A Kátsa esze.
Másnap levele gyött a pesti úrnak rúzsaszinü.
- Tyüh a teringésit aszondi, hamar egy kocsit, gyön a felesigöm!
A kisbiró mingyár béfog, oszt elrobog a pesti úrral, én mög magamba tsudálkoztam , hogy mondok mér gyün ide a zasszony, vagy hogy ez mér gyün ide nyaralni , bizonyosan békételen életöt élnek.
Hát mondok a zannyuknak igazits bé még egy ágyat a tömlötzbe, vagy hogy a diványra vesd, hát ugy is tött a zannyuk, de még a bazsalikom virágot is oda rakta a zablakba, igy kedvezött a pestieknek.
Mögérközik a pesti asszony, no takaros vászontseléd, de hogy a szobát mögláti , hát tsak emelgeti a zórát, hogy ű ijen szobába nem hál.
Átmönnek a kotsmába oszt odaszállanak.
Bántott éngöm, hogy igy faképnél hagytak, mert mondom mán az én házam mégis tsak tisztább, mint a kotsmárosé, ha nints is fátyol a zablakon, de legalább ki van söpörve bötsületösen.
De tsak elmöntek.
A Kátsa tzepelte utánok a sárga tarisznyákat, kisládát , nagyládát.
Aszondi a Kátsa ne búsujjon biró uram, visszagyönnek ezök röggelre.
Dehogy gyönnek mondok, eszik ágába se lösz, mert látod nagyon finnyás a mönyetske.
Hát lám másnap még alig vérratt, hallom ám a zörgést, hogy aszondi a pesti úr eresszenek be, oszt vessenek két ágyat.
Kinézök a zablakon, oszt mondok nem vendégfogadó a zén házam, tsak etzör vót.
De hogy nagyon könyörgött a pesti úr, hogy aszondi ösmerjek istent, mert űk egy szemhunyást se aluttak, hát béerösztöttem űket a Kátsa mög hozta utánok a sok tzókmókot.
Aluttak osztán majd estig.
Mondok a Kátsának mért gyöttek ezök vissza?
- Hát aszondi, ahogy béraktam a zektzementzéjüket, három eleven szarvasbogarat dugtam a zágyba.
Kettőt lábtul a lepödő alá, öggyet fejtül a vánkos alá.
Ebbül kitetzik, hogy több eszi van nálunk a Kátsának is mint akármijik pesti urnak.