XI.
- Nos? nos? - kérdezte este Petőtől Bulcsu mester, aki, ugy látszik, azt hitte, hogy a világot egy nap alatt teremtették.
- Van -e eredmény?
Széna -e vagy szalma?
- Az eddigi eredmény az, hogy megismerkedtem Fabriczius urral és tájékozást nyertem a galamb-pört illetőleg.
- Ki az a Fabriczius ur? - tudakolta a zenész lehangoltan.
- Bauernebel Jeromos ügyvédje.
- Az a modern Odyssea.
Penelope kézimunkája.
Danaidák hordója.
Egy pör, amely arról tárgyal, köteles -e a háziur a más galambjait a saját telkén megtürni?
Bulcsu orra hosszura nyult.
- Én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere, - horgasztatta le fejét a muzsikus.
- Mi közöm nekem a galamb-pörhöz?
- Minden kezdet nehéz, kedves barátom, - szólt a rozoga szalmazsákra ereszkedve.
- Ajtóstól nem lehet a házba rohanni; az ember ott fogja meg a dolgot, ahol lehet .
Türelem nélkül nincs rózsa... és mondhatnék még több hasonló bölcseséget, ha ilyesmivel okos embert meg lehetne győzni.
Miután azonban erre nincs kilátás, igy csak annyit jelentek ki, bizd magad reám és higyjél.
Érzem, hogy nem fogsz csalódni .
Az én sejtelmeim helyesek szoktak lenni.
21-esben is mindig tudom, kell -e tizennyolcra bevágnom.
A fagottművész szemében felcsillant a remény.
- Én feltétlenül hiszek benned, - mondotta meggyőződéssel, mert ő is tudott huszonegyezni.
Bulcsu igazat beszélt, ő nemcsak bizott barátjában, de Petőt, aki oly nyugodt és körültekintő tudott lenni, mint egy öreg hadvezér, egész különleges, akadályt nem ismerő férfinek tartotta, akinek barátságát nagyrabecsülte.
Viszont pedig a diák is megkedvelte ezt a szegény ördögöt, aki a kivert kutyák félénkségével és bizalmával csatlakozott az első emberhez, akiben könyörületes szivet vélt feltalálni.
- Elhiheted, - dörmögte Pető és valami ellágyulásfélét érzett, amikor Bulcsu megalázkodó, szerény tekintetével találkozott, - elhiheted, hogy amit tehetek azt megteszem érted.
A jóakarat megvan hozzá.
Ugy is volt, ezen nem mult a dolog.
A jogász, aki nehezen fogott valamihez, de ha kezébe vette a dolgot, olyan erősen ragadta meg, mint a sas a süldőnyulat, másnap ujra elment az öreg Bauernebelhez, abban a reményben, hogy talán összetalálkozik Tildával és megindithatja az előcsatározásokat.
Törekvésének azonban ezuttal se kedvezett a szerencse.
Az arany polgár agyát az utolsó időkben kizárólag a galamb-pör foglalkoztatta, másról nem is akart tudni s most is, alig hogy az ifju helyet foglalt a horgolt csipkével betakart diványon, az öregur már kedvenc tárgyára terelte a beszédet.
- Nos, fiatal barátom, hát mit szól most a galamb-pörhöz, minekutána aludt egyet rája?
Pető tőle telhetőleg iparkodott, hogy ne legyen ez ügyben véleménye.
Kész veszedelem lett volna friss anyagot adnia a vitára.
Éppen ezért az ifju, látva, hogy a galamboktól nem bir megszabadulni, rövidre fogta a látogatást és sietve menekült a gerlicék, Maurer csizmadia, annak ismeretlen örökösei, valamint a fiskus, a polgármester és a felsőbiróság árnyai elől.
- A dolog nehezen megy, - állapitotta meg magában a folyosón, de azért harmadnap ujra felkereste Bauernebelt azon ürügy alatt, hogy szabad -e a szobáját zöldre festetnie ?
Erre a szépészeti ujitásra ugyan nem volt semmi szükség, de az ifjunak ugy tetszett , hogy látogatását illik valamivel indokolnia.
A háziur némi habozás után beleegyezett a zöld szinbe, természetesen azon feltétel alatt, hogy az összes költségeket a bérlő viseli.
Pető ezt magától értetődőnek jelentette ki, mire az arany polgár hirtelen szökéssel ismét a galambokra terelte a szót.
- Nos és a pört illetőleg nem változott -e a véleménye, - kedves jurátus uram? - kérdezte mohón.
Pető nem állt kötélnek, beszélt az időjárásról, a rossz omnibuszközlekedésről, a " Zampa" cimü operáról, amely épp második feltámadását ünnepelte, feldicsérte Bauernebel burnótját és lehordta az uj stinkadóreszeket, de hiába, az arany polgárt nem lehetett kisodorni kerékvágásából; mereven megmaradt a maga pályáján és ujra meg ujra csak a nevezetes galambokra tért vissza.
Pető sürgősen elbucsuzott.
- Ez a dolog sehogy se megy, - vakarta meg fejét a lépcsőházban, de azért nem csüggedett és két nap mulva ismét beállitott a háziurhoz.
Bauernebel éppen a kályha előtt állott és mérgesen szítta a fogát.
A diák köszönését alig viszonozta, nyugtalanul tipegett egyik lábáról a másikra és ujjaival a falon dobolt.
- Ugy látszik, rosszkor jöttem, - szólt az ifju udvariasan és visszavonulni készült .
- Majd inkább máskor, Bauernebel ur!
A háziur türelmetlenül legyintett kezével.
- Önt mindig szivesen látom, - mondotta az ő furcsa logikájával, - mert ön okos és goromba ember.
Gorombasága csupa őszinteség, okossága csupa ravaszság.
Ön még sokra fogja vinni, mert tudja a módját, mikor kell gorombának és mikor okosnak lenni.
Ez a dolgok rendje és veleje.
Én azonban nem tudok mértéket tartani s ha az egyikbe vagy a másikba belekeveredem, a végletekig viszem.
Ha például elkezdek haragudni, meg nem állanék másnap délig és ugy pörlök, veszekszem, hogy a végén beleszédülök és akkor , mint most is, órákhosszat meleg sót kell a gyomromra rakni.
- És használ valamit a meleg só? - tudakolta Pető udvariasan.
- Csíp.
Átkozottul csíp, - szítta a fogát az arany polgár.
- Ugy csíp, hogy a lélegzetem eláll.
Egyébként tessék helyet foglalni, kedves barátom, rögtön visszatérek, csak lerakom a sóskendőt, mert már épp elég volt belőle.
Bauernebel átment a hálószobájába, a földhözvágta a sóskendőt, aztán valamivel vidámabb ábrázattal tért vissza.
- Hálistennek, - szólt nagyot fujva, - most egy időre megint jobban vagyok.
- És mi ingerelte föl ennyire, tisztelt Bauernebel ur? - bátorkodott a jogász megkérdezni.
A háziur homlokerei kidőltek.
- Hogy mi? hogy mi? - ütött az asztalra.
- Jobb róla nem is beszélni.
Förtelmes dolog.
Egyébként...
Eh, ha benne vagyok, hát nem csinálok belőle titkot.
Kedves Jozefin leányomról van szó.
- Ugyan? - álmélkodott Pető, mintha most hallana először őnagyságáról.
Az arany polgár gunyosan bólintgatott fejével.
- Bájos gyermek ez az én Józefinem, annyi szent.
Páratlan leány.
És elmés, akár Heine.
Kitalálja -e, hogy mit csinált már megint?
- Nem is találná ki soha, humillime.
Inkább magam mondom el.
- Ön valóban kiváncsivá tesz, - jegyezte meg a jogász, boldogan lélegezve fel, hogy ezuttal nem került a galambokra a sor.
Bauernebel elővette a tubákos szelencéjét, a tetejére ütött, aztán megkinálta vendégét, majd maga is jókorát szippantott.
- Tehát figyeljen reám, - kezdte el mérgesen, - és mondjon itéletet a gyermeki tiszteletről.
Azt ön, ugyebár, jól tudja, hogy Jozefinnel hadilábon állunk.
Arról is van tudomása, hogy Jozefin abban a két szobában, amelynek haszonélvezeti joga az épületben rá van ruházva, harangműhelyt nyitott.
Azt se kell elmondanom, nemde, hogy ezzel szemben jó magam az átellenes épületben havi husz pengő forintért kibéreltem a lakatosmestert, hogy egész nap, egész éjjel a legzajosabb pléheken kalapáljon.
- Mind e felől tájékozva vagyok, - bólintott Pető.
- Nos tehát, ezek a lakatosok igen derék emberek voltak, akiknek maguknak is örömük telt benne, hogy valakit ugy istenigazában megbosszantsanak, minek folytán ugy dolgoztak a pörölyeikkel, mintha minden kalapácsütésért egy-egy körmöci aranyat kapnának.
Gyakran magam ültem be a boltba őket ellenőrizni, - épp egy ily alkalommal ösmerkedtem meg önnel is, - de arra utóbb nem igen volt szükség, hiszen a dörömbözés idáig fölhallatszott.
Nos tehát, ez a história, a lakatosok és harangozók harca jó ideig vigan folyt s meg vagyok győződve, hogy Jozefin közben majd kibujt a bőréből .
Ez a háboru.
Fogat fogért, szemet szemért.
Helyes.
De mi történik ma?
Már a reggelinél föltünt nekem, hogy a lakatosi pörölyök meglepő szeliden működnek, sőt a csukott ablaknál egyáltalán hallani se lehetett őket.
" Hopp, mi ez ?" mondok magamban és átmegyek a műhelybe.
Hát mit látok ott?
Azt, hogy a lakatos meg a legényei kalapálnak ugyan, de oly óvatosan, mintha tojásokat ütögetnének pörölyeikkel.
- Jozefin őnagysága nyilván megvesztegette őket, - állapitotta meg Pető.
- Kérem, ne szakitson félbe, - mordult emberére az arany polgár, - mert nevetségessé teszi magát.
Jozefin nem vesztegette meg a lakatosokat.
Ez tévedés.
Jozefin épp az ellenkezőjét cselekedte.
A jogász megcsóválta a fejét.
- Igenis az ellenkezőjét.
Mikor meginditottam a nyomozást a nem eléggé erélyes kalapálás miatt, a következő épületes dolgok derültek ki.
Tessék jól idefigyelni.
Két hónappal ezelőtt a lányom megfogta volt az utcán a lakatost és igy szólt hozzá: "De alaposan tud ön a pöröllyel bánni, kedves mester."
" Meghiszem azt ", hencegett a lakatos, nagyot mulatva magában.
" És a legényei is derekasan működnek, Jäger ur " , szól ujra a lányom.
" Oh! azok is ! ", feleli a lakatos sunyitva.
Ekkor Jozefin mosolyog s a pénztárcájából husz forintot vesz ki.
" Tudja, kedves Jäger ur ", jelenti ki, "én borzasztóan szeretem a pörölyök működését hallani."
" Szereti ? ", kérdé a lakatos csodálkozva.
Jozefin csak mosolyog.
" Bizony szeretem, - feleli, - mert ez a lárma a munkát, az erőt, a férfiasságot jelenti, azokat a tényezőket, amelyek a világot fönntartják.
Nekem ez zene, olyan, mint vadásznak a kopó csaholása."
Jäger ur nem tud felelni, csak nagy ostobán, mint a partra huzott harcsa, bámul maga elé.
Ekkor a lányom átadja a husz forintot és igy szól: "Nézze, kedves Jäger ur, itt van husz pengő.
Tiz a magáé, a másik tiz a legényeké.
Ezentul minden hónap elsején kijár maguknak ez a borravaló, s ha lehet, még jobban fognak érte kalapálni.
Mert én nagyon szeretem a pörölyök zenéjét !"
De már erre megjött Jäger mester hangja.
Hisz ez ternó !
Husz forint Jozefintől, husz tőlem, az összesen negyven, egyazon munkáért!
Nincs ennél jobb üzlet a világon.
" Köszönöm, nagyságos asszony, köszönöm ", hajlongott tehát szaporán a lakatos.
" Kalapálunk mi!
Hogyne kalapálnánk!
Az ilyen szép asszony kedvéért körömszakadtáig kalapálunk."
És kalapáltak.
- Nem értem, - szólt közbe őszintén a diák.
- Mindjárt meg fogja érteni, humillime, - hunyoritott Bauernebel.
- A dolog folytatása a következő.
Augusztusban a lakatosok, két oldalról lévén megfizetve , olyan vadul dolgoztak, hogy Vulkán műhelye a süketnémák intézete volt hozzájok képest.
Szeptemberben ujra két oldalról kapva gázsit, szintén a legnagyobb erőfeszitéssel dolgoztak.
Tegnap azonban, október elsején az történt, hogy mikor Jäger ur a lénungért jelentkezett, Jozefin őnagysága gunyosan mosolygott és igy szólt hozzá: "Kedves mester ur!
Értésemre esett az a körülmény, hogy ön apámtól havi husz forintot kap azért, hogy a lehető legnagyobb lármával kalapáljon.
Igaz ez ?"
" Igaz " , vallja be a mester egy kis habozás után.
Erre Jozefin nevetni kezd.
" Hisz akkor jól van! - jelenti ki.
- Ez tiszta haszon a pénztárcámra.
Miért fizessek én havi husz forintot a kalapálásért, mikor apám ezt már megcselekedte?
Ez tiszta őrültség volna .
Igaz ugyan, hogy én roppant szeretem a pörölyök zenéjét hallani, de ha ez nem kerül pénzembe, a mulatság kétszeres élvezet.
Ezennel tehát beszüntetem a lénungot !"
- Óriási! - tört ki a kacagás a diákból, aki kezdte érteni a dolgot.
Bauernebel mérgesen folytatta:
- Jäger ur mit tehetett, megfordult és távozott.
Lent már vártak rá a borravalóra éhes segédek.
" Fuccs !" szól rájuk a mester.
" Mi a fuccs ?" kérdik a segédek.
" Az, - jelenti ki a lakatos, - hogy őnagysága azt mondja, hogy ingyen is élvezheti az erő, a munka, a férfiasság zenéjét, tehát nem bolondult meg érte fizetni."
A segédeknek erre természetesen szintén leesett az álluk, de a következő percben már megjött az eszük és igy szóltak: "Ingyen fogja élvezni?
Hehehe!
Majd, ha fagy!
Olyan nincs!
A jövőben olyan csendesen fogunk dolgozni, hogy még a légy zümmögését is meg lehet hallani."
És azóta tényleg olyan óvatosan simogatják a pléheket, olyan finoman csapkodják a pörölyöket, hogy az ember uri szalonban képzeli magát!
Petőből elemi erővel tört ki a nevetés.
- No, őnagysága alaposan kifogott magukon! - harsogta.
- Micsoda eszme!
És a lakatosok csakugyan elhitték a munka zenéjéről szóló mesét?
- Azt már nem tudom, - szólt dühösen Bauernebel, - de annyi bizonyos, hogy azóta Jäger ur és legényei nem hajlandók husz forintért csörömpölni, kalapálni, pléheket döngetni, hanem rajtam követelik a Jozefin további husz forintját, mert ők bizony ingyen nem szórakoztatnak egy gazdag urihölgyet!
És igy a jövőben nekem ez a mulatság havi negyven osztrák értékü forintomba kerül.
Nohát, mit szól ehhez, humillime?
A diák a szemét törölgette.
- Azt mondom, hogy ez nagyszerü, fenomenális, párját ritkitó.
Azt mondom, hogy őnagysága okos asszony, olyan okos, hogy vele szemben ön mindig a rövidebbet fogja huzni.
Bauernebel szippantott egyet a burnótból.
- No, no, - jegyezte meg csendesen, - láttam én már karón varjut.
Lesz az még másképpen is.
Tempora mutantur.
Aminthogy a galambokkal szintén rendet fogunk csinálni.
Petőnek egyszerre elmult a jókedve.
Visszaröpültek a galambok!
El! gyorsan el!
- Mennem kell, Bauernebel ur, - mondta az ifju sürgősen kalapja után nyulva.
De az arany polgáron nem lehetett kifogni.
Elállta a diák utját, megfogta a kabátja gombját, azzal szépen visszatuszkolta székébe.
- Méltóztasson csak maradni, fiatal barátom, - szólt és legnagyobb jóindulata jeléül harmadszor is elővette a tubákos szelencét, harmadszor is a fedelére ütött és harmadszor is megkinálta vele vendégét.
- Sziveskedjék egy kissé még itt időzni, mert egy fontos ügyben óhajtok önhöz egy-két kérdést intézni.
Pető sóhajtva adta meg magát és elkeseredve szippantott a burnótból.
Bauernebel egy ideig rejtélyes mosollyal járt fel s alá, aztán megállt Pető előtt.
- Ösmer ön, igen tisztelt uram, - szólt titokzatosan, - egy Quastl nevü fiatal pesti urat?
- Nem, - felelte Pető határozottan, mert Q-vel kezdődő nevet ő is csak egyet ismert : Quentzert.
Az arany polgár még egyszer körüljárta a szobát, aztán igy folytatta:
- Kár, hogy nem ösmeri.
Mert Quastl ur igen jóravaló és fölötte tehetséges ember.
- Az szép dolog, - felelt Pető egyre az ajtót nézegetve.
- És mi ez a Quastl ur?
Bauernebel ujabb séta után válaszolt neki.
- Hogy mi?
Nos, Quastl ur fiskális.
Igenis, ügyvéd.
De milyen ügyvéd, milyen más fából faragva, mint Fabriczius!
Az öreg Fabriczius már nem ér egy pipa dohányt.
De ez, ez friss ember, okos, opportunus és circumspectus, ahogy jó ügyvédhez illik.
Mind e jó tulajdonságait az ösmerkedés első percében észre lehet rajta venni.
Bauernebel fölényesen mosolygott.
- Ön csodálkozik?
Nos, elmondom első találkozásomat Quastl urral.
A dolog igy történt: A napokban, egy esős, kellemetlen délután a Harmincad-utcánál beszálltam az omnibuszba.
Kivülem nem volt senki más a kocsiban s igy döcögtünk a Deák-utcáig.
A templom előtt, a kofáknál valaki megállitja a kocsit s felszáll egy pápaszemes , pirosképü fiatalember, aki a jólnevelt emberek udvariasságával köszönti az idősebb utitársat.
Pár perc mulva már beszélgettünk, hogy honnét jön? hová megy ebben a rossz időben? hogy mit szól a rossz kövezethez és igy tovább.
Utitársam, aki magát mint dr. Quastlt, fiskálist, mutatta be, kijelentette, hogy a kalapkereskedőtől jön .
" És mit tetszett vásárolni ?" kérdem én.
" Szalmakalapot ", feleli ő nyugodtan.
Nekem első pillanatban, bevallom, leesett az állkapcsom.
" Szalmakalapot, - kérdem, mert ugy lehet, talán rosszul hallottam szavait, - szalmakalapot, októberben ?"
" Igen."
Nem értettem a dolgot.
" Kegyed azt hiszi, doktor ur, - mondom, - hogy idén még van kilátás szalmakalapot viselni ?"
" Nem, azt nem hiszem ", feleli ő.
Igen, szóról-szóra ezt válaszolta s most azt kérdem, mit szól ehhez ön, Pető ur?
- Azt, hogy Quastl bolond.
Bauernebel mosolyogva rázta meg a fejét.
- Tévedni tetszik, tisztelt barátom, Quastl ur nem bolond, nem hóbortos , ellenkezőleg, fölötte logikus fej, ami azonnal kiderült abból a magyarázatból , amelyet uj ösmerősöm a sajátos vásárláshoz füzött.
A megfejtés a következő: Quastl ur azért vett októberben szalmakalapot, mert októberben már senki se vesz szalmakalapot , minek következtében a szalmakalap ára hihetetlenül esik.
Az emberek ilyenkor bundát , lábzsákot, kőszenet vásárolnak s nem gondolnak arra, hogy eljön még a május, amikor szalmakalapra lesz szükség, de amikor annak ára természetszerüleg magasabb lesz .
Quastl ur ezzel ellentétben, igenis tudta, hogy eljön a május, hogy akkor kalapra lesz szüksége s a tények megállapitása mellett igen bölcsen cselekedett, amikor a divatcikket októberben fele áron megvette.
- És ez nyerte meg annyira az ön tetszését? - mosolygott gunyosan Pető, aki a szalmakalap csodálatos történetében semmi különöset sem talált.
- Igenis ez, - jelentette ki az arany polgár.
- Mert miből lehet erre induktive következtetni?
Arra, hogy Quastl ur nemcsak az apróságoknál, de minden más , komolyabb, nagyobb dolgában is körültekintő, éles judiciumu ember.
Ezenfelül pedig takarékos ifju is, amilyenhez hasonlót keveset lehet találni a mai világban...
Ez célzásnak is beillett s igy Pető nem tagadhatta meg magától azt az élvezetet, hogy vissza ne lőjjön Bauernebelre.
- Ha önnek az ilyen szalmakalapvásárlások igazságokat jelenthetnek, - válaszolta nyugodt szemtelenséggel, - akkor figyelmébe ajánlom egy Barnabás nevü kollégámat, aki még Quastl uron is tultett körültekintés dolgában.
- No, szervusz humillimus, - mosolygott gunyosan a háziur, - erre már magam is kiváncsi vagyok.
- És nem ok nélkül, Bauernebel ur.
Hallgassa csak meg az esetet.
Az én barátom tudniillik nagy sörivó, él-hal a komlós italért.
Ez az ő alfája és omegája, akár önnek a pörlekedés.
De ne kalandozzunk el.
Ez az én cimborám egy nap azt olvassa az ujságban, hogy Pilsenben a sör félliterje három krajcárral olcsóbb, mint Pesten .
Nosza, neki se kell több, azonnal csomagoltat, vasutra ül és átköltözik Pilsenbe .
Hogy miért, kérdi ön.
Azért, mert ha ott a félliter három krajcárral olcsóbb, mint itt, akkor ő, aki napjában nyolc-tiz litert szokott bekebelezni, pro die hatvan krajcárt takarit meg, ami egy hónapban tizennyolc, egy évben kétszázhusz forint , vagyis oly tekintélyes összeg, amelyen már földet lehet venni Szentmihályon.
- Ez rabulisztika! - felelt az arany polgár.
- A sör és a szalmakalap oly messze állanak egymástól, mint az erény és a bűn.
S ezért ez a csodálatos történet nem akadályoz meg abban, hogy Quastl urat ne tegyem meg barátomnak, esetleg Fabriczius utódjául.
A diák tágranyilt szemmel nézett Bauernebelre.
- Ön azt hiszi, tisztelt háziuram, hogy meg tud élni Fabriczius nélkül?
- Akkor tévedni méltóztatik.
Akkor nem tetszik önmagát ismerni.
- Csakugyan?
És vajjon mivel indokolná ezt meg, ha szabad kérdeznem?
- Azzal, hogy önnek Fabricziusra annyira szüksége van, mint a mindennapi kenyérre, a levegőre, a vizre.
Azzal indokolom, hogy ön pörlekedés nélkül egy percig sem képes élni s azzal, hogy e célra a báránytermészetü Fabricziusnál jobb áldozatot millió forintért se kap.
Bauernebel nem sodortatta ki magát a kerékvágásból.
- Nagyon szép, - felelte a mellényét simogatva, - majd elválik.
Hiszen ön, kedves Pető ur, gyakran fején találja a szöget.
Lehet, hogy most is eltalálta.
De azért Quastl ur mégis átveszi a jogi ügyleteim kezelését, sőt ő az egyetlen ember, akit képesnek tartok, hogy a galamb-pört lábra állitja!
Pető lelki szemei előtt ujra felvillant Maurer csizmadia hagyatéka, a sárgásveres , haragoszöld és szürkepettyes galambok, a bélyeges papirosok, a végnélküli birói itéletek és lassan körülkeringtek-forogtak a szoba gyér világitásában.
Nem, nem!
El a galambokkal!
A diák visszavonhatatlanul felállt és ajánlotta magát...
- Most jut eszembe, Bauernebel ur, - jelentette ki hirtelen, - hogy kollokviumom van .
Szives engedelmével tehát távozom.
A háziur kezet nyujtott, de még egy kisérletet tett a menekülő visszatartására.
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyorsan távozik.
Mert még egy fontos dologban szerettem volna nézetét meghallgatni.
- Az én nézetemet? - szerénykedett a vendég.
- De csak nem a galambokat illetőleg?
Az arany polgár megrázta a fejét.
- Nem; nem a galambokat illetőleg.
Egy más kérdés van itt, amelyben az ön itéletére kiváncsi vagyok.
Mert szeretem a nézeteit hallani.
Ön sajátságosan, de egyenesen gondolkodik s aki szavaiból le tudja vonni a levonandókat, elég értékes anyagot kap .
Kérem, ne tiltakozzon, velem szemben, mint tudja, az ugyse ér semmit.
Az én nyilatkozataimba bele kell nyugodni, ellenesetben disputa következik, ami önnek nincs inyére.
Azért hát legyen türelemmel és mondja meg őszintén: mit szólna ön ahhoz, ha Quastl urat kombinációba venném egy családi viszonylatot illetőleg?
- Tessék?! - kérdezte a diák tágranyilt szemmel.
- Ön Quastl urat vejének szemelte ki?
Bauernebel nyugodtan folytatta:
- Mi különös volna benne?
Miért ne szemelhetném ki vőmül?
A diák még mindig nem találta meg az egyensulyt.
- Miért?... miért ?...
De hát ösmeri -e ön legalább közelebbről az ügyvéd urat?
A háziur a szekrényből egy csomó irást szedett ki.
- Egyrészt - válaszolta - nekem az emberekről első percben megvan a véleményem, amely ritkán változik.
Ha valakiről prima vista megállapitom, hogy gazember, hát arról e nézet helyessége előbb-utóbb bebizonyosodik, ha pedig valakit megkedvelek, az ritkán lesz érdemtelen bizalmamra.
De hát lehet, hogy ezek csak föltevések.
Azonban vannak pozitivumok is.
Itt vannak az irásbeli referenciák és információk Quastl urról.
Egész halmaz s mind a lehető legjobbak.
Valamennyien fukarnak, hideg gondolkodásunak, de emellett szorgalmasnak, ébernek és jómódunak jellemzik Quastlt.
Amikor megházasodtam , ugyanily módon kerestem magamnak feleséget és mondhatom, nem választhattam volna szerencsésebben; nem látom tehát az akadályát, a leányom miért ne lehetne boldog hasonló alapon?
- De a sziv? - vetette ellen Pető.
- A szivnek is vannak jogai.
Az arany polgár nevetett.
- A szeretet: a megszokás, fiatal barátom; az ilyesmin a leányom bizonyára tulteszi magát.
Ő az én vérem, az én fajom, az én szivem.
És jómagam sohase hajlottam a regényeskedéshez, ilyesmi a Bauernebeleknél nem igen fordul elő.
De mindettől eltekintve, semmi kifogásom, ha Quastl doktor és Tilda ezenfelül egymásba szeretnek , aminek komolyabb akadálya aligha lesz, miután mindketten ifjak és elég csinosak is.
Bauernebel szünetet tartott s aztán hozzátette:
- Egyébként pedig ez a dolog még csak terv, amilyent az ember egy nap tizet-huszat is csinál, akár csak időtöltésből is.
Most azt határozza, hogy sétálni megy, rögtön rá azt, hogy mégis jobb lesz a házbérszámadásokat átnézni, majd, hogy talán inkább kitisztitja a pipáit, mig aztán a legokosabb gondolatnál megállapodik.
A tervnek , mielőtt tetté válna, alaposan ki kell jegecesedve lennie, aminthogy magam minden teendőmet az összes oldalukról meg szoktam hányni-vetni.
Miután azonban nemcsak az önmagam bölcsesége alapján itélek, hanem más nézetére is kiváncsi vagyok, bátor voltam az ön véleményét is kikérni.
- Hogy lehetne ilyesmire első hallás után válaszolni? - tért ki óvatosan és szeme előtt egyszerre megjelent a szerencsétlen fagottista alakja, aki e pillanatban még nem is álmodja, milyen katasztrófa előtt áll...
Az arany polgár helyeslőleg bólintott.
- Természetesen, természetesen.
Jó mindenre egyet aludni.
Zeit bringt Rat és remélem , még lesz önhöz szerencsém.
Ismétlem, ön furcsán, gyakran lehetetlenül, gyakran őrülten gondolkodik, de valami igazság akad a szavaiban.
- Ön lekötelez, Bauernebel ur, - hajlott meg a jogász és végre csakugyan eltávozott.
Az ajtó bezáródott mögötte és Pető a folyosón volt.
Az ifju előkotort egy szivart.
- A dolog nem megy, a dolog sehogyan se megy, - mondotta némi elkeseredéssel és mérgében a falon huzta végig a gyufát.