9
Mióta a grófné Vérthalmon lakott, a kastélyban sok változás történt.
Egyes szobákban a régi bútorok egészen eltűntek, másokban a régiek mellé, melyek elavult formáik által ismét divatosakká váltak, újak szereztettek, a harmónia tekintetéből egészen elaggott társaik mintája szerint készítve, míg ezek ismét az újakkal egyenlő szövettel boríttattak be.
A kertben a nagy fasorok nemcsak nem nyírattak le francia ízlés szerint - mit Farkas, mikor a grófnét várta, csak azért hagyott későbbre, mert ahhoz értő kertészt nem talált -, sőt egypár közülök egészen kivágatott, s az eképp nyert szabad helyen a legszabálytalanabb formájú ágyakban, legkülönbözőbb színű virágok díszlettek; s közöttök szétszórva oly fák s bokrok helyeztettek el , melyeknek - az öreg plébános nézete szerint - egyedüli érdemök valami természetes betegségben kereshető, abban például, hogy a facsaládnál , melyhez tartoznak, törpébbek, vagy abban, hogy ágaik gyöngeségök miatt a földhöz hajolnak, vagy hogy leveleik tavaszkor is sárgák s vörösek, mintha az őszi dér csípte volna meg.
Még a ház külseje sem tartá meg régi szimmetriáját.
Egyik oldalához üvegház építtetett, elöl tágas veranda .
Egyszóval az egész rend, melyet Farkas annyi fáradsággal helyreállított, s melynek annyi fontosságot tulajdoníta, felbomlott, s mi legcsudálatosabb, ő maga is lassankint megbékült e változatokkal.
Nem mintha elvei változtak volna.
- Ő az új divatú bútorozást, melynél a főhelyet néha közönséges székek foglalják el, míg a tisztes pamlag szögletbe szoríttatik, most is századunk egyik kórjelének tartá; felfogása szerint a nagyszámú és különböző formájú ülőhely termeinkben csak arra mutat, hogy ivadékunk semmi helyen s helyzetben soká jól nem érzi magát.
De elveinknek - legalább mi azoknak életbeléptetését illeti, a kényelemnél nincs veszélyesebb ellenök; és Farkas, bármennyire szidta az elkényeztetést, valahányszor a kastélyban megfordult, igen jól meg tudta választani karszékét.
Ilyen elveivel ellenkező helyzetben találjuk őt most is.
A verandát, melynek oszlopai között különböző folyondárok ágai zöld füzérekben függtek le , meggyőződése szerint nem kellett volna építeni; a formátlan karszék, melyet többek közül kiválasztott, a század pulyaságára emlékezteté őt, melyben ahelyett, hogy testi s lelki gyengeségeink ellen küzdenénk, csak azon fáradunk, hogy azokat észre ne vegyük; a kert jelen rendezése pedig az egyenes fasorokat és a zöldre festetett istenségeket, melyek amazok árnyékában vénültek meg, sohasem pótolhatá ki; s mégis Farkas oly jól érezé magát, mint ember egy szép júniusi nap délutánján magát csak érezheti.
Az öreg plébános mellett ült a grófné, s dolgozott.
Időről időre félbeszakasztá munkáját; szemei a kertre fordultak, melynek távolabb berkeit a csalogányok éneke tölté el.
- Csakugyan szép ez - szólt végre Farkas, ki teljes nyugalomban, minőben őt találtuk, sohasem maradhatott sokáig -, nem oly szép vagy legalább nem oly úrias, mint ha nagysád tanácsomat követi és a kertet régi formájában meghagyta volna; de nagyon szép mindamellett, s én könnyen megfoghatom, hogy nagysád e helytől nehezen válik meg.
- De miért váljam meg e helytől, miért ne maradjak itt, hol valamennyien oly jól érezzük magunkat?
- Margit kisasszony maholnap tizennyolc éves.
Eljött ideje, hogy őt emberek közé vezesse.
Meg kell ismerkednie a világgal.
A grófné felsóhajtott, s folytatá munkáját.
- Higgye el nagysád, ha Margittal városba megy, senki sem veszt többet nálamnál, senki sem fogja nehezebben várni a tavaszt, mely körünkbe ismét visszahozza; - de az nem megy, hogy leányát még tovább is a magányban nevelje.
- S nem boldog -e ő, s vágyódik -e a világ után?
- Azt sem nagysád, sem én s valószínűleg Margit sem mondhatná meg.
Korában mindenikünk vágyódik, de hogy mi után, azt többnyire maga sem tudja.
De a kérdés nem is az: mi után vágyódik ő, hanem az: mit kell tennie nagysádnak ? s e részben tisztán áll előttem, hogy gazdag és szeretetreméltó leányt, minő Margit, tizennyolc esztendős korában nem kell a hozzá hasonló társaságoktól távol tartani.
- Nem él -e azoknak társaságában, kik őt szeretik?
- S ez éppen a legnagyobb baj - mondá a plébános azon élénkséggel, mellyel nézeteit mindig vitatá -, hogy ilyenek társaságában él.
A legnagyobb hiba , melyet nevelésnél elkövetünk, az elkényeztetés, s e hiba veszélyesebb, ha erkölcsi, mint ha csak testi tulajdonainkra hat.
Miután e világ olyan , minővé Ádám bűne után lett, nem jó, ha a gyermeket oly körben neveljük, hol magát paradicsomban gondolhatja.
Ki gyermekkorában csak szerető embereket látott maga körül, kinek minden kívánatát teljesíték, vagy legalább minden egyes esetben hosszasan magyarázták, miért nem teljesíthető kívánata , egyszóval, kit úgy neveltek, hogy mikor az életbe lép, habár semmi különös baj nem éri, sőt akkor is, ha a legkedvezőbb körülményekbe jő - mégis csalódva érzi magát: az nem sok szerencsére számíthat.
Nem fér semmi nehezebben fejünkbe, mint a meggyőződés, hogy e világon oly emberek is élnek, kik nem szeretnek; jó, ha jókor jutunk hozzá.
Bizonyos mennyiség keserűségen mindenikünk átmegy; ha a gyermeket egészen megkíméljük, annál több marad későbbre.
- Meggyőződésem szerint éppen az ellenkező áll - mondá a grófné, ki engedékenysége mellett, mellyel saját nézeteit másokéinak minden egyébben alárendelé, ha gyermekének nevelése forgott kérdésben, nem könnyen engedett .
- Hasonló helyzetekben két ember közül bizonyosan az fogja szerencsésebbnek érzeni magát, ki több bizodalommal és derültebb kedéllyel lép az életbe .
Megengedem, hogy annak is lehetnek káros következései, ha a gyermek nagyon szerencsésnek érzi magát; de nem hat -e sokkal károsabban kedélyére, ha magát nem érzi szerencsésnek, ha durva érintéseknek, ha küzdelmeknek tesszük őt ki oly korban, hol azoknak még nem bír ellenállni?
Minden nevelésnek fő feladata, hogy e gyermek keblében szunnyadó rossz tulajdonok kifejlődését hátráltassa; s nem szükséges -e tehát, hogy a gyermeket oly érintkezésektől megoltalmazzuk, melyek erre alkalmat adhatnának?
Csak vallja meg tisztelendő úr, ismét egy paradoxont mondott.
Nem bírom megcáfolni, de belsőképp maga is átlátja, hogy igazam van.
- Ez egyszer éppen nem látom át - mondá Farkas.
- Teljes meggyőződésem, hogy azon elvek, melyeket a nevelésnél korunkban követünk, hibásak, a leghibásabbak, melyeket csak követhetnénk.
- A tudomány körében, hol törekvéseinket az észbeli tehetségek mindenoldalú kifejtésére és erősítésére kellene fordítanunk, minden fáradság csak oda irányoztatik, hogy a gyermek a lehető legkönnyebb szerrel, lehetőleg legtöbb ismerethez jusson.
Hasonlóan járunk el erkölcsi tekintetben.
A tanításnál arra törekszünk, hogy a tanulás a gyermeknek nehezére ne essék; az életben arra, hogy a világért ne érje semmi kellemetlenség, mely által a gyermekben szunnyadó rosszabb hajlamok és indulatok kifejlődhetnének.
Az eredmény az, hogy nagy mesterséggel oly embereket nevelünk, kiknek azon tudományhoz, melyet fáradság nélkül szerezhetünk meg, mely tulajdonképp csak az időtöltésnek egy neme, nagy kedvök van, és olyanokat, kiknek, mikor az életbe lépnek, rosszabb hajlamaik és indulataik kevésbé fejlődhettek ki - de kik épp azon tulajdonokat nélkülözik, melyekre az életben legtöbb szükségünk van: a kitartást és szilárdságot.
- Miután a kört, melyben a gyermek mozogni fog, nem rendezhetjük el saját kedvünk szerint, s előre látható, hogy élete küzdelem lesz, miként a mienk is az volt: szükséges, hogy őt e küzdelemre előkészítsük; s higgye el nagysád, azon tulajdonok között, melyeket nevelőink tisztán hibáknak tekintenek, vannak olyanok is, melyek az életben éppúgy szükségesek, mint erényeink; s például a gyermek, kiből minden hiúság és nagyravágyás, bölcs pedagógjaink kívánata szerint kiirtatott, alázatos és engedékeny lehet, de életre való bizonyosan nem lesz; s ha talán nem árt , bizonyosan nem is sokat fog használni embertársainak.
- De hatalmunkban áll -e, hogy azon tulajdonok, melyek, bár néha szükségesek lehetnek, sokkal többször veszélyesek, csak bizonyos mértékig fejlődjenek ki?
- Éppen mert ez nem áll hatalmunkban, éppen abból tűnik ki leginkább, hogy a nevelés nem lehet az élettől különvált valami, s hogy csak akkor felelhet meg céljának, ha a gyermeket azon körrel, melyben élni fog, érintkezésbe hozza.
- Rousseau, kit sokan nagy filozófnak tartanak, de kit én csak nagy bolondnak hiszek, mert fejében még a legokosabb gondolatok is azonnal rögeszmékké válnak, itt is mindent összezavart.
A politikában előbb oly népet, oly viszonyokat, oly természetet gondolt ki magának, minő sohasem létezett a világon; s miután minden követ kénye szerint szép egyenlőre faragott, felrakta épületét, mely állítása szerint az államnak egyedüli természetes formája vala, habár mióta a világ áll, hasonlóról soha senki sem hallott.
Ily embernek, mikor a nevelésre fordítá gondolatait, csak kicsiség volt oly viszonyokat képzelni, melyek között a nevelő egész életén át egy gyermek nevelésénél egyébbel nem foglalkozik, s a gyermekre nevelőjén kívül semmi sem hat.
Agyrém, melynek éppen ellenkezője való.
A gyermekre minden hat, s mentül különbözőbbek e hatások, annál inkább várhatjuk, hogy kifejlődése ferde s egyoldalú nem lesz.
Az életre csak az élet által neveltetünk, s aki hiszi, hogy a gyermeket elvek és szabályok által életrevalóvá képezheti, egy cseppel sem józanabb annál, ki valakit szárazon tanít úszni.
- Mind igaz lehet - mondá a grófné -, de csak a férfi-nevelésre illik.
Miután a nőnek feladása nem a világban, hanem házi körében fekszik, a női nevelésnek fő feladása csak az lehet, hogy magát házi körében otthonosnak érzeni s azt betölteni tanulja.
- Ez is csak félig áll - szólt a plébános.
- A nő nemcsak házi körében, hanem az életben is társa férjének, s csak akkor felelhet meg igazán hivatásának , ha vágyait s küzdelmeit érteni, s bennök részt venni képes.
De mindez nem is tartozik a dologhoz.
Margit nevelése be van végezve.
A kisasszony többet tud, mint én, mikor kispappá lettem.
Bőségében voltunk a mestereknek, s hála Istennek, se francia kisasszonyra, se hóbortos zongoramesterre, se hosszúserényű festőre többé nincs szükségünk.
- Nem hiszem, hogy mindezekben Margitnak Pesten is párját lehetne találni.
Eljött ideje, hol nagysádnak leánya kiházasításáról kell gondoskodnia, s arra mindenekelőtt szükséges, hogy az olyanokkal ismerkedjék meg, kik hozzá állásuk s vagyonuknál fogva is érdemesek.
Ha Margitot Pesten meglátják, az egész fiatalság zavarba jő: szíve szerint választhat, minden herceg megtisztelve érezheti magát keze által.
- Magam is gondoltam erre többször, s borzadok, valahányszor eszembe jut .
Mily csendesen éltünk eddig, s mily veszélyek várnak szegény leányomra.
- Veszélyek! - szakítá félbe a plébános - mintha e nagyon is csendes életnek Margitra nézve nem lennének szintén veszélyei.
A grófné félig szemrehányó tekintetet vetett a szólóra.
- Bocsásson meg nagysád - folytatá ez nyugodtan -, Margit kisasszony nevelése minden gond mellett, mely reá fordíttatott, nem volt célszerű.
Az erény Aristotelesnek állítása szerint nem egyéb, mint a kellő közép két oly tulajdonság között, melyeknek mindegyike, a túlságig kifejlődve, hibává válik; s úgy hiszem, hogy a nagy bölcs soha életében ennél okosabbat nem mondott.
Valamint a takarékosság nem egyéb, mint kellő közép a fösvénység és pazarlás között, a vitézség közép a vakmerőség és túlvitt ildomosság között , így van ez minden tulajdonainkkal.
És ha ez áll, s ha nincs oly tulajdon , mely által, ha azt bizonyos ponton túlvisszük, magunkat s másokat szerencsétlenné nem tehetnénk; ha az erény, melytől egész földi boldogságunk függ, nem egyéb bizonyos mérsékletnél: akkor a nevelésnek fő feladása csak az lehet, hogy a gyermeket mindenben mértéket tartani tanítsa , s ezt túlvitt engedékenység által sohasem érhetjük el.
Kinek senki sem parancsol, az bizonyosan magának sem fog tudni parancsolni.
Az egész nevelési rendszer, mely szerint azt, mit a gyermeknek parancsolunk, neki előbb megmagyarázzuk, mintha csak akkor kellene engedelmeskednie, ha a követelés igazságáról s célszerűségéről meggyőződött, valóságos képtelenség .
Ki az életben kötelességeit csak hosszú okoskodás után s akkor teljesíti , ha azoknak megszegésére éppen semmi okot sem talál, nem fogja teljesíteni kötelességeit; s épp azért szükséges, hogy a gyermek jókor megszokjék bizonyos dolgokat kötelességének tekinteni, hogy engedelmeskedni tanuljon okoskodás nélkül is.
- Nagysádnak fölötte nagy jósága, túlvitt engedékenysége más gyermeknél bizonyosan a legkárosabb következéseket idézhette volna elé; Margitnál, úgy hiszem, ettől nincs mit félnünk .
Különböző hajlamaink egyensúlyát, azon kellő közepet tulajdonaink túlzása és hiánya között, melyben a görög bölcs az erényt kereste, végre is csak a szív által találjuk fel; s Margitnak oly szíve van, melyet még túlságos szeretet sem ronthat el.
A veszélyek, melyektől én őt féltem, másneműek.
- S ugyan miben állhatnak ezek? - szólt a grófné nem minden nyugtalanság nélkül.
- Száz ember közül, ki azáltal válik szerencsétlenné, mert magát az életben csalatva látja, kilencvenkilenc csak önmagát csalta meg.
Az emberek többsége nem tapasztalások, hanem ábrándjai miatt veszti el örömét az élethez, s éppen azért nem lehet semmi veszélyesebb, mint ha fiatal korunkban eleven képzelőtehetséggel oly helyzetbe jövünk, mely ábrándozó hajlamunkat erősíti.
A szülőknek többsége - mert azt hiszi, hogy gyermekök csak addig igazán boldog, míg a világot nem ismeri - távolabbra akarná halasztani e pillanatot; de hasztalan.
Kitűnőbb egyediségeknél a gyermekséget mesterségesen meghosszabbítani nem lehet.
Bármi boldogoknak érezzék magukat ártatlanságukban, eljő az idő, hol a paradicsom közepette csak az ismeret fája gerjeszti még vágyaikat.
Margit korában, s az ő eleven képzelőtehetségével, a leánynak nincs nagyobb szüksége, mint hogy a rejtélyes világról, mely előtte fekszik, fogalmat alkosson magának; s bármit tegyünk, nem akadályoztathatjuk meg, hogy e vágynak eleget ne tegyen.
Ha a világtól távol tartva, nem bír tapasztalással, ábrándjaiból fogja alkotni az életnek képét, s ez a legveszélyesebb; mert a kép, melyet magunknak ifjúkorunkban a világról alkottunk, minden vágyaink s reményeinknek irányt ád.
- Nem azon ártatlan, dajkamesék veszélyesek, melyek ellen bölcs pedagógjaink annyira buzgólkodnak.
A gyermek azon korban, melyben még a mesés világ csodatörténetein gyönyörködik, a tárgyakat, melyeket maga körül lát, való minőségökben úgysem ismerheti meg.
Előtte minden csudálatos.
A ház, melyben lakik, neki egy egész világ, gyermekszobája egy roppant terem ; s ha Gulliver történeteit soha nem hallotta is, szülői s nevelői óriások lesznek képzeletében.
A felhők, melyek között a nap leáldozik, a harmatcseppek, melyek reggel a füvön csillognak, neki aranypaloták s gyémántos keretkéknek látszanak, s minden, mit azáltal, hogy a mesét a gyermekszobából számkivetettük, elérhetünk, abban áll, hogy gyermekeinket nagy s egészen ártatlan élvezettől fosztottuk meg.
Veszedelmes csak azon mese, melyet később, fiatal korunkban, az életről szövünk magunknak, s ez az, mitől én Margitot féltem.
- Egy idő óta csendesebbé, ábrándozóbbá vált .
Bizonyosan szintúgy ragaszkodik nagysádhoz, mint egykor, s mégis a magányt keresi, órákig elül egy fa alatt, s nézi a tájat, melyet ezerszer látott, s a felhők változását s az esti csillag fényét, néha elmélyedve, mintha mindezeknek titkos értelméről gondolkoznék, néha megelégedett kifejezéssel, mintha ezen értelmet éppen most találta volna fel.
Nem vált -e komolyabbá, nem vesztette -e el érdekét mindazon dolgok iránt, miken előbb leginkább függött?
Higgye el nagysád, Margitnak szórakozásra, tárgyakra, mik gondolatainak irányt adjanak, egyszóval a világra van szüksége, ha azt nem akarjuk, hogy ábrándozóvá váljék.
Fogadni mernék, hogy már most is azon könyvekből, melyeket annyi érdekkel olvas, egy szép regényt gondolt ki magának, melyet az élet legtökéletesebb képének tart, s melynek hamisságáról őt senki sem győzheti meg, mert e gondolatait Mariskán kívül senkivel sem közli.
- S ön azt hiszi, hogy leányomnak titkai volnának előttem? - kérdé a grófnő szinte ijedten.
- Bizonyosan vannak; minden gyermek titkolódzó, s az ifjú még inkább az , legalább idősebbek irányában.
- Ha nem titkolódzó is tetteiben, ábrándjainak egész világát minden gyermek rejtett kincsként őrzi magában.
Félig, mert érzi, hogy azt, mit gondolt, gyermektársán kívül senkinek igazán megmagyarázni nem tudná; félig, mert egyes dolgok valóságán maga is kételkedik, s minthogy ösztönszerűleg fél, hogy ha azokat közli , legkedvesebb meggyőződéseitől meg fog fosztatni.
A gyermek s ifjú, éppen azt, mi őt leginkább érdekli, s minden gondolatait elfoglalja, csak pajtásával szokta közölni, s Mariskától Margit nem sok életbölcsességet fog tanulni.
- Higgye el nagysád, e zene, e magány, e céltalan ábrándozás, s főképp mindazon könyv nem ér semmit.
Meg vagyok győződve, ha Margit helyzete nem változik, még költő lesz belőle, s jaj az asszonynak, ki másképp költő , mint szíve által.
- Mi a könyveket illeti, melyeket leányom olvasott - mondá a grófné, ki Farkast némi türelmetlenséggel hallgatá végig -, teljesen nyugodt vagyok .
Margit kezébe nem jött könyv, melyből valami rosszat tanulhatott volna.
- Nagysád erről meg van győződve - szólt a plébános, ki ha egyszer vitatkozásba ereszkedett, a legkisebb pontban sem engedett oly könnyen -, én éppen az ellenkezőt hiszem.
Hogy a könyvekben, melyeket Margit olvasott , veszedelmes vagy erkölcstelen elvek nincsenek, azt jól tudom, hisz magam átnéztem egy részét, de a szülők s nevelők, midőn gyermekeik olvasmányairól ítélnek, épp azon helyzetben vannak, mint a kormányok könyvvizsgálataikkal .
A cenzor nagy figyelemmel kitöröl mindent, mi reá rosszul hathatna, s miben ő veszélyes célzásokat talál, de e célzások olyanok, melyekről az olvasónak fogalma sincsen; s míg ezek kitöröltetnek, éppen az marad meg, mi a legrosszabb hatást gyakorolja.
Olyanoknál, kik az életet nem ismerik, főképp gyermekeknél, matematikai könyveken kívül minden más veszélyes; nem azért , mert belőle gonosz, hanem mert hamis fogalmakat merítenek az életről .
Könyvekben a jó emberek mindig jobbak s szeretetreméltóbbak, a gonoszok sokkal gonoszabbak, mint őket az életben találjuk, s a legjobb nyomtatott erkölcsi kalauz mellett többnyire csak annál inkább térünk el a helyes útról, mennél több bizodalommal követtük azt.
Mindezen szép s tisztán erkölcsi történeteknek befolyása az egyesre hasonló ahhoz, melyet Plató vagy Morus államregényei egész népek életére gyakorolnak.
A szép mese mellett elfelejtjük, hogy az csak mese volt, s lehetetlen célok után fáradva vesztegetjük el legjobb erőnket.
Egy nap közben, melyet emberek körében tölténk, többet tanulunk az életről, mint ha egész könyvtárakat olvasunk keresztül: s miután Margitnak nem az álmok országában, hanem a világban kell elfoglalni helyét, szükséges, hogy mentül előbb való alakjokban tanulja megismerni az embereket.
- Ön nem ismeri a világot, másképp nem tanácsolná, hogy Margitot már most körébe vezessem - szólt a grófné szomorúan.
- A világ, melybe ő léphet, nem olyan, melyben az embereket való alakjokban ismerni tanuljuk.
- Én annak, mit a nagyvilágnak neveznek, nem vagyok bámulója - szólt Farkas -, nem tartom azt minden lehető világok legjobbikának.
De meg vagyok győződve arról is, hogy e világ nem is rosszabb másoknál, s hogy azoknak , kik arra hivatvák, hogy benne éljenek, szintúgy meg kell ismerkedniök vele , valamint saját körüknek ismerete másoknak szükséges.
Nagysád oly régen visszavonult a társaságtól, hogy azon kört, melyben született, tulajdonképp már csak könyvekből ismeri, s egy idő óta a felsőbb osztályok ócsárlása az irodalom egyik kedvenc tárgyává lett.
Demokráciánk elfelejti, hogy ha minden magasabb születésű embert csakugyan ördögnek tart, egyszersmind magasabb lénynek kell őt elismernie, mert hisz az ördögök süllyedett angyalokból váltak ördögökké.
Mindez nagyrészben nem több puszta frázisnál.
- Annak idejében, mikor még az Istenben boldogult öreg gróf élt, én is megfordultam a nagyvilágban.
Ezredesünk, ha városban voltunk, nyílt házat tartott, és szegény legény létemre elégszer éltem a legmagasabb társaságban.
- A termekben sok dekoráció van, a nézők sem hiányoznak, s így van bizony ott egy kis komédia is, sok, mi tulajdonképp csak színi előadás; s én megengedem, hogy mindazok, kiket a teremben látunk, szerepet játszanak, vagy legalább akarnak játszani; de a színészek azért szintúgy emberek maradnak , mint nézőik, s az előadás után szintoly valóan tudnak örülni s kesergeni, s szintoly melegen szeretni, mintha soha ily érzelmeket nem színleltek volna .
Bármit mondjanak mindkét oldalról, az úgynevezett jó társaság nem jobb, de nem is rosszabb másoknál.
Különböző korban az emberek különböző osztályai erkölcsi becsökre nézve különbözők lehetnek egymástól.
Ha az emberiségnek aranykora volt, e boldog időszak emberei sokkal jobbak lehettek náluknál; de azonegy korban a különböző társasági fokozatok belbecsökre nézve szintoly hasonlók egymáshoz, mint az ércpénznek két oldala, bármi különböző legyen is a kettőnek bélyege.
Én részemről a legdivatszerűbb kabát alatt aránylag éppannyi nemes szívet találtam, mint parasztszűrben, s eleget ismertem, ki , ha glaszékesztyűvel adá is kezét, azért éppoly szentül megtartá szavát, mint bárki más a világon.
- És a boldogult ezredes, Margitnak nagyatyja, nem volt -e ő gavallér minden mozdulatában? egészen a nagyvilág embere, mintája minden társaságnak; s volt -e becsületesebb, nemesebb, vitézebb ember a világon, mint ő?
Ha az öreg plébános egyszer ezredeséről kezde beszélni, nem oly könnyen meríté ki e tárgyat, s most is feledhetlen barátjának életéből sok tettet s mondatot hozott fel, melyből az következett, hogy Margitnak éppolyan férjt kell keresnie, minő az öregúr volt, s hogy ő, ha élne, bizonyosan a nagyvilágba fogta volna vezetni unokáját.
- A grófné azalatt mindig nyugtalanabbá vált, s a beszélőt egyszerre azon észrevétellel szakítá félbe, hogy vész közelít.
Farkas bámulva nézett a grófnéra.
- Nézze csak a fekete felhőt, mely onnan jő.
A fák sudarai ingadoznak, már zengeni is kezd az ég.
Vagy idegeinek gyöngesége miatt, vagy mert minden nyári vihar azon körülményeket juttatta eszébe, melyek között Ormoslakot elhagyá: a grófné , ha vész közelgett, mindig rendkívül felgerjedett állapotban vala.
Nem bizonyos veszély előtti félelem, hanem inkább általános nyugtalanság ragadta meg őt ilyenkor, melynek okát maga sem mondhatta meg, de melyet épp azért legyőznie nem állt hatalmában.
Farkas fölkelt, s a kertbe ment.
Míg ő a grófnéval a verandán beszélgetett, s a legkékebb eget látta maga előtt, a láthatár másik oldalán nehéz felhők tornyosultak, melyek egyszerre láthatlan hatalom által mozgásba hozva, az ég még tisztán maradt részén váratlan sebességgel kezdettek elterjedni.
A nap rögtön fátyolba borult, s távolból egyes erősebb dörgések hallatszottak a közelgő vészre intve.
- Nagysád egészen nyugodt lehet - mondá Farkas a verandára visszatérve.
- A felhők már oszlani kezdenek, talán nem is lesz égiháború, legfeljebb egy kis eső.
- E megnyugtató állításokat erős csattanás szakítá félbe; mire Farkas azt jegyzé meg, hogy miután egyszer lecsapott, az egésznek mindjárt vége lesz.
- Bizonyosan az erdőbe csapott le - mondá a grófné elrémülve -, s Margit ott sétál.
- Már hogy is juthat nagysádnak ily képtelenség eszébe - szólt Farkas, ki e gondolattól maga is megijedt.
- Margit mindjárt idehaza lesz.
Hisz csak látta a borulást.
De mit is kószálnak ezek a leányok mindig - mondá haragosan, midőn a verandáról ismét a kertbe ment, mintha azáltal, hogy maga megázik, Margitnak hazatérését siettetné.
- Borzasztó vész - szólt a grófné, midőn Farkas visszatért, mindig növekedő nyugtalansággal.
- Záporban hull az eső.
Ily időben nem is jöhetnek haza.
- Haza kell jönniök - mondá a plébános indulattal -, s reménylem, nagysád ez egyszer jól megszidja.
Kimenni ily időben; jólesik nekik, ha derekasan megáznak.
- Mit küldeni, majd elmegyek én magam - mondá Farkas, ki szintén mindig nyugtalanabbá vált; s kevés perccel később a legnagyobb záporban Farkas hosszú alakja ment ki a kastély kapuján.