Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Árvalányok
Keletkezés ideje
1918
Fejezet
12
Bekezdés
1105
Mondat
1980
Szó
21242
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
4
Este sokáig ültek a tornácon.
Az asszony egyáltalán nem beszélt.
Hanyatt dőlt a gyékényszékben, és a csillagokat nézte.
A forróság egy kicsit enyhült, s néha kellemes szellő csapott be a verandára.
A pap ott ült mellette, nagyon, nagyon igyekezett tetszeni a feleségének, és az Anna sűrű kérdezősködéseire részletesen beszámolt a Bertalan-vizsgálat minden pontjáról.
A kisasszony a tornác sarkában ült, s félkönyökkel az üres ablakpárkányra támaszkodott.
Hallgatta a beszédet, de a pap egyhangúan dallamos beszédje alatt el-elfeledkezett az egész társaságról, s a csillagokban keresett.
A gyerekek már aludtak.
- Nemcsak a lopást és a rablást tiltja meg Isten a nyolcadik parancsolatban, nemcsak azt, amit a polgári hatóság büntet, de lopásnak nevezi s megbünteti mindazon gonosz cselekedetet és tervet is, melyek által felebarátunk tulajdonát akár erőszakkal, akár az igazság látszata által magunkhoz ragadni szándékozunk...
Éppúgy minthogy a hetedik parancsolat nemcsak a házasságtörést és más efféle rút dolgot tiltja meg , hanem azt mondja ki, hogy testünk és lelkünk egyaránt a szentlélek temploma, ez okból mind a kettőt tisztán és szentül megőrizzük.
Megtilt tehát minden gonosz cselekedetet, minden tisztátalanságot, szemérmetlenséget, szavakat, gondolatokat és gonosz kívánságot s mindazt, ami az embert arra ingerelhetné.
Csak úgy, ábrándozásképpen mondta ezeket a pap, minden belső szükség nélkül, abból a rendes papstílusból kifolyóan, mely mint valami bő és kényelmes köpenyeg veszi körül a papi emberek beszédét, s amelynek leple alatt ugyanakkor egészen más és közönséges emberi gondolatokat tudnak forgatni.
A pap is, míg ezeket a szókat elmondotta, s míg magát is abba a kellemes testi elbágyadásba ringatta a hangja, amely a templomban fogja el a híveket, mihelyt megindul a szószékből a bölcsesség szelíd áramlata : azalatt egyszerűen arra gondolt, vajon mi baja a feleségének, s vajon hogy fogja kibékíteni!
Kellemetlen, hogy egy asszonnyal soha sincs tisztában az ember.
- Irma, jöjjön csak, drágám, járkáljunk egy kicsit - szólt a papné, s felállott.
A kisasszony összerezzent, és szintén felállott.
- Én is elkísérlek... - szólt bizonytalanul a férj.
- Lemegyünk a kertbe egy kicsit...
A pap maradt, és tovább beszélt Annának, aki rendkívüli türelemmel, sőt élvezettel hallgatta az efféle papi zengéseket.
A két nő kiment a kis kertbe.
Az asszony sietve haladt előre a kert fái felé, mintha valami belső indulat fojtogatná s kergetné.
A kertkapuban megállott, s nagyot nyújtózott.
A komondor utánuk loholt, s a szoknyájához dörzsölődött.
Az asszony kinyújtotta a jobb karját, s a tenyerét a lány vállára tette.
Az ujjai játszva kissé megmarkolták, kissé megsimították a lány gyenge húsát.
- Na, menjünk odább, drágám - mondta, s leeresztette a karját a lány derekára.
Lassú, ütemes léptekkel előrementek, le a Túr-partra.
A diófák levele erős, keserű illatot árasztott.
A kert derekán, ahol a folyó felől a lejtő kezdődik, leültek a kis kerti padra.
A mély öblű, vaslábú lócába jól bele lehetett ülni.
Az asszony fázósan húzódott közelebb a lányhoz, aki önkéntelenül távolodni akart.
De az nevetve magához ölelte.
- A nagytiszteletű asszony olyan erős, mint egy férfi - szólt egyszerűen a lány.
- Tegeződjünk meg fiacskám, olyan utálatos ez a nagy tisztelet.
Elhallgattak.
A lány ettől a váratlan s hihetetlenül megtisztelő felszólítástól meg volt döbbenve, s nem tudott mit szólani.
Szerette volna azt mondani, hogy végtelen boldog és hálás.
De nem bírt hangot adni, hanem túlfeszített érzékeny hangulata kitört, s egy kis vártatás után odaborult az asszony mellére, és sírva fakadt.
- Nono, gyermek - mondta az asszony, s két erős karjával odaölelte magához a lányt.
Hallgattak kis ideig, mindkettőjüknek a szívére ment az érzékenység.
- Szeretem ezt a kéket rajtad - mondta aztán az asszony.
- Mindig szerettem volna kékben járni, de nagyon feketített.
A szótól megkönnyebbült a helyzet, és az asszony újra ölelte a lányt, ő maga lejjebb ereszkedett kissé, azt pedig feljebb emelte, így kényelmesebben feküdt a lány a mellén.
Már szinte megérezték, hogy tovább maradtak ebben a furcsa és szokatlan helyzetben egy kis árnyalattal, mint lehetett volna, erre az asszony meghatott hangon szólt:
- Fiacskám, sokat kell szenvednünk a férfiak otrombasága miatt.
A lány megzavarodott.
Az asszony ezt megérezte, s álnokul tette hozzá:
- Azért mégis ők az életünk.
Erre a lány összerázkódott.
Az asszony megérezte vékony ruháján át ezt a gyönge remegést, és különös , érthetetlen, kéjes izgalom futott végig tőle a testén.
Végigfutotta óvatos gyöngédséggel az ujjaival a lány puha hátát, le a derekáig, aztán belopta az ujja hegyét a test túlsó oldalán a keble alá, ahol erős gyűrődéssel feküdt rá az ujjára az emlő.
- Csak asszonyok tudják egymást igazán és önzetlenül szeretni - mondta meggyőződéssel.
- A férfi szerelme mindig puszta érzékiesség.
Mikor azt esküszi, hogy örökre és kimondhatatlanul szeret, akkor is hazudik.
A szerelem neki csupán az érzéki kielégítésig tart.
Mikor lehűtötte a szenvedélyét, akkor vége...
Arra képesek, hogy hét esztendeig elvárjanak az első, igazi... csókig...
De aztán hét esztendőt is el tudnak tölteni a feleségük oldalán, anélkül, hogy egyszer is megcsókolnák igazán...
A tüdeje remegni kezdett, egészen úgy érezte magát, mintha most férfi volna, aki szerelmet vall a leánynak.
- A mi szeretetünk, nőké, egymás közt egészen más természetű.
Mi csak szívvel szeretjük egymást, és ez az igazi.
Ezzel tenyerét a lány szívére tette, s érezte, hogy ver az.
Az ujja hegye most belenyomult idegesen a bordákon túl a puha húsába.
A lány gyönge, de ijedt ellenkező mozdulatot tett.
Az asszony megfeszítette a karjait, s ellenállott minden moccanásnak.
Az agya égett, az arca majd kicsattant a tűztől, s nem értette, mi van vele.
Jólesett neki, hogy öleli ezt a gyermeket, s nem akarta elengedni!
Mintha a saját boldogtalanságának eshetősége ellen akarta volna ezzel az öleléssel megvédelmezni.
S most megérezte, micsoda külön lelki gyönyör lehet egy férfiúnak , hogy védője és oltalmazója lehet a hölgyének.
Valami rendkívüli felmagasztosultságot érzett, valami olyan erőnek a kibuzgását, amely asszonyt nem szokott elönteni.
Amint így keblén tartotta a lányt, mintha az egész világ ellen meg tudta volna védeni.
S ezért a nagy adományért nem kívánt semmit, csak azt a kellemes érzést, amit a testüknek összesimulása okozott.
A lány azonban kétségbeesett.
Hőség verte ki a homlokát, s azt hitte, mindjárt megfúl.
Az asszony kebléből erős szag áradt fel, az a rettenetes szag, amit ha megérzett magán, beteg lett tőle, az asszonyszag.
Hirtelen nekivetette a két könyökét az asszony testének, és teljes erővel kifeszítette magát.
Amint az asszony megérezte ezt a kemény és morális ellenszegülést, ijedten eresztette el a karját, s ő maga érzett valami súlyos és kínos erkölcsi kiábrándulást.
A lány kissé odább húzódott, de amint szabadságát visszakapta, nem merte tovább mutatni, micsoda irtózásféle fogta el.
S remegve egész testében, ottmaradt az asszony mellett.
Ez hasonlóan jeges zuhanyokat érzett a vérében, s hideg lett a verejték a homlokán.
Sokáig hallgattak.
A Túr csobogása szokatlanul erősen hallatszott fel hozzájuk.
- De milyen hűvös szél van! - mondta az asszony, mert forróra izzadt teste hűsnek érezte a szelet.
A lány hallgatott.
Aztán felállott, s a kötényével legyezte magát.
- Igen - mondta később.
- Menjünk le a vízpartra - szólt az asszony.
A lány megindult.
Amint lementek, az asszony egy fának dűlt, egy görbe fűzfának.
Felnyújtotta a karját , elfogott egy ágat, s lefosztotta róla a leveleket, és tele marokkal szórta a vízbe.
Távolról asszonyhangot hallott.
Megismerte, a parasztasszony lármázott egy távoli kertben, aki ma a fiaival veszekedett.
Erről tisztán eszébe jutott a délutáni jelenet.
- Borzasztó ez a falu - mondta -, borzasztó, hogy tönkreteszik itt azokat az ártatlan gyerekeket.
A lány távolabb leült a fűbe.
Le kellett kuporodnia, mert nem bírt tovább állani.
Ki volt merülve, elszédült.
A szomszédban tehenek bőgtek, és a hang fájdalmasan vonult el a fülükben, mint az ökörnyál az őszi levegőben.
- Ah, istenem - szólt csendesen az asszony -, milyen szomorú sors asszonynak születni!
Le vagyunk kötve, gyerekkel kell kínlódni, házba bezárva.
Öltözni , főzni!...
Mit tett valaha asszony?
A lány hanyatt akart dőlni a kövér, porszagú fűben, de nem tette, meggondolta mozdulat közben.
Ellenszenvesen hatott most rá ez az asszony, mintha mágnes áradt volna ki belőle, valami eltaszító erő.
Szinte repült a meleg szellővel, a vízszagú sötétségben; s maga sem tudta, mért, hova.
- Úgy utálom magamat! - mondta az asszony összeszorított ajakkal, lihegő indulattal .
- Ha én férfi volnék, megtanítanám a világot!...
Hátratett kezeivel belemarkolt a fa törzsébe, s a körme mind tele lett a háncs mohával.
Úgy állott nekiszegülve a csillagos éjszakának, hatalmasan és megfeszült mellekkel.
S tehetetlenül emésztette a benne levő hatalmas nőstényerő, amely most úgy tetszett, csakugyan szinte a férfiúság határán volt.
- Ágnes! - kiáltotta az ura fentről.
Az asszony összereszketett.
- Ágnes! - kiáltotta újra a férfi, s hangja mélyen és gyönyörűen zengett.
Az asszony teste újra meg újra végigremegett, de keményre duzzasztotta a karjait, s azt akarta elhitetni magával, hogy semmit sem törődik a hanggal, a férfiúval, a hímmel!
A lány felállott, s maga sem tudta, miért; félt attól, hogy bűnpalástolónak látszik , s félhangosan kiáltotta:
- Itt vagyunk, nagytiszteletű úr!
- Na, hála istennek - mondta a távolban Anna -, már azt hittem, belefúltak a Túrba.
Az asszony kimeredt szemmel nézett bele a homályba zuborogva folyó vízbe, s kedvet , szédülést érzett, hogy tompán belezuhanjon.
Nemsokára odaértek.
Ahogy az ura közeledett hozzá, egyre jobban remegett a teste, s amikor a férje megérintette, bőszen ragadta ki magát.
- Hagyjon békén - mondta durván, s ellépett előle.
Anna belekarolt a lányba, aki őszintén és természetesen fogadta, mint az orvosságot , az egyszerű vénkisasszonyi érintést, s attól egyszerre visszanyerte öntudatát és elevenségét.
A két lány gyorsan, szinte szeleskedve ment vissza fel a házba.
Az asszony ittmaradt.
- Gyertek már fel, Ágnes - szólt vissza Anna -, késő van, és odalent sok a szúnyog.
Az asszony egész csomó égető szúnyogcsípést érzett meg ebben a percben, amit eddig vagy nem érzett, vagy öntudatlan vakarta el.
Mély csöndben maradtak egymáshoz közel a férj és a feleség.
Halkan, de türelmetlen idegességgel zúgott az éjszaka.
- Kedves angyalom - szólalt meg végre a férj -, nagyon meglep ez a te mai sajátságos magaviseleted...
Az asszony összeszorította a fogát.
- Eh.
- Hallgass meg...
- Eh.
- Édes angyalom...
- Ehh...
- Lásd, olyan vad és szilajnak talállak, s éppen ma gondoltam el, mikor láttam, hogy Bertalanék milyen dühösen és vadul viselték egymással szemben magukat...
Mindenik a másikat vádolta, és rákent a másikra mindent, és olyan nyíltan és szemérmetlenül , hogy nekem ki kellett menni a házból...
És mikor később benyitok rájuk, hát a férfi a szemem láttára ott van az asszonyon, és csókolja és harapja, csakhogy éppen nem...
És akkor gondoltam el, hogy mégis milyen más ez a mi viszonyunk, a tied meg az enyém ...
A mi szerelmünk az nem érzéki, az szellemi házasság!
Mert ezt nem értik az emberek , hogy nem elég csókolni és szorongatni az asszonyt, hanem ki kell elégíteni a lelkét !
Szeretni kell, imádni, beleolvadni egymás lelkébe, és nem tudni erről a rongy testről, amely tele van gyarlandóságokkal és vétekkel...
Ez igen, ez magasztos viszony!
Az asszonyt mintha gőz feszítette volna, amely egyszer kidurrantja az elhatározást .
Hirtelen megindult egy szó nélkül, és rohanva sietett fel a meredek kerten.
A házajtóban érte utol a lányokat.
Meg is előzte őket.
Bement a gyerekszobába, ahol a három fiú aludt már.
Rávetette magát a legnagyobb fiára, s kitakarta a testét.
Az asztal fölött lógó kis petróleumlámpa égett, amely megmutatta a gyerek sebeit .
Reszkető gyöngédséggel érintette meg az ajkával.
A fiú megremegett.
És ő sorra csókolta a megvert, szegény testét.
Tetőtől talpig.
Aztán hamar a másik gyereket, míg be nem jön valaki.
Érezte, hogy belépett az ura.
Felállott s kiegyenesedett.
Egy percig mintha vértódulás vadította volna el az egész agyát; megvárta, míg a vér leszállott a gerincén végig le.
Az arca el volt meredve, bágyadt volt és merevedett.
- Anna, vidd át a kicsit az én ágyamba.
Ma én fogok itt aludni...
S rá sem nézett a legkisebbjére.
Sem az urára.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE