A Tajtékpélpa.
Lyó egésségöt és hasolló lyókat kivánok, továbbá, hogy a vásárba jártunk, hát mögállunk a pélpás sátor előtt.
Sok mindönféle tajtékpélpa lógott a sátor falán , ki igenyös, ki hajlott nyaku, de tsupa úri pélpa.
Aszondi a zsidó, hogy aszondi:
A kezibe kap egy szép nagy pirosnyaku pélpát, oszt aszondi:
- Vögye mög ezt kend, árán alul adom, hogy pízöm lögyön a vasutra.
Odaadom négy pöngőjér.
Nézöm a pélpát hát röttentő szép uri pélpa, még a kupakja is olyan, mint a templom kupolája.
Aszondi a sógor halkan, hogy aszondi vögye mög kend de rögvest ö. m. a f. mögér ez huszonöt pöngőt is!
De rögvest mögbántam, hogy annyit igértem érte, mer a zsidó egy szót se szólt tsak idadta.
Löhet hogy idatta vóna másfél forintér is.
Hazavisszük a pélpát, kiülök otthon a ház elejbe, rágyujtok, hát ojan büdös mint a miskótzi patak.
Mondok a sógornak ez nem löhet igazi.
- De aszondi tsak szijja kend ö. m. a f. igazi ez, tsak talán mögkenték valamivel attul ojan büdös.
Mutattyuk oszt a Kátsának, hogy itéjje mög ha igazi -e?
Hát a Kátsa mingyán aszonta rá hogy aszondi kű pélpa.
No mondok, hogy a szilokféreg essön abba a zsidóba, mögtsalt éngöm.
De nem azér vagyok én biró, hogy annyiban haggyam, mer a törvény arravaló, hogy a hamisságot visszaigazitsa.
Aszondi a sógor, hogy aszondi öheti mán a fene a kend pízit sógor, ki tuggya hol jár azóta a pélpás zsidó.
- De mondok akárhol jár, mögkerestetöm a gézönguzt!
Oszt ösz a mérög, még a sógort is szidtam, hogy mondok de bolond esze van kendnek is, hogy igy rá noszitott erre a pélpára.
Oszt mérgembe a falhon akartam tsapni, de a Kátsa nem engette.
Aszondi bizzam rá a pélpát, kikeresi ű a zsidót akárhol is, oszt vissza véteti vele.
Elballag a Kátsa a zurasági kastély felé, de egy óra is alig fordult el, gyön vissza, letösz két forintot a zasztalra.
- Ne tessön keresni, igy felel.
Én mögvöttem a pélpát biró uramtól, avval mögvan.
Beállit másnap egy idegöny embör, oszt aszondi panasza vóna.
Aszondi Petrás Károj az én bötsületös nevem, kőmives vagyok.
A városbúl hittak éngöm ide harmad magammal a kastéjt vakolni.
- Hát mondok mi a panasz?
Előhuzi a zsebibül a kű tajték pélpát oszt mutati.
- Ihol ez a pélpa aszondi, rászödött vele a Kátsa tzigány.
- Hát aszondi, ahogy ott dógozunk odagyön beszélgetni.
Leül velem szömbe, oszt rágyujt.
Mögtetszik neköm a pélpa, mondok hol loptad azt a gyönyörü pélpát ?
Aszondi a zöregapámtul maradt az rám.
No mondok akkor nem is halt meg a te öregapád máshol mint a zakasztófán.
Mán az mindegy aszondi tsak mög ne köllene tüle válnom, de mög köll tüle válnom, mert a végrehajtó gyön rám; hát beviszüm hónap a városba.
Mondok hát mennyiér adod el neköm?
Aszondi nem adnám én száz forintér se, de ha nem alkuszik, mög mingyár kifizet, hát odaadom három pöngőjér, pedig a kupak is mögér annyit rajta.
Én nem szóltam többet, gondoltam mögéri a pélpa.
Éppen három forint volt nálam, odaattam a pélpájáér.
Mikor rágyujtottam, akkor láttam, hogy nem igazi, de mán akkor a tzigány nem vót ottan.
- Hát mondok el se hivatom a Kátsát, ha igy van, mert magának barátom nints igazsága.
- Hogyne vóna mikor mögtsaltak.
- Mondok hát ha vak lovat vösz a vásárba oszt nem tudta tsak mikor a ló otthon a falnak mögy ki itéli vissza?
Azér van szöme az embörnek, hogy lásson.
Hogy erre a kőmives nagyon káromkodott a zudvaron, behajitattam egy napra az kösségi tömlötzbe.