VII.
A kis Bakonyvár régente nehéz és ziv ataros napokat élt; tornyában, ahonnan békés időben a háztetőtüzeket és a Csevice-patak rakoncátlankodásait figyelték, valaha ájtatos török katona énekelte vontatott hangon az esti imádságot.
A vidéken sokáig a török volt az úr, s bár Bakonyvár tanácsurai hősiesen védelmezték városuk függetlenségét, nem egyszer haragos török pasa prezideált a bástyába vágott, régi városházon.
A falak még most, a béke idejében is megőrizték e szomoru korszak emlékeit; a vár emeleti ablakai körül befalazott ágyúgolyók feketé llettek ki a Csevice-völgyére.
A vár maga elég tisztességes állapotban maradt meg; de otromba bástyái mögött most már nem a katonák fegyvere zörgött, hanem a kanonokok tyúkjai kotkodácsoltak a meleg, nyári délutánokon .
A várban a püspökön, a kanonokokon és a piarista-atyákon kivül csak a városka néhány ősrégi, patricius családja lakott.
A tűztorony alatt a káptalan direktora bibelődött naphosszat a jácintjaival, a püspöki palota átellenében az öreg Óhidy János fúrt-faragcsált a vaskosaras ablakok mögött , a malomvölgybe vezető út sarkán pedig, a sárgára meszelt kuriában , amelynek ablakai gömbölyü tornyocskákra voltak elhelyezve, emberemlékezet óta a Pethő-familia legidősebb férfitagja volt a házigazda .
Mikor építették a házat, senki sem tudta pontosan, de m ég Ács úr, a püspöki levéltáros is meg volt győződve felőle, hogy a Pethő-kuria közvetetlenül a török hódoltság után épült föl.
A pallérok akkor mindenesetre megbízható emberek voltak; a sárga ház falai szilárdul dacoltak a hosszu századévek viharaival.
A szobák, amelyekben valamikor a kicsike Pethők a napvilágot megpillantották, most se voltak rosszabb állapotban, mint Pethő István idejében, aki tudvalevőleg 1797-ben volt óbestere a franciák ellen induló vármegyei nemes hadnak.
Az udvar, amelynek lejtős k ert volt a folytatása, jóformán lenyúlt a vár aljáig, ahol már szorgalmas timárok dolgoztak kis házaikban, a patak partján.
Az emeleti ablakokból a játszadozó Pethő-fiúcskák egész a Papod kék ormáig elláthattak , ahol gyerekes fantáziájuk szerint még mindi g melegedő haramiák ülték körül a vígan lobogó, erdei tüzeket .
A kis város lármája a vár bástyáira csak alig hallatszott föl.
Itt naphosszat csönd volt; csak néha baktatott végig egy öreg kanonok a hallgató házak mentén, hogy rendes, egészségi sétáját végez ze, vagy egy-egy csinos cselédleány ment át az úton, zöld cserépkorsóval a kezében, hogy a püspöki kastély márványos kútjából vizet hozzon.
Télen, amikor a körülfekvő hegyeket hó borította, szinte középkoriasan misztikus volt ez a hófehérbe öltözött térs ég, amelyet ódon, hallgató meseházak vettek körül.
Aki itt járt , ugyancsak nem hitte volna, hogy ötszáz lépésnyire innen csinos lányok pletykáznak a piacon, s anekdotázó férfiak enyelegnek a sörcsarnokban a felszolgáló kisasszonyokkal .
- Nos, hát hogy tetszik itt, szíve m? - kérdezte Pethő Géza, amikor a feleségét a maga házában végigvezette.
- Lásd, én azt hiszem, hogy meg se tudnék élni más fedél alatt ; ebben a sarokszobában született az ükapám, meg a szépapám is, odalenn pedig, az udvaron, húsz évig ült minden este sz e gény apám a nagy diófa alatt, a latin könyveit olvasgatta, amíg a vacsora el nem készült.
És emitt, az ebédlőben, láttam legelőször a doktor bácsit; egy januáriusi napon volt, hó esett, s nekem vastag törülközővel kötötte be szegény anyám a torkomat...
Ki gondolta volna akkor, hogy a tréfás doktor bácsit valaha még apámnak fogom szólítani ?.. .
Szeretettel és ragaszkodással nézett a fiatal asszony szemébe, aki boldogan odaborult az ura vállára.
Oly szép, oly egyszerü, oly nyugalmas volt minden, ami ebben az öreg házban körül vette!
Úgy érezte, hogy a gyermekkori meséi elevenednek meg, s ő a lármás nagyvilágból egyszerre csak a szerelem és a boldogság tündérszigetére került.
Az álombéli szigetre, amelyet beláthatatlan tenger választ el a földi emberek világától, az önző vásárt ól, ahol láthatatlan, gonosz szörnyetegek kuszálják össze kaján mosollyal a halandók életsorsát ...
- Tekintetes asszony, kezét csókolom, friss salátát szedek, - szólott most hirtelen a kövér Zsuzsa, aki már harminc év óta viselte a szakácsnői méltóságot a Pethő-házban .
- Salátát? - kiáltott föl a ház ura ujjongva.
- Eszerint, ha a sejtelmem nem csal, ma idei rántott csirke kerül az asztalunkra .
- Na hallja, még csak az kellene, hogy a konyhai dolgokba spicliskedjék...
Azt fogja megenni, amit eléje tálalunk, érti ?...
Ha mégegyszer kotnyeles lesz, hát vacsora nélkül fog lefeküdni, ugy -e, Zsuzsa ?
- Úgy, lelkem tekintetes asszony, bizony úgy...
A Géza úrfira ráfér ez a lecke, mert már gyermekkorában is mindig leszedte a fedőket a lábasaimról és a fazekaimról ...
- Jézuskám, csakugyan ?...
Nohát most próbáljon meg a konyhába bejönni, ha az élete kedves ...
Pethő hencegve feszítette ki a mellét, s nagy hősködéssel válaszolt :
- Ugy -e, maga azt hiszi, hogy megijedek a fenyegetésétől?
El tetszik felejteni, hogy egy tartalékos tüzérhadnaggyal beszél, aki még akkor sem ijed meg, ha száz ágyú szólal meg egyszerre...
Holnap lesz a napja, hogy megint bemegyek a konyhába, s az összes fedőket leszedem a lábasokról és a fazekakról ...
Sárika megbotránkozva rázta a fejét, Zsuz sa pedig, füles kosarával a karján, eltünt a rácsos kertajtó mögött.
Isten tudja, mi lesz a vége a rémes hadüzenetnek, ha e pillanatban ki nem nyilik az utcai kapu, s egy kémlelődő, öreg bácsi nem áll meg tétovázva a küszöbön ...
- Drága, jó apuskám, hozott az Isten! - kiáltja a menyecske, egész a homlokáig kipirulva az örömtől.
Mert a látogató senki más, mint Jablonszky doktor, aki huszonnégy óráig vitézül kitartotta, hogy a gyerekeket ne háborgassa, de most már talán a szemét se tudná lehúnyni egész éjsza ka, ha a kisleányát a maga házában meg nem látogatná ...
- Oh, apa, ez igazán kedves dolog, - szólott a fiatal férj is boldogan.
Aztán két oldalt belekarolnak az öreg úrba, majd versenyt szaladnak , ki ide, ki oda, hogy karosszéket, szivart és pipát hozzanak .
A doktor bácsi kissé zavartan mentegetőzik :
- Nehogy azt higyjétek, hogy miattatok jöttem föl...
Nagyon jól tudom, hogy az ilyen mézeshetes házaspárt nem illik háborgatni a boldogságában...
Én is voltam valaha fiatal, ámbár olyan régen volt, hogy talán ne m is igaz...
De mivel amúgy is dolgom volt a püspök ő excellenciájánál, hát gondoltam, egy csapásra benneteket is megnézlek ...
- Kinél, apa?
A püspöknél?
Hiszen a püspök már két nappal ezelőtt elutazott ...
- Igazán elutazott ?...
No, ha így van, hát bevallo m, hogy egyenesen hozzátok jöttem...
De nehogy a mama előtt eláruljatok!...
Ő megigértette velem, hogy legalább három napig békén hagylak benneteket .
- Jaj, drága apám, milyen édes vagy!...
De most már, akármit szól is a mama, nem engedlek haza vacsorára...
Gézát is halálosan megsértenéd, ha itt nem maradnál nálunk ...
A doktor ijedten tiltakozik :
- Ugyan, kisleányom, ne beszélj ilyet, mert megharagszom.
Te csak vacsorálj szépen egyedül az uraddal, aminthogy én is, ahogy illik, a feleségemmel fogok vacsorázni odahaza...
Csak nem kívánod, hogy öreg napjaimra összeszidjanak ?
Szigoru arcot ölt, a fejét is rázza, de ér is ezzel valamit a konok és erőszakos fiataloknál!
Sárika könnyezve esküszik meg, hogy egy falat nem sok, de annyit sem eszik, ha az apja a meghívását el nem fogadja, Pethő pedig komoly, lélektani alapra helyezke dik, csakhogy az apósát a lábáról levegye .
- Ha nem akarja apa, hogy a házi békénket elrontsa, hát itt marad...
Biztosítom róla, hogy sírás lenne a dologból, már pedig szép dolog volna, úgy -e, ha egy huszonnégyórás menyecske sírva ülne az asztalnál...
A családi boldogságunk érdekében szükséges, hogy a rántott csirkénket és a fejes salátánkat elfogadja ...
S látva, hogy a doktor még habozik, gentleman módjára feléje nyújtotta a kezét .
- Viszont ime, mi is megigérjük, hogy holnap este apáéknál fogunk vacsorázni ...
Ez az érv hatott.
Az öreg úr, nagy sóhajtva, belenyugodott abba , hogy a felesége összeszidja.
Amikor azonban a nagy diófa alatt a terített asztalnál helyet foglalt, szepegve így szólott :
- De vacsora után elkisértek ám hazáig...
Mert egymagamnak nincs bátorságom hozzá, hogy a feleségem színe elé kerüljek ...