Az elhagyatott.
Estefelé volt s a nagy hegyek sziklás orma a leszálló nap fényétől szinte égni látszott.
Az ég derűsen kéklett, de az erdei völgyek már egyetlen sugarat sem kaptak róla; azokban máris kezdődött az igazi, homályos este.
Az a kevés felhő, ami itt-ott látszott a menybolt síkságán: tengerjáró bárkához hasonlított.
Kis halászbárkához, amelyet a vihar nagyon is kivert az óceánra, s most eltévedve, tétovázva keresi a partot .
Két erdős hegyet messzenyúló öblös völgy kötött össze, amelyben a faóriások hallgatagon pihentek egymás mellett.
A völgyben nem lehetett más neszt hallani, mint egy patak locsogását, amint medrében a szikladarabokat csókolgatta , és sietett, ki, a távoleső mezőség felé .
A föld itt dús volt nedvességben, növényéltető tulajdonságokban.
A tölgyek ezer esztendő óta szívták magokba a televény erejét, és acélosan, szívós akarattal igyekeztek felfelé, közelebb az élet ősforrásához, a naphoz .
Ez a vágy a legtöbb növénnyel közös.
A naphoz való szerelem benne van már a csirában s megmarad a legvénebb fa-mammutokban is.
Ültess négy magas fal közé egy csemetét s meglátod, mily kétségbeesetten siet nőni szegény, hogy minél hamarabb kijusson az árnyékból a felséges nap elé .
Ebben a katlanszerű széles völgyben is ezért nőttek talán oly magasra a fák.
A rengeteg jellege volt ezen az erdőn .
Végét járta a nyár s a teljes fejlettség után itt-ott jelentkezett a lassú visszaesés, a fonnyadás, ami a füvek és kórók egy részét éretté tette a meghalásra.
A legszebb fán is volt már elnyűtt, fonnyadt, betegségtől megtámadott rozsdafoltos levél.
A makkfák alatt sok hullott makk hevert, amit a szél rázott le .
Most szélcsend volt, s az erdőn alig pihegett egy kis levegőáramlás .
A csöndben úgy rémlett, mintha a patak medréből nemcsak a rendes egyhangú locsogás hallatszanék.
Mintha időnkint lubickolna benne valami a kis vízesés tájékán .
Vaddisznó nem lehetett, mert az a csöndes, álló vízben szeret hencseregni s az erdőben ilyen is volt a katlanok fenekén.
Szarvas sem lehetett , mert a szarvas sokkal óvatosabb, semhogy fölösleges módon csapjon zajt.
Kisebb állat pedig ekkora csapkodást, lubickolást nem művelhetett .
Hóhérnak, a vén hiúznak, aki kóborlás-közben arra vetődött, nem hagyott nyugtot a kíváncsisága.
Hátha mégis Agyaras nemzetségének valamelyik kövér fiatal tagja mulatozik ott?
Hajh, ha azt hirtelen, titokban megfojthatná !...
A macskafajbeliek nesztelenségével csúszott végig a sűrűségen, s aztán a faóriások közt folyvást fedezetet keresve, közeledett a vízeséshez .
Amint a medenceszerű hajlat szélén kibukkant, megdöbbenve állt meg.
A vízben egy fekete óriás nyugtalankodott; lebukott, meg ujra felemelkedett s ilyenkor gyér s vörösbe árnyaló sötét szőrrel borított testrészeiről úgy hullott cseppenkint a víz, mintha az eső esett volna .
Hóhér csak nézte egy darabig a különös fürdést s így szólt magában: - Ime a gorilla, akinek az a híre, hogy még az oroszlánnal is megverekszik.
Ő gorillasága bátorságát kedvem volna kissé próbára tenni .
Az óriás majom megint elnyújtózott azon a lapos sziklán, amelyre felűlről félölnyi magasságból, mérsékelt eséssel ömlött a gyöngyös patakvíz .
Szemmel láthatólag kéjelgett.
Halk, megelégedett dörmögést hallatott .
De csak rövid ideig maradt egy helyben, mert ámbár távolról sem volt a patak olyan hideg, mint a hegyi csermelyek és források, még sem állta sokáig ezt a hűvösséget, amihez képest a Kongó vize valóságos meleg fürdőt kínált neki .
Az ezredéves fák közt rekedt, riasztó, rövid nyávogás hangzott; félig vakkanás, félig ordítás, ahogy néha a szerelmes puma szólongatja a társát .
Cézár, mintha villanyos ütés érte volna, felugrott s egyetlen szökéssel kint volt a parton.
Jobbjával hatalmas, bunkósvégű husángot markolt ; baljával pedig gyanakodva, indúlatosan ütött egy párt széles mellére, amely kongott bele.
Kis szeme fürgén járt ide-oda, borzasztó állkapcsát összecsattogtatta.
Egész lényén rendkívül gyorsan feltámadt düh ömlött el.
Hóhér nem is merte rögtön megmutatni magát.
A bolond majom az első ingerültség hevében úgy vághatná hozzá a husángját, hogy eltörné valamijét, agyon is üthetné.
Csak amikor percekig tartó hallgatás után látta, hogy Cézár megnyugszik s már nem villog úgy a szeme: mert megszólalni a vastag fa mögött .
- Barátom, gorilla, ne légy izgatott, - én vagyok itt .
Cézár felröffent: - Ki az az én !
Ebadta! hogy mertél az imént megzavarni?
( S megint megcsattogtatta a fogát ) .
- Ne haragudjál, kegyelmes jó uram, kezdte Hóhér.
Azt gondolom , kedves lesz neked az ismerős hang, aminőt annyit hallhattál régi hazád rengetegeiben .
- Régi hazám?!... ismételte a gorilla kissé ellágyultan, de egyszersmind fitymálással is nézte az éppen előbújó hiúzt.
- Mit tudhatsz te arról.
Ott a hozzád hasonló törpéknek «hallgass» a nevök.
Ott a párducnál kezdődik az úr, a többi csőcseléknép.
De egy jó párduc annyi, mint tíz hiúz .
- Nono, kérlek, tán nagyon is becsmérelsz.
Nem vagyok -e én az oroszlán rokona ?
- Mit bánom én, ha amellett gyönge vagy.
Különben az oroszlánról sem sokat tudok.
A mi utaink ritkán találkoznak.
Az oroszlánnak inkább a bozót kell , amely síkságokat környez.
Az ő prédája ott van.
A nagy rengetegben oroszlánmódra vadászni nem lehet.
Én ellenben az őserdőt szeretem.
Én a járhatatlan sűrűséget is tudom járni.
Én a pusztaságtól, s a sivatagtól fázom.
De az oroszlánt becsülöm , mert bátor.
Ti többiek mindnyájan csak leskelődni, orvul támadni tudtok.
Még a tigris is.
Az oroszlán az egyetlen mindnyájatok között, aki felordítja a világot , amikor vadászatra indúl .
A nap lement volt ekközben s az este árnyéka észrevétlenül takarta be az erdőt.
Messziről mély, döngő ordítás hallatszott, amelyet a hegyek búgó visszhanggal ismételtek .
Ezt a gorilla mondta.
Ő is, a hiúz is abba az irányba nézett.
Cézár halkan folytatta.
- A király vadászatra indul.
Ma korábban, mint máskor.
Amióta a Csíkos fojtogató ezen a vidéken bolyong, sokkal nyugtalanabb a király, mint azelőtt .
- Azt mondtad az imént, hogy a király inkább a szabad térségek környékét szereti, ahol kényelmesebben vadászhat.
Mit keres akkor ebben az erdőben? kérdezte a hiúz .
- Ostoba vagy, szólt a gorilla, vállat vonva.
A nyugalmat a király is szereti.
Hol talál olyat, mint a rengetegben?
Mi neki egy pár mértföldnyi séta , amikor innen kimegy, vagy ide visszatér?
Most is jó egy mértföldnyire van tőlünk ; alkalmasint a vörös domb oldalán, ahol az őserdő kezdődik.
Ismerem azt a helyet .
Halálos unalmamban felfedező utakra járogatok.
Sok ott a boróka, meg a sűrű , fiatal fenyves.
Annak az alja tiszta és árnyékos.
Királynak való pihenőhely .
A beszélgetést hosszan elnyújtott síró-jajgató hang zavarta meg .
Cézár felhörrent.
Már megint ez az izé .. . hogy is hivjátok?... ez a buta bagoly óbégat ennyire, ez a ...
- Rém , - segítette ki Hóhér .
- Útálom, szólt Cézár.
Minden álmomat megzavarja, hogy az ördögbe lehet valaki örökké ilyen siránkozó.
Nekem csak több okom volna rá .
- Neked, kegyelmes ur?
Ugyan mi szomorúságod lehetne teneked?
Erős vagy, mint két medve összevéve .
A gorilla kiegyenesedett s megsuhogtatta a kezében levő fütyköst.
A levegőben ziháló zúgás hallatszott attól.
- Erős vagyok, az igaz: de van -e fogalmad arról a remeteségről, amiben én élek?
Tinektek vannak testvéreitek , rokonaitok, barátaitok és ellenségeitek.
Minddel van dolgotok, amivel az időt agyonüthetitek.
Én egymagam vagyok.
Atyámfia egyetlenegy sincs itt: még csak egy maki majmocska sincs, akit társul vehetnék magam mellé.
Régi hazámban feleségem volt és gyermekem, akiknek fészket építettem a vén fákon, magam pedig ott háltam a földön, a fához támaszkodva.
Egyszer özvegyen maradtam; akkor sokáig így voltam , ahogy most: egyedűl.
Mindenkit kerűltem.
A mély rengetegek örökké gyászos homályát bújtam.
De tudtam, hogy csak akarnom kell s visszatérhetek társaimhoz, uj nőt kereshetek.
S a rengetegben is rá-rábukkantam valamelyik távoli rokonomra , teljesen egymagamra mégsem voltam tehát.
Pedig mondom neked, ez az erdő kismiska ahhoz képest, amelyben én laktam.
Itt ritka az olyan völgy, ahová vagy a messziről jövő harangszó, vagy legalább a hegyi pásztor kürtje el ne hallatszanék.
Én ezt megszokni sose tudom.
Csak bolygok, búvok, kutatok folytonosan; egy öklömnyi állat sincs, amelyikkel a « befelé-nyelvet » beszélhetem.
Néha önmagammal társalgok, vagy álmomban beszélek .
Olyankor felriadok és sokáig fülelek; lesem, hogy ugyan ki szólt hozzám?
Kedves gyümölcsfáim sehol sincsenek; makkon meg bogyón élek, mint a disznó, meg a medve ; csigával lakom jól néha, mint valami fogatlan remete.
Még csak nem is vadászom ; örömömet abban nem találom.
Terített asztalhoz voltam szokva.
Hallom néha a ti mozgástokat, olyankor dühös vagyok rátok, hogy mit háborgattok.
Én titeket sohasem kereslek.
De jaj nektek, ha utamat álljátok !!...
Felhörrent s önmagát ingerelve dühre, verte, döngette a mellét .
A hiúz hátracsapta a fülét, sziszegve fújt és elugrott mellőle .
Készen volt rá, hogy odább álljon .
Ekkor megint megszólalt a bagoly; most közelebb volt s jól lehetett érteni a szavát :
- Hej! hej! - jajongott, - a király parancsát hozom tinektek, esti és éjjeli négylábú szabadok, ide hallgassatok!
- Én vagyok a hang, de a király beszél.
Úgy! úgy!
A «befelé-nyelv» ezentúl el van tiltva nyilvánosság előtt; ott csak a « kifelé-nyelvet » szabad használnotok.
Ha két egyforma « szabad », - két testvér vagy rokon, - összekerül és nincs ott idegen, akkor beszélheti a maga családi nyelvét, amit más állat meg nem ért.
De ha társaságban vagytok, ahol idegennel is találkoztok, ott csak a «kifelé-nyelv », a nagy volapük járhatja ezentúl, amit minden állat megért.
Ez a törvény !
- Jó törvény, jegyezte meg a hiúz, arra gondolva, hogy jobban ellesheti ezentúl az olyan titkokat, amiknek hasznát veheti .
- Szamár törvény, mordult fel Cézár.
Hát ugyan mit változtat rajtam ?
Van énnekem, akivel máskép is szóba állhatnék, mint a volapükkel?
Jó dolga lehet a királynak, folytatta, hogy már megint ráér törvényt gyártani, a maga javára.
Avagy nem régi dolog -e, hogy minden törvény első sorban is arra való, hogy legyen mit megszegni? a bűnös azután lakol .
- Még pedig halállal, - tette hozzá Hóhér, vigyorogva .
- Nohát csak csináljátok.
Ti, kékvérű macskák, úgyis nagyon el vagytok kapatva.
Mindenütt ti parancsoltok; ti vagytok az urak, az adószedők.
De annyit mondok, hogy én nekem békességem legyen; engem minden számadásotokból kihagyjatok, mert én nem értem a tréfát.
Nekem se rokonom, se barátom; senkim sincsen ebben az országban.
Én a magam ura vagyok.
És most álmos kezdek lenni, - erigy a pokolba !!
Az utólsó szónál megint zúgott-suhogott kezében a fütykös.
A hiúz riadtan lódult tovább.
Boszús nyávogással szólt vissza a homályból .
- Te gőgös négykezü te, tudom én miért hencegsz.
Hallottál valamit , hogy a bölcs ember rokonságot tart veled, tökfilkóval.
Nohát erigy, keresd fel ujra a «rokonaidat », majd kapsz ketrecet tőlök .
Irtózatos bőgés nyomta el ezt a csúfolódást.
A gorilla a hiúz után rohant és a husángjával végig püfölte a faóriások derekát.
Addig harcolt így don Quihote módjára, amig a fütyköse szilánkokra nem tört.
Akkorra a hiúz már messze járt.
Cézár tajtékozva tért vissza a patakhoz; leguggolt, négykézlábra állott s mohón ivott.
Azután felnézett az égre, amelyen már kivillant a csillagok milliója .
Ez legalább igazán hasonlított ahhoz, amit Afrika éjszakáin látott .
Az emlékezés lecsillapította.
Megfordúlt, kiválasztotta a legvastagabb tölgyet, annak a törzséhez dőlt s félig ülő, félig fekvő helyzetben elaludt .