IV.
Az Idegenek Kaszinójában Gotthard Ervin bárót csak úgy hívták: a nábob.
Olyan is volt a megjelenése, mint egy egzotikus fejedelmé.
Alacsony volt, zömök, sötét , olajbarna bőre és villogó fekete szeme egy indiai herceghez tette hasonlatossá .
A hangja mély és recsegő.
Sohasem volt meleg, reszkető, vagy szenvedélyes a beszéde.
Nem mosolygott, nem ráncolta össze a homlokát, nem örült semminek, nem haragudott soha.
Titokzatos volt és félelmetes.
Üzleteit szédületes kockázatokba vitte bele és kártyázni is szokott, de ezt mint egy gép, rideg, számító , kegyetlen üzletember létére halálos biztonsággal és önuralommal csinálta.
Úgy látszott, mintha veszteni is csak készakarva tudott volna, józan számításból , hogy el ne idegenitse magától a Kaszinó vendégeit.
Nem volt semmi szenvedélye .
Azt beszélték róla, hogy felesége, a gyönyörü, fiatal, lelkes és rajongó Magda báróné, miután két kis leánykát szült neki, úgy él mellette, mintha ő is a leánya volna.
Hiba nélkül való, finom, pedáns, megtámadhatatlan és kifürkészhetetlen ember volt a báró, akit mindenki félt, csodált, irigyelt, de senki sem szeretett.
Egyetlen barátja volt, aki előtt néha felmelegedett: Hedry Kálmán főügyész, de azzal sem beszélt egyébről, mint a legbanálisabb témákról.
- Nincsen lelke a bárónak.
- Vagy túlságosan sokat szenvedett.
- Titkos szomoruság nyomhatja a szivét.
- De mindent összevéve: rendkivüli ember.
Akkor lesz pénzügyminiszter, amikor ő akarja.
- De nem hagyja a vállalatait.
A bányáit és bankjait nem áldozza fel a politikáért.
Így beszéltek a báróról, akinek nevét kezdik már egész Európában megismerni.
- És mindez a felesége hozományából - tették hozzá, hogy valamivel kicsinyithessék az érdemeit.
- Szédületes karriér.
- De vigyáz is ám a bárónéra!
- A legszebb asszony a világon.
- Nana! - epéskedett egy gróf, aki az ujonnan bárósított Gotthardot nem a vagyonáért és hatalmi poziciójáért, hanem a feleségeért irigyelte.
A többiek összenéztek.
A gróf?
Hm.
Nem lehetetlen.
A báró épen távozóban volt.
Az óráját nézte.
Mindenki titkos, kéjes kárörömet érzett.
Mint egy kronométer, olyan pontos volt minden mozdulatában.
- Ervin, hallottad, mi történt Felsenburg báróéknál?
- Az öreg úr a legnagyobb lator volt egész Európában.
- Nagyon szeretik az asszonyok még most is.
- Az semmi.
Ő is szereti az asszonyokat.
Ez az, ami hetvenéves korban egyenesen az olympusi istenekhez teszi az embert hasonlóvá.
A gróf gúnyosan nézte Gotthardot.
A báró a vállát vonogatta.
- Nos - folytatta a gróf - Felsenburg fia, apja-urának sikerei után, alaposan kiábrándult a civilizált asszony szerelméből.
Nem mert házasodni.
Félt.
Nem hitt a modern asszony hűségében.
- Különc és kedélytelen ember, - jegyezte meg egy fiatal olasz.
- Oroszlánvadász .
Vadember.
- Igen.
Most is lent járt Indiában.
Négy évig volt lenn.
Most jött haza nemrégiben.
Magával hozott egy fiatal singhalese leányt.
- Igen.
Tizenkétéves korában vette magához.
A leányka akkor még beszélni is alig tudott.
A fiatal Felsenburg elhitette vele, hogy ő maga a mindenható Isten, aki felemelte őt a paradicsomba.
Megtanította magyarul: ez az angyalok, túlvilági hatalmak és a szerelmesek nyelve.
Enni, sirni, táncolni és szeretni: ez volt a mindennapi teendője.
Erre is ő maga tanította.
Selyem, ékszer, édesség, autó és parfőm: ennyit ismert az európai civilizációból.
A pénzt nem.
- Én vagyok a Nagyszellem, aki téged megteremtett.
Én vagyok a te urad s ha egyszer megcsalsz a gondolataiddal, én megtudom és elrendelem, hogy az égből tüzes villám sujtson le rád - ezt mondta neki és a kis singhalese elhitte.
- Csak a gondolataitól féltette? - kérdezte az olasz.
- Cselekedni nem volt tilos neki?
- Nem.
Mert ez nem volt módjában szegénykének - nevetett a gróf.
- A fiatal Felsenburgon kívül nem jutott más férfi közelségébe.
- Vagy úgy?
Ez mindenesetre a legbiztosabb.
- És most itthon van? - kérdezte érdeklődve egy nyurga amerikai.
- Itthon.
Az ura, a Nagyszellem haza hozta: az öreg Felsenburg áldását adta a házasságra.
A fiatalok megkapták az istriai erdőket.
A régi Frangepán-kastélyban rendezték be fészküket.
- Megható történet - jegyezte meg az amerikai.
Gotthard báró újra köszönt.
- Hohó! - kiáltott a gróf - a pointjére nem is vagy kiváncsi?
- Van még valami? - kérdezte az türelmetlenül.
Az óráját nézte.
- Kilenc óra harminc.
Rettenetes.
Van még valami?
- Hogy van -e?
Most jön csak az igazi.
Az öreg Felsenburg tegnap meglátogatta a fiatalokat.
Elvégre helyénvalónak találta, hogy menyével megismerkedjék.
Az arcok kigyultak a kiváncsiságtól.
- Másnap, azaz ma, délután két órakor ebédeltek.
Ebéd után az ifjú Felsenburg lepihent szundikálni.
Négykor ébredt fel.
Visszament az ebédlőbe és agyonlőtte a feleségét.
- Miért? - csattant fel az egész hallgatóság.
- No szervusztok - dörmögött a báró és megnézte az óráját.
- Nem is vagy kiváncsi? - nevetett a gróf.
- Mi történt, mi történt? - türelmetlenkedett az egész teli, nyüzsgő, érdeklődő kaszinó.
- A kis singhalese menyecskét együtt találta az apjával.
Az ártatlan gyermek megcsalta a Nagy Szellemet, aki őt a föld porából teremtette.
Hát lesujtott rá a tüzes istennyila.
A fiatal báró tüzes haragja leterítette őt.
- Na szervusz - búcsúzott végérvényesen Gotthard és közönyös arccal távozott.
Senki sem gondolta volna, hogy belül a szíve úgy ugrál, mint egy megrémült gyermeké.
Megkapaszkodott a márványlépcső rácsába, hogy le ne szédüljön az emeletről.
A melle felemelkedett és kétségbeesett erővel nyomta el a kitörni készülő sóhajtást.
Az autójában összeszedte magát.
- A milyen gyorsan csak lehet.
A sofőr úgy röpítette az autót, hogy a bent ülőnek elakadt a lélegzete.
Három perc mulva otthon volt.
- Itthon van a méltóságos asszony?
A báró felment az ebédlőbe.
- Kérem a vacsorát.
A gyerekek alusznak?
- Rendben van minden?
Hetven személyre.
Holnap.
Nyolc órára kivilágítani.
A báró megnézte az óráját.
- Kilenc óra ötven.
Hol lehet Mária Magdaléna?
Leült és falatozni kezdett.
Az első harapás után megundorodott.
Felkelt és fel-alá járkált az ebédlőben.