Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrai Károly
48-tól Világosig
Keletkezés ideje
1860
Fejezet
29
Bekezdés
2318
Mondat
3928
Szó
45077
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XII.
A tébolydában.
A »Fehér medve« Bécs egyik kevésbbé nevezetes vendéglője.
Itt volt szállva az európai kontinensnek egyik leghíresebb detektivje, ki ez idő szerint politikai okokból Bécsben tartózkodott .
A lord bérkocsijából kilépve, mint aki a járást igen jól ismeri, egyenesen az első emeletre sietett s ott a -ik számú szoba ajtaján kopogtatott.
— Ah, ön az lord ? ! kiáltott föl az ajtónyitó, ki maga a detektiv volt.
Vártam lordságodat.
— Engemet, csudálkozott a lord.
— Igen is lord.
Rövid magyarázata a következő : Bécs ma csaknem fenekestől föl van fordulva.
Lordságod nálunk időzése alkalmával bizonyára nem kevés szemetet fog találni útjában, melynek eltakarításához egy vagy több személy segélyére lesz szüksége, azért velem okvetlenül parancsolni fog.
Meg fog látogatni, gondoltam.
A lord helyeslőleg intett fejével.
— Tehát állok rendelkezésére, lord ur !
— A fatum kerget önhöz !
— A bécsi rendőrség, szólott az illető mosolyogva, talán ügyesebb volt, mint én föltételeztem, s hamarább észrevette a készülő tragédiát, melyet minden szabály ellenére a végén akarnak kezdeni.
— Tehát ön már tudja ?
— Tudtam, mielőtt a tragédia hőse megérkezett volna .
— S mit szándékozik tenni ?
— Egyszerűen megakadályozni.
Az angolt elhagyta eddig megőrzött hidegvére.
— Igazán különös !
Engem jól értesült személyek utasítanak, hogy önhöz jöjjek, önnel beszéljem meg az ügyet, itt pedig annyira készen találok mindent, hogy nekem csak a néző szerepe jut.
— Mert mások is vannak, kik az ügy és a személyek iránt közelről érdeklődnek.
— S szabad tudnom, hogy kik azok ?
— Nevekkel nem szolgálhatok A legmagasabb politika . . .
— Gondoltam !
A detektív valamit mormogott magában a magasabb politika posványáiról, mig magában azt gondolta, hogy ő soha többé ebbe a magas politikába belegabajodni nem fog.
Intézzék magok saját konyhájokon.
Amit sütnek, főznek, egyék is meg.
— Ilyet még csak föl is tenni.
Még csak gondolni is.
Hogy itt még egy idegen vendég, egy ország küldötte és kegyence se legyen teljes biztonságban !
Egy világhírű nagy szónok, ki megérkezése utáni napon négyszer beszélt a néphez és mindannyiszor elragadta őket ékesszólásával.
Egy második Rienzi.
Néptribun.
Oda viszi a népet, ahovar akarja.
Verőket, életüket áldozzák érette.
— És mégis vannak, kik élete ellen törnek, kik egy óriás szellemet, mely trónjuk mellett virraszt, hogy ennek hatalmát és erejét a népek javára és előnyére fordítsák, sirba akarnak fektetni !
Pfuj Bécs !
Pfuj dicsőséges nagy urak !
A lord alig egy pár szót hallott e magán beszédből, de ebből is levonta a következtetést.
— Tehát a burg emberei ?
— Kik ma annyira remegnek tole, hogy talán egy kis újabb kravalt is eltűrnének, ha jutalmul Kossuth életét nyerhetnék !
— Nagyon olcsón vásárolnának meg ily drága életet.
— Magam is azt tartom !
— Azért jöttem, mert sürgősen kell intézkedni.
— Készen vagyok.
A lord röviden közlötte a detektivvel a hercegnőtől hallottakat.
— Ez esetben csakugyan nincs ideje a halogatásnak.
— Azért jöttem, hogy önnek tanácsát és segélyét kérjem.
— Készséggel, annyival inkább, mivel magam is vártam erre.
Induljunk tehát, ha úgy tetszik.
— De hova ?
— Egy pár ügyes segédre van szükségem.
Ezek után kell néznünk.
— Igen helyesen gondolja ön !
— Azonban megfelelő öltözetekre is szükségünk lévén, szabad legyen lordságodnak csekély ruhatáramból némely szükségeseket szolgálni.
A lord nem tett kifogást az ajánlat ellen.
— E munkás zubbony egyszerű, de tiszta, ily tavaszi hűvös éjszakán elég meleget ad ; itt a hozzá tartozó föveg, épen összeillők, ez hozzávaló keztyü, huzza föl lord ur, fehér kezei könnyen árulói lehetnének.
A lord híven követte az utasítást.
— Zubbonyát méltóztassék összegombolni, úgy mint én.
Finom mellénye s aranyóra lánca különben kilátszanak.
A lord szó nélkül teljesítette mindezeket.
— És most induljunk !
Bocsánat ! . ..
Méltóztatik nevemre emlékezni.
— Jes — Master Kopf.
— Szolgálatára lordságodnak.
Valamely uriasabb név könnyen felkölthetné a rendőrség figyelmét.
A két férfiú a legelőbb talált bérkocsiba ült.
Megnevezték az utcát és lakszámot, ahova menni akarnak.
A bérkocsis végig nézett rajtok.
— Fizessék meg a kocsi dijat előre.
Ki tudja, útközben mi adhatja magát elő.
Akkor aztán kereshetem a pénzemet.
A lord tárcájából kivett ezüst pénzdarabot akart neki adni.
Társa megakadályozta ; s visszatartván a lord kezét s nehány apróbb pénzdarabot olvasott a bérkocsis markába.
Ilyenkor a rendes taksán kívül egy kis borravalót is szoktak adni, mondotta a bérkocsis, de én ezt nem követelem önöktől, látom, hogy magoknak sem valami sok pénzök lehet.
Megelégszem az egyszerű viteldijjal.
A hosszú Jágerzeile vége felé betért a kocsi egy kis szűk utcába, megállották ott egy régi stilü emeletes ház előtt, melynek homlokzatán nagy sárga csillag függött, görbített vasrúdon, mely alá ivalaku lemezen ez volt írva :
» Gasthaus zum goldenen Stern
A vendéglő utcára nyíló ajtajának mindkét szárnyán pedig fatáblák voltak kifüggesztve, melyekre a régiség miatt csaknem fölismerhetetlen avult festmények voltak : virslik, kiflik, habzó sörös poharak, boros üvegek, sült kappan, pirított malac lapos pecsenye tálban ; ezek alatt pedig régiség miatt egészen sárgává vált betűjegyek, melyeknek értelmét valamely régiségbuvár igy fejtette volna meg : »Bor és sörcsarnok.
Itten mindenféle ételek és italok jutányos áron kaphatók !«
A másikoldalon : »Jó ebéd és jó vacsora minden időben !«
— Helyen vagyunk ! mondotta Kopf s kinyitva a bérkocsi ajtaját, kiugrott.
— Ha kedve lenne reánk várni, félóra múlva visszamennénk, mondotta Kopf a bérkocsishoz.
— Félóra múlva ?
Nem bánom, ha megfizetik az urak a várakozást is.
— Ugyan mit gondol ? felelt vissza Kopf.
Tartsa szerencséjének, ha nem üresen megy vissza.
Ki az ördög jár itt éjszaka.
— Legalább hát egy kis borravalót adjanak !
— Itt van, mondotta Kopf, zsebéből kisebb ezüst pénzt adva a bérkocsisnak.
— Danke !
Köszönöm !
Csak aztán soká ne maradjanak.
— Elég korán itt leszünk !
Odabenn a bor és sörcsarnok helyisége egészen teli volt vendégekkel.
Minden asztal el volt foglalva s minden asztalnál hangosan beszélő s egymással vitázó munkások voltak.
Kopf sorba köszöngetett minden asztalnál :
— Jó estét !
Jobb estét !
Néhányan fejőkkel intve fogadták az üdvözletét, mig legtöbben meg sem hallották azt.
Egyik asztalnál élénk tekintetű munkásosztálybeli ifjú ült, ki midőn Kopf köszöntését meghallotta, mindjárt, igyekezett mind neki, mind társának maga mellett helyet csinálni.
— Helyet!
Helyet ! sürgette a mellette ülőket.
Szoruljunk kissé!
Sok jó ember elfér együtt.
Voltak, kik semmi kedvet nem mutattak akárkiért is szorongani, mig néhányan a székeket kezdték közelebb vonni egymáshoz .
— Ide cimbora !
Van itt elég hely.
Kopf és a lord helyet foglaltak a munkások között.
Sört porancsoltak.
— Mi újság, kérdezte a fiatal munkás Kopftói.
— Szél fu ! volt a felelet.
— A burg felől.
Egy-két munkás, ki hallotta a beszélgetést, figyelni kezdett.
— Mi járatban vagytok ?
— Munkát keresünk.
— Jól van ! suttogta a fiatal munkás.
Ne beszéljünk többet.
Itt csak egy társunk van.
A többiek idegenek.
Kopf, mintha magában valami felett gondolkodott volna, mintegy önfeledten mormogta magában.
— Bécs ! hm . . . hm ...
— Értem uram !
Parancsol valamit, volt a válasz.
— Fizesd ki vacsorádat, aztán társaddal kövess.
Az ifjú munkás azonnal engedelmeskedett.
Néhány perc múlva mind a négyen a bérkocsiban ültek.
— Zűr Stadt Frankfurt, mondotta Kopf a bérkocsishoz.
Ez volt a szálloda, ahol Kossuth lakott.
A szálloda kapujától nem messze egy ittasnak látszó nemzetőr tántorogva járkált föl s alá, koronként meg-megállva s óvatosan körültekintve, mintha valakit keresne, vagy várna, aztán ismét folytatva egyhangú sétáját.
— Aha ! már itt van ! mondotta Kopf társának, kivel útközben közlötte tervöket.
Az ok fejőkkel intettek, hogy igen is látják.
— Oly férfiúnak, mint Kossuth, mondotta Kopf társaihoz, nem szabad nyomorult orgyilkos keze által elveszni .
— Ne féljen uram ! válaszolt az egyik, életünkkel állunk jót érette.
A két munkás, mintha csak merő ismerkedési vágyból tenné, oda mentek a nemzetőrhöz, elébb tüzet kértek tőle, szivarra gyújtottak, őt is megkínálták egygyel, aztán beszélgetést kezdtek vele, hogy talán vár valakire ?
Azt felelte az illető, hogy senkire nem vár.
Egy barátjával szeretne találkozni, ki most itt van a kávéházban.
Ez ellen természetesen kifogást tenni nem lehetett.
— Jobb lesz, ha velünk jössz polgártárs egy pohár sörre.
— Köszönöm polgártárs, nem iszom, szólott a nemzetőr fejét rázva.
— Ugyan polgártárs, csak nem vagy olyan bolond, hogy viszsautasitod a legjobb bajor sört, mit nálunk lehet kapni !
No jer hát.
— Mondtam, hogy nem megyek, felelt az állhatatosan ellentállva a kisértésnek.
— Aha, gondolom már, hogy mért nem jössz, mondotta kevés szünet múlva Kopf, mintha kitalálta volna az igazi okot.
— Gondolod ?
— Tudom.
— Ugyan mit tudsz hát ?
— Te Kossuthot akarod látni.
A nemzetőr megdöbbeni látszott Nem szólott.
De tagadólag rázta fejét.
— Hiában titkolod !
Kinéztem a szemedből.
Tulajdonképen magunk is azért jöttünk, hogy ha legalább egy pillanatra láthatnék !
Hanem arra ugyan hiában várunk.
Betegen fekszik szobájában.
A nemzetőr boszusan toppantott lábával.
— Lehetetlen !
Nekem azt mondták . . .
— Hogy semmi baja.
Bolond volt, akimondta.
Lásd ez az én cimborám magyar fiú ; kenyeres pajtása Kossuth inasának, alig egy órával ezelőtt beszélt vele ; tőle magától hallotta, hogv gyöngélkedik, nem fogja ma szobáját elhagyni . még látogatókat vagy tisztelgőket sem fogadott el.
— Hát csakugyan beteg ?
— Nem mondtam volna különben !
— Akkor hát csakugyan, hogy hiában várom.
— Mondottam már . . .
— Akkor hát nem bánom, polgártárs, térjünk be egy pohár sörre.
S betértek a legközelebbi sörcsamokba.
Előbb néhány stibli sört ittak, aztán rántott csirkét ettek, ismerkedési estélyt rendeztek a nemzetőr cimborával, aztán ittak rá egy »pisztoly« gumpoldskirchenit, majd johannisbergit, szóval a vendégszeretetet és barátságot oly erősen megkötötték, hogy az örökké elválhatatlanokká teszi őket, hanem neki most még egy kis dolga van, mit el kell előbb végezni, hol a puskája ?
Neki előbb Kossuthot meg kell ölni.
Csak főbe lövi.
Meüette meg se érzi, olyan könnyen meghal.
A csarnok vendégei, kik ezeket hallották, elszörnyüködve ugráltak föl.
A nép bálványozta Kossuthot.
Kevésbe múlt, hogy üvegek, poharak nem röpültek a polgártárs fejéhez.
— Hagyják önök ! szólott Kopf csititólag, ki a lorddal egy másik asztalnál ült, hisz tökrészeg a nyavalyás.
Azt sem tudja, hogy mit beszél !
Adjanak még neki többet, fordult a két munkáshoz, aztán ha már teljesen készen lesz, szép csöndben vigyék haza a jámbort.
Egy pár óranegyed múlva a polgártárs annyira részeg volt, hogy nem birt a lábán
Ábrái Karoly: -tól Világosig .
állani.
Karon fogták, kivezették és feltették egy bérkocsiba.
— Döbllng! kiáltott Kopf a bérkocsishoz.
Kopf és a lord másik kocsin követték.
A nemzetőr az ittas emberek mély narkotikus álmát aludta.
Az egész utón föl nem ébredt.
Mikor a tébolydához eljutottak, az egyik munkás becsöngetett.
A kapusnak azt mondták, hogy egy szerencsétlen tébolyban szenvedő rokonukat hozták ide s kérik fölvétetni.
Rögeszméje, hogy őt felfogadták Kossuth meggyilkolására, közveszélyes.
Kérik azonnal fölvétetni.
Két jó erős kórházi szolga levette az illetőt a kocsiról s az inspekciós orvos elé vitték.
— Mi baja van ? kérdezte ez a kísérőktől.
— Az a rögeszméje, hogy őt felbérelték Kossuth élete ellen.
Akit tehát most halálra keres !
— Szerencsétlen rögeszme.
— Hasztalan keresünk !
Nem találunk alapot, hogy mi okozhatta e nagy lelki zavart.
— Az indokot ritkán is lehet meghatározni.
Rejtély marad a tudomány előtt is.
— Azt is jelentem, folytatta Kopf, hogy szerencsétlen rokonunkkal nem bírtunk máskép elbánni, minthogy leitattuk.
Dühöng és rendkívül erős, kényszer zubbony nélkül aligha lehet vele beszélni.
— Majd kijózanodik a jó hűvös szobában holnap reggelre.
— Aztán, folytatta Kopf, a fölvilágositást, nem akarja elhinni, hogy neki itt, mondotta homlokára mutatva, valami hiányzik.
— Legnagyobb része igy van a szeren-csétleneknek.
— Egy havi ápolási dijat előre kifizetjük.
Jelen esetben, hol senkit nem ismerünk, ez szükséges is.
Az orvos aztán kiadta az utasítást a szolgáknak, hogy a kényszer zubbonyt adják reá s vigyék egy egészen külön cellába.
Oda kivül, midőn a portástól is elbúcsúztak, Kopf mosolyogva jegyezte meg.
— Ezt jól elhelyeztük. így aztán biztosítva vagyunk, hogy legalább pár hétig nem fogja kezét Kossuth Lajos ellen emelni.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE