Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
Etel király kincse
Keletkezés ideje
1981
Fejezet
4
Bekezdés
3372
Mondat
7790
Szó
144164
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Valakit elvisz az ördög
1
Ne mondjátok, hogy nem igaz: tanúk vannak rá, szavahihető , nadrágszíjas, tekintélyes, csacsihasú tanúságok - igaz, hogy nagyrészt már a Morgó-temetőben (de oly igazat mondanak, mint akár a vadgalambok, amelyek nagyon szeretik ezt az elhagyott temetőt ), másrészt még bizonyosan ott ül szokott sarokasztalánál Dillenberger, az órás - az órásoknak valaha mind németesen hangzó nevük volt Magyarországon -, aki Komárom védelmében egy puskaporos hordón pipázott, a hordó Dillenbergerrel a levegőbe röpült, de Dillenbergerrel egyéb baj nem történt, mint az, hogy csaknem elveszítette a szeme világát, mert nyitva tartotta azt, hogy meglássa az ostromló ellenség hadállásait...
Mégis, a rossz szemével is órásmesterséget űzött nyolcvanesztendős koráig, és honvédsapkát hordott .
Hol ült Dillenberger ?
A "Rigó " kocsmában, amely éppen azon a helyen állott, ahová holdvilágos éjszakákon, éjfélkor, a kálvinista torony kakasának az árnyéka esett .
Itt kereste szüntelenül reszkető kezével a borospoharat, de a száját világtalanul sem tévesztette el.
A poharak első tucatjánál olyan szomorú volt, mint ez öregemberhez illik.
Mint az ecetfa, mint a vén szomorúfűzfa, mint a kőrisfa.
( Pedig a fejfáját majd egyszer mégiscsak az egykedvű akácból faragják.)
Csak akkor kezdett beleelegyedni a "Rigó " -beli örökös beszélgetésbe , amikor már semmiféle beszédet nem tartott haszontalanságnak - a poharak második fél tucatjánál .
A "Rigó " -ban is annyi csacskaságot mondogattak a borosasztalnál , mint mindenütt az egész világon, amerre az út a kocsma felé visz .
Hőstettekről és nőkről, szerencsékről és balsorsokról, felborult kocsikról és eltörött galambtojásokró l folyt a szóbeszéd .
A ködbe borult, köhögős, krákogós Angyalzugból estefelé mindenki hozott valamely kérdést vagy feleletet magával a "Rigó " -ba .
Kérdést - néha az élet, a sors nagy kérdését, amelyre sehol se kaphatott választ: megpróbálja a kocsmában ...
F eleletet életéről és tetteiről, amely feleletet senki sem hallgatott meg - tán a kocsmában akad valaki, aki kihallgatja a szavakat , amelyek torkát köszörülik: élettapasztalatait, amelyek lelkét lefelé vonják , mint az órakölöncök .
A "Rigó " -ban is, mint minden ilyenféle helyen, temérdek élettörténet hangzott el, amíg az ablakokra a köd leszállott, és az ajtósarok úgy nyikorgott, mintha régi adósok bátorkodnának befelé .
A háztetőről a jégcsapok úgy nyújtózkodtak le, mint régi, holt vendégek lábszárai; azoké a vendégeké, akik már csak innen hallgatták az érdekes elbeszéléseket.
És ezek az elbeszélések hosszúak voltak, mint az a bizonyos kolbász, amely körüléri az egész világot.
De azért türelmesen hallgatták a dolgokat a vendégek: tudták, hogy mindenkire sor ker ül, mint ahogy minden hordóba előbb-utóbb csapot vernek .
Egyszer egy furcsa öregember vetődött az órások és egyéb polgárok mindennapi társaságába .
Olyan nyájasan jött be az ajtón, mint a színlaposztó .
Bozontos, nagy, szürke haja volt, de nemigen hiányzott abból egy szál, pedig a becsületes ember ebben a korban rendszerint megkopaszodik, csak a korhelyek és más mihaszna fráterek tartják meg a hajzatukat életük végéig .
A bajusza is szürke volt, és az volt a nevezetessége, hogy úgy látszott, hogy a helyére van ragasztva .
Egyik szára felfelé állott, és hegyesre volt pödörve, mintha még mindig legénykedni akarna a konyhák asszonyai körül, és nem félt a vénembernek kijáró főzőkanálütéstől .
A bajusz másik szára azonban már fáradt volt, amint elnehezednek csontjai az idejét múlt férfinak.
Csapzottan és mindig nedvesen emlékezett régi, elfogyasztott borokra ez a bajusz - valamint pipaszárakra, amelyeket alája dugdostak.
Hogy csókokra is emlékezett volna - erre nem látszott semmi bizonyíték .
A keresztben álló bajuszhoz kis termetű férfiú tartozott, aki valamikor bizonyosan nagyobb volt, amíg az éjszakai kínzó köhögésektől meg nem görnyedt válla .
Az a kutya köh ögés!
Az volna az emberiség jóltevője, aki a köhögés ellenszerét kitalálná.
A köhögő embertől elvihetik a házat, kiáshatják az éléskamrát, seprő nyergében menyecskévé válhatik a vénasszony - nem veszi észre.
A köhögő ember fél az ágyától, a négy falától , mert lyuk van a padláson, ahonnan mindig felköltik, amikor elaludna.
Ezért csak menjen a kocsmába, aki köhög.
Ott nem éri utol a gonosz szellem - a házsártos élettárs ...
De minden egyéb nevezetessége mellett mégiscsak a csizmája volt a legfeltűnőbb az intrikusi mosollyal érkező jövevénynek .
Ezek a csizmák nyilván valaha a színpadot szolgálták, aminthogy megismerni más egyéb foglalkozású csizmákat öregségükben is: így például a sekrestyés, harangozó és vándorlegény csizmáját sohasem lehet összetéveszteni senkiével .
Ez a mostani csizma valaha sárga lehetett, és Bánk bán lábán dongott, vagy kirohant, mint Zrínyi Szigetvárból.
Fekete állapotában tán Görgey, a világosi áruló szerepét játszá a vidéki színpadon...
Most pedig Magyarország minden sara rajta volt.
Feltalálható volt bőrén a dunántúli agyag, a fekete, Tisza-vidéki sár, a nyírségi országutak latyakja - amerre egy vándorszínész járkál életében.
A csizma orra felgörbült, mintha örökké disznótorok után szaglászna, ahol potyára megkenheti magát jóféle zsírokkal.
Szára ki tágult, mintha minden egeret magába varázsolt volna, amely egerek valaha menyecskék szoknyaráncait nyugtalanították.
A sarka - amely tán már nem is volt saroknak mondható: az ország leggörbébb útjain ferdült ki.
Elmaradt ez a sarok vidéki városkák piacain, fa lvak kocsmaszínei alatt, futamodással bejárt országutakon ... elidőzött ravaszságában, furfangban, a mindennapi jóllakásért való gerillaharcokban.
Dehogyis csörgött rajta sarkantyú: inkább alázatosság és szerénység jellemzi, amint a "Rigó " kocsmába befelé somfordált, hogy itt darab időre megvesse helyét .
A csizmatulajdonost, mint ez később kiderült: Tinódinak hívták.
Az efféle csizmák gazdái szeretnek a történelemből felvenni álneveket .
2
Régi szalonkabátja olyan volt, mint egy gyászjelentés .
De nyakkendőj e még tarka másli volt, és a szeme, huncutkás, kucséberes , csalogató szeme rámosolygott a "Rigó " vendégeire, tisztelettel fordult a kék kötényes kocsmáros felé, aki éppen újonnan vett borát dicsérgette vendégeinek .
Szerencsés jó estét kívánt mindenkinek, ö t perc alatt ismerős lett a jelenlevőkkel, miközben kiderült, hogy ő a polgári kaszinó újonnan választott könyvtárosa .
- Majd hozatunk a Körből mindenféle regényeket - mondták a polgárok barátságuk jeléül.
- Hiszen úgyis kölcsönbe adják .
De az újonnan érke zett nem sokáig hagyta őket megmaradni a nagylelkűségi hangulatban.
Firtatni kezdte a polgárok családi viszonyait .
...Dillenbergerről, az órásról csakhamar kiderült, hogy otthonában, az Angyalzug második házikójában, egy régi, sokszor megdrótozott lábas vá rja, hogy estére felmelegítsék benne a déli ételmaradékot.
Az ágy alatt, a férfias csizmahúzó mellett széttaposott, ronggyá lett, reménytelen , öreg papucsok várják, hogy egy asszonyláb néha beléjük lépjen, és dohogva , nyögve bejárja velük konyháját.
A párnák az ágyban derékfájásról , lábszárfájdalmakról, sóhajtozva töltött, álmatlan éjszakákról beszélnek, míg a világos téli éj holt-hallgatagsággal nézeget be az ablakon .
- Az embernek ilyenkor még ahhoz sincs kedve, hogy megforduljon a takaró alatt - vélekedett az újonnan választott könyvtáros.
- Az ágy mellett a fal úgyis tele van írva lutriszámokkal, amelyek sohasem jöttek ki Temesvárott .
Más polgárok sem tudtak sokkal érdemlegesebb feleleteket adni otthoni életükről .
Kitűnt, hogy az otthon valamely szörnyeteg rabság, ahonnan, amíg a lába bírja az embert, a kocsmába szokás elmenekedni, későbben pedig a temetőbe .
- Miért, miért? - kérdezte gyóntatóatya komolyságával az új könyvtáros .
Mert már nem karcolnak szíveket a meszelt falra se a pipaszurkálóval, se a hajtűvel ...
A pirospozsgás, füstölt kolbászért és rántott babért, valamint harsány, falusias kacagásokért rajongó telekkönyvvezető csakhamar elpanaszolta , hogy az ő felesége úgy megkeményedett, mint az a vászondarab, amelyet az apácák a fejükön viselnek .
T inódi részvétteljesen bólongatott, míg szemével alattomosan hunyorított, mintha tudná az asszonyszív megkeményedésének a titkát, és annak orvosságát is magával hordaná.
De még egyelőre nem szólt ebben a jámbor társaságban...
Miért ábrándítaná ki új ismerő s eit ama tanokból, amelyeket a kalendáriumokból és az öregek szájából tanultak a családi életről, az asszonyi hűségről, a megmásíthatatlan esküvésekről ?
- Mikor is tartották a lakodalmukat? - kérdezte odavetőleg a telekkönyvvezetőt, aki egyébként külsőleg dzsentriképű, oldalszakállas , agárlábú úriember volt, s azt rebesgették róla, hogy váltóhamisításból él .
A telekkönyvvezető nem akarta a békességet megbontani, ugyanezért felelt Tinódi kérdésére, bár nem nagy elragadtatással.
( A felelethez előbb belenézett az ujjáról levont karikagyűrű belsejébe, magában számolgatott. )
- Január vége lehetett, talán huszonharmadika, úgy éreztem, hogy fokhagymás kolbász szaga van az egész világnak, a szánkók csengőjét ma sem felejtem el, a násznagyom, Prepeliczai bácsi, részeg fővel lecsúszott a szánkóról, csaknem megették a farkasok .
Tinódi oly bizalmasan mosolygott, mintha maga is ott lett volna a lakodalomban :
- Nemde, káposztaleves volt másnap ?
- Az a szokás - felelt egykedvűen a telekkönyvvezető .
- És a nászéjszakán minden negyedórában lehullott és nagyot koppant egy birsalma, amely a szekrény tetején volt?
Ezek a lehulló birsalmák jegyzik, hány gyereke születik az embernek a házasságából .
A telekkönyvvezető nem felelt.
Mégiscsak államhivatalnok volt, nem adhatott választ m inden kérdésre .
Tinódi tehát magától folytatta a beszédet egy pohár bor lehajlása után, amely pohártól olyan lett a bajsza, orra, szeme, mintha mindegyikből bor csurgott volna.
Mint a faliórából hirtelen kiugrik a kakukk, és a következőket mondja :
- Az egészben az volt a hiba, hogy Pál fordulása napján esett a lakodalom.
A forduló Pál rosszat jelent a fiatal házasoknak, akár olvad, akár keményedik.
Olvadáskor rendszerint az asszony szíve enged, míg keményedésnél a férfi javára billen a mérleg .
- Keményedett az idő - szólalt meg hirtelen az anyakönyvvezető.
- Mindennap megverem a feleségemet .
Tinódi úgy tett, mintha oda sem figyelne a bizalmas vallomásra :
- Mert higgyék el nekem, hogy vannak babonás napok, amikor legjobb ágyban maradni annak, aki ezt megtehet i. A Borbálák, Erzsébetek, Filemonok, Flóriánok, Józsefek , Júdások, Katalinok, Lőrincek, Luciák, Mártonok, Mátyások, Miklósok, Orbánok , Pálok, Tamások, Vincék, Szilveszterek napjai nemhiába vannak megjelölve a kalendáriumban, mindegyiknek megvan a maga j e lentősége a hosszú életen át!
Milyen nap is van ma ?
Dillenberger, az órás, aki mesterségénél fogva rokonságban volt a csillagászattal is, a pohara mellől oly hanglejtéssel felelt, mint egy remete , aki az örök igazságokat mondja ki: - Ma van Szilveszter nap ja !
Tinódi diadalmas pillantást vetett a telekkönyvvezetőre, mintha már félig-meddig nyertesnek érezné magát a vitatkozásban.
Aztán a fekete ablakokra vetette tekintetét :
- Mit tudják önök, hogy mi van most odakünn az országutakon, a néptelen tájakon, a pu sztákon és az erdőségekben?
A feszületek megdermedve bámulják a vándorlókat, akik ilyenkor az országutakon járnak.
A mezők sima fehérségén hirtelen örvények kerekednek, amelyekből hóemberek emelkednek; de csak addig tartják meg fehérségüket, amíg a falva k és városok füstös kéményeihez érnek.
Megroppannak a fatörzsek , amelyek eddig némán hallgatták az ördögszekerek csengőit, amelyeket a téli vihar átkergetett néha a tájon.
A varjak megint visszatéregetnek az erdei fákhoz azon idő után, amelyet az emberek , udvarok, házak közelségében töltöttek.
A jégcsapok megunják magukat a kutaknál, és nagy csörömpöléssel, mintha üveges tót szekere fordulna fel, elhagyják helyüket.
És a fenyőfában sírni kezd a tűz gyermeke, miután idáig nem jött érte a megváltó fejsze .
Vajon olvad vagy fagy odakünn ?
- Fagy! - felelt egy bátor hang a küszöbről .
A "Rigó " -ba egy fiatalember lépett be .
3
Északnyugati szélnél, éjfélkor látni ilyen arculatú férfiakat bolyongani, ódon kastélyok hűvös folyosóin vagy erdők szélén végigsétálni , lo bogós ingben, gatyában a betyárok országútján ...
Látni őket ott, ahová a boldogtalan fiatalemberek visszajárnak , akik szerelem miatt haltak meg .
Meghaltak, de nem örökre .
Szövetségük kiterjed az egész világra, ahol férfiak nők miatt szenvednek .
A mélabúsak egyesületébe vannak beírva azok a fiatalemberek, akik meg tudják hallani a néma téli házakból a rokka pörgését, anélkül hogy valami nagyon meleget ne gondolnának melléje, amikor szánkójuk továbbnyargal .
A szomorkások világegyletének tagjai ők, akik akkor is, ha piros ablakú kocsmaszobában ülnek, és a nagybőgő dövödőjébe úgy hajtják bele fejüket , mint valami kútba: a csaplárlány vadmadárkacaján át távoli szelíd nőknek szívhez szóló klaviatúráját hallják: a forralt bor fahéjszagán át birsalmaillatú, alkonya t i szobákban érzik magukat, ahol szegény leányok elérhetetlen ábrándokat szórnak a tűzbe együtt a karácsonyi kalács morzsáival; vad, vérben járó verekedések, csaták után, amikor hőstetteikről a kisvárosban mindenfelé beszélnek, a koccanó golyójú biliárda s ztalnál és a krémesbéles-cukrászné trónusa környékén: ők csak egy gyáván megremegő női ölbe szeretnék lehajtani a fejüket, és egy kéztől kapni emlékbe néhány simogatást, amely kéz a házimunkán kívül csak imádkozásra tud összekulcsolódni ...
A nők ama boldogtalan lovagjai közül való volt a fiatalember, aki tán meghalni is csak olyan tőr által szeretne, amely tőr nyele köré egy ájtatos lány rózsafüzére van csavarva .
Patkó Bandinak hívták, mint ama híres alföldi haramját valaha .
...Fújt odakünn most is az északnyugati szél, a betyárok szele, de Patkó Bandi olyan szertartásosan köszöntgetett mindenfelé, mintha abból élt volna .
A telekkönyvvezető ritkás hajzata, amely középen volt elválasztva , alkalmat adott Patkó Bandinak arra a kijelentésre, hogy holnaptól kezdve ő is ilyen frizurát visel.
- Barkó, a vörös orrú és arcú építőmester, aki ilyenkor , télidőben egészen a kocsmázásnak szentelte idejét, és lehetőleg mindenkit legazemberezett, kezdve a polgármesteren, végezve "Quitt, a hurka " lakatoson , akik ismerősei vo l tak a városban: leereszkedőleg intett a fiatalembernek, holott éppen tegnap jegyezte meg Patkó Bandiról, hogy tisztességesebb embereket is felakasztottak a régi világban.
- Dillenberger, az órás, előre örvendezett , hogy majd otthon elmondhatja a feleségén ek, hogy Patkó Bandival ült egy asztalnál.
Míg Tinódi, aki eddig a szót vitte, irigykedve hümmögött, mert érezte, hogy háttérbe szorul .
Ámde Patkó Bandi nem foglalt helyet a társaságban, csak a kályha melletti asztalhoz lépett, amely becsületes vörös terítékkel volt befödve, és felhajtotta az asztal körül álló székeket, ami a világ minden nyelvén azt jelenti, hogy az asztal "le van foglalva " .
Aztán megállott a "Rigó " közepén, és gondolkozva nézett Mátyánszkyra, a kocsmárosra.
Nyilván tanácsot tartott magában , hogy mit rendeljen vendégeinek, akiknek az asztalt lefoglalta .
De jó darabig csak nézett, nézegetett, míg a Tinódi asztalánál rettenetes érdeklődéssel figyeltek minden mozdulatára .
A telekkönyvvezető, mint a társaság legtekintélyesebb tagja, végre rászó lt a lámpába bámészkodó Patkó Bandira :
- Miféle vendégeket vársz, öcsém ?
Bandi, mintegy varázslat alól szabadulva, gyorsan felelt :
- A Régensburger kisasszonyokat hívtam ide, de nem tudom, hogy helyesen tettem -e.
Nem tudom, megfordultak valaha úrihölgyek ebben a kocsmában .
- A Régensburger kisasszonyok semmi esetre sem - felelt a telekkönyvvezető, és kétfelé simította kapa után ültetett bajszát és haját .
- Szegénykék most a szilveszteri istentiszteleten vannak, és azt várják, mikor érkezik el a pap az év halottainak felsorol ásában az elhunyt édesapjuk nevéhez...
Enélkül tán el sem jöttek volna otthonról, mert nem szoktak sehová sem járni.
Szegény árvák, félnek még az utcára is menni - beszélt Patkó Bandi, és a társaság mind nagyobb érdeklődéssel fordult a fiatalember felé.
I r igység, csodálkozás, bámulat ült ki az arcokra.
- A Régensburger kisasszonyok voltak a város megközelíthetetlen hölgyei.
Még a pletyka sem tudott felőlük valami nevezetesebbet mondani.
Ördöge van ennek a Patkó Bandinak, ha el tudja csalni őket a "Rigó " ko c smába, amely mégsem nevezhető előkelő helynek .
Dillenberger éppen elhatározta magában, hogy még két deci bort rendel, ha a dolog igaznak bizonyul.
A telekkönyvvezető talán a hamis váltóit is elfelejtette ebben a percben (pedig sok bort kell inni, ha ilyesmit felejteni akar az ember ).
Tinódi a szemével és orrával figyelt, mintha valami rendkívüli esemény előtt állana: hölgyekkel fog megismerkedni .
És már hallatszottak is bizonyos lépések a kocsma nyitott folyosóján, tétova, tapogatózó léptek, amelyek dehogyis szokták meg a kocsmajárást .
És az üvegajtó mögött feltűnt, mint valami jelenés, két gyászruhás hölgy alakja.
A legmélyebb gyászba öltöztek a Régensburger hölgyek, abba a legmélyebb gyászba, amelyben megszépül még a csúnya nő is .
...Amanda, az idősebbik , a rossz nyelvek szerint "vénleány " volt.
De milyen vénlány !
Megnyalta volna az ujját minden férfi, ha hozzányúlhatott volna .
Ropogott, pattogott, hevült, tüzelt, gyújtott, hogy szívesen felmászott volna kedvéért a fa tetejére a legöregebb ember is .
Tartása délceg, mint ama lovagkorbeli várúrnőké, akikért a Szentföldre mentek verekedni az urak .
A lába - mint a kövérkés nőké - boldoggá tette a macskafejű köveket, amelyekre rálépett .
Keblénél nem lehetett ízesebb télen a pulyka melle sem .
A nyaka, amely kissé kivágott ruhájából rózsaszínűen kiemelkedett, dalolt, nevetett , mint vízkeresztkor a szánkó csengője .
Csak a szemén látszott némi szegénység: elfojtott könnyek, gondban átvirrasztott éjszakák, nem teljesült remények.
Igen, ezek a szemek kisvárosi szemek voltak, amelyek nem mernek továbbnézni a férfiak csizmaszáránál, sem messzebb az Angyalzug utolsó házikójánál.
Félénk, szemérmes szemek, amelyek a sok otthon ülésben csak akkor mernek kacérkodni, ha egyedül vannak a kalitba zárt kismadarakkal vagy a macskájukkal .
...Ilona, az ifjabbik, szinte jelentéktelen szépség volt Amanda mellett, ha nem lett volna földig érő haja, mint Csillag Annának, nem is tudnánk felőle nevezetességet mondani.
De ez a haj élt a maga nagyravágyásában , fiatalságában, akarásában.
Ez a haj még nem mondott le semmiről, mint ahogy a nénje bús szeme.
Ez a hajzat igényes volt - talán egy herceget is akart álmában, legkevesebb volt az állami hivatalnok, de arra már csak akkor került sor, amikor a hajfonásban a kéz a tizenhatodik hurokig eljutott .
Amanda a szék alá húzta lábait, míg fátyolát szemérmetesen homlokába vonogatta, amely mozdulat többnyire mély hatással szokott lenni a férfiakra .
Ezt súgta Patkó Bandi fülébe :
- Abból a borból szeretnék inni, amelyből maguk, férfiak szoktak inni .
Maguk, férfiak!
Mily hódolattal volt kimondva ez a szó a mélyen tisztelt férfinem iránt!
Az iránt a férfinem iránt, amely ebben a pillanatban a száját is nyitva felejtette a bámészkodás tól.
Mintha sohasem láttak volna kalapos nőket ezek a férfiak , mindig csak lompos slafrokban, széttaposott papucsban, a csiricsári tyúkketrec vagy a kísértetiesen büdös padlás környékén foglalatoskodó nőket, akiknek vagy a foguk fáj, vagy a szomszédasszon y pletykája.
Akik a mángorlásban, nagymosásban, gyermekdajkálásban holtra fárasztják magukat, és ha néha-néha megengedik maguknak, hogy néhány percre a kályha mellé üljenek, álmokat bolháznak, amelyek tegnap vagy tegnapelőtt látogatták meg őket, de azóta n em volt idejük megfejteni.
És kocsmába legfeljebb részeges urukért mennek, hogy azt szégyenszemre hazahajtsák az Angyalzugra .
Milyen mások voltak ők, a Régensburger kisasszonyok !
Nem csoda, hogy atyjuk egykor jegyzője volt a városnak, az esze ennek a nagy tirpákfalunak, ahol a tanyákon még mindig tótul "povedáltak ", de a Régensburger kisasszonyok ablakából Beethoven és isten tudná, miféle más szerzők zongoramuzsikája hangzott ki .
És most mégis ezt mondja a város legműveltebb hölgye a sehonnai Patkó Bandinak :
- Abból a borból szeretnék inni, amelyikből maguk, férfiak szoktak inni !
Mintha az valami más volna, valami nektár vagy sárkányvér volna , és nem is a város alatt termett volna, az orosi nyilasokban vagy a sóstói homokon, Pivnyik vagy Jánószky szőlejében .
Mátyánszky, a csizmadiából lett bormérő azzal fejezi ki tiszteletét a nevezetes vendégek irányában, hogy friss borért ballag le a pincébe a nagy cserépkorsóval.
Savanyú harmattal ömlik a homoki lőre a korsóba , a Régensburger kisasszonyok úgy ülnek Patkó B andi körül, mintha az ma este az apjukat helyettesítené .
Helyettesíti is, mert megkérdezi a kisasszonyokat, hogy nem ennének -e abból a kolbászból, amelynek kedvéért Dillenberger úr még nyolcvanesztendős korában is a kocsmába jár ?
- Milyen lehet az a kolbász? - kérdezi álmélkodva Amanda kisasszony .
- Balczár töltötte, és fokhagymás - szól át váratlanul a szomszéd asztaltól Barzó, a nyershúsképű, amire Patkó Bandi hirtelen a földre süti szemét, mintha nem akarná, hogy valaki ebben a percben belelásson.
Mikor újra felemeli a szemét, már nyugodt az, nyoma sincs benne elsötétedő haragnak .
Ámde most már a telekkönyvvezető úr is, mint a társaság legtekintélyesebb tagja, felemelkedik ültéből, és a kis termetű emberek széles , ünnepélyes lépteivel átballag a hölgyek a sztalához .
- Csak hódolatomat akarom kifejezni - mondja döcögtetve , káposztásan, zsírosan, ahogyan torban, lakodalomban, keresztelőn beszélni szoktak a hivatalos személyek, így az esküvői násznagyok is.
- Régi barátja vagyok a hölgyvilágnak, távoli tisztelőjük a jelenlévő nemes úrnőknek: ha nem tudnák, nevem Szuki .
- De nem üt bele az istennyila - kedélyeskedett a szomszédból ismét a paprikaarcú építőmester .
A telekkönyvvezető egy üres széket vont maga alá, és szúrós szemmel vizsgálgatta a hölgyeket.
( Oly k edélyesen hümmögött, mintha egyetlen váltója sem volna forgalomban. )
- Ősz óta járunk ebbe a kaszinóba, mióta az öreg Buktárt eltemettük, akinek a krákogása, köpködése miatt nem volt maradása itt senkinek .
No de föld alá tettük az öreget, és azóta senki se zavar bennünket esti hivatal utáni összejöveteleinknél, a " Rigó " -ban.
Csak éppen a bánat szokott néha itt utolérni, mert az be tud jönni a kulcslyukon is.
Tudják már maguk, ragyogó hölgyeim, hogy mi az a bánat ?
A telekkönyvvezető pillanatnyi szünetet tartott, de nem azért , mintha komolyan választ várt volna a hölgyek részéről, hanem azért, hogy kiköhögje magát .
- Bánat és kocsma testvérek.
Némelyek azt hiszik, hogy a félrecsapott, kacagó öröm lakik a kocsmában.
A manóba!
Én az örömmel nem találkoztam harmi nc esztendő óta, pedig ennyi ideje járok kocsmába.
Láttam ellenben eleget a bánatot.
Ha én egyszer egy megértő szívnek elmondanám őszintén az élettörténetemet !
A telekkönyvvezető a levegőbe nézett, a levegőbe csapott :
- Hiú ábránd!
Kancsi, kancsi kucséber!
Ugyan hol akadna egy olyan jó szív, aki végighallgatná az én gyónásomat ?
- Itt vagyok én! - szólalt meg Tinódi, aki alig várta az alkalmat , hogy beleavatkozhasson a szomszéd asztalbeli társalgásba.
Mint a cirkuszbeli bohócok szokták: a székén lovagolva jött át a hölgyek asztalához .
- Mutasson be - szólt a telekkönyvvezetőhöz, de az még mindig álmélkodva nézett maga elé, mintha tekintete előtt egyszerre megjelent volna minden váltó, amelyre mások neveit kanyarította alá :
- Szuki - mormogta szórakozottan .
- Nem, én Tinódi vagyok.
Nem v agyok azonos a lantosköltővel, sem a vándorszínésszel.
Én a Polgári Kör új könyvtárosa vagyok.
A pesztonkájukat, abban a nagy, havas csizmában és cinkefogó orrával már van szerencsém ismerni.
Tegnap jelentkezett a körben Féval : A véreb, valamint Ponson du Terrail: Maeddin kincse című regényekért.
Kiadtam őket .
- Igen, de én Jókaitól Az arany ember -t szerettem volna olvasni - szólalt meg hirtelen Régensburger Ilona, a Csillag Anna-hajú, holott senki nem várt tőle ily bakfisnyilatkozatot .
Körülbelül húszesztendős volt .
- Az arany ember-t most a Jánószky kisasszonyok olvassák - felelt az új könyvtáros .
Ilona reménytelenül intett.
Mindenben megelőzik őt a Jánószky lányok .
- Hiszen ha csak az kell, elmondom a regény tartalmát - felelt hadaró szóval Tinódi, mert é szrevett valami igen barátságtalan dolgot a Patkó Bandi tekintetében.
- Egy Tímár nevű, görög származású hajós megöli és kirabolja a hajójára menekült török basát.
Elrabolja leányát is, akit Komáromban rejt el , az üzletcimborájánál, Brazovicsnál.
Ámde Bra z ovics követeli a török hajó kincseinek ráeső részét, mire Tímár Brazovicsot is megöli.
Nagy zavar keletkezik, mire Tímár, hogy bedugja az emberek száját, hirtelen feleségül veszi a török basa leányát.
Bezárja a komáromi házába, míg ő maga szeretői után cs a varog.
A török basa leánya azonban rájön Tímár titkára, mire Tímár egyik szeretőjét, a holt Brazovics leányát megbízza, hogy éjszaka ölné meg Tímárt.
Az egész machinációnak tudója egy derék, becsületes fiatalember , bizonyos Kristyán Tódor, aki elhatározta , hogy segít a szegény rabságban tartott feleségen.
Igen ám, de Tímár ezt a jóravaló embert elcsalja magával a Balatonra, és ott a vízbe fojtja ...
- Nem érdemes az ilyen többszörös rablógyilkosnak a regényét olvasni - szólt most közbe a telekkönyvvezető min t törvényszéki ember .
- Ó, mi másképpen tudjuk Az arany ember történetét! - mondá Amanda kisasszony, és olyan tekintettel nézett körül a szobában, mintha a valódi arany embert keresné valamelyik sarokban.
Azt a férfit, aki őt majd valaha feleségül veszi .
- Sekszpir!
Korjolán! - kiáltott fel a szomszéd asztalnál a téglapiros arculatú építőmester, hogy bizonyságot tegyen irodalmi műveltségéről.
Aztán öklével az asztalra csapott: - Lesz, ahogy lesz, megiszom még egy fél literrel .
Csak Szuki úr maradt meg erede ti álláspontja mellett.
A levegőbe csapott :
- Az mind sifli, amit a költők kitalálnak: az én élettörténetemet hallgatná meg valaki, ahogyan majd egyszer a halálos ágyamon elmondom valakinek, aki éppen a közelemben lesz.
De nem a feleségemnek, sem a lányomn ak.
Az lenne a könyv - tele bánattal, amellyel csak azok találkozhatnak, akik nyitott szemmel járnak .
A könyvtáros fontoskodva szívogatta pipacsutoráját.
A tenyerét kifelé, befelé forgatta, mintha a telekkönyvvezető szavait mérlegelné, aztán mutatta, hogy az merő ostobaság.
Összeesküvő pillantásokat akart Patkó Bandira vetni, de a fiatalember nem állott kötélnek, gorombán nézett maga elé.
A könyvtáros tehát izgatottságában két lábára emelte maga alatt székét, míg újra belefogott igazába :
- Csaknem ezer köny v van a bojtárkodásom alatt, és mondhatom, hogy a könyvek csak messziről, csukott állapotban ígérnek valamit.
Amint kinyitja őket az ember , egyszerre vége a varázslatnak.
Az ember hallja a hetivásár lármáját, mert tessék elhinni, hogy az egész élet nem eg yéb, mint hetivásár .
A Régensburger hölgyek eddig többnyire illedelmesen hallgattak a nagyra becsült "férfiak " társaságában, ámde most Amanda szentimentálisan , vadgalambhangon megszólalt :
- Ha az igaz, hogy az élet hetivásár, akkor mi kofák vagyunk a hetivásárban .
- Ksz, ksz! - felelt a könyvtáros, mint valami vidéki színész , akinek azt írja elő szerepe, hogy "félre " nevessen.
- Nem én mondtam, lelkemre , én ezt nem mondtam.
( A hölgyek letették a poharat, amelyet éppen szájukhoz akartak emelni, és beburkolóztak gyás z fátyolaikba.)
Bizonyosan vannak kivételes nők, amilyennek nagyságodék is látszanak, akik távol tudják magukat tartani az élet hetivásárjától.
Akik mindig jó szagú szobában élnek, füstölőt égetnek a kályha szélén, violaszagú szappannal mossák a kezüket, é s nem lépnek a sárba, akármilyen nagy sár van az utcán.
Így képzeli az ember azokat a nőket, akiket nem ismer.
Míg jön a szerelem, és bemocskol mindent.
Mert a szerelem után rendszerint egy délutáni vizit következik a helybeli szülésznőnél, Króminé asszony nál .
A hölgyek tán nem is értették meg nyomban azt a szemtelenséget , amelyet a könyvtáros mondott.
Patkó Bandi bizonyosan nem adott jelentőséget a görhedt vénemberke beszédének, mert fél kezével tovább is csendesen játszott rövid tiszti óraláncával.
Tinódi vérszemet kapott :
- Mert egyszeriben vége szakad az ábrándoknak, a jó szagoknak, a félig álomban töltött délutánoknak, a birsalma szagolgatásának, amikor az a különös asszonyság belép a konyha felől a szatyorjával.
Nagy, fehér kötényt köt fel, és olyan felfordulást csinál a háznál, mint a hentes disznóöléskor.
Ő parancsol a cselédeknek, megfordíttatja régi helyéről az ágyat, kivallatja a kisasszonyt legrejtettebb titka felől.
Olyan izgalmat szokott előidézni ez az asszonyság, mintha kisbabát várnának a ház nál.
Volt már maguknak kisbabájuk, nagyra becsült hölgyeim ?
A Régensburger hölgyek meg se mertek mukkanni a fátyol alatt .
Patkó Bandinak a keze zsibbadtan derekához merevedett.
Csak a telekkönyvvezetőt lephette meg valamely emlékezés, mert torokhangon nevetni kezdett, és mind a két kezével csapkodott a levegőbe .
- Ilyenkor szokták a férfiakat elküldeni a háztól a kocsmába - döffent közbe.
- Az én élettörténetemben olvashatnák ezt is .
A hölgyek nem feleltek, mire a könyvtáros a szék egyetlen lábára tette a súlypontot, hogy szinte a levegőbe emelkedett .
- Hát nem volt még maguknak szeretőjük? - kiáltott fel, mintha tromfot vágna ki .
Patkó Bandi nyugodtan szólt közbe :
- Nem.
Ha ilyen dolgokat akar kérdezni, Tinódi úr, menjen ki a konyhába, ott talán akad valami szolgáló, aki felel a kérdésére .
A könyvtáros lesütötte a szemét, megcsóválta a fejét, mintha nagyon elégedetlen volna.
Mintha elveszítette volna a beszéd fonalát, és most már nem is tudja, hol és merre folytassa :
- Szerető nélküli élet?
Olyan is van ?...
Nem, én nem hiszem, hogy nem volt szeretőjük, hiszen igen csinosak, finomak, mint a kesztyűk a boltos skatulyájában.
Egészen bizonyos, hogy másképpen szoktak meggyónni Máriapócson a szent barát fülébe, mást mutatnak, amikor megemelik a kártyavetőnő csoma g ját, háromszor bal felé.
Akkor kimutatkozik a kártyában a Szerető , és maguk nem tiltakoznak ellene.
Sőt, édesen kezd bizseregni a szívük gyökere , remegni kezd a derekuk, a kályha mellett ott áll ama férfiú, akire mindig gondolnak, vagy éppen az ágy alatt r ejtőzik, mint egy ottfelejtett álom...
Ne beszéljenek nekem a lányokról!
Ismerem én a szoknyaráncukat, a gondolatukat, hiába égetik el a kifésült hajukat a kályhában !
Patkó Bandi kérdőleg nézett a kisasszonyokra.
Fiatalember volt még: hinni kezdett a ravas z öregember beszédének.
Tinódi észrevette ezt, tovább ütötte a vasat :
- Vallják be, hiába titkolják előttem, hogy tudják, milyen szaga van a tiszafüredi pedrőnek!
Tudják, hány gomb van a férfimellényen, és már más nadrágokat is láttak az édesapjukénál, amelyre foltot raktak!
Nincsen abban semmi kivetnivaló, ha a fésűjük már megakadt férfiszakállban, ha netán kinyomtak pattanást arcon vagy nyakon, vágtak körmöt a férfiak kezéről, és gyógyítottak kólikás hasat.
Van egy gonosz öreg seb az én mellemen is , mint a legtöbb öregemberén.
Nem volna kedvük bekötözni ?
Patkó Bandi erre felemelte az előtte álló üveget, de nem Tinódi felé célzott vele, hanem a nyershús képű építőmester felé, aki a szomszéd asztalnál javában hahotázott a könyvtáros orcapirító beszédén.
Az üveg bukfencet vetett a levegőben, és éppen a homlokán találta el Barkó urat.
Az üveg cserepekre tört, a bor és vér sötéten borította el a vérmes arcot.
Az építőmester darab ideig megzavarodva ült helyén, csak akkor ordított fel , amikor kezével sajgó homlo k ához nyúlt, és keze nyirkos lett a vértől.
Furcsa, sivalkodó , vékony hangon kiáltott :
- Gyilkosság !
De annál inkább engedelmeskedett teste a rárohanó indulatnak.
A karja kinyúlt egy üres szék után, és azt megforgatta a levegőben, és ferde lendülettel Patkó Bandi felé dobta.
A szék elakadt útközben egy asztalban, és reccsenve zuhant a földre.
De az építőmester újabb szék után kapott .
Mátyánszky, a kék kötényes kocsmáros panaszkodva rohant be a szomszéd szobából, és első dolga volt az ajtót bezárni, nehogy kívülről jövő idegenek is beleavatkozzanak a verekedésbe.
( A jelenlévőket mind személyesen ismerte. )
Patkó Bandi ezalatt a szoba közepére pattant, és hurokfogással elkapta az építőmester puha inggallérját, amelyre tán aznap varrt új gombokat egy asszonykéz.
Megcsavarta a gallért, és a hatalmas termetű építőmester tántorogni kezdett.
Ugyanekkor Patkó Bandi erős rúgást mért lábával sípcsontjára, mire az építőmester a földre zuhant, és magával rántotta Bandit is.
Az építőmester Bandi arcába, fülébe, hajába mark o lászott a két kezével, de Bandi céltudatosan verekedett.
Nem engedte ki kezéből az építőmester gallérját, és mind szorosabbra fogta .
Ekkor azonban Tinódi is beleavatkozott a dologba :
- Miféle betyárság, zsiványság, haramiaság folyik itt? - kiáltotta olyan méltatlankodással, mintha ő volna az egyetlen tisztességes ember a világon .
És az építőmester mellén térdeplő Bandi felé tett néhány bizonytalan rúgást.
Patkó Bandi hátrafordította kitüzesedett arcát, és a kezével elkapni akarta Tinódi lábát.
De csak azt a gombot sikerült megragadnia , amely acélgombot Tinódi azért vert cipője sarkába, hogy néhanapján nyugalmazott katonatisztnek adja ki magát.
A gomb srófra járt, megfordult Bandi ujjai között, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy a könyvtáros a földre zuhanjo n , az asztal alá, közvetlen a telekkönyvvezető lába elé .
Az építőmester ezalatt kiszabadította torkát Bandi ujjai közül, és újult erővel kezdett verekedni.
Csakhamar felülkerekedett, és Bandit hatalmas rántással maga alá temette.
Ő maga is akkorát zuhant, m int egy liszteszsák.
Darab ideig egyikük sem tudott mozdulni.
Mire Mátyánszky kinyitotta az ajtót :
- Menjenek az urak haza! - kiáltotta a kocsmáros .
A telekkönyvvezető megrémült.
Nem volt még itt az ő órája , borzadás fogta el a hazamenetel elől .
- Én is, Mátyánszky úr? - kérdezte komoly ijedelemmel.
- Hiszen én a légynek se vétettem.
Igaz, Dillenberger bácsi ?
Dillenberger csak szótlanul ült, és a botját, kalapját kereste , neki elég volt az esti szórakozásból.
De a telekkönyvvezető a két kezével kapaszkodott az öreg órás karjába :
- Ne hagyjon itt, Dillenberger bácsi, inkább elmondok egyet-mást az élettörténetemből .
De a nyolcvanesztendős öreg közönyös volt Szuki úr élettörténete iránt.
Néma mormogással kereste az utat az ajtó felé, míg ugyanakkor Bandi a vérző fülét tapogatta zsebkendőjével .
4
Az Angyalzugban már éjszaka volt, amikor a Régensburger hölgyek Patkó Bandival elhagyták a "Rigó " kocsmát .
De a frissen esett hó világított, és különben sem lehet eltéveszteni az utat annak, aki az Angyalzugban születet t. Dillenberger, mint egy túlvilági lélek, bolyongott előttük alig látó szemeivel.
A háztetők felett utazó vadludak figyelmeztették kiáltásaikkal a helyes útra, vagy az udvarokból kihangzó kutyaugatások tájékoztatták, hol kell pontot tenni kopogó botjával .
Annyi bizonyos, hogy elérkezett a mókusházikóig, amelynek kacaja messzire felsírt a nagy csendességben, a maga nyelvén csak így tudta üdvözölni a hazatérő gazdát .
Miből vannak éjszaka a házak falai az Angyalzugban ?
Eltűnik a nappali vályog és mész, valami selyemtapintása lesz a házfalaknak, mintha hozzáigazodnának ők is a mesékhez, amelyeket téli estéken belsejükben elsusognak .
A háztetőn a hó úgy fekszik, mint valami másvilági dunna, amelyben korán reggel bizonyosan meg lehetne találni ama őrangyal nyomai t, aki erre éjjeli körútját tette .
Az ereszek csillognak, de éjjel nem úgy, mint öregemberek orrai , hanem mint fénylő dárdák, amelyeket a falba rejtőzött vitézek tartanak kezükben .
És a kapuk csukva, mintha mindegyik külön vigyázna arra, hogy az éjszaka le ple alatt rossz emberek ki ne lopkodják innen se a meleget, se a jókedvet, se a padlásról vagy pincéből bátortalanul belopózkodó álmokat.
De a malacot sem, amely óljában siketen röfög, holott a házban mindenki örömrepesve gondol rá, még a hajadon leány is .
Hát a kilincsek, az ajtóknak ezek a kezei: mily holtak lesznek , mikor az éjszaka beköszönt !
Mintha nem is szolgálnának szívesen másnak, mint a kísértetnek , aki fehér lepedőben jön haza a temetőből, holott nappal nyájaskodva nyílnak akár Gerzsábeknek, aki embertelen hosszú kabátjában a gyászjelentéseket, színlapokat , báli meghívókat egyforma búskomoly arccal hordja szét; akár a harangozónak, aki Vízkereszt napján leszáll magas állomásáról, hogy az ajtók szemöldökfáira krétával felírogassa az áldást hozó G. M. B. betűket.
- De éjszakára elmogorvásodnak a kilincsek , mindjárt zajt csapnak, mintha lányrabló lépné át a küszöböt, pedig csak egy elkésett öregasszony jön hazafelé a pletykálkodásból .
És hogy az ablakokat se feledjük ki az Angyalzugból, éjszakára elkomorodnak, mint öregember lezárt szemei a ravatalon .
Tán sohasem járnak errefelé éjszakai zenészek, akik elvarázsoltságukból ébresztgetni próbálnák a néma ablakokat?
Talán sohasem ugrik ki szökevény leány az ablakokon át, hogy másnapra legfeljebb parányi lábnyomát találja meg a hóban az átkozódó apa?
Hol vannak azok a fiatalemberek , akik szinte egész életüket ablakok alatt tölték?
Tán attól a mezítelen ágastól ijedtek meg az udvaron, amely ágasról éjszakára leszednek mindenféle edényt, hogy belőlük nyomban leönteni lehessen az alkalmatlankodókat ?
...A hópelyhek nem szállhatnak nesztelenebbül, mint a Régensburger kisasszonyok szálltak hazafelé Patkó Bandival .
Két oldalról odasimultak fátylaikkal a fi atalemberhez, mint a fagyöngy a fához; vagy ha szebben akarnánk magunkat kifejezni, mint őrangyalok, akik ezentúl az ifjú minden lépésére vigyázni fognak, nem engedik többé kocsmai verekedésbe elegyedni.
Kinek volt melegebb karja?
Amandának vagy Ilonának ?
Az ifjú keze hol bal oldalról simogatta meg az egyik leány hátát , hol jobbra kereste a szoknyaráncokat .
A leányok könnyes, meleg, hálás csókokat nyomdostak arcára .
Nővérek, akik irigykedés, féltékenység nélkül ugyanabba a fiatalemberbe szerelmesek, aki, íme, szívesen kockáztatja meg életét az ő becsületükért .
- Vajon ébren van -e Nyetreba néni? - kérdezte suttogva Amanda .
- Ó, a vén boszorkány! - sóhajtotta Ilonka .
Ez a Nyetreba néni volt az, akinek (a szomszédból) a leányokra vigyázni kellene, amíg anyjuk t ávol van.
Minden Angyalzugban vannak ilyen Nyetreba nénik, akiktől rettegnek a fiatal nők .
De a sötétség ma bátorrá tette a Régensburger kisasszonyokat .
Mikor a házukhoz értek - földszintes, nádfedeles, meleg házikóhoz -, a kiskapunál gyászfátylaikkal, szoknyáikkal úgy eltakarták Bandit, hogy azt senki sem láthatta, ahogy a küszöbön belépett .
Odabent aztán mélyen becsúszott a tolózár a helyére .
Patkó Bandi egyedül volt a Régensburger kisasszonyokkal, akik darab ideig még gyertyát sem mertek gyújtani.
A sötétségben, mint nagy pillék , szálldostak ide meg oda, amint megszaba dították magukat fátyolos kalapjaiktól, felsőruháiktól .
Szerencsére a téglakemencében pislogott még némi parázs, ahonnan Bandi tüzet vett a cigarettájára .
Csakhamar három cigarettaszem virrasztott a szobában .
A kisasszonyok alaposan fel akarták használni anyjuk távollétét , mert az özvegy ritkán mozdult ki hazulról.
Amint a cigarettát végigszívták : csillapodott szívdobogásuk, amely darab ideig olyan heves volt, hogy megrázkódott bele a testük, míg torkukon száraz, hangos kortyok gurigáltak fel és alá.
Mind bátrabban fogták Patkó Bandi ölelgető két kezét a dívány két sarkában, sőt utóbb szemük fénye is feltüzesedett az ablakon épp beszüremlő hóvilágításban - Amanda szeme adott leghamarabb fényjelt; ő volt a vérmesebb hármuk között.
A háremek álmodozó, ábrándos hangján mesélt, rend e s szokás szerint a megboldogult édesapjáról.
Amandának ő volt a regényhőse .
- Apus is mindig a bátor embereket szerette.
Azt szokta mondani , hogy egy verekedő nyíri pajkosból minden lehet, még képviselő is, de egy gyáva férfiból sohasem lehet semmi.
Talán még eljöhet az az idő, hogy Patkó Bandi tölti be apusnak helyét a városnál, ő lesz a város jegyzője ...
Amanda ábrándjai sohase mentek feljebb, mint a jegyzőség, de lejjebb sem szállottak :
- Apus volt a legszebb férfi a világon, még Bécsben is megbámulták .
Kétszer is visszament Bécsbe, mert az odavaló nők nem hagyták békében.
Igaz, a városnak is nagy pere volt, és emiatt be kellett járni a bécsi hivatalokat, beszélni kellett a császárral - személyesen.
És az egész parasztvárosban nem tudott senki se németül , csak apus.
Így aztán apusnak majdnem minden esztendőben Bécsbe kellett látogatni.
Kocsival ment, mert kocsin szeretett akkor is utazni, amikor már mindenfelé vasutak jártak.
Ő még találkozott a betyárokkal, danoltatott magának a régi csárdáslányokkal, me g szállott azokban a régi fogadókban, amelyekről manapság már senki sem tud.
Ismerték őt mindenütt a különböző "Hársak " -ban, "Zöldfák " -ban , " Bikák " -ban, "Sasok " -ban, mert lassan, kényelmesen utazott.
Megnézett mindent , mindenkit, amerre járt.
Így aztán egy hónap is beletellett, amíg innen, a Nyírségből Bécsbe érkezett volna .
Patkó Bandi az elbeszélés alatt oly hevesen szorította Régensburger Amanda derekát, hogy annak el-elfulladt a szava.
De tovább beszélt, mert sötétben voltak, és félelem fogta el Patkó Ba ndi közelében.
( Hogyne, aki egyetlen kézfogással vágja földhöz a híres, nagy erejű Barzót ! )
- És Bécsben is úgy ismerték már apust, mintha mindig ott lakott volna a "Matschaker Hof " -ban.
Itt mindig ugyanabban a szobában szállott meg, a földszinti folyosó v égén, ahol a legnagyobb csendesség volt, a vendégek erre nem dobálták a csizmahúzót, amikor éjszaka boros állapotban hazajöttek.
A bérszolgák nem verték be egymás fejét a magyar urak sarkantyús csizmáival.
Még a frájjok is lábujjhegyen jártak az ajtó elő tt, hogy apust ne zavarják .
Patkó Bandi csaknem agyonszorította a kedves, dallamos leányt, de nem lehetett abbahagyni az elbeszélést, mert Ilona odaát, a dívány másik sarkában tán észrevett volna valamit, Amanda fátyolozott hangon folytatta :
- Apus nem szer ette a szobalányokat és egyéb kasszírosnőket, akik Bécsben a magyar urakat megigézni szokták.
Ő mindig úridámákkal foglalkozott.
Elment velük a színházba, és cukkerlit, virágot vett nekik.
Mert apus csupa apró figyelem volt a nők iránt.
Elkísérte a nőket a kármilyen messzi, ismeretlen utcákba, Bécs városában, hogy néha alig talált vissza a szállására.
Mert apus volt a megtestesült gavalléria.
A Práterben felment a nők kedvére az óriáskerékre, csónakázott a tavon, ült az omnibusz tetején.
Mert semmi áldozatt ó l nem riadt vissza, ha azzal örömet okozhatott másoknak.
Nincsenek manapság már ilyen férfiak.
Így történt aztán, hogy utolsó bécsi utazása csaknem egy álló esztendeig tartott.
Végül anyánkat kérte meg a helybeli magisztrátus, hogy apust hazahozza Bécsből , mert nélküle nem tudott megmozdulni a város szekere.
Szegényt többé nem engedték Bécsbe utazni, és tán ez okozta halálát is .
Patkó Bandi még mindig ölelte Amandát a dívány sarkában, de mégis Ilona adott hangot a másik oldalról.
Felszisszent a fiatalember szorítására , melegen, boldogan felszisszent, mint akit bújócskajáték közben megcsókolnak a padláson.
Hogy elhallgattassa a lányt, Patkó Bandi hirtelen megfordult, és emlékezetes, süteménylágy, puha csókot nyomott a lány ajkára.
A szájacska visszacsókolt, de olyan nesztelenül, mint a titok .
Amanda a dívány másik sarkában megremegett, és abbahagyta az elbeszélést.
Sohase tudja meg Patkó Bandi, hogy mi lett Régensburger úr kalandjainak vége.
De Amanda nem tett különösebb jeladást észrevételéről, sőt csendesen, visszafojtott lélegzettel tűrte tovább is Patkó Bandi jobb karjának forró ölelését, csak keble nem hullámzott oly viharosan, mint előbb .
Ilona most egy oly hosszú csókra nyújtotta ajkát, amilyen hosszút csak a régmúlt időkben tudtak csókolni a szerelmesek.
Ilyen csók időtartama alatt fel lehet repülni a csillagokig, le lehet hullni a tengerek mélyére.
Ez a csók olyan, mint valami bilincs, amely örökre egymáshoz kötöz két rabot .
A csóknak a vége felé Patkó Bandi úgy érezte, hogy Régensburger Ilona birsalmasajtot evett délután .
Amanda csendesen, az idősebb nővér megadó türelmével várta be a csók végét.
Tán még szemét is lesütötte a sötétben, hogy tekintetével ne zavarja a csókolózókat .
A csók után jó darabig hallgattak mind a hárman .
Az ilyen bágyadt csendben megrekedni látszik az élet, mint a behavazott vonat.
Az óra ugyan ketyeg valahol a szomszédban, szitálja a perceket, embereket, de az élet mégis túlvilágias némasággal áll meg valamely szobasarokban, mintha ott felejtették volna .
Ilonka volt az okos hármu k között, őróla szállott el leghamarabb a varázslat, amelyet a kisvárosi lányok úgy óhajtanak lámpagyújtás előtt .
A kulcsoló karból azzal a csendes mozdulattal bontakozott ki , amely a nőknél azt jelenti, hogy valami tennivalójuk akadt, amely tennivalóról még nem tudtak egy másodperc előtt: ruházatot kell megigazítani vagy vizet kell inni?
Kisurrant a szobából, és a lábait még a sötétben is úgy rakosgatta egymás elé, mint Alföldi táncmestertől tanulta .
Amint Ilonka mögött bezáródott a szomszéd szoba ajtaja , Amanda hevesen megsimogatta Patkó Bandi kezét.
A fiatalember természetesen nyomban meg akarta csókolni a leány ajkát, de Amanda elvonta előle.
Elvonta fejének egy hátrafelé való mozdulásával, de mintha megsajnálta volna a visszautasítást, a nyakán felnyit o tt két gombot gyászruháján, és boldogan felsóhajtott, amikor Patkó Bandi elértette a dolgot, és nyakát megcsókolta.
A két felnyitott gombból lett három, majd négy, Patkó Bandi mind győzelmesebbnek vélte magát.
A lovagnő mind hátrább hanyatlott, míg két ke z ével elfelé tolta Patkó Bandit, amíg az a dívány előtt, lábainál térdepelt, de ajkát le nem vette Amanda kövérkés nyakáról .
Meddig tartott a forró, veszedelmes csók?
Nyilván nem tovább, mint az imént Ilonkával váltott csók .
A szomszéd szoba ajtaja felnyílott, és Ilonka kezében családi petróleumlámpával lépett be :
- Mama megérkezett - mondta mély hangon, és elkomolyodva helyezte a lámpát a horgolt terítővel borított asztal közepére.
Még egy darabig foglalkozott a lámpa srófja körül, hogy Amandának legyen ide je magát rendbe hozni .
Az udvarról az özvegy hangja hallatszott, amint a kocsisnak adott utasításokat.
Az özvegynek talán szebb hangja volt, mint leányainak.
Édesded és panaszos, gyengédséggel és gyásszal olajozott volt ez a hang, amely mélységével hasonlí tott a vadgerlééhez is.
Nem lehet mindennapi nő, akinek ilyen hangja van .
Az özvegy nagy kosarakkal megrakodva jött a szobába.
Rókamálas bundája volt, kendővel volt bekötve a feje, csizma volt a lábán, de mégis volt lényében valamely különös előkelőség, mintha soha, egy másodpercre sem felejtené, hogy ő a város jegyzőjének az özvegye.
A ruhájából tanyák téli illata, havas országutak frissesége áradt.
A csizmája sarka hegyes volt, mint a színpadon a színésznőké.
Negyvenesztendős már elmúlott, de arca sima , s záraz, ránctalan, akár a szentképeké, amelyek sohasem vénülnek ...
Szeme, mint a berzencei szilva, de különös, megértő, szinte pajtáskodó mosolygású.
A füle mellett egy hajszál különös csalfasággal, kacérsággal göndörödött, ami azt mutatta, hogy ez az a sszony még szokott álmodozni, mint akár az Ezeregyéjszaka hölgyei .
Szakértő nyomban megmondhatta volna, hogy ez az asszony többet ér, mint leányai.
De hol vannak a mai világban azok a gáláns műértők, akik a dércsípett szőlő fanyarkás mézét többre becsülik a tavasz gyenge nyírfanedveinél vagy a nyár csorgó görögdinnyéinél?
Hol vannak a szerelem "bárói ", akiknek ízlése különbözött a mézeskalácsosokétól ?
Patkó Bandi olyan csókot nyomott az özvegy kezére, mint az édesanyjáéra, de a kéz visszaszorította a kezét, melegen, barátságosan , anyáskodó biztatással .
- Csak maradjon, Bandi, mi úgysem fekszünk le korán - mondta az özvegy, amikor Bandi távozni akart .
Miután Bandi helyet foglalt a dívány közepén, az özvegy tovább intézkedett :
- Lányok, rakjátok el a kamrába , amit hoztam.
Válogatott tojásokat, amelyeket kendermagos tyúkok tojtak.
Almákat, amelyeket beregi tótok hoztak hosszú szekereiken, és a tótoknak olyan szaguk van, mint a bakkecskéknek.
Hoztam vajat kövér urasági , svájci tehenektől, amelyekért máris öklelő z nek a bikák künn a téli istállóban.
Sódart, amelyet majd a saját bicsakjukkal vágnak tetszés szerinti vastagságra az urak, ha vendégségbe jönnek hozzánk.
És hoztam egy hordó bort is az orosi nyilasokból, nem afféle parasztbort, amitől a férfiak megbánják , hogy megházasodtak, hanem valódi szlenkamenkát, asszonydicsérő , adomacsináló szlenkamenkát .
Olyan ízesen, kedvesen, gazdasszonyosan beszélt az özvegy, hogy még az is megszomjazott, megéhezett, aki már jóllakott a világgal .
" Hogy volt kedve elmenni a főjegyző úrnak ilyen asszony mellől ? " - gondolta magában Patkó Bandi .
Mielőtt a Régensburger hölgyek eltűntek volna a kamra felé, az özvegy még vigasztalta őket .
- A fa miatt se búsuljatok.
Ezentúl tüzelhettek bátrabban, nem kell olyan óvakodva feltenni minden egyes darab fát, mintha a csontjainkból vágnánk ki .
Megszelídítettem a sánta Nikelszkyt, küld egy öl fát az erdejéből.
Most már csak udvarlókról gondoskodjatok, akik az öl fát felvágják .
A lányok úgy megörültek a programnak, mintha nem is pár perccel előbb fogadtak volna holtig tartó szerelmet Patkó Bandinak .
- Én majd elcsalom Péter Lacit.
Úgyis szerelmes belém egy éve .
- Majd Barkó építész úrnak szólok, hogy küldjön el fát vágni néhány dologtalan kőmíveslegényt - vélekedett Amanda, és szórakozott pillant ást vetett Patkó Bandira .
De helyén volt a mama.
Amint a lányok kihúzták a lábukat a szobából, melegen, kedvesen, dunnahőséggel telepedett a díványra Patkó Bandi mellé .
- Ugye, kedves fiam, maga is eljön, amikor a fát hozzák?
Nem hagy bennünket magunkra, s zegény, tehetetlen nőket ?
És a karját, izmos, meleg asszonykarját Patkó Bandi vállára helyezte, jóízű szemével a Bandi szemébe nézett, és az ujjaival megcsiklandozta a fiatalember nyakát.
Az bátorságot vett magának, hogy megcsókolja az özvegy arcát.
Kicsit fonnyadt volt ez az arc, de a tiszta élettől hűvös, ruganyos , gusztusos .
- Ne bolondozzon, fiam, öregasszony vagyok én már - rebegte özvegy Régensburgerné, és a fejét Patkó Bandi vállára hajtotta .
5
- Szerettem a Felvidéken utazgatni és felkeresni azokat a bolond úriembereket az otthonaikban, akik a mohos zsindelyeik alatt a legkülönbözőbb hóbortokban élnek.
Egyik a repülőgépet akarta feltalálni, a másik az ősember csontvázát kereste.
A régi Magyarország tele volt bolondokkal, mert békében hagyták őket .
Manapság már megbolondulni sem lehet - így beszélt Tinódi a " Rigó " kocsmában .
Szuki, a telekkönyvvezető, két kezével megfogta a fejét :
- Pedig rám nézve nincs más menekedő út, mint megbolondulni! - mondta mély csüggedéssel.
Aztán egyet villant a szeme, min tha valami eszébe jutott volna: - Azt hiszem, nem is lehet olyan rossz a bolondokházában, ha úriember a páciens.
Bizonyára ott figyelembe veszik a társadalmi illemszabályokat.
Az úriembert ott is megbecsülik .
Tinódi, a vén gazember úgy tett, mintha oda sem hallgatna a boldogtalan telekkönyvvezető szavaira, tovább folytatta rejtélyes elbeszélését :
- Ezek az emberek, akik lengyeles, hosszú bajuszukkal , borovicskapiros arcukkal, megmerevedett tekintetükkel kibámulnak a régi nemesi házak ablakain, ott, a Felvid éken: nagyon jól megvoltak az őrültségükkel.
Szomszéd, koma , vármegye, mindenki tudta róluk, hogy csendes bolondok, betegségtől, italtól , sorscsapásoktól: így aztán senki sem csodálkozott, ha néhanapján eszükbe jutott kilövöldözni az ablakon, vagy eperje si püspöknek képzelték magukat, és annak nevét írogatták rá a bélyeges papirosra .
- Ó, én könnyen bebizonyíthatom, hogy már harminc év előtt megmérgezte a véremet egy kóbor táncosnő.
Sohasem járt énhozzám orvos .
Házisóval kezeltem magamat, mint az apám, nagyapám.
Ami pedig az italt illeti - arra nézve csak annyit mondhatok, hogy húsz esztendő óta nem feküdtem le józanul.
Utóvégre aludni csak kell valahogy - mondá Szuki úr, és esdeklő pillantást vetett egyetlen barátjára, Tinódira .
A vén lator azonban még mi ndig késlekedett a helyeslő főbólintással.
Folytatta elbeszélését , mintha nem is hallotta volna Szuki szavait .
- Így történt azután, hogy sohase csuktak be úriembert az én hazámban, a Felvidéken, mindenkit bolondnak nyilvánítottak, ha rosszfát tett a tűzre.
Ámde voltak esetek, amikor visszavonás, rokoni gyűlölködés és más házi perpatvar miatt el hagytak volna veszni valamely jóravaló úriembert.
Ilyenkor közbelépett Alvinczi Eduárd, és fizetett a megszorult úriember helyett.
Hej, de sok hamis váltót adott v i ssza kettérepesztve ez a jó úr a bűnbánó váltóhamisítónak !
Tinódi nem nézett a barátjára, amikor ezeket a dolgokat csendes fejcsóválással elmondogatta: inkább a pipájához látszott beszélni.
Szuki uramnak pedig majd kiugrott a szeme, úgy bámult a ferde könyvtárosra .
- Mi az?
Mi az? - kérdezte dadogva, mintha szélhűdés környékezné .
- Nem valami könyvből olvasta ezt, urambátyám ?
Tinódi válasz helyett sokatmondóan legyintett.
Aztán nem szólt többé egy szót sem, csak csendesen pislogott, mint a rimóci nyúl.
A t elekkönyvvezető jó darab ideig megmerevedve nézte.
Nem tudta eltökélni magát, hogy mit tegyen.
A poharat a fejéhez vágja -e a vén gazembernek, vagy barátságosságot színleljen?
Gyönge ember volt, a poharat nyájasan a könyvtáros poharához koccintotta :
- Kend is a Fillent regimentjéből való! - dúdolta cimborasággal .
Váratlanul eltalálta Tinódi gyengéjét.
Az ilyen vén csacsogók leginkább azért neheztelnek meg, ha nem hisznek szavaiknak.
Csendes pirosság lepte el Tinódi arcát, amely pedig nem pirult emberemlékezet óta .
- Csapd pofon az ördögöt, mondj igazat! - dünnyögte.
- Ebben a " Rigó " kocsmában az a legnagyobb baj, hogy a vendégek megszokták a hazudozást .
Ritka itt a becsületes ember, nem érdemes itt beszélni .
- Kire értette, hogy nem becsületes ember? - riadt fel a telekkönyvvezető.
- Kit gyanúsít itt kend?
Én állami tisztviselő vagyok, esküt tettem .
Már csaknem arra került sor, hogy a két öreges úriember egymásnak menjen, amikor közbelépett Mátyánszky, a kocsmáros, és szó nélkül elvette a félig ürített poharak at, valamint a félig telt palackot a vendégek elől.
( Volt aztán könyörgés, amíg visszaadta. )
A telekkönyvvezető féloldalvást ült az asztalnál, mintha még mindig tartana némi haragot a könyvtárossal.
A szakállát pedergette, és félvállról kérdezte :
- Hát mi is van azzal az Alvinczi urasággal, aki a hamis váltókat gyűjti ?
A könyvtáros mogorván nézett a pipájára :
- Sohasem hittem, hogy Magyarországon élnek úriemberek, akik nem olvasnak újságot.
De itt, a Nyírségben minden lehetséges.
Alvinczi Eduárd nevével tel e vannak állandóan az újságok.
Ő vitt díszkardot a magyar ifjúság nevében Konstantinápolyba, a plevnai oroszlánnak.
Ő merte először kimondani Magyarországon, hogy: Nem boldog a magyar!
Ő a védelmezője a tiszta magyar fajnak, pártfogója az elzüllött dzsent r iosztálynak, segítője minden nemzeti törekvésnek.
Ő az ideál .
- Vajon mi akar lenni?
Követ vagy miniszter? - kérdezte elgondolkozva a telekkönyvvezető .
- Egész Magyarország ott van az előszobájában: külön postaszekér hordja a levelezését; olyan nagy úr, mint akár őse, a honfoglaló Huba vezér .
- A végén bizonyosan spirituszgyára vagy állami bérlete lesz, ha így folytatja - jegyezte meg Szuki .
- Ő a pátrónusa a magyar karddal vívóknak, a céllövőknek , keresztapja minden fiúgyereknek, akit ősi magyar névre kere sztelnek.
Leventének, Gyalmának, Hubának...
És pártfogója az árváknak, mert nemegyszer történt, hogy az árvák pénzét visszafizette a pénztáros helyett .
- És mire kellenek neki a hamis váltók?
Hogy minél több ember legyen a zsebében?
Egyszer majd eszébe jut királynak lenni Magyarországon! - mondá most fejcsóválva a telekkönyvvezető.
- Nem értem én sehogy ezt a dolgot .
( Mintha csak azt mondta volna: "Nem adom a hamis váltóimat ! " )
De a könyvtáros még mindig színészkedett, nem vette tudomásul , hogy Szuki úr alkudozik a váltói felett :
- Mert úgy van az, kérem, hogy a magyar középosztálynak nincs se barátja, se pártfogója.
Lenézi a dölyfös főúr a két lábra emelkedő nemesembert , míg az alanti parasztság csak azért van, hogy inda, kerékkötő kölönc, gáncsot vető burján legyen a középosztály útjában.
Pedig valamikor a mostani középosztályból állott egész Magyarország.
Nem voltak se grófok, se bárók az Árpád-királyok alatt, mindenki olyan nemes volt, mint akár maga a király.
A Szemerék, a Süttők, a Kálnayak és a többi honfoglaló családok sohase is lettek grófok, mert többre tartották ősi származásukat az idegen házakból való királyok adományainál.
Az urak legfeljebb egy-egy bánságot fogadtak el a horvát széleken vagy Temesvárott ...
A telekkönyvvezető türelmetlenül fesze ngett székén :
- Mi köze van a temesvári bánnak az én váltóimhoz ?
A könyvtáros nagyot nézett :
- Ki beszél itt a tekintetes úr váltóiról?
A magyar középosztály megmentéséről van szó, abban fáradozik Alvinczi Eduárd.
Talpra kell állítani ismét a régi magyar n emességet.
Vissza kell vásárolni udvarházait, hétszilvafáit , kötelezvényeit, váltóit.
Úrrá kell tenni ismét a dzsentrit, mert nélküle elpusztul Magyarország.
Legyen megint mindenkinek agara, kocsija, akár csak bricskája is, ne járjon gyalog a nemesember.
Elég volt a zsidók, grófok és meggazdagodott parasztok uraskodásából.
Gyerünk vissza a régi Magyarországba .
- Én mennék, de mit csináljak a váltóimmal?
A jövő héten megint lejár egy váltó.
Akár nyomban főbe puffanthatom magamat, ha nem tudom rendezni .
Megvallom őszintén: magának a törvényszéki elnöknek a nevét hamisítottam rá .
Így szólt a telekkönyvvezető, hogy visszatérítse a könyvtárost erre a világra; de Tinódi most úgy tett, mint akit nem érdekelnek mindenféle apró-cseprő földi dolgok.
Szónokolt :
- Nem támadt lyuk azoknak a földeknek a helyén, amely földek az ősöké voltak, csak éppen már tót tanyája...
A nemesi kúriákat is jól megépítették.
A Felvidéken kőből és zsindelytetővel, az Alföldön vályogból és nádfedéllel, de a kapukon ott van mindenütt a felírás: Gatera guardia.
Itt vannak a földek és a házak régi gazdáinak a maradékai is, szép, sasorrú , kerecsen s zemű, tisztességes képű, úri fajta magyarok, csak körül kell nézni a Pénzügynél, a Megyénél, a Dohánynál ...
- És a Telekkönyvnél - vágott közbe Szuki úr .
- Hány régi magyar nemesember volt kénytelen felvenni a fináncság spenótruháját!
Hányan farigcsálják a körmüket az árvaszéknél, pedig pecsétgyűrű van a kisujjukon!
Hány derék, jó családból való fiatalember van ebben az országban, aki még hivatalhoz sem tud jutni, mert hiányzik a nemzetből az összetartás!
A középosztály züllőfélben van...
Ezt kell megakadá lyozni.
Mert lesz még egyszer királyválasztás a Rákoson !
- Ahá, Alvinczi tán király akar lenni?! - kiáltott fel a telekkönyvvezető nagy csúfondárosan, és harsányan hahotázni kezdett.
Kínjában , bánatában, keserűségében szokott így nevetni az ember.
Az aszta l is megrázkódott a keserves kacajtól, és a poharak halkan összekoccantak .
A könyvtáros felállt, és szótlanul indulni készült .
6
- Vén komédiás, ha most itt hagysz, holnap már nem találsz életben - kiáltott fel Szuki úr, miután a kacaj elhalt a torkán.
- Ne hagyj most egyedül, mert nem tudom, hogy mi történik velem .
A könyvtáros megállott :
- Ismerem már ezt az állapotot, amely a kényszerű hazamenetel előtt előveszi a korhely embereket!
Megszólal odabent a lelkiismeret, hogy szinte belevacog a fog.
Láthatatlan könnyektől kezd égni a szem, amely könnyek az iménti nevetés helyére jönnek.
Fájn i , marcangolni kezd az üres bugyelláris, amelyről borközi állásban elfelejtkeztünk.
Úgy kell a korhelyeknek?
Én megyek, jó éjszakát !
De csak szóval ment el Tinódi, mert az üres kocsmaszobában oly kétségbeesetten hangzott fel ismét Szuki úr panasza, hogy a küszöb is megrendült bele .
- Drága, egyetlen barátom, igyunk meg még egy fél liter bort, hogy ezen idő alatt elmondhassam élettörténetemet.
Az ön Alvinczije mindinkább kezd nekem tetszeni.
Bánja a patvar, legyen király, csak mentse meg a magyar középosztál yt és vele engem is .
Tinódi még nem állott kötélnek :
- A kocsmáros szeme olyan, mint a kocsirúd, kifelé mutogatja az utat.
A szoba hideg, mint a siralomház.
Én öregember vagyok, valamit kell adni az egészségemre .
Szuki úr nagy vállalkozási kedvvel emelkedett fel az asztaltól :
- Gyerünk egy forró feketére az "Ajrópá " -ba !
Így mondta, előkelő lendülettel, mintha a földkerekség legelőkelőbb fogadójába invitálná a könyvtárost.
De Tinódi még mindig habozott .
Nagyon elegáns hely volt az "Európa" - katonatisztek és zsidók voltak a vendégei.
Napközben dehogyis merte volna betenni oda a lábát egy kopott kabátú ember .
- Majd én fizetem a feketéket - vágta el a habozást Szuki uram , mire megindultak, anélkül hogy az elfogyasztott borok áráról csak annyit is mondtak volna, hogy: "Aufschreiben ! "
Éjfél utáni szaga volt az éjszakának.
A hó világított itt, az Angyalzug tájékán, tehát vigyázatosan kellett előrehaladni; mindenütt méla, kisvárosi csend, amelybe sem a kakasnak, sem a házőrző ebnek nincs kedve még beleszólni.
De odafent a piac környékén már lámpások mutatkoznak.
Egy-egy petróle u mlámpás a piac mind a négy szögén, amely lámpások alatt mindenféle emberi alakok mutatkoztak, amint a különböző kocsmából jövet meg-megálltak darab időre, hogy véglegesen megbeszéljék az elmúlt est eseményeit, a " Zsandár " kocsmában vagy a "Zöldfá " -nál.
A p iacra igyekeztek a vendégek még a régi temető melletti " Bunda " csárdából is, hogy darab ideig lámpavilágosságot lássanak az "Európa " fogadó dohányszínű ablakai mögött.
Azután szétváltak, és elbotorkáztak a piacról nyíló, messzi utcákba, vastag nádfedelek , hórihorgas zsindelytetők felé .
Szuki uram is karon fogta Tinódit, amint a "Rigó " felől jövet az első lámpást elérték .
- Azt kell megmondani Alvinczi Eduárdnak, hogy él itt, a Nyírségben egy férfiú, aki jobb sorsot érdemelne.
Minden irányban rászolgált a ne mzeti támogatásra.
Bölcs, okos, megfontolt ember, aki már több mint húsz esztendeje szolgálja a felséges magyar államot, hírneve szeplőtlen , bár igaz, hogy néha felhajtogatja a poharat, de ezt csak szerencsétlen családi körülményei miatt teszi .
Szuki uram elgondolkozott, elandalgott felsorolt érdemein, és csaknem könnybe lábadt a szeme a megindultságtól: ez a férfiú mindenképpen érdemes Alvinczi úr pártfogására.
Már csak azért is, mert Rimaszombatban született, és atyja barátja volt Tompa Mihálynak, a költ őnek, míg anyja olyan híres gazdasszony volt, hogy senki sem tudta úgy elrakni a befőtteket, mint ő.
Az ő paradicsomai, paprikái tél közepén is olyan zöldek és frissek voltak, mint mikor leszakították őket.
" És ez a páratlan édesanya abban halt meg, hogy leesett a padlásról ! "- kiáltott Szuki uram csaknem felzokogva .
A telekkönyvvezető a fejét Tinódi vállára helyezte, és jól kisírta magát.
Majd letörölte arcáról a könnyeket, és csendes, üzletes hangon folytatta :
- Ami pedig a hamis váltókat illeti, abból kaphat egy kofferral a derék Alvinczi úr, ugyancsak az említett, érdemes úriember közbenjárására .
- Ez a helyes beszéd - dicsérte Tinódi barátját.
- Nem kell büszkének, fennhéjázónak lenni.
A jámbor is napjában kétszer vétkezik, hát még a magunkfajta, esendő ember !
- Bevallok mindent, be én... - erősködött Szuki uram.
- Páriz-Pápaiban nincs annyi szó, amennyit én elmondok, ha egyszer belekezdek az élettörténetembe.
Csak jól bánjanak velem.
Amint János fújja, Jancsika úgy ropja .
Ámde akármilyen nagy állományokkal jött a két úriember az " Európa " felé, mégiscsak elérkeztek az "Európa " kapujához .
Ez a kapu tárva-nyitva volt éjjel-nappal, mintha örökké vendégeket várna.
A kapu mellett portáspáholy, ahol napközben aranysapkás, nagy bajuszú ember köszöngetett a keres kedelmi utazóknak, valamint a vidéki honorácioroknak.
Míg éjszaka e helyen toronyőri bundában aludt a bérszolga.
A kapualjban függőlámpát lebegtetett a szél, mintha a vendégek horkolása bolygatná a lámpát.
Ugyanakkor a levegő áramlásával régi gulyásoknak , pörköltöknek, szaftos virsliknek a szaga jött a fogadó konyhája felől, hogy álmélkodva állott meg a falusi kutya .
Az udvaron ott állott az üvegtáblás omnibusz, amely nagy csörgéssel, üvegcsörömpöléssel szokott a vasúti állomásra járni, és mindig akadt bámu lója, irigylője az üvegketrecben helyet foglaló uracsoknak, akik innen messzi, boldogabb vidékekre utaznak el .
De ím, az omnibusz mellett ez éjszakán még egy különös alkotmány terpeszkedett az udvaron.
Postakocsi volt az, amilyenben a múlt század elején utaztak, és manapság már sehol sem látható .
Szuki úr és Tinódi körüljárták a postakocsit.
A hátulsó kerekek csaknem akkorák voltak, mint a kis termetű Szuki úr.
Bőrből, fából volt a kocsi, és olyan masszív, mintha legalábbis Mária Teréziának, a császárnőnek készült volna, mert meglehetősen kövér asszonyság volt.
A rézkilincs még most , éjszaka is fénylett a kocsi ajtaján, nyilván mindig kesztyűs inasok nyúltak hozzá.
A bak olyan magosan volt, hogy onnan messzire elláthatott a kocsis a tájon, de nem szállhatot t le minden útba eső vendégfogadónál.
Akárkié, úriemberé ez a kocsi, aki még ebben a vonatozó, velocipédes világban is efféle kényelmes szerkezettel utazik .
- Ez a híres vörös postakocsi - mondta Tinódi most olyan reszketeg hangon, mint valami kántor.
- Tehát jól mondtam: Alvinczi úr a városba érkezett .
Miután élőlény nem mutatkozott az udvaron, Tinódi bátorságot vett magának, hogy a postakocsi ajtaját kinyissa, egyetlen ugrással a kocsi belsejében termett, és elnyújtózkodott a bársonyos tapintású ülésen .
- Én is felszállnék - kérezkedett alantról Szuki úr .
Tinódi nyájas pártfogással nyújtotta neki a kezét.
Egy darabig hallgatagon ültek egymás mellett a postakocsiban .
- Látod, nem hazudtam!
A váltók kezdenek megérni - mondá bizonyos diadallal a könyvtáros .
Szuki úr szimatolva forgatta ide-oda a fejét :
- Becsületemre: ez Havanna-szivar illata...
Én tudom, mert azt szívtam a lakodalmamon .
Mind a ketten nagy kortyokban szívták a kocsi belsejében maradt szivarfüstöt, és különböző ábrándok tűntek fel a messzeségben .
7
Bár a Régensburger hölgyek váltig hangsúlyozták, hogy ők visszavonult életet élnek, atyjuk halála óta az utcára se mennek szívesen : minden pletykát leghamarabb tudtak meg a városban.
Keresték őket a pletykák , mint némely nőket a macskák, a legnagyobb távolságból is felkeresték, és hozzájuk dörzsölőztek .
A Régensburger kisasszonyok már korán reggel tudták, hogy mi történt a városb an éjszaka: hol volt vacsora, Nikelszkyéknél vagy Vojtovicséknál , Ingháziéknál vagy Beszterczeiéknél?
Pontosan tudták, hogy mi volt vacsorára , mit beszéltek a vendégek, és mikor vették elő a házilámpásokat, hogy hazafelé induljanak a nagy hóesésben.
( And r áscsiknak, a híres pohárköszöntőnek rendszerint lemaradt a botosa útközben, és reggel vitték utána.)
Tudták, hogy mi történt a "Rigó ", "Zsandár " , " Bunda ", "Sas ", "Zöldfa ", "Huszár " és "Csillag " kocsmákban, ahol az intelligencia megfordult.
( Tán még arró l is tudomásuk volt, hogy ki dobott kilencet Jurás nevezetes téli kuglizójában !)
Külön posta tudósította őket a város első fogadójában történtekről, az "Európa " eseményeiről .
Hogyne tudták volna már korán reggel, hogy a nevezetes Alvinczi Eduárd, a magyar k özéposztály megmentője, az esti órákban a városba érkezett, és az " Európá " -ban négy szobát bérelt kíséretének és magának .
- Úgy látszik, a Nyírség is kezd számítani valamit - mondta Régensburgerné, aki szepességi születésű asszony lévén sohase becsülte valami sokra új hazáját.
- Csak ott van szív! - mondogatta, és valamerre messzire mutatott.
- Bár sohase jöttem volna ide cserébe.
- És protestáns asszony létére, az ajtó szemöldökfájára írta Háromkirályok napján a G. M. B. betűket , mint a katolikus Szepess égen szokás .
Délfelé már többet tudtak a Régensburger kisasszonyok a nevezetes Alvincziról .
Alvinczi Eduárd délelőtt felkereste a megyei főispánt, és elkérte azoknak a névsorát - akiket meg kell menteni a vármegyében.
A Régensburger kisasszonyok kombináltak, hogy kiket ajánlhatott a főispán Alvinczi figyelmébe .
- Az öreg főispán Tisza-párti ember volt egész életében - mondta az okos Amanda.
- Nyilván csak azok jönnek figyelembe, akik a Tisza Kálmán politikájának a hívei.
Azok a régi Kállói famíliák, Berkeszyek, Gaálok , Zathureczkyek, akik még mindig azt remélték, hogy a vármegyét visszahelyezik Nagykállóba.
Kállóban pedig alig talál magának való váltót Alvinczi úr.
Az ottani takarék csak a kereskedőknek ad hitelt.
Zathureczkytől a minap a billikomnyertes ag arát vették el zálogba, amikor némi kölcsönt adott neki a kállói takarék .
Régensburgerné valami kimagyarázhatatlan okból már reggel óta a szekrények tetején díszelgő pávatollakat, birsalmákat, befőtteket forgatta , tisztogatta, mintha vendéget várt volna.
A leánya szavára azonban abbahagyta a porolást :
- Akár hiszitek, akár nem: én megálmodtam ezt az egész dolgot .
Álmomban mezítelenül az utca kövén ültem, nagy forróság lepte el a testemet, és a halálomat vártam .
- Jaj, mama, mindig olyan borzasztókat álmodik - vágott közbe Ilonka, és a fülére tapasztotta a két tenyerét .
- És akkor, midőn a legnagyobb kétségbeesésben ülnék, arra jött a részeges telekkönyvvezető, Szuki, és így szólt: Ne búsuljon a tekintetes asszony, jön még a kutyára dér .
- Nem bírom hallgatni - kiáltott fel Ilonka, és kiszaladt a szobából .
Anyja utána vágott a szemével :
- Pedig hallgathatná az ipse.
Mert csaknem Szuki után álmomban megjelent Patkó Bandi, és se szó, se beszéd: egyszerűen feleségül kért .
Észrevette -e Régensburgerné, hogy Amanda lányának az arca vérvörös lett az álom elbeszélésétől?
Nagyon e l volt foglalva a birsalmákkal, amelyeket katonás rendbe sorakoztatott .
- Ami pedig a váltókat illeti, kaphat olyant Alvinczi Eduárd Kállóban is szakajtóval.
Szokása az ottani uzsorásságnak, hogy tiszta , becsületes váltónak, még ha a főispán keze írása van rajta: a szemébe nevetnek .
De nem hozhatnak olyan hamis váltót, amelyet nyomban ki nem fizetnének, a megfelelő kamatok előzetes lefogásával.
A hamis váltó jó váltó, azt kiváltják terminusra, hallottam én ezt sokat szegény apánktól .
Amanda sokáig nézett me rően maga elé .
- Valószínűleg tudja Alvinczi Eduárd, hogy mit csinál.
De én mégsem értem, hogy miért kell a váltóhamisítókat megmenteni.
Aki váltót hamisít, egyebet is csinál .
- Hallgass, te ostoba, most mindenki abból él, hogy váltót hamisít! - kiáltott r endreutasítólag Régensburgerné.
- Csak nézd meg ősszel az agárversenyeket!
Mindenkinek új ruhája, kocsija, lova, agara van arra a két-három napra, amíg a versenyek tartanak.
Annyi négyes fogatot sohasem látni egyszerre a városban.
A falusi kurtanemesek vé r esre borotváltatják az arcukat a borbélynál, senkinek sincs disznózsírral megkenve a haja, hanem pomádéval.
Az asszonyságok új everlasting cipőt kapnak, a kisasszonyok midert.
Az ehhez való pénzt mind a zsidók adják , mégpedig váltóra.
A váltó lejár tavas zkor, de akkor már összezsugorgatnak annyi pénzt, hogy a váltót ki tudják fizetni .
Amanda ugyan kezére húzta a takarításhoz való rongyos kesztyűket , de ábrándozva ült egy székben :
- Tudom, hogyha agár volnék: sok kérőm volna...
De azért mégsem értem egészen Alvinczi urat, hogy ezeket a mihaszna, begyepesedett fejű , tudatlan, műveletlen bűnösöket akarja megmenteni, ahelyett hogy például zongoraművésznőket nevelne.
Itt van például a mi Ilonkánk.
( Amanda elpirult , mert magáról is szeretett volna beszélni.)
A m i Ilonkánk egy kis tanulással, támogatással az ország első művésznője lehetne a zongorán ...
Patkó Bandi nagy sebbel-lobbal érkezett meg.
Úgy járt a házhoz , mintha otthon volna .
- Alvinczi az "Európa " söntésében ül, és az egész megye körülötte van! - kiáltotta felhevülve a fiatalember.
- Ünneplik, mint egy követet .
Mindenkinek telve van a zsebe régi pöriratokkal.
A sánta Pendelyházi még a fiát is elhozta, hogy bemutassa Alvinczinak.
Már másodszor csapoltak az "Európá " -ban reggel óta .
A Régensburger hölgyek leírhatatlan érdek lődéssel fogadták Patkó Bandi szavait .
- Hát mégis, kik vannak ott? - kérdezte Régensburgerné, mintha tojásokat készülne számba venni .
- Mindenki, aki a lábát mozgatni tudja.
Szukit tologatják előre mint a leghíresebb váltóhamisítót, de úgy hallom, a vált ókra csak délután kerül sor .
Amanda kisasszony hosszadalmas, könnyes, anyás pillantást vetett Patkó Bandira .
- Milyen kár, hogy maga még oly fiatal ember, Bandi, nem lehetnek hamis váltói!
Itt volna az alkalom a meggazdagodásra ...
Régensburgerné váratlanul abbahagyta a portörölgetést, és ő is letelepedett a leánya mellé , hogy kellően kivehesse a részét az ábrándozásból .
- Szegény apánk (így nevezte állandóan elhalt férjét ), hogy ő nem veheti ki részét a magyar középosztály megmentésében!
Bizonyosan juttatna neki is valami szerepet Alvinczi a nemzetmentés munkájában.
Megtenné inspektornak , vagy tán még magasabb ranghoz is juttatná az Új-Magyarországban.
Mert bár németesen hangzó neve volt, ősei a Szepességben Thököly és Rákóczi alatt küzdöttek .
Szürke, hétközn api délelőtt volt, hetivásár a városban, a piros fejű kakasokat , hápogó kacsákat kosaraikban vitték az asszonyok az ablakok alatt, mégis , idebent a szobában egyszerre ábrándos, hamupipőkei, merengő hangulat lett úrrá , amilyen hangulat legfeljebb vasárnap d élután szokott látogatóba jönni, amikor a litánia harangjai csendesen sétálnak a háztetők felett .
- Szegény apánk - merengett Amanda kisasszony.
- Senki sem pótolhatja őt.
Kivéve, ha Bandi öregebb volna...
Istenem, miért olyan fiatal maga, Bandi ?
- De az e sze érett! - mondá özvegy Régensburgerné.
- Szegény apánk azt mondaná Bandira, hogy annyi esze van, mint egy ispánnak.
- Aztán elgondolkozott, mintha a falióra ketyegő tanácsaira hallgatna.
Az ilyen régi családi órák nyilván tudnak mindenféle jó tanácsoka t , mert Régensburgerné rövid idő múlva folyékonyan megszólalt: - Bandinak meg kell ismerkednie Alvinczival.
Lehetetlenségnek tartom, hogy ez a férfiú, akinek olyan nemes, előkelő híre van, mint valami régi királyi címernek: észre ne venné Bandiban azt, ami t mi, egyszerű nők már régen tudunk.
Költő lesz ez a fiú, és rövidesen ország-világ emlegeti nevét, csak legyen, aki a hóna alá nyúljon.
De ki mutassa be Bandit Alvinczinak ?
- Talán a telekkönyvvezető? - nevetett Amanda kisasszony .
- Ó, a vén részeges butykos !
- Levelet kellene írni a főúrnak ...
Régensburgerné tetszése jeléül összecsapta a két kezét :
- Ilonka nagyszerűen tud fogalmazni...
Majd ír ő a grófnak vagy hercegnek olyan levelet, hogy a nyála csorog .
Patkó Bandi tiltakozni akart e tervek ellen.
Azt a karta mondani, hogy ő életerős fiatalember, aki nem fogadhatja el senkinek az alamizsnáját.
Itt van az a sok elzüllött úr, letört gavallér, bajba jutott nemesember...
Azok inkább rászorulnak Alvinczi segítségére.
De Régensburgerné határozott asszony volt .
- Kedves fiam, mi úgy tekintjük magát már régóta, mintha a mi családunkhoz tartozna.
Engedje meg, hogy mi gondoskodjunk a jövőjéről.
Mi járatosabbak vagyunk az életben, mint maga.
Utóvégre Régensburger János volt a mesterünk .
8
Régensburgerné ismét a fali órára nézett, és az óra a következő tanácsot adta :
- Amanda, öltözködj.
El kell vinni a váltót a Bandi apukájához .
Amanda felsóhajtott, aztán hosszasan megszorította Bandi kezét , mintha csak el nem múló szerelméről akarná biztosítani, mert Bandi vérvörös arccal fordult az ablak felé.
Mindig szégyellte magát, mikor arról volt szó , hogy Régensburgerék apja szívességét vették igénybe.
Miért ne adna ő a magáéból a drága hölgyeknek?
Patkó Bandi apja gazdag ember volt, ügyvédi irodájában három öreg negyvennyolca s honvéd körmölt reggeltől estig, és valami különös okból néhanapján segítette a Régensburger hölgyeket.
A hölgyek a kapott segítségről hazai szokás szerint váltót állítottak ki.
De ezeket a váltókat sohasem vették vissza .
Amanda valami trikószerű szövetből való, szűk, fekete szoknyát öltött fel, amely szoknyából tagjai kellően mutatkoztak.
Nem volt olyan férfi a városban, aki meg ne fordult volna, amikor Régensburger Amanda ezt a szoknyát vette magára.
Arcára kevés rizsport hintett, és szőkésbarna haja la z a fürtökben, szinte művészi rendetlenségben mutatkozott a gyászfátyol alól .
A tükör előtt egy pillanatra megállott, és próbát tartott abból a hosszadalmas, alánéző, odaadó tekintetből, amelyet majd az öreg Patkóra fog vetni.
Aztán keresztet vetett magára, mint a színészek, mielőtt a színpadra kilépnének .
- Gyerünk, Bandi! - mondta elváltozott hangon .
- Szerencsétlen!
A váltó! - sikkantott fel Régensburgerné.
A fehérneműszekrényhez futott, és az ingek közül előkereste a zöldesszürkés papírdarabot.
- Aztán mo ndd azt, lányom, hogy az én kedvemért legyen szíves az ügyvéd úr ...
- Bízd rám, anyám, tudom én, hogy mit kell mondani - felelt Amanda kisasszony .
Patkó Bandi csak a régi szárazmalomig kísérte Amanda kisasszonyt , innen már látható volt az a hosszú, sárga k őház, amelynek fehérre festett ablakai mögött állítólag a boldogság lakott.
Patkó Bandi atyjának házán rendszerint zárva volt a kapu , csak pénteken nyílott ki, amikor a koldusok között kiosztották az előre elkészített aprópénzt.
Ma kedd volt, Szent Antal n apja, ezen a napon ment gyónni az esperesplébánoshoz Patkó Bandi anyja...
Amanda kisasszony tehát bátran vonta meg a kapucsengőt.
Gyászfátyola eltűnt a bezáródó kapu mögött .
Körülbelül egy félóra múlva nyílott ismét a kapu a messzi házon .
Patkó Bandinak ad dig volt alkalma megobolygatni a verebeket a régi szárazmalom nádtetőjében.
" Csirip, csirip" - mondogatták szokatlanul éles hangon ezek a városvégi verebek, amelyek még nem tanulták meg a városi illedelmes hangot .
" Csirip, csirip ? "
Mintha arról pletykálko dnának, hogy mit keres annyi ideig Régensburger Amanda a Patkóék házában, amikor Patkóné éppen nincs odahaza...
" Csirip, csirip ! "
Amanda kisasszony oly délcegen közeledett, mint egy műlovarnő .
Amerre ment, az ablakokban apró fényjelek mutatkoztak: otthon ül ő kisvárosi nők vagy már csak a nádtető támogatására való öregemberek kíváncsi tekintetei.
Hiszen másnak is volt szűk vagy bokorugró szoknyája ebben a városban, Wohl Janka Magyar Bazár-ja, szabásmintáival, kölcsönben, végigjárta az összes házakat, ahol a v arrótű babonás mozdulatait végezte - de ez a szoknya olyan volt , mint a mesebeli garabonciás köpenyege, amelynek sarkát tulajdonosa megemelte , és erre az egész városban megkozmásodtak a levesek... ha Amanda kisasszony ezt a szoknyát magára öltötte: akkor a legszárazabb férfiakban is költői, nyugtalanító gondolatok kerekedtek: vén csizmaszárrá, karosszék-töltelékké válott férfiak kezdték azon törni a fejüket, hogy öreg oldalbordájukon kívül nőszemélyek is vannak a városban, kancsóölelgető, csupán mámorukba s zerelmes vének égő gyertyát vettek a kezükbe, hogy fiatal szolgálójuk kíséretében a pincébe menjenek - bort deríteni ...
Amanda kisasszony az őt kísérő tekintetektől felhevülve, gyors léptekkel ért a szárazmalom sarkára, ahol az eresz alól kissé szomorúan előlépett Patkó Bandi.
Bánatosnak látszott, mint valami álombéli lovag, akit a magánya elüldözött a holdas éjbe.
Amanda kisasszony két kézzel kapott Bandi karja felé :
- Miért szomorkodik?
Megkaptam a pénzt !
De Bandi nem felelt, csak lesütött szemmel, lekókadt fejjel állt .
Amanda kisasszonynak összeszorult a szíve, és szinte fuldokolva indítványozta :
- Még ne menjünk haza.
Imádom az anyámat, imádom a testvéremet, de miattuk sohasem tudok magával négyszemközt maradni.
Gyerünk a régi, alvégi temetőbe, ahol ősz óta nem voltunk.
Vajon, milyen állapotban van szegény apánk sírja ?
És amint elmaradt mögöttük az utolsó ház figyelő ablaka is, Amanda kisasszony hevesen Bandi karjába kapaszkodott .
- Nem bírom el, hogy magát szomorúnak lássam.
Maga még fiatal, nem szenvedett, nem csalódott, nem bántja senki, se szóval, se szemmel: miért szomorkodik tehát?
Akarja, hogy itt, a nyílt úton megcsókoljam ?
Patkó Bandi megtántorodott a leány forróságos szavaitól, mint a korgó gyomrú embert előveszi a szédület, ha lakodalmas házak párás, zenétől dobogó ablakai alá érkezik.
Megrándult ajakkal mutatott a temető felé álló , behavazott fedelű, gyaluforgácsos épületre, a "Zsandár " kocsmára :
- Ott szokott ülni az ablaknál Tinódi, a könyvtáros .
- Hát jól van, majd a kocsmán túl csókolom me g - mondta engedelmesen Amanda kisasszony.
- Pedig én úgysem megyek már férjhez, szegény leány vagyok, időm lejárt...
Mikor még kérőim voltak, nem kellettek, mert lenéztem ezeket a kisvárosi embereket.
Költőkbe voltam szerelmes.
Néha ellátogatott nyaranta a Sóstó-fürdőre Komócsy József, a költő.
Tudja, milyen nagy kalapja volt?
Mint valami taliánnak.
Az asszonyok azzal fejezték ki hódolatukat, hogy mindenütt Komócsy-vesepecsenyével traktálták, pedig a költő nekem megsúgta, hogy azt az ételt kedvére csak a p esti "Kispipá " -ban tudják készíteni.
Hát én nem is sütöttem-főztem a költőnek, hanem egész idő alatt prenumeránsokat gyűjtöttem a legközelebb megjelenő költeményeskönyvre.
Végigházaltam az egész várost.
Egy forint volt az előjegyzés ára, és csaknem húsz a l áírást sikerült szerezni.
Sajnos, a költeményeskönyv sohasem jelent meg, a költő elutazott, és megfeledkezett az egész dologról .
- Szegény Amanda kisasszony !
De Régensburger Amanda nekividámodva folytatta az elbeszélést :
- Hohó, ezzel még nincs vége, mert Komócsy elvitte a híremet Pestre, és aztán más költők is tisztelegtek házunknál, és magukkal hozták a gyűjtőíveket.
Mindjárt a következő évben megjelent egy amerikai cowboynak öltözött lovas férfiú a házunk előtt.
A lovat a kapufélfához kötötte, ő belépet t a házba, és engem keresett.
Benedek Aladár, a híres költő volt a jövevény, akit akkoriban szabadított ki Erzsébet királyné a Fortunából, és én úgy éreztem, hogy ruhájának még börtönszaga van.
Elmondta, hogy lóháton utazza be Magyarországot, és személyese n teszi tiszteletét a lelkesebb honleányoknál ...
- És Amanda kisasszony ismét kezébe vette a gyűjtőívet !
- Az nem lett volna baj, de Benedek Aladár mindenáron feleségül akart venni.
Sürgette az eljegyzést.
De az előfizetők csak lassan gyülekeztek .
Benedek erre megharagudott, összeszidott mindenkit, a polgármestertől kezdve az utolsó bakterig, felült lovára, és elvágtatott .
- Bogaras emberek a költők .
- Aztán jöttek sorjában, de több kérőm már nem akadt közülük .
Vértesi Arnold ezer beszélyt adott ki Debrecenben, ellátogatott a mi városunkba is, világosszürke keménykalapja volt, pepita nadrágján széles, fekete szalag , amilyent nálunk csak a cigányprímás viselt.
Valami különös bajuszpedrőt használt, amely engem a falusi házak halottas szobáira emlékeztetett.
D e egyébként úriember volt, a kaszinóban üldögélt, az urak között .
- Alighogy elment Vértesi, nyomban a városba karikázott Rudnyánszky Gyula.
Ha nem lett volna kopasz: Byronhoz lehetett volna hasonlítani, akinek külsejét akkoriban a költők utánozták.
Nagy bundája volt , mint egy ügyvédnek, és a városban hamarosan híre futamodott, hogy azért jött , mert szerelmes a színtársulat primadonnájába, Réthy Laurába.
Nem tudom, hogy mennyi volt igaz a szerelemből, nálunk verseskönyvvel kopogtatott, amelyből egy tucatra p renumerációt nyitott.
Kijelentette, hogy semmi körülmények között nem hajlandó több könyvet eladni ebben a városban, mert más városok is vannak Magyarországon, ahol türelmetlenül várják verseit.
Sohasem tudta meg a költő , hogy a tucat verseskönyvből csak k ettőt tudtunk elsózni, a többi a nyakunkon maradt .
Mindinkább oszladozott Patkó Bandi névtelen szomorúsága, amint Amanda kisasszony csendeskés, mélabús humorral előadott történeteit hallgatta .
A nőkben ritkaság a humor, azért érezni tokaji bor illatát azoknak a nőknek az ajkán, akik megnevettetni is tudnak .
Már régen elhagyták a "Zsandár " kocsmát, és még mindig nem jutott eszébe Patkó Bandinak elkérni az ígért csókot, de amint az alvégi temető kidőlt kapuján befordultak, a temető mélaságából, a hófoltokkal toldozott sírdombok felől, a gyászhuszár egyenességével állongó akácfák alól: egyszerre feléje suhant valami lágy, gyengéd érzelem.
A halál és a szerelem nagy rokonságát leginkább akkor tudhatjuk meg, ha elhagyott temetőben nővel sétálgatunk .
Pár lépésnyir e a temető kapujától megállott tehát Patkó Bandi, és oly hosszasan, hevesen szájon csókolta Amanda kisasszonyt, hogy szinte vérvörös lett körülötte az alvó temető .
De Amanda kisasszony is nagyot sóhajtott, mintha a szíve gyökeréig ért volna a csóknak a tüze .
9
Régensburger Amanda menekült a következő csók elől - még bírt uralkodni magán -, hiszen egyebe sincs a szegény leánynak, mint önuralma a veszélyes helyzetekben.
Jobb kezével eltolta (de tartotta) Patkó Bandit.
Ekkor tűnt ki, mennyire megerősíti a kar izmait a folytonos zongorázás.
Ám ugyanekkor Amanda kisasszony nyájaskodva folytatta :
- Hát ha még Borsodit, a vándorköltőt látta volna!
Verseket írt , szavalt, de ha a szükség úgy hozta magával: hasbeszélő is volt .
És azután még sokat mondott Régensburger Amanda a vándor hasbeszélőről, amíg Patkó Bandi valamelyest megnyugodott szerelmi izgalmában.
Különös volt az, hogy Amanda kisasszony itt , az elhagyott, régi temetőben, ahol a hólé úgy csörgedezett az árokban, mint a holtak könnyei, amelyeket elmulaszto t tak elsírni a földön... ahol a sírdombok oldalában (amelyek alatt nők feküdtek) nyúlvackok voltak láthatók, míg régi férfiak fejfájára a tarka szarkamadár telepedett, hogy elmondja a legújabb pletykákat a városra... ahol sehol se látszott lábnyom a szürke hóban, mintha mindenkit végképpen elfelejtettek volna, akit ebben a temetőben elföldeltek, Amanda kisasszony fáradhatatlanul beszélt a hasbeszélőről, hogy Patkó Bandi szerelmi megrohanásait fékezze .
De végül a hasbeszélő is elfogyott, és Patkó Bandi ugyancsak nyújtogatni kezdte a karjait Amanda hercegnői dereka után.
Amanda kisasszony tehát megállott egy fejfa előtt, amely némi ravaszkodással bújt el a bokrok mögött .
- Vajon a holtak hamis váltóit nem vásárolná össze Alvinczi úr ?.. .
Itt ugyanis H. Attila fekszik, a leghíresebb hamis váltógyáros az egész Nyírségben.
Talán egy ládányi hamis váltó maradt utána, amikor végre önkezével véget vetett életének.
A másvilágra vitte azt a kezet, amely hibátlanul tudta mindenkinek az aláírását utánozni, akár a régi királyokét a hamisított nemesi levelekre, akár a zsidó bérlőkét a váltókon .
Nem volt olyan kacskaringós manupropria, amelyet gazdája esztendőkön gyakorolt , melyet H. Attila egyetlen megtekintés után a legpontosabban nem tudott volna lemásolni.
Féltették is tőle né valáírásukat az urak!
Attila örököseinél szép vásárt csinálhatna Alvinczi úr !
De Patkó Bandi tűzben volt, szemeivel folyton a lány ringó derekát kereste - az ajka szomjas volt.
Január volt, a nyulak is elkezdték már szerelmeskedésüket szerte a mezőkön.
Amanda kisasszonynak tovább kellett védekezni a forradalmas támadások ellen.
Néha keresztülugrott sírdombokat, hogy Patkó Bandi ölelgető karjait elkerülje, máskor fatörzsek mögé menekült .
Üzekedve, önfeledten mentek végig a temetőn, elérték ismét az árkot, am elyben Lethe vize folyt az olvadó havak idején.
Amanda kisasszony nagy elhatározással állott meg :
- Mondanék magának valamit, Bandi.
Én sokkal idősebb vagyok magánál, én nem való vagyok magához.
De nézze Ilonkát, őt magának teremtette az isten.
Én leszek az tán a maga kis mostohája ...
Bandi keserveset nyelt, mert hiszen fiatalember létére jobban vonzotta őt a kinyílt rózsa, mint a bezárt bimbó.
De nem sok ideje volt felelni, mert Amanda kisasszony felhúzta térdéig nevezetes szoknyáját, és átugrott az árkon .
I smét a "Zsandár " kocsma mellett haladtak el.
Odabentről már cimbalomszó pengett, egy taliga keréknyomai mutatták, hogy időközben vendégek érkeztek az elhagyott csárdába.
Az ablak reszketett a cimbalom vad hangjaitól .
- Bizonyosan Kacsari Berti veri odabent! - vélekedett Patkó Bandi , és áhítozó pillantást vetett a "Zsandár " -ra .
Csakhogy felpattant ekkor a csárda betyárzsíros ajtaja, és a küszöbön megjelent vérvörös arccal Barkó építőmester .
- Megálljunk egy szóra, fiatalúr.
Számolnivalónk van egymással! - ordította, mint valami útonálló .
Barkó nyilván részeg volt...
Patkó Bandi legszívesebben megfutamodott volna, de ezt nem tehette Amanda kisasszony miatt .
Az építész leugrott a magas küszöbről, és egyenesen Patkó Bandinak tartott.
Még két cimbora vonult az építőmester után.
Az egyik a híres, görbe lábú lakatosmester volt, akit "Kvitt, a hurkának " neveztek a városban, a másik egy részeges díjnok a pénzügyigazgatóságnál, bizonyos Prágai Pál, aki csekély jövedelme miatt nagyon szeretett más borából iddogálni ...
- Most meghalsz, kutya! - kiáltotta az építőmester, és két öklével csapott egyszerre Patkó Bandi arcába .
Patkó Bandi azt hitte, hogy nyomban szörnyet hal az ijedtségtől és a fájdalomtól ...
Zokogás tört fel a bensőjéből, de ezzel a zokogással kiszállott belőle az a másik ember, amely rendszerint ott szokott tartózkodni.
Kirepült belőle a gyáva ember, mint a füst a széllel, és nagy mordulással életre ébredt valamennyi ízében, izmában valamelyik verekedő, hatalmas őse, valami régi betyár, aki nem ritkaság a ny írségi famíliák történetében .
Nem ő vette fel a verekedést, hanem az az ismeretlen valaki...
Nem ő kormányozta cselfogó kezét, szilajon rugdalózó lábát, harapásra nyitott száját, hanem a jó ősapa, aki késői maradékának segítségére sietett, itt, a " Zsandár " kocsma előtti téren.
A kocsma belsejéből vagy valamelyik udvaron álló szénakazalból bújt elő őkelme?
Itt volt, és felvette a harcot a három férfival .
Az építőmester egyébként is elvesztette az egyensúlyt a kétkezes ütés után.
Egy gyomrának irányított rúgás éppen megtette a magáét.
Barkó hanyatt vágódott, és estében fejét nagy koppanással verte a " Zsandár " kőlépcsőjéhez.
Hiábavaló kísérletet tett a felálláshoz.
Majd doktort kell hozni hozzá a városból, aki talpra állítja .
Most Kvitt, a hurka támadott, öreg lakatos módjára, gyors egymásutánban három kalapácsütést mért le Patkó Bandi fejére.
Máskor nem állta volna ki két lábon Bandi ezeket az ütéseket, de ott volt mellette a láthatatlan, vén betyár, az kormányozott, és Bandi kezét a lakatos nyakának irányította.
A vérmes, italos ember hiábavaló rángatózásokat tett, hogy a vaskapocsból kirántsa gégéjét.
A körmök és az ujjak azonban fenevadi erővel szorultak mind feszesebben Kvitt , a hurka nyaka köré.
A lakatos hörögni kezdett, aztán nagyot ugrott, mint a meglőtt nyúl, és utána két térdére esett Bandi előtt.
Bandi mindenesetre orrvérzést idézett elő a lakatosnál néhá ny ökölcsapással .
A díjnokkal nehezebben ment a dolog.
Prágai Pál eddig is csak hátulról mérte ütéseit egy karóval Patkó Bandira.
Egyik ütésre csaknem leterítette már Bandit.
De morális erő is van a világon!
Mikor a két cimbora már a földön feküdt, Prágai Pál futamodásra vette a dolgot, és csak messziről fenyegetőzött a karóval .
Amanda kisasszony felvette a földről Patkó Bandi kalapját .
Megsimogatta, megtörölgette egy nőstény hízelkedésével.
Aztán karon fogta Bandit, és szélsebesen vitte a város felé.
Útközb en nem állott el dudorászó hangja :
- Mégis azt szeretném, ha engem venne feleségül.
Ilona még várhat .
10
- Ön az a fiatalember, aki mindenkit megver a városban? - kérdezte Alvinczi Eduárd, amikor Szilveszter titkárja Patkó Bandit elé állította az " Európa " sörházában .
A hosszú asztalnál máskor a huszár tisztikar szokott helyet foglalni.
Ám a tisztek most megtették azt a rendkívüli dolgot, hogy átengedték asztalukat Alvinczinak, amíg az a középosztály megmentése végett a városban időzik .
Alvinczi Eduárd ekkor már körülbelül hatvanadik éve felé közelgett.
De még barna volt, mint a sas.
Ki tudná azokat a borbélyügyességeket, amelyek szolgálatára állanak az ilyen nagyuraknak, hogy a hajfesték nem piszkítja be az ingüket, mint a vidéki tekintetes úrét, ha borbélya rábeszélésére egy napon azzal rémíti halálra hozzátartozóit, hogy tegnap ősz feje helyére szurokfekete hajzatot helyez.
( Vidéken még a parókától is félnek.
Hát még a festett hajtól !)
Ki tudná azokat a bajusz- és szakállfestékeket, amelyek nem kormosak, nem kopnak, de nem is ragadnak!
Talán még az is lehetséges, hogy Alvinczi mint kivételes ember megőrizte ifjúkori barnaságát .
- Csak a bátor embereket szeretem - mondta Alvinczi Eduárd, mintha egy bírósági határozatot hirdetne ki.
Tatáros metszésű, honfoglaló korabeli tüzektől füstös szemével tetőtől talpig végigmérte Patkó Bandit, ezzel a kihallgatásnak vége volt.
Szilveszter titoknok egy bálrendező fensőbbségével tuszkolta Patkó Bandit a hosszú asztal végére, ahol a "vidéki hadak " foglaltak helyet .
- Sokra viszi, ha már ilyen fiatalon vekszlit * der Wechsel - váltó
csinál t - dörmögte az asztal végén egy falusi kurtanemes, aki erre az alkalomra a felesége everlaszting cipőjét vonta fel lábára .
De hát az ifjú Patkó Bandinak még az asztal végén ülni is megtiszteltetésnek számított, mert nem volt itt egyetlen fiatalember sem k ívüle.
A legöregebb, régen tűzre való nyírségi nyírfák jöttek be a mátészalkai vonattal, vagy kéredzkedtek fel valamely falusi szekérre, amikor híre futamodott a vármegyében, hogy Alvinczi Eduárd nemzetmentő utazásában a székvárosba érkezett .
Az asztalfőn ülő Alvinczi szomszédságában szorított magának helyet Záporszki - pedig az apja még afféle közönséges lengyel volt, amilyen minden valamirevaló háznál akadt a szabadságharc után.
Ámde ez a Záporszki, miután atyját Szatmár megyében egy vármegyei bál alkalm á ból (és hamis kártyázás miatt) agyonverték, Záporszki pörösködni kezdett, mint valami kotló, amely nem találja helyét.
Húsz különböző pört indított mindenféle örökségekért, amíg végre sikerült egy öreg nemesembert kipörölni a maga hétszilvafájából.
Az öre g nemesember ezt nem nagyon bánta, mert a hétszilvafa úgyis tele volt adóssággal, hogy egy falevél sem látszott ki, és legalább oka volt mindörökre elhagyni ezt a vidéket, amelyet halálosan megutált.
Azt mondják, a férjes lányához költözött, délvidékre, a Bácskába, ahol a felsővidéki ember fensőbbségénél fogva csakhamar a helybeli kaszinó elnökévé választották.
Záporszki itt maradt az elátkozott hétszilvafával, amelyre mindenét ráköltötte, úgyhogy ezentúl csak hangosan helyeselni volt szabad neki a megyei g yűléseken, pedig szívében ellenzéki ember volt, és leginkább csapatokat szeretett volna felállítani a főispán ellen .
- Nem is tudtuk, hogy Záporszkinak váltói vannak - mondta az asztal végén a női cipős nemesember .
- Bizonyosan az agara miatt jött, az van zálogba téve a helybeli takarékban - felelt egy himlőhelyes , fekete fogú, keselyszemű úriember, aki olyan gonosz indulatokkal jött el az ülésre, mintha itt kirabolni akarnák.
- Holott a kopott, szarvasgombos vadászkabátjának mind a külső, mind pedig a bel s ő zsebei telve voltak zsíros írásokkal.
Egy hosszúkás formájú , kékes színű, hivatalos levél oly magosan állott ki a szivarzsebéből, hogy emiatt nyakát sem mozgathatta szabadon .
Záporszki meghallotta, hogy róla van szó, ezért nyomban epésre fordult a kedve , és kapa után ültetett hitvány bajusza felborzolódott, torka kidagadt, mint a pulykakakasé, arcának savószíne őszi vadszőlőszínűvé lett, és kis termetével olyant pördült maga körül, mint a kocsonyacsont, amelyet gyerekek zsinegre fűztek .
- Talán bizony fejfát jöttek árulni az urak?
A nagyapjuk fejfáját ? - pukkant fel Záporszki, mint egy szüreti rakéta .
A himlőhelyes arcú, gyanakodó úriember erre szótlanul felállott helyéről, és az asztal alól egy irgalmatlan nagy fokost kezdett elővonogatni .
- Magunkkal ho ztuk az argumentumokat - mondá egykedvűen .
Alvinczi Eduárd kelletlenül nézte a jelenetet.
Füstsápadt arcán ugyan nem látszott semmi indulat, csak ritkás kerecsenszakállát mozgatta meg valami fuvalom.
A kezével intett - azzal a rövid ujjú, mézeskalácsszínű kézzel , amelyet aranyfényűnek láttak az asztal végéről.
A kézintésre a ragyás úriember csendesen leült a helyére, a fokost tüntető zörgéssel dugta vissza az asztal alá.
A szomszédjának, a női cipősnek pedig elég hallhatólag odasúgta :
- A lengyel már régen kóstolta a somfát !
Alvinczi most beszélni kezdett, olyan fáradt hangon, mintha ezer esztendő távlatából hangozna hangja :
- Azt tudják az urak, hogy Ferenc József (Záporszki máskor a név hallatára teli tüdőből éljenezni szokott, de most dühösen hallgatott ), Ferenc József megszervezte a népfelkelőket.
Kevés neki az a katona, amit minden esztendőben zsinóron rángatnak be, azt akarja, hogy katona legyen mindenki , tizennyolc esztendős korától ötvenöt esztendős koráig .
- Halljuk! - kiáltott fel Záporszki, aki valamiképpen összeszedte magát, és pulykamérgét leküzdvén, üzletileg kezdett gondolkozni .
Alvinczi sötét szemeit körüljártatta asztaltársain.
Bizonyosan tisztában volt ezekkel a furcsa úriemberekkel, akik az ő szemében legfeljebb olyanok lehettek, mintha Gog ol Bulyba Tárász -ából léptek volna elő, vagy legjobb esetben egy érzelmes Jókai-regényből .
A ködmönszagot az ünnepélyes alkalomra a bajuszpedrő szagával keverték.
Régen nem látott kabátokat: legénykori emlékeikkel telehímzett mellényeiket, az örökös perpatvarban egy pillanatra megenyhült feleségek által megkötött nyakkendőket hoztak el megmutatni homokot hátrahagyó, parasztbortól kivérmesedett vagy buckabarna vagy őszilevélszínű, hektikás arcaik társaságában.
De mégis így folytatta szavait :
- Az urak bizony osan olvasták az újságban, hogy odafent Pesten báró Podmaniczky Frigyes vállalta el az első népfölkelő csapat megszervezését .
- A kockás báró! - kiáltott közbe szakértelemmel egy tömzsi , plébánosképű emberke, Hattyufalvi Etele, aki arról volt nevezetes, ho gy nyelves feleségét nyakig földbe szokta ásni a kertben .
Alvinczi fojtott hangon, bizonyos titokzatossággal kezelte a kérdést.
Megszokta, hogy igen nagy jelentőséget tulajdonítson szavainak - hisz jó darab ideig követségi titkár volt Szentpéterváron.
Vég igjáratta szemét a társaságon :
- Nem tudom, hogy van -e az urak között újságíró ?
A bundákból, ócska szalonkabátokból valóságos légáramlás keletkezett erre a szóra.
Bartelehémi - Balkányból -, akit a különböző kihágások miatt már többször börtönbe zártak volna, ha nem lett volna egyik őse francia származású, a törött lábát ütögette.
S a törött láb csikorgott, mert a csontok tulajdonképpen sohasem forradtak össze.
Mislánczi, egy pápaszemes , okoskodó külsejű öregember, aki mindig avval fenyegette a vármegyét , hogy ott hagyja írnoki állását, aztán lássák, hogyan viszik tovább a dolgokat: nyerítve nevetett .
- Minek ide újságíró?
Nem bál ez .
A telekkönyvvezető, Szuki úr, aki eddig óvakodva ült az asztal végén, mint a makacs eladó a vásáron, aki inkább agyonüti szamarát, semhogy olcsóbban eladja, ugyancsak megköszörülte a torkát, és azt magyarázta a szomszédainak, Pricsei és Prócsai uraknak, hogy ők nem gyilkoltak meg senkit , nem akarnak tehát az újságba kerülni .
Csak a ravasz Záporszki vette észre az Alvinczi kérd ése mögött rejtőző hiúságot.
Nyomban magához intette az " Európa " szálloda egyik "tigrisét ", egy inaskabátú fiút, és megparancsolta neki , hogy kerítse elő Puczár urat, a Daloljunk szerkesztőjét ...
- Azt a nagy szakállú úriembert, aki fokossal sétál a piacon .
A tigris elvágtatott .
- Addig is, amíg a szerkesztő úr előkerül, majd én vezetem a jegyzőkönyvet - ajánlkozott nagy szolgálatkészséggel .
A ragyás képű úriember ismét felemelkedett az asztal végén , mondani akart valamit Záporszki indítványáról, de aztán csak megvetően legyintett, és olyan zökkenéssel ült le helyére, hogy a söröspoharak összekoccantak .
Záporszki ezalatt mindenféle régi lópasszusokat szedett elő zsebéből, és azokat kiegyenesítgette az abroszon, mint a tépett bankókat .
Fridolintól, a fizetőpincértől elkérte a ceruzáját, és nagy, galambtojásnyi betűkkel írni kezdett :
- Kelt levelem az "Európa " szállodában, 18** januárius ...
Alvinczi Eduárd most még nagyobb óvatossággal folytatta :
- A titkos terv az volt, hogy az új népfelkelési rendszert majd a mágnásvilág hozza divatba.
Mostani főuraink mindenre kaphatók , amit Bécsből parancsolnak.
A Nemzeti Kaszinó tagjai vénségükre ott egzecíroznak a Ludoviceum kertjében, és Podmaniczky Frigyest nyomban őrnaggyá nevezte ki őfelsége.
Az Andrássyak, a Zichyek , a Festeticsek közlegényi kabátban vonulnak végig a városon az őrnagy parancsnoksága alatt...
Budapest népe szájtátva bámulja az ünnepélyes meneteket.
Maholnap mindenki népfelkelő lesz Pesten.
Ferenc József terve sikerült .
- Mi köze van ehhez a helybeli ve kszliknek? - kérdezte egy bátortalan, de türelmetlen hang az asztal végéről, de a többség nyomban lehurrogta a kérdezősködőt .
A ragyás úriember (mert hiszen ő szólott) a nyakába kapta a fejét , és szégyenkezve fordított hátat Záporszkinak, aki ceruzájával r ámutatott .
( Csak a női cipős rugdosta alattomban a himlőhelyes úriember lábát.
Nagyon hosszú volt a szónoklat, nem lehetett sört se hozatni. )
Alvinczi bizonyos szünetet tartott, amíg a felháborodás csillapodik a közbeszólás miatt.
Záporszki olvadékony hangja térítette magához mély elgondolkodásából :
- Folytathassuk, kegyelmes uram .
Alvinczi emelt hangon vágta ki a szót :
- Félő, hogy a magyar köznemesség követni fogja főuraink példáját .
A köznemesség soraiban mindig akadtak hiú elemek, akiket megszédített a királyi kegy, megigézett a grófok és bárók vállveregetése...
Akkor pedig el van veszve Magyarország.
Ferenc Józsefnek egyetlen parancsot kell kiadni, amely szerint behívja az összes népfelkelőket.
Angyalbőrbe bújtatják huszonnégy óra alatt az egész ország férfilakosságát.
Lehet aztán új királyválasztás is a Rákos mezején, katonai egyénnek nincs szavazati joga .
Alvinczi elgondolkozott mélyre ható szavai felett.
Sajátságos , álmodozó kifejezést öltött arca, amely a világ minden más társaságában csendre intette volna a hallgatóságot, de itt nem sokat törődtek Alvinczi nemzeti álmaival .
- A nemzeti váltók a fontosak!
Király mindig csak akad Magyarországon, de mi lesz velünk, ha tönkrementünk? - hangzott megint az asztalvégről, ama ragyás úriember környékéről .
Szerencsére éppen most érkezett Puczár, a Daloljunk szerkesztője .
Bár kis termetű ember volt őkelme, de annál nagyobb tekintélyt tudott tartani.
Darutollas süveget viselt, magyaros szabású ruhában és ropogós csizmában járt.
Pattogott, kopogott, krákogott, izg ett-mozgott; rendbontó volt már az anyja kebelén is .
A csizmadiaszínben találták meg, ahol a hetivásár alkalmából heccelte az iparosokat.
Nagy, tömött szakállában cipómorzsák voltak, mert a lacipecsenyés kofákat is meglátogatta.
Fokosa nyele rézburokkal vo lt bevonva, amire nagy szükség volt járáskelésében, mert ez idő tájt még nem ismerték a homokon a filoxérát, bőven eresztettek a szőlőskertek , korán reggel bort ivott minden valamirevaló úriember a vármegyében.
Délfelé kapóra jött a gyomorhűsítő, ebédétv ágyat csináló sörözés .
Puczár nem szokta meg, hogy érte küldözgessenek, sőt többnyire az volt a helybeli gyűlések vége, hogy alaposan helybenhagyták az izgága kis szerkesztőt.
Ugyanezért meglehetősen dölyfösen lépett a sörházba .
- Kinek van szüksége a hetedik nagyhatalom védelmére? - kérdezte elhaladtában a konyhából kikukkantó szakácsnét .
- Ki akarja ügyét az Ezerszeműre bízni? - tudakozódott a sörházba léptekor a kályhafűtő legénytől .
Sorba járta az asztalokat, a bírók és ügyvédek asztalát, a városi hivatalnokok asztalát.
Megállott az adónál, nyírvízszabályozónál, míg végre nagy nehezen odatalált az asztalhoz, amelynél Alvinczi Eduárd a magyar középosztályt szándékozta megmenteni .
Szilveszter titoknok sietett fogadni a helybeli nagyhatalom képviselőjét.
Hiszen Szilveszter is szerkesztő volt Budán, ahol részben a Keresztények Lapjá-t, részben a Jó korcsmáros-t szerkesztette .
Néhány szót súgott a dölyfös kolléga fülébe, mire az láthatólag megenyhült , Szilveszter mellett helyet foglalt az asztalnál, hangosan ki fújta orrát, a háta mögé köpött, nagy tüntetéssel hegyezte ceruzáját, és biblia nagyságú jegyzőkönyvecskét helyezett az asztalra, amelybe nyilván a vármegye összes bűnei már jegyzékbe voltak véve.
( Pedig nem volt az más, mint Falstaff jegyzőkönyve a kocsm aadósságokról. )
Záporszki, aki láthatólag Alvinczi kegyeibe férkőzött, megértően hunyorított Puczár felé .
- Most egy kicsit különb választásra készülődünk a szokásos követválasztásnál, szerkesztő úr.
Királyválasztás lesz a Rákoson !
A Daloljunk szerkesztője hivatalos komolysággal lapozott jegyzőkönyvecskéjében, amíg megtalálta a megfelelő oldalt, ahová tapasztalatait felírja .
11
- Mert nemcsak a népfelkelés jelenti a régi Magyarország veszedelmét, hanem az önkéntes tűzoltóság is, amelyet Ferenc József rokona, az öreg József főherceg mindenfelé az országban, katonai alapon megszervezett - mondá ki hosszas fontolgatás után első megjegyzését Puczár, a Daloljunk szerkesztője.
- Így volt ez Törökországban is, ahol Széchenyiből basa lett, mert önkéntes tűzoltóságga l új hadsereget szerzett a szultánnak.
Ajánlom a hegyvégi csizmadiákat .
Puczár Józsefnek erre a mondására még Alvinczi bálványkomoly ázsiai arca is valami mosolygásfélét mutatott.
Csak Záporszki, a hűséges cimbora kiáltott halljukot, mert egész életében ez t tette, ha hárman vagy többen ültek az asztalnál .
- Friss-miss! - kiáltották az asztalvégről a szokásos elégedetlenkedők.
Új kártyavetést, új beszédeket szoktak követelni ezzel a német szóval, mert még mindig nem került arról szó, hogy váltják be a váltók at .
Alvinczi Eduárd elgondolkozott .
Vannak olyan arcok, amelyek csodálatosan híven tudják kifejezni , hogy országos gondolatok gyötrik a mögöttük rejtező lelket.
Alvinczi úgy tudott gondolkozni, mint egy új honfoglaló, aki nem törődik a maga kis bajaival, hanem éjjel-nappal a nemzeti ügyek miatt ráncos a homloka, elmélázó a tekintete , önfeledkező az arckifejezése.
Más társaságban bizonyosan észrevették volna , hogy ezen az arcon ezeresztendős honfibánat foglal helyet, a Rákócziak szomorúsága, a Széchenyiek b e felé fordított tekintete, a Wesselényiek dacossága.
Emlékkönyvbe illő arc volt, amely archoz néha sóhajtásszerű imádságot mondanak azok, akik sokat szenvednek a hazáért - a nők és a gyermekek.
A szemöldöke felfelé ívelt , mint azoké az ősmagyaroké, akik a tokaji hegy tetejéről először pillantották meg az Alföldet.
A szeme oly gyors, mint a sasé - hirtelen fordul, mintha veszélyekkel volna körülvéve, mint a nomád életű magyarok.
Az orra igazi sasorr volt - nem horgas , nem hajlott, mint némely germán fajták é, hanem egyenes, inkább kicsi, mint nagy, alul némileg laposodó , amilyennek az igazi magyar sasorrt a régi írók leírták.
Bátorság és ravaszság , közönyös gonoszság, valamint naiv hit volt ezen az orron.
Lehetett ezen az orron mosolyogni, mert nem volt olyan férfias, amint az újabb divatok ezt megkövetelnék, de félelmetes makacsságot, szinte komolyságot is kifejezett az orr .
A bajusza látszólag rendetlen volt, mert keletiesen, félhold alakjában barnult ajka felett, míg a szakálla ritkás volt, mint egy foszlot t, régi harci lobogó, amelyet különös, ünnepélyes alkalmakkor hoznak elő a levéltárakból, múzeumokból.
A várnagyok meghatottan hordozzák körül a zászlót - a szakáll néha megremegett, mintha valamely láthatatlan szél vagy belső indulat mozgatta volna .
Csak a füle, kis, fejletlen füle volt az, amely emberi gyöngeségeket árult el.
Ez a fül azért nem növekedett nagyobbra, mert mindig csak hízelgéseket hallott, ravaszdi, házalós, rabszolgás hízelkedéseket , amelyek nem engedték megnövekedni, mint a pálinka a gyermeket .
- Friss-miss! - indítványozták ismét az asztal v égéről, mire Alvinczi úr látható erőfeszítést tett.
Fátyolozott hangon szólalt meg, mintha több száz esztendő óta nem használta volna a hangját .
- A történelmet meghamisították, mikor a históriatudósokkal azt jegyeztették fel, hogy a honfoglaló királyok kihalnak, tehát a nemzetnek joga van új királyválasztáshoz.
Az Árpádok ma is élnek.
Árpád nemzetsége javában virul Magyarországon, csupán nem gyakorolták királyi rangjukat, mert erre nem volt alkalom.
A Jagellók, az Anjouk, a Hunyadiak, a Habsburgok nem egyebek , mint közönséges trónbitorlók, amikor még kimutathatóan itt van az aranyvonal , amely nemzedékeken át az Árpád-időkből egészen napjainkig vezet .
Mert hiszen Árpád nem volt más, mint maga is egyike csak a hét vezéreknek, akit a hét vezérek közös elhatározással tettek meg fejedelemnek.
Se birtoka, se hatalma, sem serege nem volt nagyob b , mint akár Zabolcsé, Kundé vagy Hubáé.
Éppen így lehetett volna fejedelem Hubából, ha a vezérnek erre szüksége lett volna.
De nem volt szüksége...
Természetes dolog, hogy amikor Árpád famíliájának magva szakadt , ismét a hét vezérekre, illetőleg azok mara d ékaira szállott vissza a királyválasztás joga.
Nyilvánvaló, hogy azokból a családokból kellett volna az új királyt megválasztani, amely családok még épségben, virágzásban maradtak Árpád óta.
Az én családom a honfoglaló hét vezérektől ered, tehát kétségtel enül jogom van a fejedelmi trónhoz .
Szavait Alvinczi Eduárd mindenféle nagyobb szónoki pretenzió nélkül mondotta el, halk hangján alig változtatott, mégis váratlan vihar keletkezett szavaira.
Ama himlőhelyes arculatú férfiú az asztal végén ismét kirúgta a széket maga alól, miután előbb az asztal alól elővonta az irgalmatlan fokost .
- Hát a Süttőket tán a gólya költötte? - kérdezte indulattól remegő hangon .
- No, majd nagyot néznek a Kállayék a kisemmizésükért - vélekedett valaki a névtelenek közül .
Alvinczi lehetőleg még halkabbra fogta a hangját .
- A királyválasztás mindig nagy izgalmakkal járt Magyarországon .
Eszem ágában sincs azt hinni, hogy a mostani mozgalomnak valami más eredménye lehessen, mint az, hogy beverjük egymás fejét.
Én azonban addig sem adom fel a küzdelmet.
Meg fogom menteni a magyar középosztályt , tekintet nélkül arra, hogy kicsoda: melyik királytól kapta a nemességét.
Az ősök megtették a magukét, akár az Anjouk, akár a Jagellók alatt.
Nekem egyformán kedves minden régi magyar nemesember .
A mostani uralkodó mit sem tesz a magyar köznemességért: sőt , útjában van neki, a kecskepásztorok ivadékainak, minden magyar ember, aki messzibbre vezeti vissza a nemességét, mint ő a magáét.
Ebben megegyezik Ferenc József Kossuth Lajossal, aki először kez d te jogaitól megfosztani a magyar nemest.
Azért vagyunk ma szegények, földönfutók, mert elvették tőlünk ősi jogainkat .
...Bizonyára sok megjegyzés követte volna Alvinczi szavait a forrongó gyülekezetben, de az úriember fejedelmi mozdulattal asztalt bontott , és eltávozott a teremből.
Szilveszter titoknok megérintette Patkó Bandi vállát, és észrevétlenül követték az "Európa " fogadó lépcsőin felfelé ballagó Alvinczi Eduárdot .
( A jelenlevők jó darabig elkeseredve néztek egymásra: egyik a másikat okolta, hogy az úgynevezett váltók beváltása mind ez ideig nem következett be.
Ámde a söntés felől söröshordó kongatása hallatszott, amely körülmény csakhamar arra ösztökélte a jelenlévő uraságokat, hogy poharaikban meglóbálják a maradék sörüket, felhajtsák a gallérok m ögé a sárga italt, és azon igyekezzenek, hogy a friss csapolásból minél hamarább megtölthessék poharaikat.
Ez az óhajtásuk rövidesen sikerült is , mert Fridolin, a pincér, kéznél volt.
Nemsokára ezután a piactéri katolikus toronyban az éhes harangozó elhúzta a déli verset, amely után új tennivalók szoktak következni, mégpedig a borok kóstolgatása. )
Alvinczi a lépcsőn felfelé haladtában megállott a bálterem piros és arany díszű ajtaja előtt .
- Nincs közöttük senki, aki még tudná a kállai kettőst - mondá furcsa elgondolkozással, aztán meleg pillantást vetett új hívére, az ifjú Patkó Bandira .
12
Patkó Bandi engedelmet kapott a Régensburger hölgyektől, hogy idejét Alvinczi úr szolgálatában tölthesse.
A hölgyek, mint afféle tipikus álmodozók , nagy reményeket fűztek Patkó Bandi új állomásához .
- Legalább ő megszabadul e város nyomasztó légkörétől a nagyúr társaságában - rebegte Amanda kisasszony, és maga sem tudta , miért kezdett el könnyezni .
A vörös postakocsi azután bizonyos utakat tett a környéken, mert a váltók beváltása apránként megkezdődött.
( Csak Szuki úr, a helybeli telekkönyvvezető tartogatta még a maga portékáját, szeretett volna jó áron túladni darabjain. )
Egy reggel, mielőtt a vörös postakocsi elhagyta volna az " Európa " fogadó udvarát: egy különös úriember tűnt fel a léghuzamos kapualjban .
Ruházkodásáról azt lehetett mondani, hogy ez hasonló volt ama "jobb időket látott " úriemberekéhez, akik ebben az időben benépesítették Magyarországot.
- Tisztára kefélt szalonkabátja volt, a lakkcipő repedéseit bizonyosan saját kezűleg tüntette el lakkfestékkel, csak az inggallérról látszott, hogy az úriembe r ezt a gallért még abban az időben szerezte meg, amikor nyaka hasonlíthatatlanul vastagabb volt.
Az ádámcsutka úgy járt fel és alá a gallér mögött, mint egy fáradhatatlan silbak .
Bajszán a töprengő órák sok furfangos csavarintás nyomát hagyták , de a bajuszból mégsem lett semmi, amint valószínűleg a jól megfontolt tervekből sem .
Olyan nyájasan közelített a vörös postakocsiba fél lábbal beszálló Alvinczihoz, mint egy idegenvezető, aki szolgálatait akarja felajánlani .
- Méltóságod nem ismerős ezen a vidéken, azért hiszem, hogy itt sokan megcsalják.
Talán nem is rosszaságból vagy elvetemedettségből csalnak az emberek, hanem leginkább azért, mert azt hiszik, hogy könnyebben boldogulnak , ha nem az igazi arcukat mutatják .
- Mivel szolgálhatok? - kérdezte meglehetős barátságtalanul a megszólított.
( Alvinczin ez alkalommal derékban szűkre szabott, orosz bunda volt, amilyent a határszél felé viselnek az urak. )
- Én, kérem, Keszi vagyok, ha ugyan fontos ez - mondá most a jövevény, és megemelte rongyos sapkáját, amikor i s kilátszott rövidre nyírott, őszes haja, amely csiga alakban nőtte körül kerek fejét.
- Én vagyok az az ember, aki egészen pontosan tudja , hogy kinek mennyi váltója van ezen a környéken, mondjuk, a Tiszától a Hortobágyig.
Én foglalkozásomnál fogva minden féle emberrel érintkezem.
Foglalkozom ház- és birtokközvetítéssel , régi és új bútorok eladásával, de cselédet is szerzek, ha méltóságos úrnak erre szüksége van .
( Alvinczi csak ekkor vette észre, hogy a bemutatkozott úriembernek az egyik szeme üvegből van.
N yilván változatos foglalkozása miatt hordta az üveg szemgolyót. )
- Sajnálom, de ügynökökre nincs szükségem .
Keszi úr barátságosan legyintett, mintha előre várta volna ezt a mindennapi kifogást .
- Igen, az ágens megvetett emberlény Magyarországon, holott vé geredményben mindenki ügynök a bérces hazában.
Egyik úriember lovat árul, a másik úriember házasságközvetítő, a harmadik úriember lenyalt stempliket árul.
Hát még az a sok varrógépügynök, pezsgőügynök, biztosítási ügynök, kanavászügynök, aki éjjel-nappal j árja a haza területét!
Tessék elhinni, hogy a legnagyobb urak, a képviselők, főrendek és más jeles hazafiak a legügyesebb ügynökök.
Az ember mindenütt találkozik velük, az expresszvonaton éppen úgy, mint az országúton, a négylovas hintóban.
Ügynökök or szága ez, kérem, ezen már nem változtathatunk .
- Én éppen a régi Magyarország... - így kezdte szavait Alvinczi , de a tolakodó úriember nem hagyta beszélni :
- Kérem, méltóságos uram, én szerencsés vagyok személyesen ismerhetni a nagy Kossuth Lajos fiát, Kossuth Ferencet, akit Ormódy országos körútra küldött, hogy mindenkit beasszekuráljon az édes hazában.
Én, kérem , láttam Csávolszky Lajost házalni hajdúsági vasútr észvényekkel, és őkelme erőszakosabb volt, mint azok a tót atyafiak, akik tűzkárosultak részére gyűjtenek.
Én, kérem, tudom, hogy a helybeli gazdasági egyesület elnöke vetőgépeket, ekéket árul a gazdáknak, a főszolgabírák meg éppen a hajóstársaságok ügynö kei, akik Amerikába exportálják a magyar parasztot.
Miért szégyellném, hogy ügynök vagyok ?
Alvinczi visszahúzta lábát a vörös postakocsi hágcsójáról, és gúnyos mosollyal végignézett a züllött úriemberen :
- És miben akar velem "csinálni " ?
Keszi úr elnevette magát :
- Nem fogom méltóságodat asszekurálni, sem könyveket nem akarok a nyakára sózni.
Egyszerűen abban a dologban ajánlom fel szolgálataimat, amely dolgok végett méltóságod városunkban, megyénkben tartózkodik.
A hamis váltók ügyében bátorkodom alkalmatlankodn i ...
- Azt hiszem, egy kis tévedés lesz a dologban - felelt hűvös hangon Alvinczi Eduárd.
- Én senkit sem bíztam meg, hogy részemre bármit vásároljon .
- Nem is lehet az ilyen kényes portékának a bevásárlását akárkire bízni - helyeselt az üvegszemű, és két kézzel gesztikulált.
- Szemezni kell az embereket, mikor ilyen delikát ügyek lebonyolításáról van szó.
Itt van például az öreg Tengelyesi, P.-ben, ahol az udvarházak már ötven esztendő óta hátat fordítanak egymásnak.
Az idős főúr mindenkire puskát fogna , a ki ezzel a nesszel állítana be az udvarára, hogy ócska kocsikerekek helyett hamis váltókat akar tőle vásárolni.
Pedig vannak ilyen váltók, bőven vannak, még a nagytakarékban is elsütött néhányat az öreg főúr .
De énrám persze nem fogna puskát se Tengelyesi , se más, mert én bizalmas embere vagyok ezen a vidéken minden valamirevaló úriembernek.
Én voltam az elsők egyike itt, a Nyírségben, aki megértette a kor jelszavát: szorítsuk ki a zsidókat!
A szorítást az üzleteknél kell kezdeni .
Alvinczi ezekre a szavakra gyanakodó, sötét szemét hirtelen az agitáló férfiúra fordította .
- A zsidók nagy erővel vannak! - mormogta .
- Nagyobb a mi erőnk, ha valamennyien összefogunk .
- Hát nem bánom, üljön fel a bakra!
Éppen P.-be készülődünk - engedékenykedett Alvinczi, mire a szervezkedő úriember életkoráról fel nem tételezhető fürgeséggel kúszott fel a vörös postakocsi bakjára, a kocsis mellé .
Onnan aztán olyan büszkén nézett körül, mintha valami zsíros hivatalba jutott volna.
A postakürt megharsant, és a hatalmas kocsi, négy lovával, batáros döngessél fordult ki az "Európa " fogadó kapualjából .
13
Hóolvadásos utakon haladt a postakocsi.
A fák az utak mentén kopaszon dideregni látszottak, amint a hóbunda lement róluk.
Csak nagyon hitvány, tűzre való akácok, seprőnek való nyírfák voltak, de mégiscsak társai , sőt jó ismerősei voltak azoknak a kocsiknak és embereknek, akik ezen a tájon mendegélni szoktak.
Ők ismerték a fogvacogva haladó cigányt, de a boldogtalan úriembert is, aki néha bizony tétovázgatva tekinget fel a feje felett feketéllő ágakra: vajon melyikre kösse fel magát ?
Az út mellett régi kocsma állott, amelyet csodálatosan kőből építettek, miután egykor valami nemesi birtokhoz tartozott.
Az útra csak egyetlen vasrácsos ablaka nyílott a kocsmának, az ablakok az udvar felé néztek, mert hisz innen szokták figyelni szekereiket, lovaikat az utazók .
- Itt szokás megállani - intézkedett a bakról a züllött úriember -, itt mérik a legkeserűbb sört egész Magyarországon.
Azonkívül rendszerint találkozni is valakivel az ilyen határcsá rdában, akinek jó hasznát venni .
A bakon ülő úriember nem magyarázta meg bővebben, hogyan vehetné hasznát valakinek, akivel véletlenül összeakad a határcsárdában, de Alvinczi nem is volt kíváncsi a dolgokra.
Elfogta őt is az úton járók vállalkozási kedve, kedélyessége, amellyel vidoran ugranak le kocsijukról minden útba eső csárda előtt .
A határcsárdába pedig érdemes volt bemenni, mert ott mulatott Benczi Gyula cigányprímás: húzatta magának a nótákat a híres debreceni cigányokkal, a Magyari fiúkkal, valamin t két nógrádi úriemberrel, akik Benczi Gyula látogatására a Nyírségbe érkeztek, de Benczi már kifáradt a nekik való muzsikálásban, ezért elhozatta Debrecenből azt a cigánybandát, amelyet maga után a legjobbnak tartott az országban .
Alvinczi a mulatók láttára vissza akart vonulni, de a züllött úriember elállta a küszöbön az utat .
- Jó emberek vagyunk itt mindnyájan, miért kerülnénk el egymást! - kiáltotta hangosan, aztán a mulatókhoz lépett, és megsúgta, hogy Alvinczi Eduárd kegyelmes úr tartózkodik a határcsárdában .
A mulatozók leugráltak, és Alvinczi udvarlására siettek .
Csakhamar kiderült, hogy Benczi vendégei közül az egyik úriember bizonyos Majláth Imre, Hont megyei birtokos, aki kereskényi kastélyában híres cigánypártfogó hírében állott.
A lévai cigányb anda, bizonyos Lakatos Sándor vezetése alatt sokat megfordult az öregúr kastélyában, de ő özvegységére mindig csak Benczi Gyulát akarta meghallgatni, akinek hírneve eljutott Hont vármegyébe is.
Evégett Nyíregyházára kellett volna utaznia, amibe persze seh ogy sem egyezett bele az öreg Majláth Imréné tekintetes asszony .
Évekig hiába vágyódott a híres cigányprímás meghallgatására a Hont megyei uraság, meg kellett elégednie a lévai cigányokkal - míg végre a furfangosság jó ötletet sugallt neki.
Látszólag elhat ározta, hogy téglaégető körkemencét épít a birtokán, ilyen körkemence azonban csak egyetlen volt az országban, mégpedig Élesden, Bihar vármegyében.
A körkemencét okvetlenül meg kell tekinteni, mielőtt az építkezés elkezdődne.
- Így tudott megszökni otthon ából a kereskényi földesuraság.
Az útra természetesen magával vitte legjobb cimboráját, H. urat is.
Több szem többet lát a körkemencén is .
Biharból Szabolcs egy ugrás.
- Benczi már napokig muzsikált a felvidéki uraknak.
Kifáradó mulathatnékja támadt magának is, ezért hozatta át a debreceni bandát.
És hogy a városban különösebb feltűnést ne keltsen a mulatozás, amelyben cigány húzza cigánynak a nótát - az egész társaság az elhagyott határcsárdába vonult, ahol íme, Alvinczi úrral volt szerencséjük találkozhat ni .
A debreceni cigányok még csak három nap óta muzsikáltak egyhuzamban, bírták volna a munkálkodást tovább is, de a hiú Benczi nyomban elővette mindig magával hordott hegedűjét, és az egy hete tartó mulatság fáradalmait feledve, saját kezűleg gyújtott rá a nótára, a nevezetes Alvinczi tiszteletére .
...Milyen volt ez a Benczi?
Magas, kövér ember, aki korántsem látszott cigányprímásnak, hanem inkább valamely magyar mágnásnak.
Büszke fejtartása az öntudatos úriemberé, amelyet még nagyban emelt művészi hiúsága .
Kerek bikaszemével olyan tekintélyesen tudott az emberekre ránézni, hogy a legduhajabb nyírségi gavallér is megjuhászkodott előtte.
A hencegő urak is büszkék voltak Benczi Gyula barátságára, mert ezt a cigányt sohasem látta senki részegnek, se megalázko d ónak.
A legenda szerint csak az anyja volt cigányasszony (mégpedig Dombi lány, ami már maga is nagy jelentőségű a cigányság gothai almanachjában ) , az apja pedig valamely gróf vagy herceg lett volna.
A hegedűjét vasmarokkal tartotta, hogy a finom olasz sze rszám szinte meghajolni látszott kezében.
Nem volt ilyen szép cigányprímás Bihari óta .
A ruházata gavalléros lakkcipőből, élesre vasalt pepita nadrágból , fekete zakóból állott.
Mélyen kivágott, fehér mellénye felett borsó nagyságú gyémánt inggombok szikrázt ak; a nyakára hosszú aranylánc volt vetve, amelyen mogyoró nagyságú, kis aranyórát viselt.
Göndörkés, fekete bajusza, piros ajka csókra látszott teremtve lenni, és a hagyomány szerint nem csalta meg soha a feleségét .
Egy letűnő úri korszak utolsó úri cigán ya volt.
A két debreceni prímás, a két Magyari testvér között úgy osztotta a honoráriumot, hogy az ötvenes és százas bankókat penicilusával középen kettévágta, a bankó egyik felét adta jobbra, a másik felét adta balra .
Mit muzsikált Alvinczi Eduárdnak a ha tárcsárdában?
Először elmuzsikálta a Repülj fecském-et - azt a csodálatos melódiát, amely megríkatja, majd felemeli , majd meg elszomorítja a magyar szíveket .
Alvinczi elgondolkozott, hosszan nézett a cigányprímásra .
- Mi valahonnan ismerjük egymást - mormogta .
Aztán elmuzsikálta a "nagy magyarok " közül Bihari kesergőjét.
Majd a modernebb dalok közül az Elmerengek sötét éjjel... kezdetűt.
A mellkasa kidagadt a zenélés alatt, az arcán áhítat, ábránd, művészi önfeledkezés látszott - ő maga élvezte legjobban a muzsikáját .
Kendőjével megtörölte homlokát, és így szólt :
- Azt kérdezte az imént a méltóságos úr, hogy mi ketten honnan ismerjük egymást?
Megmondhatom.
A pesti Nemzeti Kaszinóból, amelynek pár hónapig szerződtetett cigányprímása voltam.
Évi negyvenezer pengő forint volt a fizetésem, de a gyomrom nem bírta a Kaszinó francia konyháját.
Visszajöttem tehát hazámba, a Nyírbe .
Alvinczi zsebében keresgélt, hogy megjutalmazza a prímás fáradozását, mire Benczi tisztelettel így szólt :
- Ne méltóztassék fáradni.
Most rajtam van a sor a mulatságban , eleget mulattattam eddig másokat.
Még a hét végéig mindenki az én vendégem ebben a csárdában .
Alvinczi hümmögött a bajusza alatt, nem szerette a konfidens embereket .
Odaintette a hamus, szurtos konyhaszolgálót, és egy marék aranypénzt nyomott a kezébe .
- Valakit előbb-utóbb elvisz az ördög ezen az úrhatnám vidéken - szűrte le a kocsmai látogatás eredményét Alvinczi Eduárd, aki szeretett minden dolognak a mélyére tekinteni .
Szilveszter titoknok nagyon ritkán szólalt meg, mert ő még ama régi titkárok koráb ól maradt itt, akik fiatal koruk óta trenírozzák magukat a hallgatásban; de most nem állhatta meg szó nélkül :
- A zsidó asszony mosóteknőjébe voltak behűtve a sarokban a sámpányerek és butéliás borok, de a poharak mind üresek voltak.
Sorban megszagoltam ők et .
- Igaz biz'a!
A nagy fene muzsikálásban a keserű sert is elfelejtettük - jegyezte meg a züllött úriember, mielőtt a postakocsi bakjára kapaszkodott volna .
14
Mialatt a kocsmában időztek, a szeszélyes nyírségi időjárás újabb kunsztot produkált; mintha csak az előkelő vendég tiszteletére tenné: fehérbe öltöztette az akasztófának való fákat, a kifeketedett árokfenéken takarót dobott a döglött kutyákra és macskákra, varjúcsapatot hívott elő az ég aljáról , amelyek utazni kezdtek a fehér tájon, mint a feket e pikkek a kártyalapon.
Még a levegőnek is más szaga lett hirtelen - amolyan disznótoros, pedig sehol a közelben nem pörköltek disznót.
Bús, téli kép, amelyben hátat fordítanak egymásnak a messzi tanyaházak, mintha megunták volna az egyformaságot.
Amerre m á skor a beláthatatlan területeken a vadvizek zöldülnek, most minden aludni tért a hirtelen visszatérő téllel, mint a gyermek visszabújik a takaró alá, ha még sötétben ébred .
Alvinczi lábzsákjában, karcsú műróka bundája fölé vett nagy utazóbundájában, rókafejű kesztyűjében, fülig lehúzott sapkájában utazókedélyességgel szemlélte az elmaradozó tájképeket.
Télen sem árt utazni annak, akinek meleg ruhája van.
Szilveszter rálehel a kocsi ablakára, és megfelelő látni való teret töröl az üveg zúzmaráján.
Csak egy hosszú szárú pipa kellene még, de Alvinczi nem szokott pipázni , csak szivarokat szívott, amelyeket Havannában neki és az angol trónörökösnek gyártottak.
Ezeknek a szivaroknak az élvezéséhez csendes szobalevegő szükséges , valamint meleg kályha, hogy a füs t kiadja magából mindazon illatokat, amelyek benne rejtőzködnek .
A nyírségi országút azonban így is elég látnivalót mutatott .
Nemsokára azután, hogy a kocsmát elhagyták, szemközt találkoztak Henter Andrással, Szabolcs vármegye nevezetes várnagyával, aki lóháton agarait vitte kicsit szórakozni .
- Miféle nyúlbőrös fajzat jár megint erre? - dörmögte mogorván a tűzpiros arcú várnagy, amikor a vörös postakocsi közelébe ért, és felismerte a bakon a züllött úriembert.
- Hé, mit mentek venni ?
A züllött úriember kézzel-lábbal magyarázott a bakról, mire Henter András dölyfösen benézett a kocsi ablakán :
- Alvinczi?
Nem ismerem, nem Szabolcs megyei .
Füttyentett az agarainak, és sarkantyúba kapta lovát .
Aztán széles talpú, farolva járó parasztszánokkal találkoztak , amelyek a levágott nádat szállí tották valahová, valamerre, amelyből tavasszal majd háztetőt csinálnak, hogy legyen mi alatt megszületni a kisbabának .
A nádasszánok mögött haladt közvetlenül a halcsíkos-szán.
Ahol nád van, ott a csík is megterem.
Nádvágáskor szokás fogni az apró, fekete halat a tiszai kiöntésekben.
Léket vágnak a jégre, az apró hal mind a levegős helyre tolakszik börtönéből.
Ekkor egy kéve nádat virágjával lefelé a vízbe nyomnak.
Mire visszahúzzák a nádkévét, a bugák mind teleragadnak csíkkal .
De már erre leugrott a züllött úriember a postakocsi bakjáról, és nagy hévvel kezdett alkudozni egy kosár csíkra.
A paraszt két krajcárért kínálta literjét, a züllött úriember egy krajcárt kínált.
Ki tudná, meddig tartott volna az alkudozás, ha Alvinczi türelme el nem fogy az ácsorgás alatt .
Türelmetlen mozdulatot tett, mire a züllött úriember katonásan felnyitotta a postakocsi ajtaját :
- Nem ismeri méltóságod az idevaló parasztot.
Vérszopó, uzsorás annak minden fajtája.
Volna arca két krajcárt elvenni ezért a halért, amely neki ingyenben van .
- Mi az ördögnek magának az a semmire se való, apró hal ?
A züllött úriember olyan arcot vágott, mintha rosszul értette volna a szót :
- Hogy méltóztatott mondani?
Hát káposztalevesbe, kegyelmes nagy jó uram.
Semmi más célból, mint káposztalevesbe .
A csíklevésnél még az öregapám se evett finomabbat.
No, de majd megkóstoltatom méltóságoddal is, amint az első csárdába érünk .
A züllött úriember most már nem alkudozott a csíkárussal, megadta a kívánt két krajcárt literenként, persze eközben összeszidta a parasztnak apját, anyját, egész atyafiságát, de elátkozta még a falut is, ahol ilyen parasztok teremnek .
- Tetejesen, hé!
Nem loptam a pénzemet! - kiáltozta, amikor a paraszt mérni kezdte a bádogliteresbe a halat .
Majd meg abban kezdett kételkedni, hogy nem hitel es a mérő .
- Feljelentelek a kapitánynál, kutya! - harsogta, amíg a vásár végre létrejött.
A parasztot úgy megkínozta, hogy az vesszőkosaráért nem is mert kérni külön fizetséget .
A züllött úriember ezután elfoglalta helyét a bakon, a halaskosarat diadalmasan a két lába közé fogta.
Hamiskásan hunyorított be a postakocsi belsejébe .
- Olyan levest eszünk ma, amilyent Ferenc József sem .
- Förtelmes ember! - mormogta Alvinczi a kocsi belsejében.
- Vajon hogyan tudunk tőle megszabadulni ?
A jó vásár, amelyet a csí kban tett, felvillanyozta a bakon ülő úriembert.
Most már minden szemközt jövő kocsit, szánt megállított, és alkudott mindenféle tárgyakra .
Alkudott egy kocsi szénára, egy öl fára, egy kajla szarvú tehénre, kosár tojásra, sőt egy vadonatúj bölcsőre is, am e lyet egy vásárosszekeren szállítottak.
Persze, az alkudozások nem mentek minden időveszteség nélkül, sokszor fertályóráig állott a postakocsi az országút közepén, mert a züllött úriember vándorcigányokkal találkozott, akik egy vak lovat vezettek.
Végre a p.-i határban sikerült neki két fiúcskától egy kóbor kutyát egy krajcárért megvásárolni.
A kutya éppen oly züllött, vásott, kivert kuvasz volt , mint ő maga.
A bakra tuszkolta a kutyát, a kutya azonban nem állott kötélnek , és az első kocsizökkenésnél leugr ott a bakról, és behúzott farokkal elnyargalt .
- Megállj, az apád! - üvöltött a züllött úriember, és a kutyája után iramodott .
Mikor már jó messzire volt, Alvinczi csendesen megkopogtatta a postakocsi ablakát.
A vén kocsis megértette a jeladást, a lovak közé sózott, a züllött úriembert sikerült ott hagyni az országúton .
" Megszabadultunk Magyarország legszemtelenebb emberétől "- dörmögte Alvinczi .
Éppen delet harangoztak egy kakasos toronyban, amikor P. feltűnt a postakocsi előtt.
P. nemes, ármálista falu...
Megpróbáljuk leírni, hogyan nézett ki egy ilyen falu a Nyírségben , a régi század végén .
15
Hát először is egy feszület jelezte, hogy falu közeledik !
Minek egy kálvinista falu határában feszület?
Azért, hogy az is legyen, mint ahogy más határban is van.
Ezenkívül az egri érsek ingyen szokta az ilyesmit ajándékozni, ne maradjon védelem nélkül a katolikus vándorlegény , ha nyakas kálvinisták közé keveredik .
Az akácfák, ezek a szerény, minden földön megtermő bánatlegények : elmaradoznak P. közelében.
Feltűnik az első nyírfa, a nemes jegenye, amely egyúttal hirdetője is annak, hogy nemesi területen járunk.
Jegenyefa áll még a vályogvető cigányság földbe ásott barlangjai előtt is, igaz, hogy csak egy, a többit kivágta a didergő cigányság .
A cigányok körülbelül mindenütt egyformák.
Mindenütt akadnak a kocsi után vágtató gyerekek , mindenütt egy vénbanya, aki éppen ekkor köp egyet, amikor a kocsi elhalad.
De mindenütt mutatkozik egy sötét, különös szempár is, amely mesevilágbeli mélységgel mereng, vagy késpenge módjára hegyes.
Ha van kedve az utazónak, elgondolkozhat az ilyen női szempáron: komponálhat magában mindenféle titokzatos kalandokat ...
A kerekek továbbforognak.
Hosszú kőfal tűnik fel a tájon .
Ez a kőfal: alól vályogból volt, felül egy sor téglából, és maradványát viselte némely zsindelytetőzetnek, itt-ott egy kimagaslóbb rész emelkedett ki a falból, amely tornyocskára bizonyosan nagyon büszke volt valaha tulajdonosa.
De mindez nagyon régen lehetett...
A fal megzöldült, elporladt , megvénült, alig volt már annyi ereje, hogy erőtlenül hirdesse régi tulajdonosa hírnevét.
Egyé b ként semmi célja nem volt már ennek a falnak.
Látszott ugyan mögötte valami kert maradványa - néhány céltalan orgonabokor és bodzafa, melyek arról nevezetesek, hogy még akkor is hűségesen ragaszkodnak a házhoz, amikor a házőrző kutya régen éhen halt gazdá j a sírján.
De például annak a nevezetes hét szilvafának, amelyet ilyen elvadult helyekre nagyon szívesen szeretne elskatulyázni a képzelet : híre-hamva sincs.
A szilvafa megköveteli, hogy vele törődjenek, néha meghernyózzák, száraz gallyaitól megszabadíts ák, szóval igényei vannak.
- De még csak káposztáskert maradványa sem látszott semerre sem, pedig káposztára minden házban szükség van, még ott is, ahol gyógyíthatatlan betegségben szenved a gazda.
Mi volt hát ebben a kertben, amiért "fenntartották "?
Semmi , egyáltalában semmi...
Csupa céltalanság, csupa életképtelenség , feleslegesség.
Nyáron bizonyosan árnyékot sem adnak ezek a hitvány fák, télen nem gondoskodnak tüzelőről, mert bodzafával még senki sem fűtött be.
De mégis volt a kertben valami, amiből k ö vetkeztetni lehetett gazdája erkölcseire.
A kert közepén egy hatalmas madárijesztő állott.
Körülbelül öles magasságú volt ez a szörnyeteg , és csodálatosképpen nem azokkal a szokásos rongydarabokkal volt felruházva , amelyekkel ezeket a vad legényeket szok t ák, hanem tűrhető, törökös mintájú hálókabát volt a madárijesztő vállára vetve, amelyet még bízvást elviselhetett volna gazdája is, ha nem akarta volna vendégül fogadni a környék előkelőségeit.
Ugyan miért kellett innen elijeszteni a madarakat, amelyek le g feljebb valami életet hoztak volna a temetőkertbe?
Itt kezdődött P.
No, mármost valami ház is következett - körülbelül tízölnyire a kőfaltól, és hátat fordított az országútnak.
Csupa vakablakokat mutogatott ez a ház, no meg néhány szelelőlyukat.
Három szelelőlyuk volt a falon, és mindegyikben egy macska ült.
Egy tigrissárga, egy csókafekete meg egy tejfehér .
Ültek mozdulatlanul, mint a végtelenség.
Az utazó elgondolhatta magában, hogy milyen karcsúak, fürgék lehetnek, ha valamikor egerészni mennek.
De nem m entek.
Az volt az összes teendőjük, hogy a szelelőlyukból az országútra bámuljanak .
A ház egyébként zsindelytetős volt, ami ezen a vidéken nagyuraságot jelentett.
Olyan meredek volt a tetője, hogy az ács bizonyosan kitörte a nyakát, mikor elkészült vele, de ez is olyan régen lehetett, "mikor a papok még bajuszt viseltek ".
Az egyik kapuszárny persze ki volt tűzve, de senki sem járt rajta.
Kellett valami titkos útnak lenni, amelyen a házbeliek közlekednek.
A kőbálványos kapun az éles szem mégis felfedezhete tt valamely ócska bádogtáblát, amelybe valaha anno ájncban mezítelen kard és ez a felírás volt festve: Salva guardia .
Ezenkívül még hat jegenyefa állott a ház előtt.
Miért, mi célból ?
Ki tudná, miért ültetnek el bizonyos fákat, amelyekre azután úgysem néz többet senki életükben, legfeljebb olyankor veszik észre létezésüket, amikor a vihar végleg letördelte gallyaikat, és előszólítják a rozsdás fejszét, amelyből régen elszállott a vérszomj .
Alvinczi elnézegette a néma házat :
- No, ez a ház se ment ki az ablakon - mondá régi példaszóval , amely azt jelentené, hogy ez a ház sem árulja el, hogy mi van benne .
Nem bizony, de a következő sem, amely nemcsak az országútnak, de a szomszédjának is hátat fordított.
Megint csak néhány vakablak látszott a házból, a tető alatt a szokásos szelelőlyukak, az egyiken éppen akkor dugta ki fejét valami visongató cselédlány, mintha valaki a háta mögött állna, aki nem engedné vissza.
Itt még más életnyomok is mutatkoztak.
Napraforgószemek folytak ki egy lyukas zsákból az udvaron, a szállítmánynak nagyon megörültek a verebek, csirkék.
És a kertben csapóvassal éppen varjút fogott egy suhanc, amelyet nagy diadallal vitt a ház felé .
- Ettél már varjúlevest? - kérdezte Szilvesztert a főúr .
- Nem próbáltam - felelt komolyan a titkár .
- Ped ig ha jól készítik, alig ismerni meg a tyúklevestől - mondá határozott hangon Alvinczi.
- Az a fődolog, hogy az ember ne tudja előre, hogy varjút fog ebédelni .
Igen, így beszélgettek a postakocsiban, pedig a gyalogos vándorló azt hihetné, hogy tudj'isten miféle magasröptű gondolatokat tárgyalnak az előkelő határban .
És bizonyosan ily egyszerű dolgok felett emésztettek azoknak a titokzatos, mogorva házaknak a lakói is, amely házak most már gyors egymásutánban maradoztak el, avval a különbséggel, hogy itt-ot t nyárfák és akácfák is mutatkoztak a házak környékén, az elmaradhatatlan szarkafészekkel .
Nem beszélgetnek az emberek ezekben a házakban sem többet a mindennapi használatban szokásos, hat-hétszáznyi magyar szónál.
Akármilyen regényes szemekkel nézünk egy -egy régi lakra, akármit is gondolunk furcsa tulajdonosáról, a helybeli nők örömeiről és bánatairól, az esték ábrándosságairól, a reggelek játékosságairól, az itt elhangzó históriák különlegességeiről: a lakók nem mondanak újabb szavakat a megszokottakn ál.
És ha kél a hold, és az utazó távolról azt hinné, hogy most indulnak a szerelmesek kalandjaikra, valamint a vén kísértetek útjaikra, akkor sem hallhatna más szót a nappaliak helyett a kulcslyukon át hallgatózó : legfeljebb a bolhát is szidnák változatos ság kedvéért, amint napközben az ázott kutyát szokás lehordani rossz szagáért.
Hiába vallatnánk ki akár a harangozót, aki magas állványáról napközben belát a legtöbb udvarba, konyhába, és ha véletlenül értelmes ember : azt is meg tudja mondani, hogy mit fő z tek ebédre; hiába vallatnánk ki a baktert, aki éjszakának idején messziről hallja az ajtók és kapuk nyikorgásait, látja elsuhanni a gyertyák lángját az ablakok mögött, mikor egyik szobából a másikba mennek azok, akik nem tudnak aludni, éjfélkor megzörrent ik a kutak láncait, akik sok bort ittak a vacsorához, kakasszóra végigmegy a szolgáló az udvaron, de nem valami titokzatos okból... hiába, nem tudnánk semmiféle rejtélyességnek a nyomára jutni.
Azért legjobb, ha nem is törjük fejünket azokon a titkokon , amelyekről Hamlet királyfi beszélt .
A falu közepén hosszú, fehér ház, mint egy heverő komondor.
Szent Péter szakállát, gyaluforgácsot lóbál a szél az ereszről, a nyitott kapu mellett egy kékre festett tábla, rajta fehér betűkkel: Közbirtokossági Kaszinó .
- No, itt megebédelünk - mondta Alvinczi, amint az utolsó versszak is elhangzott a toronyban .
16
A fogadóban egyetlen vendég sem tartózkodott, itt csak vasárnap szokás fogyasztani a keserű sört.
A fogadós, aki valamikor végrehajtó volt , amíg az életveszedelemmel járó foglalkozást megunta, megszimatolta az úri társaságot, ezért meglehetős nyájas képet öltött mogorva ábrázatára.
( Egyébként ezek a falusi vendéglősök olyan gyanakodók az idegenekkel szemben, mintha mindig körözött rablógyilkost szimatolnának. )
Ám Alvinczi vörös postakocsija, valamint muszka bundája megtette a magáét.
Az egykori végrehajtó olvadozott a nyájasságtól :
- Szerencséjük van az uraknak.
A héten volt nálam disznóölés, még bőven van a frissiből .
- Talán egy kis orjaleves is akad? - szólalt meg Szilveszter, aki átfázott az úton .
- Lehet - mondá a fogadós, és már magában számolgatta, hogy milyen számlát nyújthat be .
Az extraszobában - amely tulajdonképpen a Közbirtokossági Kaszinó helyisége volt - csakhamar piros láng csapott fel a piros csizmájú szolgáló kezének érintésére, a lánggal lángkedv szökkent a meszelt szobába, ahol a régi Egyetértés lepedője és a százszor forgatott Vasárnapi Újság és melléklapjai hevertek a biliárdasztalon.
A falon egy nagy tábla, amelyre nyomtatott betűkkel voltak felírva a kaszinó tagjainak nevei .
Tizennyolc Pazonyi is volt közöttük, ezek akár maguk is alakíthatnának egy társaskört, Alvinczi nagy érdeklődéssel olvasta a névsort, amint a várótermek utasai szokták hófúvás idején a különböző menetrendeket - még a balatoni gőzhajós társaság menetrendjét is tél közepén.
Voltak itt nevek, amelyek oly régiek voltak, mint a közmondások.
Az ősök már századok óta buzogányt tartanak kezükben a történelmi arcképcsarnokban, vajon mit vesznek markukba az unokák ?
Közvetlenül a névsoros tábla mellett: a falra volt akasztva egy cédula, amelyet minden ajtónyitásnál meglobogtatott a sz él.
Ispános, gömbölyű betűkkel a következő volt írva a papírszeletre: "Felszólíttatik az az úriember, aki az újesztendei közbirtokossági összejövetelen tévedésből magával vitte a makk disznót, hogy azt sürgősen visszahozni ne terheltessék, mert a makk dis znóra a preferánsznál feltétlenül szükségünk van.
A KB. elnöksége " .
Az andalgásnak egy fennhangon beszélő úriember és egy kutya megérkezése vetett véget.
" Magyarország legszemtelenebb embere " nyomakodott be a helyiségbe: "Akasszon fel a pocsaji hóhér ! "
Hangos szóval üdvözölte a társaságot, mintha nem is hagyták volna az országúton .
- A névsort nézi, méltóságos uram: jó kiadós névsor, de nem ez az igazi.
Az igazi kuncsaftok azok az urak, akik nevüket innen kénytelen-kelletlen bevétették, akiket még a helybel i kaszinóból is kicsaptak.
Majd délutánra előhozom őket.
Ezeknek van megfelelő portékájuk, a többi mind svindler.
Az öreg Ispányi, akinek itt, a neve mellett keresztet lát méltóságod, korántsem halt meg.
Javában él a vén harcos.
Azt hiszem, hogy utunk si kerét már egyedül az öreg Ispányi is biztosíthatja .
A züllött úriember az elfogott kutyát ezután az asztal lábához kötötte, engedelmet kért, hogy személyesen ügyeljen fel a csíkleves főzésére , mert ezek a csíkok, amikor levesbe teszik őket, úgy sírnak, mint a gyerekek, asszonyszív nem bírja azt elviselni .
Az ebéd aztán minden nagyobb emóció nélkül elmúlott.
A züllött úriember háromszor is vett a csíklevesből, és minden alkalommal ugyanezeket a szavakat mondotta :
- Sikerült, becsületszavamra sikerült.
Bár min den így sikerülne életemben.
Az ördög vigye el, aki többet akar sorsától, mint egy tányér jó levest.
Az embernek megromlanak a fogai, a tehénhúst sem lehet elég puhára főzni, a rostélyosnak pedig csak a szagában gyönyörködik végül az ember, de a leveske m indvégig elkíséri, mint a legjobb barát.
Unokafivérem (így mondta , előkelően ), aki a maga korában a legokosabb ember volt, azt mondogatta: "Inkább haskó fájjon, mint leveske maradjon. "
Persze a sok beszéd közben bőven kapott a káposztaléből a bajusz is, a mellény is.
A züllött úriember mind a kettőt gondosan letörölte, hogy a következő percben ismét benedvesítse őket .
- Sikerült, sikerült - mondogatta, mikor a tányérból az utolsó csepp leveskét is a kanalába töltötte .
Annál elégedetlenebb volt az ebéd többi fogásaival.
A kolbászra csak az a fitymáló megjegyzése volt, hogy meglátszik rajta, nem Balczár töltötte.
A hurkában kevesellte a kását, a véresben a húsneműt.
" Ohohó, nem mindenki hentes, aki annak mondja magát. "
Végre lenyelt egy kis mogyoró nagyságú savanyított paprikát, amely oly erősnek bizonyult, hogy a züllött úriembernek darab időre torkán akadt a szó.
Ebben a csendességben a Közbirtokosok Kaszinójának ajtaja felnyílott, és egy katonatiszt lépett a szobába .
- Reggel óta lóháton jövök a nyomába, méltóságos úr - szólalt meg egy olyan rekedt hang, mintha a Münchhausen báró vadászkürtje olvadt volna fel a begyújtott kályha mellett .
A tiszt puskaporos képű férfiú volt, pedig a boszniai hadjárat óta nem szagolt puskaport senki a monarchiában .
Nem tart ozott ama könnyed, lenge, pasztellszínű huszártisztek közé, akiket a vidéki garnizonokból ismerünk; akikről azt hisszük, hogy beszédtémájuk nem terjed túl a Pejacsevics-nadrágon, a sarkantyúk különböző formáján - más sarkantyú kell az agarászathoz, más a kaszárnyába, más a katolikus templom elé, amikor nagy ünnepeken a vezénylő tiszt kardlegyintésére dísztüzet ad a század: akik azon szoktak felhevülni, hogy olyan tiszti sapkát viseljenek -e, mint amilyen skatulya formájút a hadsereg egykori főparancs n oka, az öreg Albrecht főherceg kezdett viselni, amely viseletet folytatott Ferenc József és Ferenc Ferdinánd, vagy pedig azt a sapkaformát kultiválják, amelyet Rezső trónörökös kezdett, Jenő és Ottó főherceg folytatott, akik tudvalevőleg nagy bonvivánok v o ltak.
A beszéd témakörét kiegészítheti még a bricsesznadrág , amelyet azóta senki sem tud helyesen szabni, mióta Misoga meghalt Pesten ; vitatkozni lehet a honvédhuszár tiszti, valamint a cs. kir. közös hadseregbeli tiszti zubbonyok különbségéről; ama gal í ciai ezred előnyéről, amelynek szabad bajszát borotváltatni; a testőrtisztek fehér köpenyegéről és az ezredek különböző színű parolijáról ...
És e gyönyörű férfiak (a nők örök ideáljai) közben francia sámpányert isznak , udvarolnak a kasszírnőnek, kikerget i k a zsidókat, adósak maradnak a számlával, és hajnalban felgyűrt gallérú köpenyegben, a hónalj alatt cipelt karddal mennek éjjelizenét adni egy ablak alá, és kirukkolás előtt a szolgálati revolverrel halántékon lövik magukat .
A mi tisztünk másféle ember volt .
Kapitány.
De már régen törzstisztnek kellett volna lennie ...
Ismerjük ezeket az öreg kapitányokat, akiknek jóformán semmi tekintélyük sincs a tisztikarban, rendszerint magukban iddogálnak a legénylakásukon, az arcuk rezes, a szemük vérben forog, a legénységen töltik ki bosszús mámoraikat , kutyát dresszíroznak korbáccsal, a lovat bunkósbottal verik, és a kutyamosójuk felakasztja magát a fáskamrában .
A mi kapitányunkat Kazáninak hívták, és a törzstiszti kinevezésében a kutya szenvedélye akasztotta meg .
Minden szabad idejében kártyázott, bár bort vagy egyéb szeszes italt sohasem ivott.
Kártyázott az úrikaszinóban, magához való úriemberekkel , de kártyázott a gabonaügynökökkel és más zsidókkal is a kávéházban.
Kártyázott éjszaka a "Görbe " kávéházban, a cigánybanda nasivasi bankjában, hajnalban a mulatóhely tulajdonosával, lóháton elment mérföldekre, ha valahol egy pusztán vagy faluban kártyapartiról értesült.
Minden pénzét elvesztette, sohasem volt egy krajcárja sem, néha napokig nem evett, de sorsát hősiesen viselte , amíg újra pénzmagra tett szert, és azt a legelső alkalommal elkártyázta .
Összeütötte a rozsdás sarkantyúját, és katonásan jelentette :
- Kazáni kapitány, méltóságos úr szolgálatára.
Egy vitá s kártyaügyben kérem az úrikaszinó nevében nagybecsű véleményét .
Alvinczi régi ember volt, a kapitányi egyenruha - bár az foltos és piszkos volt, amilyent már a kaszárnyában sem viselnek a kényesebb tisztek - bizonyos hatással volt rá, hogy ülőhellyel kíná lja meg az asztalnál a jövevényt .
- Tartson velünk, kapitány úr .
- Köszönöm.
Nem szoktam ebédelni .
És ezután az őszes halántékú, daruszárnyráncokkal népesített arcú tiszt merev ülő helyzetben várta, amíg Alvinczi, a meglehetősen kemény sajtot meghámozta .
17
A züllött úriember ebéd után Szilveszternek egy játszma biliárdot indítványozott.
Alvinczi a nadrágzsebében viselt aranypénzek megcsörgetésével adta meg a beleegyezését a játékhoz, amelynél a jegyzői tisztet Patkó Bandi töltötte be.
Pacikát játszottak, apró bábukkal, és egy ezüsthatos volt a betét .
Az első lökéseknél kitűnt, hogy a züllött úriember oly mesterien forgatja a dákót, mintha ez valaha kenyérkeresete lett volna .
Ezalatt a kapitány megkezdte fontos mondanivalóit a sarokban .
A kapitánynak olyan hangja volt, mint a gordonkának, amely a régi Császár fürdői bálokon biztatta a szerelmi vallomás megtételére a fiatalembereket, ámde szavainak tartalmát korántsem lehet regényesnek nevezni.
Igen hosszú és bonyolult kártyatörténetet kezdett el, amely tört é netnek a hősei Biharban, Hajdúban, Szabolcsban laknak.
Minél tovább beszélt a kapitány, annál inkább bonyolódott a történet, holott csak arról volt szó, hogy valaki idejére nem fizette meg a kártyaadósságát.
Szinte már úgy tűnt fel, hogy fél Magyarország bele van keveredve az úrikaszinóban keletkezett afférbe .
- Jakabfy Tódor esete óta nem történt ilyesmi - fejezte be a kapitány szavait .
Alvinczi Eduárd bélelt nadrágjában őrzött aranypénzeivel megtanácskozta a dolgot, és mondott valamely közömbös véleményt.
A kapitány a zubbonya zsebéből elővette jegyzőkönyvecskéjét, és pontosan feljegyezte Alvinczi szavait.
Mikor ezzel elkészült, hangját még mélyebbre eresztette, hogy a biliárdozók valóban mit sem érthettek meg a kapitány szavaiból .
- Méltóságodnak tehát az a határozott véleménye, hogy a kérdéses kártyaadósságot feltétlenül meg kell fizetni?
Ezzel tehát végleg elvesztettük ügyünket, a magyar királyi Kúria kimondta a halálos ítéletet .
- Valóban én nem mondtam mást, mint egyszerűen a véleményemet - felelt ké nyelmetlenül Alvinczi .
A kapitány hangja mind gyászosabb lett :
- Az egész ügyben az a legsajnálatosabb, hogy egy jó magyar ember fog áldozatul esni: egy derék, kifogástalan, lelkes és nemes gondolkozású magyar ember, aki mindaddig, amíg e szerencsétlen a fférba keveredett, királya és hazája iránt megtette kötelességét .
Sajnos, sohasem volt alkalma kellően kitüntetni magát, hogy országos figyelmet ébresszen hazafias magatartásával, mert a Rákócziak, Bocskaiak kora lejárt .
Alvinczi összevonta a szemöldökét :
- Nem találom olyan súlyosnak az esetet.
A kártyaadósság megfizettetik, és a derék magyar ember tovább élhet hazafias kötelmeinek .
A kapitány hangjában némi keserűség volt észlelhető :
- Az is megtörténhetik, hogy még rangjától is megfosztják a szegény áld ozatot, pedig az mindig híven teljesítette szolgálati kötelességeit.
Tanúbizonyság ez a jegyzőkönyvecske (a kapitány a mellére ütött ), hogy dátum szerint az utolsó krajcárig mindig beírta kártyaadósságait .
Szerepelnek ebben a könyvecskében ősi családok f i ainak nevei, igaz, közönséges zsidók is, ámde mit tehetett volna a jegyzőkönyv tulajdonosa - amikor a zsidók szeretnek legjobban kártyázni Magyarországon ?
Alvinczi emberismerő volt, kitalálta, hogy a kapitány egész idő alatt magáról beszélt, ugyanezért fél szemmel figyelni kezdte az embert, mint állatorvos a lovat .
A kapitány csak annyiban volt színész, hogy el tudta titkolni , hogy a ferblijátékban néhanapján három király került a kezébe.
( Igaz, hogy már többször csaknem agyonlőtte magát keserűségében, mikor ez a három király is rossznak bizonyult.)
Tovább folytatta tehát mondókáját arról a bizonyos úriemberről, aki önhibáján kívül halálra ítéltetett.
Szóba hozott egy öregasszonyt, akinek komoly fájdalmakat okozna az eset, ha véletlenül tudomására jutna.
F e lemlegette Fried Ármint, a "Kiskoroná " -hoz címzett sörház bérlőjét, aki addig jóhiszeműen hitelezett bizonyos ebédeket és vacsorákat: az a kocsmáros nagyot nézne, ha adósáról azt hallaná, hogy az végleg kénytelen adós maradni az ebédek és vacsorák árával .
Az illető különösen sok borjúszeletet fogyasztott el, mert néhanapján gyomorgyengeségben szenved.
De nagyon csodálkoznának több kávéházban és cukrászdában is, ahol ebéd után az időt kártyajátékkal töltik, ha az illető úriember elmaradna a játszmától .
Alvi nczi nagylelkű nyilatkozatot tett :
- Hiszen ha az illető úriember reverzálist adna arról, hogy többé nem kártyázik, tudnék valakit, aki kezébe venné ennek az ügynek a rendezését .
- Nagyon nehéz dolog írást adni az illetőnek - felelt gyöngyöző homlokkal a k atonatiszt .
- Nem hinném, hogy írásbeli megállapodás nélkül hajlandó volna az a bizonyos akár a kisujját is megmozdítani .
A tárgyalások itt megszakadtak, mert a kapitány kijelentette, hogy mielőtt végleges nyilatkozatot tehetne, kénytelen "felével " tanácskozni.
Ő úgy cselekedett, mintha "fele" a Közbirtokossági Kaszinó udvarán várakozna rá .
Egyet-kettőt fordult az udvaron, bánatos szemmel nézegette a világ legmocskosabb komondorát, amelynek bizonyára nincsenek kártyaadósságai, és sorban benézegetett az okba a kocsiszínekbe, istállókba, egyéb épületekbe, amelyek vidéki kocsma udvarán találhatók.
Végre az egyik épületben, amelynek deszkafalai régi képes újságokkal és divatképekkel voltak teleragasztva, talált egy rajzot , amely Szevasztopol ostromát ábrázolta.
Holt harcosokkal volt telve a vár árka...
A halottak tanácsot adtak, a kapitány szilárd arckifejezéssel ment vissza az extraszobába .
Ekkorára azonban már megváltozott a helyzet.
A biliárdjátszma abbamaradt, mert a züllött úriembert többször egymás után is kiszólította a teremből a kocsma külső szobájába a kocsmáros - megérkeztek Ispányi bácsi és társai...
A züllött úriember ragyogó arccal , mintha a saját ünnepségének tekintené az egész dolgot, járt-kelt egyik szobából a másikba .
- Azt hiszem, jó vásárt fogunk csinálni - súgta oda Alvinczinak , aki elgondolkozva ült a sarokban .
Szilveszter egy utazóládát bontogatott, a szoba közepén térdelve , amelyből írószereket, papirosokat szedett elő, míg Patkó Bandi megmerevedve állt a sarokban.
Nagyon elkedvetlenedv e nézte az eseményeket .
A kapitányt darab ideig senki sem vette észre, holott őkelme azt hitte, hogy ország-világ figyelme teendő nyilatkozatát várja.
Nem, nem várta senki, mintha fertályóra alatt elfelejtették volna azt is, hogy a világon van .
Így törpüln ek el az események, amikor újak jönnek helyükbe .
- Pardon, hogy alkalmatlanságot okozok - kezdte a kapitány bizonyos otthoniassággal, amely sehogy sem illett e feszült helyzetbe.
- Ügyfelem, barátom - igen, legjobb barátom felhatalmazott arra, hogy nevébe n írásbeli nyilatkozatot adjak, sőt, helyette váltót is adjak erről a bizonyos összegről .
- Mennyiről is volt szó? - kérdezte álmosan Alvinczi .
- Száz forintról van szó és kamatairól .
Alvinczi még egyszer végignézte tetőtől talpig a tisztet, mintha azon g ondolkozott volna, hogy megér -e száz forintot az egész ember?
A ruházata semmi esetre sem érte meg a kérdéses összegnek a felét sem, de talán odabent, a zubbony alatt akad valami, ami megfelel a pénz értékének ?.. .
Alvinczi vizsgálódása befejeztével azt gondolta magában :
- Előbb-utóbb díjnok lesz belőle a dohánybeváltó hivatalban.
De üsse kő! szíveskedjék a kérdéses iratot megfogalmazni .
A kapitány a sarokba telepedett, ahol hosszú tollrágás után elkészült az írással.
Alaposan megizzadt az üstöke .
- Kár, hogy manapság már nincsenek divatban a lovagrendek, meg lehetne alapítani az Alvinczi-lovagok rendjét - dörmögte a kapitány bizonyos isteni ihlettel, amely akkor szokta némely embert megszállni, ha váratlanul pénzhez jött .
E szavakra Alvinczi homlokáról elrepültek ázott gubbasztó darumadarak .
18
A züllött úriember ezalatt úgy sürgött-forgott, mint egy násznagy .
Vannak ilyen emberek, akik esztendőkig szürkén, kelletlenül , senkinek se kedvére élnek; még csak a sörházban sem tudnak sikert elérni valamely talpraesett megjegyzéssel, az asztal végére ültetik őket; kedvetlenül hagyja abba az ebéd utáni szundikálást a g a zda, ha betoppannak, az asszony rendszerint pörpatvart kezd a szolgálójával jövetelükre - míg aztán jön egy váratlan alkalom, verekedéssel egybekötött követválasztás, tűz vagy árvíz, vagy néha csak egy tűzoltómajális , hogy kitüntessék magukat, tanúbizony s ágot tegyenek kiváló képességükről, használhatóságukról , ötletességükről ...
A züllött úriember feltűnéséhez Alvinczi Eduárdnak kellett megérkezni.
Amint őkelme felült a vörös postakocsi bakjára, a vármegyében nyomban elfelejtették az emberek, hogy a múlt hetekben a züllött úriembert csúf verekedés közepette vetették ki a "Betyár " kávéházból, mert bizonyos emlékezetes jegyzeteket próbált elhelyezni a dominókövek hátán .
Titokzatosan sugdolózott a belső szobában az egyenkint érkező vendégekkel, valamint Alvinczinak jelentgette a külső eseményeket .
- Megjött Phtrügyről Phtrügyi Pál.
Kérdem tőle, hozott -e magával tormát.
Hát csak kinyitott egy nagy levélhordó táskát, telve iratokkal , bélyeges papirosokkal.
Itt aztán csinálhatunk vásárt .
A kapitány eltávozása ut án Phtrügyi Pálnak nyitott ajtót legelsőbben a züllött úriember .
Egy nagy arc jött a szobába, amely a legváltozatosabb illatokat terjesztette maga körül .
Mértéktelenül nagy volt ez az arc az aránylag kicsiny termethez .
Mintha minden étel, amelytől hízni sz okott az ember, ezt az arcot táplálta, dagasztotta, fejlesztette volna, a többi tagoknak semmi sem jutott.
De része volt az italoknak is ez arc megnövelésében.
Hármas tokát neveltek ez arc alá például a hetivásári sörök , amelyeket a falusiak csak a városon élvezhetnek, ezért nem is tudják gyorsan letenni a söröskancsót , ha azt egyszer felemelték.
Lehetséges, hogy a hármas toka kifejlesztésében része volt annak a sódarnak is, amely füstön lóg a falusi kéményekben; része volt a vöröshagymának, amelyet bőség e sen használnak itt a húsok alá készített zsiradékokba; része volt a fokhagymának, amely nélkül ízletes kolbász, rostélyos nem készíthető - legalábbis az arc illataival hírt adott mindezen kerti véleményekről.
Paprika , bors, retek, torma és a különböző mus t árok, amelyeket itt a háziasszonyok házilag szoktak elkészíteni , ugyancsak kipárnázták az arcot pattanások és egyéb foltok alakjában.
Voltak itt pattanások, amelyekről minden nagyobb szakértelem nélkül meg lehetett állapítani, hogy eredetüket annak kösz ö nhetik, hogy birtokosuk a diót hámozatlanul eszi borkorcsolya gyanánt, de az év- és hónapokbeli ráncok is hagytak némi emléket, ami nem is csodálható olyan vidéken, ahol tiszai kiöntések vannak.
A hiányos fogakat fedező lompos, nagy bajusz felett külön ta n ulmányt érdemel az orr.
Ez az orr felszedett magára minden gyaluforgácsból valamit, amit messzi vidékeken lobogtatott a szél a kocsmák ajtaja felett.
Az orr pontosan megmondhatta volna, hol mérnek kék vagy lugasszőlőkből való borokat, homoki sillert vagy szlankamenkát.
A két hatalmas orrlyuk még akkor is füstölgött az odakünn hagyott pipától, amikor az arc már a szobába lépett, az elvadult , álmatlan éjszakáktól bozontossá válott szemöldökök várakozólag a homlok közepéig szaladtak, és a megmerevedett, kifeje zésüket valahol messze elfelejtett szemek bálványnémasággal előrenéztek .
- A legérdemesebb férfiú az egész országrészben - súgta a züllött úriember Alvinczi fülébe.
Alvinczi most olyan szagot érzett, amely nagymosáskor érezhető a vidéki házakban .
- Jó helyen járok? - kérdezte a szörnyeteg, mintha eltévesztette volna az utat.
- Itt találom azokat, akik a magyar középosztályt megmenteni akarják ?
A züllött úriember kezével és lábával integetett, miután nem kerülte el a figyelmét Alvinczi elkedvetlenedése.
( A jó úr egyáltalában nem méltányolta az elébe került arcnak azt az ügybuzgal mát, hogy tanúságot tegyen egy negyedszázad elmúlt borterméséről , valamint a phtrügyi torma hírességéről.)
Nem kedvelte azokat az embereket , akiket a vadászkutya tíz mérföldnyi kerületben téveszthetetlenül "megállna " , mint a vadat .
Phtrügyi Pál azonban egyéniség volt, nem lehetett vele könnyedén elbánni, ha egyszer betette a lábát a szobába.
Az arca lejjebb ereszkedett , amikor leült.
És a rendkívüli arc csaknem megmerevedve fordult Alvinczi felé .
Felnyitotta a száját, és Püspökladánytól Miskolcig minden vas úti restaurációnak a szaga érezhető volt .
A híres püspökladányi borjúpörkölt, amely a budapesti gyorsvonatot várta forrón párologva, paprikás lében úszva, valamint a még híresebb miskolci marhagulyás, amely zöldpaprikájával, paradicsomával, egészben főtt hagymájával csillapította a tolongó utazók étvágyát, mielőtt vonatjuk a kassai sódar hazájába elérkezett volna .
És rámutatott a jobb karjával a bal karjára, amely bénán csüngött le a vadászkabát ujjában, amely kabát több nemzedéket kiszolgált :
- Ez a béna k ar jelképezi a magyar Középosztályt - mondá most Phtrügyi Pál.
- Én vagyok az a magyar Középosztály, amely az ónodi gyűlés óta megbénulva várja feltámasztását .
Ugyanekkor előrenyújtotta az egyik csizmáját, amely csodálatosan különbözött a másik csizmától, mintha kölcsönkérte volna erre az alkalomra.
És ezen a csizmán valóban olyan hosszú útnak a nyoma látszott, mintha az ónodi gyűlés óta egyhuzamban jött volna az országúton.
Magán viselte e csizma a hevesi sarak, a felsőborsodi fekete agyagok és az alsógö m öri kavicsok arcképeit.
Lóállások, vidéki fogadók hátsó kamrái , sohasem takarított, szalmás udvarok ugyancsak nyomot hagytak a csizmán .
Lehetséges, hogy nem is Phtrügyi Pál személyesen tette meg ezeket az utakat , hanem az a bizonyos, akitől a csizmáit kö lcsönkérte .
Alvinczi még mindig hallgatott.
A kapitány megjegyzése járt a fejében.
Vajon felvehető volna -e Phtrügyi Pál az Alvinczi-lovagok közé, ha valakinek komolyan eszébe jutna a rend megszervezése?
Nem.
Phtrügyi Pál inkább a csárdalovagok rendjében töl thetne be magas pozíciót .
A züllött úriember segítségére sietett barátjának :
- Nos, hoztál nekünk való papirosokat ?
- Azokat a kényes papirosokat gondolod? - kérdé némi gyanakvással Phtrügyi Pál.
- Nem hoztam, mert előbb azt kell megtudakolnom, hogy milyen célból vásárolja össze ama kényes papirosokat a méltóságos úr.
Utóvégre feddhetetlen nevet akarok hátrahagyni utódaimra: nem szeretném, ha valaki halálom után előállana bizonyos követelésekkel.
Az én jámbor feleségem olyan ügyetlen, hogy egy skatulya gyu fát sem tud magának szerezni.
Nem tudna védekezni a kényes papirosok ellen .
A züllött úriember mindenáron üzletet szeretett volna kötni a nagy arcú úriemberrel, mert remélte, hogy tisztességes provízió üti a markát.
Ezért némi türelmetlenség volt érezhető a hangjában, amikor kérdezte :
- Hát az a pokrócból varrt útitáska mitől duzzad odakünn, a másik szobában ?
- Hja, azokban a családi irataimat hoztam magammal.
Oklevéllel , régi pöriratokkal habozás nélkül szolgálhatok bárkinek, így a méltóságos úrnak is.
Vann ak itt nagyszerű okiratok, amelyeket száz esztendő előtt mondtak tollba az ügyvédek.
Jó, kiadós perek, mindegyikben van még legalább újabb száz esztendő .
- Pereket nem veszünk - mondta most igen komoly hangon Alvinczi.
- Éppen az örökös pereskedés volt egyik okozója a magyar középosztály tönkremenésének .
A züllött úriember hunyorgatott Alvinczi háta mögött .
- Jóféle papirosokat hoztál, kedves komám .
A kedves komám sok földet bejárt csizmájára fordította rettenetes arcát.
A csizma szinte felnevetett rá, mint egy kutya szalonnázó gazdájára .
Most a csizma kapta mindazokat az összes illatokat, amelyeket a nagy arc magában rejtegetett .
- Hát ezekkel a kényes papirosokkal úgy vagyunk, hogy nem lehet őket zsákban elvinni, mint a malacot.
Kemény őrizet alatt vannak ezek a papirosok: vasládáján ül Dugáli, az örmény uzsorás .
Tiszalökön, onnan ugyan sose kaparja vissza senki azokat a váltókat, amelyeket az öreg ott elrejtett.
Ezenkívül a zsidók l ádái sem arra valók, hogy azokat ok nélkül nyitogassák.
Értékes váltók találhatók a várdai takarékban, de Jeremiásnál is, a marhakereskedőnél .
Mi, a középosztály szerencsétlenjei, nem azért fabrikáljuk ezeket a drága váltókat, hogy velük tán a törött abla k okat ragasszuk be.
Mi, kérem szépen, azért csináljuk ezeket a kényes papirosokat, hogy elhelyezzük őket a zsidóknál, örményeknél meg egyéb uzsorásoknál, hogy aztán lejáratkor eladjuk a feleségünk pendelyét, mert azt tartja a régi mondás, hogy likon kívül jó alkudni; bolond ember záratja be magát, ha nem muszáj ...
Alvinczi nem állhatta meg, hogy egy megjegyzéssel hozzájáruljon az egyoldalú beszélgetéshez :
- Sajnos, Vácott jártamban sok jó derék magyar névvel találkoztam az ottani "Intézet " névsorában .
- Az idevalósiakat inkább Illavára meg Szamosújvárra küldözgetik , mert a megyei börtönigazgató komaságban van az ottani igazgatókkal.
Tetszik tudni, hogy Magyarországon komaság, sógorság dönti el a dolgok menetét .
19
Alvinczi mind nag yobb érdeklődéssel nézte a furcsa embert, aki minden felindulás nélkül beszélt az élet súlyos problémáiról, mintha egy akós hordó mondaná el , hogy bánatot, katzenjammert is hordott szerte az országban az örömek mellett .
A nagy arc ismét felemelkedett a cs izma nézéséből, és Alvinczinak ismét alkalma nyílt megtudhatni , hogy Magyarországon a fokhagymás kolbász szagát vereshagyma szagával mérsékelik a hozzáértő emberek .
- Ugyanezért én nem is tartom célravezetőnek az egész kirándulást a középosztály megmentésére - mondá ki a határozatot a nagy arc.
- A zsidókkal kell összeállani, ők tudják, hol vannak a hamis váltók.
Vannak, uram, bőven vannak, egy kufferral vihet belőlük Pestre .
A züllött úriembernek sehogy sem tetszett a beszélgetés új fordulata, kijátsz va érezte magát az esetleges üzletből.
Ezért kemény hangon szólt rá Phtrügyi Pálra :
- Tehát azt akarod mondani, hogy te sohasem csináltál vekszlit ?
Phtrügyi Pál tiltakozólag emelte fel az ép karját :
- Már csak bénaságom miatt is rá voltam kényszerítve.
A m i vidékünkön ritkaság a bankó, az ember hetekig nem lát tisztességes úton egy zsidóasszony szemű tízforintosat sem.
Kénytelenek vagyunk olyan papirosokat írni, amelyekért valahol, valamerre bankót látunk, így éppen Julianna, a feleségem névnapján jár le egy váltóm az öreg Dugátinál, amely váltóra senki másnak a neve , mint Kormos törvényszéki elnöknek a neve van szépen felrajzolva.
Az öreg nagyon megörült a váltónak, mert a lánya a törvényszéki elnöknél van feleségül .
- Hát ez már valami - kacsintott nagy elismeréssel a züllött úriember.
- Tudnál tán más ilyen váltókról is ?
- Van - mondta, és ismét a csizmája felé fordította arcát, mintha attól kérne engedelmet, hogy elmondhassa azokat az utakat, amelyeket kettesben megtettek.
- De előbb szeretném megtudni, hogy mire kellenek a méltóságos úrnak ezek a váltók?
Azt csak nem v e hetem készpénznek, hogy akad az országban olyan bolond ember, aki az amúgy is régen veszni indult középosztályt megmenteni akarná?
Ki törődik itt a középosztállyal?
Az apák már belenyugodtak a pusztulásba, szinte rosszul esne nekik, ha az előre látható v égzeten valaki változtatni akarna.
Megnyugszanak a bajban, mint a beteg ember a betegségben, mert még mindnyájan éreznek elég erőt magukban, hogy a dolgok komolyra fordulása esetén egy pisztolylövéssel megmenekülhetnek a végzet elől.
Ha pisztoly nincs is m inden háznál, ruhaszárító kötél mindenütt akad.
Sok nevető, vidám , gondtalan arcon látni itt a halál sápadtságát - mondta a nagy arcú ember, és ismét felvetette a fejét .
- Ami pedig a fiúkat illeti: itt van Máriapócsi esete.
Három fia volt az öregnek, és ő maga már régen elkészült a halálra, arra a napra, amely napon a vizsgálóbíró idézését kézbesíti neki a szolgabírósági pandúr.
A legnagyobb fiú ugyanezért elcsente az öreg vadászfegyverét, és egy körvadászat alkalmával olyan ügyetlenül forgatta, hogy a rók ára való töltés mind a szívébe hatolt.
A második fiú életrevalóbb volt.
Megszöktette a szeszgyáros boglyas leányát.
A pálinkafőző eleinte hallani sem akart a házasságról, végre is cégtársnak vette maga mellé a fiút, és most az ifjabb Máriapócsi nagyobb z sidó az öregnél, kiadósabban nyúzza a parasztokat.
A kérvény már benn van a főispánnál, hogy ősi magyar neve mellé felvehesse a Feldmann nevet is.
Ettől ugyan hiába várjuk, hogy tesz valamit a magyar középosztályért.
A legkisebb fiú csinálta aztán a legjo b ban.
Az beállott betyárnak.
Marhákat lopkod a vásárosoktól , amelyeket eladogat Jeremiásnak.
A marhákat még azon az éjszakán levágják Nyíregyházán Sámuel és Tóbiás mészárosok, sohase kerül kézre az úrfi, ha ügyesen csinálja a dolgát.
Talán tőle várjuk a ma gyar középosztály megmentését, aki az országúton leüti a marhahajcsárokat ?
- Addig tehát, amíg nekem pontosan el nem mondják, hogy miért szükségesek a nemzet megmentéséhez az én váltóim, nincs vásár.
Sőt még ma felkeresem az öreg Dugátit, hogy a váltómat semmi szín alatt ne adja ki a kezéből .
Alvinczi vállat vont.
Mire Phtrügyi Pál felállott helyéről, mint akit valami méltánytalanság ért, és kétszeres erővel fújva maga körül, az ajtónak tartott.
A züllött úriembert nem zavarta a baromfiudvar szaga sem , amely et Phtrügyi Pál hirtelen terjeszteni kezdett ruhájából , utánanyomakodott, és fogcsikorgatva a fülébe dörmögte :
- A zsebemből lopod ki a pénzt !
A züllött úriember azután alaposabban vette szemügyre a külső szoba vendégeit, és rövid válogatás után onnan csakhamar betologatott valakit , akit bizalomgerjesztőnek gondolt .
Nagy szemhunyorgatással állította Alvinczi elé a bizalomgerjesztő úriembert, mint valami balekot, akivel minden bizonnyal jó üzletet lehet kötni .
A kérdéses úriemberen meglátszott, hogy valamik or fel volt véve a bálrendezők névsorába, de az sem lehetetlenség , hogy valamely kisebb járási székhelyen ő volt maga a bálelnök .
Pepita nyakkendője, bár az meglehetős foszlott állapotban volt , bizonyos gavalléros elhatározással volt megkötve, és mindazokat az illatokat magával hozta, amelyek borotválkozás fejében megszerezhetők a vidéki borbélyműhelyekben .
Igen magas inggallérja volt, amilyent a divatkirályok a nyak ráncosságának eltüntetése végett javasolnak.
( Dalolva szokták vasalni ezeket a gallérokat a jó háziasszonyok, hogy a vasalónak eszébe ne jusson égetni. )
Ám legfeltűnőbb az úriemberen fordított barkói voltak ...
Az ilyen oldalszakállakat, amelyek számos göndörödést mutatnak akkor is, ha egyébként sima szőrzettel jöttek a világra, gyakran látni a megyei hivatalokban, szolgabíróságoknál, dohánybeváltóknál.
Pontosan mutatják azokat a mély gondolatokat, amelyeket tulajdonosuk pödörítés közben magában elraktároz .
A bajusz pedig szőke és fodrozott volt, hogy az embernek okvetlenül a bécsi keringők m e lódiái jutottak eszébe, amely keringők akkoriban érkeztek el erre a vidékre, mint például a Gigerl-mars is .
Kék szemek nyíltak az arcból, amely kék szemek nem mutattak se álmatlanságot, se búskomor gondokat, inkább népkerti, tejhabos sétákra, fürdői , tópar ti kirándulásokra, erdei majálisokon való fuvolázgatásokra emlékeztetnek.
Az úriembert még nankingsárga lovaglónadrág, acélgombbal díszített csizma és zsakett egészítette ki.
Negyvenöt éves volt, de sokkal fiatalabbnak látszott, mert bizonyára nem tartozo tt azok közé, akik felesleges fájdalmakkal pusztítják magukban az életerőt, a köznapi dolgok iránt való fogékonyságot .
Mielőtt az úriember - a züllött férfiú meghívására - a Közbirtokossági Kaszinó belső szobájába lépett volna, éppen érdekes szórakozásba volt elmerülve.
Arról volt szó, hogy megjelenhet -e valaki társadalmi összejövetelen sárga cipőben .
- Nem, nincs párja a fekete bergsteiger cipőnek, majd mindjárt megindokolom - mondá vitatkozó társának, és átlépte a küszöböt .
Virág Elemér volt, több predi kátum tulajdonosa, szerencsétlen családi körülményei miatt - apja sikkasztott - nem vihette többre megyei útmesterségnél, ezt az állását is ott kellett hagynia, mikor a főispán kocsija felborult, és a főispán lábát törte .
- Á, milyen szerencse! - kiáltott fel, mintha véletlenül találkoznék Alvinczival egy vasúti állomáson.
- Én már régi tisztelője vagyok méltóságos úrnak.
Versenylovait többször táviratilag fogadtam a nagyobb díjakban, sajnos, a postamesterek nálunk nem megbízhatók.
Mindig elkéstem, amikor nyertem volna .
Alvinczi szemügyre vette az úriembert.
Egyelőre nem talált rajta kifogásolnivalót, amiért az új lovagrendbe beiktatható ne volna .
A bodros úriember oly gondtalanul csevegett tovább, mintha arról akart volna bizonyságot tenni, hogy ezen a vidéken is ismerik a jó társaság szabályait :
- Engedje meg reményleni méltóságod, hogy szerencsénk leend a Köztirtokossági Bálon.
Igaz, hogy nem mindenki járja még kifogástalanul a valcert és a polkát, sokan ragaszkodnak a régi idők toborzós, kopogós , juhászos, huszáros táncaihoz, de a fiatalság már kivétel nélkül tudja a mazurkát, sőt néhányan a Nagy Mazurt is járjuk.
Ami pedig a francia négyest illeti, azt én szoktam rendezni.
Rendszerint egy esztendeig, a következő Közbirtokossági Bálig beszélnek erről a né g yesről vidékünkön.
És az emberek törik a fejüket, vajon micsoda új " figurát " találok ki a következő bálra.
Nos, az idei Közbirtokossági Bálnak az lesz a slágere, hogy az egész kólónt kivezetem a bálteremből a kálvinista templomhoz .
A züllött úriember, aki Alvinczi háta mögött foglalt állást , türelmetlenül hunyorgatott Virág Elemér felé, mint vizsgán, az igazgató mögött , a tanár a rossz diák felé .
- A méltóságos úr maga is híres csárdástáncos ...
- Hja, ezt nem tudtam - felelt hirtelen lehangoltsággal az egykori útmester.
- Egyetlen túrtáncot sem kedvel ?
Alvinczi válaszadás helyett az ablakhoz állott, és onnan a megeredő hóesést nézegette .
Szép, nagy, nyírségi hóesés volt, amelynek láttára a fuvarosok az útszéli csárdákban hirtelen pokoli káromkodásba kezdenek; a fatolvajok az erdő felé sompolyognak; a régi lóbőrből való csizmák nyekeregni kezdenek a padlásokon; a köszörűkő forogni kezd; a tiszai bevágásoknál való állomásokon nagy üstökben főzik a gulyáshúst a kocsmárosok, mert napokra elakad a személyvonat .
A züllött úriember némi felindultsággal lépett m ost Virág Elemér közelébe, és fojtott, indulattól remegő hangon dörmögte :
- Te is a zsebemből akarod kilopni a pénzt?
Ördög vigye a táncaidat, elő a hamis váltókkal !
20
- Vannak - felelt vicces hangsúlyozással Virág Elemér.
- De hogy hol, azt magam sem tudom ...
A züllött úriember Alvinczi háta mögött gesztikulált :
- Megbolondultál?
Nem tudod, hol vannak a hamis váltók ?
Virág Elemér most már még viccesebben, zsidós hangsúlyozásra fordította a szót :
- Mi az, hogy hamis váltók?
Írtam én valaha mást is az életben , mint tréfli vexlit?
Ki az istennyila ad kölcsön az én úgynevezett becsületes aláírásomra?
Bizony ráírogattam a barátaim nevét, legszívesebben azokét, a kikről bizalmasan értesültem, hogy rövid időn belül Amerikába készülődnek evőeszköz-tisztítás végett, vagy még messzebb, deszkaaszalás céljából, a másvilágra .
- Te gazember! - hörögte a züllött úriember.
- Hát nincs egyetlen használható hamis váltód sem?
Te is azon töröd a fejedet, mint az a kapcabetyár Phtrügyi Pál, hogyan károsíthatnál meg engem ?
Virág Elemér bizonyos rezignációval felelt :
- Nézd, pajtás, te is tudod, hogyan mennek az ilyen dolgok, hiszen magad is eleget próbáltad, amíg lehetett...
Az ember csak számon tartja a névnapokat, a házassági évfordulókat, a bálokat, a temetéseket, miegymást , amely alkalmakkor az embernek jó barátai elérzékenyülni szoktak.
Az embernek azért van szája, hogy beszéljen.
Elmond egy- két pohárköszöntőt, felemlegeti azokat a meleg barátságokat , amelyekkel már az ősök, az apák és a nagyapák is voltak egymás irányában , megtáncoltatja a kövér feleséget, a vénasszonyt, a seprőnyelet, leguggol játszani azokhoz a kedves, kis okos gyermekekhe z, akik ilyenkor minden házfedél alatt találhatók, és lehetetlen , hogy ne kínálkozzék egy érzékeny pillanat, amikor az ember bevallhatja a jó barátjának, hogy távollétében, miután többször hiába kereste, miután a szükség törvényt bont: kénytelen volt felírn i jól sikerült aláírását egy darab papirosra...
Előfordult már , hogy nem volt eléggé érzékeny a vallomás pillanata, és puskát fogtak a töredelmes bűnösre, még akkor is, ha az térdre vetette magát...
Ilyenkor az időre kellett bízni a dolgok rendbejövetelét .
Én minden barátomnak be szoktam vallani, még a lejárat előtt, ha váltóra írtam a nevét.
Értsd meg, még a lejárat előtt - mondá Virág Elemér olyan hangsúlyozással, mintha valamely örök igazságot hirdetne .
A züllött úriember csak ennyit felelt :
- Mars ki !
A lvinczi még mindig kedvetlenül állott az ablaknál, nem így gondolta ő a nemzetmentés munkáját...
Az aranyait céltalanul csörgette bélelt nadrágja zsebében.
A züllött úriembernek darab idő óta már csak a lábát nézte , amely láb még mindig fáradhatatlanul sz aladgált, mint egy kiéhezett ügynök .
- Itt van az öreg Ispányi, avval nem vallunk szégyent .
Így szólt a züllött úriember, és karonfogva hozott a szobába egy ócska paplant vagy valami kopott rókabőrt, amely hektikás ember ágya elé volt terítve .
Ispányi bácsi nem sokat mutatott külsőleg, mint általában nem sokat mutatnak a szolgabírósági írnokok, akik vénségükre kerülnek hivatalba .
- Ez az úr már ült is váltóhamisításért - mondá pazarul a züllött úriember, amikor Ispányi bácsit Alvinczi elé állította .
A kérdéses férfiú szerénykedve lesütötte a szemét, mintha nem érdemelné meg a dicséretet .
Körülbelül annyi esztendős volt, ahány kártya van a tarokk-kártyában .
Bár ruházata sok kifogásolnivalót engedett, arca oly tiszteletre méltó volt, hogy az ember önkéntelenül arra gondolt, vajon miféle királyi kitüntetést őrizget az úriember otthon az asztalfiókjában: tán csak egy egyszerű, írásbeli elismerést , de az sem lehetetlen, hogy a nagyságosi címmel járó tanácsosságot !
Vannak ilyen arcok, amelyek hivalkodás nélkül, de még álmukban is azt szokták hirdetni, hogy egyetlen dolog van, amiért érdemes élni, és ezt becsületnek hívják .
Feje tetején a kopaszságot úgy takarta el, hogy egyik oldalról átfésülte a haját a másik oldalra, az alvégről a felvégre, mint mondani szokás .
Ezenfelül "zekszer " -be volt fésülve a füle mellett a haja, mint azoké a drágalátos, régi magyaroké, akiket fakó arcképalbumokból ismerünk, arcképük mellett egy szalag vagy kokárda, amelyen Garibaldi vércseppje barnállik.
A szeme kerek, őszinte tekintetű , m intha soha életében nem hazudott volna, és most nagy bánatot fejezett ki: régi magyarok bánatát, akik Kufsteinből vagy Josefstadtból jöttek haza, és sarkantyús stivlit találtak a házuk küszöbén.
Valami őszes Kossuth-szakállféle is látszott a nyakán, amel y nek egyes szálai kikandikáltak a láthatatlan gallérjából, de lehetséges, hogy ez a szakáll csak annak a rossz borotválkozásnak a maradványa , amelyet kerek kis katonatükörből szokás végezni.
Az orrán nyoma sem a forró ételeknek, valamint hideg italoknak, g ondolkozó orra volt, mint Cicerónak .
( Mindezekből az tűnnék ki, hogy a bemutatott férfiú olyan ember , aki megérdemli, hogy lovaggá üttessék, azonban a kutató szem mégiscsak észrevett rajta egy hibácskát, mint a főtt tojás héja alatt is néha üres részeket ta lálunk. )
Ez a hibácska pedig nem volt más, mint a tiszteletre méltó férfiú bajusza .
Nem is lehetne őt komolyan bajusznak nevezni, inkább bajuszkának mondhatnánk, mert körös-körül volt beretválva, csupán az orr alatt maradt meg belőle két drótszerű nyúlvány.
A bajusz, becsületére legyen mondva, ősz volt; a bajuszsötétítő medicinákból nem ismert mást, mint a Roykó-féle tiszafüredi pedrőt, de ki látna előre a jövendőbe, hogy mikor jut eszébe ennek a bajusznak a szélhámoskodás, hogy feketére subickolja magát a járási székhely kasszírnőjének a kedvéért?
Határozottan gyanús volt ez a bajusz, vén kakasnak a bajsza, amely még nem akarta elfelejteni, hogy egykor azt mondták neki: "Félre, bajusz, csókot kapsz ! "
Ez a bajusz egy könnyelmű cimbora jelenlétét példázta : a cimbora elcsalogatja magával mindenféle gyanús helyekre a tisztességben megőszült arcot, sőt a vértanúságot mutató "zekszereket " is ...
Alvinczinak nem nyerte meg tetszését a jelentkező úriember bajsza, sőt csaknem sarkig érő kabátja sem, amelyet bizonyos an kölcsönbe kapott erre az alkalomra, hogy elfödje vele hiányos ruházatát .
Alvinczi ímmel-ámmal figyelt Ispányi bácsi előadására :
- Mióta az a szerencsétlenség történt velem - mondá a jelentkező , mintha élettörténetét folytatná, amelyet valahol egy vasúti állomáson kezdett el mesélni -, nem foglalkozom mással, mint a lutrizással.
Van itt egy paraszt, aki annyit nyert a lutrin, hogy csinos kis birtokot vásárolt magának a Forgách-féle uradalomból.
Igaz, hogy azóta mindenki lutrizik, csak a paraszt nem, de még senkinek se sikerült akár egy rongyos extrátóra, akár egy ambócskára, akár egy székóternóra szert tenni.
Én nem halok meg addig, amíg ki nem vágom a zsákot Temesvárott, mint Farkas Menyhért .
- Lesz belőle ecetágy - felelt Alvinczi, ismét az ablak felé fordulva .
A züllött úriember, hogy megmutassa, miszerint ő is jártas a magyar példabeszédekben, ezzel fordult a lutrizóhoz :
- Vesztedre haraptad el az egér fejét, itt bizony egy lukas hatos sem j ár ki azért, hogy ellutriztad.
Hoztál -e magaddal olyan papirosokat, amelyekről szó van? - kérdezte, és szemöldökét felfelé rángatta , mintha dróton járna .
A tiszteletre méltó férfiú egy római szenátor büszkeségével csóválta meg a fejét :
- Nem hoztam magammal papirosokat - de csinálhatok éppen annyit , amennyit a méltóságos úr megrendel.
Én már nem dobom ki a pénzem haszontalanságokra, mint például a váltóblanketta.
Kinek-minek?
Még Vak Laji is kinevetne vele.
De ha kapok költséget bélyeges papirosra, nagyon szívesen ráírom akárkinek a nevét a vármegyében.
Úgy ráírom, hogy a z illető maga is megesküszik, hogy a saját névaláírása.
Van itt egy csomó úriember, aki jóformán tőlem tanulta meg, hogyan kell a váltót korrektül kiállítani.
A tanítványaimnak a névaláírását ne tudnám utánozni?
Az egyiket megtanítottam, hogy magasan k e zdje a kezdőbetűt, aprón végezze.
A másikat olyan manupropriára oktattam, amelyben benne foglaltatik nevének két kezdőbetűje.
Tanultak tőlem imponáló névaláírást nemcsak falusi jegyzők, de városi ügyvédek is.
Minek bíbelődnének évekig, rongálnák a drága p a pirost, amíg a helyes névaláírásukra rátalálnának?
Én megmutatom nekik nyomban.
Feldmann, a pálinkafőző, az én utasításom nyomán most már úgy írja alá a nevét, mint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem .
- Későre jár az idő, majd holnap folytatjuk a tárgyalások at - mormogta Alvinczi, és aranyaival bajlódott .
A züllött úriember vállat vont, és két üres tenyerével mutatott a háttal álló Alvinczi felé, amelyből megértette a jelentkező, hogy nincs keresnivalója.
De még egy kísérletet tett.
Közelebb lépett Alvincziho z, és titokzatos hangon kérdezte :
- Vajon nincs szüksége méltóságodnak egy kitűnő bankóhamisítóra ?
Jenei, a fotográfus, most éppen szabadságon van ...
Alvinczi láthatólag nagy önuralommal megcsóválta a fejét .
21
- Hát ez volna az a magyar középosztály, amelyet én megmenteni akarok?
Ezek a cégéres gazemberek? - tört ki Alvincziból a szó, amikor a vendég háta mögött az ajtó bezáródott.
- Hol vannak azok a szép, szemérmes, hallgatag férfiak, akik inkább a belüket hagyják kirángatni a lopott rókával, mintsem elárulják, hogy valaha kön nyelműek, gyengék, emberek voltak?
Hol vannak azok a jobb sorsra érdemes családapák, akik álomtalan éjszakákat töltenek abban a gondban, hogyan iskoláztassák gyermekeiket?
Hol vannak azok a szép, szomorú emberek, akik önhibájukon kívül veszítették el ősei k vagyonát, biztos fedelüket, családjuk jövendőjét és a maguk jelenét?
Hol vannak ők, a régi udvarházak lakói, akik azért adták magukat tétlenkedésre, mert úgysem szolgálhatták volna meggyőződésük szerint hazájukat ?
Hol vannak azok a vértanúk, azok a szent e k, azok a csodálatra méltó férfiak, akik benépesítették a régi Szent Magyarországot, tűrtek börtönt, üldöztetést, mellőzést, de politikai hitvallásukból nem engedtek?
Hol vannak a nemes jellemű, fennkölt gondolkozású férfiak, akik valaha fegyvert fogta k önmagukra, mert nem tudtak megalkudni az élet becstelenségeivel , komiszságaival, lealázó helyzeteivel - mert nem akartak sem bűnösök, sem megbélyegzettek lenni?
Hol vannak azok a férfiak, akiknek egykor sírkövére majd azt fogják vésni: Minden elveszett , csak a becsület maradt meg .
- Azok, kérem, régen Amerikába szöktek! - szólt közbe a züllött úriember, aki meglehetősen epésen, mint egy pórul járt ügynök, hallgatta Alvinczi kifakadásait .
- Még vannak tisztességes emberek Magyarországon! - szólalt meg ekkor váratlanul Patkó Bandi, aki idáig szinte megfeszülve állott egy sarokban .
- Ezek a csúf öregemberek, akiket itt láttunk, csak a régi Magyarország vétkeit hozták magukkal, de nem erényeit.
Ezek azok, akik Vízkereszt napján nem a három királyok nevét írják fel az ajtó szemöldökfájára, hanem azt, hogy: "Minden mindegy. "
Undorodom tőlük, mert még csak küzdeni sem akarnak a sár ellen , amely szájukig ér.
Ez a sok hitvány lókötő zárja el előlünk, fiatalok előtt az utat.
Ezek erőszakoskodnak, mert ősz hajuk van, ezek rimánkodnak kegyelemért , ha letaszítjuk őket a gyalogjárdá ról .
Ma sem lehet tudni biztosan, honnan vette Patkó Bandi ezt a bátorságot, hogy a tiszteletre méltó gyülekezetben megszólaljon - annyi bizonyos, hogy felnyitotta a száját, és nem fogta be akkor sem, amikor a züllött úriember különböző grimaszokat kezdett , orrához emelgette kezét, mint a gyerekeket szokás gúnyolni , füléhez tartotta tenyerét, mintha rosszul hallott volna.
Alvinczi csak fél szemmel nézett Patkó Bandira, és arcából nem lehetett megítélni, hogy mit gondol magában ...
- Rossz levegő van itt, gyer ünk innen - mondá ki a határozatot .
A züllött úriemberen hirtelen különös változás ment végbe : vakmerően Alvinczi elé plántálta magát :
- Méltóságodnak nincs oka itt a levegőre panaszkodni, mert méltóságod itt csak vendég.
Ez a Közbirtokossági Kaszinó helyi sége .
Alvinczi kimérten felelt :
- Nagyon örülnék, ha a vendéglátásért valamely formában kifejezhetném hálámat a Közbirtokosok Kaszinójának .
- Ezt nagyon könnyen megteheti méltóságod - kapta fel a szót a züllött úriember -, ha nyélbe üti a vásárt az itt megjelent úriemberekkel, akik mind oszlopos tagjai a Kaszinónak .
- Ezekkel az úriemberekkel nem vagyok hajlandó többé szóba állni - felelt hidegen Alvinczi .
- Úgy? - kérdezte különös hangon most a züllött úriember.
- Tehát szakadjon az én nyakamba minden ódi um, minden szemrehányás engem érjen, mert idebolondítottuk őket , megzavartuk békés, szorgalmas munkájukban őket, sőt talán feldúltuk családi nyugalmukat is ?
Alvinczi egykedvűen dobolt az ablakon, azt nézte, hogyan fogják be az udvaron lovait a postakocsiba.
A züllött úriember is észrevette ezt, azért hevesebben, követelőbben folytatta szavait: - Méltóságod nem tudja, hogy kivel beszél, mert utóvégre idegen ezen a tájon.
De én idevaló vagyok , gyermekkoromtól fogva ismerem az itt bemutatott úriembereket, aki k a fél lábuk kisujját sem dugták volna ki a paplan alól egy ismeretlen Alvinczi kedvéért, de igenis felkerekedtek az én hívásomra.
Itt én vagyok a bűnbak .
- Ki fogja Phtrügyi Pálnak megmagyarázni, hogy kezdettől fogva az orránál vezették?
Vajon mivel érdem elte meg méltóságodtól ez a tiszteletre méltó férfiú azt, hogy bolonddá tegye?
Ki fogja megvigasztalni síró feleségét, aki otthon bizonyosan azt hiszi, hogy a gazda megszökött az utolsó borjú árával, hogy azt elkártyázza a Nemzeti Kaszinóban?
És a gyermeke k, ezek az édes kis apróságok, akik könnyes szemmel nézték, hogyan pakolja össze szeretett apjuk családjuk ősi iratait, valamint a nagy reményű családi periratokat, amelyekből még mindig lehet valami, mert hiszen a kapanyél is elsül - a gyermekek kitől ka pják meg a kérdezett vásárfiát ?
- Éntőlem bizonyára nem - felelt megátalkodottan Alvinczi .
- Tehát nem hajlandó méltóságod régi családi pöriratokat vásárolni?
- És mintha választ sem várna, így folytatta mind fenyegetőbb hangon, a züllött úriember.
- Virág Elemér barátunk pusztán szemérmetességből nem akart vallomást tenni.
Én nagyon jól tudom, hogy vannak hamis váltói , amelyeket könnyűszerrel össze lehetne szedni, ha méltóságod e célra bizonyos összeget rendelkezésre bocsátana...
Tehát Virág Eleméren sem a kar segíteni ?
- Kösse fel magát a himpellér - felelt vállat vonva Alvinczi.
- Legalább valakit elvisz az ördög .
- Most már nyilvánvaló, hogy itt mi mindannyian egy körmönfont szélhámosság áldozatai lettünk.
Svindli, nyomorult svindli az egész dolog .
Közönséges szédelgés a magyar közép osztály megmentése, mint asszekurációs ágens vagy varrógépügynök szédíti a balekokat.
Mindnyájan be vagyunk csapva! - ordította teli tüdőből a züllött úriember .
- Hallja! - kiáltott fel Alvinczi, és felemelte az öklét .
A züllött úriember az ajtó felé hátrá lt, kiugrott azon, és odakünn lármás hangon kezdett magyarázni künn lévő cimboráinak, mire azok kopogtatás nélkül a szobába rontottak, elöl a züllött úriemberrel, aki vérben forgó szemekkel ordította :
- Hé, ez nem kocsma, ez a Nemesi Kaszinó .
- Ki hívta ide ezt az embert? - kérdezte a nagy arcú úriember, és végigmustrálta a falakat .
- Akárhogy nézem, nem közénk való! - állapította meg Virág Elemér , és gavallérosan fújt bele a zsebkendőjébe .
Ispányi bácsi is mondani akart valamit a háttérben, de erre már nem volt ideje, mert Patkó Bandi, mint egy elszabadult farkas , rávetette magát a szobába tódult társaságra.
A legkeményebb pofonokat a züllött úriember kapta, miután ő állott legelöl.
Csakhamar a földön feküdt.
A nagyarcú hátára kapta az ütlegeket, miután a rcát gondosan elfordította a csata alatt.
Virág Elemér a pakombartjából áldozott, míg Ispányi bácsi a kályha mögé állott, olyan ártatlan arccal, mintha semmi köze se volna a dologhoz, csak véletlenül emelte fel a botját .
A postakocsi éppen kellő időben az ajtó elé állott, miután Alvinczi bőségesen fizetett a kocsmárosnak .
A falu végén azonban meg kellett állni a postakocsinak, valaki elvágta az egyik istrángot, amely most elszakadt.
Amíg a kocsis az istránggal bajlódott, futólépésben érkezett meg a falu felő l a züllött úriember .
- Egy kis félreértés volt az egész, amely úriemberek között is elő szokott fordulni - mondá lihegve .
Mintha mi sem történt volna, a kocsiban ülők nagy elképedésére , szótlanul felkapaszkodott a bakra .
- Csak a kutyámat sajnálom, amelye t a nagy zűrzavarban valaki ellopott - mondá bizalmaskodva a kocsisnak.
- Bizonyosan a vén gazember Ispányi volt a kutyatolvaj .
Ismét utazott a vörös postakocsi...
Habár a bennülők nem voltak olyan jókedvűek, és megelégedettek, mint akkor, amikor a kocsi először járt velük e tájon.
Elvitte az ördög a reménység tengericsutkáit a padlásablakból - a jóízű gondolatokat a fejekből.
A táj mind borultabb lett .
Ó, Nyírség, ó, Magyarország, te tündéri panoráma, miért szálldos vissza a lelkem mindvégig régen látott tájaidra ?
Nem adtál magadból egy talpalatnyi földet sem, mégis jobban szeretlek téged, váltakozó táj, mintha uradalmaim terülnének el öledben .
Változatos táj vagy, te, amilyen örök változatossága a kalendáriom, amely az én időmben még az ablakszögön függött, és Luca-napi vásárkor került a házhoz, hogy szórakoztató mondanivalóival az első tavaszi napig elmulattassa a tető alatt meghúzódó családot.
Télen nincs is mit keresni ezen a tájon, mert olyan az , mint ama történelmi korszak, amikor a nemzet mély á l omba merült, hogy erőt gyűjtsön a további viszontagságokhoz.
A nagy lángra lobbanások után, a Rákóczi-, Kossuth-felkelések után következtek el a nemzetnek telei, amint a tájékra jött a hó, midőn az utolsó pásztortűz is kialudt a messziségben.
A téli tájké p - behavazott kocsmáival, messzi, szinte elvesző tanyaházaival , úttalan útjaival (amelyeken csak ritkán hangzik fel ama ismerős nóta, hogy : Befútta az utat a hó, céltalanul fut a fakó ... ), fagyos nádasaival, a kocsiktól nehezen búcsúzkodó falutornyokkal , a fagyott rongyokba burkolódzó madárijesztőkkel, a maguk után emlékezetes lábnyomokat hagyó favágókkal, megnépesedett varjúcsapatokkal, a téli tájkép itt manapság is azt példázza, hogy a magyar ember nem arra született, hogy az esztendő minden évszakában d olgozzék.
Ha koplal is, az éhséget könnyebben elviseli télen, mert kevesebbet mozog.
Ha pedig van szalonnája, bora, ilyenkor hízik fel, hogy majd az elkövetkező dologidőben legyen mit leadni testéből.
Magyarország télen még mindig felveszi az elmúlt száza d ok képét, az utazó szinte várja minden útfordulatnál a csengős forspontot, a jobbágyok girhes lován szánkázó, farkasbundás földesurat, a kurucos öltözetű pandúrokat, akik megkötözve hajtják maguk előtt a szegénylegényt; azután várja a nyulat vivő cigánypo s tást, a pántlikás- vagy gyűrűszsidót, amint fütyülve megy el az uradalmak mellett, amelyek valamikor majd az övéi lesznek; várja a csizmadialádákon terpeszkedő, kövér vásárosasszonyokat, a nyurgán ballagó vándordiákot, a sompolyogva járó szökött katonát , a ki betyárok tűzrakását kémleli a messzeségben; várja a pattogva hajtó szolgabírót, aki a kocsiülésből hirdet ki ítéleteket fedetlen fejű parasztok előtt, várja a korgó gyomrú tolvajokat, akik zsákjaikkal tovairamodnak, várja a részeg embert, aki embereml é kezet óta támaszkodik a kocsma falához...
Ó, Magyarország nem olyan ország, amely egykönnyen változzon akár száz esztendők leforgása alatt .
Az apák kabátjait, nadrágjait, csizmáit és meggyőződéseit szívesen viselik tovább a fiak.
Alig találnának valami új í tást az ősök, ha visszatérnének a téli temetőkből, legfeljebb a házi gyertyaöntés ment ki a divatból, petróleummal világítanak .
- Ha pár évtizeddel korábban élünk, huszonötöt csapatnék a hajdúimmal erre a züllött fráterre - dörmögte Alvinczi a vörös postakocsi belsejében .
- Majd megrakom még egyszer, hogy nem felejti el - ajánlkozott Patkó Bandi .
A szerény és hallgatag Szilveszternek más volt a véleménye .
- Dobni kell neki néhány forintot, és menjen isten hírével .
- Hát légy szíves elintézni a dolgot, amint a város határába értünk.
Nem akarom, hogy a kocsimon lássák ezt az embert a székvárosban .
Csakhamar mutatkoztak is a nemzetiszínűre festett vámsorompók, a kutyapecér háza, a vályogvető gödör és a szélmalom, amely dolgok a város közeledését jelentik Magyarországon .
Szilveszter rákopogott a kocsisra, mire az megállott.
A züllött úriember, úgy lát szik, tudta a magáét, hívás nélkül leereszkedett a bakról, és azon mesterkedett, hogy a postakocsi ajtaját kívülről kinyissa.
Ez nem sikerült neki, mert belülről tartotta Patkó Bandi keze.
Szilveszter ezalatt kiszállott a kocsi másik oldalán.
Néhány lépés n yire távolabb vitte a züllött úriembert, és elkezdődött a tárgyalás .
Ha nem tudnánk mindnyájan, hogyan szokott lefolyni az ilyen tárgyalás, amikor valaki jogtalan pénzköveteléssel áll elő, akkor sem mondanánk el a tárgyalás menetét.
A szerző is, az olvasó is megelégelte a züllött úriember szereplését, hagyjuk őt eltűnni abban az ismeretlenségben, amely Magyarország udvarán éppen úgy, mint más udvarokon, a házak mögött kezdődik , ahol a szennyvizes árkok, a kiirthatatlan gizgazok, az évről évre megjelenő b o zótok kezdődnek.
Csak annyit kell feljegyeznünk a tárgyalás menetéről, hogy jóformán Szilveszter részvétele nélkül folyt le.
A züllött úriember beszélt, ő volt a vádló és védő egy személyben, nem kímélte a szónoki fordulatokat sem és a gesztusokat, mintha a távoli vámőröket akarná meggyőzni igazságáról.
Végre egy mellékúton távozott a város felé ...
- Igaza volt méltóságos úrnak.
Ez volt a legszemtelenebb ember , akivel Magyarországon találkoztunk - mondá Szilveszter, amint a kocsiban ismét helyet foglalt .
...A székvárosban rossz hír várta Alvinczit .
Az "Európa " fogadó kapujában egy síró-rívó úriasszony fogadta a vörös postakocsit, aki még hatalmasabb kétségbeesést fejtett ki, mikor Alvinczi a kocsiból kiszállott.
Kísérteties szemrehányással emelte fel a két kar ját, ekkor látszott, hogy arca még nem elég hervadt, sőt némileg csinosnak mondható .
- Én Szukiné vagyok, az uram ma délben agyonlőtte magát, mert méltóságos uram nem rendezte idejében a váltóit .
A tragikus eset megdöbbentette Alvinczit, sőt Patkó Bandi is lehorgasztotta a fejét, nem, ezt még ő sem tette volna fel a telekkönyvvezetőről.
Csak a hűséges Szilveszternek volt helyén az esze és a szíve; karon fogta a kétségbeesett úriasszonyt, és bevezette az üres vendégszobába, ahonnan darab idő múlva némileg m egnyugodva távozott a váratlan özvegy .
- Rossz végzetem hozott erre a tájra - dörmögte Alvinczi, amint az úti ruhákat levetette magáról, és átvette postáját a pincértől, aki isten tudja, milyen ötletnél fogva, ezüsttálcán szervírozta a hatalmas levéltömeget .
Nagy posta volt.
A legnagyobb posta, amelyet e napon a székvárosban valaki kézhez kapott.
Voltak benne vastag, többszörösen lepecsételt levelek, amelyek láthatólag mindenféle okmányokat tartalmaztak.
De akadtak levelek, amelyek a fotográfus kuvertájában érkeztek, amelyekben nyilván arcképek voltak, amint egy úriember elküldi kérvényével együtt a maga, valamint családtagjai fotográfiáját .
Némelyik levélből bírósági idézőlevelek, másokból ügyvédi felszólítások , közjegyzői óvatolások hullottak ki.
Éjszaka i órákban írt, hosszú élettörténetek mutogatták felhígított tintával írott szarkalábjaikat a kockás papirosokon, amelyeket olyan városvégi boltokban árulnak, ahol kocsikenőcsöt és ostornyelet is kapni.
Majd előkerültek házilag készült, csóka formájú kuvert ák, amelyekben megsárgult papirosdarabokra írt valaki, valahol , lúdtollal, akinek állítása szerint nincs már más reménysége a földön, mint az Alvinczi nemzetmentési akciója.
Mit tudjátok ti, boldog, névtelen emberek , akiknek adresszét legfeljebb az Egyetértés kiadóhivatalában tudják, hogy mennyi levelet kap olyan ember , akinek lakcímét sokan számon tartják az országban!
Milyen művészettel , meggyőzően tudnak levelet írni az emberek, mikor a saját legfontosabb bajukat adják elő ...
- El kell innen mihamarább utazni! - dörmögte Alvinczi, de éppen akkor jelentette a kocsis, hogy a postakocsi a kerékgyártó reperálására szorul , legalább egy napig tart a munka .
Alvinczinak tekintete most a sarokban testőrként álló Patkó Bandira tévedt.
Elérzékenyült, amennyire Alvinczi elérzékenyülni tudott :
- Hát magának, fiam, mivel háláljam meg önfeláldozó ragaszkodását ?
Akar velem a fővárosba jönni, hol én gondoskodom jövőjéről?
Szükségem van a hűséges emberekre ...
Patkó Bandi elpirult...
Élete vágya teljesülne tehát egy véletlen folytán ?
Alvinczi elgondolkozva lépegetett fel és alá a szobában.
A messzeségbe nézett, pedig nem szerette a színészi pózokat .
- Mert nem hagyom abba azt a munkát, amelyet magamban kiterveltem .
Sokkal jobban szeretem hazámat és fajtámat, semhogy lemondanék a magyarság megmentéséről az első csalódás után.
Belátom, hogy rossz helyen kezdtem el a dolgot.
Az Ó-Magyarországot akartam talpra állítani, pedig annak ideje lejárt.
Hagyjuk békén pihenni a holtakat.
Az itt maradt és még látható Ó-Magyarország majd lassan sírjába ereszkedik.
A fiatal, a jövendő Magyarországért kell dolgozni .
Hosszabbakat lépett, és tervezgető hangja mind magasabb lett , amint Patkó Bandira szegezve szemeit, így folytatta :
- A fiatal Magyarországnak leszek én a vezére.
Fiatalemberekkel veszem magam körül, akikbe beleoltok a régi konzervatív eszmékből annyit, amennyit jónak látok, az új liberális gondolatokból pedig csak annyit , hogy tudjanak haladni a korral, de persze nem túlhajtottan.
Magyarországon néha meg kell állítgatni az áramlatot , mert bajba jutunk.
Nos, akar beállni azok közé a fiatalemberek közé, akik majd az Alvinczi lovagrendjét fogják megalkotni ?
- Egyelőre még nagyon fiatal vagyok - felelte Patkó Bandi, oly ismeretlen hangon, hogy maga is megrendült.
- Itt folytatom tanulmányai mat, itt érzem jól magamat.
Van itt egy kedves család, ahol napról napra élvezem a családi békét, amellyel odakünn a nagyvilágban úgysem fogok találkozni.
Méltóságod nagyon boldoggá tenne engem, ha meglátogatná ezt a kedves családot .
- Szívesen, örömmel, a maga kedvéért, fiam, sok mindent megteszek .
22
Régensburgeréknak nagy napjuk volt - talán a legnagyobb a családfő temetése óta.
Csakhogy az a nap gyász napja volt, míg a mai az öröm, a büszkeség napja.
Alvinczi Eduárd, akire könyörögve nézett egy országrész szeme , délelőtt fél tizenkettőre, a vidéki v i zitek szokásos időpontjára ígérte látogatását .
Elmondjam, hogyan öltözködtek fel erre az alkalomra a Régensburger hölgyek?
Amanda szolidan, mint egy olyan nőhöz illik, aki nem akar tetszeni már semmiféle férfinak, mert van valahol valaki, aki szívét zálogban bírja.
Míg Ilonka kibontotta a haját, mint jövendőbeli művésznőhöz illik.
Az anya , Régensburgerné, olyan szép lett e napra, mintha most győzné le összes ellenségeit.
Valamiképpen hasonlított Mária Teréziára, amikor győzedelmes tábornokait várta vissza .
Alvinczi gyalogszerrel, Patkó Bandi társaságában érkezett az Angyalzugba, minden ablakból leste valaki, mint a gazdag vőlegényeket szokás.
A kis kapuk kulcslyukain is eleven szemek fénylettek .
És Alvinczi valóban oly komoly és méltóságteljes volt, mint eg y gazdag vőlegény.
De kinek a vőlegénye?
Özvegy Régensburgernéé vagy valamelyik kisasszonylányáé?
Az angyalzugbeli fantáziák úgy működtek ezen a napon, mint a kisharangok, amikor frissen megolajozzák ágyukat .
Régensburgerné a küszöbön fogadta Alvinczit.
Kétlépésnyire állt a háta mögött a mélabús Amanda, míg a Csillag Anna-hajzatú Ilonka véletlenül egy albumban lapozgatott .
- Sok szépet és jót hallottam kegyedékről fiatal barátomtól, ezért kedves kötelességemnek tartom, hogy mielőtt búcsút mondanék ennek a v árosnak, tiszteletemet tegyem - kezdte Alvinczi éppen olyan hangon, mint bármely vidéki úriember, aki valaha vizitbe járt .
Ó, drágalátos vidéki vizitek!
Ti sohasem mentek ki a divatból , akármilyen nagyokat bukfencezik Pesten a világ.
Ti megtartjátok bájos ódonságtokat, mintha még mindig a nagymama korában élnénk, és ugyanazon beszédkör foglalkoztatná a vizitelőket :
- Nos, hogyan mulatott ön nálunk ?
- Tetszett -e a város ?
- Milyen benyomást tettek a helybeli emberek ?
- Látta -e a helybeli nőket ?
- Mikor lesz újra szerencsénk ?
Szűk köre ez a beszélgetésnek, de nem szokás nagyobb jelentőséget tulajdonítani sem a kérdéseknek, sem a feleleteknek.
Ugyanazokat a szavakat hallották a pávatollak a kínai vázában a szekrény tetején ötven esztendő előtt is, mint napjainkban hallanak.
Legfeljebb a családi képek változtak a falon .
Némelyek felköltöztek a padlásra, mert újabbak jöttek helyükre.
Ezek a régi és új családtagok megelégedetten bólongatnak a falakról minden újabb vizitelőnél .
Ki tudja, mikor jön az a perc, mikor e gy új házasság boldog vagy boldogtalan folyamata elkezdődik ?
Alvinczinál nem kellett ettől tartani, de az öreg Régensburger szakállas arcképe mégis nyájasan mosolygott, mikor Ilonka elővette emlékkönyvét, hogy Alvinczi keze írását megszerezze, Amanda a zongorához ült , és egy zenedarabot játszott el, amelyről nem lehetne mondani, hogy erre az alkalomra tanulta meg.
Régebben is tudta .
A zenélés alatt özvegy Régensburgerné hirtelen titokzatosan hajolt Alvinczihoz, és csak asszonynál lelhető bátorsággal kérdez te :
- Nem kíváncsi ön férjem hátrahagyott irataira ?
Alvinczi a szája szögletével különös mozdulatot tett.
A vidor tekintetére némi fátyol lebbent .
- Szeretném őket látni - mondá némi rezignációval .
Régensburgerné méltóságteljesen felemelkedett a kanapé köz epéről, és Alvinczit a szomszéd szobába vezette.
Alvinczi csöndesen, megnyugodva ment, mint aki sorsába belenyugodott.
A függönyös üvegajtó becsukódott .
Odakünn a zene tovább hangzott, de mintha egyszerre más hangja lett volna a Beregszászinak.
Patkó Bandi megkövülve állott a zongora mellett.
Amanda kegyelemkérően nézett rá.
Ilonka arcát két kezébe temette.
Mindnyájan sejtették, hogy miféle iratokat akar megmutatni a szomszédban Régensburgerné ...
A percek oly nehezen múltak, mint a haldokló percei .
Végre visszatért Alvinczi, egy köteg írással a hóna alatt.
Sárga volt az arca.
Régensburgerné ellenben pünkösdi rózsa.
A vizitnek nemsokára vége volt .
Alvinczi délután utazott el az "Európa " fogadó udvaráról.
Patkó Banditól nagyon nehezen búcsúzott, mindenáron magával akarta vinni Pestre .
- Szerelmes? - kérdezte a kocsiablakon át a fiatalembertől.
- Remélem, az öregasszonyba, mert az a legokosabb, a legpraktikusabb a családban .
Rám sózott jó pénzért egy csomó régi marhalevelet .
Kinyújtotta a köteg írást az ablakon Patkó Bandinak, aztán nevetve jelt adott a vörös postakocsi indulására .
( 1928)
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE