ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Zigány Árpád

A parasztkirály : Történeti regény a XVI. századból

Keletkezés ideje
1902
Fejezet
11
Bekezdés
1212
Mondat
3365
Szó
61223
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11

AZ UTOLSÓ LEVÉL.

Te holnap hajnalban érkezel meg ide.
Ma még ráérek, hogy megírjam neked a puszta igazságot.
Mielőtt kimennénk a sóstóra, hogy megölj: el kell olvasnod azt, a mit ma éjjel írok neked.
Tudom, hogy el fogod olvasni; mert azok , a kik sebet kaptak, rendesen végzetes örömmel és kiváncsisággal nézegetik , villogtatják azt a pengét, a mely közel járt a szivükhöz.
És sem te, sem én nem vagyunk oly erősek, hogy kiváncsiak ne lennénk: noha úgy te, mint én elég erősek vagyunk arra, hogy egymást megöljük .

Mindenekelőtt: már két éve gyötrődöm, hogy megtegyem azt a vallomást , a mire ma éjjel elszántam magamat; és ő tudta ezt a szándékomat és valahányszor ezzel fenyegettem, mindig azt mondta: Igazad van.
Mert én már akkor szentül hittem, hogy te mindent tudsz .
Valahányszor átléptem a küszöbödet, valahányszor találkoztam veled az utczán , valahányszor úgy írtam alá a leveleimet, mint «igaz barátod», valahányszor kezet fogtam veled, mindig megdöbbenve kérdeztem önmagamtól: Gyanakszik?
Tudja?
Szinlel ?
És mialatt eltitkoltam a lelkem háborgását, abban reméltem az én aggodalmaim végét, hogy te végre mindennek nyomára jösz és megboszulod magadat .

Azon az estén, ott fönt Pesten, mikor elvetted tőlem azt a könyvet, a mit neki hoztam s a melyet ő azzal kapott ki a kezedből, hogy: angol, úgy sem érted, - azon az estén én rögtön eltávoztam tőled, abban a hitben, hogy te azonnal ismét kezedbe veszed a könyvet, átlapozod és megtalálod a sorok közt a találkozót a melyet tőle kértem .

És azon a másik estén, szintén ott fönt Pesten, mikor azt kérdezted tőle , hol volt egész délután és ő zavarba jött, mert nálam volt és hogy elrejtse zavarát, teával leöntötte a ruháját, mire mindnyájan fölugráltunk s te letérdelve s a ruháját fölszárítva tréfásan mondtad: Gyula, a feleségem megcsal! - én megint azt hittem , hogy rájöttél a valóra, hogy talán láttad, mikor tőlem kijött: és másnap egész délelőtt otthon maradtam, mert vártalak, téged, vagy a leveledet, vagy két barátodat.
És mindezek helyett - ő jött .

És aztán akkor is, mikor Szepes-Bélára kirándulva a vasúton hirlapot olvastál és félbe szakítva az olvasást elmesélted, hogy egy őrnagy megölte a nejét s ennek a szeretőjét, a kit azelőtt nem is ismert és merően reám nézve hozzá tetted: Rosszul cselekedett.
Hasonló esetekben az asszonyt el kell űzni a házból : a szeretője, ha nem volt barátunk, hadd menjen vele; mert a csábítót csak akkor kell megölnünk, ha egyszersmind barátunk is volt - és aztán hideg kritikával állítottad szembe Rod regényében ...
En Menage Andréet, Pozdnisevvel a Kreutzer szonátában ... mialatt nekem úgy tetszett, hogy egyszerű és világos szavaid nyugalma a kitörni készülő vihar förgetegét rejtegette: mintha kritikádban megsejtettem volna azokat az elveidet, a melyeket most velem szemben gyakorlatilag alkalmazol .
Igazam volt-e?
Látod: sem te, sem én nem vagyunk elég erősek arra, hogy kiváncsiak ne legyünk.
Nem tudom emlékszel-e, hogy ő így felelt: Beszélni könnyű.
Én ellenben azt hiszem, hogy Pozdnisev a való életből vett alak.
És aztán mire való elűzni a nőt, mint valami hűtlen cselédet?
A nő sohasem vétkezik, mikor igazán szeret, mert a nő csak a szerelemben él, neki a szerelem az élete; míg a férfiaknak a szeretkezés csak mulatság , fölösleges szórakozás.
Emlékszel-e ?

Még egyet: ne hidd, hogy azért írom neked ezt a levelet, mert bocsánatot akarok kérni, hogy kikerüljem a végzetet.
Te, vagy bárki más, a ki helyetted értem jön: itt fogtok találni halva, e bevégzett levél előtt.
Nem azért ölöm meg magamat, mert félek tőled; hanem azért, mert szánom önmagamat, mert már két év óta viselem alávalóságom terhét és mert végezni akarok a saját gyalázatommal .

Mivel gondosan átkutattam az emlékezetemet, mikor e levél irásába fogtam és mivel jól tudom, mi vár reám, mikor az utolsó szót is leírtam , reménylem, hogy nyugodtan, őszintén és izgalom nélkül mondhatok el neked mindent : mintha csak főben járó vallomást tennék a biró előtt.
Itt találsz e levél mellett egy lepecsételt csomagot is, melyre ráírtam a nevedet: az ő levelei vannak benne s ezekben találod meg az én igazmondásomnak a bizonyítékait.
Nem találsz egyetlen hervadt virágot sem, nem találsz hajfürtöket , sem zsebkendőt, vagy illatos csipkét: a költői ábrándos szentimentálizmusnak nyoma sincsen.
Mert tudd meg : neki soha eszébe sem jutott, hogy csak egy virágot is adjon nekem .

*

Ime tehát a való, ebben a két szélsőségben : ő akarta, hogy szeressem, ez az egyik; a másik pedig az, hogy engemet is megcsalt Kapronczai Gézával.
Vajjon gyáva lehetek-e most, mikor közel van a halálos órám, mikor a halál itt ólálkodik rám a szobámban, valamelyik sötét sarokban, azon a kis világos körön kívül, melyet a lámpás ernyője szab meg asztalomon?
Valjon azért vágom-e ezt az arczodba, hogy még többet szenvedj, mint a mennyit már általam szenvedtél; vagy pedig azért, hogy te, miután én kikerülöm a kezedet, új áldozaton állj boszút a gyalázatodért?
Valjon gyáva vagyok-e, hogy ezt megmondtam neked?
Nem hiszem; ellenben úgy gondolkozom, hogy kevésbbé fogod sajnálni, hogy eltüntem a boszúd elől és semmi mással nem törődöm.
Te hajnalban már itt leszel; már csak négy órám van: sietnem kell tehát, mert mindent el akarok mondani .

*

Ma van augusztus 28-ika.
Egy éve csak, hogy augusztus 15-ikén, mikor Visegrádról megjöttünk a hajóval, egyedül hagytál bennünket a Margitszigeten, mert másutt volt dolgod.
Ekkor vettem észre először, hogy nem szeret téged és - ha helyes ez a kifejezés - ekkor kisértett meg először .

Azelőtt, ama néhány nap alatt, melyet nálad töltöttem Lellén, a távollétedben mindig csak rólad beszéltem vele .
Hiszen veled annyit és annyiszor beszéltem róla , az esküvőtök előtt; te elmondtad, milyen szép, milyen jószívű, milyen művelt, milyen nemeslelkű és mámoros lettél, ha a csókjaira, az öleléseire gondoltál; elmondtad, hogyan fogod szeretni, hogyan fogod nevelni s néha csaknem őrjöngtél féltékenységedben, ha egy-egy barátnője levelét nem mutatta meg neked , vagy egyik-másik férfi-ismerősével kaczérabb volt.
Én pedig, mivel csak futólagosan ismertem őt és mert semmi rosszat nem tudtam róla , védelmembe vettem és csillapítottam a te féltékenységedet .

Mikor Lellén néha együtt maradtunk, sokat és sokáig beszéltem neki rólad .
Ő még nem ismert téged, nem tudott megbecsülni: sem a jó tulajdonságaidat, sem a hibáidat nem ismerte, mert - úgy hittem akkor s úgy hiszem most is - csak fölületesen foglalkozott veled.
Néha-néha félbeszakított: Igazán ?
Nem hittem volna.
Sohasem vettem észre .

Ellenben a többi férfi-ismerőseiről bámulatosan helyes itéleteket adott; egyes megjegyzései a jövendőmondás erejével hatottak és engem is megleptek .
Úgy látszott, hogy te veled már azért nem foglalkozik, mert te már úgy is a rabja voltál.
Sok fösvény épen csak így bánik a birtokában lévő aranynyal: csak azért szereti, mert arra az aranyra emlékezteti, a melyet még csak ezután fog megszerezni.
Emlékszel-e, hogy mikor legelőször találkoztunk ujra Pesten, nevetve mondta a te jelenlétedben: Reménylem, Gyula, hogy ezentúl tapintatosabb lesz és nem beszél mindig Jenőről, mint Lellén ?

Mi férfiak nem vagyunk elég okosak, hogy semmi súlyt és fontosságot nem tulajdonítunk a nők szavainak, sőt minden szavuknak.
Mint a részegek és a gyermekek, úgy a nők sem tudnak hallgatni s a nélkül, hogy észrevennék, néha kaczagva árulják el legféltettebb titkaikat.
Igy rejti el a vadvirág az örvényt a gyanútlan utas szemei elől; s én is csak most látom az örvényt, mikor már lezuhantam beléje; s most már úgy tetszik nekem, hogy minden egyes szava, már az első naptól kezdve, figyelmeztetés volt a számunkra s a lelkiismeretem vádol, hogy miénk a felelősség, mert okosabbak lehettünk volna.
Mi ellenben vakok voltunk , ő pedig, ha nem látta is előre, bizonyára sejtette a jövőt.
Háromszor ismételte, hogy eloszlassa aggódó nyugtalanságomat: Megöljük magunkat! - és aztán kaczagott, mert azt akarta mondani: Egyedül csak te ölöd meg magadat .

*

Tehát 1896 augusztus 15-én, miután egyedül maradtunk a Margitszigeten , ő kimondta az első szót.
Szóról-szóra ismételhetném minden szavát, mert mindnyája a szivembe vésődött: mintha csak előre sejtettem volna, hogy ez a mai éjszaka bekövetkezik.
Ott álltunk a budai oldalon és a kékes esti szürkületben néztük a Rózsadombon kigyúló ablakokat.
Lábainknál a piszkosan hömpölygő Duna morajló tánczát sírva járta s a meg-meglebbenő esti szélt, mely balzsamos virágok illatában fürdött, a Margitsziget, a rózsák hazája, küldötte felénk.
Ott fordult hozzám :

- Maga nem költő.
Egy szót sem szól .

- Mit is mondhatnék?
Ez az első alkalom, hogy nagyságod érezni látszik a természet szépségeit .

- Magázzon engem .

- Szivesen, de hát Jenő ...

- Ne féljen, ne féljen: hivséges jóbarát!
Majd megmondjuk neki a vacsoránál.
Csak magázzon engem - és kaczagva vetette hátra fátyolát, mialatt merően a szemembe nézett.
Aztán hirtelen elkomolyodott és még sokáig szótlanul nézett rám.
Ez volt a kezdet és engem mélyen megzavart .

Hirtelen, mintha a czikázó villám pillanatnyi fényénél láttam volna , fölujult emlékezetemben egy másik nő képe, a ki évekkel azelőtt szintén itt volt velem a Margitszigeten és fölemelte a fátyolát és kaczagott és rám nézett és csókra kinálta vérpiros ajkait...
És a visszaemlékezés hatalma egy pillanatra egymásmellé állította a két nőt és én láttam, jól láttam, hogy neki is, mint amannak, a felső ajka merész ívben hajlott s a középen egy élesen metszett V betüt alkotott, a mely ingerlően vonaglott a néma hallgatásban .
(Szenvedsz-e Jenő, szenvedsz-e nagyon, mikor ezt olvasod? )

- Az ajkamat nézi? - kérdezte tőlem .

Elpirultam és mosolyogni próbáltam.
De ő nem nevetett, csak szótlanul nézett reám és arczát a kezében tartott heliotrop bokrétába temette .

- Ostoba virágok! - mondta boszúsan s nekem úgy tetszett, mintha nekem szólt volna ez a sértés, mely minden vért az arczomba kergetett .

Ő pedig nem szólt többé hozzám az egész úton, mig a felső hajóállomáshoz nem mentünk.
Épen akkor érkezett meg a hajó a budai oldalról és ő csak annyit mondott :

- Szálljunk be .

És előre ment, mint a királynő, én pedig, a rabszolgája, megtörve követtem.
Megbénult energiám az agónia kétségbeesésével kapaszkodott az utolsó mentő gondolatba :

- Holnap reggel elutazom... nem, még ma este elutazom .
Ő pedig nem szólt hozzám egész a Bombatérig.
Ott azt mondta :

- Itt szálljon ki .

- És maga ?

- Ne magázzon engem.
Ez boszant .

Mikor a hajó kikötött, hátat fordított nekem és elmenőben szárazon mondta :

- Csak menjen, majd otthon találkozunk .

Mialatt a Bombatérről a lakásodra hajtattam, gondolkoztam, de az itéletem helyességét megzavarta a vágy, hogy igazoljam a magaviseletét.
Először azt gondoltam, hogy ártatlan kaczérságból bánt így velem, aztán meg azt, hogy ki akart próbálni, vajjon igazán hű barátod vagyok-e; végre még azt is, hogy el akart idegeníteni tőled, mert félt, hogy nagyon is veszélyes vetélytársa vagyok a te szeretetedben.
Arra azonban gondolni sem mertem volna, hogy neki már kész és részletes terve van, a melynek diadaláért minden vakmerőségre vállalkozik .

Mikor végre hosszú idő mulva, mely alatt megcsaltalak és alávaló módon gázoltam becsületedben , ő megvallotta nekem, hogy azért akart a szeretőm lenni, mert dicsőségnek tartotta, hogy leghívebb barátodból, a mi voltam, legaljasabb ellenségeddé tegyen, akkor beláttam álnok lelkébe és megértettem, hogy már attól az első estétől fogva tervszerűen törekedett erre a diadalra, a melyet mindjárt megúnt, miután elérte.
De akkor még vak voltam és külső mentségeket igyekeztem találni gonoszságára, a mely pedig egyenesen szívtelen ösztönének és akaratának kifolyása volt .

Hányszor mondtuk, Jenő, hogy a nőknek nincsen jellemük és energiájuk !
Köztem, a ki három óra mulva megölöm magamat és közte, a ki oly sok akadály és nehézség daczára akarta és meg is szerezte három férfiú szerelmét: ki hát a gyöngébb ?

Azt hiszem, ezt már egyszer elmondtam neked, minek is filozofálnék?
A közelgő halál nem árnyék, sőt nekem úgy tetszik, hogy világosság, a mely befényesíti szivem és lelkem legsötétebb örvényeit is.
Ha egész életemben ily tisztán és világosan olvashattam volna elkínzott lelkem legmélyén, azt hiszem , győztes maradtam volna az életben.
Mert az élet sem nem jó, sem nem rossz, hasonló a csatatérhez, a melyen harczolnak, tehát semleges.
Lehet, hogy talán van predesztináczió; hisz némelyek a csatatéren is szemközt néznek a nappal s ezek hátrányban vannak.
Én elbuktam; már hallom az utánam rohanók förgeteges dobogását , éktelen ordítozását és az, a mit most írok neked, az én halálkiáltásom, az utolsó könyörgés, hogy el ne tiporj engem a pusztulásom után .

*

Mikor azon az estén fölmentem hozzád , ő még nem volt otthon, s mikor te kérdezted, hogy hol van: meg kellett kezdenem a szinlelést.
Vajjon hibáztam-e?
Vajjon bűnt rejtegettem-e már?
Nem: már akkor elkezdtem szinlelni, a mikor még ártatlan voltam.
Az mondtam neked, én hagytam el őt , mivel nem akartam az üzletekbe kisérni.
Mihelyt belépett ( emlékszel-e?) vidáman kiálltott föl :

- Jenő, ha láttad volna, milyen búskomor volt Gyula!
Nem szólt egy szót sem!
Mulattatnunk, szórakoztatnunk kell őt ...

És visszahajtotta fátyolát az arczáról.
Én pedig, mikor a vidámságát megláttam, mindent elfeledtem: minden gyanúmat elhamarkodottnak, gyermekesnek találtam.
Azt gondoltam, hogy végre is ő nem mondott semmi rosszat s hogy oktalanul félremagyaráztam a szavait és a tekintetét.
Szégyeltem magamat együgyűségem miatt s noha épen azt akartam mondani, hogy holnap elutazom, e helyett mentegetőzni kezdtem :

- Hogy én voltam búskomor?
Talán inkább nagyságod ...

- No lám!
Hát nem egyeztünk meg, hogy ezentúl magázzuk egymást?. .
Természetesen Jenő kegyes engedelmével ...

Te megadtad az engedélyt s az egész estén vidáman, fesztelenül csevegtünk.
Jól emlékszem, hogy mily csekély és jelentékeny körülmény vitt rá másnap az első alávalóságra.
A te szobádban voltunk és mi ketten szivaroztunk , ő pedig a véleményünket kérte ki egy selyemruhára és elénkbe rakta a mintákat.
Az egyiknek épen olyan szine volt, mint a Podiebrád Katalin ruhájának a Liezen-Mayer festményén: s ezt meg is mondtam.
- Ő azonnal elhatározta, hogy másnap együtt megyünk a kiállítás képzőművészeti osztályába, hogy megnézzük azt a ruhát.
Te is megigérted, hogy velünk tartasz .

De másnap még sem jöttél el.
- Mialatt a kertben várakoztam (az éjjel esett az eső és a buján virító heliotrópok mámorító illata szinte elkábított ) egyszerre csak az ő hangja rázott föl; megfordúltam, láttam, hogy csak egyedűl jön és megijedtem; mielőtt még köszöntöttem volna, azt kérdeztem :

- Hát Jenő ?

- Csak ne féljen!
Nem jöhet velünk.
De azért ketten is mehetünk .
Hanem meg kell mutatnia a többi képeket is, nem csupán a Liezen-Mayerét .

- A mint parancsolja.
De sajnálom, hogy Jenő is nem jöhet velünk .

Szótlanul léptünk be és az Ébner erőtelen, kezdetleges freskóit tekintetre sem méltattuk.
A lépcsőkön ő a karomba kapaszkodott, az előcsarnokban megállt és komolyan, merően nézett reám, mint a megelőző napon (úgy hogy a tegnapi aggodalmaim egyszerre ujult erővel föltámadtak) és azt mondta :

- Azért jöttem egyedül, mert igy akartam.
Én beszéltem rá Jenőt, hogy maradjon otthon .

Elfordítottam szemeimet, hogy kikerüljem reám függesztett tekintetét ; aztán nyugodtan, udvarias kiváncsisággal kérdeztem :

- És miért ?

- Tanácsot kell kérnem öntől s erről Jenőnek nem szabad tudnia .

- Mindig szolgálatára vagyok .

- Később, később: majd ha ott leszünk a Liezen-Mayer festménye előtt .

Mindjárt az első teremben egészen a művészetre tereltem a beszélgetést.
Kicsinylően vállat vont a Pataky képe előtt: Zrinyi Ilona föladja Munkács várát és figyelemre sem méltatta Gyárfás festményét: V. László esküje a Hunyadiaknak .

- Ezek az urak nem tudnak rajzolni !

Ellenben érdeklődve nézte Eisenhut Kakasviadalát és csintalan mosolylyal szemlélte Brunningeni Flesch Vértanúját .

- Hogy egy nő ilyet fessen! - mondta a fejét rázva és saját kerek vállait nézte, mintha össze akarná hasonlítani azzal az izléstelen csontvázzal , mely a képen éktelenkedett .

Aztán sarkon fordúlt, átszaladt a másik terembe és megállt a Knopp Szent Czecziliája előtt.
Én elkezdtem neki a képről beszélni és egyre jobban belemelegedtem a dicséretébe ; ő egy darabig figyelmesen hallgatott, aztán mosolyogva felém fordult :

- Mondja csak: nem találja ezt a képet frivolnak és együgyűnek ?
Egészen olyan mint egy női zenekar az éjjeli kávéházakban .

És ott hagyva a képet, leült a Liezen-Mayer festményével szemben .

- Ah, itt van a cseh királyleány! - szólt szórakozva.
- Most tehát beszélgethetünk ...

- Előbb talán nézzük meg a képet ...

- Mit törődöm én a képpel?
Hisz az csak ürügy volt.
Vajjon komolyan azt hitte, hogy a Podiebrád Katalin kedvéért jöttem ide ?

Én elhatároztam, hogy olyan feleleteket adok neki, a melyekben a tréfa és a bók elejét vegye minden komolyabb értelemnek és azt válaszoltam :

- Ezek a képek szépek, mert érdekesek.
A hölgyek is ...

- Tudom, tudom: a hölgyek is szépek, ha érdekesek, s maga azt akarja mondani, hogy én érdekes vagyok.
Ez már elkoptatott bók, kedves barátom... vagy , ha jobban tetszik: kedves barátja a férjemnek .

- Én magának is barátja vagyok .

- Választania kell kettőnk között .

- Erre csak akkor volna szükség, ha maga ellensége volna Jenőnek .

- És ha azzá lennék ?

- Maga ?

- Igen, én.
Röviden: én nem szeretem Jenőt.
Magának, a ki az ő legjobb barátja, segítségemre kell lennie .

Miért nem csodálkoztam ezen a kijelentésen?
Feleltem, de a feleletem kérdés volt, a melytől csak akkor rémültem meg, mikor a szavaim elhangzottak :

- Nem szereti Jenőt?
Hát kit szeret ?

- Ne féljen; nem magát szeretem .

Ez volt a bűn, az árulás; nem pedig az, a mi ezután következett .

A csók, az ölelés, a szinlelés, a házasságtörés nem volt oly nagy bűn, mint az én hallgatásom akkor.
Az önzés, a hiúság érzése egyszerre kioltotta szivemben a barátság lángját irántad és attól fogva nem szerettelek többé .

Ő maga jelentette ki, hogy nem szeret: tehát ugyanazt mondta, a mit én a megelőző este és egész éjjel óhajtottam.
És mégis, akkor úgy tetszett nekem , hogy ő megfoszt engem valamitől, a mi már az enyém volt, a miről már tudtam, hogy az enyém, noha még nem vettem a birtokomba.
És nem az ő feleletén döbbentem meg, hanem az a veszteség sujtott le, a melyet képzeletemben általa szenvedtem .
Ő pedig megértette ezt, mert a nők jobban fölfogják a hallgatás értelmét, a mely váratlanul áll be és nem a szavak igazságában hisznek, hanem annak a szünetnek a jelentőségében, a mely a társalgást megakasztja.
És a képre nézve, folytatta :

- S ön nem is tett semmit, hogy ne így legyen .

- Én csak tegnap óta... akartam mondani, de már az első szavaknál visszahökkentem, hogy elárultam rejtegetett titkomat.
De ő tovább ösztönzött :

- Nos, tegnap óta?
Mit?
Mondja, mondja .

Én félre fordulva a képre néztem, aztán bambán bámultam két rövidlátó látogatóra, a kik egészen közel tolták az arczukat a vászonhoz, mintha a festék illatát akarnák beszívni...
Szórakozni akartam, el akartam terelni a figyelmemet róla s mint a hajótörött, kétségbeesve ragadtam meg minden tárgyat körülöttem: de, mint a hajótöröttnek, nekem is kifogyott az erőm .

- Mondja - ismételte ő , oly izgatottan, hogy megrendülve fordultam feléje.
Oh, az én régi , kedves barátnőm ajkai villogtak elém!
Ugyanazok voltak, azok a részegítő, biboros ajkak, melyeknek kéjes vonaglását sohasem tudtam elfeledni.
És ő , mintha kényszeríteni akart volna, hogy összehasonlítsam az ő ajkát a rég elfeledett szeretőével, halkan, kaczér mosolylyal kérdezte :

- Miért nézi az ajkaimat ?

Erőt vettem magamon, legyőztem magamat.
De már későn volt.
Egy lépést tettem hátrafelé, elfordítottam a szemeimet róla és kevésbe mult, hogy hangosan segítségért nem kiáltottam .

- De hát milyen tanácsot vár tőlem? - kérdeztem rekedt, remegő hangon .

Ő már akkor tisztában volt az én gyöngeségemmel és szánakozva mosolygott :

- Azt akartam kérdezni: mit kellene tennem, hogy újra szerethessem Jenőt.
Nekem sehogy sem sikerül.
De maga nagyon jól ismeri őt... nincs jobb barátja ...

- Épen ezért: neki adhatnék tanácsot, ha nem szeretné magát.
De magának nem: magát még nem ismerem .

- Hát ismerjen meg - mondá és gúnyosan mosolygott .

- Nem lesz rá időm .

- Miért ?

- Mert még ma elutazom .

Összevonta a szemöldökeit és úgy nézett reám.
Aztán fölkelt , lesimította a selyemruhája ránczait s a szobrok kupolás rotundája felé indulva , gúnyosan mondta :

- Maga nem utazik el.
Jenő nem engedi .

És igaza volt: te tartottál vissza azon a délután és oly szeretettel kértél, hogy nem mertem ellenkezni, mert attól féltem, hogy meg találod sejteni a valót .

*

Tehát ez a gondolat volt a kezdet: «Ha Jenő észreveszi az ő új érzelmét irántam és látja, hogy menekülök, vagy kételkedni fog őszinte barátságomban, vagy azt hiszi, hogy szánalomból távozom».
Ezért maradtam .

Ő két napig nem szólt hozzám, de egyre kémlelt és figyelt reám és még a te jelenlétedben is oly vakmerően fürkészett, hogy néha megdöbbentem.
Egy alkalommal nem állhattam meg hallgatás nélkül és megkérdeztem tőle :

- Miért néz rám oly merően ?

Nem tudom, emlékszel-e, hogy a legnagyobb nyugalommal felelte :

- Azt nézem, hogy már kopaszodik a halántéka.
Itt volna az ideje , hogy megnősüljön .

Aztán, mikor te egy pillanatra kimentél, dühösen sziszegte :

- Maga gyáva !

És én csakugyan gyáva is voltam: téged csaltalak meg .

Mikor két, vagy három nap múlva egyedül hagytál bennünket a kiállításban, én sokáig kértelek, maradj velünk: emlékszel-e?
De te sürgős dolgaiddal mentegetőztél és rám biztad őt .

- Fél tőlem? - kérdezte mikor egyedül maradtunk .

- Nem; magamtól félek .

Elhallgatott; aztán nyugodtan kezdett beszélni a kiállításról, az operáról, a terveiről, hogy hogyan tölti el a telet s mikor csevegés közben oda értünk a posta pavillonjához, bement, hogy sürgönyözzön.
Én megvártam, míg írt s aztán ismét együtt indultunk tovább .

- Az egyik imádómnak sürgönyöztem - mondta mosolyogva .

- Hova ?

- Pozsonyba .

- Fiatal, vagy öreg ?

- Fiatal.
Szeretné tudni mit sürgönyöztem neki ?

- Ha megmondja ...

- Azt, hogy jöjjön ide szeptember 15-én.
Maga, úgy-e, szeptember 14-én utazik el ?

- Mi összefüggés van kettőnk között ?

- Féltékeny magára - szólt nevetve és másról kezdett beszélni .

Aztán sokáig járkáltunk még a kiállításban, de nekem csak egyetlen gondolatom volt, a mely rögeszmeként fészkelt a szivemben.
Csak a sürgönyre és a pozsonyi imádóra gondoltam: még akkor is, mikor kocsiba ülve hazafelé hajtattunk .
Végre megkérdeztem :

- Igaz az, a mit nekem a sürgönyről mondott ?

- Hogyne volna igaz .

- És Jenő ismeri ezt a... pozsonyi imádót ?

- Nem .

- Nem szabad ide jönnie.
Legyen jó.
Gondoljon a saját, a Jenő nyugalmára.
Jenő ...

- Nem szeretem .

- Hát azt a másikat szereti ?

- Azt sem .

- De hát akkor kit szeret ?

Most már nem mondta azt, mint a minap: - Nem magát!
- Egészen odahajolt hozzám, hogy édes lehellete szinte elkábított s halkan a fülembe lehelte :

- Akarja, hogy ne jöjjön ide ?

- Igen akarom, hogy ne jöjjön .

- És maga nem utazik el ?

- Nem .

Most már egészen reám borult, én pedig megcsókoltam lihegő ajkait .

Este, a vacsoránál, az én jelenlétemben azt mondtad neki , hogy olyan jó szinben van, a minőben már rég nem láttad ; ő pedig reám kacsintott ragyogó szemeivel.
És te nem láttál, nem sejtettél semmit .

*

De azért ő sohasem szeretett engem: csak szóval mondta, hogy szeret, de nem írta le soha.
Elolvashatod minden levelét; itt vannak a lepecsételt csomagban s meggyőződhetsz belőlük, hogy igazat mondtam.
Szóval egyre ismételte, hogy szeret , hogy boldog, mert titkolnia, rejtegetnie kell a szerelmét; nem beszélt soha rólad , nem gyötört soha az udvarlóival, a kik nekem olyanoknak tüntek föl, mint kapzsi örökösök, a kik már sóvárogva várják romlásomat, hogy az örökömbe léphessenek.
De a mellett gyávák arra, hogy engemet megölve kerítsék meg az én javaimat .
Leveleiben ellenben a lelke mindig a maga sivárságában nyilatkozott meg; s az erőltetett frázisok összezsúfolt tömkelegében mindig föl-föltünt egy-egy világító pont, a mely befényesítette a rettegett jövő homályait .

Nézd meg a leveleit: aláhuztam pirossal azokat a szavakat, a melyekből már akkor előre megsejtettem ezt a mai katasztrófát.
Most nem érek rá , hogy mindnyáját ide kiírjam neked.
Egyszer azt írta: «Szeretném tudni, miért nem vagy féltékeny Jenőre.
Igaz, hogy téged szeretlek és nem őt: de azért mégis épen úgy az övé is vagyok, mint a tied».
De ha beszélgettünk, sohasem merte ezt előhozni és én sem kérdeztem őt soha.
Hát miért is nem voltam féltékeny rád?...
Nem tudom; de nevetséges, hogy ezt a kérdést most akarom feszegetni .

Egy másik levélben világosan megírta: «Nem szeretlek, ezt már érzem , de akarom, hogy te szeress és a tied maradok, noha tudom, hogy te sem szeretsz engem.
Te mindig Jenőre gondolsz, mikor megölellek.
Nem szabad rá gondolnod : érted-e?
Mert az mégis különös, hogy te gondolsz rá és nem én.
Azaz én is gondolok rá, de csak azért, mert te kényszerítesz erre.
Csak akkor fogsz engemet szeretni , mikor rajtam kívül senkire sem gondolsz; most azonban még félsz Jenőtől. »

Nem, én nem féltem tőled s az, a mit két óra mulva elkövetek, mind a kettőtöknek bebizonyítja, hogy igazat mondok.
Mikor hallgattam, a saját alávalóságomra gondoltam.
Hányszor könyörögtem neki , hogy szökjünk meg, hogy hagyjon ott téged, hogy írjunk neked együtt egy sértő és brutális levelet.
Szóval mindig beleegyezett, tervezgetett és előre mérlegelte a kitörendő botrány esélyeit.
Este azonban már levelet írt nekem s másnap elkeseredve olvastam: «Nem szeretlek: te is tudod, hogy nem szeretlek.
És ha a botrány után esetleg mást szeretnék?»
Oh bizonyára kinevetett, mialatt ezt írta nekem .

Én pedig a szenvedély viharos förgetegében annyira elvesztettem a jó és rossz közötti itélőképességemet, hogy jócselekedetnek véltem, ha magamhoz lánczolva visszatarthatom őt, hogy mélyebbre ne sülyedjen az erkölcstelenség örvényébe; magamért és érted vigyáztam rá: hogy engem is meg ne csaljon.
S mialatt a magam érdekeit védtem, azt hittem, hogy téged is védlek, a ki barátom vagy .

Egy este, ez most volt deczemberben, hogy én Nápolyban voltam , ugyanazzal a postával kaptam levelet tőled és tőle is.
Az övé a legutolsó a csomagban; szemrehányásokat tett, hogy ritkán és hidegen írok s azzal végezte: «Azt gondolom, hogy végre is szeretni fogom Jenőt.
Ő legalább szintén szeret engem; s te akkor nyugodtan, félelem nélkül élhetsz».
Te pedig azt írtad: «A feleségem Pesten van az anyjánál, de nemsokára lejön Lellére és együtt töltjük a karácsonyt.
Nem is mehetek föl érte, mert egy új gépet kaptam a gyárba s meg akarom ünnepelni a napot, mikor először megindítom» .

És aztán nem is kaptam tőletek levelet egész Gyertyaszentelőig s azt hittem, hogy az idei újév új életnek lesz a kezdete; mind összecsomagoltam az ő leveleit, hogy a legelső találkozáskor vissza adom neki s az enyémeket is visszakérem .

*

Aztán megint Pesten találkoztunk a farsangban; én egy nappal később érkeztem mint ti és a szivem tele volt reménységgel, örömmel, mert erősnek éreztem magamat.
A mentők bálján szorítottunk kezet.
De, mielőtt veled találkoztam, már megláttam őt , a mint tánczolt .

Oh, én is tánczoltam vele azelőtt, mikor még az enyém volt.
És akkor, a mint megláttam, hogy a fejét ábrándosan oldalt hajtja, hogy félig hunyt szemeiből ragyogva villan elő a vágy égető sugára, hogy jobbkarját nagyon szorosan nyugtatja a tánczosa vállára : oh, akkor mindjárt kitaláltam a valót.
És először heves féltékenység gyötört , aztán pedig szántalak téged, szántam magamat .

Mit vétettél te, derék, becsületes, tiszta lelkű férfiú, hogy az az asszony megcsaljon, először velem, a ki legjobb barátod voltam és aztán azzal a kipomádézott szőke ficsúrral, a ki önhitt és szemtelen mosolyával szinte közhirré tette a közönség előtt, hogy már czélhoz jutott?
És mit vétettem én, hogy engem is meghurczoltak a gyalázat gyilkos posványában ?

Hogy gyönge voltam?...
Igen: gyönge voltam; de az én helyemben senki , még te sem cselekedhettél volna másképen.
Az elkeseredés, a szánalom önmagunk iránt annyira elfogott, hogy csaknem sírva fakadtam.
És te hozzám léptél, a szokott szeretettel megszorítottad a kezemet és kérdezősködtél, miért szöktem el Nápolyba .

Mikor ők ketten elkeringőztek előttünk , ő nem felelt a köszönésemre, hanem félre fordította a fejét és a táncz után a terem másik sarkában ült le; te pedig a homlokodat ránczolva kérdezted tőlem :

- Ki az a szőke úr, a ki a feleségemmel tánczol ?

- Nem ismerem .

- Bemutatta: valami Kapronczai Géza .

Kapronczai Géza!
Ez volt az a pozsonyi imádója, a kinek a kiállításból sürgönyzött s a kiről később többször beszéltem vele : honvéd-huszártiszt volt, a kit a miniszteriumba rendeltek be szolgálattételre.
Hogy ismerem-e?!
És hirtelen megint erőt vett rajtam a féltékenység: de csak egy pillanatra, mert te mellettem álltál .

Az első pillanatban a boszúvágy ösztöne ezt a nevetséges frázist szuggerálta nekem: « Ő megcsal bennünket » , de nem mondtam el, hanem testvéri szeretettel karon fogtalak.
Úgy tetszett nekem, hogy a te férji jogaid csorbulásával az én szeretői jogaim is csorbulást szenvednének s ez a közös érdek, a melyről azonban csak én tudtam , bensőbb, közvetlenebb kapocscsal fűzött hozzád.
És karöltve mentünk hozzá .

A huszártiszt kihivóan a szemébe vágta a monokliját és kétértelmű mosolylyal mustrált végig.
Tudnia kellett, vagy legalább gyaníthatta, hogy én voltam az elődje.
Az az asszony pedig, hármunk közt, noha mindnyájunkat megcsalt , nyugodt volt, a legnyugodtabb valamennyiünk között .

- Hogy van, remete?
Már több hónapja, hogy nem is láttam, levelet meg épen nem is kaptam .

Ezek az utóbbi szavak, jól megértettem, az új foglalónak szóltak; de még sem hazudtoltam meg :

- Nagyon visszavonultan élek; dolgozom .

- És mit dolgozik?
De szórakozva félrefordult, jelezve, hogy csak puszta udvariasságból érdeklődik irántam .

Én nem feleltem, mert a szemembe ötlött a carnet , a legyezőjén.
Láttam, hogy a huszártiszt, észrevéve a szándékomat , gyöngéden meglökte a karját, hogy figyelmeztesse a veszedelemre; s ő , kivéve kezeimből a tánczrendet, gyorsan elémbe vágott :

- Már minden tour le van foglalva; egyetlen egygyel sem rendelkezem .

- Hátha egy mégis akad .

Meg kellett mutatnia a carnetját ; két ismeretlen néven kívül csak Kapronczai volt beírva háromszor: a többi szám üres volt.
Mosolyogva adtam vissza a kis jegyzéket :

- Látom, hogy már minden tánczra «foglalkozott» .

- A második négyest vis- à- vis tánczolhatjuk.
Kapronczai hadnagy a tánczosom.
Még nem ismerik egymást ?

A bemutatás megtörtént, de nem fogtunk kezet.
Aztán ők ketten a buffetbe mentek; mi ketten pedig szótlanul néztünk utánuk és láttuk, a mint a tarkán hullámzó tömegben eltüntek a szemeink elől .

Ez az este rettenetes este volt .

Vajjon láttad-e te is azt a két kis vörös foltot a jobb vállán, a mely kétségtelenül egy erőszakos, szenvedélyes csóknak a nyoma volt?
Én láttam; s a mint merően néztem a két kis foltot , ő vérpiros lett bosszúságában.
És azt láttad-e, hogy ő milyen szemekkel nézett az imádójára?
Egyszer valamit mondhatott neki a hajáról, mert a léha tiszt fölállt mellőle , odament a velenczei tükör elé, megigazította a haja választékát s aztán mosolyogva, mint a kitapsolt tenorista, leült melléje , mintha mondaná :

- Jól van így?
Most már jobban szeretsz ?

És még sok mindent fölújítanék az emlékezetedben, ha az idő nem siettetne, hogy végezzek .

Másnap meglátogattalak és a szalonban találtam őt : egy könyv feküdt az asztalkán, a Terre promise ; és ő azt mondta, hogy el kell küldenie azt Kapronczainak, mert az övé.
Én pedig észrevétlenül átlapoztam a könyvet és az ötvenharmadik lapján ezek a sorok alá voltak húzva: « Je vous aime, je n'ai jamais aimé que vous.
Si je ne vous étais pas fidèle, je serais la dernière des créatures.
Je veux, entendez-vous, je veux que vous m'estimiez, que vous ayez confiance en moi » ...

De még nem végeztem a mentők báljával.
Azon az egész éjjelen csak veled beszélgettem; nem tánczoltam, nem közeledtem az ismerőseimhez, hanem a lelkesedés lázas hevével beszéltem el neked egy dráma tervezetét (még most is itt a félben hagyott kézirat, a melyet fájdalom! nem fejezhetek be) és te minduntalan örömmel szakítottál félbe :

- Milyen boldog lehetsz te, hogy így tudsz lelkesedni!
Oh, én hiszem , hogy sikert, nagy sikert aratsz .

Emlékszel-e még a dráma tárgyára?
Hasonlítsad össze most a valóval : vajjon nem én vagyok-e a hőse?
És ime, oly lelkiismeretesen játszom a szerepemet , hogy a katasztrófát nem szóval írom le, hanem valósággal megjátszom magam .

A franczia négyest vis- à- vis tánczoltam vele : de ő rám sem nézett, még akkor sem, mikor kezet kellett fognia velem.
Én ellenben jól megfigyeltem minden kézfogásukat; úgy tetszett, mintha ölelkeztek volna, mert egész testük megrázkódott a gyönyörűségtől.
Vajjon te is észrevetted-e?
Meglehet; mert a mosolygás eltünt az arczodról és nemsokára haza vitted őt .

*

De a te gyanúd és őrködésed semmit sem használt.
Le kellett volna őt vinned Lellére, a befagyott Balaton mellé.
Én ellenben mindent tudtam és láttam.
A Bulyovszky-utczában találkoztak, a 76-ik számú ház félemeletjén egy kis garçon-lakásban.
És láttam a fészket is, amelybe oly ürügygyel tolakodtam be, hogy ki akarom venni a nyárra .

Egy napon végre elhatároztam, hogy figyelmeztetlek.
Megkérdeztem tőled :

- Az a Kapronczai gyakran jár hozzátok ?

Te sokáig merően néztél rám .

- Nem, már egyáltalában nem jön - felelted és melegen, hálás szeretettel szorítottad meg a kezemet, mintha meg akarnál valamit köszönni; a szemeidbe pedig égő könyek szöktek.
És én hallgattam: én, a bűnös, az alávaló, a kinek te megköszönted a baráti figyelmeztetést.
És csak ekkor láttam és fogtam föl egész aljasságban az én pokoli számításomat; féltékenységemben téged ingereltelek , hogy megszabadíts a vetélytársamtól.
Hitvány, gyalázatos, gyáva áruló voltam .

Másnap elhatároztam, hogy kihivom Kapronczait.
Megtudtam - ne kérdezd, hogyan - hogy délután, mialatt te a park-klubba mégy, kikocsiznak a zöld vadászhoz s talán még messzebb is mennek.
Én bicziklin mentem ki a katonatemető végébe és ott elrejtőztem, mint valami gyilkos.
Sokáig, nagyon sokáig vártam s egy lélek sem járt arra; csak a villámos kocsik tompa dübörgése hallatszott a távolból.
Végre egy bérkocsi jött lépésben a döczögős úton: üres volt; mögötte jöttek ők ketten.
Kapronczai átkarolta az ő derekát , ő pedig ábrándosan hajtotta fejét a tiszt vállára.
Nem mozdultam.
Ők elmentek előttem.
Miért is hivnám ki Kapronczait?
Vajjon tőlem vett-e el valamit ?
Avagy nem a tied volt-e az, a mitől megfosztott ?
Ő csak egy rablótól lopott.
Ez a gondolat lebilincselt és elvette minden erőmet.
Ők tovább mentek s azt hiszem, hogy az út kanyarulatánál megcsókolták egymást .

- Mit írjak még neked ?

Találkoztam vele , beszéltem rólad, figyelmeztettem a veszélyre; de ő kinevetett :

- Ismét Jenő!
Mindig csak Jenő!
De hát magának, egyedül csak magának nem fáj ez az eset ?

- Nem, - feleltem vakmerően .

- Oh, az önzetlen jóbarát !

És ez a találó irónia egészen lefegyverzett vele szemben, önmagammal szemben és hallgattam.
Tíz nap mulva te értesítettél, hogy visszautaztok Lellére.
Azt gondoltam, hogy mindent tudsz, vagy legalább a gyanú annyira gyötör, hogy nem mersz tovább itt maradni .

Lelléről e hó elején kaptam tőle levelet, a melyben azzal vádol, hogy én árultam el őt neked.
Ebben a levelében olvashatod ezt is: «Alávaló vagy; nyomorult voltál.
Szerencsére Jenő nem tud mindent és Kapronczait a pétervári követséghez osztották be.
Ha te jobban szerettél volna, mind ez soha sem következett volna be .
Te voltál a hibás: te voltál, te voltál, te voltál» .

Én azt feleltem neki , hogy az én legutóbbi szenvedéseim hosszú lánczolata csak visszatorlása annak a nagy bűnnek, a melyet ellened elkövettem s ezt a büntetést , mivel megérdemeltem, alázatosan viselem; azt is írtam neki , hogy minden levélváltás fölösleges köztünk: s ha kivánja, azonnal elégetem az összes leveleit s neki is azt kell tennie az enyémekkel.
Erre a levelemre nem is felelt .

Vajjon ez-e az, a melyről irod, hogy megtaláltad ?

*

Szeretném, ha mindezt nyugodtan, szenvedély nélkül és tárgyilagosan mondhattam volna el neked; de érzem, hogy ez nem sikerült; arra pedig, fájdalom , nincs időm, hogy még egyszer újra elmondjam az egészet .

Te hajnalban már itt leszel: egy óra, talán másfél óra mulva zörgetsz az ajtómon .

Én te éretted ölöm meg magamat, Jenő; azért, mert megcsaltalak téged , a ki az én nélkülözésekkel teljes ifjúságomban tanácsokkal és sokszor pénzzel is segítettél; később pedig sohasem vontad meg tőlem hathatós pártfogásodat .

Ugyanaz az asszony törte le mind a kettőnk életét: ugyanaz az asszony.
Ha én megcsaltalak téged; ő téged is, engem is megcsalt.
Ezt ne feledd el.
És azt is gondold meg, hogy ő talán a házasságod első idejében neked mégis csak adott némi reményt és örömet: nekem pedig, még a legszenvedélyesebb ölelésében is csak kínt és kétségbeesést adott .

Valjon bűnös-e ő , vagy pedig csak öntudatlanul cselekedett?
Nem, nem: bűnös, ezerszer bűnös .
Ő mindent tudott, előrelátott mindent az első pillanattól kezdve .
Elhatározta, hogy megcsal téged: már akkor, mikor a nőd lett; hogy megcsal engem : már akkor, mikor a Margit-szigeten először megkisértett ...

Oh, Jenő! és ő mégsem szeretett engem: soha egyetlen egy virágot sem adott nekem !
Annak a másiknak adott virágot, sok, sok virágot .

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Jenő, Jenő: én hazudom, én hazudtam !

És ebben az órában nem szabad hazudnom.
De esküszöm neked, hogy tudtomon kívül hazudtam.
Csak most látom az igazságot: a közelgő halál világosságánál; csak most látom tisztán a valót: az elszállni készülő lélek biztos sejtésével .

Jenő, én nem érted ölöm meg magamat: nem azért halok meg, mert téged megcsaltalak.
Hanem azért ölöm meg magamat, mert ő már nem szeret engem; azért halok meg, mert ő megcsalt engem és édes ajka most már másnak osztja kéjes csókjait .

Ez az igazság, Jenő .

De azért nem vagyok gyáva.
Majd meglátod .

Isten veled !

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE