A röpülő mestörség.
Hogy olyan jámbor fajta bolond vót ez a másik pesti ur, tsütörtökön délután ütet is kivittük a pintzébe, de ez nem nagyon ivott, tsak beszélt.
Többek között azt is beszélte, hogy aszondi mink még mögérhettyük a röpülő masinát, mert aszondi sokan fárasztyák azon az eszüket, de még eddig ki nem találták.
- Minek az mondok, ha a jó Isten azt akarta vóna, hogy madarak lögyünk, hát madárnak teremtött vóna bennünket, de ő azt akarta, hogy fődön járjunk, vagy hogy a ló vügye az embört, hát igy van ez jól.
- De aszondi az ur aki a röpülést kitanáli egy millió forint sok píz, de annál is többje lösz, mert ha a paraszt nem is röpül, az urféle mind röpülni fog.
Gondótam magamba, mégis igazat mond.
Mikor oszt elkövetközött tőlünk, egy délután ahogy ott ülünk a pintzébe, mondok a sógornak, mirül gondókodik kend?
Aszondi a röpülő masinárúl ö. m. a f.
Mondok neköm is azon jár az eszöm.
Mögszólal a Kátsa is a küszöbön, hogy ű is éjjel nappal ezön tünődik.
Mondok ha bolond is az a pesti ur, de az való igaz, hogy aki kitanáli hogyan köll röpülni, gazdag lösz, mert lám az urak mindön bolondságon kapnak: itzikliznek , mög lábbal labdáznak.
Aszondi a Durbints, hogy nem löhet az nehéz, tsak két nagy szárnyat köll összve tsinálni tojjuból, még pedig lúdtojjuból.
Aszondi a Kátsa, szöd ő tojjut amennyi köll, tsak neki is aggyunk a nyereségbül valami keveset.
- Hol vönnél annyi tojjut? mondok.
Nehéz az embör teste, nagy szárny köll, köll talán három öles is.
De mondok lám a denevérnek nints tolla, sem a lipének, sem a tserebogárnak, mégis röpül.
Hátha mondok ponyvábul tsinálnánk szárnyat?
Aszondi a sógor neki is van egy rossz ponyvája, odaaggya, de ki tud abbúl szárnyat tsinálni?
Oszt olyan büszkén verögette a mejjit, mintha egész életibe embörszárnyat tsinált vóna.
- Mondok hogy tudnád te ezt?
Aszondi tsak bizza rám biró uram, mög aggyon két rossz ablakrámát, madzagot mög két nadrágszijjat, mög két garast tsirizre.
Mondok a sógornak ördög vigye azt a ponyvát, aggyuk oda neki, hátha ez a tzigány régön mög tudta vóna tsinálni, tsakhogy ponyvája nem vót, mög ablakrámája.
Pélpa szurkálót is ojat tsinál ez, hogy városi mestör nem tud ojat.
Aszondi a sógor magam is bizok benne ö. m. a f. mert lássa kend sógor ez mindönt ért ez a tzigány, a gyógyitástul kezdve a kályhatapasztásig.
Ha irni olvasni tudna, még tán gyiákul is tudna ö. m. a f.
- Hát mondok a Kátsának mégis hogyan gondolod?
Aszondi a Kátsa, kifeszitöm a két ponyvát két madár szárnya formájára.
A két ablakráma lösz a vállamon, arra szögezök egypár hosszu füzfaágat, de erőset , oszt igy feszitöm rá a ponyvát fonállal mög tsirizzel.
A két ablakot a hátamon az egyik nadrágszijjal összekötöm, a két karomat belefüzöm, oszt lebögtetöm , mint a lúd.
- Jól beszél, - mondok a sógornak, de mondok fogsz -e szállni?
- De mondok, hátha nem fogsz?
- Addig mozsgatom a sárnyat mig tsak fel nem sállok.
A lud is addig mozsgati , billegeti, hogy ecser tsak felrepil.
- De mondok, hát a másik nadrágszijj minek?
- Hát mondok nem sajnálom a nadrágszijjat, sem a két garast, ha nem kerül többe , de mondok nem szeretném, ha a faluba mögtudnák, hát hol tsinálod?
- Itt aszondi a Kátsa, a szőlőbe.
- No mondok, hát hónap odadom a ponyvát, oszt fogj hozzá.
A két garast is mögkapod hónap, mög az egyik nadrágszijjat tülem, a másikat a sógortul.
Hát a Kátsa másnap kitzepelte a két nagy ponyvát mög a két rossz ablakrámát a pintzébe, oszt neki fogott a gyiófa alatt a munkának.
Mögfogadtuk, hogy titkon tartyuk ez a dogot, de hogy én összevesztem a zannyukommal, hát azt tanáltam mondani, hogy mondok, majd beszélsz énvelem még térgyön is, mikor kazallal lösz a bankóm, hát lám estére már addig simogatott , hogy kisimogatta belülem.
Lölkire fogatta, hogy el nem mongya, de mért is hogy az asszonyi nyelvet madzagra nem löhet kötni mint az malatzot.
Másnap estefelé már innen is onnan is gyöttek az embörök, oszt ott pélpáztak a Kátsa körül.
A mónár sógor is odagyött, oszt aszondi akkor röpül evvel az embör, majd mikor a malom kereke visszafele forog.
Aszondi a Kátsa:
- Hogy aszondi ád -e egy zsák listet malnár uram, ha megles a repülés?
- Adok aszondi a mónár sógor hármat, ha a malomon körösztül röpülsz.
Senkise hitte, hogy löhet röpülni, tsak a Kátsa.
Én magam is kétségösköttem, mert mondok a mi még nem vót, nem igen szokott lönni.
Harmadnapra mán úgy kiszabta az egyik szárnyat, hogy még aki nem hitt is benne , adott egy garast belé.
Mert hogy szavamat ne felejtsem mindönnap új kőtség adódott elő.
Hol a tzérna fogyott el, hol a tsiriz, hol apró szög köllött, hol fót a vászonra, hát mindönki belé állott egy-két garassal a haszonba, oszt még sajtot is hozattak a tzigánynak tsakhogy dógozzon.
Mikor mán mögvót az egyik szárny, a Kátsa fölőtötte az karjára, oszt lebögtette , közbe mög nagyokat ugrott félszögön, oszt kajabált, hogy jaj aszondi bizony elkap!
Hát még jobban hordták neki a garast mög a pájinkát, oszt még a zasszonyok is kijártak a tsudájára.
Hanem hogy ojan nagyon jól tartották a Kátsát, mán a második szárnynyal sehosse boldogult, mert délbe mán mindig részög vót, oszt ögyre azt hajtotta, hogy aszondi, ráérünk, hát pihennyünk.
Hát mögtiltottam a pájinkát.
Oszt ott beszélgettünk mindön délután, hogy mi lösz, ha ez a találmány közönségös lösz, oszt a tolvajok szárnyon járnak, hát mondok akkor a kisbirónak is szárnyon köll járnia, mög a tsöndőröknek, oszt ahejött hogy a derekát ütnék le a tolvajnak, hát a szárnyát ütik le.
Mög más effélét beszélgettünk.
De lám hogy a Kátsának pájinkát nem attunk, hát egypár tsizmát követelt, mög egy uj viselt ruhát a városbúl mer aszondi nem dógozhatik, ha fázik a lába.
- Hogy a penísz ögyön mög mondok, hát a télön nem fáztál mezitláb, most mög mán nyáron is fázol?
No nézd!
Mintha nem egész életibe mezitláb járt vóna.
De azér mögvöttük neki, amit kivánt a városi ótskásnál.
Akkor mög, hogy pájinkát nem adtunk neki minduntalan az görtsrül panaszkodott , hogy beléállt az karjába, hogy ha mán nem ihatik, legalább az karját dörgöjjék pájinkával.
Utójjára mán annyira elkényösödött, hogy még a bagóba is válogatott, tsak a tzibarvéget akarta bérakni.
Uram isten mondok, bizony mögdobálom ezt az akasztófáravalót minekelőtte elkészülne, de tsak türtőztettem a boszuságomat.
A harmadik hét végin mán készen vót mind a két szárny, de a Kátsa mégis tsak szöszmötölt rajta.
De a füstös tagadódat mondok, most mán vagy röpüjj, vagy rosszul jársz.
Aszondi ű péntökön nem kezdi, hát jól van mondok, de hónapnál tovább nem várok.
Másnap oszt öszvegyült az egész falu a pintzénél, vártuk az röpülést, de aszondi a Kátsa, hogy ű nem röpül, mert az nem vót az öggyességbe, tsak az, hogy ű szárnyat tsinájjon, hát ihol a szárny, mög van tsinálva bötsületössen, röpüjjön aki akar.
- De a tagadóját mondok, ha mögtsináltad, mutasd is mög hogy hogyan köll vele bánni.
- Aszondi tsak azt azs egyet ne kivánnya tílem a kesség, más mindent eremest.
- Mondok nekünk most ez köll.
- Aszondi, próbálja talán a kisbiró, énnekem nem való a repilés.
Sohse hallottam , hogy tzigány repilt valna.
- Hát mondok száz szónak is egy a vége.
Avval két kézre fogom az botomat, oszt mondok:
- Jojó, aszondi a Kátsa elugorva hát repilek repilek tsak ne siessünk.
Megmutatom hogyan kell.
Avval fölőtti a karjára a két szárnyat, oszt lebögteti.
- Jobban lebögtesd mondok.
- Nem merem aszondi a Kátsa.
Félek hogy elkap.
Mögen emelöm a botomat, mögen lebögtet, oszt ugrik is közbe, de tsak nem száll.
- No mondok, hát nem jó a szárny, most már nyilván való.
- De aszondi jó a szárny, tsakhogy meg vagyok ijedve.
Ha valaki két pöngőt adna , mindjárt tudnik.
- No aszondi a Durbints sógor, hát ö. m. a f. azt a két pöngőt, mögadom.
- Még egy garast pájinkára, mondja a Kátsa.
- Azt is mögadom ö. m. a f.
Föláll a Kátsa, pöki az markát dühösen oszt lebögteti mögen a két szárnyat, ugrik nagyokat, mög visit is hogy félre azs útbúl, detsak nem bírt fölszállani.
- No mondok gazembör vótál egész életödbe, gazembör is maradsz.
A mónár akkor érközött oda, látta, hogy a Kátsa nem tud röpülni, hát aszondi:
- Száz pöngőt adok, ha a malmot átröpülöd.
Avval kivöszi az bugyellárist oszt kivág az én markomba egy 100-áz pöngős bankót.
- Itt van aszondi a kösség színe előtt lötöszöm a biróság kezibe a százast .
Aggyák oda neki, ha az én malmomat átröpüli.
Itt a Kátsa is mögharagszik, szödi-vödi a két szárnyat, indul az malomnak .
Aszondi az malomnál tsak egy iveg bort aggyanak előbb, mert elfogyott az ereje.
Akkor oszt aszondi, mögtróbáli először, hogy fölülrül száll le, mert még nem tuggya a járást a malom tetejin körösztül.
Hát még a kisbiró is segitött neki.
Fölvitte neki a két szárnyat a malom tetejire oszt öszve kötötte rajta.
A malom van vagy négy öl magos, de mondok lássuk a leszállást.
Hát lám mijen a tzigány, nem hogy körösztül tudott vóna rajta röpülni, hanem még lefele is háttal gyött.