VIII.
Pethőék már javában folytatták a köteles vizitelést, sőt jócskán végeztek is vele, amikor egy este, sétálás közben, Jablonszky doktor megszólította a vejét :
- Hallod -e, szép kis galibát csinálsz magadnak, édes fiam ...
Tudod, hogy a kisvárosi ember egész a túlzásig érzékeny, s mégis halálra sértesz valakit, akivel érdekedben lenne, hogy jó viszonyban légy vele ...
- Már hogy én?
Ha csak álmomban nem történt velem ilyesmi ...
- Nem, fiam, éber állapotban követtél el egy jókora tapintatlanságot...
Lénárt János ugyebár a kliensed ?
- Az, - szólott Pethő, aki most egyszerre élénken kipirult .
- Azonfelül igazgatója is a takarékpénztárnak, ahol innen-onnan meg fog üresedni az ügyészi állás, mert az öreg Veress József, aki az én korombeli ember, aligha fog már sokáig vesződni a peres akt ákkal...
Eddig úgy állott a dolog, hogy te leszel valamikor az utódja, de most már, édes fiam, azt hiszem, hogy keresztet húzhatsz erre a reménységedre ...
- Miért?
Hát egyszerűen azért, mert Lénárt Jánost ugyancsak földühösítetted magad ellen...
Miért nem látogattátok meg őket is, mindjárt, az első héten?
Tudod, hogy Bakonyvárott a sorrend is határoz, hát még az olyan figyelmetlenség, amikor valakiről tökéletesen megfeledkezik az ember...
Már két-három napja észrevettem, hogy Lénárt csak úgy immel-ámmal köszönt a kaszinóban, ma pedig, amikor Juhász ezredes rólatok beszélt a feketénél, Lénárt tüntetőleg fölkelt az asztaltól s egymagában lökdösni kezdte a billiárd-golyókat...
Szóval úgy meg van sértődve , mint valami vénkisasszony...
Hát még a f elesége, képzelem...
Igen csodállak, édes fiam, hiszen legénykorodban jártál Lénártékhoz, de meg különben is jól tudod, hogy manapság mindenkinek hízelegni kell, aki az emelkedésünk érdekében tehet valamit...
Hát tulajdonképpen miért nem tettetek náluk látogatást ?
Pethő zavartan vállat vont, Sárika azonban válaszolt az édesapja kérdésére .
- Azt hiszed, apa, nem mondottam neki, hogy menjünk el ?... mindjárt, amikor a listát összeállítottuk, mondottam neki, de a csacsi uracskámnak az a nézete, hogy Lénártné kacér ass zony, aki nem való hozzám...
Mintha nekem még tanulnom kellene valakitől a kacérságot ...
- Nagyszerü!
Hát több kacér asszony rajta kívül nincs a városban ?...
Selmeczy Viktoréknál talán nem tettetek látogatást ?...
Nohát én , az apai hatalmamnál fogva, ezennel megparancsolom, hogy holnap délben menjetek el Lénárt Jánosékhoz ...
Másnap, déli féltizenkettőkor, ragyogó, verőfényes napon, ünnepi díszben vonult végig a Pethő-házaspár a bakonyvári piacon: a férj cilinderrel , gérokkban, sárgakeztyüsen, az asszonyka mille fleur selyemruhában, kacér kis kalapban, amely alól kiragyogtak gyönyörü szőke fürtjei.
Amikor a Lénárt-ház kapuján befordultak, izgatott futkosás, ajtócsapkodás hallatszott az egész épületben; az emeleti ablakokból hirtelen vi s szavonult valaki, a villamos csöngetyü megszólalt, s a szalónban , ahova a vendégek beléptek, csakhamar megjelent a szobaleány, akin meglátszott , hogy két perccel ezelőtt még valahol az ágy alatt tartott hajtóvadászatot a porszemekre .
- A nagysága bocsánatot kéret egy pillanatra...
Rögtön itt lesz , csak szíveskedjenek helyet foglalni ...
Pethőék ünnepiesen leültek a kékselyem fotelekbe, s míg a szobaleány mögött bezáródott az üvegajtó, gyerekes grimászokat vágtak egymásra .
Aztán megnézték a rézkapcsos album ot, amelyben a Lénárt-család kiváltságosai voltak láthatók : tagbaszakadt, kissé együgyü külsejü urak, a kegyetlenségig kinyalt gyerekek , hölgyek, lehetetlen toalettekben és frizurákban, csupa holdkóros mosoly, csupa félszeg mozdulat, csupa balkéz, amely sehogysem találja meg a helyét.
A Lénártok igen derék és szorgalmas emberek lehettek, de a fotografustól úgylátszik túlságosan féltek ...
Az albumot kétszer is végiglapozták, amikor végre megnyílt a szomszédos hálószoba ajtaja, s Lénártné, japán selyem kimonóban, mosolyogva belibbent a szalónba .
- Ugy -e megbocsátanak, hogy várattam Önöket ?...
De hiszen tudják , hogy így délelőtt az ember nem igen számít látogatókra...
Kicsi, édes asszonyka, isten hozta nálunk...
Lujza, hallod -e, szaladj csak le gyorsan az úrért és mondd meg neki, hogy jőjjön föl .
Kedves vendégeink vannak ...
Amíg a szobaleány leszaladt a boltba, Lénártné az új menyecskét kedveskedve végigcirógatta .
- Olyan, mintha még mindig a viaszkos vászonba kötött könyveivel , lebocsátott hajával, világoskék szalaggal járna az angolkisasszonyok kolostorába...
És tessék: már egész komolyan adja az asszonyt...
Mondja csak , nem pirul el, amikor a szakácsné tekintetes asszonynak szólítja ?...
Na már igazán nem csoda, hogy az uracskája végképp visszavonult a világtól ...
Pethő elpirulva hümmögött valamit , Sárika pedig graciózusan meghajolt :
- Köszönöm a bókot... annál jobban esik... mert Bakonyvár legislegszebb asszonya mondja ...
- Jaj, ugyan édesem, ne csúfolkodjék...
Mit akar egy olyan öreg asszonytól, amilyen én vagyok ?...
Tizesztendős házasság, ez már valami, ugy -e ?...
Az ilyen korban már csupán az az ambiciója az embernek, hogy a lakása rendben legyen, nem az, hogy szépnek tartsák és udvaroljanak neki ...
Sárika élénken ellentmondott, de a beszélgetést most megszakította Lénárt úr, aki lihegve, mosolygó arccal rontott be a szalónba .
- Ah, ez aztán a kedves meglepetés...
Nagyságos asszonyom , csókolom a kezét...
Már azt hittük, hogy rólunk, szegény emberekről, egészen megfeledkeztek...
Ejnye szívecském, hát adjon be valami jó, kicsit édes pálinkát...
De nini, becsületszavamra mondom, hogy a doktor úr hízott vagy két kilóval, mióta a becsületes emberek sorába lépett...
Nézd csak szívem, majdnem kicsattan az egészségtől...
Nagyságos asszonyom, gratulálok, ez a kegyed érdeme .
Vígan, bőbeszédüen trécselt tovább, abban a modorban, amelyet odalenn, a füszerüzlet polcai mögött, annyira megszokott...
Mert bár Lénárt úr most már előkelő tagja volt a bakonyvári társadalomnak, még mindig kellemesen izgatta az a tudat, hogy a pozicióját mindenki elismeri, s hogy a d iplomás urak is kötelességüknek tartják, hogy viziteljenek nála .
Lénártné a vendégek tiltakozása ellenére behozatott néhány üveg édes pálinkát .
Lénárt úr mexikói szivarokat vett elő egy fali polcból, s míg az asszonyok belemártogatták a nyelvöket az illat o s italba, a férfiak pedig szivarra gyujtottak, kisvárosi szokás szerint hamarosan sorra vették a világegyetem legkülönfélébb ügyeit: a színházi premiéreket, a főispánné új felöltőjét, a cselédeket, a tisztek által rendezendő mulatságot, a nagy politikát , s a kávéházban föllépő budapesti orfeumot, - amíg a déli harangszó hirtelen föl nem hangzott és a fiatal menyecske ijedten föl nem ugrott a helyéből .
- Istenkém, lesz mit hallanunk Zsuzsától, hogy tizenkettőre pontosan otthon nem vagyunk...
Jaj, jaj, hogy össze fog szidni bennünket...
Mert Zsuzsa igen jó teremtés, de az ilyenben nem érti a tréfát ...
- Kedves volna, ha most szépen itt maradnának ebédre nálunk, - szólott Lénárt úr vendégszeretőleg .
Lénártné nyájasan megcsókolta Sárikát, de Pethőnek csak az ujja hegyét nyújtotta, hidegen, közömbösen, mintha tudomást se venne a jelenlétéről .
Miután az asszonyok kölcsönösen megigérték egymásnak, hogy ezután kultiválni fogják a jó viszonyt, az új pár karonfogva távozott, Lénárt úr hangos segédlete mellett .
- Remélem, hogy a hosszu, téli estéken gyakran együtt leszünk ...
Néha-néha egy kis kártya, vagy pletykázás, - ami éppen jól esik...
Az ember elvégre is társas lény ...
Lénárt úr végre visszatért a boltjába.
Pethőné pedig jókedvüen szólott az urához :
- Még mindig milyen bájos asszony, ugy -e?
Milyen szép, rózsás teintje van, a termete pedig igazán gyönyörü.
Nem csodálom, ha tetszik a férfiaknak ...
- Na szívem, én nem látok rajta semmi szépséget...
Üres, affektáló teremtés, aki amellett még a nevetségig kacér is...
Amennyivel te, drágám , édesebb és bájosabb vagy ...
Hizelkedve odatörlőzködött a feleségéhez, aki tréfásan, de a szemében az őszinte hála és boldogság csillogásával legyintette meg az uracskája arcát.
Pedig ha e pillanatban Pethő szívébe láthatott volna!
Amíg az álnok férj ilyen lesújtó módon rágalmazta me g a volt szeretőjét, bensőleg összehasonlításokat tett a két asszony között, s a szívében hirtelen föllobbanó vágytól egészen megrészegülve szólott magában :
- Milyen izgató, milyen csábítóan szép volt ma megint!
Ez az igazi asszony: csupa kisértés, csupa é rzékiség, csupa számítás...
Látta, hogy majdnem fölfalom a szememmel és azért viselkedett úgy, mintha észre se venne...
Pedig azokra a délutánokra, amikor mind a ketten megőrültünk kissé, ő is csak úgy visszaemlékezik, mint én ...
Pár nap mulva Lénárték vis szaadták a látogatást: szintén a déli órákban jöttek, ünnepiesen , szertartásos dísszel, épp azon a napon, amikor a helybeli garnizon néhány fiatal tisztje, a Pethő barátai, testületileg tisztelkedtek az új házaspárnál .
Lénártné gyönyörü vizitelő ruhában j e lent meg, s karcsu derekára kacérul néhány rózsa volt tűzve...
A frizurája is más volt, mint rendesen, úgyannyira, hogy Pethő szemében kissé idegenszerűnek, de csodálatosan ingerlőnek tetszett...
Most diszkrét elegánciával viselkedett, keveset beszélt, s s zerényen, mosolyogva ült a háziasszony oldalán...
Oly szép volt , hogy a tisztek eleintén megzavarodtak, aztán kitörő lelkesedéssel udvaroltak neki...
Pethő nem udvarolt, de úgy érezte, mintha hirtelen elbágyadna...
A látogatás nem tartott tovább tíz perc nél, s mikor Lénártné a katonák lovagias gardirozása mellett távozott, Sárika elbájolva szólott az urához :
- Most is azt mondod, hogy nem találod szépnek ?.. .
- Kérlek, - válaszolta Pethő, - az ilyen ruhában minden asszony szép, aki nem púpos .
Megcsókolta a feleségét, de a csók közben dobogó szívvel gondolt a gyönyörü teremtésre, aki ránézve most annyira idegenné lett...
Amikor eszébe jutottak a jelenetek, amelyek pár hónappal ezelőtt a Lénárt-szalón rejtelmes félhomályában lejátszódtak, úgy érezte, aligha lesz ereje hozzá, hogy a folytatásról mindörökre lemondjon ...