A másik pesti úr, a másik esztendőbe.
Éppen igasságot igazitottam, mikor beállit két urasági bérös, oszt köztük egy megkötözött úrféle.
Vasvellával kisérték hozzám a bérösök.
- Hát aszondi a Pali bérös, ahogy a terágyát horgyuk, láttyuk ám ezt a zurat , hogy ide-oda szaladgál a patak mellett.
Egy kis ződ ászló van a kezibe, oszt ide-oda kapdos.
- Eresszenek el! - kaját közbe az idegöny ur.
- Lassan, mondok, hagy beszéjjön a panaszos.
Hát a Pali tovább is beszélt.
Aszondi:
- Ahogy láttyuk, hogy összevissza szökdétsöl, oszt egy hejön még ugrik is, mondok a Máténak, hogy mondok Máté, nem ez gyujtogat -e a szomszéd falukba?
De aszondi a Máté, kétször se mondom, hogy nem ez.
No mondok, attagadóját neki, akkor ne is futkározzon itten!
Avval kapjuk a vasvellát körülkerittyük kétfelül.
- Eresszenek el, ordit mögen az idegöny ur, nem vagyok én bolond!
- Azt mindönki mondhassa, mondok.
Tsak a panaszt várjuk el végig, mer ez a rönd itten.
- A Máté elkapi a nyakát.
Legyürköjjük az fődre, oszt én mögkötöm.
Hát fenemód rugdalódzott az igaz, de én hamarosan rátérgyeltem az inára, oszt mondok most rugdalózz, ha tudsz, de nem tudott, tsak váltig azt hajtotta, hogy ű nem bolond .
Hát mondok majd az is kitudógyik, tsak lássuk előbb, mi van nála!
Legelsőbe a ződ eskátuját néztük mög, az tele vót mindönféle üveggel, az üveg mög bogárral .
Kabótza is vót benne.
- Hát ha nem bolond az úr, mondok minek szödi össze a bogarat?
- Aztán a zsebeit motoztuk mög.
Abba is találtunk egypár bogarat, mög ötvenhét pöngőt.
Hát itt van mostan, ide hoztuk, hogy kárt ne tögyön a faluba.
- No most beszéjjön hát mondok hogy hijják?
- Aszondi: Uristen Adolf.
- Jól vagyunk mán mondok.
Hát maga az uristen!
Hát a fiát hol hagyta mög a Szent Lölköt?
- Nem uristen vagyok én aszondi, hanem Oh - ren - stein.
- Jó, jó mondok, tsak ne kertöjjünk.
Hát mit futkároz itten a mi rétünkön?
Mér nem futkároz Budapestön, ha odavaló?
- Aszondi: Én tudós vagyok, rovart gyűtök.
- Tán tzibart akar mondani?
- Itt tsak bogarak vannak.
- No gondótam ennek az elméjéér se adnék egy bágyog pitykét.
Mán a bogarat is máskép hijja.
- Hát mondok, minek ez a sok rovarbogár?
- Aszondi köll a tudománynak.
- Mondok hát én se vagyok bagoj, tudom, hogy köll a tudománynak a szilokférög , mert igy tudódik ki, hogy pusztiti a szőlőt, de az urnál kabótza is van, mög szunyog, appedig egyikse pusztiti a szőlőt?
- Aszondi köll az is mind.
- De mondok minek töszöm a kabótza?
- De mondok minek éppen a mi falunkbéli kabótza?
- Aszondi véletlenül itt szálltam le a vasutról.
- Aszondi nem ászló az, hanem atskó avval fogom a repülő bogarakat.
- Hát jól van mondok.
Az éjjel itt hál az ur, oszt hónap kivitetöm a vasutra.
Mert hogy a pesti vendégök elkövetköztek mögen tömlötz lött a szobábul.
- Nem bánom aszondi tsak a rovaraimat ne vögyék el.
- Ne féjjön mondok inkább még a ződ atskóját is béadom, hogy összefogdoshassa a legyeket.
Hát be is adattam, hogy mondok hagy tejjék öröme.
A két béröst mög elküldtem, hogy mondok most mán ne tátsátok itt a szátokat.
Odaültem osztán pélpázni a tömlötz ablak elé, hogy mondok mulatok a bolond ur beszégygyin.
- Éhös -e? - mondok, mert egy kis aluttej akad a háznál.
- Nem tej köll néköm, aszondi nagy búsan, hanem egy kis papiros mög egy kis ténta.
Béadom néki a kalamárist, mög a kalamust, hát olyan sebössen irt vele, hogy majd elszaladt a keze.
Gondótam nem is ir tán, tsak firkál, de ahogy mögirta a levelet, látom, hogy röndös irás, ha nem is magyar.
De azon tsudálkoztam legjobban, hogy ugy mögirta a levelet, hogy etzör se nyalt bele.
Aszondi vögyön el kend a pízömbül egy koronát oszt vitesse el ezt a levelet a szolgabiróhon.
Itt egy kitsit möggondókottam, hogy mondok hátha valami atyafiság oda ez a bolond, de mondok az is mindögy azér tsak bolond marad.
Hát lám mi kereködött ki ebbül?
Alig hogy a Kátsa visszaérközik gyön ám egy tsöndér, hogy aszondi ki köll ereszteni az urat, sömmi bántódása ne lögyék, mert nem bolond.
- Hát mondok kieresztöm, de osztán magára vessön a tekintetös szolgabiró ur, ha valami galibát tsinál.
Hát szabadon eresztöttem, de aszondi itt marad mán ű most egy pár napig, mert ha máshova mögyön mögen bajba kerülhet.
Oszt aszondi agygyak neki szállást mögfizeti.
- Hát mondok nálam möglakhatik, mög bogarat is fogdoshat a faluba, de azt mögtiltom, hogy masina ne lögyön a zsebibe.
Hát itt is lődörgött a faluba, mög a falu körül.
Fogdosta a sok bogarat, oszt beleöldöste őket pájinkába, hol mög avval mulatott, hogy gombostűt vött, oszt fölszurkálta a bogarakat.
Hogy a píz könnyen tsöppent tűle, hát a Kátsa is melléje szegődött, oszt etzör egy marék bolhát hozott neki, azér is kapott egy hatost, de mögmondta, hogy neki egyfajta férögbül tsak egy köll.
Hát hozott osztán a Kátsa mást is.
Mikor mán egy hétig nálunk vót, haza gyön etzör nagy örömmel, oszt aszondi kétféle uj pókot tanált, oszt hogy én ütet olyan jól tartottam, hát köszönetképpen az én nevemrül nevezi el.
- Mán mondok tisztőtt ur, mindönnek van határa, de tugygya mög, hogy én nömös embör vagyok, az én nevemet bizony ne aggya rá sömmiféle rusnya férögre se.
Oszt ebbűl láttam, hogy mégis tsak neköm vót igazam, nem a szógabirónak.