V. FÁJERSTÁJN MÓZES.
Az ajtót megkopogtatták.
A főkurátor föleszmélt és szelid kézmozdulattal tolta el magától a leányt s ez pirulva menekült a másik szobába.
Bujdosó Gergely, kinek legelőször jött meg ismét a hangja, kiszólt:
Föltárult az ajtó és belépett egy öreg ember.
Azaz hogy csak hófehér haja és galambősz szakálla mutatták, hogy régen túl van már az élet delelőjén; mert máskülönben olyan erőteljes volt a magatartása és ruganyos minden mozdulata, hogy ifjaké sem lehet annál különb.
Viselete sajátságos vegyüléke a magyarnak és - a zsidónak.
Hosszú, kaftánszerü kabátja alatt zsinóros nadrág és sarkantyús csizma volt látható; prémes sapkája alól kitódultak a csigaalakú tincsek, de szakálla rövidre volt nyírva és hófehér bajusza délczegen kunkorodott fölfelé.
Bujdosó Gergelynek feltűnt, hogy a főkurátor mily nyájasan és csaknem mély tisztelettel fogadja az érkezőt.
De csakhamar megváltozott az ő magaviselete is (a poétában megvolt korának minden előitélete a zsidók iránt ), mikor Törő Pál halk hangon bemutatta neki vendégét:
- Rákóczy Ferencz zsidaja!
- Az öreg Fájerstájn Mózes? - kérdé élénken a poéta.
Bujdosó Gergely melegen megszorította az öreg ember kezét és olyan tekintettel nézte , mint a műértő valami régi és nevezetes ritkaságot szokott megtekinteni.
Az öreg Fájerstájn pedig derült arczkifejezéssel viszonozta a kézszorítást, aztán Bujdosóra mutatott és így szólt:
- Épen ilyen idős voltam én is, mikor először kerültem az én kegyelmes uramnak, II. Rákóczy Ferencz fejedelemnek színe elé.
Az én tekintetemben is ragyogott az ifjúság tüze, az én lelkem is ujjongott, mivel feszítette a tettvágy.
A fejedelem megszólított: »Mi a neved ?«
» Mózes, az Izákhár fia« - válaszoltam mélyen meghajolva .
» De hát a családi neved ?«
» A zsidónak nincs családi neve .
[ 4] Az ő családja egész Izráel.«
» Mondják, hogy jártas volnál a puskacsinálás mesterségében ?«
» Értek valamiképen hozzá, kegyelmes uram.
Apám Schweidniczban töltötte ifjúságát, ahol a legjobb tűzköveket csinálják a kovás puskához és ott sajátította el a készítés titkát.
Nekem hagyta örökségbe.«
» S hajlandó volnál ezt a titkot az én érdekemben kiaknázni ?« kérdezte a fejedelem .
» Nemcsak ezt, hanem minden tudományomat!
Tudok én lőport gyártani, értek az aknakészítéshez is: mind fölajánlom neked ezt a tudományt !«
» S mit kérsz érte jutalom fejében?
Mert tudom, hogy ti zsidók nem szeretitek az ingyen-munkát.«
» Valóban igazad van, kegyelmes uram, mi nem szeretjük az ingyenmunkát!
Én is nagy dolgot kérek tőled jutalom fejében, de csak majd, ha úgy találod, hogy szolgálataim megérdemlik azt a díjat.«
» Miféle díjat ?«
» Ha kiszabadítottad az egész országot a rabságból , gondolj Izráelra is, és engedd meg, hogy a zsidó ember legyen a te országodban.«
» S magadnak mit kérsz ?«
» Külön semmit.
Egész Izráel egyetlen család, s amit neki adtál , abból kijut nékem is a részem.«
- Hát a »Fájerstájn« név? - kérdezte mosolyogva Bujdosó Gergely.
- Ezt már nem a fejedelemtől kaptam, hanem a némettől.
Megtudta ugyanis a gonosz lelke, hogy én látom el a fejedelem muskétásait kovákkal és erre kibocsátott ellenem egy körözvényt, amelyben az volt mondva.
» So zu Stande gebracht wird der Jude , welcher die Feuersteine macht, erhält Derjenige 100 Dukaten, welcher ihn zu Stande bringt.«
( Ha elfogatik a zsidó, aki a tűzköveket csinálja, száz aranyat kap az, aki elfogta.)
Igy ragadt rám a Fájerstájn név.
- De azt nem mondtad el öreg, - szólott most nyájas hangon a főkurátor, - hogy miként viselkedtél akkor, midőn Heiszler tábornok elfogott és erőszakkal kényszeríteni akart, hogy eláruld neki a kovacsinálás titkát.
- Nem igazi dalos madár az, aki a saját dicséretét zengi, - válaszolt mosolyogva az öreg Fájerstájn.
- Igy mondja már Salamon, a bölcs király, példabeszédeiben, s ne kivánják tőlem, hogy semmibe se vegyem az ő tanácsát.
- Elmondom hát én!
Heiszler előbb igéretekkel próbált a lelkére hatni.
De Mózes úgy tett, mintha süket volna, mint a tapló.
Akármit mondott is neki a német generális, ő folyton azt kérdezte: »Was sagt er ?«
Erre Heiszler puskát hozatott és jelekkel próbálta neki megmagyarázni, hogy mit kiván tőle.
Mózes pedig eltolta a feléje nyújtott puskát és szerénykedve azt mondta: »Kérem én nem tudok fuvolázni.«
Dühös lett a tábornok, beszólította az ezrednek két legerősebb tüdejü trombitását.
Az egyik jobb felől fújta Mózes fülébe, a másik balfelől.
Végre, miután már negyedóráig harsogott a trombita, Mózes a legártatlanabb arczczal megkérdezte, hogy mikor kezdődik végre a konczert?
A tábornok biborpiros lett dühében és guzsba kötöztette Fájerstájnt.
Kiállíttatta a napra, olyan rekkenő hőségben, amelyben a kő is majdnem megolvadt; nem engedte, hogy vizet adjanak neki szomja enyhítésére, hanem megkinálta fűszeres és szomjúságot gerjesztő ételekkel.
Mikor már azt hitte, hogy megpuhult , ujra vallatóra fogta; hanem Mózes csupán ennyit mondott: »Ha elmondanám amit tudok, a gyehennák tüze égetné lelkemet.
Akkor mégis csak inkább a testemet szánom oda a generális úr haragjának.«
Az öreg Fájerstájn nyugtalanul izgett-mozgott székén, mintha bántaná ez a sok dicséret.
- Nem ez volt életemnek a legkeservesebb percze, - mondá eltünődve, - hanem az a másik, melyet az én jó fejedelmemnek köszönhettem.
- Hogyan? talán hálátlan volt hozzád Rákóczy? - kérdezte meglepetve Bujdosó Gergely.
- Hálátlan, ő?!
Ezt az erényt (mert a politikában nagy erény a hálátlanság) soha sem gyakorolta Rákóczy Ferencz.
Hisz ép az volt az egyetlen hibája, hogy csupa hálából és jóindulatból nagyon is sokat adott Bercsényiék és Károlyiék szavára.
Hanem olyan buzgó volt vallásában, hogy mindenképen engem is szeretett volna megtéríteni.
S nem restelte a fáradságot, hogy saját mézédes ajkairól csöppentette rám a malasztot .
» Tedd meg az én kedvemért, Mózes, - szokta mondani, - s térj át az egyedül üdvözítö vallásra ?«
» Ha megtenném, kegyelmes uram, bizhatnál -e még hűségemben?
Aki Istenét elhagyja fejedelme kérésére, nem fogja -e a fejedelmet is elhagyni másnak igéretére ? «
Ekkor megneheztelt rám és azt mondta: »Menj! a te hűséged is olyan, mint a többieké , csak szavakban nyilvánul és nem tettekben.
Ha a franczia király, aki a » legkeresztényebb fejedelem« czímét viseli, és a pápa, aki a kereszténység feje , megtudják, hogy zsidó bizalmas emberem, meg fognak neheztelni.«
Nagyon fájt a szemrehányása, de vallást az ember nem cserélhet olyan könnyen, mint öltözetet s azért így szóltam: »Az az öreg ember Rómában minek köszöni sajátképen földi hatalmát ?
Nem annak -e, hogy kétezer éves hagyomány szól mellette?
Nos hát, Izráelnek nincs ugyan földi hatalma, üldözött vadként bujdosik a földi életen keresztül, de van egy földi kincse: négyezer éves hagyománya.
Épen kétszer annyi idős, mint a tietek.
Miért kivánjátok hát, hogy önmagát megfoszsza egyetlen kincsétől ?«
Magam is megdöbbentem szavaim vakmerősége fölött, mikor azokat már kimondottam, a fejedelem is komolyan nézett maga elé, de e naptól fogva nem érintette többé ezt a kérdést.
Ép olyan kegyes volt hozzám, mint ezelőtt.
- Igaz, mi kergetett ki fészkedből? - tudakozódott a főkurátor, aki Fájerstájn-nal nagyon bizalmas viszonyban volt és rég tegezték egymást.
- Egy különös eset, mely egészen a régi időre, a Caraffáék és Lobkowiczék korára emlékeztet, mikor a hóhér bohócz volt egyszersmind és az osztrák generális urak mulatására akasztott és torturázott...
Tudod, hogy nem merek már kimozdulni otthonomból, mert mindjárt gyanút kelt, ha az öreg Fájerstájn, a "viharmadár " fészkéből kirepül.
De ez az eset olyan, hogy magam sem nézhetem tovább és elhatároztam, hogy miatta elmegyek Bécsbe.
- Bécsbe?
Azt mondtad, hogy Bécsbe? - kiáltott bámulatában kerekre nyitott szemekkel a főkurátor.
- Oda.
Egyenesen az oroszlánbarlangba.
Hadd tépjen szét a királyi vad, ha vén csontjaim ropogását hallani jól esik neki.
De előbb szavamat hallja!
- Mi történt, a mi annyira kihozott a sodrodból? - kérdezte a kurátor.
- Az én kis falum ott fekszik a Hargita mentén.
Csendes fészek, melynek lakossága javarészben olyan pásztoremberekből áll, akik a politikával soha sem foglalkoztak .
Nem voltak kuruczok, de labanczok sem, hanem jámborul mívelték a földet és dicsérték az Istent jó és rossz évben egyaránt.
Csak vallás dolgában voltak makacskodók és készek arra, hogy hitükért akár mártiriumot is szenvedjenek.
- Szombatosok...
Nem mondhatnám, hogy azért szeretem őket, mivel mimelik az én vallásomat és félig-meddig torzképet csinálnak belőle, de őszintén elismerem, hogy szorgalmasabb és jámborabb népet nem láttam egyhamar.
Én, aki ötven évig háborús világban éltem, azt hittem, hogy el sem birom többé a csendes falusi magányt.
De ők megkedveltették velem.
El is felejtettem már, hogy valaha Rákóczy puskakészítője voltam, hogy ezért nehéz rabságban sínylődtem és ugy miveltem a földecskémet, melyet bérben birtam, mintha örök életemben ez lett volna egyetlen foglalkozásom.
Hanem már most ennek is vége...
- Az, hogy egy napon egy század katonát osztottak szét a három faluban, melyet szombatosok laknak.
Elég baj volt már ez is, mert a rakonczátlan hadfiak sok bajt okoztak a jámbor népnek.
De ez még hagyján!
Hanem velük jött egy regemenczpáter...
Itt Törő Pál és Bujdosó Gergely hirtelen összenéztek.
Sejtették már, hogy mi következik ezután.
- Az az ember, akinek föladata lett volna a béke és szeretet malasztját hirdetni, a viszályt és a gyűlöletet hozta magával.
Pokolt csinált az édenből; még pedig olyan rövid idő alatt, hogy a paradicsomi romlást okozó kigyó iskolába járhatott volna hozzá.
- Nem Gurszki Theophil volt a neve? - kérdezte Bujdosó.
- De az...
Honnan ismeri?
- Akadt vele dolgom, - válaszolt fanyarul a poéta.
- Hej sokat szenvedtem miatta katona koromban! tudom azt is, hogy sehol sem marad meg sokáig, hanem amint elvégezte gonosz munkáját egy helyen, rögtön máshová megy, hogy ott is pusztítson...
Beszélje csak tovább.
- Gurszki uram egy napon összehivatta a falu összes lakosságát a főpiaczra, azon ürügy alatt, hogy valami királyi rendeletet fog felolvasni.
Mikor valamennyien együtt voltunk, férfiak és nők, gyermekek és aggok, szombatosok és más vallásúak , körülállotta a katonaság a tér négy oldalát és nem engedett senkit sem elmenni.
Ekkor Gurszki felállott egy szószékre és felolvasott egy rendeletet, mely szerint valamennyi jelenlevőnek meghagyatik, hogy rögtön s minden habozás nélkül azonnal keresztelkedjenek ki.
A jámbor nép elhitte, hogy az a pecsét, amely az iráson van, a királynő pecsétje, de én fölismertem, hogy az nem egyéb egy régi rézasper lenyomatánál.
Meg is mondtam ezt a páternek, mire ő kijelentette, hogy már most csak azért is - duplán fog engem megkeresztelni.
- Hallatlan! - tört ki a méltatlankodás Törő Pálból.
- Hátra van még a gonoszabbik része, - folytatta Fájerstájn.
- Az erőszak után jött az istenkáromlás, a vallásnak, a saját vallásuknak kigúnyolása.
Mi el voltunk szánva, hogy nem hagyjuk magunkat megkereszteltetni és halálig ellenállunk; de ekkor megnyilt a katonakordon az egyik oldalon: négy katona betolta a falu vízi puskáját ...
Gurszki pokoli gúnynyal felénk kiáltott: »Akár akarjátok, akár nem, meg foglak benneteket keresztelni.
Ez a vízi puska szentelt vízzel van megtöltve.
Rajta hát legények.«
S a következő pillanatban vastag sugarakban lövelt felénk a víz, úgy hogy bőrig átáztunk.
Bujdosó Gergely nem tudott megállani egy helyen.
Ugy kaczagott ezen a pokoli ötleten , hogy könyei folytak.
De rögtön elkomolyodott, amint az öreg Fájerstájn bánatos tekintetével találkozott.
- Bocsánat! - hebegett, - de meg kell vallani, hogy ennek a Gurszkinak eredeti ötletei vannak.
- Ne mentegesse magát, - válaszolt az öreg, - hisz én is kaczagtam akkor, de kínomban és elkeseredésemben.
Nem az bántott, hogy zsidó létemre megkereszteltek, mert hisz komolyba sem vehettem ezt az aktust, miután erőszakkal vitték rajtam végbe, s én jól tudom, hogy a katholikus vallás sem tekinti az erőszakos megtérítést kötelezőnek .
Hanem hogy ilyesmi embereken megeshetik!...
S mikor már jól át voltunk ázva, két katonának oda súgott valamit a páter.
Ezek megfogtak, oda czipeltek a szószék elé és rám öntötték, ami még maradék volt a hordóban.
Igy váltotta be Gurszki uram a dupla megkeresztelésről tett igéretét.
A főkurátor nem szólt semmit az egész elbeszélés alatt, hanem ökölbe szorított kézzel állott egy helyben.
Az öreg zsidó pedig folytatta:
- Azt hittük, hogy ezzel vége lesz a dolognak, de a jövő vasárnap felhajtottak minket a laktanya udvarára, ahol rögtönözött kápolna volt felállítva deszkákból.
A gyóntató székben a páter ült, és egyenkint szólítgatta a falu népét a gyónáshoz.
Aki nem ment azonnal, azt addig verték agyba-főbe puskatussal és kardmarkolattal, míg engedelmeskedett.
- S nem találkozott senki, aki ennek az állapotnak véget mert volna vetni? - kérdezte Bujdosó Gergely.
- Dehogy nem!
Ez a békeszerető nép úgy ki volt cserélve, hogy vért akart látni.
Engem kinált meg a vezérséggel.
Meg fogja rohanni a katonaságot, megöli a pátert, s azután fölvonul a hegyek közé, ahol még akad hely, hova nem követheti a zsarnokság.
A legdühösebb volt az a néhány katholikus, aki a faluban lakott.
Mert őket is megkeresztelte a páter.
Ők biztattak legjobban, hogy fogadjam el a vezérséget ...
Megvallom, egy pillanatig én is helyeseltem ezt a szándékot, de aztán...
- Eszembe jutott, hogy amit Rákóczy Ferencz nem tudott elvégezni fényes seregekkel , hogyan tudná megtenni ez a szegény nép?
Hej! ha ő még élne.
Kétszer sem mondom, hogy nem csináltam volna arrafelé egy kis kurucz világot...
A véletlen úgy akarta, hogy még aznap kilestem egy beszélgetést a páter és a kapitány közt, aki a katonákról rendelkezett.
Ez a beszélgetés az oka, hogy Bécsbe megyek.
- A kapitány azt mondta a páternek: »De már most elég legyen a tréfából!
Nem szeretném, ha eljutna a hire Bécsbe, mert a királynő még a vallás kigúnyolását is találná benne meglátni, s akkor sutba dobhatom porte-épéemat, ha már előbb csúfosan el nem veszik tőlem !«
Mire Gurszki így válaszolt: »Kitől hallaná meg?
Ez a falu két hónapi járásra van Bécstől.
A legénység csupa oláhok, akik soha sem jutnak odáig , hogy a mi felséges asszonyunk tekintete rajtuk megpihenjen.
Te nem fogod elárulni, én sem.
Aztán az a száz arany sem megvetendő, a melyet még ma kapsz tőlem...
Tovább nem hallgatóztam, de rögtön megérlelődött lelkemben az az elhatározás, hogy fölmegyek Bécsbe, leborulok a fölséges asszony szine elé, s elmondom neki, amit hallottam és tapasztaltam.
- S azt hiszed, hogy foganatja lesz?
- Remélem! asszony, tehát szíve van, királynő, tehát nem tűrheti alattvalóinak megaláztatását és végre vallásos, tehát nem fogja elnézni, hogy abból, ami legszentebb előtte, ily rút játékot űzzenek...
S ha mégis tévedtem volna, akkor is ráérünk még arra, hogy leszámoljunk Gurszki Theophil urammal.