A ZÖREG TÁTRA.
Irás az tátra nevezetü högyekről, de
főképpen a lomnitzi tsútsos högyrül.
Sok mindenfélét mögirtam a Veszödelmek nevü könyvembe, oszt hogy élőszóval is elmondok öggyet mást, akkor látom hogy vagy kifelejtődött az könyvbűl, vagy pedig tarisznyába maratt.
Mert ki is győzné mindazt irásba foglalni, amit látott hallott, még a végrehajtó se tudná leirni, pedig annak ugy nyargalászik a tolla az papiroson, mint a három hónapos tsikó a gyöpön.
Én bizony nem tudok ojan sebössen irni, amikor keveset irok is, ugy sörtzög a tollam, hogy a minap is ahogy itt mönt el a kösségháza előtt a Fekete Turgony sógor, aszondi vagy petsönyét sütnek a biró sógornál, vagy ir.
Hát hogy a Durbints sógornak elolvastam a könyvemet, aszondi fáinul mögirta kigyelmed, de valami kimaratt.
A Tátrabeli járás.
- De aszondi ezt még irja mög kend, mert lám sok magyar él a hazába, aki csak hirbűl ösmeri a Tátrát ö. m. a f.
- Tsakhogy sógor, én úgy elfárattam ottan, hogy ha tsak rágondolok is le ver az fárattság.
- Mindögy sógor, ezt mög köll irnia ö. m. a f. mert ennél magosabb hejön sohse jártunk ö. m. a f. Oszt még az unokánk is tanulhat belüle ö. m. a f.
Addig addig noszogtattak, hogy most mán nem maradhatok tőlük, mögirom.
Hát úgy kezdődik, hogy mikor Egörbül Fijoméba ügyeköztünk etzör tsak látunk a zég ajján egy nagy tarjagos fölhőt magunk előtt.
Mondok a sógornak nem éröz -e a kend lába valami üdőváltozást?
Hát mondok nézze kend azt a haragos fölhőt.
- Régön nézöm, aszondi, de nem tudok kiokosodni belüle.
Másnap ahogy tovább utazunk, nézöm a zeget, hogy mijen lösz a züdő? hát mögen ott a nagy fölhő.
- No mondok azt a réz tsákányát annak a fölhőnek, abbúl vagy fődindulás lösz , vagy más valami nem szeretöm.
- Tennap óta nem változott az a fölhő ö. m. a f. magam is rosszat gondolok mán.
Egész nap azt néztük, mert szömbe möntünk vele, de nem változott, hát azt a vörös tulipántját annak a fölhőnek, mikor közelebb érünk hozzá, akkor láttyuk, hogy nem fölhő az, hanem högy.
Itt még a pélpa is majdhogy ki nem esött a szánkbul, úgy elbávászkottunk, mert soha ekkora högyet még álmunkba se láttunk.
Kérdöm egy embertül, hogy mitsoda högy az?
- Hát aszondi mi vóna más mint a Tátra.
- Tyű mondok hát ez van a magyar tzimörbe?
Elmutogatta oszt a lomnitzi tsutsos högyet is, mer az a legnagyobb.
Ha szalonnábúl vóna, abbiz akkora vóna, hogy a magyar nemzet ezör esztendejig el nem bírná kőtteni, de bár hogy abból vóna.
Möntünk möndögéltünk, de mégis nagyon soká értünk oda.
Tsak másnap délbe érköztünk egy kis faluba.
Ki vót irva a neve, hogy aszondi Tátrafüred.
- No mondok ki itt a biró?
Aszondi egy embör, hogy aszondi nem falu e, hogy biró vóna benne, hanem dilektor.
- Mondok akármi a neve, be köll hozzá szólni, hogy aggyon szállást.
Hát bevezettek egy patika forma szobába.
- Aggy isten mondok, hát ki itt a dilektor?
Föláll egy kis tsenevész embör, oszt aszondi, hogy ű a dilektor.
- Hát mondok löhet -e szállást kapni ebbe a faluba?
- Löhet aszondi akár ebbe a házba is adhatok.
Hányan vannak?
- Hárman mondok, de a tzigány möghálhat a kotsin is.
- Aszondi fürödni jöttek kendtök?
- Mondok hát ha löhet itt fürödni is, azt se bánnyuk.
Benyul a fijókba oszt kimarkol egy tsomó tzédulát.
- Aszondi mijen fördő köll.
Gőzbe kádba vagy fenyőbe?
- Mondok fenyőbe még nem füröttem, hát azt tapasztajjuk mög.
- Aszondi ötven grajtzár fejenkint.
No mondok magamba ez fene derága, de hadd lögyön mög a kedve, hát vöttünk két tzédulát.
- Hát mondok hova szól ez a két tzédula?
- Oda mönjenek aszondi.
Óra is van a házon.
Ezér a tzédulájér adnak két fördőt.
Avval egy inas forma fölvezet az emeletre egy szobába.
Két ágy van benne.
Szörnyű uras.
Mondok az inasnak, talán ezt se adják itt ingyen?
- Nem aszondi 7-forint egy napra.
- Tyű a zárgyélusát mondok, akkor nem is szállunk belé.
Hát igy vendégölik mög itt az magyart?
- No mondok, hát tsak fökügyön bele maga a dilektor ur.
Mondok a sógornak a fürdőt mán kifizettük hát hasznájjuk el.
Avval béballagtunk a fürdőházba.
Elvöszi egy embör a tzédulát, oszt aszondi várjanak.
Várunk sokájig.
Etzör benézök a zajtón, hogy mit tsinál, hát látom hogy habot ver a kádba, mint a báró szakátsa.
Aszondi oszt mikor kigyön:
- Tessék aszondi kész a fürdő.
Bemögyünk a szobába, hát két kád van benne.
Arasznyi magos fehér hab mind a kettőbe.
Összenézünk a sógorral, oszt mondok:
- Nem ojan -e ez sógor, mint a pesti kávé?
- De aszondi szakasztott ojan.
Félreütöm a habot, hát tsakugyan barna lé van alatta.
- No sógor mondok ugyan mögurasodtunk, kávéba fördünk azér a zötven grajczárér.
Aszondi a sógor ne ögyük -e mög inkább?
- Mondok nem látok kanalat.
- Aszondi löhet, hogy ezt ugy öszik az urak, hogy benne ülnek ö. m. a f. De sok mindönt kitalálnak!
Avval beleülünk nyakig, oszt szörpöjjük a habot.
Hát nem vót nagyon jó, de mink ketten mégis elmondhatjuk, hogy kávéba föröttünk.
A Kátsa májig is sajnájja, hogy oda nem hittuk, hogy aszondi, hagy lakott vóna jól életibe etzör kávéval.
Ott háltunk osztán, én a kotsin, a sógor a kotsi alatt, a kotsisunk a jászolba, a tzigány a jászol alatt.
Mondok másnap a sógornak, ha mán itt vagyunk, nézzük körül azt a lomnitzi tsútsos högyet, hát neki indultunk oszt elballagtunk a högy lábájig.
No ménkü nagy högy , a babilonyi torony se löhetett annál magosabb, de hogy tudott igy mögnőni?
A sógor is elámészkodott rajta oszt aszondi:
- Ez hát dörék högy ö. m. a f. Nem hiszöm, hogy párja akadna ez világon.
- Ma mondok magam is azt gondolom, mert lássa kend, ha nem vóna ekkora ez a högy , hát Árpád apánk nem föstette vóna bele az magyar tzimörbe.
Itt egy patakot is láttunk, ugy szakadt le a högyrül, hogy ha embör gyönne úgy le, hát izzé porrá törne mindön tsontya.
Talán máig is ott tsudálnánk az patakot, ha mög nem láttyuk, hogy kotsma van az partyán.
Neköm a vizrül mindig bor jut a zeszömbe.
Gyerünk be mondok.
Kérdöm a kotsmárost, hogy mi ebédöt adna?
- Hát aszondi van leves, mög forrázott istráng.
- Mondok istrángot tsak nem ötet tán velünk?
- De aszondi fájin étel az.
Akkor magyarázza elő aztán, hogy a halat hijják erre istrángnak.
Mert tudni köll , hogy erre mán tótok laknak, mert itt teröm a derót, mög nímötök is laknak erre , oszt ögye mög a ziz őket az mög mind nímötül beszél.
- No mondok hát aggyon istrángot.
Ott ahogy elmulatozunk az istráng mellett, ránk estélödik, oszt láttyuk ám, hogy a zeggyik sarokba ott beszélget nagy halkan két ur mög két asszony.
A zegyik asszony tsúnya vörös orru sovány.
Láttam mikor bégyött is.
Ojan sapka vót a fejin, mint a zispány fijának télön, hogy ne fázzon a füle.
De főképpen az kapta mög a szömömet, hogy hosszu bot vót valamennyinél.
Mondok a kotsmárosnak, hogy mondok talán tsak nem juhokat őriznek ezök?
- Nem aszondi, ezök azér gyöttek ide, hogy fölmásznak hónap röggel a lomnitzi tsutsos högyre.
Ánglusok ezök.
Szöget üt ez a fejembe.
Mondok a sógornak, hogy mondok:
- Mit gondol kend mér másznak ezök arra a nagy fene kopár högyre?
Aszondi a sógor nem gondolhatok mást, tsak azt hogy ha másznak, nem másznak hijába ö. m. a f.
- Magam is azt gondolom mondok, hogy van valami azon a högyön.
Mögszólitom mögen a kotsmárost, hogy mondok:
- Hajja -e tés ur, mi van azon a högyön:
Aszondi a kotsmáros, hogy aszondi:
- No mondok a sógornak, akkor ezök kéntsöt keresnek ottan.
- Nem löhet másképpen ö. m. a f.
Mondom oszt a Kátsának, hogy mondok te tzigány vagy, mögérzöd-é a pízt a fődbe?
- Azt nem aszondi.
Én tsak az emböri zsebbe érzöm mög a pízt, akkor is tsak ha hedegilök.
Eltanakottunk osztán, hogy mondok ne eresszük el szöm elül a zánglusokat.
Mert ha magyar fődbe van az kénts, hát nints abba jussa a zidegöny embörnek.
A kotsmáros ötven grajzárér adott szobát, hát ott háltunk a zánglusok szobája mellett.
A zánglusok szobájából mindön szó áthallatszott, hát vigyázhattunk.
Röggel mihent a zánglusok elkeztek köhögni, mink is fölébredtünk.
Finom uri szoba vót az, hogy errül is szójjak.
Piros paklany vót a takaródzónk .
Én a zágyba aluttam, a sógor a déványon, a Kátsa a pallón a szoba közepin.
Ahogy a zánglusok elkeztek őtözkönni, mink is.
A Kátsa nem őtözködött, mer ű úgy alszik ahogy jár, hát amig mink őtözköttünk, a Kátsa a szökrényöket nyitogatta, hogy aszondi valamijik ánglus nem felejtette -e itt a pízös erszényit, vagy a tzigáré szopókáját.
Hát tanált is egy kis szökrénybe egy portzolány fazokat.
- No aszondi ez mögéri a zötven grajzárt.
- De mondok ezt nem szabad elhozni, mer akijé a ház, azé a benne való is.
Aszondi a sógor, jó lösz pedig ha elhozza a Kátsa, mer úgy vélekszök, hogy nem kerülünk vissza délre, hát legalább mög fözzük benne ö. m. a f. a zebédöt.
De én nem engettem, mert mondok előbbre való az becsület, mint az portzolány fazék.
Itt hogy a zánglusok után kikopogtak a szobábul, nem volt sok üdő, teli tőttettem a kulatsomat, oszt így főtarisznyázva mögindultunk a zánglusok után.
Tsak arra vigyázzunk mondok, hogy mög ne szökjenek.
A zánglusoknak nem is nagyon tetszött, hogy a nyomukat járjuk.
Vissza-vissza fordultak.
Nekik is tarisznya vót a hátukon, mint nekünk, a nagy bot a kezükbe , szöges talpu bakants a lábukon.
- De mondok magamba nézhettök benünket a mi szömünk elől mög nem szabadultok.
Hát tsak möntünk möndögéltünk a nyomukba.
Mán elejinte se tetzött neköm a högyön való járás, mert nem szokta az magyar , tsak a lapos fődet.
De a Kátsának se nagyon tetzhetött a zút mer aszondi: a ros féreg egye meg est a bides hegyet, messze van -e még a teteje?
Vissza nézök, hát még alig haladtunk valamit.
Mondok a Kátsának hozd a szürömet mert meleg van.
Aszondi a sógor hozd az enyimet is ö. m. a f. mer én is kimelegöttem.
A Kátsa a nyakába szötte a két szürt, oszt még jobban szitta a högyet.
Úgy mászott utánunk mint az tekenyősbéka.
Mondok a sógornak mögen félóra mulva, hogy mondok fene nehéz ez az idevaló bor , sohse huzta még az kulats így az vállamat.
- Az enyimet is húzi feleli a sógor, könnyebitsünk rajta ö. m. a f.
Avval mögálltunk, oszt jól möghúztuk a kulatsot.
A Kátsának is attam, mert mán úgy lehögött, hogy majd a nyelvit lógatta.
A högy fene meredök högy, oszt a zajján tsak van valami hitvány karácsonyfa erdő , de mán föjebb mindig kopárabb, mert kűbül van az egész högy.
Mondok a sógornak, ha egy ilyen kűhögy vóna nálunk a zalfődön régön elhorták vóna a högyet háznak.
Oszt lám erre mijen gyatra nép lakik itt a kű oszt fábúl épit.
- Kása nem étel - feleli rá a sógor.
Mondok oszt mögen, hogy mondok nem köllött vóna ennyi bort elhozni.
Hát mögen mögálltunk, oszt könnyitöttünk az kulatson.
Aszondi a Kátsa avval nem könnyebb ha maguk isszák mög, mert akkor is tsak maguk vüszik.
- De mondok inkább vüszöm a hasamba mint az vállamon.
Mán egy óra mulva szuszogott bennem a lélök is.
- Hogy a ménkü tsapjon ebbe a högybe.
- Mondok ne káromkogy mert mink is rajta vagyunk.
De mentül föjjebb hágtunk a högyön, antul magossabb lett.
- No mondok, ha ezt tudtam vóna, neki nem indultam vóna, de ha mán eddig fömásztunk, nem engedök a zánglusoknak.
Avval mögen elővöttük a kulatsot.
A Kátsa mán akkor leült, hogy ű aszondi vakujjon mög, ha tovább biri a szürt.
Neköm is fájt mán mind a két inam, a nagy mögerőltetéstül, hát mondok pihennyünk.
A zánglusok nem pihentek.
Könnyü nekik.
Olyan vékony vót a lábaszára valamennyinek, mint a gójájé.
Hát mögen ittunk, oszt mondok tovább mönnyünk -e?
- Mán én nem birom tovább sógor ö. m. a f. mer úgy röszket a zinam, mint a fázó agáré.
- Hát mondok, magamnak sincs mán kedvem, de nem is köll, mer itt a zút, erre gyönnek vissza a zánglusok.
Ha láttyuk, hogy sok kéntsöt hoznak, hát majd számon kéröm tőlük, hogy honnan?
Avval nekiültünk szalonnát sütni, oszt annak utána nagyot aluttunk.
Hát estefelé gyönnek ám vissza a zánglusok.
Ahogy möglátom üket, mondok mögájjunk.
- Mondok először is aztat kérdözöm, hogy tanáltak -e kéncsöt, vagy nem tanáltak?
- Mondok ne tagaggyák, hogy kéntsöt ásni gyöttek ide.
- Kéntsöt? aszondi, nints itt még ólom se.
- Mondok, hát minek möntek vóna a högy tetejire?
- Aszondi a högyet.
Mer azér jár erre a högyre ez a sok embör, hogy mind ezt nézi.
- Mondok hát mit néznek rajta?
- Aszt aszondi, hogy ennél nagyobb högy nints magyar országon.
- No mondok, hát tsak mönnyenek békével, mert látom, hogy üres a zsebök, de azt is tuggyák mög, hogy éngöm nem bolonditanak el, mer a ki högyet akar nézni , mögnézheti azt alulról is.
Avval eleresztöttem a zánglusokat.
De a viz mossa el a zegész Tátrát, ugy fájt a zinunk, mikorra leértünk, hogy a Kátsának aztán egész éjjel pájinkával köllött bennünket dörgőnie.
De szivesen dörgőt, mer ihatott.