10.
Amikor mozgásba jött a vonat, Bill óvatosan kinyitotta az ajtót.
Jó levegő és világosság nyomult be.
Ládák és préselt zsákok álltak mindenfelé.
Edith ültében fél testtel a ládára dőlt.
- Csak nagyon... fáradt vagyok...
- Szent Isten!
Mikor evett maga utoljára?
- Azt hiszem... tegnap reggel...
- Milyen könnyelműség volt, hogy Bulkinnál nem vacsorázott...
De hát, hm...
Most meg kell szakítani az utat...
- Nem... nem!
Kérem, én jól bírom az éhséget...
- Csend!
Amúgy is valami ruhafélét kell szerezni.
Így nem lehet kiszállni a városban.
Most elsősorban aludni fog.
Máris ágyazok.
- Hát nem mondtam, hogy ez hálókocsi?
- Gyorsan felhasított a késével egy zsákot , és az előbuggyanó szénát a sarokba szórta.
Azután levette a kabátját, és ráterítette, és mint valami lakáj fordult a nőhöz.
- Tessék, Miss Brent...
Az ágy előállott.
- Miután látta, hogy vendége tétovázik , nem sokat habozott, hanem egyszerűen felkapta, és odafektette szépen a szénára.
Végtelen jó érzés áradt el a nő tagjaiban, és nehéz lett a pillája.
A fiú cigarettára gyújtott.
- Aludjon nyugodtan, Miss Brent.
Én nagyon derék fickó vagyok.
Nem azért mondom , mert rólam van szó, de igazán ritkaság az ilyen jellem csavargóban...
Fáj valamije?
- Nem...
Semmi... és... most köszönöm, amit tett...
- Ugyan, kérem, igazán csak apró-cseprő kedveskedés volt, és semmi egyéb .
A vonat mellett sebesen futott a napsütésben sziporkázó derűs vidék.
Élénkzöld prérik, dús lombú fák, kis házcsoportok látszottak egy-egy pillanatra.
- Valamit... inni... nem adhat ?...
- Igazán buta dolog... de nincs egy korty italunk sem.
A rázódó vagon ringatása, a kerekek zakatolása elálmosította a nőt.
Egyszer mégis felnyitotta a szemét, Texas Bill ott kuporgott mellette, és vidám kutyafeje olyan megnyugtató volt, hogy nyomban visszasüppedt a megnyugtató álomba...