Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Surányi Miklós
Az örvény
Keletkezés ideje
1924
Fejezet
20
Bekezdés
1133
Mondat
2415
Szó
16193
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
I.
Az asszony már az ajtóban állt, csókot dobott a kesztyüs kezével, aztán megfogta a kilincset, búcsút intett az égő, lázas, kifáradt szeme pillantásával is , amikor a férfi visszahivta.
- Csak öt percre, szivem...
- De elkésem, drága.
Ha a tűmet megtalálod, rejtsd az iróasztalodba.
Vigyázz , hogy rá ne lépj.
- Nem, nem akarok semmit.
Csak ki kell jelentenem, hogy ez így nem mehet tovább.
Az asszony összerezzent.
- Nem szeret? - suttogta megrémülve.
- Jobban, mint valaha - kiáltott a férfi - de épen ez az... épen ezért nem mehet ez így.
Sokkal jobban szerettek, semhogy elbírnám ezt a bujkálást, ezt a kalandos, kínos, gyáva titkolódzást...
Én egészen akarlak téged.
Az asszony felkiáltott:
- Én is... én is...
És a férfi vállára borult.
Amaz szilárd hangon folytatta:
- És nem tudom tovább csalni az uradat.
Ő nemes, okos, egész ember és engem szeret és én kimondhatatlanul szégyenlem előtte...
E pillanatban megszólalt a telefon.
A férfi a füléhez emelte a kagylót.
Az első halló után keserűen bólintva az asszonyra nézett, mintha azt mondaná: ő az , látod, milyen szörnyü szégyen.
- Halló, te vagy?
Honnan beszélsz?
Hazafelé?
Holnapra?
Még nem.
Nagy társaság lesz nálad?
Hogyne, ott leszek, köszönöm.
A viszontlátásra, jó éjt.
Az asszony sápadtan állt az iróasztal előtt.
- Ő volt?
- Ő. Figyelmeztetett, hogy el ne késsem a holnapi vacsoráról.
Az asszony felsikoltott.
- Szent Isten, majdnem elfelejtettem!
Itt a meghívó.
Magam hoztam el.
A férfi kezébe vette a borítékot, feltépte és az asztalra tette az aranyszegélyes kártyát, de előbb megcsókolta az asszony hosszú, keskeny betűit: "Uram, szivesen látom önt "...
Aztán megfogta a remegő, keskeny kis kezet.
- Sirsz? - kérdezte gyengéden.
- Igen, sirok - válaszolta az asszony.
- Sirok, valahányszor idejövök és kiszállok a bérkocsiból és az utcán járókelők aljas tekintetéből kiolvasom, hogy most engem is szakasztott olyan találkára siető asszonynak néznek, mint a többit.
Sirok, amikor felrohanok a lépcsőn és valaki utánam fordul és elgondolom, hogy e piszkos és bámész fantázia hogy követi szoknyámat a te szobád ajtajáig...
Sirok, amikor így elmegyek tőled, haza a kis gyermekeimhez... nos , ez csakugyan nem mehet így tovább.
A férfi megindultan szólt:
- Szivem, légy a feleségem.
Gyere hozzám és maradj nálam örökre...
Az asszony lesütötte a szemét.
Fényes, nehéz könny szivárgott alá a vonagló arcára.
Lassan letette bundáját és leült.
- Nem akar válni.
- Beszéltél már vele? - kérdezte felvillámló szemmel a férfi.
Az asszony bólogatott.
- Hallani sem akar a válásról.
Azt mondja, most nem ér rá családi ügyekkel bibelődni.
Azt mondja, hogy most dől el a sorsa.
Miniszter lesz, a karrierjét félti a botránytól.
- És a te pénzedet - toldotta meg keserűen a férfi.
Az asszony legyintett.
- Akárhogy áll a dolog, nem akar válni.
Azt mondta, hogy ha sokat emlegetem , becsukat egy ideggyógyintézetbe.
A férfi nyugodtan felelt.
- Akkor elhagyod.
A befejezett tények előtt neki is meg kell hajolnia.
Elmégy külföldre.
- Hova? - kérdezte az asszony.
- Görögországba.
A villádba.
Vagy Németországba, a családodhoz.
Ha oda sincsen kedved, elutazol Itáliába, pénzkérdés az egész.
Az asszony arca fehér volt, mint a menyezet stukkója.
- És honnan veszem a pénzt?
A férfi tágranyitotta a szemét.
- Szivem, nem értelek.
Az ország egyik leggazdagabb asszonya vagy...
Az asszony közbevágott.
- Elég, elég... végre ezt is meg kell tudnod...
Hallgass ide...
A férfi nem is hallotta ezt a kétségbeesett suttogást.
- Minden gyerek tudja, hogy az urad ép oly ágrólszakadt, pénztelen fickó volt , akárcsak jómagam.
A te milliós hozományodból alapította bankját, abból építette a hajóit... szivem, te aggódsz a pénzkérdés miatt?
Az asszony felugrott, megragadta a férfi kezét és maga mellé vonta a diványra .
Odaborult a vállára és karjával átfonta a nyakát.
Sírt és csókolgatta a férfit .
És a fülébe sugta:
- Drága, édes, egyetlen... bocsáss meg, nem az vagyok, akinek gondoltál.
Én egy szerencsétlen, szegény, földhözragadt rabszolgalány vagyok...
A férfi is megrémült.
- Megrémitesz...
Te félrebeszélsz.
Az asszony tovább fojtogatta az ölelésével.
- Meg kell tudnod mindent...
Nekünk egy szörnyü titkunk van...
Meg kell tudnod mindent...
Az uramé minden...
Nekem egy fillérem sincs...
Hosszu, csendes zokogás rázta az asszony egész gyönyörű testét.
Aztán halkan vallani kezdett.
- Tudod, hogy az uram vidéki fiskális volt a Dunántúl.
Ott élt a falu határában egy vén különc, valami Dornbach nevü német báró, az inasával kettesben , titokzatos és rosszhirü magányban.
A báró egy nap magához hivatta az uramat , hogy végrendeletet diktáljon neki.
Előszedte rengeteg kincsét, aranyait , ékszereit, papirjait, bankjegyeit, aztán lefordult a székről.
Meghalt.
- És az urad? - szisszent fel a férfi.
Az asszony fájdalmasan bólintott.
- Igen.
Az inassal megosztozott.
A férfi összecsapta a kezét.
Az asszony szepegve folytatta.
- Az inas kiszökött Amerikába, tehát mindért gyanu ráterelődött.
Sokáig üldözték , - nyomaveszett.
Az uram egyideig tovább nyomorgott, hogy a gyanut elhárítsa , aztán beszélni kezdett rólam, a családomról, a vagyonomról, a hozományomról , hogy a kis város polgárai el ne képedjenek és zajt ne üssenek, ha meglátják őt feltünni a nagy tőkéivel.
Aztán idehozott engem Berlinből, engem, a szegény ágrólszakadt árvát és azóta én játszom itt a milliók géniuszát.
A férfi kezébe hajtotta a fejét.
Az asszony feljajdult.
- Kiábrándultál belőlem, szivem?
Elég volt?
Nem birod tovább?
Meggyülöltél ?
Beszélj!
Pusztuljak el innen?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE