ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Bársony István

A rab király szabadon : Fantasztikus állatregény

Keletkezés ideje
1903
Fejezet
15
Bekezdés
1094
Mondat
2875
Szó
30273
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15

Jönnek a Menydörgők.

Az erdő szabad lakosait időközben olyan izgatottság fogta el, aminő még soha .

Csendkedvelő volt valamennyi, de a csend és a nyugalom hovatovább fogyott, lehetetlenné vált itt.
Még a rengeteg legbelsőbb, legtitkosabb sűrűségeibe is elhatott annak a híre, ami a síkon történt, s ha éjjente a hold sápadt fényén kívül, élénk pirosságot láttak a szabadok a messzenyíló égboltozaton: tudták, hogy mi az; hogy az agyonzaklatott ember föléget odalent mindent, ahol még búvója lehetne a rettegett rémnek, India gyöngyének .

Az sem volt titok többé, hogy a Menydörgők most már nem elégszenek meg a védelemmel, hanem halálos elkeseredésökben támadni készülnek.
A kengyelfutó-farkas megszorított volt az erdő szélén egy kis falusi kutyát s kifaggatta.
A szegény kuvaszkölyök reszketve mondta el, hogy a «Nagybajúszú », a Menydörgők vezére, mindennap száz lövést tesz gyakorlatképen, s hogy lövései borzasztó biztossággal ölnek.
A rabló szabadok a közelébe se juthatnának, hogyha szét akarnák tépni.
Kilőné még a szemök világát is .

A rabló szabadok már napok óta csak a «befelé-nyelvet» használták.
A nagy volapük - a kifelé-nyelv - árulójok lehetett volna, hogy íme, mennyire meg vannak zavarodva.
Ezt pedig röstelték volna azok előtt, akik eddig úgy néztek rájok, mint félelmet nem ismerőkre .

Az egykori kormányzó, Barlangi, folyvást azon sopánkodott, hogy miért nincs most tél.
Akkor ő bebújnék valami sziklaodúba, az ember ott rá nem találna .
Most ellenben nem bírná ki a hosszas koplalást az önkényt vállalt börtönben .

A hegyek a távoli lövöldözés durranásait verték vissza, halkan.
Ezek a szokatlan vészjelek még Szultánt is izgatták.
A szabadok királya idegesen bődült egyet-egyet, amire mintha ezernyi embertorokból jött volna meg a zúgó, égre jajdúló válasz .

Ravasz alázatosan kérte a királyt: Felség, ha lehet, tűrtőztesd magadat.
Lásd, hatalmas hangod még sokkal biztosabban árulód, mint a puha földbe taposott nyomod.
A Menydörgők első sorban titeket keresnek, akik nagyok és rettentők vagytok .

Szultánt elöntötte a düh erre a beszédre: - Mit? hát bánom én, ha az egész világ minden kétlábú férge rám támad is?
Inkább vesszek el százszor, semhogy gyávának lássanak!
A bujkálás nem az én természetem.
Segítsenek azzal magokon a félénk fűevők .

És ujra nagyot bődült; hangja túlharsogta volna az orkánt is .

Ravasz odább sompolygott.
Csikasz, akinek még most is meg volt perzselve a bőre az égő lápról menekülése emlékeképen, csudálkozva kérdezte :

- Mit vigyorogsz?
Mi okod lehet a megelégedésre ?

A fiskális hirtelen komoly arcot vágott.
- Ej, mondta, csak ásítottam egyet; - sem éjjel, sem nappal nincs már módunk az igazi pihenésre .

- Már az igaz, felelt Csikasz.
Magam is olyan fáradt vagyok, hogy majd eldűlök.
Bebújok egy kicsit a vadkomló közé; - ott van egy kis ebédem eldugva, - no, csak éppen egy személyre való, tette hozzá hamar, nehogy felkeltse Ravasz érdeklődését.
Azután sarkon fordúlt .

- Szervusz!
Jóétvágyat! kiáltott utána a fiskális.
És magában azt gondolta: «ostoba tökfilkó, - mintha nem tudnám, hogy az este egy őzgidát vágtál le; azt hiszem, keveset találsz a maradékból, minthogy magam is abból reggeliztem. »

Körülnézett s látván, hogy egyedül van, megint széjjelhúzta huncutkifejezésü keskeny pofáját .

- Hogy minek örvendek? röhögte halkan, önmagának.
- Annak, hogy valamennyien buták és képzelődők vagytok.
- Lám a király egyre-másra ordít, - hiúságból .
Nem szeretne gyávának látszani!...
Tudtam, hogy ha beadom neki a motoszt, el nem hallgat.
( Az oroszlán nagyot ordított ebben a pillanatban is. )
Csak bőgj, - kacagott Ravasz hangtalanúl: - csőditsd erre a Menydörgőket!
- Mi , gyöngébbek, sokkal könnyebben menekülhetünk így, valahol máshol, ahol a nagy hatalmakat senki sem keresi .

Lement a völgybe s elkezdett ügetni, mint akinek titkos, de tudatos útja van.
A patak medrében elvesztek lépései.
Ott, a nyirkos puha földön, a legparányibb zajt sem okozta, amint óvatosan előre nyomúlt.
Sokáig haladt a mederben, mindaddig, amig egy ponton a patak esése valóságos kis zúgot nem alkotott.
Itt egy ügyes szökéssel kipattant a hallgatag erdőségbe, amely ezen a ponton még teljességgel csöndes és elhagyatott volt .

Verőfényes erdei rét terült előtte, amely a hegyoldal déli részét foglalta el.
A virágos rétecskén temérdek méh döngött, s valamivel fentebb, ahol az erdő megint áthatolhatatlan sűrűséggé folyt össze, feketerigók röppentek egyik bokorból a másikba, a gyönyörű magas fű közé rejtett sziklatömbök fölött .

Ravasz felugrott egy ilyen sziklatömbre, amelyre éppen rásütött a nap s amely körül árnyékos bujasággal tenyészett a sokféle vadfű, közte egy pár nehézlélekzetű is, amitől nyirkos, dohos szag terjedt el a kis sziklavár alján .

- Sátán, itthon vagy -e? - kérdezte, s óvatosan pislogott lefelé , készen arra, hogy szükség esetén rohanva meneküljön .

A szikla alól halk sziszegés hallatszott; hosszas, vontatott sziszegés, hasonlatos egy mély sóhajtáshoz.
Ravasz megkönnyebbűlt.
A vörös ördög nem haragszik, mondta.
Hangja szelíd és türelmes.
Ha mérges volna, már kicsapott volna dühében a sziklája alól .

- Hallod -e, Sátán, én vagyok itt, aki neked ezt a jó lakást szereztem, folytatta Ravasz.
Mindig rendelkezésedre vagyok, akármiben.
Senki téged olyan nagyra nem tart ...

- Jól van jól, sziszegte alúlról az előbbi kísérteti hang.
Miért kerestél fel?
Mert ha te róka vagy is, a kígyó eszén ugyan túl nem jársz.
Tudom , hogy ok nélkül se ide nem jösz, se nem hízelkedel .

- Halld tehát, Sátán, csakugyan oka van annak, hogy meglátogattalak .
A szabadok közül egyesegyedűl én gondolkozom; a többi napról-napra élődik s várja a jó szerencsét.
Még maga a király is.
Megvallom neked, államcsínyen töröm a fejemet.
Hozzád jövök, aki mindnyájunk között a leghatalmasabb vagy ...

- Ki vele, mit akarsz ?

- Látod, Sátán, minden bajnak a tigris az oka.
Mert baj van , tudod -e ?

- Mindent tudok, de bajt én sehol nem látok.
Miattam ugyan lelövöldözhetnek a Menydörgők mindnyájatokat: nekem nem árthatnak.
Én láthatatlan vagyok: s akinek pedig láthatóvá válok, az a halál fia .

- Igaz, Sátán: és mégis baj van.
Én mondom neked.
Mert a Menydörgők felgyújthatják az erdőt is, épp úgy, ahogy a lápot.
Már hallottam félfüllel valamit erről a szándékukról.
Pedig a tűz még náladnál is hatalmasabb.
Azt hiába marod meg, nem fog rajta.
Ha körülsziszegnek a lángnyelvek, te sem menekülhetsz.
A szikla is áttüzesedik tőlük s akkor hiába bújsz alája ...

A Vörös ördög dühösen csapott ki a fejével a kövek közűl: - Ne ijesztgess, mert megkeserűlöd; - mit akarsz? állj elő már vele .

- Mit akarok?
Semmit sem akarok.
Csak kérdezlek, nem lehetne -e módját ejteni, hogy a veszedelem oka csöndben, feltünés nélkül megszünjék ?

- Világosabban beszélj.
Ördög érti az ilyen virágnyelvet .

- Ha például Zulejka hirtelen eltünnék.
A Menydörgők ő rá haragszanak olyan szertelenűl .

- Kezdelek érteni.
Azt szeretnéd, ha India gyöngyét váratlan szerencsétlenség érné, hogyha például én megölelném .

- Csitt, Sátán, én egy szóval se mondtam ilyet .

- Kis kedves, milyen óvatos vagy!
Nem tetszenék, úgy -e, ha Zulejka sejtené, mily igaz barátja vagy.
No, ne is fecsegj tovább.
A gonosz gondolatot elhintetted bennem.
Hanem mondok egyet.
Ismerlek és előre figyelmeztetlek annak a következményeire, ha a tigrist ugyanily célból keresnéd fel ...

- Miféle ugyanily célból? kérdezte Ravasz, méltatlankodva .

- Nono, tetőled kitelik, hogy Zulejkát viszont rám uszítod.
Elhiteted vele, hogy az életére török s ezzel vak dühre ingerled, hogy támadjon meg s igyekezzék valahogy eltiporni.
Tudod, hogy abba ő is belehalna.
Igy azután te , jómadár, egyszerre kettőnktől szabadulnál meg, mi ?

- Ejnye, Sátán, de fürgén jár az eszed, - kacagott Ravasz, - tréfálkozva.
De magában elképedt és szorongva mondta: - Ez a bitang a vesémbe lát .
Jó lesz iszkolni innen .

- Elég, sziszegte a Vörös ördög némileg idegesen, vége a kihallgatásnak, - hagyj magamra .

Ravasz nem mondatta kétszer.
Köszönt és leugrott; azon igyekezett , hogy jó messzire essék a sziklától.
Hisz' a Sátán szándéka kiszámíthatatlan .

Elsurrant a gaz közt s nagy kerülővel fordúlt az őserdő felé, ahol a százados fák közt állandó volt a homály .

Egy óránál is tovább tartott, amíg folyvást kifelé ment az erdőből; s még órákig tartott volna, amíg leért volna a sikság szélére, ahol az embertömegek sátortáborban szállottak volt meg a rengeteg körül .

Az előőrsök megelőzték a nagy csapatokat.
Előretolt sátrak voltak az erdőben, hallgatagon.
Ezekben a sátrakban mindenütt csak két-három Menydörgő tanyázott.
A Menydörgők színe-java.
A legjobb lövők.
A rettenthetetlen bátrak.
Az igazi férfiak .

Ravasz tudott már erről a csöndes előnyomulásról s most meg akart bizonyosodni, hogy hány ilyen előőrs van, s hol foglalták el azokat a pontokat , ahonnan uralkodni akarnak a környéken .

A nap már lehanyatlott, s az őserdőben a homály növekedett.
A sűrűség nappali hangjai elhallgattak, ellenben kezdtek jelentkezni az estiek .

Egy holló megszállott valamelyik faóriás koronáján s mély károgással hirdette, hogy neki már este van .

Az avaron halk moszatolással csúszott el egy ártatlan erdei sikló .
Máskülönben nagy volt a némaság; - csak az erdő szélén dörrent meg néha egy-egy lövés.
Ott, az őrtüzek mellett, még nem készültek az emberek aludni .

Néhány komor Menydörgő a szárnyasegerekre lövöldözött .

Ebben a mélységes magányban fülelt Ravasz, amikor egyszerre borzasztó sikoltás metszette végig az őserdőt .

Utána mintha megmozdúlt volna a föld: dübörgés, robaj, röfögés , ordítás, azután egymásután két fülsiketitő durranás hallatszott.
A dörgést mintha tompa zuhanás követte volna.
Azután ismétlődött a röfögő bőgés, ami közé éles kiáltások vegyűltek .

Még a Ravasz kipróbált idegzete se bírta tovább ezt a pokoli lármát .
Farkát zászlóként lengetve rohant visszafelé, az erdőbe, s csak arra állott meg , hogy mögötte ziháló, nehézkes lélekzettel üget valaki.
Megfordult.
Cézár jött vele szemközt.
Cézár, akinek a félválla össze volt törve, és amint a hold éppen kisütött, látni lehetett, hogy sötét, szinte fekete vér patakzik belőle .

- Mi történt, nagyúr? kérdezte a fiskális, elfeledve a maga ijedtségét .

A gorilla csak most vette észre Ravaszt .

Komoran mordult rá :

- Ha kiváncsi vagy, menj vissza és nézz körül egy kicsit.
Azt hiszem , egy pár Menydörgővel kevesebb van.
Hanem a fehér személyt elejtettem.
Sikított és karmolt .

Ez a beszéd teljesen érthetetlen volt Ravasznak.
Minthogy a gorilla egy szót se mondott többet: rászánta magát, hogy akármi lesz is, visszasompolyog és megtudja, amire kiváncsi volt .

Utközben hallotta, hogyan köhög Cézár rekedten, fáradtan, sipoló lélekzettel .

Lement egészen az előőrsig .

A sátorból nyöszörgő hangok törtek ki.
Egy erős, durva hang káromkodott .

- Maga az eleven ördög volt, - mondta hevesen.
Szegény pajtásom, te ugyan megjártad.
De miért is cipelsz magaddal asszonyt ?

- Nem ő cipelt; - én nem akartam mellőle elmaradni, siránkozott a nyöszörgő, kétségbeesett hang, amely azután mindjárt zokogásban tört ki.
Jajgatva kérdezte: «Ó, vajjon él -e még ?! » ...

A káromkodó hang most gyöngédre változott.
- Él, mondta, de maga ne sírjon: azzal csak izgatja.
Hozzon vizet .

Könnyű mozgás támadt a sátorban.
Ravasz megriadt, elfutott.
Tovább hallgatózni nem mert.
Amint azon tanakodott, hogyan egészitse ki a történteket , suttogó hang szólt hozzá felülről.
Csúnya libegett ott, a kis szárnyasegér .

- Én az egészet láttam, Ravasz, - mondta közlékenyen.
Borzasztó volt .
Ebben a sátorban három híres Menydörgő lakott egy asszonnyal, aki az egyiktől egy lépést sem tágitott.
Cézár már tegnap is itt settenkedett s látta, amint az asszony vizet hozott a patakból.
Az imént kilépett az asszony a sátorból, s Cézár , mintha a földből nőtt volna ki, előtte termett: megragadta, vitte.
Az asszony sikoltott, a Menydörgők kirohantak; mindnyájan bőgtek, orditottak; villámlás és égzengés támadt; Cézár balkarja lehanyatlott; - úgy látszik megsebesült - nem tetszhetett neki a dolog.
Itt hagyott mindent s elkocogott a sötétségben.
Az egyik Menydörgő feltápászkodott s elindúlt segítségért.
A másikat az az egy, aki épen maradt, bevonszolta a sátorba.
A fehér nő azóta egyre sír .

A szárnyasegér elbeszélését messziről idehangzó vontatott, elfojtott bőgés szakitotta félbe.
Ravasz megismerte a Zulejka hangját.
« India gyöngye » alkalmasint most indult kalandos útaira .

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE