Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tábori Piroska, Z.
Tökmag bandája
Keletkezés ideje
1934
Fejezet
23
Bekezdés
964
Mondat
2903
Szó
26026
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IX.
Hercegünk még egyszer végignézett magán, lesimította makrancos haját és becsöngetett .
Kicsit dobogott a szíve.
Igaz, hogy Galambos tanár úr hangja semmi veszedelmet sem ígért, mikor felszólította, hogy a dolgozatokat vigye neki haza.
De mit tudhatja azt a diákember?
Valami mindig van rováson, amiért ki lehetne kapni!
Mikor az ajtó megnyílt előtte, torkán akadt a szépen kieszelt köszönés és úgy bámult az ajtót nyitó jelenségre, mintha még soha se látott volna kisleányt.
Igaz, hogy ez az elbámészkodás Pista hercegnél felnőttebb emberrel is megesett, mikor először került szembe Galambos Klárikával.
Mert ilyen nagy kék szemet, göndören szőke hajat, mosolygó piros arcot csak meséskönyvekben szokott látni halandó ember fia.
Ott is csak a tündéreknél.
És csak azoknak lehet ilyen kedves, csengő hangjuk, amilyennel Klárika - családi nevén Katyó - beljebb hívta a sóbálvánnyá vált diákúrfit.
- Tessék, tessék, apuka mindjárt jön.
Hercegünk később hiába próbált visszaemlékezni arra, hogy mit mondott, mit kérdeztek tőle, hol ült, mit evett.
Csak valami tündéri kékségre emlékezett, ami beragyogta a szobát és Katyó hangját őrizte a füle.
Később bejött a tanár úr, bizonyosan most érkezett haza, mert kalapot tartott a kezében.
Ez a megszokott látvány, kicsit visszahozta a Herceget a földre.
A dolgozatokat átadta.
És menni készült.
Már az ajtónál állott, azt remélve, hogy most majd megfoghatja Klárika kis fehér kezét.
Titokban erősen odadörzsölte tenyerét a kabátjához, nehogy valami piszok érje a kisleányét.
De a tanár úr megint felébresztette álmodozásából.
Ez az ébredés minden álomnál szebbnek tünt a Herceg szemében:
- Te Tarján, ezentúl mindig te hozod haza a füzeteket!
- Istenem csak gyakrabban volna magyar dolgozat! - sóhajtotta Pista herceg a lépcsőn , minden diákgyerek őrző angyalának őszinte megdöbbenésére.
Még jobban megdöbbent Keszeg, akinek legújabb és ihletett írója szerint legszebb versét Tarján Pista, a legjobb barát azzal a fitymáló megjegyzéssel dobta vissza , hogy:
- Nem értelek, Keszeg fiam, hogy lehet szépnek látni egy kislányt, aki barna?
Ha már tündéri szépségről írsz, az csak szőke lehet, kékszemű és...
- Csuunya, csuunya, csuunya Herceg, - rikácsolt közbe szegény Marci madár, akit Pista lelkesedésében mértéken felült talált megszorongatni.
- Igazán nem tudom, hol találkozhattál te ilyen különös szépségű szőke tündérrel, - felelte Keszeg megsértve.
És összeszedve legújabb költeményeit, távozni készült.
Hercegünk elpirult.
Nem felelt.
Nincs az a kincse a világnak, amiért Klárika nevét pajtásai előtt kimondta volna.
Pedig beszéltek ők leányokról eleget, csaknem mindenkinek volt ideálja, pajtások hugai, néha csak egyszer látott ismerősök.
Némelyik pajtásnak látta az ideált, másik regényhősnőnek, kiki a maga egyénisége szerint.
Volt, aki egész történeteket talált ki, soha meg nem történteket, amikben ő maga volt a hős és lovag.
Mások éktelenül rossz versekbe öntötték rajongásukat.
Keszeg ötfelvonásos versesdrámába kezdett - és folytatta minden órán, tanulmányai rovására.
De szóban vagy írásban mindenki elmondta a maga érzéseit.
Hiszen jóformán azért éreztek, hogy elmondhassák!
Pista nem beszélt.
Ugyanaz a szemérem, amelyik édesanyjával szemben megbénította , tiltakozott az ellen is, hogy a kislányt pajtásai előtt említse.
Csak Bogárnak beszélt néha Klárikáról, igaz, nem mondta a nevét, de minden mesének, történetnek , amit a kislánynak elmondott, Klárika volt a hősnője.
- Pista herceg, te majdnem olyan szépen tudsz már mesélni, mint a Gabi! - dícsérte Bogár a bátyját.
Ez pedig igen veszedelmes kijelentés volt, aminek majdnem szegény csirkék adták meg az árát!
A csirkék!
Igaz, hiszen azokról elfeledtünk beszámolni, pedig az egész bonyodalomnak ők az elindítói.
A dolog úgy kezdődött, hogy Barics bácsi gyönyörű fajcsirkepárt - kakaskát, meg tyúkot - kapott valahonnét.
Mit kezdjen vele?
Nem sokat törte fejét, hanem foltozás fejében odaajándékozta Tarjánéknak.
A csirkék igen meg voltak elégedve a helyzettel, mert a kis földházban ott sétáltak , kapartak, gunnyasztottak, ahol nékik jól esett.
Bogár is örvendett, mert a csirkék a tenyeréből ettek.
Tarjánné már nem volt olyan zavartalanul boldog az új lakótársakkal, mert szobatiszta csirkét emberfia még nem látott.
Péter és Panni - így nevezték el a csirkepárt - mindenütt ott hagyták nyomaikat.
Így aztán Pista herceg elhatározta, hogy külön lakóházat emel a csibéknek, ahol védve is legyenek, de ne is zavarjanak senkit.
A csibeház terve volt az, amit Farkas tanár úr elkobozott.
A csibeház terve ütött szeget Galambos tanár úr fejében, annyira, hogy elindult keresni Tarjánékat és közelebbről megismerkedett Pistával; a csibeház és vele kapcsolatos remények fordították Tökmag érdeklődését a baromfitenyésztés felé, szekundákkal zavarva meg eddigi osztályzatai egyhangúságát.
Sok mindent írhatunk tehát a csirkék javára és rovására.
De mindenért megszenvedtek alaposan.
Ugyanis a csirkék etetése, gondozása, mióta az új csirkeól Mackó segítségével és Tökmag tudományosan megalapozott utasításai nyomán elkészült, Pista feladata volt .
Ragyogott is a kis fapalota, az ifjú pár vidáman éldegélt benne.
Pontosan kaptak enni-inni.
Mindaddig, amíg Bogár a fenti könnyelmű kijelentést nem tette.
Ettől kezdve ugyanis ifju hercegünk minden idejét, amit a házi dologtól, kenyérkereső munkától és tanulástól elrabolhatott, irodalmi működésnek szentelte.
Írt verset, mesét , párbeszédet, egyetlen műfajt sem vetett meg.
Hogy ki volt a történetek hősnője, azt talán felesleges külön megemlíteni!
A versek szaporodtak, a csirkék meg éheztek.
Pista megfeledkezett róluk.
Pedig szellemi termékeit, a sok teleírt papírlapot, hogy senki meg ne találja, a csirkeólba dugta el.
A szalma alá!
És így érte utól a végzet büntető keze!
Péter kakas, éhségében minden felkutatott , megtalálta a papirosokat, odahívta életepárját is és ketten szépen gyorsan megették a Herceg összes műveit.
Csak egy-két foszlányt hagytak meg belőle.
Amiből kis gazdájuk megtudhatta, hogyan méltányolják az irodalmi kísérleteket csirkééknél!
Pista kicsit búsult, kicsit dühöngött, de sok ideje nem maradt reá.
Ugyanis csirkééknek megártott az irodalmi élvezet.
Mindketten megbetegedtek tőle.
Szerencsére Mackó, a tapasztalt tenyésztő, tudta, mit kell ilyenkor etetni velük.
A dolog minden nagyobb baj nélkül ért véget.
És ezzel véget ért Hercegünk kirándulása is az irodalom mezejére.
Ha még a csirkék is megbetegszenek tőle!!
- Vajjon ki dughatta azt a sok papírt a csirkeólba? - töprengett Tarjánné.
- Hidd el Pistám, valami rossz kölyök lehetett, bizonyosan tanulás helyett jár ilyeneken az esze!
Pista nem felelt.
De mint mindig, most is igazat adott az ő anyujának.
Csirkééknek ezentúl nem lehetett panaszra okuk.
És Klárika sohasem tudta meg, milyen közel járt ahhoz, hogy muzsaként bejusson az irodalomba.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE