XI. AZ ACZÉLEMBER VÉGRENDELETE.
Mezőtúr városa igazi gyászpompával fogadta hazatérő fiát, aki azért jött el, hogy most már örökre itthonmaradjon.
A református templom nagy harangja búsan kongatta a szomorú kiséretet, a dobok pergése és a katonák egyforma lépése belevegyült a harangzúgásba, s hozzá még a nép zokogása, mikor megpillantotta Törő Pált az elitéltek szekerén; valóban olyan volt ez a fogadtatás, mintha már is temetnének valakit.
Pedig még csak három nap mulva következik az elhantolás.
Addig kiteszik az elitéltet a siralomházba, s megengedik minden emberfiának, hogy eljárjon hozzá.
Aki lelki vigaszt akar neki nyújtani, teheti, aki pedig elrettentő példát akar mutatni fiainak és unokáinak, erre is megvan az alkalom.
A mezőtúriak csakis az utóbbinak kedvéért mentek el a siralomházba.
Lelki vigaszra nem szorul Törő Pál; inkább még ő nyujthatna belőle a földig sújtott híveknek.
De " elrettentő" példának elég alkalmas az ő esete.
A nép szívéből kitört az elfojtott keserűség, s az elitéltnek füle hallatára oktatta eképen gyermekeit:
- Ne légy jó hazafi, mert úgy jársz, mint Törő Pál.
- Ne szeresd az igazságot, mert Törő Pál példája mutatja, hova vezet ez...
- Ne imádd Istenedet, mert cserben hagy az ármányosok fortélyaival szemközt; ép úgy , mint cserben hagyta Törő Pált.
- Ne buzgólkodjál vallásodért, mert jutalmad az lesz, ami Törő Pálé...
Az aczélember szive úgy sajgott, úgy fájt e szavak hallatára, de nem szólhatott.
Még nem jött el az ő ideje.
Majd ha kiterítve fekszik a ravatalon, kerékbe tört teste száz sebből vérzik, s minden seb egy-egy ajakpár lészen, akkor szólalnak majd meg ezek, s hirdetik fenkölt szózattal:
- Légy buzgó vallásodért!
S erre fog hallgatni a nép, nem pedig a kételynek és a kétségbeesésnek szavára!
Egy egész ezred katonaság volt elhelyezve Mezőtúr városában, hogy fentartsa a rendet .
Valahonnan cseh földről küldték ide, hogy még szavát se értse a nép, s el ne tántoríthassa.
Csupa kipróbált vitéz, aki zsoldjáért mindenre kész, s azt sem kérdi , apja, anyja áll -e előtte, ha ráparancsolják: "Lőjj ! ", lelövi még a keresztre feszített megváltót is!
Egy egész század volt folyton "készenlétben" a siralomház körül.
Élesre töltött fegyverét erősen fogta minden legény, s ki volt adva a parancs három altisztnek, hogy amint a legkisebb jel arra mutat, hogy az elitéltet ki akarják szabadítani , legelőször is ennek szivébe lőjjék a három golyót.
A harmadik nap délutánján egyedül ült az elitélt czellájában.
Arra kérte őreit, hogy estig senkit se bocsássanak be hozzá, mindaddig egyedül akart maradni.
Majd megmondja estefelé, hogy kit bocsássanak még be hozzá.
Ugy négy óra tájban megcsörrent a zár és kinyilt az ajtó.
Egy tiszttől kisérve , fiatal pap lépett be.
A tiszt bocsánatkérő hangon fordult az elitélthez:
- A tisztelendő úr mindenképen beszélni óhajtott kigyelmeddel, - mondá tört magyarsággal, - nem utasíthattam el, mert felsőbb parancsnokom levele van birtokában , amely minden ajtót megnyit előtte.
Törő Pál idegesen rázta a fejét.
Mit keres nála katholikus pap?
Talán csak nem sértik meg azzal, hogy próbára teszik vallási meggyőződését?
A pap intett kezével és a tiszt kiment.
Kívülről gondosan bezárta az ajtót, s hallani lehetett lépteinek kongását, amint fel-alá járt a folyosó kövezetén.
Amint magukra maradtak, a pap egyetlen mozdulattal levetette a testén levő ruhát, és Törő Pál bámulva vette észre, hogy a papi öltözet alatt szakasztott olyan a viselete , mint az övé.
De nem is ért rá, hogy csodálkozásának kifejezést adjon, mert a pap türelmetlenül megszólalt:
- Mi tetszik? - kérdezte álmélkodva az elitélt.
- Vegye magára ezt a ruhát... hoztam ollót is, beretvát is, hogy haját lenyírjam , bajuszát eltávolítsam...
- Istenem, de nehéz a kigyelmed fölfogása!
Hát csak azért, hogy helyet cseréljünk .
Kigyelmed elmegy, én pedig itt maradok.
Törő Pálnak elakadt a lélegzete.
Közelebb ment a paphoz, s erősen a szeme közé nézett.
- Bujdosó Gergely! - kiáltott csaknem ujjongva.
- Na, hála az égnek, hogy végre rám ismer.
Már azt hittem, hogy egészen megfeledkezett rólam.
- De nem értem... magyarázd meg...
- Hogyan jutottam ehhez a viselethez?
Hisz tudja kigyelmed, hogy nagy "kókler" voltam teljes életemben.
Rábeszéltem egy fiatal papot, hogy engedje nekem át a ruháját; nem tudott ellenállni kérésemnek.
- S a felsőbbségi engedély?
Törő Pál homlokához szorította két kezét, mintha valamely gondolatot akarna ott elfojtani.
S hangja reszketett, mikor kérdezte:
- Ez a pap... ez a csodaember, aki neked átadta öltönyét, s halálos veszedelemnek kiteszi magát értem, nem -e...
- A kigyelmed fia?
Valóban az!
A bűnbánó, megtört lelkű, minden haragot és ellenségeskedést lelkéből kiirtó Törő Gyula; ő küldött engem ide, miután fölkeresett rejtekemben.
Maga jött volna el, ha nem tart attól, hogy kigyelmed szóba sem áll vele.
Az elitélt dicsőült tekintettel nézett fölfelé, s fenhangon imádkozott:
- Jóságos, mindenható és kegyelmes teremtőm, köszönöm neked, hogy ezt a terhet is levetted lelkemről.
Odakünn a tiszt megállott az ajtó előtt, s mikor meghallotta a fenhangon elmondott imát, gunyos mosolylyal mormogott magában.
- Jó úton van már: megpuhul.
Bujdosó Gergely azonban nem szerette ezt az istenes hangulatot ilyen veszedelmes órában.
Nógatta az elitéltet.
- Rajta hát, öltse fel a ruhát.
- Nem lesz abból semmi, fiam Gergely, - mondá csendesen Törő Pál.
- Megbolondult kigyelmed?
- Nem én, hanem a lelkem egészen meggyógyult e pillanatban...
Hiába mondanám meg neked, mitől gyógyult meg; úgy sem értenél meg e pillanatban.
De holnap mindent fogsz érteni.
- A hajnali óra is késő annak, aki nem tud dolgozni, de naplementekor is nagyot alkothat még, akiben megvan az igazi tettvágy.
- Ne példálódzék most kigyelmed, hanem tegye meg azt, amire kérem...
Az élő Istenre kérem, ne makacskodjék!
A czella előtt sétáló tiszt meghallotta "a papnak" könyörgő hangját, s magában mormogott:
- Hát még sem puhul?
Ördöngös egy faj ez a magyar: akkor legkeményebb, mikor leginkább puhítják.
- Nem megyek én innen el, Gergely fiam, - mondá szelíd hangon az elitélt, - még a te kedvedért sem.
Nagy okom van erre.
Mondd meg Gyulának, hogy köszönöm szeretetét s megbocsátok neki mindent.
De én már csak a magam útján haladok.
- Amely a vesztőhelyre vezet?
- Oda.
A megváltó is a Golgothán keresztül jutott czéljához...
De legyen elég ebből .
Beszéljünk most rólad: mit mívelsz, ha innen elmész?
- Én?
Hát elmegyek messze földre, Kis-Ázsiába, Rodostóba.
Él még ott keserves elhagyottságban Rákóczy poétája, Mikes Kelemen.
Hozzá szegődöm czimborául.
Együtt hallgatjuk majd a tengernek mormolását és elandalgunk a multon...
Megvallom, nem születtem mártirnak!
Kényes a testem és inkább pihen meg puha pázsiton, mint csonttörő kereken...
S ha megúnom ezt is, beállok dervisnek s elpanaszlom Alláhnak, a törökök Istenének, hogy nem hallgatott meg az én Istenem!
Könyárba fúlt a jó fiú szava, zokogva borult Törő Pál vállaira és reszkető hangon ismétlé:
- Nem hallgatott meg az én Istenem, nem hallgatott meg!
...Ismét magára maradt Törő Pál.
Várta az utolsó látogatást, a legnehezebbet valamennyi közt.
Hét óra volt, mikor ujból megcsörrent a zár s a tiszt bevezetett egy gyászba öltözött fiatal nőt.
Tiszteletteljesen meghajtotta magát és így szólt:
- Asszonyom!
Gondoskodtam róla, hogy a folyosó üres maradjon.
Fájdalmának nem lesz senki fültanuja.
Magukra maradtak.
Négy évi elválás után most látták egymást először.
Hogy írjam le , mint ölelkezett a két lélek, mint zokogott és ujjongott egyszerre fájdalmában és örömében... nem is kisérlem meg.
Törő Pál így szólt fiatal feleségéhez, nemsokára majdan özvegyéhez:
- Te vagy az egyetlen lény a világon, akinek beszámolni tartozom tetteimmel .
Lelkemnek jobb fele, figyelj arra, amit mondani akarok.
Önkényt halok meg.
Hatalmamban állott volna kikerülni ezt a sorsot, de nem akartam .
Ha életben maradok, ha kiszabadulok a börtönből, egy év mulva, tán két év mulva ? újból megkezdődik a gonosz játék.
Azok, akik vallásunk ellen törnek és álnok csellel akarják elrabolni templomunkat, hitünket, vissza nem riadtak volna az első meghiúsult kisérlet miatt.
Hadd legyen hát látszólag övék a győzelem, hogy aztán annál nagyobb vereséget szenvedjenek!
...Ha már én nem leszek az élők közt, keresd föl még egyszer otthonunkat.
Virágos kertünkben, ahol mint vőlegény és menyasszony együtt ültettünk rózsafát, van egy vén tölgy.
Egyik gyökere kidudorodik a földből, mintha megunta volna magát a mélységben .
Szegény azért cselekedte ezt, mivel alája rejtettem egy bádogszelenczét.
Ebben vannak letéve összes bizonyítékaim.
Éveken keresztül gyűjtöttem őket, sok fáradságomba és pénzembe kerültek, de megérik.
Vidd ezeket a papirokat Bécsbe, a királyné elébe.
Megtudja majd belőlük, hogy kik voltak azok az emberek, akik gyanúba keverték előtte hű alattvalóit.
Páter Gurszki Teophil levelezése, tervei, ármányai - mindannyit megtalálja azokban.
S ha ez sem elég még, vigyél neki egy cseppet az én piros véremből, melyet hóhér keze ont ki holnap.
Megmondja majd ez a többit!
S most bocsásd meg hűséges hitvesem, hogy még náladnál is jobban szeretem hazámat, s azért, hogy neki visszaadhassam a békét, örök özvegységre kárhoztatom ifjú életedet .
Ugy -e megbocsátasz?
...A cseh tiszt, amint elkisérte az elitéltnek nejét a folyosó végére, s meglátta vonásain a szilárd kifejezést, bámulva rázta fejét és halkan mormogott magában:
- Ez sem puhúlt meg!
Furcsa nép ez a magyar nép; olyan mint a vas: ha tűzbe vetjük testét, kalapáljuk lelkét, még inkább megkeményedik.
Aczél lesz belőle!