V.
Vacsora után - a tavaszi és nyári estéken - Bakonyvár minden épkézláb embere ott járt-kelt a grófi park körül elhúzódó sétatéren, hogy a friss levegőt élvezze és a Weninger - kávéházból kihallatszó cigánymuzsikában gyönyörködjék .
Nappal itt mindenki a dolgával volt e l foglalva; de este zsufolásig megtelt a kis sétatér pletykázó mamákkal, hajadonfővel sétáló kisasszonyokkal, szivarozó papákkal, akik be-beszaladtak a kávéházba, hogy egy pohár forró feketét megigyanak, s rendesen mindaddig ott ragadtak, amíg az elálmosod ó familia karhatalommal el nem cipelte őket.
Ez a séta volt a kisváros egyetlen szórakozása; belül, a parkban, az aranyos rácskerítés mögött éjszakázó madarak füttyentgettek, távolról pedig, a szomszédos mezőkről, idáig hallatszott a virrasztó tücskök cirp e lése.
A bakonyvári kisasszonyok nappal hermetice elzárt lakásaikban zúgolódás nélkül teljesítették házias kötelességüket; menyecskésen bekötött fejjel üldözték a bujdokoló porszemeket, ki-kinéztek a konyhába, hogy a főzés titkait elsajátítsák, kis lábaik k al szorgalmasan hajtották a varrógép kerekeit, vagy örökös tálcakendőiket és asztalfutóikat horgolták, de este, ah, este, véget ért az egyhangu rabszolga-élet!
Ilyenkor csinos blúzaikban, szőke vagy barna fejöket egészen szabadon hagyva, fölújult életkedv v el siettek a sétatérre, hogy másfél órán át kedvükre kivegyék a részüket a tavasz vagy a nyár örömeiből.
Ez volt a flirt megengedett ideje , amikor a leányok látszólag közömbösen, de voltaképpen dobogó szívvel hallgatták udvarlóik trécselését, míg az okos m amák, az asszony barátnőikkel beszélgetve, csöndesen a hátuk mögött ballagtak.
Mily aggódó pillantások kémlelték az esti órákban az égbolton felgyülemlő felhőket!
Ha az idő váratlanul rosszra fordult, ha az ég csatornái hirtelen megeredtek, a kis emeleti ablakok mögött ökölbe szorultak a leányok rózsás kacsói, s a kisasszonyok zúgolódva néztek a plafond felé, ahol a jó Isten trónusát sejtették .
- Nagyszerü, - mondották durcásan, rosszkedvüen, - hát az egész nap nem volt elég ahhoz, hogy a bakonyvári utcáka t fölöntözzed ?...
Éppen este kell esőt küldened, amikor az ember egy picurkát szórakozhatnék ?.. .
A jó Isten, úgy látszik, szerette a bakonyvári kisasszonyokat , mert e vidéken, a meteorológusok följegyzései szerint, általában véve nem igen voltak tartós es őzések...
S ha jött is egy kis hirtelen nyári zápor, a nedvesség vacsora utánig többnyire fölszáradt, mintha az örök gondviselés kútfeje , végtelen jóságában, így szólott volna a sötét felhőkárpitok mögött :
- Most már elég, nem kell bolondozni, hadd sétálja nak odalenn nyugodtan a szerelmes kicsikék...
Majd tíz óra után , ha a bakonyvári sétatér kiürült, újra meg lehet kezdeni az esőzést...
Inkább reggel essék tovább vagy másfél órával, hogy a gazdáknak se lehessen kifogásuk ...
Ez estén, a Huppinger-sörcsarn okban lefolyt beszélgetés után, egy izgatott fiatal úr járt türelmetlenül az akác-sorban: Pethő Géza volt, aki minden öt percben nyugtalan pillantást vetett az órájára, Vagy félórán át lovagolhatott már föl- s alá a sétáló tömegben, amikor végre megdobban t a szíve: a városház felől Jablonszky doktorék közeledtek , nyugodtan, megfontolt lassúsággal, bizalmasan egymásba karolva, mintha egy pillanatra se akarnák elveszteni egymást.
Középen az öreg doktor, a vacsora utáni szivarját szíva, két oldalán a nők, sz inte puritán módon egyszerü toalettjükben; az asszony fekete pongyolájában, Sárika fehér batisztblúzban, amelyet a nyakán kék szalag fogott össze...
Amikor a park hatalmas kapuja elé értek, a fiatal ügyvéd lekapta a kalapját .
- Kezeiket csókolom...
Van szerencsém jó estét kívánni, doktor bácsi ...
A doktorné nyájasan intett, Sárika elpirult, a doktor pedig odanyujtotta a kezét .
- Szervusz, fiam...
Én már csak fiamnak szólítalak ezentúl is , hiába tartod a szemem elé a diplomádat...
Nagyon is megszoktam abból a z időből, amikor sehogyse akartad, hogy a torkodba belenézzek ...
Apailag megsimogatta a fiatalember arcát; tehette, hiszen valaha majdnem mindennapos vendég volt a Pethőék házában.
Géza úrfi szinte az ő felügyelete alatt nőtt fel; már egész kicsi korában a doktor bácsi piros és zöldszínü folyadékait kellett meginnia, ha beteg volt, később pedig ő is odatelepedett az asztal mellé, amikor a doktor és az édesapja vacsora után néha éjfélig is elbeszélgettek egymással .
- Terringettét, csak ilyenkor látom, fiam, hogy milyen öreg ember vagyok...
Ha már neked is diplomád van ...
S nyájasan belekarolt az ügyvédbe, elengedve kissé a hölgyeket , akik maguk is gyönyörködve nézték a fiatalembert...
Pethő ekkor egy pillantást vetett Sárikára - meleg és sokatmondó pillantás volt, - aztán így szólott halkan az öreg úrhoz :
- Ha megengedné doktor bácsi, volna valami bizalmas közölni valóm...
Talán hagynánk, hogy a hölgyek előre menjenek néhány lépéssel ...
- Beszélj, édes fiam, szívesen hallgatlak...
De előbb álljunk meg és tegyü nk úgy, mintha a szivarunkat akarnánk meggyujtani ...
Ravaszul elmaradtak egy darabig, aztán a doktor vidáman szólt :
- Nos tehát, halljuk, hogy miről van szó ?
Pethő nagyot sóhajtott, de csakhamar összeszedte veszedelmesen megingott energiáját .
- Nagy dologról van szó, doktor bácsi, olyan nagyról, hogy szinte nem is merek belefogni...
De mivel tudom, hogy pólyáskorom óta szeret, hát mégis elmondom, ami a szívemet nyomja...
Én szerelmes vagyok Sárikába, doktor bácsi...
Nagyon-nagyon szerelmes vagyok bele, s talán túl se tudnám élni, ha le kellene mondanom róla...
Sejti már most, hogy mi a kérésem ?...
Ha becsületes embernek tart - hiszen gyermekkorom óta ismer, hát bizonyosan megvan rólam a véleménye, - akkor adja hozzám feleségül a kisleányt ...
Elhallgatott és szorongva pillantott az öreg doktorra, aki egy pillanatig komolyan, majdnem megdöbbenve nézett reá...
De aztán hirtelen ellágyultak a vonásai és apai jósággal kérdezte :
- Sári tudja, hogy most erről beszélsz velem ?
- Igen, doktor bácsi, nagyon jól tudja ...
A minap együtt beszéltük meg, hogy mindent őszintén be fogok vallani...
Hiszen az ő beleegyezése nélkül nem volna bátorságom hozzá, hogy ilyen merészségre elszánjam magamat ...
Mosolyogva, de azért látható elfogultsággal állott az öreg doktor előtt, aki úgy látszott, hogy nem tud szóhoz jutni a meglepetéstől...
De aztán szeliden rázta a fejét és így szólott :
- Az ilyen bolond apa, mint én, szentül azt hiszi, hogy a kis leánya örökké csak a babáira fog gondolni...
És lám, aztán így jár, mint én : egyszerre csak ijedten veszi észre, hogy a kis leányából nagy kisasszony lett...
Na, fiam, mondhatom, hogy csinos meglepetést szereztél nekem ...
Tréfásan, de elérzékenyülten bólintott, aztán szeretettel megsimogatta a fiatalember arcát.
És a könnyekig megindulva folytatta :
- Ha már minden apának az a szomoru sors jut osztályrészül, hogy a drága szemefényét egy idegen férfi számára nevelje föl, hát én még a legkevésbbé zúgolódhatom, hiszen a kis leányom választása legalább egy derék és becsületes emberre esett...
Jól ismerlek fiam, és az a hitem, hogy az olyan apának, amilyen a tied volt, a fia se lehet más, mint jóravaló és tisztességes férfi...
Eziránt tehát nyugodt lehetnék, mert bizonyos vagyok benne, hogy az én édes kis cicámnak jó dolga lesz nálad...
De mivel az ilyen dolog mégis némi formaságokkal jár, hát most nem adok neked érdemleges választ...
Csak annyit mondok, hogy máris úgy szeretlek, mint a saját fiamat...
Holnap azonban bővebben beszélünk a dologról; ebéd után várni foglak egy csésze feketére ...
Megrázta a fiatalember kezét, miközben mind a ketten közel állottak ahhoz, hogy sírva fakadjanak...
Pethő, aki érezte, hogy mindjá rt nagyon el fog érzékenyülni, halkan szólott az öreg úrhoz :
- Már azt is a szívemből köszönöm, amit eddig mondott...
Ha tudná , hogy milyen boldog, milyen hálás vagyok!...
De most megyek, doktor bácsi, mert nem volna elég nyugalmam hozzá, hogy Sárikával kö zömbös dolgokról beszélgessek...
Kérem, mentsen ki, hogy így búcsúzatlanul eltávoztam ...
Gyorsan elment a sétatérről, s a lakására érve eloltotta a gyertyát és lefeküdt.
Bár a mult éjjel jóformán semmit se aludt, az álom most is makacsul elkerülte, s csak reggel felé, amikor odakünn már világosodott , hunyta le kimerülve a szemeit.
Lázas, nyughatatlan álmai voltak, s ahogy fölébredt, jó időbe került, amíg a tegnapi est történetére visszaemlékezni tudott...
Előbb sokáig csöndesen bámulta a szoba mennyezetét , majd végigsimítva a homlokát így szólott :
- Most minden a jó Istentől függ...
A kockát visszavonhatatlanul elvetettem ...
Ebéd után, a doktorék előszobájában, a szobaleány bizalmas mosolygással fogadta .
- Méltóztassék ide, a rendelőszobába...
A tekintetes ú r már várakozik odabenn ...
Pethő dobogó szívvel lépett az ismerős szobába, amelyre gyermekkorából oly élénken visszaemlékezett.
Hányszor járt itt, a fekete bőrbútorok között, abban a korban, amikor még a labdázás volt az egyedüli szenvedélye!
Jóformán minden bútordarabot, minden apróságot ismert.
A nagy karosszéket, a hatalmas pipatóriumot, az íróasztalt, a bőrbekötött könyvekkel , a csillogó műszereket, a kitömött hiúzt, amely ott állott az ódon almáriom tetején .
Mintha csak tegnap lett volna, hogy a doktor bácsi barackot nyomott a fejére, s jóságosan így szólott hozzá :
- Ülj csak le, fiam, majd mindjárt megírom azt a bizonyítványt ...
Pethő Géza... harmadosztályu tanuló... makacs hörghurut...
Így ni, majd add át szépen Szlavik főtisztelendő úrnak ...
Körülbe lül tizennyolc esztendeje volt ennek, de a fiskális úgy érezte , hogy csak tegnap járt itt utoljára...
És a régi hangulat még inkább föltámadott a szívében, amikor a doktor bácsi most is nyájasan állott föl a helyéből , barackot nyomott a fejére, mint valah a , a régi időkben, s jóságosan, az egykori szelid pillantásával mondotta :
- Ülj le csak, fiam, ebbe a karosszékbe...
És most: ismételd el , amit tegnap este mondottál ...
A kitömött hiúz csodálkozva nézett reá és Pethőnek úgy rémlett , hogy a kis bestia a fejé t csóválja.
És tisztán, világosan hallotta, amint az üvegszemü állat így szól a csöndességben :
- Ej, ej, a Pethő-fiúcska már másra is gondol, mint a spárgára kötött labdájára!...
Jérum, furcsa dolgok történnek a világban, ha már az a hangos kis betyár is a szent házasságról ábrándozik ...
- Na fiam, hát hirtelen megnémultál? - szólott az öreg doktor nyájasan.
- Bátran beszélhetsz, én szívesen és készséggel hallgatlak ...
Pethő most egyszerre magához tért és a szemét meleg ragaszkodással függesztette a háziga zdára.
Aztán halkan, a saját hangjától megindulva, szólott :
- Ismétlem, amit tegnap mondottam, doktor bácsi; adja nekem feleségül a kis leányát ...
A doktor most közelebb húzódott hozzá, s a fiatalember kezét szeretettel megsimogatta :
- Édes fiam, hallgass re ám: mielőtt a kérésedre válaszolnék, óhajtom, hogy a szívembe láss...
Még talán a sírban se tudnék nyugodni, ha enélkül bíznám rád a legdrágább kincsemet...
Azóta ismersz, hogy a legelső szó az ajkadat elhagyta ; de azt, hogy a lelkem mélyén mit szenvedte m , te se tudod...
Mert sokat, nagyon sokat szenvedtünk mind a ketten, amíg a kis leányunk ilyen nagyra nőtt...
A fiatalságunk könnyekkel és fájdalommal volt tele, hiszen háromszor veszítettük el a hitünket az isteni gondviselésben...
Te még nem tudod, mi az: három kicsike koporsót adni át megtört szívvel az anyaföldnek...
Az Isten ne adja, hogy azt valamikor megértsd!
Ez a gyermek akkor jött, amikor már nem vártuk többé; hát még nagyobb rettegéssel ragaszkodtunk hozzá...
Ha tudnád, mily aggodalmak közt ő r iztük minden lépését!...
Csak neki, csak érette éltünk, s az volt az ünnepünk, amikor az apró lábacskáival először tipegett, selypítő ajkával az első szót kimondotta...
A gyermeke mindenkinek drága; de a mienket még drágábbá tették a szenvedések, amelyeke t megérkezése előtt kiáltottunk...
Ha egy este kiütött a tagjaira a láz forrósága, én, az orvos, aki tudtam, hogy nem lehet szó komoly bajról , megtörve imádkoztam a jó Istenhez, hogy legyen könyörületes hozzánk...
És a jó Isten meghallgatott bennünket: a g y ermek szép, okos és egészséges lett...
És a szíve megérezte, hogy mennyire remegünk érette; s épp úgy megtelt szeretettel és ragaszkodással, mint a miénk...
Amióta él, megszokta, hogy az imádástól könnyes szemek virrasztanak fölötte, s ő is épp úgy félte t t bennünket, mint mi őt.
Tegnap estig még álmunkban se gondoltunk arra, hogy olyan idő is jöhet, amikor a kicsikénket elviszik tőlünk; s hogy egyszer majd elérkezik az a nap, amikor a kacagás megint örökre elmúlik a házunkból...
Azt mondod, fiam, hogy öre g gyerekek vagyunk, és igazad van; de mit tehetünk róla, hogy a gondviselés ilyeneknek alkotott bennünket ?...
Ez a gyermek az életünk és a boldogságunk; ő az öröm, a béke, a szeretet, a poézis a mi földi világunkban ...
Hát megérted -e, mi történik a szívünk b en, amikor az ő sorsát másra bízzuk ?...
És mered -e magadra vállalni a felelősséget, hogy bennünket akkor is kárpótolni fogsz neki, amikor már a sír mélyén porladunk ?
Megállott beszédében, de nem engedett időt a fiatalembernek, hogy válaszoljon, hanem aggod almasan folytatta :
- Lehet, hogy bűnt követtünk el, amikor ilyenné neveltük, de ezen most már nem lehet változtatni többé...
Ezt a gyermeket, aki a béke és szeretet levegőjében nőtt fel, megölné a legelső csalódás...
Egy keményebb szó, egy gyöngédtelen mozdulat épp úgy összetörné, mint a virágot a legelső őszi szellő...
Érzesz -e magadban annyi erőt, hogy a kedvéért mindenről lemondani tudjál ?...
Bizonyos vagy -e benne, hogy épp úgy fogod szeretni, ahogy mi szeretjük ?...
Van -e szívedben annyi jóság, annyi gyöngédség, annyi megbocsátás, hogy ezt az érzékeny lelket az élet minden körülményei között megértsed ?
Fürkészőleg, majdnem rettegve nézett a fiatalemberre, aki bátran kiállotta a pillantását.
És a könnyezésig meghatva attól, amit hallott , nyiltan, becsül etesen válaszolt :
- Itt a kezem rá, hogy jó és szerető férje leszek a kis leányának...
Ne féljen, doktor bácsi, én mondom ezt, a maga egykori Gézuskája ...
A doktor most kitárta a karjait és a keblére ölelte a fiatalembert.
Mindketten sírtak; hiszen a boldo gság majdnem kiáradt a szívükből .
Jó ideig meghatottan ölelgették egymást, de az öreg ember vonásai egyszerre csak megkeményedtek, s a hangja fenyegetővé vált, amikor így szólott :
- Most, ebben az ünnepies pillanatban mondom neked: az Isten óvjon meg attó l, hogy azt a gyermeket boldogtalanná tegyed...
Ha élek, számon fogom kérni tőle, amit vétkeztél ellene; ha már meghaltam, a sírból is megátkozlak...
Élve vagy holtan: egyaránt lesz erőm hozzá, hogy az érdemed szerint megfizessek neked ...
Ijesztő komolyság gal nézett a fiatalemberre, öreg szeme kísértetiesen fölvillant , de hirtelen megenyhültek a vonásai, s ismét a hangján szólott, amely a vendégét az imént annyira meghatotta :
- Különben bolondság, nem vagy te képes arra, hogy a szívünket összetörjed ...
Hangtalanul, jóságos ravaszsággal intett a fiatalembernek, aztán lábujjhegyen ment a szomszéd szoba ajtajáig, amelyet óvatosan kinyitott.
És akkor hangosan, de a szívében mérhetetlen szeretettel így szólott :
- Titkolózó kisasszony, lépj elő, hadd beszéljek a fejeddel ...