Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Forró Pál
Fogat fogért
Keletkezés ideje
1935
Fejezet
7
Bekezdés
514
Mondat
1269
Szó
10295
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
III.
Tar Guidó már negyednapja járja cél- és értelem nélkül a pesti utcákat.
Fáradt volt és éhes.
A Belvárosban csodálkozó, megrőkönyödött arcok fordultak utána, néhány szép , illatos asszony valósággal meghökkent, mikor meglátta a Vörösmarty-téren.
Egy kissé gyanús volt a báró szemmellátható letörtsége, kimerültsége, rossz kedve.
És azt sem tudták megérteni, hogy Pesten van még, holott a lapok is megírták, hogy nászútra indult ifjú nejével.
Tar mindebből nem sokat vett észre.
Teljesen magába omlott, az agya tompán zúgott , sejtelme sem volt, hogy hol fog ez a gyötrelmes vándorlás végződni?
Nevek tolakodtak fel emlékében, férfi és női nevek, akikhez beállíthatna és megpihenhetne.
Talán néhány pengőt is lehetne még szerezni.
A botrány még nem pattant ki, a dúsgazdag Gáts vejének hiteleznének ékszert, sőt készpénzt is...
Ez azonban nyilvánvalóan csalás lenne.
Ha elindul ezen az úton, úgy ez csak a börtönben végződhet...
Csúszik, menthetetlenül zuhan lefelé.
A züllés útja igen gyors.
Akinek nincsen pénze , hamarosan eladja megmaradt néhány ruháját, lerongyolódik és az éhség lerí az arcáról...
Tar Guidó már napok óta megállapította magáról, hogy menthetetlen.
Az apró kölcsönök és a szélhámoskodás csak rövid ideig tarthatják még felszínen.
Komolyabb elhelyezkedést kellene keresni.
De mi legyen az?
Tulajdonképpen semmihez sem értett.
Úr volt, pénze volt, aki eddig nem ismerte a gondokat.
Kábultan ment végig a Károly-körúton, befordult a Rákóczi-útra.
A lába égett, a térdei remegtek, szívgyengeség fogta el a fáradtságtól.
- Parancsol, nagyságos uram?
Egy takszisoffőr hajlongott előtte és már nyitotta is udvariasan a kocsi ajtaját .
Gyakorlott szeme észrevette, hogy az elegáns úr alig áll már a lábán és bizonyosra vette, hogy takszit keres.
- Guszti!
A báró meglepetten kiáltott fel.
Hiszen ez Vértes Guszti, tíz évvel idősebb barátja , aki gyakran járt hozzájuk, mikor még szüleik birtokos szomszédok voltak.
- Guidó!
A két barát szivélyesen kezet szorított.
De Vértes nyomban vissza is vonta a kezét.
- Bocsáss meg - mondotta - talán nem is illett volna kezet nyujtanom neked ilyen soffőrdreszben...
- Te... te soffőr lettél? - hüledezett Tar.
- Igen, már két éve.
Valamiből csak meg kell élni.
Nem is sejted, hogy hány volt katonatiszt bajtársammal vagyunk ezen a pályán.
Neked persze jól megy a sorod .
Olvastam, milyen fényesen nősültél.
Gratulálok...
Tar valami egészen különös, keserü fintort vágott és valósággal beszédült a kocsiba.
- Hová parancsolod, hogy elvigyelek? - kérdezte Vértes.
Tar lélekzet után kapkodott.
A kimerültségtől rosszúl volt.
- Sehová.
Adj egy darab kenyeret!
- Tessék?
Vértes a kocsiba kapaszkodott, hogy hanyatt ne vágódjon a meglepetéstől.
- Éhes vagyok.
Tegnap óta nem ettem.
Nincs egy vasam sem.
- Szent Isten! - hördült fel Vértes - Mi történt?
Hogyan lehetséges ez?
- Erről ne beszéljünk.
Sohasem szabad ezt többé megkérdezned.
Olyan mindennapi dolog , Nagyhercegekkel is megesik ma, hogy nincsen betevő falatjuk.
Én is közétek tartozom a mai naptól fogva.
Azt mondják, hogy a lecsúszott arisztokratákat főleg tányérmosásra alkalmazzák.
Nincsen egy ismerős vendéglősöd, aki alkalmazni óhajtana engem?
Minden munkát vállalok, megbízható, szolid edényőr leszek...
- Guidó, szavadra mondod, hogy nem ugratsz?
- Becsületszavamra, ez a színtiszta igazság!
- Rettenetes!
- Egy cseppet sem nagyobb tragédia, mint a tiéd!
- Ha valóban így áll a dolog, lenne egy ötletem...
- Előbb adj valamit enni.
Erre sürgősebben szükségem van, mint az ötletekre.
Zúg a fejem, nem tudok figyelni!
Vértes kenyeret és kolbászt halászott elő a szerszámládából.
Tar mohón kapott utána.
- Kitűnő soffőrszokás, hogy van mindig harapnivalótok...
- Ha jól tudom - mondotta Vértes - pompás úrvezető voltál, van hajtási engedélyed.
- Természetesen!
- Mit szólnál ahhoz, ha beajánlanálak a vállalatnál?
A főnök bukik az intelligens, jó társaságbeli soffőrökre.
- Remek.
Álmomban sem kívántam ennél jobb elhelyezkedést!
Vértes meghatottan simogatta meg barátja fejét.
- Ne légy ennyire elkeseredett.
Ez a cinizmus, a tettetett jókedved nem téveszt meg .
Ha én most átadnám neked a kormány mellett a helyemet, száz kilométeres sebességgel rohannál neki az első lámpaoszlopnak, vagy egy villamos kocsinak.
Én is így voltam az első napokban.
De hidd el, mindent megszokik az ember.
És eljön az a nap is, amikor boldog leszel.
Amikor átértékeled az egész életet és élvezni fogod azt a szinte apostoli egyszerűséget, amelyben mi, standon álló szegény emberek élünk.
Ezt most hiába magyaráznám, még nem érted.
De rá fogsz eszmélni, egészen bizonyosan.
Csak bátorság Guidó, fel a fejjel...
No, mi az, nem szabad... ne sírj!
De már ezt hiába mondta.
Tarból kitört a visszafojtott kétségbeesés és keservesen zokogott.
Csak úgy rázkódott bele.
Vértes hagyta, hadd viharozzon el a nagy roham .
Jobb így, a könnyektől megkönnyebbül a lélek.
Két órával később Tar Guidó báró szerződtetett soffőrje volt az autótaxi vállalatnak.
Tar Guidó úgy érezte, hogy kilépett a törtető, uccákon, hotelekben, irodákban , boltokban és mulatókban kavargó embertömegből és beállt nézőnek.
Csak állt hosszú órák hosszat a standon és nézte a város ezernyi figurából összerakott áradatát , munkásokat, doktor urakat, a kopott és káprázatos elegánciájú nőket, gazdagokat és szegényeket, felnőtteket és gyermekeket, akik végnélküli sorokban hömpölyögtek mellette.
Az első napok szemérmes izgalma és lámpaláza már régen elmúlt, valami halk , bölcs nyugalom költözött belé.
Úgy érezte, hogy neki már semmi köze nincsen ehhez a verejtékező, cselszövő és szerelmeskedő, gyilkos kenyérharcban őrlődő tömeghez.
Egy kicsit meghalt, senkihez sem tartozott.
Olyan valószínűtlen volt, hogy hajnalban szegényszagú hónapos szobában ébredt, hogy órákig állt éjszakánkba kivilágított mulatók előtt és csak ücsörgött, felbámult a szikrázó transzparensekre és szalonnát evett.
Nem ment a bolt.
Kevesen ültek a kocsijába és a tíz meg húsz filléres borravalókból alig gyűlt össze naponta egy-két pengő.
Még ezzel sem törődött.
Megtanúlt álmodozni .
Egyre kevesebb ember ért ehhez.
Csak keleten találni még boldog bölcseket, akik egész nap mozdulatlanúl ülnek, a levegőbe csodálkoznak és nyitott szemmel álmodoznak.
Igy ült a volán mellett Tar Guidó is és álmodozott.
Órák múltak anélkül, hogy valaki is megszólította volna.
Szép őszi napok jártak, a napsugár valósággal zuhant a kocsira és ebben a nagy fényességben elnyújtózott és mozdulatlan érzéketlenségben ült, mint egy hindu bölcs.
Riadtan és bosszúsan rezzent fel, ha valaki megszólította.
Néha, mikor valamelyik szinház előtt tartott éppen inspekciót, drága bundákba öltözött, finom parfőmöt árasztó szép asszonyok surrantak kocsijába, akiket elegáns urak követtek, miközben egy házszámot mormogtak Tar felé.
Ilyenkor kissé megzavarodott, egyre érthetetlenebb és kúszáltabb képek rajzottak fel benne egy fiatal asszonyról, aki ezerszerte szebb, gazdagabb, előkelőbb, mint ezek a dámák és aki az ő felesége!
A felesége!
Minden érthetetlen dolog közül, ami vele történt, ez volt a legbizarrabb és legkülönösebb.
Ha erre gondolt, egyszerre megszünt tetszhalott lenni, megint élt, a szíve vadul dobogott.
Mit csinálhat a nő, aki az ő nevét viseli?
Tar alig tudta fékezni magát, hogy fel ne ordítson fájdalmában.
Borzalmas látomások gyötörték.
Most ott járhat fiatalságának minden káprázatában valamelyik világváros boulevardján , oldala mellett egy angol, francia vagy német gavallér és megértő, csiklandós nevetéssel bújnak össze!
Mulatókba jár esténként, ötórai teákon flörtöl, szeretői vannak!
Igy áll bosszút a titokért, amelyet megtudott!
Csak azért lett a felesége, hogy meggyalázhassa, megcsalhassa!
A taxiban ülők nem tudták, hogy mért rohan olyan veszettül a kocsi és ijedten kopogtak az ablakon:
- Megőrült, soffőr?
Mért hajt ilyen gyorsan?
Ilyenkor magához tért, kissé kijózanodott és zavartan hebegte:
- Bocsánat... előzni akartam!
Holott tudat alatt a halált kereste, ki akart rohanni az életből.
És akkor egy napon szörnyű dolog történt.
Szokása szerint érzéketlenül a levegőbe bámult, amikor egy női hang hirtelen rászólt:
- A Gerbeaudhoz!
És már be is ült a kocsiba.
Tar felrezzent, gépies mozdulattal a volánhoz nyúlt, miközben egy pillantást vetett vendégére.
Azt hitte, elájul.
Még jó, hogy nem indította el a kocsit.
Okvetlenül szerencsétlenség történt volna.
- Mit bámul?
Mért nem indúl? - kérdezte jegesen a nő.
- Mici! - tántorodott vissza Tar.
Az érzések úgy megrohanták, hogy elfulladt a lélekzete, zavaros képpé futott össze előtte az egész világ.
A nő arcán egyetlen izom sem rándult.
Szép volt és kegyetlen.
Mintha esztendőket élt volna keresztül ama végzetes éjszaka óta.
Nyoma sem volt az egykori gyerekes, naív bájnak.
Érett és gőgös nő volt.
- Nem hallotta?
Azt mondtam, hogy vigyen a Gerbeaudhoz!
Tar Guidó nem hitte, hogy az életben még érheti az eddiginél is kínosabb meglepetés .
Most borzadva eszmélt arra, hogy tévedett.
- Kérem, szálljon ki!
Mért aláz meg?
Mért akar kínozni? - hebegte és csodálkozott , hogy ilyen gyáván motyog, holott ordítani, tépni, gyilkolni szeretett volna.
Csak most látta, hogy milyen mélyre süllyedt.
- Azonnal indúljon!
Ha megtagadja az engedelmességet, szólok a rendőrnek!
Mintha korbáccsal vágtak volna végig rajta.
Megrendülése gyűlöletté torzult.
Ilyen komisz, kíméletlen csak nő tud lenni! - gondolta magában.
Az agya villámgyorsan dolgozott.
Egy pillanatig arra gondolt, hogy megveri.
Nyílt uccán kegyetlenül az arcába vág.
De tudta, hogy akkor mindennek vége.
Elveszti állását.
Az ujságok felháborodva fognak írni az elzüllött mágnásról, erkölcsileg kivégzik.
Átkozott nő !
Tudta, hogy minden kockázat nélkül ugrathatja.
Fogcsikorgatva kapcsolt és elindította az autót.
- Most neki kellene szalasztanom a kocsit egy villamosnak! gondolta magában - és mindennek vége lenne!
És már ijedten csengetett rá egy villamos a Nagymező ucca kereszteződésénél.
A vezető káromkodott.
Egy rendőr melléjük ugrott és előhúzta a noteszét.
- Nem látja, hogy tilosra van állítva a jelzőlámpa? - mordult Tarra.
- No ez majd sok pénzébe fog kerülni.
Beírta Tar személyi adatait, elvette a «cédulát», amelyet minden soffőr magánál hordoz, mint egy örökös figyelmeztetőt az ilyen rendőri kalamitások esetére.
Mici az egész idő alatt merev, közömbös arccal ült a kocsiban, mint akit egyáltalában semmisem érdekel az egészből.
Tovább mentek.
Tar homlokáról izzadság-cseppek gyöngyöztek.
Végre ott álltak a Gerbeaud cukrászda előtt.
Mici elegáns mozdulattal kiugrott és csak úgy félvállról szólt vissza:
- Várjon!
És már el is tünt a cukrászda ajtajában.
Nem lehetett kétséges.
Szándékosan kínozza, válogatott trükkökkel gyötri.
Fizet.
Tar le volt sújtva.
Igaz, súlyosan vétkezett Mici ellen, de ha meggondolja, még sincsen igaza az asszonynak, mert...
Ennél a «mert» szócskánál nagyon megfájdult Tar Guidó szíve.
Ha feltárhatta volna érzéseit és meggyőzhette volna Micit arról, hogy... szereti!
Igen, ez a valóság .
Szerelmes volt a feleségébe.
Kétségbeesetten és reménytelenül imádta.
Már akkor szerette, mikor megkérte a kezét.
Nem igaz, hogy csak Lontai parancsára vette el .
Igaz, hogy azelőtt nem foglalkozott vele komolyan.
De hiszen más lánynak sem udvarolt.
Nem Mici ellen volt kifogása, hanem általában a házasság ellen.
De amikor már benne volt, amikor megtörtént az eljegyzés, akkor már komolyan szerette jövendőbeli kis feleségét.
Milyen szép, milyen ragyogó jelenség!
Még a nők is utánafordulnak, ami nagyobb siker , mintha csak a férfiak nézegetnének utána, mert asszonynak csak asszonytársnője az igazi szakértő bírálója.
És elvesztette.
Örökre és visszavonhatatlanúl éppen akkor, amikor a törvény és egyház hozzá kapcsolta.
Vajjon micsoda meglepetéseket tartogat még számára Mici?
Elgondolkozva kábultan ült a helyén és homályos tervek kergetőztek benne.
Beszélni fog vele.
Kényszeríteni fogja, hogy hallgassa meg.
Tisztázni fogják a helyzetüket , mert ez így nem mehet tovább.
Csak jönne már!
Barátnőivel fecseg, pletykákat mondanak, talán bridzselnek, mialatt ő, a férj kint várakozik a takszin.
Lehet, hogy szándékosan húzza az időt, titokban élvezi: mennyire dühönghet most Guidó.
Meg kellene szökni!
De a takszamérő már hat pengőt mutatott és ha elmegy, akkor este nem tud elszámolni a pénzzel.
Várnia kell.
Egyszerre megjelent az asszony.
Nem egyedül jött.
Egy élénk, kissé gömbölyű, nagyon elegáns, németül beszélő úr forgolódott mellette.
Az úr sugárzott a szerelemtől és az elragadtatástól.
A két keze tele volt csomagokkal.
Mici körülnézett és rámutatott Guidóra:
- Az ott a kocsim!
A német úr intett: Halló, soffőr!
Guidó halálsápadt volt.
Reszketett a dühtől és méltatlankodástól.
Ez a szemtelenség teteje! - gondolta magában.
- A gavallérjával száll a férj kocsijába!
Ennyire megvet , nem fél tőlem, hogy torkon ragadom, megfojtom!
De tudta, hogy ezek csak szavak, hogy semmitsem tehet.
Az egyetlen helyes, amit tehet, ha ő is hidegen, fölényesen viselkedik.
Nem szabad elárulnia indulatait, hogy azok még jobban mulassanak.
Megvető közöny.
Ez talán dühíteni fogja az asszonyt.
- Stefánia út 112.
A villájuk címét mondta be.
Tar olyan arccal kapcsolt, mint amilyennel a betört orrú bokszbajnok veti magát az utolsó menetben ellenfelére.
Ahogyan mentek, Tar jól látta az előtte lógó kis tükörben, hogy mi történik a háta mögött.
Hogyan nevetgélnek, a német milyen szemtelenül simúlt Micihez, megfogta a kezét, szorongatta, szerelmes szavakat suttogott neki.
Ezt nem lehet tűrni!
Hiszen ez a nő mégis csak a felesége, a nevét viseli.
Vérhullám öntötte el agyát.
Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne állítsa le a kocsit és ne vágjon az elégedetten mosolygó férfi arcába.
Halálos undor és elkeseredés fojtogatta.
Milyen mélyre süllyedhetett, ha még mindig van ereje tovább vezetni a kocsit.
Már a liget táján robogtak, a tájék meglehetősen néptelen és csendes volt.
Tar hallotta, hogy azok odabent miket beszéltek.
- Szeretném - mondotta a férfi - ha minél előbb rendbe jönnének a dolgaink és már vihetnélek magammal Bécsbe.
A Ringen vettem egy házat.
Annak az egész első emeletét ketten fogjuk lakni.
Hála Istennek, nagyszerűen megy az üzem.
Egyre-másra nyitjuk a fiókokat.
Guidó szive hevesen dobbant.
Ez hát Müller, a sütőkirály fia.
Aki már előtte is szerelmével üldözte Micit.
És most a füle hallatára ostromolja az asszonyt.
A tükörben jól látszott, hogy Mici mézédesen, biztatóan mosolyog.
- Egy kis türelem Hans.
Tudod, hogy előbb rendbe kell hoznom bizonyos dolgokat ...
Apró formaságok, simán fog menni...
- Drága! - mondta szerelmesen a férfi.
És nyaka felé hajolt, hogy megcsókolja.
De ez már több volt, mint a mennyit Guidó elviselhetett.
Egyetlen vad mozdulattal lefékezett.
Olyan hirtelenül állt meg a kocsi, hogy a bentülők majdnem kiröpültek és nagyot nyekkentek, ahogyan egyensúlyukat veszítve, a fejük majdnem a gyomrukba ütődött.
Ugyanakkor Tar leugrott a volán mellől, felrántotta az autó ajtaját és ráordított a megrémült párra:
- Ki innen!
Takarodjanak!
A szeme villámlott, remegett a felindulástól.
Müller felordított rémületében, azt hitte a soffőr megőrült, vagy ki akarja rabolni őket.
Mici elé ugrott, mintha testével akarná megvédeni.
Csak Mici nem vesztette el hidegvérét.
- Micsoda szemtelenség ez?
Talán részeg? - kiáltotta Guidóra.
De Guidó teljesen megvadult.
- Nem hallotta? - ordított németül Müllerre.
- Azt mondtam, hogy takarodjon!
A német valamit hebegett, de már nem volt ideje védekezni.
Tar megragadta gallérjánál fogva és kilódította a kocsiból.
Akkorát rúgott a szerencsétlenen, hogy az egész hosszában végigvágódott a kövön és az orrán elindult a vér.
Mici ugyanakkor ijedten ugrott ki a kocsi másik ajtaján.
- Rendőr!
Rendőr! - kiáltotta Müller.
Tar nem törődött velük.
Visszaugrott a kormány mellé és teljes sebességgel kapcsolt .
Rohant egyenesen a garázsba leszerelni.
Tudta, hogy egy percig sem maradhat állásában.
A főnöknek azt mondta, hogy az utas, akit szállított, megszökött és nem fizetett.
Kérte, hogy a takszaméter által mutatott összeget vonják le a fizetéséből , a maradékot adják ki és bocsássák el.
Egy óra múlva már lakásán volt, a nyomorult kis hónaposszobában.
Kimerülten , felzaklatva dőlt végig a rozoga vaságyon.
De legalább gondolkozhatott.
Végig gondolhatta a hátborzongató történetet, amelynek szenvedő hőse volt.
Úgy érezte , hogy ma mindenért megfizetett.
Megvezeklett a múltért...
De mi lesz most?
Állása nincsen, a magára erőszakolt nyugalomnak vége.
Rettegve gondolt arra, hogy újabb, talán még az eddigieknél is keservesebb megpróbáltatások előtt áll.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE