7
Az asszonyka felébredt.
Felnyitotta a szemét, s éppen úgy feküdt tovább, mintha aludnék.
Csak az volt a különbség az előbbi s a mostani énje között, hogy most nyitva volt a szeme, az elébb zárva, s hogy most egy csöppet sem volt álmos, de azért oly mozdulatlanul fekszik, mintha álomban volna.
Az ura ott feküdt elterülve előtte a földön.
Úgy feküdt ott, mint egy tróger.
Mint nyáron, a Duna-parton rakodóhajók búzazsákjain a teherhordók, akiket az Országház partjairól séta közben úgy meg lehet csodálni.
Mint egy emberi zsák, hanyatt döntve vagy hason, fújva, lihegve , horkolva a napsütésen.
Az asszonyka nagyon furcsának találta, hogy neki egy ilyen ura van.
Ura.
Mi az , hogy ura?
Úr!
Hát miben úr őfölötte ez a valaki, aki itt fekszik mellette?
Körüljártatta a szemét a szobában, s az olyan idegennek látszott neki, hogy félni kezdett.
Hogy került ő ide.
Mintha álmodnék.
Szeretne hazaszaladni az anyjához , s azt mondani neki, hogy ő nem marad itt többet, mert ő itt fél magában.
Itt nincs senkije.
És eszébe jutottak a nénjei, akiknél annyit hancúrozott.
A fiatalemberek, akik bejártak hozzájuk, s a testvéreinek udvaroltak, de akiket ő olyan jól ismert.
És úgy szerette már őket.
Azok nem jönnek el többet hozzá.
Palika, aki mindig hozott valami új, csinos kis malacságot, ahányszor jött.
És milyen szépen tudta kötni a nyakkendőjét.
Azt se látja többet.
És az nem fog megházasodni soha, mert megesküdött, hogy mást nem vesz el, csak őt.
De ő álmodni sem tudott volna arról, hogy lehet Palikához menni?
Feleségül!
Hisz az lehetetlen.
Mikor ő arról gondolkozott, hogy valakihez feleségül kell egyszer menni, mindig valami nagy emberre gondolt, aki erős és olyan, mint Gortvay tanár úr, tud parancsolni, s komolyan beszél a kislányokkal.
Aki megközelíthetetlen , más nővel nem törődik, csak a feleségével.
S valami olyan szerepe van az asszony életében, mint az orvosnak, a tanárnak, meg a törvénynek.
Icának borzasztó zavaros fogalmai voltak a férjről, de azt sohasem tudta elképzelni, hogy neki olyan férje legyen, mint a nénjei barátnőinek, akik lumpok és kedvesük van, és nem akarják a feleségük kalapszámláit kifizetni.
És most, amint itt érezte maga mellett a földön fekvő férjet, ismét valami kiábrándulást érzett.
Azt már tudta, hogy ez igazán olyan férj, amilyet csak kívánhat valaki.
Jól nevelt, régi divatú, igazi férj.
Kétség és gyanú nem férhet hozzá.
Házias, a feleségét imádja, és egy óránál tovább bírja az ölében hordani .
De azért ennek is van hibája.
Se pénze, se perverz műveltsége nincs.
Az igazán unalmas, mindig csak okosan beszélni, komolyan nevetni.
Ica asszony felhúzta a szájacskáját s nem fárasztotta magát tovább rendszeres okoskodásokkal.
Elkezdtek az agya helyett az érzékei működni.
Először is megérezte, hogy iszonyú éhes.
Azután egy perc alatt annyi baja jutott eszébe, hogy szerit-számát sem tudja.
Fájt az oldala a fekvéstől, s nem volt, akibe fogódzhatott volna, hogy megmozduljon, rosszul volt a feje alatt a párna, s az ura, ahelyett, hogy rá gondolna, ott hever a földön, mint egy kuvasz, s nem törődik a feleségével.
Eszébe jutott, hogy szuggerálni fogja az urát.
Úgy fordult, hogy az arcába lásson, s akkor mereven nézni kezdte, míg csak nem káprázott a szeme.
Akkor bosszúsan hátravetette magát, és dühében csaknem sírva fakadt.
Csikorgatni kezdte a fogát, s apró ökleivel mérgesen ütött kettőt-hármat a dívány bársonyára.
Mind nem használt, az alvó férj idegen ember, aki nem törődik a feleségével .
Szívtelen és nem szerelmes, és nem is érdemli meg, hogy egy asszony feláldozza magát érte.
És olyan idegen itt minden, olyan vadidegen.
Minden alszik, a bútorok, a ruhák, a lámpa és az összevissza hányt dísztárgyak a szekrények meg az asztalok tetején .
Nincs itt semmi élő, semmi érzékeny.
És az asszonyka lassan azt kezdte megérezni, mennyire hatalmában van ő ennek az embernek , mint valami boszorkánymesternek, aki az egész lakást, sőt talán az egész világot le tudja nyűgözni arra az időre, míg alszik.
Már kezdte úgy érezni, hogy a saját tagjainak sem tud többé parancsolni, hogy keze valami idegen eszköz, amely felmondaná a szolgálatot, ha most mozdítani akarná, hogy a lábai megtagadnák az engedelmességet, s hogy neki most már addig kell itt feküdni, amíg csak fel nem ébred a maga jószántából a férje, s fel nem oldja a varázslatot...
Egy pillanat érzésében benne volt ez mind, s ettől úgy megijedt a csöpp asszony, hogy rettenve felsikított, mint a gyerek, ha meg-megijed éjjel.
Az ura abban a pillanatban talpon volt.
Annyira gyorsan, hogy az asszony nem is vette észre, hogy történt, s azt hitte, hogy ő is azért tudott felsikoltani , mert már akkor ott állott az ura ébren előtte.
A férfi zavaros, álmos, ijedt szemmel nézett a felesége rémült szemeibe.
Az asszonyka egy kicsit még kutatva, félve nézett az ura felé, aztán rájött, hogy milyen csacsi ő, s hangosan felkacagott.
- Mi az, édes, mi történt, mit álmodtál?
Az asszonyka csak nevetett, kacagott, és sokára bírt szóhoz jutni.
Elhallgatott, s körülnézett.
A szoba a rendes megelevenedett, beszédes szoba volt, s mintha minden tárgy felébredt volna álmából, és kíváncsian nézne rá , mint az ura.
Elrestellte magát, megrántotta a vállát, s nem szólt.
- Mi az, szívem?
Megijedtél?
Az asszonyka a szeme szögletéből nézett az urára, de már visszatért normális , rendes hangulatára, s önmagán kissé elmosolyodva mondta:
- Menjünk már enni, olyan éhes vagyok.
A férje nevetett, az ablakhoz lépett, felhúzta a függönyöket.
Odakint folyvást esett az a nesztelen, vékony szálú, vége-várhatatlan őszi eső.
- Szóljál Zsuzsinak, szívem, hozza be a reggelit.
A férfi könyörögve szólott, az asszony parancsnak vette, s megalázva, kedvetlenül engedelmeskedett.
Kiment, kibújt az idegen ajtón, s bejutott az idegen másik szobába.
Aztán félve visszalesett.
Leste, mit csinál a boszorkánymester.
De az nem kárörvendő nevetéssel nézett utána, mint ő képzelte, örvendve, hogy az akaratát rákényszeríthette egy neki alárendelt, idegen lényre, hanem valami olyan egyszerű, szimpla mozdulatot tett, amivel örökre leronthatja egy férfi a tekintélyét az asszony előtt.
Ásított, borzasztó nagyot, nyújtózva, borzasztó hatalmasat ásított.
Ica asszony elnevette magát, s hangosan csatarászni kezdett.
Már itt a belső szobában, az ajtóban hozzáfogott kiabálni, hogy:
- Zsuzsi, reggelit!
Zsuzsi, éhes vagyok, Zsuzsi!