20
Káldory idejének legnagyobb részét a történtek után Vérthalmon tölté, s boldognak érezte volna magát, ha Irmának emléke nem nyugtalanítja őt, főképp miután tőle válasz helyett csak nyomtatott gyászlevél érkezett, melyben férjének halálát jelenté.
Érezé, hogy e nőnek, kit éppen akkor hagy el , midőn a válaszfal, mely közte s bírhatása között létezett, leomlott, csak megvetését s gyűlöletét érdemli; vajon remélheti -e, hogy e szenvedélyes nő halálos megsértését nyugodtan eltűri, s nem követ el mindent, hogy az új viszonyt, melybe Margithoz lépett, legalább elkeserítse?
Nem áll -e ez hatalmában?
Ha leveleit Margittal vagy anyjával közli, főképp az utolsót , mit fognak mondani?
Másoknál ily felfedezéseknek nem nagy következései lennének.
Oly kérőnél, minő Káldory vala, az asszonyok hasonló körülmények között többnyire sok filozófiát tanúsítanak, s nemigen bánják, ha a mézeshetek édessége közé egy kis viasz vegyül is, mely a viszonyok felvilágosítására szolgálhat.
De Káldory tudta, hogy Margit és anyja másképp gondolkoztak.
- Átkozta, hogy levele által csupa jó szívből és gyöngédségből oly fegyvert adott maga ellen kezébe, melynek használatától őt most, miután férje meghalt, csak büszkesége tarthatá vissza, azaz: oly valami, mivel a nő talán szerelmének ellenállhat, de nem gyűlöletének.
Káldory, bár Margit napról napra kedvesebbé lett előtte, mindezen gondolatoktól gyötörve, nem érzé magát szerencsésnek, de uralkodni tudott érzései fölött; s ha néha komolyabb és gondolkozóbb vala, mint helyzetéhez illett, nem vevé senki rossz néven; hisz sokat szenvedett életében, gondolá Margit, s még inkább szerette őt e szomorúságában is.
Oly boldognak érezve magát, oly erősnek szerelme által: miként hihetné, hogy e szomorú benyomások, melyeket az élet Adorján emlékében hagyott, még az ő szeretetének is ellenállhatnak?
Tudhatta -e ő, hogy azon harcban, melyet kedveseink múltja ellen küzdünk, győzni nem lehet?
Vérthalmon külsőleg nem változott semmi.
Csöndesen folytak a napok, mint máskor, s a rendkívüli tevékenység, melyet a szükséges készületek a grófné életébe hoztak, nem zavará a ház nyugalmát; s mégis lakói mindegyikének mi egészen új alakban tűnik fel az élet!
Margit nyugtalansága eltűnt.
Mint a mágnestű, mely miután irányát egyszer feltalálta, ha a hajót vészek hányják is körül, biztosan egy pont felé mutat: ilyen vala szíve.
Eltűntek kételyei; érezé, hogy nem választá, hanem feltalálta irányát, s hogy az nem változhatik többé, s éppen e meggyőződés vala az, mi őt oly szerencséssé tevé.
Ő, kinek lelkét elébb határtalan vágyak nyugtalaníták, ki félreértve gondolá magát, kit még anyjának szeretete sem elégített ki, mert e szeretet annak, melyről ő álmodozott, nem felelt meg, mert nem vala oly határtalan, oly kizárólagos, minőt ő képzelt : most egyszerre bírt mindennel, mi után lelke sóvárgott.
Tudta, mit kívánhat , mit remélhet a jövőtől.
A nagy hatáskör, melyet keresett, a dicsőség , melyről álmodozott, a szeretet, melyet sejdíte, minden, mi szíve boldogságára szükséges vala, Adorjánban talált irányt, s ő nem kívánt semmi egyebet az élettől.
Margit oly derült vala e napokban, oly határtalan boldognak látszott, hogy még anyja is, ki máskor a legkisebb alkalommal aggodalmasan tekintett a jövőbe, most egészen megnyugtatva érezé magát.
Nem kevésbé szerencsés vala Mariska is, csakhogy boldogságának érzete kedélyére másképp hatott.
A kedves leány, ki elébb víg énekével házat s kertet eltöltött, s ártatlan csintalanságaival mindenkit földeríte , egyszerre hallgatóbbá, komolyabbá vált.
Ha Margit teljes biztossággal tekintett a jövőbe, s egy percig sem kétkedett, hogy Adorjánt boldogítani fogja: szendébb barátnéjának szívét sokszor bizonytalanság tölté el.
Hisz ő nem is foghatta meg, mi által érdemelhetett ennyi szerencsét; nem érheté fel eszével, miként hálálhatná meg a boldogságot, melyet Andrisnak köszön ?
Fogja -e az öregúrnak kedvét tölthetni; fogja -e a nagy házat rendben tarthatni, s a sok cselédet s munkát, mely majd mind csak reá néz?
Mintha a két barátné szerepet cserélt volna.
Margit, mióta a célt, melyről elébb csak ábrándozott, maga előtt látá, a gyötrő bizonytalanságtól, melyben eddig élt , egyszerre szabadnak érezé magát; Mariska megijedt a szerencsétől s a kötelességektől, melyek új körében reá vártak, s melyeknek teljesítésére saját erejében kétkedett.
Érezték mindketten, hogy új élet küszöbén állnak; Mariska csüggedve, Margit bátor elhatározással tekintett a jövőbe; s mégis mindketten boldogabbaknak érezék magokat, mint elébb voltak.
Mint a nap, mely a vidéknek egy részét fénnyel tölti, míg a másikon elébb nem gyanított árnyak támadnak: olyan a szerelem; itt váratlanul gyönyör s reménység, ott bánat s aggodalom tűnik fel hatása alatt; minden változik, de minden szebbül.
Vérthalmon e napok lefolyása alatt mindenki megelégedve érezé magát.
Maga az öreg Galambosné, bármennyire sajnálta pénzét, melyet nagy fáradsággal Mariska számára gyűjtött, s melyet a kóborló tőle kizsarolt: midőn a kedves leány boldogságát látá, s jövőjére gondolt, kibékült végzetével; s az öreg Farkas is megnyugodott a történtekben.
Teljes mértékben méltánylá ő Káldory kitűnő tulajdonait, sőt éppen az vala az egyik ok, miért Margit jövőjére néha aggodalommal gondolt.
Nézete szerint annak, ki minden cél nélkül él, ki semmi terhet magára vállalni nem akar , kivált ha fényesebb tehetségekkel bír, végre az élet válik terhére; s ha a nagyvilágban talált rossz házasságoknak belső történetét ismernők, az tűnnék ki, hogy férj és nő többnyire azért tették egymást szerencsétlenné, mert semmi egyéb dolguk nem volt.
- Sokat gondolkozott e tárgyról, és sokat aggódott; de Farkas Máté nem tartozott azon emberek közé, kik nehézséggel vagy veszéllyel szemközt azt nyugodtan elfogadják.
Mint a legsötétebb éjben mindig marad annyi világosság, hogy ha egy ideig kinézünk, egyes tárgyakat legalább homályos körrajzaikban meglátunk: úgy ő sem ismert egészen reménytelen helyzetet; addig nézett, addig erőltette szemeit, míg köre ismét világosabbnak látszott.
Az történt most is.
A praktikus férfiú, ki soha munkátlanul maradni nem tudott életében, Káldory blazírozottságát nem foghatá meg, s végre azon meggyőződéshez jutott, hogy az csak átmenő állapot, egy neme a betegségnek, mely idővel el fog múlni.
- Ki kell őt ragadni jelen munkátlanságából, hozzá méltó pályára kell őt vezetni: s minden jó lesz.
Eddig mindentől, mit az életben talált, visszataszítva érezé magát; de hisz a mágnesnek is van visszataszító sarka, az sem érzi minden által vonzódva magát; Káldorynak baja csak az, hogy eltévesztett oldalról közelített az élethez, hogy nem jött érintkezésbe oly tárgyakkal, mikhez természete szerint hajlama van.
Ily embernek nagyobb kör kell.
Komolyabb kedélye csak a közdolgok terén találhatja kielégítve magát, s Margit egészen oly egyéniség, ki őt e pályára vezetheti.
Mihelyt az öreg plébános a dolgot egyszer ezen oldalról tekinté, megszűntek kételyei, s a grófné, kit eddig csak az nyugtalaníta, hogy agg barátja nem osztozik örömében, nem kis meglepetéssel vevé észre, hogy ő, kinek ítéletéről legtöbbet tartott, a házasságot, melyet annyiszor ellenzett, most alig várhatja be.
Vérthalmon azért boldog egyenlőségben folytak a napok, események nélkül, de telve reményekkel s boldogsággal.
Nem változott senkinek helyzete, senkinek érzelmei; csakhogy e folytonos boldogság befolyása alatt, mint hova a nap sokáig sütött, az egész körben mindig több melegség terjede el: s így érkezett meg a nap, melyre Margit s Mariska menyegzője határozva volt.
A városból csak Káldorynak nagynénje s egypár barátja, az Ormosyaknak néhány rokona jelent meg.
Az egyházi szertartás egyszerűen s pompa nélkül, a vérthalmi templomban ment véghez; csak a virágok, melyekkel a plébános templomát felékesíté, az örömkönnyek, melyek annyi szemben ragyogtak, a megelégedés, mely minden arcon sugárzott, szebbíték az ünnepélyt.
Farkas Máté elmondta áldását a párok fölött, s megindulástól remegő hangon éppen rövid oktatást intézett hozzájok, midőn Káldory Erzsébet a templomban körülnézve, a nép között egy mély gyászba öltözött nőt vőn észre.
A meglepetés és nyugtalanság, melyet arca rögtön kifejezett, nem kerülte ki Adorján figyelmét.
Okát keresve, szintén a nézőkre fordítá szemét, s Irmát látta ott.
Csak egy percig találkozott tekintetök, de ez egy perc elég vala, hogy az érzelmeket, melyek Irma keblét e pillanatban eltölték, megértse; s Káldory földre sütötte szemét.
Nem vevé senki észre zavarodását, de a kínt, mely lelkét e pillanatban eltölté, senki sem írhatja le.
- Isten áldja meg a nagyságos kisasszonyt!
Isten áldjon meg, Mariska! - ily szavak hallatszottak minden oldalról, midőn a nászkíséret a templomot elhagyá.
Káldory nem hallott semmit.
Midőn a hely mellett, hol Irma ült , elment, akaratlanul ismét arra fordult, s szeme ismét a sötét tekintettel találkozott, melyben annyi fájdalom s gyűlölet vala kifejezve.
Káldory fiatal nejével hosszabb utazást akart tenni.
Még a menyegző napján kelle elindulniuk.
Margit s anyja, kik életökben most először váltak el egymástól, annyira el voltak foglalva e gondolat által, hogy a változást , mely Adorjánon történt, észre nem vevék; neki magának pedig az utazásra szükséges készületek ürügyül szolgáltak, hogy a szerencsekívánók köréből rövid időre szobájába vonulva, maga fölötti uralmát visszanyerje.
Midőn utazásra készen a terembe visszatért, külsőleg nyugodt vala, s ha a jókedv, melyre magát kényszeríté, erőltetettnek látszott is, csak nagynénje gyanítá azt, mit neki e rövid óra alatt szenvedni kelle, míg elvégre szép nejével kocsiba ült, s eltávozott.
Kevéssel az új házasok után a többiek is kocsira ültek, s elmentek .
Jelenlétük, mely a grófnét arra kényszeríté, hogy a búcsú pillanatában magán erőt vegyen, talán jótevő hatást gyakorolt reá.
Könnyebben viseljük el fájdalmainkat, ha magunkat azoknak egészen át nem engedjük, s a kényszerűség, melynek súlyát soha nehezebben nem érezzük, mint éppen ilyen pillanatokban, lelkünk egyensúlyát fenntartja.
- Miután valamennyien eltávoztak, a magános anya felment Margit szobájába, és sírva fakadt.
Így találta őt az öreg plébános.
Mélyen meg vala hatva ő is; érté ő e fájdalmakat, s tudta, hogy keserveink, mint a nyári vésztől megáradt folyam , kevésbé dúlnak, ha folyásukat nem gátoljuk.
Hallgatva állt egy ideig a grófné széke mellett; később az ablakhoz ment, s kinyitva azt, a kertbe nézett.
Távolról víg zene hallatszott, s örömkurjongatások, melyekkel a lakodalmas nép Fekete udvarát eltölté.
- Mi boldogok ők - szólt a grófné hosszabb hallgatás után, mely közben Farkas Máté szemei rajta függtek -, ők láthatják, ők részt vehetnek gyermekeik boldogságában, de én...
Nem boldogtalan -e az asszonynak helyzete, kinek csak egy leánya van?
Mikor s hogy fogom meglátni Margitot?
- Mindenesetre boldogan - szólt Farkas erőltetett jókedvvel -, s hiszem , nemsokára.
Nem adok neki egypár hónapot, s a vágyon kívül, melyet Margit nagysád után bizonyosan érez, lesznek más okok is, melyek e szép párt, mely most szárnyra kelt, biztos fészkéhez vezetik vissza.
- De jöjjön, nagysád - tevé hozzá, midőn a jó hatást, melyet szavai a grófnéra tettek, észrevevé -, jöjjön a lakodalomba.
Az öreg Fekete csak félig örül, míg házát meg nem tisztelte nagysád, s úgy a többiek is.
Elmentek.
- A lépcső alján Galambosnéval találkoztak, ki egy idegen rongyos nő által kísérve, éppen szobájából jött.
- Azt sem hittem volna, hogy a nemzetes asszonyt itt találjuk - szólt Farkas jókedvűen -, mit mondanak a táncosok.
- Nem nekem való az - mondá Galambosné sóhajtva.
- Ha nem szégyenleném , leülnék egy szögletbe, és sírnék estig.
- Mi baja van, édes Galambosné? - kérdé a grófné - egészen halavány.
- Kis változásom is van és meg...
Tudja Isten, annyira kívántam e házasságot , s most, hogy megtörtént, és üres szobámat látom, oly nehezemre esik, hogy magam sem mondhatom ki.
A plébános őt is vigasztalni akará.
- A tisztelendő úr mindezt nem érti - mondá amaz -, szomorú dolog biz ez , akárhogy vesszük.
Az ember fölneveli leányát, esztendőkig gondoskodik róla , megóvja minden bajtól, s mikorra felnőtt, más veszi el, s nem tudja senki , mi lesz belőle.
- Ha még egyszer ötszáz forintot kaphatnék, sem adnám érte, hogy nincs gyermekem - szólt a kóborló, midőn a kapunál megállva, a távozók után nézett, kik beszélgetve Fekete háza felé mentek -, csak pénzbe kerül, s gondot szerez.