Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
Magyar fiuk Afrikában
Keletkezés ideje
1907
Fejezet
11
Bekezdés
1182
Mondat
2080
Szó
24418
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
ELSŐ FEJEZET.
Az 1878-diki esztendőben, midőn a mi katonáinknak háborút kellett viselniök a bosnyákokkal, odalenn Bosnyákországban egy Radák István nevű fiatal ember is szolgált tüzérönkéntesi sorban - családja két hűséges szolgájával: az oláh Gozár Juonnal és a székely származású Vigyázó Jánoskával.
A fiatal tüzérönkéntes, Radák testvérbátyja: Radák Domokos, ki nagytudományú, lelkes , bátor férfiu volt s élete főcéljának tartotta, hogy a magyar névnek a tudományos világban becsületet szerezzen: mintegy három esztendő előtt elutazott Közép-Afrikába , hogy e még ismeretlen, vad afrikai területen új tudományos fölfedezéseket tegyen és ettől az időtől kezdve nyoma veszett.
Hova lett, mi történt vele, nem tudta senki.
Testvéröccse, a fiatal tüzérönkéntes, odalenn Bosnyákországban erre, nemes fiatal szíve ösztönzésére, elhatározta, hogy törik-szakad, de eltünt bátyját minden áron föl fogja keresni.
És ha még életben van, haza vezérli özvegy édesanyjuk kastélyába , hol a tisztes ősz nagyasszony fájdalmas szívvel búsult nagyobbik édes fia után, kit tudományszomja valahol az ismeretlen Afrika vadonságában nyilván súlyos veszedelembe sodort.
Erre a nagy útra, mely életveszedelem és vasakarat dolgában vetekedett a legvakmerőbb elhatározásokkal, hűséges kisérő gyanánt hozzácsatlakozott az oláh Gozár Juon és a székely Vigyázó Jánoska.
A bosnyák községből egy enyhe téli éjszakán , lovaikra kapva, utána rugaszkodtak s kijelentették neki, hogy tűzön-vizen keresztül , akárhová követni fogják.
Erre mindhárman útnak indultak s az 1878. évi enyhe, decemberi éjszakáján kilovagolván a bosnyák faluból, gyors ügetéssel tartottak rövid tájékozódás után a nyugatra eső dalmáciai határ felé.
Harmadfélórai lovaglás után éjjeli tizenegy óra tájban Radák egy sziklás fensíkon megállította lovát s elégedetten mutatott kinyujtott jobb kezével délnyugat felé.
- Ott az első állomás, fiuk!
Nincs messzebb fél mértföldnél.
Jánoska és Gozár a mutatott irány felé néztek.
A magasan járó hold fényében kibontakozó festői szép látvány annyira meglepte őket , hogy az első percekben nem tudtak szóhoz jutni a bámulattól.
A sziklák közelében ősrégi, ódon városka feküdt.
- Miféle város légyen ez, úrfi? - tudakolta Jánoska, mikor Gozárral együtt már jól kibámulta magát.
- Raguza - felelte az ifjú s örvendő hangján megérzett, mennyire meg van elégedve , hogy útjának ez első állomását szerencsésen, minden baj nélkül sikerült elérnie.
- Ahol most állunk, - fordult magyarázva a két emberhez - az már Dalmácia.
Az meg ott , amint mondtam, Raguza, a dalmát partvidék egyik legnagyobb és legrégibb városa.
- Hát az a rettentő nagy fehérség ott lenn, ugyan mi légyen? - kérdezte Jánoska csodálkozva.
- Minthogy, úgy nézem... mozog...
- Persze, hogy mozog, - válaszolta mosolyogva az ifjú, - ez a rettentő nagy fehérség , Jánoska fiam, az Adriai-tenger.
- Tyű, fikomadta !... - csúszott ki Vigyázó Jánoska száján a góbé ige, s nagy bámulatában szeme még tágabb karikára nyílt, - hát lám, az ott a tenger... be rettentő egy víz!
Nincs annak vége sehol!
Radák most visszatolta messzelátóját tokjába, mely vállán átvetve keskeny szíjon függött s elindította lovát a város felé.
- Lépésben, fiaim, - parancsolta az utána poroszkáló legényeknek - éjfél előtt nem akarok a városba érkezni.
- Hallod, Gozár, - bosszantotta Jánoska az oláhot - éjfélkor kerülsz be abba a csendes városba.
Kisértetjárás vagyon ebben az órában... elkapják fejedet a manók , meg a seprűn lovagló boszorkányok.
- Ne tréfálj a kisértetekkel, testvér... - dörmögte kelletlenül Gozár, ki szintén babonás volt.
- Valamivel tizenkét óra után belovagolunk a városba s bekopogtatunk egy török kereskedőhöz, akinek Ali Ben Kadin a becsületes neve s közel a kikötőhöz, a Bazár-negyedben lakik.
Ali Ben Kadin-nak ide Raguzába azért írtam, hogy tartsa készen, amire szükségem lesz.
Ez az egyik.
A másik az, hogy ezt a mai enyhe, holdas éjszakát föl kel használni.
Néhány óra mulva tehát okvetetlen künn kell lennünk a kikötőben, hogy a "Neptun" nevű francia gőzösön kikerülhessünk az Atlanti-oceánra .
Ali Ben Kadin azt írta nekem, hogy a "Neptun" december 24-ikén, azaz holnap reggel öt órakor indul.
Ezen a hajón akarok elutazni.
Radák eközben órájára nézett, mely pontban tizenkét óra öt percet mutatott éjfél után.
- Negyedóra mulva bemehetünk, addig csak szépen lassan utánam.
Az út lejtősen vezetett Raguza úgynevezett Bazárnegyede felé.
Ez a negyed abban különbözött a többitől, hogy az egész jókora szabad téren, melyen a török Bazár állt, egyetlenegy lámpa sem égett.
Ha a hold nem világított volna, koromsötétségben botorkáltak volna s Radák maga is merőben képtelen lett volna tájékozódni, hogy az öreg Ali Ben Kadin kereskedő házához jobbra vagy balra kelljen -e tartania?
A holdfény szerencsére oly világosságot árasztott a tökéletesen kihaltnak látszó Bazár-negyedre s távolabb a városra is , hogy minden habozó találgatás nélkül, biztosan lovagolt be a térre jobbkézt kitorkolló első keskeny utcába.
A török kereskedő hozzá intézett levelében ebben az utcában jelölte meg a házát.
A hosszú, keskeny utcában egy lélek sem mutatkozott és sötétek voltak a javarészt erős vasrostéllyal védett törpe ablakok is.
Egy szürkére mázolt földszintes ház előtt Radák István megállította lovát.
Leszállva a nyeregből, halkan megkopogtatta az egyik vasrostélyos ablakot.
Gozár és Vigyázó Jánoska azonnal leugrottak a nyeregből s vezetékre fogva lovaikat, kiváncsian várták , hogy mi lesz.
Néhány percig nem mozdult semmi.
- Alszik... - mondta az oláh - erősebben kéne kopogtatni.
Az ifjú fejét rázta.
- Nem szükséges.
Az öreg tudja, hogy ilyentájt okvetetlenül itt leszek.
Úgy is volt.
A rákövetkező percben csoszogó léptek zaja hallatszott, a kulcs nesztelenül megfordult a kapu nehéz závárjában.
A nyiláson egy tömött őszszakállú, turbános török dugta ki a fejét.
- Te vagy, uram? - kérdezte vizsgálódva.
- Én vagyok, derék Ali, - felelte az ifjú.
Az udvar, ahová léptek, széles és tiszta volt, mint a török házak udvarai általában .
Középen az elmaradhatatlan szökőkút márvány medencéje és faragott szobrocskái fehérlettek a holdvilágban.
A ház belső ablakaiból lámpavilág szürődött az udvarra , jeléül, hogy Ali Ben Kadin nem aludt, hanem fennvirrasztva várakozott Radák Istvánra.
- Minden rendben van, Ali?
- Amint megírtad, uram - válaszolta az öreg - minden rendben.
A színes márványkockákkal kikövezett tornácon öt jókora acélpántos láda állt egymásra rakva.
Ali Ben Kadin a ládákra mutatott:
- Ezekben van a portéka, amit méltatlan szolgádnál megrendeltél - mondotta udvarias keleti szóval s mélyen meghajtotta fejét az ifjú előtt.
- Nem nyitom föl a ládákat.
Hiszek neked.
Az öreg török előbb szívére, majd homlokára tette kezét.
- Hihetsz nekem - mondotta komolyan, - Ali Ben Kadin sohasem rövidíti meg azt, ki benne bízik.
Fegyverek, töltények, lőpor, kések, színes kendők gyapotból, selyemből , gyöngyök, tükrök, apróságok, színes szalmakalapok, gyűrűk, üvegkövek, dohány, kávé , tea, rum, spiritusz, sátorponyvák és minden, amit leveledben fölsoroltál, pontosan el van csomagolva.
Ebben a legnagyobb ládában van külön a posztó és vászon, 1200 sing vörös posztó, 8000 sing szürke, kék és fehér vászon... te leszel, uram, bárhová mégy is, a "vásznak ura "...
A mellette álló ládában vannak a szegek, fűrészek , kalapácsok, a műszerek, a villamfejlesztő készülék, azután...
Radák félbeszakította az öreget.
- Szóval, minden itt van, amit kivántam?
- Úgy van, uram! - bólintott másodszor is a török.
- Helyes!
A magam számára megrendelt vászonruhához hasonló két másik köntösre is szükségem van.
Embereimnek is át kell öltözniök.
Ali Ben Kadin mosolygott.
- Sejtettem, tiszteletreméltó madzsar (magyar) - mondotta barátságosan, - hogy nem jösz egyedül, hanem legalább két szolgával.
Oh, madzsar úr, igazi úr!
Ben Kadin szereti madzsarokat!
Ben Kadin volt Budán imádkozni Gül Baba sírjánál, megszerette népedet és mindent megtesz, amit tehet.
- Köszönöm, derék Ali!
Hát csak gyorsan, az idő halad!
Voltál a "Neptun" gőzösön is?
- Már tegnap, uram!
A "Neptun" szép gőzös, nagy gőzös, erős gőzös.
Kapitánya frank nemes, kitünő tengerész, finom úr, pompás úr - hajója pompás hajó.
Meg leszel elégedve.
Most megvárom, míg levetitek ruháitokat, azután azt is a ládákba rakom s a ládákat lezárom.
Embereim ráfestik neved első betűjét, a nagy "R" betűt fekete olajjal minden ládára.
Odafestik az alsó bal sarokra az én méltatlan nevem kezdő betűit is és kiviszik a kikötőbe a "Neptun " -ra.
Jó lesz, uram?
- Nagyon jó lesz!
- Tehát lépjetek be szegény házamba.
Az öreg előre ment s egy alacsony mennyezetű, elég tágas szobába vezette vendégeit .
Az erős, szürke vászonruhák ott voltak a kereveteken kiterítve.
Radák tíz perc alatt készen volt az átöltözéssel.
Kisérőinek nehezebben ment ez a munka.
Ali Ben Kadin azalatt kiment az udvarra, majd ismét a szobába lépve, jelentette, hogy az egyenruhák is el vannak pakolva.
- Jőjjön tehát a tiszteletreméltó "madzsar " , tekintse meg a ládákat, mert szolgái készen állnak, hogy a "Neptun " -ra szállítsák őket.
A vaspántos ládák akkor már taligákra voltak rakva.
Mind az ötnek a közepén volt egy nagy fekete "R" betű s a balsarkában egészen alól, kék olajfestékkel az Ali Ben Kadin nevének kezdő betűi.
Az öreg török Radákhoz lépett.
- Ideje van, hogy induljatok.
- Mehetünk, Ali!
Ali Ben Kadin halkan tapsolt.
Erre a jelre nehány markos szolga tünt elé a tornác homályából.
Szó nélkül megragadták a taligákat s elindultak a ládákkal a kikötő felé .
Radák intésére Gozár és Jánoska kantáron fogták lovaikat és kivezették a kapun.
- Isten áldjon meg, Ali! - búcsúzott Radák és barátságosan megszorította az öreg muzulmán kezét.
- Allah vezessen és oltalmazzon! - válaszolta az öreg, miközben kikisérte vendégeit a kapun s biztosította, hogy szolgái minden további utasítás nélkül pontosan elvégzik a berakodást.
Elváltak.
Ali Ben Kadin visszatért házába.
Radák - Gozárral és Jánoskával - a ládákat talicskázó szolgák után sietett, kik gyorsan haladtak előre a súlyos teherrel.
Nem telt bele egy negyedóra és már künn is voltak a kikötőben.
Hajnali négy óra lett, mire a berakodást elvégezték.
A hold, mely eddig majdnem nappali világosságot árasztva úszott az égen, most elborult.
Az eladdig kiderült égen ismét megjelentek az északról lefelé húzódó hófellegek.
Pár perc mulva már oly sötét lett, hogy alig lehetett valamit látni.
Gozár és Jánoska botorkálva vezették föl lovaikat a hajóhídra s onnan a fedélzetre .
Ott már egy csomó matróz várakozott rájuk s a lovakat átvéve, levezették őket a hajómélybe, ahol az istállók voltak.
Radák ezalatt egy tengerészköpenybe burkolódzott, középtermetű, ragyás arcú férfiúval beszélgetett, ki a hajó parancsnoka gyanánt mutatta be magát s nagy előzékenységet tanusítva, biztosította az ifjút, hogy mindennel meg lesz elégedve.
Hajója kitünő tengeri gőzös, az ellátás mintaszerű, bőséges és olcsó.
- Manoli! - parancsolta egy ott várakozó szikár tengerésznek, - vezesd le az urakat a kettős, nagy kabinba és legyen rá gondod, hogy minden kívánságuk teljesítve legyen.
- Értem, kapitány úr!
- Repülj!
Különben összetöröm a fejedet!
A szikár tengerész előresietett.
A kapitány katonásan köszönt Radáknak s a parancsnoki híd felé tartva, egy kezében suhogtatott korbáccsal biztatta gyorsabb munkára a fedélzeten sürgölődő matrózokat.
Egyiken végig is vágott a korbáccsal.
- Mit keres itt ez a hordó?
Viszed le mindjárt ...!
Különben összetöröm a fejedet! - ordította éles, rekedt hangon, mely ragyavert arcának kellemetlen vonásaihoz nagyon jól illett.
Jánoska hümmögve hallgatta a szitkozódást.
- Te, - szólt halkan Gozárhoz, - ez a ragyás, úgy nézem, mindenkinek össze akarja törni a fejét.
Ezalatt egy csomó kanyargós lépcsőn és folyosón haladva, elérkeztek az egymásba nyíló kettős kabinig.
Ennek a közös ajtaját a szikár tengerész kulccsal nyitotta ki s a kulcsot az ifjúnak nyújtva, megkérdezte, hogy most parancsolják -e a reggelit vagy később?
- Majd később - rendelkezett az ifjú, - mondja csak barátom, pontban ötkor indulunk?
- Hamarabb, uram - válaszolta a tengerész - a kapitány ködtől tart s ezért azonnal ki fogja adni a parancsot az indulásra.
- Köszönöm.
Elmehet.
A tengerész betette maga után az ajtót.
Nehézkes léptei csakhamar elhangzottak a kabinokhoz vezető szűk folyosón, melyet mindössze két, alig pislogó olajmécses világított meg homályos, sárga fénnyel.
Utána nyomban felhangzott egy gőztülök rekedt búgása.
A hajó a gép első, erőszakos lökésére érezhetően megrendült, de ingása csakhamar megszünt és símán, teljes gőzzel futott ki a raguzai kikötőből a nyílt tengerre.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE