereskedőnek és nyakába vette a világot.
Hosszabb ideig tartózkodott Magyarországon, ott meggazdagodott, s magyar lányt vett el feleségül...
Gyermeke nem lévén, egész vagyonát jótékony alapitványokba fektette...
Többek közt az utrechti egyetemen is tett alapitványt, eredetileg csupán pfalzi és magyar teológusok számára...
Megható dolog az, fiuk, hogy a felesége iránt való gyöngédségből a magyarokról se feledkezett meg .
- Hány magyarra szól az alapitvány ?
- Legkevesebb háromra, mert mint az alapitólevél mondja: egy megunná magát, kettő közül az egyik beteg lehet, tehát legyenek minimum hárman .
Volt idő, mikor magyarok többen voltak itt, mint pfalziak.
Abból az időből ered, hogy a teológián ma is a következő elnevezések vannak: 1 .
Gens hatavorum , ezek a tulajdonképpeni hollandusok, az anyaország fiai; 2. gens afrorum , a gyarmatlakó hollandusok fiai; 3. gens hungarorum , a kik alatt az összes külföldieket értették; igy a stipendium Bernardinumon ma a németek vannak tulsulyban, de azért ők is a gens hungaricához számittatnak .
- S miért vannak most a németek tulsulyban ?
- 1820-ban, fejedelmi szóra, Németországban megtörtént az egyházi unió, a mi az igazi kálvinista egyházat az egész birodalomban megsemmisitette .
Azóta egész Németország teológusainak, nemcsak a pfalziaknak, van joguk a stipendium Bernardinumra pályázni.
S mi leszorultunk háromra.
Most hát tudtok mindent.
Ezt különben Valeton ur holnap mind el fogja mondani nektek, de jobb , ha előre tudjátok, mert egy szót se fogtok az ő hollandus beszédéből érteni ...
Bótai köhögött.
Simándy élesen nézett rá.
Barátja arca néha ugy eltorzult, mintha egy láthatatlan kéz marokra fogva összeszoritotta volna a tüdejét.
Simándy mélyet sóhajtott, aztán kinézett az ablakon a ködös levegőbe .
Nem tudta volna megmondani, hogy miért, de rossz sejtelmek zsibongtak lelkében .
Ha egy pillanatra behunyta szemét, azonnal Bótait látta valami sárga ködben távolodni, halványodni, elveszni, eltünni .
- Ez a nyomorult köhögés kinoz mindig, - suttogta Barna .
- Miért nem mégy orvoshoz ?
- Voltam.
Valami port rendelt, de bizony nem sokat használt .
- Talán sokat dolgozol ?
- Tavaly sokat tanultam.
Most csak a gazdám fiával van sok vesződségem.
Nehézfejü, akaratos kölyök .
Simándy gondolkozott egy kicsit .
- Te Barna, add át nekem azt a fickót.
Németre meg latinra én is tudom tanitani ...
Bótai arcára mintha sötét pir szökött volna .
- Nem lehet, nekem szükségem van arra a havi husz forintra .
Halkabban hozzátette :
- Tudod, az apámnak küldöm.
Én ingyen el akartam vállalni a fiut , de a hollandus ezen annyira elbámult, mintha hirtelen megbolondultam volna .
Erre azt mondtam neki, hogy fizessen annyit, a mennyit akar.
Azóta husz forintot fizet havonkint .
Simándy gyöngéden megsimogatta Bótai kezét .
- Nem értettél meg, édes fiam.
Én csak addig akarlak helyettesiteni, a mig kipihened magadat.
Mondjuk, egy hónapig, vagy hat hétig .
Ezért csak nem reflektálok fizetésre?
Mi nem vagyunk hollandusok, öreg.
Mi szivességeket is tehetünk egymással...
Ugyan ne nézz rám olyan sötéten ...
Látszik, hogy régen nem voltál otthon, elködösödött benned a magyar fölfogás .
Meg se érted, hogy az én ajánlatom milyen természetes ...
- Nincs abba semmi, - szólt Puskás.
Simándy odahajolt Bótai füléhez s halkan mondá :
- Én nekem jogom van igy beszélni.
Én több vagyok, mint barátod , gondolj a jövőre ...
Szomoru mosoly futott végig Bótai arcán .
- A jövőre? - dörmögött maga elé.
- Sokszor gondoltam rá, de nem látom ettől az istentelen ködtől... eddig nem rajzolódtak elém soha a jövő kedves képei... de most, most, hogy ti itt vagytok, látom a tiszta kis parókiát az Olt zugó vize mellett, a gyümölcsös kertet, Anikót sürögni házi szőttes ruhájában, téged hosszu pipával a szádban, a mint fiadnak, az elbámészkodó kis Barnabásnak, az én kis öcsémnek a tornácon füstkarikákat fujsz...
Mert azt kikötöm, hogy az elsőnek Barnabás legyen a neve ...
Simándy boldog mosollyal hallgatta Barna beszédét .
- Meglesz öreg, meglesz minden, de azt a hollandi fattyut nekem engeded át .
Gábor csak most értette meg a dolgot, s pokoli döngetést vitt véghez az asztalon .
- Erre iszunk, fiuk.
Hát annyira vagy, Pali?
Anikó egészségére , gyerekek.
No, Barna, a sógorodnak csak szót fogadsz?
Jó kézbe kerül a gazdádnak, Baljon urnak a gyereke.
Attól ne félj .
És jó hangulatban ittak az otthonvalók egészségére.
És Bótai elhallgatott, nem szólt egy szót se arról, hogy mikor a maga jövőjére gondol , ráborul a nehéz hollandi köd és lelke hiába vergődik, vak marad és nem lát semmit...
És Simándy elhallgatott és nem árulta el, hogy ha lehunyja a szemét , az a félelmes, sárga köd ráborul barátjára és egyre jobban elmossa a körvonalait.
Hallgattak.
És Puskás maga beszélt, nevetett, tréfált, ivott .
Megbecsülhetetlen fiu volt.
A maga örökös jókedvével kedvesen és hasznosan kitöltötte a kínos szüneteket, mikor társainak lelkén nehéz gondolatok bús árnyékként suhantak végig .
V.
Fölvették zsinóros, hosszu fekete kabátjukat, hozzá magyar kucsmát tettek a fejükre és elindultak mindhárman a Rijks-Universiteit palotája felé , hogy a két ujonnan jött studens dr. P. I. I. Valeton urnak bemutassa magát és átvegye a járandóság első részletét .
Valeton ur hivatalos szobájában várta őket.
Magas, erőteljes , borotvált képü, hosszu haju ember volt, a ki pápaszeme mögül élesen belenézett az előtte állónak szemébe.
Barátainkat Bótai mutatta be, mindegyikkel kezet fogott, azután iróasztalára támaszkodva, vagy öt percig beszélt nekik hollandusul.
Bótai a szemével intett társainak: ez az, a mit én már tegnap elmondtam nektek.
Végre elhallgatott és várni látszott.
Ekkor előlépett Simándy Pál, s németül igy szólt :
- Főtisztelendő professzor ur!
Mi, egy távol hazának gyermekei, a református vallás hithű fiai, leendő papjai és apostolai, eljöttünk, hogy tudományban gyarapodva, hitünkben megerősödve, egykor otthon az Urnak jeles szolgái lehessünk.
Eljöttünk mint a szarvas a hives patakra, hogy szomjuságunkat a protestantizmus tiszta forrásainál eloltsuk ...
Valeton türelmetlen mozdulatot tett .
- Ne folytassa, humanissime; önök egyszerüen tanulni jöttek ide , ne használjon tehát abstrakt frázisokat.
És pedig itt nemcsak a teológiai tudományokban szerezhetnek jártasságot, hanem megismerhetik a bigottság nélkül való szigoru erkölcsösséget is.
Mitőlünk itt az egyetemen elméleti oktatást nyer, de ajánlom, hogy pillantson bele a hollandi életbe, ahol a gyakorlati eredményekkel megismerkedhetik.
Hová való ?
Simándy megfelelt a professzor összes kérdéseire, s aztán a nagytudományu ur Puskáshoz fordult valami német kérdéssel .
- Nescio germanice, - felelt emelt fővel a góbé. * Ez a latin beszélgetés magyarul igy szól :
- Nem tudok németül .
- Hát latinul ?
- Tudok .
- Hol lakol ?
- Erdélyben .
- Mely föld légyen az?
Talán egy magyar vármegye ?
- Erdély Magyarországnak integrális része, mely több vármegyéből áll .
- Tehát magyar vagy ?
- Az.
De a siculusok nemes törzséből való .
- Ha siculus vagy, akkor a te hazád Szicilia ?
- Isten ments !
- At scisne latine? - folytatta a professzor .
- Scio .
- Ubi est domicilium vostrum ?
- In Transsilvania .
- Quae terra est illa?
Estne comitatus hungaricus ?
- Transsilvania pars integralis est regni Hungariae, quae constat ex pluribus comitatibus .
- Ergo és hungarus ?
- Ita, sed ex gente nobili siculorum .
A professzor bámulva tolta föl pápaszemét a homlokára .
- Si es siculus, patria tua debet esse Sicilia .
- Quod deus avertat! - kiáltott Gábor, kin már a kimerülés jelei s kövér verejtékcseppek kezdtek mutatkozni.
Azért Bótai a segitségére sietett, s Gábort kihuzta a bajból és Sziciliából .
- Ördög bujjék beléd a szikulus büszkeségeddel, - feddé őt távozásuk után Simándy, - elégedjél meg azzal, hogy a professzor annyit tud , hogy Magyarország és magyarok vannak a világon.
Mit akarod őt megtanitani arra , hogy miféle árnyalatokból állunk otthon?
Mi köze neki ahhoz, hogy a magyarok egy része a farkast toportyánféregnek, a kukoricát pedig törökbuzának mondja ?
Puskás dacosan visszafelelt :
- Jó, jó, nekem beszélhetsz, tudod, hogy én nem engedek a negyvennyolcból.
Azért mégis imponáltam neki a latin beszédemmel .
- Szegény Cicero, hogy foroghatott a sirjában .
- No, komám, akkor Goethével versenyt foroghattak, - vágott oda Puskás, Simándy német tudományára célozva .
- Csitt, szittyák, orvtámadás fenyeget! - kiáltott Bótai .
A kapunál egy studens lépett feléjük, a fején parányi sipkával .
- Kolléga Potáj, megérkeztek a barátai ?
- Meg.
Itt is vannak.
Simándy, Puskás .
A diák nagyokat ránditott az eléje nyujtott kezeken .
- Örvendek, nevem Bienert.
Ma este várjuk az urakat a Kneipe -ben, egy kis ismerkedésre .
- Ott leszünk .
A diák ujra elhelyezett három szabályos kézránditást és eltávozott .
- Ki ez? - kérdé Simándy .
- Ez a Stipendium Bernardinum magyar és német ösztöndijasai által alakitott közös egyesületnek az elnöke.
Mikor az uj stipendisták megérkeznek, mindig összegyül az egyesület egy kis barátságos murira .
- Kinek a költségén? - kérdé Puskás nem minden aggodalom nélkül .
Bótai mosolygott .
- Van ott egy kis Sauffond , melyet magyarul söralapitványnak lehetne nevezni, de bizony nektek is meg kell ereszteni egypár piculát .
- Megeresztjük fiam, - felelt nagylelküen Puskás, - csak azt sajnálom, hogy németek iszszák meg .
- Hadd el, ezek a mi legjobb pajtásaink itt, mert éppolyan szegény ördögök, mint mi. Hollandus diákkal nehezebb ám megismerkedni, barátom!
Van olyan, hogy háromezer forint zsebpénzt kap hazulról.
Van olyan, hogy már feleséges ember s most jár az egyetemre.
Azokkal mi nem tarthatunk lépést .
Puskás, mióta hollandi sárgacsikók csörögtek a zsebében, bátrabban nézett szét és emeltebben hordta a fejét.
Elmentek sétálni a Maliebaan százados hársfái alá.
A lombok már nagyon ritkultak, s a sárga faleveleket öreg emberek szedték kosárba.
Egyszerre csak Simándy érezte, hogy Bótai erősen belemarkol a karjába.
Követte barátja tekintetét.
Egy lányalak közeledett feléjük egyszerü szürke ruhában.
Bótai arra nézett.
A mint a lány közelebb jött hozzájuk, Bótai keze remegni kezdett, szivének minden lüktetése mintha megütötte volna Simándy karját.
A lány egy öreg asszonynyal jött és nem nézett se jobbra, se balra.
A fiuk mind a hárman nagyot köszöntek, az öreg asszony végigmustrálta őket s visszabólintott, de a lány nem nézett föl .
- Ki volt ez? - kérdé Puskás .
- A gazdám lánya .
- Nem nagyon kiváncsi ránk, föl se pillantott.
Csinos ?
- Az .
- No, már hozzád nyájasabb lehetne, a ki nemcsak lakó, de nevelő is vagy a háznál .
- Ez itt nem szokás.
S ha azt hiszed, hogy te Utrechtben nagyon sok nyájas mosolyt fogsz kapni a lányoktól, érzékenyen csalódol.
Ne igen csókolódzzál itt az omnibusz tetején, mert könnyen kicsaphatnak az egyetemről .
Ezt Simándy mondta, a ki látta, hogy Bótai kínos zavarban van .
- No már én hozzá szegődöm, ha neked vagyok, és hazakisérem a kicsikét.
Ez a legegyszerübb gavalléria .
- Igen, Sepsi - Szent - Györgyön, de nem Hollandiában.
Itt a lány csak a vőlegényével sétálhat az utcán .
Ezt már Bótai mondta, a ki ezalatt összeszedte magát.
Szó nélkül haladtak odább, s Puskás ismételten kisérletet tett, hogy valamely urilány tekintetét önmagára vonja, de sikertelenül.
A min két barátja sokat mulatott .
Simándynak az volt a benyomása, hogy ez valami könyörtelen, hideg hollandi szent.
S lopva egy tekintetet vetett Bótaira, a ki földre szegzett tekintettel ment mellette, mintha a lány lábanyomát kereste volna a halálravált, elhervadt levelek közt.
S nem tudott róla számot adni, hogy miért , de lassan valami tompa fájdalom siklott be a szivébe, a mint arra az érzéktelenül tova haladó ifju lányra gondolt s ezt a sápadt fiut nézte ...
VI.
A Bernhard-féle stipendium idegen élvezőinek külön egyesületük volt, mely Verein deutsch-ungarischer Studenten nevet viselt.
Ennek hivatalos helyisége az Oude-grachton ( ó-csatorna) feküdt, a Münzer-féle sörház fölött az első emeleten.
Itt várták a német kollégák a magyarokat egy kis ismerkedési Festcommersre .
Mikor az alsó kocsmai csaposlegény, Szepl, a becsületes bajor, a ki idefönt az előkelőség szempontjából Baptiszt névre hallgatott, jelentette , hogy jönnek az ujak, egy diák a rossz zongorához ugrott s a Rákóczi-indulót kezdte verni.
A diákok sorfalat álltak, égő gyertyával a kezükben, s dörgő hurrát orditottak a magyarok fülébe .
Azután libasorban körüljárták őket s hatalmas kézszoritásokkal , parolákkal ösmerkedtek .
Simándyt és Puskást az elnök két oldalára ültették s egy huzamos szalamander dörzsölés után harsányan kommandirozott exszel megkezdődött a sörivás.
Miután a poharat fölforditva az asztalra tették, mutatni, hogy csöpp se maradt benne, az elnök elkiáltotta :
- Baptiszt!
A csizmát !
Egy nagy üvegcsizmát vagy tiz liter sörrel megtöltve eléjük tettek .
- Ezt te fizeted, pajtás, - sugta Bienert Simándy fülébe, - de én kezdem meg .
Azzal intett a két legfiatalabb studensnek, a kik a csizmát az elnök előtt magasra emelték.
Ő meg kezdé :
- Elválaszt minket a nyelv, a nemzetiség, a távolság.
De összehozott a közös vallás.
Honoljon köztünk és virágozzék mindig a baráti szeretet.
Magyar barátaink - hurrá !
- Hurrá !
- Önts !
Erre a két fuchs a csizmát az elnök ur szájához emelte és beleöntötte a sört, mig ez kezének intésével azt nem kommandirozta: halt !
Akkor Simándy fogta a különös kupát .
- Idegenül léptünk e földre, idegenül és szomoruan.
Mindent mögöttünk hagytunk, a mi nekünk drága, s ma van az első eset, hogy szivünk egy kicsit megmelegszik, fölvidul, mert itt otthon érezzük magunkat, mert érezzük , hogy itt jóbarátok közt, vagyunk.
Német testvéreink - hurrá !
Iszonyu tombolás keletkezett e bensőséggel elmondott kis beszédre .
Mindenki Simándyhoz rohant, ölelgette, csókolgatta.
Csak Puskás ült ott, mint egy elbusult tuzok .
- Hej, hiába, - mondá Bótainak, - Pali csak mindig kivágja a rezet.
Ördöngös fickó.
De mit csinálok én, ha rám kerül a sor ?
- Már rajtad is van .
Baptiszt csakugyan Gábor elé tette a csizmát.
A székely elszántan fölragadta és hatalmasan belekiáltotta a zajgó csoportba :
- Extra linguam hungaricam non est lingua.
Hős vértől pirosult gyásztér sóhajtva köszöntlek, nemzeti nagy létünk nagy temetője, Mohács.
Holló szárnyaival lebegett a zordon enyészet s pusztitó erejét ránk viharozta dühe .
Hurrá !
Ezzel vagy két litert leeresztett a torkán, a nélkül, hogy nyelt volna.
A studensek lelkesedésének ez ujabb táplálékot adott, s nagyokat ütöttek Puskás hátára.
Bienert ünnepélyes komolysággal szót kért :
- Sok szónoklatot hallottam már életemben, - mondá, - de még igy inni sohse láttam.
Hozzátok elő Gambrinus koszoruját .
Az egyik szekrényből elővettek egy cserfakoszorut, ezüstből utánozva, s az elnök beszéd kiséretében Puskás fejére tette.
Aztán egy gyöngéd nyaklevest adott Gábornak és szóla :
- Ezennel a Szent Gambrinus-rend lovagjává avattalak.
Ösmered kötelességedet ?
- Nem .
- Mi sem.
De tisztában vagy -e jogaiddal ?
- Nem .
- Az már baj.
Elsőrendü, elvitázhatatlan szent jogod sört fizetni , ha valamely lovagtársad megszomjazik .
Erre az elnök szörnyülködő képet vágott .
- Mi dolog az, lovag ur?
A csizma már tiz másodperc óta üresen áll.
Baptiszt, segitsd elő ezt az urat legszentebb jogainak gyakorlásában .
Szepl, mint a legtöbb bajor, nagyon hátul állt, mikor a jó Isten az észt osztogatta, de mint igazi bajort, egy dolog inspirálta: a sör.
Mikor ezzel foglalkozott, csapolta, hozta, öntötte, kóstolta, szagolta: egészen át volt szellemülve, friss, fürge, majdnem szellemes lett.
Gyönyörüség volt nézni ezt a nagy, tohonya legényt, a mint lázas lelkesültséggel sürgölődött és szolgálta a sörfogyasztás szent ügyét.
Mikor Bienert szörnyülködött, akkor már futott a kancsóval, s a mikor az utolsó szót kimondta a kancsó sör már ott habzott az asztal közepén .
Puskás még mindig állt és várakozó arccal nézett Bienertre.
Ez megszólalt :
- Azt várod, pajtás, hogy jogaid fölsorolását folytassam ?
- Azt .
- Akkor ülj le.
Még több jogot is kivánsz?
Ej, ej, ez már csakugyan nem járja.
Több sört kivánhatunk tőled, de több jogot nem kivánhatsz tőlünk .
Ekkor fölállt egy hosszu, szőke fiu, a pipája csutorájával kétfelé törülte a bajuszát és szólt :
- Inditványozom, hogy a lovagot, tekintettel a sörivás terén mutatkozó fényes tehetségeire, válaszszuk meg tiszteletbeli németnek .
Puskás nem értette egészen, hogy mit céloz az inditvány.
Mire megértette, már meg is volt választva.
Simándy és Bótai az oldalukat fogták nevettükben.
Puskás kézzel-lábbal kapálódzott, de hiába.
A diákok bursch-nótákat harsogtak, s az általános zajban elveszett minden egyéni akarat .
- Hadd el öreg, nem olyan szégyen az.
Legalább megmutattuk, hogy a sörivásban is külömbek vagyunk, mint ők.
Pedig ők erre születtek , predesztinálva vannak rá .
Csak akkor lett ujra csönd, mikor a harmadik csizma sört Bótai az asztalra tétette, s körüljártatva mélyen ülő szemeit, szóla :
- Én annak az egészségére iszom, a kit legjobban szerettek.
Isten áldja meg az édesanyátokat .
A sörös-kancsók pokolian dübörögtek az asztalon, a csizma kézről-kézre járt, s a diákok sorba Bótaihoz léptek és megcsókolták, Bienert a vállára ütött :
- Te könnyezel, pajtás !
Bótai halkan felelt :
- Az én édesanyám régen el van temetve .
Ezzel leült, s bekönyökölt az asztalba, nem zavarták.
Csak Simándy nyujtotta eléje a poharát, s ezt suttogta oda neki :
- És én azért iszom, a kit te a legjobban szeretsz .
- Áldja meg az Isten, - felelt Bótai föllángoló tekintettel, s fenékig üritette a poharát .
Ettől kezdve nem ivott többet egész este .
VII.
Reggel volt, napsugaras őszi reggel.
Talán Hollandia fölött utolsó szép napja az esztendőnek.
Mintha a nap még egyszer meg akarta volna magát teljes pompájában mutatni, fényét, melegségét szétárasztani e szürke országon , hogy aztán annál inkább sirjanak és kivánkozzanak utána a hosszu őszi és téli hónapokon keresztül.
Mint a hatalmas ur, a ki legragyogóbb mezébe burkolódzik , mikor halálát érzi közeledni.
Baljon Friderika kinyitotta fehérfüggönyös ablakát, s kinézett kis kertjébe.
A finom selymes fű még zöld volt, de a rózsafák már szalmába voltak csavarva.
A virágok is eltüntek, bevitték őket az üveges folyosóra.
Friderika kitette a kanáriját az ablakba, azután a szájából megetette cukorral; majd megtisztitotta a kalickáját és friss homokot szórt be ; vályujába tiszta vizet öntött.
S édesen csicseregtek egymásnak, a kis madár és a kis leány.
Talán meg is értették egymást .
Egyszer csak egy fiatal gyerek fut a kertbe s az ablak előtt megáll :
- Jó reggelt, Derry, hogy aludtál?
Csókolj meg .
- Mászszál föl az ablakra, de le ne verd a madaramat .
- Nem, Derry, mert ha a fal piszkos lesz, megver a papa .
- Megelégszel a hajammal ?
- Meg .
- Nesze.
Ugyis fésülködni akarok .
Ezzel kihuzott egy fésüt a hajából, s szőke fürtei tömött csigákban omlottak alá.
A fiu lent csókolgatta .
- Óh Derry, ha nekem ilyen hajam volna ...
- Mit csinálnál vele ?
- Levágnám, eladnám a fodrásznak s cukrot vennék rajta ...
- Ugyan, a multkor is a fogad fájt a sárga cukortól .
- Nem a sárga cukortól, édesem, hanem a hustól, - tiltakozott hevesen a fiu .
- Én elhiszem, Artur, de a mama nem hiszi el, - kacagott a leány .
- Boldog kanári! - sóhajtott a fiu, - ez mindennap kap cukrot , foga meg nincs, a mi fájjon .
- De szép idő van ma! - sóhajtott a lány, s lehunyta a szemét .
A nap egész sugárözönnel folyta körül bájos alakját: mintha az őszi nap a tavasz tündérét üdvözölte volna.
A puha, szőke haj aranysárgának látszott a fényben.
A lány hosszu szempillái alatt szinte árnyék támadt .
Keble pihegett, egész teste remegett, a mint a jótékony melegséget magába szivta .
- De szép vagy, Derry, - sóhajtott a fiu, őszinte csodálattal nézve föl nénjére, - de kár, hogy nem tudsz latinul .
- Miért ?
- Hogy segithetnél nekem a latin föladatok elkészitésében .
- Hát nem elégszel meg, hogy a németben segitek ?
- Nagyon köszönöm, de már ki is kaptam miattad .
- Hogyan ?
- Az uj tanitó észrevette, hogy valamit lediktáltál s azt mondta , hogy magam gondolkozzam és dolgozzam, különben sohse tanulok meg semmit alaposan.
Azt is mondta, hogy a papa nem azért járatja őt a házhoz, mert rajta segiteni akar, hanem azért, hogy én tanuljak .
- Ebben igaza van, kedves öcsémuram .
- Óh, Derry, rossz idők járnak rám.
Ez az uj tanitó nagyon szigoru.
Azt is mondta, hogy a gazdagság magában véve semmi, ha nem jár vele müveltség.
Sőt a gazdag embernek még többet kell tudnia, mert az vagyonánál fogva nagyobb szerepet fog játszani a világban, s igy sokkal többen tudják meg róla, ha tudatlan marad .
- Ebben is igaza van, édes Artur .
- Tudom, hogy igaza van, s épp az a kellemetlen, hogy ezt mindig olyan szépen meg tudja mondani, hogy elszégyellem magamat.
Megmondta nyiltan , hogy itt fog hagyni, ha nem tanulok komolyan...
Nem akarja, hogy a papa hiába költse rám a pénzét...
Bótainak mindig tuljártam az eszén s azt tettem, a mit én akartam... ő olyan jó ember, kedves ember volt... de ezen nem tudok kifogni... nem is merek hozzáfogni.
Ha rám néz, minden bátorságom az inamba száll.
Mondtam neki, hogy miért nem mesél hazájáról, mint Bótai ur.
Azt mondta , hogy a leckeórák alatt tanulni és nem mesélni kell, hanem ha elmegyek vele néha sétálni, szivesen mesél ...
A kapu csengettyüje megszólalt .
- Itt van Szimandi ur, - szólt búsan a nebuló .
- Hogy hivják ?
- Szi - man - di.
Ugy -e furcsa ?
- Nagyon furcsa neve van .
- Isten veled, Derry! - s a fiu elszaladt .
Ezalatt Friderika már befonta a haját, s feltüzte a fejére.
Aztán az ajtó felé tett egypár lépést: meglesi az uj nevelőt.
De hirtelen megállt, s elvörösödött Az kellene még csak!
Hogy is juthatott ilyesmi az eszébe?
E helyett tante Fannihoz, anyjának náluk lakó nénjéhez futott, jó reggelt kivánni s egy kicsit segiteni neki, aztán a mamához, megkérdezni, hogy micsoda munkát szánt neki ma délelőttre.
Fanni tantinak volt egy tekenősbékája és egy macskája, a mamának egy üvegtál aranyhala.
Derry a tekenősbékának adott egy levél salátát, a cicának egy darab tejbe mártott kiflit; a mama megbizta, hogy hozzon friss vizet a halaknak.
Egyebet sohse kivántak tőle, de ezt minden reggel s ő mindig szaladt, mert tudta, hogy már várják: az asszonyok is, meg az állatok is.
Fanni tanti egy öreg karszékben ült s mint rendesen, ma is ezzel fogadta Derryt :
- De szép vagy te ma, Derrykém!
Ez a kék szalag oly jól áll neked ...
( Ugyanezt elmondta már a sárga, zöld, vörös, barna, lila és fehér szalagokra is. )
- A néni oly jó ...
- Mit gondolsz, Derry? - s az állatokra mutatott .
- Én azt hiszem, édes nénikém, hogy a macska erősebb .
- Én is azt hiszem.
De tudod -e miért ?
- Nem, nénikém .
- Mert a macska meg tudja enni a teknősbékát, de a teknősbéka nem tudja megenni a macskát .
Erre Derry jóizüt nevetett, ujra összecsókolta a nénit és eltünt .
A jó néni már évek óta törte azon a fejét, hogy melyik állat erősebb, ezt a kérdést minden reggel tárgyalták s a fentebbi módon el is intézték - hogy másnap elölről kezdjék .
Az ebédnél rendkivüli esemény történt: Artur nem jelent meg .
Baljon papa kemény ábrázattal ült ott és szakállát simogatta, a mama szemein mintha a sirás nyomai mutatkoztak volna.
Derry és a tanti csodálkozva néztek össze.
Mikor Baljon papa egész határozottsággal kezébe vette a leveses kanalat s Artur helye még mindig üresen maradt, megszólalt a néni :
- Hol van Artur ?
- A szobájában .
- Miért ?
- Büntetésből nem kap ma ebédet .
A néni összecsapta a kezeit és éles hangon igy szólt :
- Hát ez valami uj nevelési rendszer megint ?
Baljon papa fölpattant :
- Ne avatkozzál bele, ugyis ti kényeztettétek el azt a fiut annyira, hogy már nem lehet vele birni .
- Aztán mit csinált a lelkem, hogy ilyen szigoruan bántok vele ?
- Nem csinálta meg a házi feladatát s gorombán feleselt a nevelővel.
A nevelő erre behivatott és megkérdezte, hogy akarok -e embert faragni a fiamból?
Persze hogy akarok.
" Akkor tessék megengedni, hogy szigoruan bánjak vele, mai magaviseletéért pedig elégtételül a fiu megbüntetését kivánom .
Különben nem maradok tovább.
Ha nincs tekintélyem, nincs eredménye a tanitásomnak. "
- Nagyon büszke ember lehet ez az uj nevelő.
Én rögtön elküldtem volna erre a kihivó beszédre .
- Én pedig helyeseltem a mondókáját.
Artur holnap reggelig szobaáristomban ül, s egész nap nem kap egy falatot se enni .
- A másik tanitóval sohse volt semmi bajunk .
- Az derék, jó fiu volt, de Artur tul járt az eszén.
Ez majd megtanitja őt kesztyübe dudálni.
Nagyon örülök neki, hogy az urfi végre emberére akadt.
És most elég legyen a beszédből .
A mama nagyot sóhajtott, a tanti durcás képet vágott.
Derry is szomoruan ült helyén, s az ebéd igy igen bús hangulatban folyt le .
Csak a sajtnál mondta a tanti :
- No, Willem, szeretnék én a te nevelőnek öltözködött spanyol hercegeddel a gyermeknevelésről beszélgetni .
- Azt megteheted, Fanni, mert holnap este itt lesz a teán a barátaival együtt .
Derry odahajolt a nénihez, megcsókolta a kezét és a fülébe sugta :
- Én pedig leszek spanyol hercegnő és holnap rá se nézek arra a kegyetlen emberre, a ki szegény Arturkánkat igy kínozza .
A néni megsimogatta az odahajló szőke fejecskét, s szuró tekintetet vetett Willem papára, a kinek ez hegyes tőrként járta át puha apai szivét.
Elismerte, hogy ennek az energikus tanitónak igaza van, de egy belső hang azt sugta szivében, hogy a familiának is igaza van.
Nem mert senkire se tekinteni, nehogy ellágyuljon, s jóformán bucsu nélkül sietett el hazulról , hajózási irodájába.
Ott, a világot behálózó nagy vállalat könyvei, levelei és táviratai közé temetkezve, az üzletember legyürte benne az apát .
De mikor nyolcat ütött az óra s a nagy raktárépületben végigkongott a zárlatot jelentő harang: a Baljon-cég feje ujra apának érezte magát.
S miközben dörögve csapkodták be és csikorogva zárták le a hatalmas vaskapukat, ő már sietett le a nagy lépcsőn és szokása ellenére kocsiba ült , hogy hamarabb otthon legyen.
A mama arcán még mindig bánat honolt, a homlokát gépiesen tartotta Baljon ur elé, csókra.
Fanni tanti hidegen biccentett a gazdának, de Derry átölelte a papa nyakát, s hizelegve simogatta a szakállát.
A papa megcsókolta Derryt, aztán csengetett .
- Hivja be Arturt! - szólt a belépő szobalánynak .
Körülnézett, várta a hálás pillantásokat; de csak Derry mosolygott rá elismerőleg, az asszonyok mogorvák maradtak.
Baljon papa megdöbbent.
Ugy látszik, már eddig is sokalják a fiura szabott büntetést, s a továbbiak elengedését nem hajlandók kegynek tekinteni .
A szobalány visszatért .
- Az urfi nem jön le .
- Miért? - szólt Baljon papa elképedve .
Az asszonyok zavartan néztek egymásra .
- Azt nem mondta .
- Derry, hozd le te !
Friderika kiváncsian futott föl az öcscséhez s beszólt az ajtón :
- Mi jut eszedbe, fiu?
Hát nem érted, hogy a papa, elengedi a büntetést ?
- Értem, de nem fogadom el .
- Ne makacskodjál !
- De makacskodom.
Ha rám mérték a büntetést, kiállom.
Nem akarom , hogy a tanitó ur holnap lenézzen és anyámasszony katonájának tartson .
Aztán egy darabig hallgatott, mintha azon gondolkoznék, hogy mondjon -e még valamit vagy ne mondjon, végre megszólalt :
- Tudod, édes Derry, de ezt ne mondd meg senkinek, a tanitó urnak igaza van.
Ő, tudom, nem engedné el a büntetést, ha egyszer kimondta .
- Jó, én felküldöm a papát, - szólt Derry és leszaladt .
Odalent a hir általános rémületet okozott.
Még nagyobb megdöbbenés támadt, mikor a mama hideg hust és teát vitt az Arturnak, s a fiu azt is visszautasitotta, mert - ugymond - az itélet koplalásra is szól, s ő hajlandó végigszenvedni.
A mama sirva fakadt, a néni kezeit tördelte, s azon nézetének adott kifejezést, hogy az éhség reggelre megöli a gyenge gyereket.
Minden felelősséget Willem vállaira háritva, köszönés nélkül visszavonult szobájába .
Baljon papa izgatottan járkált föl s alá, de fölmenni nem mert, mert félt, hogy apai tekintélyét kockára teszi.
Derry kezet csókolt és fehér szobájába vonult .
A két öreg maga maradt .
- Ostobaság.
Már hogy éhen haljon?
A nénédnek is több esze lehetne.
Szó sincs róla.
Az ember egy hónapig is elél étel nélkül .
Megállt a felesége előtt .
- Aztán meg, édesem, adhatunk neki ...
- De mikor visszautasitotta... tőlem... az anyjától ...
- Nem ugy kell adni... titokban... ne vegye észre, hogy beadtuk ... mintha tegnapról maradt volna ott .
A mama fölnézett .
- Mit csinál a gyerek ?
- A nappalijában olvas .
- Akkor megtehetjük .
A mama tányérra tette a hideg hust, Baljon papa fogta a tányért és igy elindultak az expedicióra.
Artur még olvasott.
Hálószobájának ablaka a folyosóra nyilt, az ágy és az éjjeli szekrény egészen az ablak mellett állt .
Remegtek.
Baljon papa még a cipőjét is lehuzta.
A csak betett, de nem becsukott ablakot halkan benyomták... s a hus ott állt az éjjeli szekrényen.
Az ablakot behuzták és megkönnyebbült sóhajjal néztek egymásra.
Artur megmozdult, a két öreg megrezzent és sietve kocogott le az emeletről.
Másnap Baljon papa Simándyval együtt ment be a fiához.
Utközben elmondta az esetet a nevelőnek - persze a huscsempészés elhagyásával .
- Bravó, ifju ember; tudja meg, hogy a maga magaviselete nem makacsság, hanem büszkeség.
És jegyezze meg, hogy a ki ifju-korában nem tud engedelmeskedni, az férfi-korában nem tud parancsolni .
Ezzel Simándy kezet fogott Arturral, a kinek arca az örömtől ragyogott.
Pali folytatta :
- Most már egész élvezettel folytatom a maga tanitását .
...És Baljon papa arca is sugárzott volna az örömtől, ha... ha nem röstellte volna azt, hogy hust csempészett be a fiának s ha nem rontotta volna örömét az, hogy... hogy a fiu az utolsó morzsáig meg is ette a hust .
VIII.
Baljonék tea-estélye elég unalmas volt.
A mama és Derry szorgalmasan kinálgatták a teát, melyhez papirosvékonyságu vajaskenyér-szeleteket adtak, de a beszélgetés a nyelvi nehézségek következtében csak lassan indult meg.
Végre megalakultak a csoportok.
Bótai Baljon papával sakkozott; Puskás összeült beszélgetni egy borotvált képü , hófehér haju, angyalszelid arckifejezésü bácsival, a kit kakaógyárosnak nézett , s a kinek főelőnye az volt, hogy épp oly keveset tudott németül, mint Gábor, a mi Gábort a német nyelv terén a legfantasztikusabb önkénykedésre bátoritotta ; Simándyt pedig lefoglalta Fanni tanti, s tolmácsnak maga mellé ültetve Derryt , megkezdte az inkviziciót .
Derry azt hitte, hogy a fiatalember teljesen meg fog törni a néni lesujtó szavai alatt, s össze fogja zuzni és elhajigálni szigoru nevelési elveit.
A néninek főargumentuma az volt, s ezt előkelő hidegséggel adta elő , hogy Artur egyetlen fiu, gazdag fiu, tehát nevelődhetik, a hogy akar, nem abból fog élni, a mit tanul.
Pál ellenben kijelentette, hogy ez a szempont rá nézve teljesen mellékes, ő az utolsó mosóné fiát éppoly lelkiismeretesen és szigoruan tanitaná, mintha Hollandia királyának a fia volna, s ha ő a család szempontját a magáévá tenné, ez tőle erkölcstelen és nem becsületes dolog volna, A néni nem igen értette meg ezeket a magasabb szempontokat, de látta, hogy a fiu nem tágit, s azzal akarta letromfolni, hogy odavágta: Magával bizonyosan rosszul bántak gyerekkorában, ettől megkeményedett a szive, s most magának is örömet szerez, ha másoknak fájdalmat okozhat .
Pál szomoru mosolylyal nézett az öreg asszonyra :
- Igaza van, asszonyom, az élet nagyon rosszul bánt velem.
Alig voltam négy éves, mikor elvesztettem a szüleimet.
A szemem még emlékszik egy jóságos arcu asszonyra, a kinek az ölében ülve és a vállára hajolva gyakran édesdeden elszunnyadtam, de már a fülemből teljesen kiveszett emléke a hangnak , mely egykor oly édesdeden csengte a fülembe : fiam .
Idegenek neveltek föl; nem voltak rosszak hozzám, de idegenek voltak.
A szülei gond nem vett körül soha, rám nem vigyázott, velem nem törődött senki ...
Derry figyelmesen hallgatta, s halkan forditotta .
- Azért lett embergyülölő, - felelt a néni .
- Óh, dehogy, asszonyom.
Miért lettem volna?
Idegen embereknek köszönhetem, hogy fölnevelkedtem.
Csak szeretetet nem tapasztaltam, de éhen veszni nem hagytak.
S én ezért hálás vagyok az embereknek .
- Maga papnak készül, ugy -e ?
- Annak .
- Artur mondta, hogy maga is odavaló, a hová Bótai...
Gondolom , Törökországot mondott .
Derry nevetett .
- Dehogy, tanti, Magyarországot .
- De ott van valahol Törökország mellett .
- Ott van, asszonyom; őseink századokon keresztül háboruskodtak is a törökkel és védelmezték a nyugati kereszténységet ...
A tantit ez nem igen látszott érdekelni, mert közbevágott :
- Milyen a hazája?
Hideg, meleg?
Hegy, sikság?
Tenger mellett van ?
- Az én hazámban van minden, a mi a szemnek kedves.
Vannak égbe nyuló bércei, tetejükön örök hóval, vannak csendes, paradicsomi szépségü völgyei, titokzatos tengerszemekkel, rengeteg erdői, bennük rég elmult regényes, lovagkor elomló várromjai.
Vannak száz meg száz mérföldre terjedő sík pusztaságai, hatalmas folyamai, kristálytiszta patakjai.
Földje megtermi a világ legjobb buzáját, borát, s aranyat, ezüstöt és sót ásnak ki mélyéből ...
Óh, de szép ország ez, asszonyom, ha csak egyszer látta volna, soha el nem felejtené ...
( Derry abbahagyta a forditást és mohón figyelt Palira, a ki égő szemekkel nézett a lányra és hévvel beszélt hozzá.
A néni, ugy látszik , elfáradt, mert mintha bóbiskolt volna.
Pali folytatta :)
- S a nép, mely benne lakik, épp oly árva, mint én.
Se testvére , se apja, se anyja, se rokona nincs Európában.
A nyelve elüt minden más nyelvtől, a dalai, a zenéje egészen mások, mint a többi nemzetéi.
Szomoru, mert sokat szenvedett, és vad, szilaj, mert sokat harcolt.
Vérével és könnyeivel áztatta a földet, melyet hazájának nevez, azért oly drága és kedves az neki ...
Nekem pedig, a kinek senkije sincs a világon, százszorosan drága ez a nagy árva: az én kis nemzetem, az én édes, szeretett szülőföldem .
Csend volt a szobában, mindenki odafigyelt, e villogó szemü , fekete fiura, a ki mintha szerelmet vallott volna a nagy, a szent ideálnak, a hazának...
A hangja forró volt és szinte remegett az indulattól...
A lány előre hajolt, s a lélekzetét is visszafojtotta.
Kék szemeire mintha nedves pára ereszkedett volna.
Oly különös visszhang támadt szivében, a mint e fekete turáni faj szenvedélyének kitörését hallgatta.
Az ismeretlen, szép ország szines leirása gyönyörködtette, az idegen vér forró hullámai mintha őt is csapkodták volna, a mindennapi környezettől elütő tipus nyugtalanitotta és fölkeltette érdeklődését.
S szive sajgott, mikor érezte, hogy ez az anyátlan árvának vallomása egyetlen kincséhez, a közös édesanyához, a hazához.
Óh, nem hallott ő soha semmi effélét a boldog, szőke, nyugodt és gazdag hollandusok közt.
Mintha valami tündér kinyitott volna előtte egy ablakot, s azon ő egy pillantást vetett volna az életbe.
Hirtelen fölállt.
Érezte, hogy a szivét valami összeszoritja.
Ártatlan lelkének harmóniája meg volt zavarva.
A papa mellé ült és segitett neki sakkozni, a miből persze az lett, hogy Bótai nagyon hamar mattot kapott.
Simándy beszélt még egy kicsit a nénihez, a ki, bár szundikált, néha-néha megszólalt : Jól van, Derry, ez érdekes, uram, de azért Artur mégis ugy fog tenni, a hogy mi akarjuk .
Mikor aztán Derry teasüteménnyel kinálta, akkor végképp fölébredt, s miután egy ideig figyelmesen vizsgálta Pali arcát, kirukkolt a nagy kérdéssel :
- Mondja csak, uram, melyik erősebb állat?
A teknősbéka vagy a macska ?
Pali nem kevéssé bámult el, mikor Barna, a ki időközben a tolmács szerepét átvette, ezt a kérdést neki leforditotta .
- Hogy tudjam én azt?
Nem láttam még ezt a két állatot birkózni .
A néni jóizüen mosolygott .
- Gondolkozzék, szigoru ur, talán rájön .
- Azt megmondhatom, hogy melyik ügyesebb .
- No, melyik ?
- A macska.
Mert az föl tud mászni a fára, a teknősbéka pedig nem .
- Ne feledje, hogy a teknősbéka meg tud uszni a vizben, a macska meg nem .
- Ez is igaz .
- Talán azt is tudná, tudós urfi, hogy melyik hasznosabb állat? - folytatta a néni évődve .
- Hogyne!
A macska .
- Hehehe!
S ugyan miért ?
- Mert a macskát meg lehet enni, a teknősbékát pedig nem .
A néni a végső határig fölrántotta a szempilláit s rettentő gyanakvással nézett Simándyra.
Miféle barbár ország fia lehet ez, a ki nem tudja, hogy a teknősbékából a legfinomabb leves készül, ellenben a macskát megeszi ?
- Evett már maga macskát? - kérdé szorongva .
- Ha ettem, tudtomon kivül ettem, asszonyom, mert tudja meg, hogy azt nem igazi alakjában, hanem nyul gyanánt szokták föladni Európában a vendéglősök .
A néni arcán szörnyü fölháborodás mutatkozott.
Becsületes hollandi lelke föllázadt e csalás hallatára .
- Őszintén szólva, - folytatta Simándy, a kit a néni szörnyülködése rendkivül mulattatott, - ha elém tennének egy macskát és egy teknősbékát, hogy válasszak, melyiket eszem meg, én inkább a macskát választanám.
Ez egy gusztusos, tiszta állat, a teknősbéka pedig egy kellemetlen, hideg szörnyeteg .
- Az én macskámból ugyan nem fog enni, urficskám, - szólt a néni heves gesztusokkal, - és Arturt meg ne tanitsa a macskahusevésre.
Van nekünk mit ennünk!
No, nézze meg az ember !
- Jó lesz hátrálni, - sugta Bótai Simándy fülébe, s azzal lassan átnyergeltek Puskáshoz, a ki hevesen vitatkozott a kakaó-gyárossal.
A magyarok és a hollandusok harci vitézségét hasonlitották össze, s ezen veszekedtek, de az ütközetben tulajdonképp csak a német nyelv szenvedett.
Simándy, mig a küzdő feleket csillapitotta, félszemmel Bótait leste.
Bótai alig szólt Friderikához , de szeme folyton rajta volt.
Látszott, hogy egész lelkével körülröpködi a lányt.
Ha Friderika megszólitotta, félszeg és zavart volt, kereste a szavakat , mosolyogni próbált; a lány egyszerüen és nyiltan a szeme közé nézett, ő pedig olyankor lesütötte a tekintetét.
Simándy fájdalmas nyilallást érzett a szivében.
Szegény Barna, az érzelmeknek óceánja viharzik lelkében, s hallgatnia kell.
Ott áll előtte az imádott lányka, s látszik rajta, hogy nem is sejti , hogy ő minden üdvössége ennek a beteg fiunak ...
Derry azt mondta, hogy a feje fáj és elment.
A fiuk is elbucsuztak, Bótai elkisérte őket.
Puskás már a kapu előtt kitört .
- Példátlan szemtelenség, hogy ez a tulipánültető csokoládégyáros milyen felsőbbséggel beszélt a katonai dolgokról, s mily keveset tud a mi hadi tetteinkről !
- Csokoládégyáros? - feleli Barna.
- Abban, fiam, nagyot tévedsz .
Ez Hollandia egyik leghiresebb tábornoka, a ki a gyarmatokon két lázadást vérbe fojtott .
Puskásnak leesett az álla a csodálkozástól .
- Ez a kis, gömbölyü bácsi, ez a szelid képü nyárspolgár , tábornok ?
- Az hát, még pedig több háborut látott tábornok .
- Hát akkor mit teszi bolonddá az embert?
Hisz akkor ugratott engem .
- Tévedsz, fiam, csak egyszerüen nem hencegett babéraival, nem adta a katonát.
Te persze, mint magyar ember, azt hiszed, hogy csak az a katona, a ki mindig feszes, kényelmetlen egyenruhában peckesen jár, kardot csörget és sarkantyut penget, lenézi a civileket, s megkardlapozza a kávéházban azt, a ki görbén néz rá .
- Hát csak kell valami extra katonavirtusnak lenni .
- Ez a hibás fölfogás.
Láttál most egy tipikus nyárspolgárt , ugy -e?
Nos, ez az ember kétszer megmentette az elszakadástól Hollandia gyarmatait, s naponkint megfürödhetett a benszülöttek vérében.
S annyi rátartiság sincsen benne, mint egy kézdivásárhelyi csizmadiában, a ki egy dobásra kilenc babát leütött a kuglinál .
- Furcsa nép; lehet, hogy ez nagy erény benne, de nekem nem tetszik.
Szintelen .
A kapujáig kisérték Gábort, s aztán tovább sétáltak .
- De irigyeltelek ma este, - monda Bótai sóhajtva Simándynak .
- Ugyan miért ?
- Olyan beszédes, otthonos, kellemes voltál; én meg buta , szótalan, sötét.
De hát nem tudok erőt venni magamon.
Mikor hozzájuk megyek , vagy mikor tőlük eljövök, ezer apró, vidám, érdekes dolog jut az eszembe, s mikor ott állok a lány előtt, megdermed a nyelvem, eláll a lélegzetem, szédül a fejem...
Nem tudom, mi lesz belőlem...
Apám, testvéreim elmosódnak előttem ... hivatásom érzete meggyöngült bennem... kétségbeesés fog el a gondolatra, hogy egyszer haza kell mennem, s őt itt hagynom.
Ő tölti be agyvelőm minden atomját , óráim minden percét, éjjeleimet, nappalaimat.
S mig családomról, szülőföldemről meg tudok feledkezni napokig, hetekig, ő folyton az eszemben van...
Idegenül , sőt borzongva gondolok apám portájára, de édes álmodozás fog el, mikor itt befordulok az utcánkba, s meglátom a házat, melyben Friderika lakik.
Mi lesz velem, mi lesz velem ?
Bótai szinte jajgatva beszélt, és Simándyn hideg borzongás futott végig.
Mit csinál ez az erős szenvedély ezzel a gyönge testtel?
Gyöngéden barátja vállára tette kezét, a hogy hajdan dalolva járkáltak Enyed utcáin .
- Gyere haza, Barna, hideg van .
S visszakisérte a Baljon-ház kapujáig .
- Mi ez? - suttogott Bótai.
- Friderika ablaka világos.
Még nem alszik?
Csak nem beteg ?
- Mondta, hogy a feje fáj.
Talán nem tud elaludni ?
- Ne, ne csöngess még! - esdekelt Bótai.
Azzal kibaktatott az utca közepére s a Derry ablakából kiszüremlő világosságba állva, égő tekintetét az ablakra szegezte.
Ilyen szemekkel nézhette a puszta szigetre vetett Robinzon a messze tengeren elhaladó hajó vitorláit, melyekkel minden reménye tovatünt .
Fönt pedig a kis Derry patyolatágya érintetlen volt...
Az álom szelid tündérei messze elkerülték ez este az ő szobáját...
Más, ösmeretlen tündérek lopóztak be s gyötörték a lányt.
Nem ösmerte őket, csak hessegette magától s végre sirva fakadt.
Azután elővette a konfirmációkor kapott elefántcsontkötésü imádságos könyvét, s hangosan imádkozott.
Erre égi nyugalom vonult a szivébe, lefeküdt és elaludt... álmában édesen mosolygott...
Vajon mit álmodhatott ?
Simándy pedig nehéz lélekkel ballagott haza.
Kétségbeesve gondolt Bótai sorsára.
Hatalmas homloka kemény ráncokba torlódott, de hiába gondolkozott, nem talált segitséget.
Fölnézett az égre: mindnyájunk sorsa Isten kezében van.
Óh, légy kegyes hozzánk, te Bölcs, te Jó, te Mérhetetlen, ki megszabtad utját ott fönt a csillagoknak és itt lent az embereknek !
Tiszta novemberi éj volt, A végtelen magasságból hideg tüzzel szikráztak alá a csillagok.
Elhat -e odáig a féreg szisszenése ?
Simándy a kapuja elé ért, még egyszer föltekintett a mennyre.
De homlokáról eltüntek a barázdák, s szemei mintha visszasugározták volna a csillagok fényét .
- Óh, én fényes csillagom, szép kis Anikóm, jó éjszakát .
IX.
A förtelmes hollandi ősz egész hideg szomoruságával beköszöntött .
A temérdek csatorna, a folyamok, a tavak, a tengeröblök és a tengerek párája ült mindig lomhán az egész országon.
A levegő nyálkás, nyirkos volt, még ha nem esett is az eső.
Reggel és este sürü köd gomolygott Utrecht utcáin.
Majd végevárhatatlan záporok szakadtak le a felhőkből, s patakzottak le a grachtok piszkos vizébe.
Barátainkon végtelen levertség vett erőt.
Napokon át nem látták a napot s egyiküknél-másikuknál összeülve hallgatták a háztetőről ömlő viz tompa zuhogását a vascsövekben.
Órákig gubbaszkodtak szótlanul s nem mertek arról beszélni, a mire mind gondoltak: a székelyföldi remek havas világra, a dicső fenyőerdőkre, a tiszta, éles levegőre.
Bótai köhögött, nem járt ki, azért rendesen nála üldögéltek.
Simándy szorgalmasan tanitotta a Baljon-fiucskát, a kivel nem volt már semmi baj.
Ugy viselte magát, mint a kezes bárány.
A teológiára ő és Gábor különben szorgalmasan jártak, különösen a hollandi nyelv-leckékre.
Simándy szépen haladt is, de Gábor csak nevetett az öreg tanáron, a ki komolyan hitte, hogy a vastagnyaku szittyát meg fogja tanitani a hollandus nyelvre.
A bús napok legkellemesebb pillanatai azok voltak, mikor a posta levelet hozott Magyarországból.
Bótainak rendesen legidősebb nénje, Rózsa irt, egy keserü, elégedetlen vénleány, a ki örökösen panaszkodott.
Apa folyton betegeskedik, alig lát már, s a gondnok azt mondta, hogy ujesztendőre káplánt kell melléje kérni.
Káplánt ide, ebbe a nyomoruságba!
Még egy fogyasztó szájjal több.
A Barna havi husz forintja nélkül kódulni mehetnének !
Ez volt a rendes nóta, Bótai csak még jobban elkomorodott rajta , de azért mégis jól esett neki, mikor a nénje levelét a kezében tartotta.
Nagy ritkán Anikó is irt egy félénk, gyerekes levelet, Mit irhatna a falusi kis lány a nyomorult, unalmas községből tudós bátyjának a messze Európába?
Óh, Simándy meg tudta volna mondani, hogy mit irjon... de igy meg kellett elégednie annyival : Simándyt sokszor üdvözlöm .
S a szegény fiu ugy érezte, mintha a levélből a tavasznak egy édes fuvalma csapott volna feléje .
Minden héten egyszer teára mentek Baljonékhoz.
A teaestélyek már nem voltak olyan unalmasak.
Simándy hollandusul kotyogott a két öreg asszonynyal, a kik halálra nevették magukat rajta, Bótai, mint rendesen , sakkozott Baljon papával, Puskás pedig magyar nótákat énekelt Derrynek, sőt a Szent Anna tavánál önkezüleg vágott és faragott furulyáját is megfujta néha.
A kis Derry igen vidám volt ilyenkor, s mint egy pillangó röpködött ide-oda.
Egy este nagyon meglepte a fiukat azzal, hogy, mint náluk, a Székelyföldön szokás , simára fésülve jelent meg, s hosszan leeresztett kék copfjába kék szalag volt fonva.
Puskásnak tünt föl először, s azonnal gratulált a leánynak .
- Kitől hallotta, kisasszony, hogy minálunk igy viselik a hajukat ? - kérdé Simándy .
Derry durcásan megállt előtte .
- Hát már elfelejtette? - kérdé s hangjában egy kis gyöngéd szemrehányás rezgett .
- Bótaitól ?
- Dehogy, magától.
A multkor beszélt róla, mikor itt voltak .
- Pompás viselet, ha valakinek ilyen remek haja van.
De magának a rózsaszin jobban állana .
A következő tea-estélyen Derry csupa rózsaszin szalaggal jelent meg.
Ah, de nem vette észre az, a kinek szánva volt... s a fehér lány-szoba az este megint sokáig látta sirni a kis Derryt .
November közepe táján Bótai ágyba dőlt.
Verőfény, napmeleg, jó levegő kellett volna neki, hogy meghosszabbitsa sorvadó életét, s egy időre megállitsa a tüdeje romlását.
Erős lelki rázkódás döntötte őt le lábáról : Derryt megkérte egy előkelő, gazdag fiatalember, s a szegény fiu előtt ezzel egyszerre föltárult életének sötét reménytelensége.
Nem mintha azzal kecsegtette volna magát, hogy talán egykor neki fogja nyujtani a kezét...
De jól esett neki, hogy a leány senkié, másé se, ha már nem lehet az övé.
Derry elutasitotta a fiatalembert, de Bótai szivében akkor már meg volt forgatva a tőr, s nem tudott ujra erőre kapni.
Simándy és Puskás szétzuzott lélekkel mentek oda mindennap, s vidámságot tettetve beszélgettek Barna ágya körül.
E közben lassan előkészitették Barnát egy hires specialista látogatására.
A professzor eljött s tüzetesen megvizsgálta a beteget.
Egy mély pillantást vetett Simándyra - aztán kijelentette, hogy a beteg kellő ápolással egészen meggyógyulhat, ő csak a sziv müködésével nincs megelégedve.
De mivel a szobája hideg s éjjel a beteg egyedül van, elrendelte, hogy vigyék az egyetemi kórházba.
Ott a folytonos felügyelet, a kitünő ápolás csakhamar visszaadja az erejét.
Az a szerencséje, - fejezte be az orvos, s mosolyogva nézett a sápadt fiura, - hogy fiatalember, s a jó vér, a friss test segiteni fog magától is a bajon .
Az orvos elment.
Simándy iszonyu, hangos jókedvre derült, hogy sirva ne fakadjon.
Puskás, szegény, mindent komolyan vett, az orvos szavait is , Pali jókedvét is, s majdnem csürdüngölőt járt örömében.
Aztán elővett egy pakli kártyát s hárman krajcáros preferáncot játszottak.
Barnának is megjött egy kicsit a kedve, - csak akkor gördült ki két nagy könnycsepp a szeméből, mikor a kocsi előállt, s megszokott, kedves kis szobáit ott kellett hagyni.
Baljon papa meg Artur feljöttek elbucsuzni, s Barnának végtelen jól esett, mikor az öreg hollandus igy szólt hozzá :
- Édes Botáj ur, a szobáját fönntartjuk, csak hagyjon mindent ugy , a hogy van.
Ha valamijére szüksége lesz, csak irjon .
Simándy nem állhatta meg, hogy kezet ne szoritson a becsületes öreggel, a ki tudtán kivül oly boldoggá tette barátját.
Aztán vitték a beteget , a ki sóvár szemekkel tekintett körül, bucsuzott a faltól, a szögletektől, a folyosótól, az udvartól, a lépcsőtől, melyek mind-mind néma tanui voltak sóhajtásainak.
De a kit ezek a sóhajtások illettek, az nem sejtett semmit és nem mutatta magát.
S miközben a puszta kórházi szobát lakója elfoglalta , Simándy fölment a professzorhoz .
Sokáig kellett várnia az előszobában, mig hozzáférhetett.
Halálra vált, ólomszürke arcu emberek közt kellett töltenie majd egy órát.
Ezek a szegénysorsu betegek voltak, a kiknek a professzor ingyen rendelt.
Körülötte hangzott a roncsolt tüdők hörgése, zihálása, köhögése, s a fénytelen szemek mohón kutattak köröskörül, hogy maguknál rosszabb állapotban lévő pácienst találjanak.
S Pali érezte, hogy a nyomorultak irigykedve néznek széles vállaira, domboru mellére, s szinte félelem fogta el, mert mintha ellenségek közt lett volna .
A professzor azonnal megismerte .
- Már vártam, mert önnek meg kell mondanom az igazat, a mit a beteg előtt el kellett titkolnom.
Az ön barátja menthetetlen.
Alig van már tüdeje neki ...
Pali atlétatermete megroskadt, mintha valami nagy terhet tettek volna rá.
Tudta, hogy nagy baj van, de ily gyors katasztrófára nem számitott .
- Professzor ur, mi idegenek vagyunk, magyarok... köztünk , utrechti magyar diákok közt, a kik több mint egy évszázada ide járunk tanulni , van egy fogadás, hogy a ki itt meghal, annak a mellére társai egy marék hazai földet hozatnak s azzal temetik el...
Bocsásson meg, ön ért engem ...
A tudós ember megenyhült arccal nézett Palira .
- Hozassa meg azt a földet, de rögtön ...
- Oly kevés ideje van? - rebegte Simándy .
- Minden órán megfulladhat... de elélhet két-három hétig .
Simándy belekapaszkodott egy nehéz ébenfa-asztalba.
Az ő teste nem remegett, de az asztal megérezte rettentő indulatát s a rajta lévő üvegcsövek , poharak, lombikok zörögni kezdtek .
Talán nem is köszönt a professzornak?
Később nem emlékezett rá .
Tántorogva ment ki, az utcán pedig futni kezdett.
A hideg eső, mely végigpaskolta az arcát, magához téritette.
A halál ólálkodik körülöttük !
Talán már a kórház kapuján zörög.
Talán már a homályos folyosón siklik végig.
Talán már Bótai ágya szélén ül .
Ujra futni kezdett az egyetemi kórház felé.
Sötét volt már, mikor oda ért.
A lépcsőn hosszu, fekete kasban hoztak le egy halottat...
Az est leple alatt szokták őket a halottas kamrába vinni.
Pali mint egy őrült, odaugrott, s félrerántotta a leplet.
Csalódott.
Egy fehér szakállu öreg ember feküdt benne , viaszsárga arccal.
Szegény, de sokat szenvedhetett, hisz hosszu életet élt .
Fölment Bótaihoz.
A beteg tejet ivott, s folyton a szive müködését figyelte .
- Irtál az apádnak? - kérdé Pali közömbös hangon .
- Nem, nem is akarom neki megirni, hogy beteg vagyok... tavaszszal is hogy kétségbe voltak esve .
Másnap Pali megdöbbenve látta viszont barátját.
Mintha tiz évvel öregebb lett volna .
- Miért hoztatok el abból a kedves házból? - szólt rekedt , békétlen hangon.
- Itt nem tudok aludni, ha alszom, nyugtalanitó álmaim vannak .
Mintha nagy hegyek feküdnének a mellemen.
Fulladozom...
Ott meggyógyultam volna .
Harmadnap lázasan, veszekedő hangon igy szólt Palihoz :
- Hiába beszéltek, én érzem, hogy meg fogok halni.
Mit sápadsz el ?
Máris látod rajtam a facies hippocraticát?
Csak arra kérlek, hogy (s itt a hangja suttogóvá vált) a kuratórium előtt titkoljátok el, a mig lehet, s a decemberi stipendiumot küldjétek egészen az apámnak .
Itt zavartan megállt, s a fejét tapogatta .
- Megállj... óh, most jut eszembe... az apám előtt legfőképp el kell titkolnotok a halálomat... meghasadna a szive szegény öregnek, s ha meghalna, akkor a testvéreim az utcára volnának dobva...
Megállj...
Nincs semmi gondolatod?
Szólj, megnémultál?
Azt kell irni, hogy valami egyetemi pályadijat nyertem, különben föltünik otthon, hogy én az egész stipendiumot haza küldöm .
Megértettél?
Egyetemi stipendiumot mondtam ...
Vad kétségbeesés fogta el Pali szivét.
Sokáig összeszoritotta , véresre harapdálta az ajkát s végre megszólalt :
- Édes öregem, ne izgasd magadat, azzal csak a gyógyulásodat hátráltatod.
Én nem azért jöttem, hogy te beszélj nekem, hanem hogy én beszéljek neked.
Valakiről, a ki mindennap tudakozódik utánad ...
A boszus arc kezdett kisimulni .
- Ne mondd, hogy ki, ne mondd ...
- Én nem mondom.
Minek mondanám, mikor ugyis tudod ?
A fakó arcon örömpir jelent meg .
- Azt mondod: mindennap? - suttogá .
- Mindennap.
Sőt azt is kérdi, hogy lehetne -e neked egy kis virágot vagy gyümölcsöt beküldeni ...
- Hát miért nem küldött?
Miért nem küldött? - kiáltott siránkozva a beteg .
- Tudod, hogy a kórházba nem szabad semmit beküldeni .
- De ez kegyetlenség !
- Majd beszélek az igazgatóval.
Jó ?
- Beszélj, az Isten áldjon meg, beszélj.
De hamar.
Még ma.
Most , rögtön.
Eredj!
Hát mégis itt vagy ?
- Tüstént megyek, csak viseld magad okosan és légy nyugodt .
- Nincs már semmi bajom, csak szaladj !
Arca piros volt és szemei égtek.
Simándy vigan intett neki és mikor az ajtót maga után betette, már a könnyei folytak.
Az ajtón keresztül hallotta, hogy Bótai fütyül.
Befogta a fülét és futott-futott, mert érezte , hogy meghasad a szive .
X.
Hazudott, hazudott neki; de hát nem volt -e kötelessége ?
Nem ugyanazt tette -e, a mit a tudós orvos, a ki látta benne a halált és mégis megcsillogtatta előtte az élet reményét?
Csak azért, hogy ne vegye észre, hogyan közeledik feléje nesztelen léptekkel a halál .
Szégyellte magát, egész lelke fájt bele, de aztán a tudat, hogy ezzel megaranyozza barátjának utolsó napjait, lassankint lecsillapitotta belső háborgását.
Érezte, hogy jót cselekedett .
De hát a lány?
Az az aranyszőke kis lány?
Szabad volt -e őt belevonni ebbe a kegyetlen játékba?
Szűzi lelkét, vidám, napsugaras gyermeki életét szabad -e összeköttetésbe hozni e halálos ágyon vivódó ifju emésztő szenvedélyével?
Szabad -e megsejtetni vele, hogy az élet nem csupán madárdal , lánykacagás, virágillat és napsugár ?
Sulyos léptekkel haladt tova Simándy az utcán.
Ugy érezte, mintha Derryt megbántotta volna.
Mit csináljon?
Hogy ápolja tovább a haldokló édes illuzióit és hogyan árulja el a lánynak ?
Puskás otthon ült, s a kályha tüzénél melegedett.
Éppen befejezte a levelet, melyben Pali utasitására egyik nagy-enyedi barátjától egy kis ládika földet kért a kollégium kertjének földjéből.
Okul azt irta oda: meg akarjuk próbálni, tenyészik -e a magyar földben a hollandi tulipán.
Ekkor nyitott be hozzá Simándy, a ki szó nélkül odaült melléje a tüzhöz.
Mind a ketten fáztak .
Sokáig egy szót se váltottak, végre Simándy halkan elkezdett beszélni kórházi látogatásáról.
Legföljebb három hétig él.
Nekik azonban halálát nem szabad az otthoniak előtt elárulni.
Az öreg, gyönge Bótait rögtön megölné fiának , büszkeségének, szemefényének halála.
S a lányok ki lennének dobva az utcára.
Az öreg Bótainé már meghalt, a gyerekeknek pedig nem dukál a kegyév az eklézsiától.
Hogyan ámitsák el az öreget?
Folytatni kell fia rendes heti leveleit .
- Ez az, ezt magamra vállalom, - felelt Puskás, - mind a ketten az öreg Szabótól tanultuk Enyeden a szépirást, s tudod, hogy Szabó bácsi tanitványai majdnem mind teljesen egyformán irtak.
Előveszem szegény Barna irásait, s másolni fogom... pontról-pontra, betüről-betűre...
Százszor leirom , lerajzolom a betüit, de megtanulom hiven utánozni... nyugodt lehetsz .
A szobalány behozta a délutáni teát.
Gábor zavartan nézett körül .
Valamit készitett ő ehhez, de nem jutott eszébe, hogy mit...
Végre a homlokára ütött.
Krumplit rakott a parázs közé sülni.
Előpiszkálta.
Korommá volt már égve .
Simándy komoran nézett a tüzbe.
Besötétedett már, de nem gyujtottak lámpát.
A kandalló föl-föllobbanó tüze egy pillanatra élénk vörös fényt vetett szét, aztán ujra félhomály borult a szobára.
Ilyen fölvillanáskor két óriási árnyék jelent meg mögöttük a falon... mint a sötét gond, mely a lovas mögött ül...
Odakint megszólaltak a grachtokon közeledő hajók tompa hangu bús kürtjei.
Simándy fölállt.
Tisztán állt előtte a dolog.
Baljonhoz kell mennie, bocsánatot és segitséget kérni .
Baljon ur a raktárban volt, hol a most érkezett jávai kávés-zsákokat helyezték el.
Egy szolgálatkész fiatal ur a labirintuson át odavezette.
Egyszerre egy elektromosan világitott óriási teremben találta magát, hol száz meg száz munkás sürgölődött, transzmissziós szijak csattogtak , s fölhuzó gépek dübörögtek.
Baljon, a ki egy magas dobogón ült, meglepetve látta fiatal barátját belépni ide .
Egy intésére széket toltak oda Simándynak, s az öreg odahajolt hozzá :
- Valami baj van ?
- Az.
Nem háborgatom ?
- Óh, dehogy, semmi dolgom sincs, csak az kell, hogy a munkások itt lássanak.
Ön megijeszt a sápadt, komor arcával.
Bótai ?
Simándy szomoruan biccentett .
- Nagyon rosszul van ?
- Végét járja .
- Segitségre van szükségük ?
- Arra .
- Kérem, számithatnak rám .
Simándy habozva nézett az öreg ur jóságos és megindult arcára .
Azután lassu, töredezett hangon elmondta Bótai szerelmét, reménytelen szerelmét Friderika iránt.
Végül bevallotta, hogyan használta föl ő ezt az érzelmet arra , hogy a boldogtalannak végső napjait megédesitse .
- Bocsásson meg, uram, - fejezte be szavait, - az ön lánya valóságos angyali szerepre, arra van hivatva, hogy e szegény fiunak megszerezze itt lent az üdvösséget.
Az emberszeretet nevében kérem, tegye meg azt, a mivel én barátomat kecsegtettem ...
A nagy, erős legénynek melle hullámzott, s ujjai görcsösen egymásba fonódtak, mikor könyörgésre emelte kezét .
Baljon egypárszor végigsétált a dobogón, hogy izgatottságát lecsillapitsa és meghatottságát elpalástolja.
Majd megállt Simándy előtt .
- Rendben van .
Többet nem szólt, figyelmét ujra a munkásokra forditotta.
De a következő napokon Simándynak sokszor eszébe jutott az otthon szokásos léha fogadkozás, igérgetés, a miből mind nem lesz semmi.
A becsületes hollandus azt mondta csupán: rendben van, s ezt magára nézve olyan kötelezőnek tartotta , mintha szent esküvéssel megfogadta volna.
Minden reggel megérkezett a két szál rózsa a kórházba, s a puszta szobát, hol az elmulás rémei lassan haladtak előre kérlelhetetlen munkájukban, Tündérországgá változtatta át.
Egyszer őszibarack jött, melybe a Derry név volt tüvel beleszurkálva.
S a beteg odaszurkálta mellé a Barna nevet.
És nevetett és kacagott hozzá és föl akart kelni és ugrálni a szobában.
Eltette a két barackot a vánkosa mögé.
Elő-elővette és olvasta a két nevet, mintha valami édes titkot akart volna belőle kiolvasni.
De egy hét mulva, mikor reggel elővette, megdöbbent...
A barackok romlani kezdtek.
Először elrothadt a Barna, azután a Derry.
S a szegény fiu mereven nézte, hogyan nyeli el lassan a pusztulás ezt a két nevet és sirdogált rajta .
Simándy és Puskás fölváltva órákat töltöttek a kórházban.
Simándy azonkivül mindennap megjelent a háznál Arturt tanitani.
De sohse ment be a családhoz.
Nem is látott senkit.
Egyszer találkozott Derryvel az üvegfolyosón , s ekkor nem állhatta meg, hogy vele szembe fordulva, azt ne mondja neki :
- Óh, kisasszony, áldja meg az Isten a jóságáért .
Ezzel tova akart sietni.
De Derry megszólalt :
- Gondolja, hogy meg fog áldani ?
S ránézett csodálatos, mély szemeivel .
- Meg, kisasszony.
Imádkozni fogok érte.
Lássa, nekem nincs kiért imádkoznom, a maga boldogságáért fogok imádkozni .
- Az én boldogságomért? - szólt lassan, gondolkozva Derry.
S ez már nem a rövidruhás kis leány hangja, hanem a nő megszólalása volt, a ki figyel, hogy erre a szóra : boldogság , támad -e visszhang odabent a szivben ?
A leány hirtelen összerezzent.
Simándy körülnézett és megjegyezte , hogy egy ablak nyitva van, azon jött be a hideg.
A leány jóváhagyta, azután igy szólt :
- Én lestem itt magát, mert valami mondanivalóm van.
Holnapután december hatodika, Szent Miklós napja van.
Tudja, hogy ez Hollandia ünnepe?
Mi nem karácsonykor, hanem Sanet Nicolaaskor szoktuk egymást ajándékokkal meglepni.
Nézze, milyen helyes kis pénztárcát csináltam Bótainak.
Gondolja , hogy örömet fog neki szerezni ?
- Boldoggá fogja tenni .
- Majd hatodikán reggel kiküldöm a kórházba .
Simándy meghatottan nézett a kedves gyermekre, s nem tudott mit mondani.
Mélyen meghajtotta magát, s eltávozott .
December hatodikán hideg, tiszta reggel volt.
Zászlók lobogtak a házakon, zenekarok járták be az utcákat, ünneplőbe öltözött tömeg zajongott mindenfelé.
Igy ünnepelte a város Miklós püspök emlékét, a ki az inkvizició ellen védelmezte a hollandus népet...
S az örömzaj közepett egy virágos kalapu kórházi szolga kopogtatott be Simándyhoz.
Jöjjön, mert a harmincötös szám haldoklik .
Lélekszakadva futott Puskásért, s aztán a vidámságtól csapongó népen keresztültörve magukat, rohantak a kórházba .
Későn érkeztek.
Már a pap is elkésett, a ki az Urvacsorát hozta .
Ott állt az ágy fejénél.
Csöndesen imádkozott a láthatatlan Istenhez, az ismeretlen halottért.
A két jóbarát odaállt melléje, s imádkozott.
A szájuk meg se mozdult, de könyörgő lelkük hatalmas szárnyalással követte a meghaltnak lelkét az Isten trónja elé.
S szemük ráesett a halottnak sárga arcára, melyen békesség honolt.
A nyugtalan, szenvedélyes, szerelmes lélek elhagyta, s elköltözött uj, örök hazájába, melyet a képzelet hiába kutat, de a hit megtalál.
És az arc most nyugodt, a hitvány test véges és romlatag szerveivel elégedetten visszatér a porba, ahonnan vétetett .
Az ajtó nyilt és hozták Derry ajándékát és vele friss virágokat ...
És a jóbarátok a halott kezébe tették az erszényt, s telehintették őt piros és fehér rózsával ...
Odakint ujongott a nép, álarcos csoportok vidám tréfáitól harsogott az utca, zúgtak a harangok és a rajnai régi bástyán dörögtek az ágyuk...
Az öröm tombolásába hirtelen, élesen belecsendült a kórház lélekharangja...
Bent, a puszta szobában az ágyra borulva, két fiu keservesen sirt .
XI.
Viszik Bótai Barnát, nem is hozzák vissza.
Egyszerü, pompa nélkül való, zajtalan, igazi puritán hollandi temetés volt.
A kórháznál, hol Valeton ur, a kuratórium elnöke is megjelent pár percre, a pap imádkozott, aztán a fekete kocsi elindult.
Utána a két magyar, az öreg Baljonnal, egypár német és hollandi studens.
És a sötét koporsón a kis Derry friss rózsakoszoruja, s a koporsóban az ifju, a ki oly keveset élt és oly sokat szenvedett, és mellére teritve és feje alá téve a fekete hazai föld az enyedi kollégium virágos kertjéből...
Az utcán szomoruan lógtak a mikulásnapi diszitések ázott rongyai...
Beértek a temetőbe, a márványsiremlékekkel ékes, szép utrechti temetőbe, de a pompától messze elkanyarodtak, hátra a szegények városrésze felé, hol már kidőlt fakeresztek és eltaposott sirhalmok is láthatók voltak .
Ide tették le szegény Abódi Nagy József közelébe, a ki 1876-ban halt meg Utrechtben s a kuratórium sirkövet állittatott neki.
Itt Simándy imádkozott fölötte utoljára, s aztán dübörögve zudultak rá az idegen hantok .
Édes jó pajtás, Isten veled !
Komor napok következtek barátainkra.
Könyveikbe temetkezve töltötték idejüket, az egyetemen, a kuratórium könyvtárában, vagy otthon .
Estefelé összejöttek, együtt teázgattak és órákig pipáltak szótlanul.
Puskás is mintha teljesen megnémult volna.
Szelid lelke harmóniáját megzavarta ez a csapás, s a fiu egészen elvesztette jó kedvét.
Ha néha valami vidámabb dolog jutott eszébe: elég volt egy pillantás Simándy szomoru arcára, hogy eltemesse magába, a mit mondani készült .
Legkeservesebb óráik azok voltak, mikor Bótai nevében a hazug leveleket irták.
Puskás mesterien megtanulta utánozni Barna irását.
És minden héten ment haza a levél a messze Székelyföldre, az öreg kálvinista paphoz... és rendesen jöttek vissza a válaszok Rózsától, e keserü vénlánytól, kinek szája mindig tele volt panaszszal s a sors ellen való kifakadásokkal.
Elégedetlen volt öcscse hosszas elmaradásával, ha hazajött volna, régen megválasztották volna papnak vagy tanárnak, s a családon segitve volna .
December 18-án osztották ki a stipendium második részletét, s ekkor Simándy megkérte Valeton urat, hogy adják ki a Bótai száz forintját is még ez egyszer, hadd segitsenek vele apján, a nyomoruságban élő öreg papon .
Valeton ur engedett a kivánságnak, s a fiuk ezuttal a szokottnál jobb kedvvel ültek le megirni a dicsekedő levelet, melyben Barna elmondja, hogy pályadijat nyert egy hollandi nyelven irt értekezésével, a tanári kar nagyon megdicsérte , s szép jövőt jósolt neki.
Itt küldi a pénzt, mert neki nincs rá szüksége ...
Itt megbicsaklott Simándy Pál hangja és Gábor tolla : nincs rá szüksége .
Lehajtották a fejüket.
Bizony nincs rá szükséged, jó fiu, de ezt odalent, a messze parókián nem sejtik, s mekkora öröm lesz, mikor a postás bekopogtat a pénzes levéllel.
A tiszteletes ur fogja a görcsös botját, fejébe nyomja a báránybőr süveget, s a keményre tiport havas uton átballag a jegyző urhoz, hogy egy kicsit eldicsekedjék.
Az ő fia!
A Barna!
Püspök lesz abból , vagy professzor Kolozsvárott.
Jobban ir az hollandusul, mint mi magyarul.
Ha ezt az édesanyja megérhette volna.
" No, karácsony után beviszem a lányokat Sepsi - Szent - Györgyre, tudja szomszéd, jó háznál sok mindenféle apróságra van szükség...
Ugyan szomszéd, nem tudná megmondani, melyik lapra fizessek elő ?"
Az öreg egészen meggyógyul, fölfrissül, s karácsonyra még tán uj prédikációval is meglepi a hiveit...
S a mint a félig behunyt szemmel álmodozó fiuk előtt ezek a képek elvonultak, egyszerre megdöbbenve kapták föl a fejüket és egymásra néztek.
Most is egyet gondoltak.
A képek sorozatát az utrechti temető friss sirhalma fejezte be.
A sir, hol az öreg pap reményeit és büszkeségét már kikezdték a férgek .
Simándy egy hétig feléje se nézett Baljonék házának.
Levelet irt az öregnek, s kimentette elmaradását.
Azután ujra járni kezdett, s buzgón tanitotta Arturt, a ki igen komoly volt már, s mindenképp igyekezett Pali becsülését megnyerni.
Lassan-lassan Pál visszazökkent a rendes kerékvágásba .
Hollandiába való megérkezésének első napjától kezdve sokszor fölmerült benne a sötét gondolat, hogy Barna valami pusztitó betegség csiráját hordozza magában ; de nem hitte, hogy a vég ily gyorsan bekövetkezzék.
A katasztrófa megrázta, de aztán megnyugodott a megváltoztathatatlanban.
Csak a levélirás torturája tépte föl mindig egy napra a hegedő sebeket .
Egy izben Derry valami könyvért benyitott Artur szobájába, a lecke alatt.
Pali tiszteletteljesen fölemelkedett, meghajtotta magát, s néhány szóval ujra megköszönte neki, a mit barátjáért tett.
Azzal, mielőtt a lány felelhetett volna, hátat forditott neki, leült s tovább magyarázott Arturnak.
Derry állt pár percig, az ajkai mozogtak, de nem mondtak semmit, aztán hirtelen elfutott , s a keresett könyvet ott felejtette.
Majdnem mindennap találkoztak az üveges folyosón, mikor Pali jött vagy ment.
Ilyenkor a fiu alázatosan köszönt s szó nélkül tovább ment.
Derry pedig dühösen összeszoritotta ökleit, s buksi szőke fejét ütögette: mindig meg akarta szólitani Palit és sohse merte.
Csak akkor jött meg a bátorsága, mikor Pali már eltünt .
Ez a nagykoponyáju hun ivadék nem is sejtette, hogy a kis hollandi madonna, fehér lányszobájában, micsoda regényeket szövöget róla.
A tündérregék királyfiai és daliái, a nemzeti történet hősei Pali alakjában jelentek meg előtte.
Ő rá gondolt nappali életében, s ő róla sóhajtozott, mikor szűzi álmainak birodalmában kalandozott.
De az árva fiu, a kit az élet szerénységre és visszahuzódásra tanitott, s ki a női sziv nagy titkainak megfejtésével sohse foglalkozott, nem vett észre semmit, vak és süket volt, s Derryben a dúsgazdag , előkelő lányt, magában pedig az alacsony származásu, koldus házitanitót látta .
Igy ez a szép csillag hiába keringett körülötte, ő még a szemét sem emelte rá .
Vagy talán megóvta őt ujabb érzelmek ellen a talizmán, az a fakó vidéki fénykép, a kartonruhás kis lánynyal.
Az a barnahaju paplány az erdővidéki alacsony parókiában, a mestergerendás, egyszerüen butorozott szobában, melynek ólomkeretes ablakai egy vén diófára nyiltak.
Ez az ő szerelme, életének első nagy érzelme, mely örökre fészket rakott hű, meleg, becsületes szivében.
Az első lány, a kit szeretett, s az első lény, a ki őt szerette...
A ki őt szerette!
Ah, mily édes, mily jóleső gondolat ez neki, a ki apjára már nem is emlékszik, anyjának drága alakja pedig egyre jobban elmosódik a lassan hátravonuló, ködbe vesző multban ...
Artur egy ebéd alkalmával érdekes dolgokat beszélt a családnak .
Elmondta, a mit a tanitó urtól hallott, hogy milyen családias ünnep magyar földön a karácsony.
Hogyan várják a gyerekek a kis Jézus ajándékait, hogyan lepik meg a felnőttek is egymást ajándékokkal, hogy járnak a betlehemes pásztorok énekszóval házról-házra, hirdetve Jézus születését, hogyan gyülnek össze az égő viaszgyertyácskáktól ragyogó karácsonyfa körül mind...
S milyen szerencsétlen ilyenkor az az ember, a kinek nincs családja.
Százszorosan elhagyott és sajnálatraméltó.
Baljon papa el is határozta rögtön, hogy a két magyart meghivja karácsony estére .
Mikor a meghivást megkapták, Pál és Gábor haditanácsot tartottak .
Nem azon tanakodtak, hogy elfogadják -e, hanem egy ötletük volt.
Gábor ugyanis már megkapta a levelet hazulról, mely jelentette, hogy az osdolai himmi-hummi, egyetmás, öreg szeredás utban van.
Ezek a rejtélyes szavak különösen a hollandi koszton alaposan kiéhezett Gábort izgatták föl, s fantáziája ugy fölcsigázódott, mintha Osdoláról nagy tehervonatok indultak volna utnak, tele disznóaprólékkal.
Most már azon tanácskoztak, hogy a magyar konyha utban lévő gyöngyeit bemutassák -e a Baljon-családnak is?
Nem lesz -e tolakodás, ha ők e gazdag népet egy kis traktamentumra hivják?
S ha hivják, milyen alakban tegyék ?
- Ezt rád bizom, Pali, ezt süsd ki, elég eszed van hozzá.
Ezt a traktát te rendezed.
Én más traktát rendezek: a német studenseket hivom meg .
Hadd lássák, hogy milyen nyomorultan élnek, hadd ismerjék el, hogy a magyar konyhának nincs párja a világon.
Össze fogjuk zuzni őket .
Nagy léptekkel járt föl s alá.
Majd megállt Pali előtt .
- Ez az első tervem.
A második az, hogy a hollandus studensekből összeállitunk egy válogatott kompániát és őket is leteritjük a magyar konyhával .
Akkor a fejére ütött :
- Nem látom be, hogy miért ne hivnók meg a stipendium kuratóriumát ?
Simándy mosolygott, s halkan szóla :
- Európát, Ázsiát, Afrikát ...
Puskás lehült egy kicsit .
- Majd összeállitom, bizd rám, be akarom nekik bizonyitani, hogy ők csak moslékot esznek ...
Pali nagy füstfellegeket fujt, aztán félretette a heidelbergi porcelánpipát, s szó nélkül eltávozott.
Baljonhoz ment.
Megköszönte a karácsony estére szóló meghivást, s aztán elmondta, hogy ősi szokás szerint az idegenben lakó magyar studensek karácsonykor honi eledeleket kapnak.
Minthogy ezek olyan különös dolgok, a minőkről külföldi embernek sejtelme sincs, engedje meg Baljon ur és kedves családja, hogy nekik is bemutassák.
Már csak etnográfiai szempontból is érdekes megtudni, hogy milyen a konyhája egy idegen népnek .
Szóval, ők karácsony estére itt a háznál egy kis magyar vacsorát akarnak főzni .
Ő - Pali - rövid előadást fog tartani, s a konyha egyes specieseit (már aszerint, hogy mit küldenek hazulról) be fogja mutatni .
Baljon örömmel és érdeklődéssel fogadta az előterjesztést.
Aztán egy kicsit a szemébe mosolygott a fiatal embernek s szólt :
- Legjobb volna azonban, ha maguk ketten ennék meg a küldött holmit.
Hisz oly régen meg voltak fosztva tőle .
- Az igaz, de tessék elhinni, a magyar embernek jobban esik az étel, ha valakivel megoszthatja .
Mikor Simándy visszament Puskáshoz, a fiut már nagy extázisban találta.
Megérkezett a pakk s ő két asztalon kiteregette és a szemével evett belőlük .
- Jó hogy jösz, Pali.
Meg akartalak várni a szalonnázással .
Képzeld, egy oldal friss, ropogós süldőszalonnát küldtek .
Pali nem kérette magát.
Bicskára kaptak, s hazai szokás szerint a mutatóujj és hüvelykujj közé csipve a szalonnát, a megmaradt három ujjal a tenyérbe szoritva a kenyeret, elkezdtek falatozni.
Egy szavuk sem esett ezalatt.
Szinte beleizzadtak a jó érzésbe, s Gábor bevallotta, hogy három hónap óta ez az első jóizü evése .
- Ez még a német studens-pajtásainknak is fog izleni, - szólt Pali .
- A német studenseknek? - kiáltott Gábor, - csak nem gondolod , hogy ezt közprédává teszem?
Majd elfölöstökömözünk mi ezen pár hétig szép csendesen .
Pál nem szólt rá semmit .
- No, mi van még?
Nézzük meg a kincsünket .
- Látod ezt a vasfazekat?
Ebben töltött káposzta van, füstölt hussal és kolbászszal .
- Töltött káposzta?
No, ezen hollandus kollégáink nagyot fognak bámulni .
Gábor kajánul nevetett .
- Azt hiszed?
Addig éljünk, a mig ez hollandus kollégáink torkán lecsuszik.
Csak nem ettünk bolondgombát ?
- Azt hittem, meghivod őket .
- Meghivom, meghivom, erről nem lehet beszélni... de ez nem annyit jelent, hogy éppen a legjavát, a töltött káposztát odaadjuk nekik.
Csak gondold meg: mikor jutunk mi megint töltött káposztához ?
- No, mi van még ?
- Van vagy két rőf kolbász .
- Azt hiszem, ezt az idevaló studensek is ösmerik .
- Gondolod ?...
Hát akkor pláne nem hivhatom meg őket .
Pali ujra mosolygott .
- Tovább .
- Véres- és májas-hurka .
- No, ezt be nem veszi európai gyomor .
- Akkor, Isten neki, ne is kináljuk meg vele.
Aztán van egy sonka... ez nemzetközi étel, ezzel nem rukkolhatunk ki...
Marad a pogácsa ...
Pali széleset mosolygott .
- Ugy érted, hogy rendezzünk kollégáinknak pogácsa-lakomát?
Ezzel , fiam, nem nagyon tipornók el az európai konyhákat .
- Szakasztott ez az én nézetem is .
- Tehát egyelőre nem hivjuk ki párviadalra Hollandia ételeit ?
Gábor megértette a gúnyt .
- Csalódtam a küldeményben, - mondá tettetett szomorusággal, - sokkal többet vártam .
S miközben ezt mondta, tekintete szeretettel simogatta az osdolai küldeményt .
- Hisz ha többet küldtek volna! - folytatta búsan, - de igy még Valeton urat se lephetjük meg...
Örülök, ha Baljonéknak össze tudunk állitani egy kis szájboszantót .
Az ajtó kinyilt.
Megdöbbenve néztek oda.
Előtte való nap rendezték ugyanis Barna ruháit, könyveit, irásait, s a két nagy fekete ládát, a mibe pakolták, most hozták Gáborhoz, a kinek elég helye volt a megőrzésükre .
Egyszerre elkomorodtak.
Szegény Barna, róla meg is feledkeztek.
Összerakták az aprólékot, s többet egy szót se szóltak.
Gábor lámpást gyujtott, s mohón kezdték olvasni a sepsi - szent - györgyi és kézdivásárhelyi zsiros lapokat , melyekbe a küldemény pakolva volt.
S halkan figyelmeztették egymást szükebb hazájuk apró kis eseményeire ...
XII.
Milyen rosszul esik a szemnek és a léleknek a fekete karácsony.
A karácsony költészetéhez a hó épp ugy hozzátartozik, mint a májuséhoz a nyiló virág.
Barátaink valósággal szenvedtek, mikor a karácsony csak olyan köddel , sárral, esővel járt, mint az ősz és a tél többi napjai.
Karácsony első napján este hatig otthon maradtak, s akkor összepakkolva a hazai elemózsia egy kis részét, áthurcolkodtak Baljonékhoz, hogy a nagy érdeklődéssel, sőt izgatottsággal várt magyar vacsorát megfőzzék .
A mint megérkeztek, egyenesen a konyhába vonultak, s Jantye, az öreg szakácsné nem kevéssé bámult el, mikor az egzotikus holmival az asztalra kirakodtak.
Látván azonban, hogy az urfiak egész komolyan főzni készülnek , sietve két hófehér kötényt kötött eléjük, figyelmeztetvén őket, hogy ha foltot találnak rajta ejteni, ő meghal bánatában.
A fiuk egy kis vasfazékban töltött káposztát tettek föl melegiteni, azután kolbászt és kétféle hurkát sütöttek tepsiben.
Gábor átszellemült arccal szivta a párát, s hallgatta a sistergést .
Artur meg Derry az ablakfüggöny mögött lesték a rejtélyes előkészületeket.
Hét órakor jelentette a szobalány, hogy meg van teritve, a fiuk ledobták kötényüket, lekefélkedtek egy kicsit, s egy tálcára raktak mindent.
A szobalány előttük vitte, ők meg diadalmasan vonultak utána.
A főzésben egy kicsit kipirultak, a mi igen jól állt nekik, s udvarias köszönéssel helyet foglaltak , miközben a szobalány a tálcát az asztal közepére helyezte .
A Baljon-család tétovázva nézett egymásra .
Végre a papa biztatólag tekintett a feleségére, a ki nagy zavarban volt, mert mint máskor, ugy most is őt illette az elsőség .
A jó asszony nagy óvatossággal vett egy kis töltött káposztát.
A néni, mint határozottabb karakter, a káposzta mellé kolbászt is vett.
Baljon papa a hurka iránt érdeklődött.
Derry és Artur össze-vissza mindenből vettek valamit.
Akkor ujra összenézett a család.
Majd feszülten a fiukra figyelt .
Pali, de különösen Gábor, megfeleltek a beléjük helyezett várakozásnak.
Jókora porciót mertek maguk elé, s azt pár perc alatt el is fogyasztották .
Erre nekibátorodott a család s szintén falatozni kezdett.
Azalatt pedig Pali megmagyarázta az ételek minémüségét, biztatván a hölgyeket, hogy a kolbászt mustárral egyék.
Ették is, de puszta udvariasságból, s Gábor meg lehetett elégedve, mert az oroszlánrész mindenből neki jutott.
Baljonné már egy negyedóra mulva hevesen csöngetett teáért, Baljon ur pedig kijelentette, hogy az ilyesminek az élvezésére születni kell.
Pál intett a szobalánynak, hogy vigyen el mindent, a mi a családban látható megkönnyebbülést idézett elő.
Gábor diadalmasan mosolygott: a magyar eledelek elől való meghátrálásban a hollandus nemzet vereségét látta.
A család utána nagyon mohón látott a teához és a sonkás zsemlyéhez, hogy megrendült egyensulyát némileg helyreállitsa .
Vacsora után Simándy tört hollandi nyelven, s részben németül hazája karácsonyi népszokásait mesélte el.
Nem feledkezett meg a babonákról sem.
Elmondta, hogy a lányok miképp főznek gombócot, hogy jövendőbelijük nevét megtudják ...
S ekkor a kis Derry, a ki oly áhitattal hallgatta Palit, mintha a templomban prédikált volna, elhagyta a szobát, s a konyhába futott.
A bóbiskoló Jantyét fölrázta, vizet, lisztet kért s három kis gombócot készitett , mindegyikbe belegyurva egy-egy papír-szeletkét; az egyiken volt első kérőjének a neve, a másodikon Pálé, a harmadikon semmi .
A forró viz az üres papirszeletet vetette föl legelőször.
Derry dühösen a földhöz vágta és miután égő homlokát egy ideig a folyosó hideg ablakán hütötte, visszament a szalonba .
Ti tán azt hiszitek, halandók, hogy az életben a tragédia olyan sulyos léptekkel közeledik felénk, mint Don Juanhoz a kőszobor-vendég.
Óh, az élet oly egyszerü, oly mindennapi dolgok gyüjteménye...
Boldog ember, a ki csak ezeket látja...
Ez a töltöttkáposzta vacsora olyan prózai, közönséges , nevetséges dolog, s a jó emberek, a kik körülötte ülnek, nem is sejtik, hogy micsoda felsőbb hatalmak játszanak velük .
Ime, Derry visszatér és körülnéz.
Szemében különös elhatározottság látszik.
Odaül Simándy mellé .
- Maga nem főzött gombócot sohase ?
- Nem, kisasszony, azt nálunk csak a lányok teszik .
- Hát ha lány volna, főzne ?
- Ha mostani helyzetemben volnék: nem .
- Hogy érti ezt ?
- Ugy, Derry kisasszony, hogy vőlegény vagyok .
Nem figyelt oda senki.
Gábor Baljon papával hollandusul beszélt, a min az asszonyok és Artur pompásan mulattak .
Derry elfordult.
Egy pillanatra fehér lett, mint a fal: minden vére szivébe futott és majdnem szétvetette.
Azután a földuzzadt sziv ujra visszakergette a vért, s a lány biborvörös lett.
Szőke hajában egy kis fehér virág ugy remegett, ugy remegett, mintha valami nagy veszedelmet érezne .
- Önnek menyasszonya van? - kérdé édes hangon .
- Igen, kisasszony.
Egy szegény falusi papnak a leánya, édes kis teremtés, a ki hüséges szerelemmel vár engem, messze-messze, az apja nádfödeles házikójában .
És mikor ezt mondta, az arca ragyogott a boldogságtól .
- Szereti? - kérdé a kis Derry halkan .
- Nagyon szeretem, - rebegte Simándy, a kit rendkivül meghatott , hogy az előkelő kisasszony igy érdeklődik az ő kis Anikója iránt .
És mikor ezt mondta : szeretem , már ki is vette tárcájából az arcképet.
Derry ránézett, de csak egy fekete foltot látott, szeme előtt összefutott minden .
- Miért nem mondta hamarább? - suttogá elhaló sóhajtással .
- Parancsol, kisasszony ?
E pillanatban Gábor kétségbeesve kiáltott föl :
- Segits, Pali !
- No, mi baj? - szólt mosolyogva Simándy, fölkelt és odament .
...Egy eltaposott életet hagyott maga mögött ...
Éjfél.
Kis Derry nyitott ablakában áll s hallgatja a Mária-téri érseki templom hatalmas harangjának szavát, mely éjféli misére hivja az embereket.
Teste reszket, de nem a nedves levegőtől, mely beözönlik az ablakon .
Kétségbeesve néz maga elé: mi lesz, én Istenem, mi lesz?
De csak a sötétséget , az alaktalan ködöt látja maga előtt gomolyogni.
Az ércnyelv üti a harangot s messze hirdeti: megszületett a Megváltó.
De az ő lüktető vére keményebben üti szivét és hirdeti neki: megszületett a Szenvedés .
A ház kapuja zördül, Pál és Gábor most távoznak.
Lépteik konganak az üres utcán végig, egyre halkabban, egyre távolabb... örökre.
Soha, soha többé nem fogja látni őt.
Harangozzatok, meghalt egy kis leány, a ki még nem is élt ...
- Derrym, édes Derrym! - a papa szólt be az ajtón, majd berohant , mikor a lányát a földön fekve látta.
- Petrus, Jantye, Mary, fussatok orvosért , hamar !
Föltették a lányt az ágyra, s a jó öregek melléje ültek.
S Baljon papa reszkető hangon megszólalt :
- Minek is engedted őt azokból a mérges eledelekből enni !
S a két öreg csöndesen sirdogált és szidta a töltöttkáposztát .
XIII.
Ne mondjátok nekem, hogy a kanári madárnak nincs esze.
Lám, a kis Derry kanárija legelőször érezte meg urnője búját és vele busult.
Verőfényes déli hazájából elrabolták s aranyos kalitkában örökös rabságra vetették; de ő ezt nem érezte, azt hitte, hogy a fényes, sárga drótig tart az ő hazája és boldog volt.
Vigan ugrált, illegette magát és csattogott, csicsergett, ha Derry szólt hozzá.
S kis szivecskéje dagadt az örömtől, mikor Derry szájából cukrot csipkedett, vagy a puha szőke hajba dugva csőrét, lágyan gőgicsélt.
De ime , elmaradtak a szép idők.
Nem látta egy darabig a beteg Derryt, elmaradt a sárgarépa-lakoma, el a cukor-csemege, el a hangyatojás, nagy későre kapott egy kis friss vizet és kendermagot.
S mikor Derry ujra megjelent a szobában, feléje se nézett.
Fáradtan ment az ablakig és kitekintett a sáros kertbe, leült és sokáig nem mozdult meg.
Belenézett a tükörbe, szomoruan megcsóválta, aztán lehajtotta a fejét és könnyei végiggördültek sápadt arcán.
A kis kanári izgatottan ugrált, éleseket kiabált...
Derry nem hallotta, arra se forditotta fejét, eltávozott...
És a kis kanári fölült a legfelső pálcikára, fejét a két szárnya közé dugta és busult.
Busult két napig, busult három napig, kis szive nem birta tovább: meghasadt .
Jantye az élettelen jószágot bevitte Derrynek .
- Utolsó barátom, - suttogott a lányka és megcsókolta.
Könnyei már nem voltak számára .
- Mi baja lehetett neki, kisasszonykám ?
A leány ránézett mélységes kék szemeivel és halkan felelt :
- Óh, Jantye, ki tudná azt megmondani, hogy mi baja lehet egy kis madárnak ?
Mi baja lehet egy kis madárnak...
Mi baja lehet egy kis lánynak ...
Ki tudná azt megmondani?
Senki, senki; még csak nem is sejtette senki, hogy mi baja lehet ennek az édes, lágy szivü, puha kis babának.
Az öreg háziorvos könnyü tifuszt mondott, s büszke volt rá, hogy ilyen gyorsan kigyógyitotta.
S a család is boldog volt, mert azt hitték, hogy a krizis elmult.
Ki sejtette volna, hogy e tiszta, ártatlan gyermekszivbe, melyet egy gazdag, előkelő család hagyományai is körülbástyáztak, belevehesse magát egy emésztő, vad szenvedély ?
Ki álmodhatott volna erről ebben a környezetben, melyre a falakról szigoru arcukkal mindennap letekintettek a matrónák, a nagymama, a dédanya, a szépanya , a kik mind rendesen férjhezmentek patricius-családok jól nevelt fiaihoz, s gyermekeik nevelésének szentelték életüket?
Semmi nyoma sehol, bár századokra nézzenek is vissza, rendellenes, viharos, szenvedélyes szerelemnek, csak az okos házasságnak.
Óh, ez nem Rómeó és Julia, ez Filemon és Baucisz hazája .
És Simándy Pál szürke köznapiságban élte napjait, tanult és tanitott, diktálta Bótai nevében a rövid leveleket, küldte haza a Bótai-családnak a husz forintokat és elmerengett egy szinehagyott rossz arcképen, és szőtte messze jövő ábrándjait... holott közel hozzá egy boldogtalan ifju sziv vergődött, egy fiatal virágzó élet hervadt... és minderről ő nem sejtett semmit.
Derry eljajgatta a falaknak, elimádkozta a könyörülő Istennek bánatát, de szólani nem szólt senkinek se.
Édes mama, édes papa, a gyengék, a jók, az öregek, ne tudják meg soha, hogy az ő életéből örökre elköltözött a verőfény .
Lassankint rájött, hogy utjában van önmagának.
Mihelyt álmából fölébredt s öntudata visszatért, rosszul kezdte magát érezni.
Nem érdekelte semmi, nem esett jól semmi, különösnek találta, hogy külömböző szinü és formáju ruhái vannak, mikor az oly mindegy.
Unta a házat, nem örvendett a napnak, ha egyszer-egyszer kisütött, s az őt átkaroló szülei szeretet melegét nem érezte .
Mohón várta az estét, a sötétséget, a csendet, az álmot.
Mikor ágyába feküdt és lehunyta szemét, érzékei elzsibbadtak.
Még nem aludt, de már álmodott.
Ilyenkor egyszerre megszabadult minden terhétől, könnyedén és boldogan járt, de ismeretlen tájakon és idegen emberek közt; semmi, semmi se volt itt régi életéből... óh, mily jó itt ...
Aztán fölriadt.
Felült ágyában.
Az utcáról léptek halk kopogása hallatszott.
Megállt kapujok előtt.
Aztán föl s alá sétált a ház előtt.
Őt várja!
Őt várja!
Ki lehet az?
Az ő egyetlen barátja?
Igen.
Azaz, tudja már , hogy ki.
Érte jött, hogy elvigye ismeretlen tájak és idegen emberek közé, hol örökre boldog lesz .
Ez a halál .
S a mint ez a gondolat végigvillant forró fejében, édes nyugalom fogta el egész valóját .
Igen, van egy barátja, a ki várja őt: ez a halál .
És ujra végigvetette magát ágyán és a halál szelid testvére, az álom, elvezette őt megint magával e földről... és a mint bolyongott, egy nagy fekete kapu rajzolódott előtte az égre, s a fekete kapu felé sietett ezer meg ezer ember, asszony, gyerek... és őt is rettentő vágy fogta el, hogy e fekete kapu küszöbét átlépje...
Érezte, hogy ott lakik az ő egyetlen jó barátja: a halál .
...S mikor reggel a világosság beszürődött ablakán, odacsuszott , bezárta a táblát, leeresztette a függönyt.
Aztán visszafeküdt az ágyba: ne még , ne még, ne hivjatok vissza a földi életbe.
Olyan jó a halálról álmodni.
Én Istenem, de jó volna meghalni .
Meghalni, feledni .
Elcsöndesedett a Baljon-család.
Nehéz, nyomasztó lett otthon a levegő.
Mintha valami balsejtelem borongott volna fölöttük.
Derry este korán szobájába vonult, s magukra hagyta az öregeket, a kik értelmetlenül néztek egymásra s lelkiismereti furdalásokat éreztek.
Micsoda mulasztást, micsoda hibát követtek el, hogy a kis lányuk egyszerre igy megváltozott?
A mig jókedvü , engedelmes, szelid, kedves, szerető gyerek volt, gyakorolták fölötte a rendes szülei tekintélyt, de mióta megváltozott s oly különös magaviseletet tanusitott, kisiklott a kezükből.
Érezték, hogy nincs hatalmukban, nem segithetnek rajta, még csak bele se hatolhatnak a titokba, hogy hát tulajdonképp mi baja.
És a néni elkezdte emlegetni azt a francia nőt, azt a hugenotta menekültet, a kinek a pasztell-képe Baljon ur szobájába volt számüzve, s nem foglalhatott helyet a szalon tisztavérü matrónái közt.
Ez a nyugtalan frank vér, ez a párizsi lány, mintha kisértet volna, csinál itt kavarodást.
A család krónikái emlitik, hogy milyen szép volt, milyen kedves volt, s hogyan bomlott érte, hogyan vette feleségül Baljon Edvárd, a ki meg is halt bánatában, mert azt hitte, hogy a felesége mást szeret .
Ez a vér jelentkezik ujra Derryben, talán ismeretlen vágyakat , alaktalan gondolatokat támaszt benne, s ezért szük, unalmas keretnek találja családját.
Nem vették észre, hogy hasonlit Derry ahhoz az asszonyhoz?
Hátha az asszony tulajdonságait is örökölte ?
És Baljon ur hátán végigfutott a hideg.
Mert eszébe jutott, a mit a családi papirok sárgult lapjai mesélnek, hogy annak az üldözött, a család által lenézett francia nőnek bizony aranyszive lehetett, mert mikor az ura meghalt, amsterdami vásárosok szekerén megszökött hazulról, s beleugrott a Zuiderseebe.
Nem tudta tulélni az urát .
Az öreg ur fölugrott, s izgatottan sétált.
Aztán kimondta a határozatot :
- Elviszem utazni Derryt.
Szórakozás kell neki .
XIV.
Egy régi kelta legenda meséli, hogy egyszer a hajnal istennője megkoszoruzta a Napistent s a koszoru legszebb virága lehullott az égből a földre.
Ebből a mennyből alászállt virágból támadt a Zuidersee közepén a Zandvorth-sziget.
Ezért a Zandvorth-sziget valóságos paradicsom; ott örök a tavasz, mindig zöldek a fák, sohse hervadnak el a virágok.
A levegő meleg, még az északi szél se tudja lehüteni.
A világ azonban forgott tovább, az emberiség haladt előre, a régi istenek meghaltak s a legendák elpusztultak.
Ma már minden gyerek tudja, mert a tudomány megtanitotta rá, hogy a Zandvorth-sziget körül , köröskörül, bő melegforrások fakadnak a tóból, s ezeknek gőze teszi mindig meleggé a kis darab földet .
Még a kontinensen dermedten aludt minden, s a kis szigeten már egész pompájában állt a tavasz, kinyilt virágaival.
S a virágos fák alatt kicsi kertekben dolgoztak az asszonyok, játszottak a gyerekek, a tengerparton pedig fehérszakállu öreg emberek pipálgattak...
Ifju ember és férfi nem volt sehol látható.
Ezek a szárazföldön, mint munkások, vagy fönt az Északi-tengeren és még messzebb, mint halászok keresték a kenyerüket .
Miután az amszterdami és hágai rokonlátogatás nem szórakoztatta Derryt, egy hires orvostudós javaslatára a zandvorthi szigetre hozta kis lányát az öreg Baljon.
Egy fehérhaju öreg asszonynál, Roynennénél, a kinek férje és két fia volt a tengeren és egy leánya otthon, kibérelt egy fából épült szép kerti házat, mely arra volt szánva, hogy urak lakjanak benne, s ott, a gazdagon viritó orgonabokrok és rózsák közt letelepedtek .
Derry láthatólag könnyebben érezte magát itt.
Lassankint a papával az egész szigetet bejárták, beszélgettek az asszonyokkal, a gyerekekkel , virágot kötöttek bokrétába... aztán a lány kiült valami magas tengerparti sziklára, a bokrétákat a tengerbe szórta, s órákig elnézte, a mint az áramlat a virágokat lassan sodorta befelé, s elvitte messze, messze, ki tudja hová ...
Derry nem lett beszédesebb, de arca mintha nyugodtabb kifejezést öltött volna.
Mikor a szél halkan zugott a fák között, mikor a tenger lassan morajlott, a parti sziklákat csapdosva, mikor megindult a bogarak tavaszi zümmögése s a madarak édes csicsergése, arca gyakran feszült figyelmet árult el.
Mintha e rejtélyes, érthetetlen hangokból valami üzenetet lesett volna a maga számára.
Vagy talán megérezte, hogy ezek a szerelem hangjai.
A tenger szerelmet vall a földnek... a szél a fának, a virágnak, miközben megrázván szirmait, tovahordja a termékenyitő port...
Szerelemről zug a bogár... arról csicsereg, énekel a madár...
S ez visszhangzott az ő szegény szivében is .
Elsétáltak mindennap a kikötőhöz is, az amszterdami kis gőzös érkezését várva.
Az hozta és vitte naponkint egyszer a postát, s mindig volt ott egy csomó öreg ember és asszony, s várta a hireket szeretteitől, a kik Uj-Fundland messze vidékein vagy fönt a skót, dán, norvég partokon halásztak , ezer veszedelem közt.
Micsoda öröm volt az, mikor valahová egy-egy levél érkezett.
Csapatosan követték a boldog és büszke asszonyt, mert tudták, hogy ha egyszer valamelyik nehézkezü halász rászánja magát a levélirásra, az egyuttal az összes zandvorthiakról beszámol .
Egy este egészen váratlanul, az amszterdami gőzösön megérkezett az idősebbik Roynen-fiu.
Már hetek óta távol voltak, az Északi-tengeren halásztak s a halat Hamburgba hordták; ugy volt, hogy még hetekig el fognak maradni .
Azért a kikötőnél elbámultak, mikor magas alakját a partra kiugrani látták.
Az üdvözlő kiáltásokra, a köszöntésekre nem felelt, lehorgasztott fővel, lassu léptekkel hazament .
Mindenki tudta, hogy a Roynen-családban baj történt.
S az asszonyok csoportba verődve, a ház felé indultak.
Bizonyos távolságra megálltak, s vártak .
Nemsokára aztán megtudták, hogy mi baj van.
A hamburgi kikötőben egy lezuhanó árboc leteritette a kisebbik fiut s most sulyosan betegen hozzák haza a bárkán.
Az idősebbik fiu előresietett, hogy édesanyját előkészitse .
A tengerésznek és halászembernek anyja erősszivü asszony .
Mindennap imádkozik férjéért, fiaiért, s bizik az erős Istenben, ki a vihartól korbácsolt tengeren épp ugy őrködik az emberek fölött, mint a biztos , mozdulatlan szárazföldön .
A Roynen fiu megcsókolta anyját és hugát, s előadta a dolgot.
És akkor az asszonyok onnan kivülről látták, hogy Roynenné meggyujt két gyertyát , előveszi fekete nagy imádságos könyvét és imádkozik .
Nem sirt .
Összekulcsolt kézzel térdel mellette egyik oldalt a fiu, a másik oldalt a lány .
Ezeknek a szeme is könnytelen.
Jól látják az asszonyok, a kik közelebb huzódnak a házhoz, s összetett kézzel szintén áhitatba merülnek .
De a homályban, az egyik virágzó fa alatt, zokogás hallatszik .
Rozáli sir, a szép kis Rozáli, a kisebbik Roynen fiu titkos menyasszonya.
S a fa, mintha vele sirna, csöndesen hullatja rá virágait a lanyha esti szellőben .
Óh, ő nem tud parancsolni ifju szivének .
Roynenné befejezi az imádságot, megcsókolja könyvét, megcsókolják a gyerekek is.
Aztán bejönnek az öreg asszonyok és biztatják, hogy hátha már azóta jobban is van a fiu .
Bemegy az öreg Baljon is és vigasztalja.
Bemegy Derry is , átkarolja és megcsókolja az öregasszonyt.
Aztán apja nyakába esik , hosszan-hosszan átölelve tartja és ritkás, szürke haját csókolgatja.
Óh, érzi , mélyen érzi, hogy vigasztalni kell azokat, a kiknek halottjuk van .
Baljonék aludni térnek a kerti házba.
És Friderika hallja távolról a tenger egyforma hullámcsapásait... és ugy hangzik ez a zaj a fülébe, mintha valami közeledő hajó evezőcsapása volna ...
Igen, érzi, tudja: a halál közeledik a sziget felé.
Fekete hajón ül és hozza az ifju Roynent .
Sokáig elgondolkozva üldögélt szobájában.
Egypár bogár beröpült az ablakon, bele egyenesen a gyertyalángba.
Elégve, nagyot koppanva, élettelenül hullott a földre.
Kint a fákon álmukban csicseregtek a madarak.
Valahol a messzeségből tompán bugott ide egy gőzhajó kürtje...
De Derry az éjszaka különböző hangjain keresztül is hallotta az evezők egyforma csapását .
Másnap késő délután az egész zandvorthi nép a kikötőben volt és várta a Roynenék bárkáját.
Köd nem volt, de ólomszinü felhők boritották az eget, mely észak felé piszkos kékessárga volt.
A tenger háta folyton borzongott, tarajos, tajtékos volt, s néha egy-egy hullám, mintha üldözték volna, nagyot szökelve csapott föl a partra.
Minden arra mutatott, hogy vihar készül.
Egy kis csucson állt a biró és messzelátóval kémlelte a tengert .
Egyszerre látták, hogy összecsukja a csövet s lejön a nép közé .
Roynenné ránézett.
Az öreg ember vállára tette kezét s szóla :
- Roynenné, s ti gyerekek, menjetek haza, huzzátok föl a fekete ruhátokat .
Megállt .
- Jön a bárka, - folytatta halkan, - s az árbocán fekete zászló leng .
Az öregasszony elfordult, s fia nyakába borult .
Nem tört ki belőle semmi hang, de testének rángatózása mutatta , hogy zokog .
És a szegény nyomorultak lassan hazafelé baktattak, hogy illendően gyászba öltözködhessenek .
És a hullámok hátán nemsokára megjelent a bárka a fekete zászlóval és Friderika kitágult szemekkel, remegő testével egy fához támaszkodva nézett rá.
A parton álló öregek levették kalapjukat, az asszonyok összekulcsolt kézzel csendesen imádkoztak .
Már azt is lehetett látni, hogy a bárkán egy fekete koporsó van ...
Már azt is látták, hogy az ősz Roynen a koporsó mögött térdel, s valami könyvet olvas.
Bizonyosan a bibliát .
A falu kápolnájának kis harangja megcsendült .
A bárka kikötött és a férfiak vállukra vették a koporsót és vitték a Roynen-ház felé.
És az asszonyok és lányok és gyermekek utána mentek és a part, a kikötő üres lett... csak Friderika állt ott és nézte a feketezászlós hajót .
A halál hajóját!
Ezen jött és most vár, várja azt, a kin a sor van, hogy a nagy fekete kapun áthaladjon .
Virágos ravatalon fekszik az ifju Roynen; a gyertyák sárga fénye mellett, villogó hajósszekercével őrt áll mellette két agg halász, a falubeli asszonyok pedig fölváltva, hangosan imádkoznak .
Baljon nem engedte oda lányát, sietve elvonult vele a kerti házba , lefektette, megcsókolta, gondosan betakarta és maga is lefeküdt .
A lány felült az ágyban és figyelt.
Az eső kezdett zuhogni odakint, a szél rázta a fákat, a ház pattogott és recsegett .
Derry kinyitotta az ablakot és figyelt.
Az elemek harcának zaján keresztül éles kiáltásokat hallott.
Talán a tenger fölött csapongó viharmadarak kiáltásait?
Talán az erdő záporvert szárnyasainak jajgatásait?
Ki tudja, hogy a vihar szavából, a háborgó tenger mélyéből, a fölkorbácsolt erdő sötétségéből miféle szellemek szólnak az emberhez ?
A lány remegő kézzel öltözködni kezdett.
A hajó, a hajó, ott áll üresen a parton és utasára vár.
Talán a sötét hajós kiált hozzá az éjszakából , hogy siessen.
Fehér ruhába öltözködik, mintha esküvőre menne.
Hajába virágot fon, keblére bokrétát tüz.
Aztán lassan fölkuszik az alacsony ablakra s ott habozva megáll.
Az éjjeli lámpás bús világánál még egy pillantást vet a szobára, majd visszajön.
Levelet vesz elő a zsebből, megcsókolja s beleteszi az asztalon levő imádságos könyvbe.
Azután, mintha hirtelen világos pillanata támadna, leborul apja szobájának küszöbére és csókolgatja.
A következő percben kimászik az ablakon, s a kert hátsó kapuján át a kikötő felé fut.
Az eső elállt, a felhők szakadoznak.
Megbotlik a kövekben, elesik a fagyökerekben , fölugrik, szalad tovább .
Ott áll a hajónál.
A fekete zászló lebben az árbocon, mintha üdvözletet intene.
A Baljon-ház féltve őrzött drága virága belegázol a vizbe, s a csónakba kuszik.
A hullámok nagyot ránditanak a bárkán, de a kötél mindig visszarántja.
Mintha a föld nem akarná ereszteni.
El veled, fájdalmak , szenvedések hitvány tanyája...
Derry előveszi kis kését s kétségbeesetten vagdalja a kötelet.
Aztán fölragad egy szekercét s azzal vagdalja...
Végre!
A tenger fölkapja a bárkát, a kötél szakad... s a hajó egy nagy lökéssel bent van a tengerben, a homályban, a ködben...
Kis Derryt viszi a halál hajója.
A tenger dörgése s az éji madarak sikoltásai kisérik .
XV.
Simándy korán reggel fölkelt, lámpást gyujtott és tanuláshoz látott.
Az volt az ambiciója, hogy hollandus nyelven kollokváljon, s hetek óta keményen készült rá.
A magyar és német stipendisták közt erős versengés folyt minden téren.
A sörivásban föltétlenül és mindig a németek győztek.
Most következett a hollandi nyelven való kollokválás.
Ez volt a döntő ütközet.
A németek közül öten készültek rá, magyar részen csak Simándy; Puskás Gábor , bármily élénken óhajtotta is a nemzet diadalát, ez elől a harc elől félrevonult, mert az ő hollandus tudománya csak arra volt elég, hogy a szomszédos öreg trafikos kisasszonynak vidám perceket szerezzen.
A ki az idegenek közt legjobban kollokvált, az kapott a kuratóriumtól egy elismerő diplomát, s azonkivül ő mondhatta nagypénteken, a Dom-Kerkben, Utrecht első templomában, a prédikációt.
Követte ezt husvétvasárnap diszebéd Valeton urnál , a győztes tiszteletére.
Mindez nagy kitüntetés volt, és Simándy dagadni érezte a keblét, ha a diadal elkövetkezendő napjaira gondolt .
Fázott egy kicsit, azért fölállt és begyujtott a kandallóba.
Aztán az ablakhoz ment és a folyékony, piszkos, opálszinü reggelt nézte .
Elkomorodott.
Rémitő elhagyottnak érezte magát, fáradt is volt a sok tanulástól, meg a hideg is borzongatta .
Csengetett és a teáját kérte.
Az öreg cseléd egy levelet is hozott be vele.
Rendőr hozta, - ugymond.
- Rendőr?
Pali kiváncsian bontotta föl.
Maga a rendőrfőnök kérte őt benne, hogy látogassa meg .
Kilenc óra tájban Pali fölment.
Az előszobában a jelentéssel érkezett tisztek egész csapatja várakozott, de mikor megmondta, hogy kicsoda , azonnal bevezették a rendőrfőhöz, a ki erőteljes, magas, de nyájasképü öreg ember volt.
Hellyel kinálta Simándyt .
- Ön Simándy Pál ?
- Igen .
- Stipendiummal itt tanuló magyar teológus ?
- Igen .
- Tudomása van önnek arról, hogy Baljon Friderika kisasszony meghalt ?
- Meghalt? - s a fiu fölugrott székéről .
- Meg.
Három nap előtt.
Nem is sejtette ?
- Nem is álmodtam róla, uram .
- Pedig önnek is van köze a dologhoz, mert a kisasszony semmit se hagyott hátra, csupán egy levelet önhöz .
- Hozzám ?
- Önhöz.
Figyeljen ide ...
- Meghalt!... - suttogta Pali, s lerogyott a székre .
- Baljon ur és leánya a zandvorthi szigeten voltak...
Három nap előtt, éjjel, a kisasszony otthagyta apját, s mint a kutatások kideritették , egy csónakban kiment a viharos Zuiderseere ...
- Meghalt!... mormogott magában Pali .
- Az apa kétségbeesett kutatásokat inditott.
A csónakot meg is találták, a partra vetve, a kisasszony, ugy látszik, a vizbe ugrott, s holttestét a hajnali erős áramlat a Zuiderseeből az Északi-tengerbe sodorta ...
Baljon ur nagy jutalmat tüzött ki annak, a ki a holttestet megtalálja...
Ő maga az éjjel haza jött, s egyenesen hozzám sietett a hátrahagyott levéllel , megkérve, mint régi barátját, hogy e levél s ön utján tudjam meg a valót...
Ő nem akar önnel találkozni .
- Nem akar? - hebegte Pali gépiesen .
- Nagyon meg van törve.
Haja és szakálla hófehér lett három nap alatt...
Ime a levél ...
Az az, ez Derry irása.
Erős betükkel van a boritékra irva : Paul Szimandy .
Pali kezében remegett a levél, a karjai erőtlenül hanyatlottak le .
Nem merte föltépni.
Vajjon micsoda titkot rejteget számára?
Vére hevesen lüktetett, homlokán verejtékcsöppök jelentek meg .
Végre föltörte és olvasta, a mint következik :
Keletről jöttél, mint a nap, fényt és melegséget árasztottál reám .
Nem vetted észre, óh, miért nem vetted észre a kis virágot , mely utadon nyilt .
Óh, miért jöttél ködös hazámba, hol oly boldog voltam ... miért léptél atyám házába, hol engem ugy szerettek ...
S ha már jöttél, miért nem vittél magaddal erős karjaid közt , dobogó sziveden napkeletre ...
Ah, oly örömest mentem volna veled... itt hagytam volna a házat, melyben bölcsőm ringott, itt hagytam volna jó atyámat, elhagytam volna édesanyámat és behunyt szemmel követtelek volna.
S a szemem nem ejtett volna könnyet, a bucsuzáskor száraz maradt volna, mert a te látásod foglalta volna el egészen .
De te nem szóltál, s most mindennek vége .
Korán elhunyt napom, Isten veled!
Én most eltávozom magam ; kis Derryt nem látjátok többet.
A fekete hajó vár a zugó tengeren, az éjszakából láthatatlan alakok kiáltanak felém, szólitanak, hivnak.
Isten veled.
Gondolj rám, ha virágot szakitsz, gondolj rám, ha a mennybolton tündökölni látod a csillagokat...
Gondolj rám, ha boldog lészsz... s ha boldogtalan lészsz, jusson eszedbe, hogy kis Derry vár rád valahol, egy ismeretlen fehér országban... fehér ruhában... a fején virág... kis Derry, a te menyasszonyod .
A fiu halálsápadt lett, vonásai szinte megmeredtek.
Sokáig mozdulatlanul ült a helyén... azután elfordult egy sötét zug felé s megtörölte két szemét...
Kínos sóhajtás tört ki kebléből.
Az ég felé emelve rázta összekulcsolt kezét, de szó nem jött ki ajkán...
Mit tehet róla ő, szegény nyomorult, hogy a vak sors ily kegyetlen játékra választotta ki .
A rendőrfő jó darabig nem háborgatta.
Végre odament hozzá , átkarolta a nyakát és gyöngéden szólt :
- Nos, édes fiam, nyilatkozzék .
Pali odaadta neki a levelet.
Az öreg ur figyelmesen olvasta .
- Szegény kis gyerek, - mormogta, - s önnek sejtelme se volt róla ?
Pali tompán felelt :
- Az én érzelmeim, uram, mást illetnek... nekem menyasszonyom van otthon... pap vagyok és férfi, adott szavam kétszeresen köt ...
- S ő ezt nyilván tudta ?
- Valószinüleg megtudta.
De ha szabad volnék is, hogy mertem volna én, földhöz ragadt szegény ember, jött-ment idegen, szememet Baljon Friderikára fölemelni?
- Suttogva tette hozzá :
- Istenem, Istenem, milyen szerencsétlenség.
Mondja, uram, az égre kérem, mondja meg, mit tegyek ?
- Semmit, itt nem lehet tenni semmit...
De ne járjon Baljonékhoz , nehogy arra a szerencsétlen gyermekre emlékeztesse őket .
Pali izgatottan járkált föl s alá .
- Ne kérhessek bocsánatot attól a jó öreg embertől, azoktól a lágyszivü asszonyságoktól?
Óh, én uram, én Istenem, miféle sötét hatalmak üzik itt velünk játékukat !...
A rendőrfő visszaadta neki a levelet .
- Uram, édes jó uram, mondja meg Baljon urnak... mondja meg Baljonnénak... de mit mondjon meg?
Mit mondjon meg ?...
Jobb lesz, ne szóljon semmit ...
Meghajtotta magát és kitámolygott a szobából...
A feje szédült , egypárszor a falnak kellett támaszkodnia, mert ugy érezte, hogy elesik ...
Bántotta az utcai lárma, s a mellette hullámzó mindennapi élet, közömbös és ismeretlen embertömegével...
Futott haza, hogy egyedül legyen, de megrettent , mikor homályos szobájába lépett s a csendesség körülfogta...
Oly élénken, oly rokonszenvvel, oly fájdalommal gondolt a szőke kis Derryre, hogy folyton maga előtt látta...
S a csendesség halk susogással beszélt hozzá : Te vagy az oka halálának, te ölted meg, téged vádol a tenger fenekéről, s ha nem volna köztetek az Oceán ezer láb mély tömege , jajkiáltása, vádja szétszaggatná a füledet, megtépné a lelkedet ...
Ah, rettentő, mikor a csendesség beszélni kezd .
A szegény fiu mint egy kinpadra vont bünös vonaglott .
Ekkor toppant be Gábor .
- Pali, tudod mi a hir ?
Csak ekkor vette észre barátja arcának elváltozását .
- Mi bajod, fiam?
Beteg vagy ?
Pali megfogta a kezét és átölelte a nyakát.
Végre egy jóbarátot lát!
Csillapulni kezdett.
Nyugalma lassan visszatért .
- Ülj le, Gábor, jó hogy jöttél, nagyon rossz perceim voltak .
- Tudod, mi a hir ?
- Tudom .
- Baljon Derry ...
- Igen, az .
- A tengerbe veszett.
A szivaros kisasszony mondta, hogy az ujságban van.
Ne menjünk Baljonékhoz kondoleálni ?
Pali ijedten nézett rá .
- Nem !
- Borzasztó, hogy ilyen véletlen szerencsétlenségek történhetnek...
Képzelem ennek a boldogtalan családnak a zilált lelki állapotát...
Egész életük föl van dulva .
Pali feje keblére hanyatlott .
- Legalább egy koszorut szentelhetnénk emlékének .
Pali fölemelte a fejét .
- Igen, azt fogjuk tenni .
- De hová ?
- Az idegenben meghaltak siremlékére .
- Igazad van .
S a két fiu összeszedte a legszebb virágokat, koszoruba fonta, s ezzel elzarándokolt az utrechti temetőnek egy platánuszok által bekeritett szomoru terére...
Ezen áll egy obeliszk-formáju siremlék, azoknak szentelve, a kik messze hazájuktól, idegenben haltak meg, s kiknek csontjai tán a tengerfenék korállsziklái közt, a borneói őserdőkben, vagy valamely gyarmati város helyőrségi temetőjében nyugszanak.
Nézzétek az emlék talpazatán a temérdek koszorut: e kis nép szerteszét küldi fiait a nagyvilágba, s majdnem minden család sirat valakit, a kiről azt sem tudja, hogy hol van eltemetve .
Nézzétek a fekete asszony-csoportokat, melyek napról-napra körülállják az obeliszket s könnypatakkal áldoznak szeretteik emlékének...
A két magyar fiu is ide tette le virágát, a kis hollandi lány édes emlékére gondolva...
S mikor őszinte, nyilt, becsületes tekintetüket elhomályositotta a kitörő könny, kis Derry tán megérezte ezt lent a viz rettentő birodalmának moherdői alatt... vagy fent, a csillagok tiszta világában... a mérhetetlenségben... a mindenségben ... az Istenség ölén .
XVI.
Puskás Gábor, a ki ugy nézett föl Simándy Pálra, mint egy félistenre, virágvasárnap után való kedden összes hollandus barátaikat abba a tanterembe gyüjtötte, melyben a kollokválás volt.
Meg volt győződve róla, hogy Pali fényesen fog vizsgázni, s azt akarta, hogy a magyar szellemi felsőbbség minél nagyobb közönség előtt derüljön ki.
S mikor Pali tényleg lefőzte német kollégáit, s Valeton ur neki a diplomát pár meleg szó kiséretében átnyujtotta , a hollandus gyerekek rivalgásába Gábor oly mennydörgő szittya éljeneket vegyitett, mintha legalább is fél Erdély tüdejét akarná kellőképp képviselni.
A professzorok sorba kezet fogtak vele, a hollandusok ölelgették, a németek savanyu képpel üdvözölték.
Gábor pedig ugy megszorongatta egypárszor, hogy még a bordái is ropogtak bele.
Azonnal megkapta a fölszólitást a nagypénteki prédikálásra s a meghivást Valeton ur husvétvasárnapi ebédjére.
Gábor karon ragadta, kihurcolta a tömegből, s kivitte a folyosóra .
- Gyere öreg, - mondá neki, - dicsőséged csak akkor teljes, ha az egészet megirjuk Anikónak .
Pál sápadt, fáradt arcán az öröm derüje futott végig.
Gyöngéden megszoritotta figyelmes barátja kezét, s felelt :
- Igazad van.
Kivüled csak egy lény van még, a ki ennek szivből örül, s ez Anikó .
Együtt siettek haza.
Utközben Gábor megállt egy bolt előtt, s áldomás szempontjából egy üveg magyar bort vett, abból a Hollandiában nagyon elterjedt fajtából, mely ezt a föliratot viseli: Nullum vinum, nisi hungaricum .
Otthon levél várta őket, levél Bótai Rózától, a rendesen levelező legöregebbik pap-lánytól, Bótai Barnához.
S mig Gábor a bort bontotta és poharakat szedett elő, Pali a levelet olvasta...
Egyszerre csak a fiu nagyot hördült, mintha egy hatalmas ütést kapott volna, összeesett .
- Pali, Pali fiam, mi bajod? - kiáltott Gábor és odaugorva, nagy kinnal a divánra emelte ...
Kiszaladt.
A cselédet orvosért küldte, aztán berohant, föltépte Pali ingét, vizzel locsolta a fejét, masszirozta a mellét, levegőt fujt a szájába...
Simándy behunyt szemmel feküdt ott, s elkezdett kinosan nyöszörögni , mintha valami rosszat álmodnék...
Kezével elháritó mozdulatokat tett, mintha rossz szellemek közelednének feléje...
Azután elkezdett egész testében reszketni, végre hirtelen felült és tágra nyitott szemmel nézett körül .
- Pali, édes Palim, mi bajod? - esengett Gábor .
Pali a levélre mutatott és rekedten megszólalt :
- Vége mindennek.
A halott értem jött a tenger fenekéről és magával visz .
- Csillapodjál, fiam .
- Olvasd !
A levél igy szólt :
" Kedves öcsém !
Mivel te olyan rövid, száraz leveleket irogatsz nekünk, én nem tartottam, szükségesnek, téged mindenről azonnal értesiteni.
Azt talán irtam, hogy Anikó Sepsi - Szent - Györgyön volt egy barátnéjánál egy hónapig , hát levelet kapok, hogy menjek le, mert nagy ujság van.
Anikót nagy szerencse érte: egy ügyvéd, a kinek földje meg szőlője is van, megkérte a kezét.
Tudom, Barna, te azt mondod: Simándy.
De mikor lesz az?
Két év mulva , hat év mulva?
Mikor kap parókiát?
És olyan parókiát, hogy megházasodhassék rá?
Apánk egészen vak, csak a karszékben ül és pipáz, a templomba vezetnünk kell.
A káplán a nyakunkon.
Cselédet nem tarthatunk, mi főzünk mi söprünk , mi mosunk, de a káplán cipőjét nem fogjuk pucolni, tudod!
Torkig vagyok ezzel a nyomorusággal, a foltos ruhákkal, a koplalással, stóla semmi, a romániai pénzből a nép nekünk semmit sem juttat.
Szerelem?
Az a regényekben van, nem falusi szalmafödeles házak alatt.
Az ügyvéd engem is a házához vesz, apánkat is kisegiti a nyomoruságból.
Anikó, az ostoba, egy darabig sirt, de a fejébe vertem, hogy ezzel tartozik a családjának.
Csak nem akar ő is vénlány maradni, mint mi?
Mert Simándyra ugyan várhat itéletnapig, tudja Isten, ki után szaladgál az külső országokban.
Lám, Barna, te se jösz haza , pedig tudod, hogy életünk sora milyen nehéz és férfi kell itthon...
Anikó végre azt mondta, hogy te mondd meg, mit csináljon, neked szót fogad...
Most már, Barna, te tőled függ szerencsénk.
Édes apánk is remegve várja véleményedet.
Vigyázz jól, mit mondasz... tekintsd koldusmódra tengődő családodat.
Ez az Anikó is itt hervad már a várakozásban meg a nélkülözésben.
Ha visszautasitod a kérőt, én nem tudom, mit csinálok magammal.
Okos fiu vagy, Simándyt előkészitheted, nem szeretheti az se olyan nagyon Anikót ... "
...Igy folyt a kegyetlen vénlány levele tovább, hol panaszkodva , hol fenyegetőzve, hol rimánkodva, s Gábor szemei előtt végre összefolytak a betük.
A sziv hangja nem volt benne, csak az önzés vad kitörése.
Ő maga sohse szeretett senkit, s ha szeretett: a balsors elfagyasztotta reményeit , csalódott, pártában maradt.
Azért aztán nem is ismerte el a szerelem jogát .
Ugráljon örömében az a kolduslány, hogy ilyen szerencsét csinál.
Az egész családját fölsegitheti vele .
Gábor eltakarta a szemét, becsületes jó szivét összeszoritotta a fájdalom.
Pali fölé hajolt, hátrasimitotta a haját és megcsókolta a homlokát .
Az orvos belépett.
Lázt konstatált, Simándyt ágyba fektette.
Gábor odaült az ágyához, s nem mozdult el többet onnan .
És a beteg megszólalt.
Forró keze rátapadt Gábor karjára , odahajolt hozzá és miközben szemei csodálatosan fénylettek, mintha egy idegen lélek nézett volna ki rajtuk, a fülébe suttogott különös, összefüggéstelen dolgokat... arról a szőke lányról, a ki feljött a tenger fenekéről és elválasztotta őt a barna lánytól .
Gábor megdermedt kezekkel facsarta a jégre rakott borogatást és betakarta vele Pali lázas homlokát...
Aztán csöndesen imádkozott...
S hüséges szemeiből nagy könnycseppek peregtek alá .
Nagycsütörtökön éjjel a beteg megcsillapodott.
Láza csökkent s pár órát nyugodtan aludt.
Reggel felé hirtelen felült az ágyban, s alig hallható hangon kérdezte :
- Micsoda nap van ma ?
- Nagypéntek reggel .
- Fogj tollat, végy elő papirost, tintát, irjad.
Vigyázz, Bótai Barna kezével irj !
Gábor szó nélkül engedelmeskedett.
Pali két kezébe temette arcát , s lassu hangon diktálta :
Kedves Róza !
Igazad van.
Semmi kifogásom sincs az ellen, ha Anikó férjhez megy ...
Gábor fölnézett .
- Pali, nem ezt kellene ...
A beteg türelmetlen mozdulatot tett .
- Hallgass!
Az az Isten ujja, nem lehet másképp...
Nem tehetek mást... a végzet rám nehezedik...
Golgotámat járom...
Ird tovább !
És Gábor irta :
Simándyt magamra vállalom, nem lesz semmi baj.
Isten veletek !
Szerető öcséd Barna .
- Megvan ?
- Meg .
- Csöngess.
Hamar boritékba, cimezd meg és ajánlva küldd el a postára !
- Édes fiam, gondold meg ...
A beteg hevesen kiugrott az ágyból.
Ugy megtántorodott, hogy az asztalba kellett kapaszkodnia .
- Palim, édes Palim, az ég szerelmére, feküdjél vissza ...
- Engedelmeskedel ?
- Engedelmeskedem .
A beteg visszadőlt ágyába, a levél elment.
Sokáig csend volt a szobában.
A távolban a Domkerk órája tompán verte a nyolcat .
- Gábor !
- Parancsolsz ?
- Add elő az ünnepi ruhámat, a kucsmával és a palásttal ...
- Mit akarsz ?
- Megyek prédikálni az Ur Jézusról, a ki megváltott minket a szenvedésektől ...
XVII.
A hatalmas, dupla oszlopsoros templom embermagasságig feketébe volt vonva.
Fekete szőnyegek boritották a földet, a padokat, s gyászfátyollal takarták be a szines üvegü ablakokat is, nehogy egypár vidám napsugár zavarólag tolakodjék a komor nagypénteki pompába .
A gyász szinébe öltözött embertömegek, ég felé emelt arccal, az orgona tompa bugása mellett, zsoltárokat énekeltek.
És a hivők egyesült fohászának ereje meglebegtette fönt az ablakokon a gyászfátyolokat, s a boltozatról, a kupoláról dörgéssé erősödve verődött vissza az énekhang.
A levegő minden atomja rezgett, remegett, s lassankint az atmoszféra szinte izzóvá lett .
Hirtelen mély csend támadt.
Hosszu sorban bevonult a teológusok serege, fölállt az Urasztala körül, s aztán hatalmas kardalban egy régi , fájdalmas zsolozsmát zengett el, abból az időből, mikor őseik Alba herceg katonái elől mocsarak közé menekülve, titokban imádták az Istent .
Simándy és Puskás a sekrestyében vártak .
- Pali, te sápadt vagy, lázad van és remegsz, - mondá aggódva Puskás .
- Isten szine elé készülök .
Gábor megdöbbenve nézett rá.
Simándy jóformán magánkivül volt .
Behunyt szemmel, előrehajolva figyelt az énekre .
Egy öreg pap intett, Simándy fölment a szószékre, összetette a kezét s lenézett a tömegre .
Kétezer arc volt feléje fordulva.
Barázdás arcu öregek, rózsásképü fiatalok, az egyik mély áhitattal, a másik közönséges kiváncsisággal.
Forró leheletük feléje csapott, tekintetük egyenesen a szemére irányult, s mintha valamennyien unszolták volna: Beszélj, beszélj, s vezess minket az imádság szárnyán Urunk, Istenünk elé .
A kapukat becsukták, mély csend lett odalent és Istennek gyönge szolgája, kitárva karjait, megtört hangon szóla :
- Végigtekintek a hivők fekete tömegén és csupa idegen arc néz rám.
Egy ismerős vonást nem látok sehol, nem ismerem életeteket , szenvedéseiteket, örömeiteket, vágyaitokat.
Nem tudom, hogy micsoda bünötöket imádkozzátok le, nem tudom, hogy micsoda óhajotok beteljesüléséért könyörögtök...
De óh, keresztény társaim, bizony mondom nektek, jól tettétek, hogy Jézus Krisztus kinszenvedéseinek és keresztrefeszitésének napján lelketek fájdalmát én rám, gyarló ismeretlenre biztátok, hogy az Ur zsámolya elé kalauzoljam .
Mert én a bánat testvére vagyok, fejemen töviskorona , szivemben dárda .
Én tőlem a föld megtagadta melegét, a nap világosságát .
Az én tavaszom téllé vált, az én szivem jéggé dermedt .
Az én virágaim elhervadtak, az én ételeim méreggé váltak .
Engem a földhöz immár nem fűz semmi, érzéketlenül állok itt , mint az országuton az utmutató, de mint ez, mutatom az ösvényt az örök élet kutfeje, minden bünök bocsánata: az Isten felé .
Jertek, ti anyák, kik egyetlen gyermeketek ravatala fölött minden könnyeteket elsirtátok.
Én megvigasztallak és veletek imádkozom .
Jertek, ti tört szivek !
Jertek, ti szétzuzott remények !
Jertek, ti sárbafult illuziók !
Boruljunk le Isten egyszülött fia előtt, imádjuk őt, ki megtanitott bennünket békén türni szenvedéseinket .
A tömeg ámulva tekintett föl az ifjura, a kinek hangja majd élesen, majd búsan, zokogva, szivszaggatóan zúgott végig a sötét boltivek alatt.
S a szegények, a szenvedők, a nyomorultak kipirult arccal, lázas szemmel meredtek rá, mert mintha az ő panaszaik találtak volna jajszavakat az ifju ajakán .
Az ifju fehér lett, mint a fal, aztán halkan igy szólt :
Óh, ha a földi bánat örömmé válnék: de boldog lenne egyszerre a világ !
Itt megingott, s csak ennyit tudott mondani : Ámen !
Azzal összeroskadt.
Szemei lezárultak s hatalmas teste nagy zuhanással bukott le a lépcsőn .
A lent állók rémülten hátráltak.
A szószéken hirtelen megjelent Valeton s elkezdé :
- Mi atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved , jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod ...
A tömeg vele imádkozott.
Ekkor Puskás törte át magát ököllel a presbitereken, letérdelt, fölszaggatta Simándy nyakán a ruhát .
- Még él!
Segitsetek a sekrestyébe vinni.
Orvost, orvost !
A sekrestyében már két orvos várt .
- Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, most és mindörökké, amen! - zugott be az imádság vége a templomból .
- Talán tuléli a krizist! - mondták az orvosok .
S Gábor összetett kézzel, ég felé emelt tekintettel utána mormogá :
- Tied az ország, a hatalom és a dicsőség ...
XVIII.
Megélt.
De végképp lesoványodott, s magas termete meggörbült .
A csodaszép, friss hollandi tavasz, mely ennek az országnak legremekebb évszaka, teljes pompájában állt már, mikor Pál Gábor karján ujra megjelent az utrechti sétatereken.
Hallgatagon járkáltak, élvezve a madarak dalát.
Simándy egyáltalán nagyon szótalan lett.
Mikorra a kórházból kikerült , Gábor szép, napos, háromszobás közös lakást vett föl, s oda vonult be ő is, meg a lábadozó is.
Volt egy kis kertjük, tele illatozó orgonával, s a kert egyik oldala egy csöndes grachtra nyilt, melyben halkan locsogott folyton a viz .
Itt ült mindig Simándy, s a távolban uszó bárányfelhőket nézegette.
A multról nem beszélt soha, mintha teljesen elfelejtette volna .
Mikor betegsége után legelőször magához tért, ugy nézett körül, mint az olyan ember, a ki sokáig volt viz alatt, s el van bódulva.
Ez a bódultsága, apátiája sokáig tartott, s az öntudat lassan tért vissza beléje .
Összes tanárai meglátogatták, s a kuratórium nagyobb összeget szavazott meg egészsége helyreállitására.
A konyhára Gábor felügyelt, jó , erősitő borokról is ő gondoskodott s ugy ápolta, gondozta Palit, mintha az édesanyja lett volna .
XIX.
Még Pali a kórházban feküdt, mikor megjött Bótai Róza levele Anikó esküvőjéről, mely az egész családot boldoggá tette.
Az önző vénlány áradozott az örömtől és ujra meg ujra köszönte Barnának, hogy nem görditett eléje akadályokat , a fiatalok éretlen szerelmeskedése miatt .
Gábor dühösen rongyokra szaggatta és a szemétbe dobta a levelet , melyről persze Pali előtt mélyen hallgatott .
Egyszer a beteg igy szólt Gáborhoz :
- Te, küldöd a pénzt rendesen Bótaiéknak ?
- Küldöm .
- S irod a leveleket is ?
- Irom .
- Köszönöm .
Arcán nem látszott semmi fölindulás.
Csak mintha a hangja egy kicsit remegett volna .
Egyszer ujra megszólitotta Gábort :
- Különös, arra a halottra jobb szivvel gondolok, mint az élőre .
- És miért mondtál le az élőről ?
- Meg kellett lenni.
Derry akarta igy.
Mi történik azzal a nyomorult családdal, ha az a leány még rám várt volna három-négy évig?
S ha elveszem, mi lesz?
Egy halott állt volna köztünk...
Lehet, hogy boldogok lettünk volna, de nem hiszem, nem hiszem ...
Arca kipirult, nyitott szájjal, sebesen lélegzett .
- Az én életemnek vége, balsors füződött hozzám, mint a rabhoz a bilincs.
Azelőtt álmomban szép, lombos székely erdőink közt jártam, zúgásukon elandalodott a lelkem... most mindig a tengeren járok, leszállok a mélybe , egyre mélyebbre, sötétebbre, s nézek, tapogatok, kutatok, mintha valamit elvesztettem volna... a fülemben pedig örökké a nagy vizek mormogását hallom ...
Megtörölte a homlokát.
Sokáig hallgatott, végre megszólalt :
- Vajjon férjhez ment -e már ?
- Nem tudom... talán... azt hiszem igen .
Pali feje lassan keblére sülyedt .
- Azt hiszem, nem is szeretett.
Gyerek volt még, szivében nem szánthatott mély barázdát a szerelem.
Rövid idő is betemette.
Ez a fátum.
A ki engem szeret, elpusztul bele, a kit én szeretek, nem lehet enyém .
Halkan beszélt, bús megadással, lemondással .
- Különben ugy se tart soká .
Gábor nyugtalanul nézett rá .
- Mit akarsz ezzel mondani ?
- Semmit.
Csak azt, hogy meg fogok halni nemsokára.
Miért éljek ?
Mi vár reám?
Micsoda föladat érdekelheti, galvanizálhatja ezt az összetört lelket?
Semmi.
Félreállok az utból, kilépek az előretörő tömegből és lefekszem az árokba meghalni...
Fontos ez?
Hisz már csak ennek a rongy testnek a haláláról, a gépezet megállitásáról van szó... dicsőbb részem már halott ...
Mintha önmagának beszélt volna, rá se nézett Gáborra.
A szegény fiu félreállt, s csak nagy nehezen tudta visszafojtani a zokogást.
Óh, jól ösmerte már szegény Derry történetét, a szerepet, melyet barátja a boldogtalan kis leány életében játszott.
És erős esküt tett, hogy ezentul egy pillanatra se hagyja magára beteg barátját .
Pünkösd közeledtével az orvosok egy Hamburg mellett levő tengerparti szanatóriumot jelöltek ki, mint a mely a beteget végképp meg fogja gyógyitani.
Simándy szó nélkül beleegyezett, mikor eléje terjesztették a dolgot s Gábor azonnal hozzáfogott az előkészületekhez .
Az elutazás előtt való nap egy óra leforgása alatt Bótai nevére két távirat érkezett.
Az egyik jelentette, hogy az öreg nagyon rosszul van , Barna jöjjön haza.
A másik jelentette, hogy már késő, az öreg meghalt .
És ekkor Gábor leült és egy hosszu levélben megirta Barna halálát , az ő kegyes csalásukat, pénzküldésüket, Simándy önfeláldozását, betegségét , mostani állapotát s intette a vénlányt, hogy imádkozzanak ezért a fiuért , a ki olyan hős, a ki olyan szent és olyan boldogtalan !
Másnap Amsterdamból gőzhajón elutaztak Hamburgba .
Simándy a vizen nyugtalan lett.
A hajó orrán állt s szeme a messzeségbe mélyedt.
Majd a tenger szinét fürkészte köröskörül.
Szeme fölvillant, ha valami fekete pontot pillantott meg a távolban; de tüze kialudt ha kiderült, hogy az hajó .
A nap elpihent a vérvörös hullámok közt.
Feljött a hold és büvös világa elömlött a ringó végtelenségen.
Gábor igyekezett az ebédlőbe csalni barátját.
De nem sikerült Simándy leült s mereven maga elé nézett.
És suttogva kezdé :
- Hagyj békén, légy csöndesen.
Most az ő birodalmában vagyunk.
És ő tudja ezt.
Itt lebeg a viz szinén, vagy a holdsugárban... fehér ruhában, a fehér ország királynéja ...
Elhallgatott, lehunyta szemét s álmodozott, Gábor meg virrasztott mellette .
A hajó befordult az Elba torkolatánál, s még sötét éjjel volt , mikor Hamburg alatt, a nagy óceánjáró gőzhajók közt horgonyt vetett .
A szomszédban egy háromemeletes hajó pöfögött, vastag füstfelhők szikraözönnel vegyest tódultak ki kettős kéményéből.
Erősen fűtötték, utra készült.
Simándy fejét a hajó korlátjára hajtotta s teljesen mozdulatlanul volt .
Derengeni kezdett a szürkület.
A hajóóriás belefujt sivitó kürtjébe.
Simándy fölriadt álmából s körülnézett az idegen világban .
- Hol vagyunk ?
- A hamburgi kikötőben .
Keleten világosodott az ég.
Kábitó zörgéssel vonták föl a készülődő hajó - a Germania - két óriási horgonyát.
Az árbocokon matrózok jelentek meg s a kötelet bontogatták.
A kikötő ébredni kezdett, vonatok robogtak be s indultak el, kis gőzösök hasitották a vizet, emberrajok jelentek meg a parton .
Rózsaszinü volt már az ég a keleti szemhatáron .
Még egyet búgott a Germania kürtje, s lassan elindult.
Kivándorlókat vitt, a harmadik födélzet, leghátul, tele volt alakokkal, kik kalapot, kendőt lobogtattak az elhagyott szárazföld felé .
És ekkor egyszerre, ott az Amerika felé induló hajón száz meg száz torokból fölhangzott a zsoltár :
És te megmaradsz minden időben .
Egészen parasztosan, kezdetlegesen énekelték, hosszan elnyujtva , mint odahaza.
Az öreg emberek rekedt rikácsolása kihangzott az alaptónusból : mintha megtört, kétségbeesett szivek sikoltottak volna segitségért az Istenhez .
Már a népet is látták, a Germania egészen közel haladt el mellettük...
Levett kalappal álltak ott...
Jóképü magyar alakok voltak, sok öreg ember volt köztük szürkülő hajjal , ráncos arccal...
Egy kemény munkában eltöltött élet keserü csalódásaival mehettek uj életet, uj hazát keresni.
Egy csomó asszony, ifju, gyerek állt ott az öregek körül s áhitatos arcát valamennyi a mennyek felé tartva, buzgón énekelt...
S az óriási hajó zakatolásán, a kikötői élet dübörgésén keresztül repült a hajnalpiros ég felé a tehetetlenek, a nyomorultak könyörgése .
Simándy fakó arccal, tágra nyitott szemmel meredt rájuk .
- A kilencvenedik zsoltár, - rebegte Gábor .
Egyszerre Simándy keble elkezdett hullámzani, arca vonaglott , eltorzult, s két szeméből kicsordult a könny forró patakja.
Aztán összekulcsolta, majd kitárta karjait, s a zokogástól elfulladt hangon suttogta :
- Hitem, hazám kiált hozzám, nem hallod?
Veszendő népem, pusztuló hazám... óh! értelek, köszönöm Istenem az égi hangot !
Kelet felől teljes királyi pompájával emelkedett föl a nap, s ragyogása elárasztotta a kikötő száz meg száz hajóját és nyüzsgő életét .
Simándy dagadó kebellel szivta magába a fényt .
- Oda nézz fiu!
Világosság és melegség virrad ránk keletről: ott a mi hazánk!
Ujra élek.
Van már célom, van már föladatom: haza megyünk .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE