Előszó.
A krónikás - édesapám - és azok, akikről ebben az írásában megemlékezik, régen elpihentek díszes márványszarkofágokban, vagy szegényes fakeresztek alatt, a bécsi kapucinusok kriptájában, vagy falusi temetők csendjében, köztük Európa legelső gavallérja, az ezüst szakállas császár, Kossuth fia a magyar sasfiók és a többiek, akiktől hangosak voltak egykor Magyarország politikai berkei.
Mind elnémultak, meghaltak a drága krónikással együtt ...
Meghatva símogatom végig tíz esztendő porától sárgult lapjait e feljegyzéseknek, melyet édesapám akaratából átadok most a kiadónak.
Kis cédulát szorít le a foszladozó spárga, mely áthurkolja a kéziratot, a cédulán az Ő felejthetetlen betüivel pár sor, a parancs, hogy ezek a jegyzetek csak tíz esztendővel halála után adhatók ki, mikor már temetők csendjében pihennek a régi harcosok, "A magyar sasfiók" szereplői .
Könnyes szemmel olvasom a régi gépiratot a régi Magyarországról, a régi csatát, melyet a nemzet vívott uralkodójával, megremegek a Kossuth név varázsától, mely mint ezüst trombita mámorosította az embereket és megejtve a mult varázslatos emlékétől gondolok a boldog békeidőkre, Kossuth fiára, a fehérbajuszos katonaminiszterelnökre Fejérváry Gézára, a lelkes fiatal függetlenségi politikusokra, de a bécsi fiakkeresekre, a nagykalapos fűzött derekú grófnékra és színésznőkre is, akik életre támadnak ebben az írásban .
A feledhetetlen krónikás kincsesládájának egy eddig ismeretlen drágakövét nyújtom át itt az olvasónak.
Sóhajkönnyű lehelettel lefúvom róla a ráparancsolt tíz év porát, s a drágakő már is szikrázik a brilliáns tündöklésében , földöntúli színek káprázatával ragyogva be a boldog béke regényét: A magyar sasfiókot .
Gyermeki kegyelettel, ezerkilencszáznegyvenhárom őszén, tíz esztendővel Krudy Gyula halála után :
Utoljára a történelemben a Kárpátoktól az Adriáig Kossuth Lajos halálakor mozdult meg Magyarország, mint egy test, egy lélek, egy szív, egyetlen fájdalom, egyetlen gondolat .
Ha Jézus Krisztus halt volna meg újra, ez a tény sem okozhatott volna nagyobb fájdalmat a magyarságnak, amely legnagyobb hatalmát, egészségét , férfierejét érezte abban a korban .
Annyian voltak a magyarok, hogy jóformán pontosan megszámlálni se lehetett őket.
Ennek a sokaságnak az apja halt meg, mikor Kossuth Lajos Turinban lehunyta a szemét.
Minden magyarok őse, öregapja, aki bár távol élt hazájától , mégis mindig oly közel volt a magyarokhoz, mint az Isten .
A magyar Isten halt meg, mikor Kossuth Lajos meghalt .
Két fia maradt Kossuthnak: Ferenc és Lajos Tivadar .
Mérnökséget tanultak atyjuk mellett a száműzetésben.
Az idő eljárt felettük is, leélték éltük javát, amikor újra Magyarország földjére léphettek , amelyet gyermekkorukban hagytak el, amikor kimenekültek a szabadságharcot veszített országból.
Akkor is atyjuk után mentek, mikor innen gyermekfejjel távoztak, most is atyjuk után jöttek, akinek holtában megengedték, hogy ismét visszatérhessen szülőhazájába.
A koporsóban fekvő Kossuth Lajost kísérték haza a Kossuth-fiuk, két idegenben megöregedett, megtört, idejének nagyrészét immár betöltött férfiu .
Kossuth Ferencnek dióbarna, könnybenúszó nagy szeme volt, melyet édesanyjától örökölt.
Külsejére nézve megtermett, vállas, melles férfiú volt , akinek hajatlan homlokára, őszülő fejére reménykedve nézett az egész magyar nemzet, amikor délfelől, Olaszország felől jövet atyja koporsója mögött átlépte a magyar határt.
A holt atya mögött gyászoló fiu!
Ennek így kellett történni, mert a fiú nem térhetett vissza hazájába atyja nélkül, habár ő nem volt száműzve Magyarországból.
A Kossuth-fiúk fiúi hűséggel kitartottak az idegenben atyjuk mellett, bár sokszor lett volna alkalmuk már atyjuk életében is hazatérhetni.
De inkább a száműzetés keserű kenyerét ették atyjuk mellett, mint hogy őt hűtlenül elhagyva élvezzék a honi tartózkodást és az előnyöket, melyek reájuk várakoznak , ha már atyjuk életében hazatérnek.
Inkább vállalták a nehéz boldogulást, a kemény életküzdelmet, a hazátlanságot, az idegenséget, mintsem atyjukat magára hagyták volna Turinban.
Pedig Kossuth Lajos sokszor kérte fiait, hogy térjenek vissza nélküle az imádott hazába, amint nővérét, Ruttkaynét is gyakran maga küldte Magyarországba .
Mindenki tudta Magyarországon, milyen nagy áldozatot hoztak a fiuk atyjukért, midőn életüknek javát a távol idegenben töltötték a nagy száműzött mellett, holott itthon kitárt karokkal fogadták volna őket bármikor .
Nyolc esztendős gyermek volt Kossuth Ferenc, amikor édesanyjával , Ruttkaynéval és öt esztendős Lajos Tivadar öccsével Orsovánál elhagyta Magyarország határát.
Ötvenhárom esztendős volt, amikor kilencvenkét esztendeig élt atyja koporsója mögött visszatért hazájába .
Mennyi minden történt ezalatt az idő alatt !
Ifjúvá nőtt a gyermek, megöregedett a férfi, az élet végéhez érkezett az aggastyán, a magyar nemzet "édesatyja ".
Nemzedékek jöttek, mentek, a temetők háromszor is megteltek, kis bokrokból százesztendős fák lettek, régi házak összeomlottak, az idők avarjából mindig újabb és újabb magyarok kerültek, akiknek mind egyetlen ember volt atyjuk: Kossuth Lajos .
Míg Kossuth Lajos élt, atyja volt minden régi és új magyarnak , vénembernek és ma született csecsemőnek.
Szinte csodálatosnak látszott, hogy akadt két férfi, Ferenc és Tivadar, akik a magyarok atyjánál is valódibb atyjuknak, vér szerint való atyjuknak mondhatták Kossuth Lajost, akinek annyi gyermeke volt, mint a fűszál, annyi gyermeke, mint ahány magyar volt .
Lajos Tivadar, aki három esztendővel fiatalabb volt Ferencnél , külsejére nézve idősebbnek, megtörtebbnek látszott az atléta termetű és testgyakorlatokban edzett testű Ferencnél.
A munka és küzdelem inkább megviselték Lajos Tivadart; igaz, hogy szorgalmának meg is volt a gyümölcse.
Ekkor már igazgatója volt az olasz vasutaknak és ő volt feltalálója annak a vasúti kocsinak , amelyet "Kossuth kupé" név alatt ismertek és használtak az egész világon.
Egész életében csak munkájának élt ez az igénytelen, egyszerű kívánságú, polgári vágyakozású Kossuth-fiú, aki nem akart mást a mindennapi élettől, mint csendesen eltölteni azt.
S aztán dolga végeztével csendesen meghalni .
Lajos Tivadar ugyancsak atyja koporsóját kísérte, mikor a nagy fehér kereszttel megjelölt vasúti kocsi a drága teherrel olasz földről Magyarország területére ért.
És Magyarország minden harangja megszólalt abban az órában, hogy elvigye a hírt szerte a világba, ameddig a nagy világ ér, talán a még felhőkön túli országokba is, hogy a halott Kossuth Lajos hazaérkezett szülőföldjére, az édes magyar hazába ötvenöt esztendős száműzetés után .
Negyvenötesztendő múlott el ama koraőszi nap óta, mikor Kossuth Lajos az Aldunánál utoljára letérdepelt Magyarország földjére és búcsút vett hazájától , az ezernyolcszázkilencvennegyedik esztendőnek eddig a koratavaszi napjáig, amikor hármas koporsóba zárva, leólmozott vasúti kocsiban visszatért a hazába.
Egy emberélet mult el.
De soha nagyobb diadala nem volt magyar embernek, mint a holt Kossuthnak!
Egy könnybeborúlt szemű, megrendült szívű, fekete gyászba öltözött nemzet várta holtában visszatérő legnagyobb fiát !