Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bársony István
A rab király szabadon : Fantasztikus állatregény
Keletkezés ideje
1903
Fejezet
15
Bekezdés
1094
Mondat
2875
Szó
30273
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
A nagyhatalmak találkozója.
A négylábú szabadok királya a hegyoldalon jött volt lefelé, amikor a hercegnő hangját meghallotta .
- Beszélnem kell kedves rokonommal, mondta magában a király, mert úgy látszik, csakugyan van valami a levegőben, amit nem volna helyes kicsinyelnem .
E rövid magánbeszéd után kinyújtotta sörényes nyakát, feltátotta a száját s elkezdte magából kilökdösni azt a félig morgó, félig röffenő-hördülő bőgést, amely olyan, mintha mély barlangból jönne, s visszhangos szakadékok közűl emelkednék ki, karvastagságú húrokból .
Az erdőség sokat zaklatott lakóin végigfutott a borzongás erre a szózatra, amely jeladás és egyszersmind hívás volt Zulejka számára .
A Menydörgők, odakint az erdő szélén, mindent abbanhagytak, s szájtátva figyelték, hogy merről szálldos hozzájok az oroszlánordítás.
Sok Menydörgőnek vert gyorsabban a szive; de egy sem volt köztök, aki önkénytelenül is valami tiszteletfélét ne érzett volna az állatkirály iránt, aki az embernek sohasem volt igazi ellensége, mert beérte azzal, hogy a vadonban élő alattvalói közül vegye ki a dézsmát .
Hanem amikor a király hívására egy völgykatlanból feltört a tigris vontatott, dünnyögő, nyögésbe vesző válasza, akkor egyszerre leirhatatlan düh öntötte el a Menydörgőket .
- Az emberevő!
Az emberevő! üvöltötték, remegve az indulattól és a gyűlölettől .
Az egész erdőségen végigzúgott a kétségbeesésnek s az engesztelhetetlen haragnak a feljajdúlása; az elhatalmasodó éjszakában minden bokor ettől a rémkiáltástól rezdűlt meg: «az emberevő ! » ...
A sziklák kisértetiesen kacagó visszhanggal verték vissza az « emberevő» elátkozott nevét .
A két nagyhatalom, az oroszlán meg a tigris, akközben folyvást közeledett egymáshoz.
Zulejka szótfogadott és jött, ami különös kegy volt az ő szeszélyes lényétől, amely engedelmeskedni még a királynak sem tudott .
Szultán eléje ment.
Egy tisztáson találkoztak, amelyet a felhők közt bujkáló hold néha-néha, pillanatokra, megvilágított.
A király kilépett a tisztás közepére s egy utolsó hördüléssel köszöntötte a bokrok sötétjében lappangó tigrist, amelynek a körvonalait az ő éles szeme már fölfedezte .
Zulejka óvatosan sunyítva, a fülét hátracsapva s hasával a füvet horzsolva tett néhány lépést a szabad térségen, de illő távolságban megállott.
Már régebben nem találkozott a felséges úrral, s most egy kis félsz volt benne, hogy vajjon a sok galibáért, amivel a Menydörgőket a szabadok nyakára csődítette, nem kap -e ki ?
Hanem a király nem látszott haragosnak.
Inkább megint az a bolondos izgalom vett erőt rajta, ami egyízben már arra késztette, hogy valóságosan udvaroljon szépséges rokonának.
Most sem állhatta meg, hogy leereszkedően meg ne jegyezze: - Hercegnő, önért igazán kár volna, ha a Menydörgők ...
Nem fejezhette be, mert India gyöngye hízelegve vágott közbe: - Ha a király pártfogásába vesz, ezer Menydörgőtől sincs mit tartanom .
Szultán felemelte a nyakát, amelyről majdnem fekete sörény omlott le könyökéig.
Nézésében a hódító daliák tüze volt.
- Jöjjön közelebb, kedves rokon , mondta biztatóan, inkább kérve, semmint királyi felsőséggel .
Bengália leánya azzal a sompolygó nesztelenséggel lépdelt a Felség elé, amely csupán csak a macskák sajátsága.
Amint egészen mellette volt, merész bizalmassággal törüszkölődött hozzá, s úgy sétált végig magasra tartott feje alatt .
Ha ezt a Szultán egykori felesége látja, abból alkalmasint véres féltékenységi jelenet fejlődik vala.
De a furcsa kis idill igy sem maradt teljesen titokban.
A sűrűség homályából röfögő, boszús, izgatott hang tört elő: - Ha a királynak légyottja van, vezesse barátnéját a vadkomlósátrak alá.
Ez itt a gorilla tanyája s a gorilla most beteg, nyugalomra vágyik .
- Ez Cézár! mordúlt fel a király meglepetten .
- A gorilla! - szólott Zulejka, s ösztönszerüleg nyújtotta ki a karmait.
Eszébe jutott a nagy majommal való minapi találkozása .
Szultánban, annak hallatára, hogy a gorilla beteg, feltámadt a királyi nagylelkűség .
- Jőjjön ide a gorilla, szólt oly hangon, amelyben nyugodt rendelkezés, jóformán parancs volt.
Ha beteg, mindenkép elnézők vagyunk iránta , bántódás nem éri.
Megbocsátjuk illetlen modorát, sőt bevonjuk a tanácskozásba , aminek eljön az ideje, minthogy a Menydörgők megindították a háborút ellenünk .
A bokorban erős szöszmötölés támadt s néhány másodperc múlva egy magas, zömök, fekete alak bujt elő a cserje közűl, sipoló lélekzettel, s közben-közben elfojtott hangon nyögve :
- A Menydörgők! dörmögte a gorilla s fenyegetőleg emelte fel jobbját , amelyben most is hatalmas furkót szorongatott.
Én már megismerkedtem velök némileg.
Egy tűzdarázs megcsípett s a fúlánkja belém tört.
Balkaromban érzem .
- Hogy lehettél olyan vigyázatlan? kérdezte a király.
Lásd, a hercegnőt mióta üldözik s ő úgy surran el előlök, mint a kígyó .
A gorilla fölmordúlt: - A hercegnő nem férfi és nem is rokonsága az embernek.
Én láttam a fehér nőt s el akartam rabolni, hogy ne unatkozzam úgy .
- És rajta vesztettél, vágott közbe Szultán.
Szegény bolond te; no majd lesz módod benne, hogy boszút állhass.
A Menydörgők hívás nélkül is jönnek .
Zulejka kéjesen nyávogott: - Mennyi embervér! mennyi!
Sok édes embervér!
- Kóstold meg egyszer te is, király !
Hirtelen elhallgatott s figyelni kezdett.
Felborzolt szőrrel lépett hátra.
- Hallottátok? kérdezte halkan, idegesen .
Szultán s a gorilla fülelt .
A völgy felől, az avaron, lassú, egyenletes csúszás neszét vehette észre, akinek nagyon finom volt a hallása.
A csúszás halkan súrolta végig a száraz avart s időnkint csöndes sziszegés vegyült ebbe a gépies hangba .
Mindahárom hallgatódzón egyszerre szaladt végig a hideg.
A gorilla volt a legtürelmetlenebb.
Dühösen kezdett topogni s össze-összecsappantotta az agyarát.
Zulejka mereven nézett villogó szemével arra, ahonnan a csúszás közeledett.
Szultán mozdúlatlanúl maradt ugyan, de önmagának meg kellett vallania , hogy csak erőlteti a nyugalmat s hogy gyorsabban ver a szive .
Ösztönszerüleg kitalálták, hogy ki az, aki most jön .
- Igy csak a Vörös ördög sziszeg, - mormolta Szultán .
Zulejka felelt neki: - Igazad van Felség, - ösmerjük ezt a hangot fogságunk idejéből.
De én már azóta is hallottam egypárszor barangolásaimban .
- Ti mindnyájan megijedtetek, szólalt meg most a sziszegő hang finnyásan s kicsinylően.
Csillapodjatok no, nem haragszom.
Jobban tetszetek nekem , mint az idevaló gyáva benszülöttek.
Hallottam az oroszlán ordítását s a tigris válaszát; egy bagoly a gorilla esetéről huhogott valamit; gondoltam magamban : elnézek erre egy kicsit.
Csak közel ne jőjjetek, mert különben semmiről sem tudnék jót állani .
- Jókor jösz Sátán, mordúlt fel Szultán felsőséggel, mert szükségét érezte, hogy minden borzongása mellett is úgy viselje magát, ahogy királyhoz illik.
Tanácskozásunkban részt vehetsz; de figyelmeztetlek, hogy itt senki se fél tőled, legkevésbé pedig jó magam, aki mindnyájatoknak ura vagyok!
Mérged halálhozó, azt jól tudom; de talpamnak egyetlen ütésével megsemmisíthetlek , mielőtt időd volna rá, hogy marásoddal veszélybe dönts.
És én követelem tőled a tisztességes hangot, különben, istenemre, rögtön szétverem a koponyádat, ha az életemmel adózom is érte !...
Mindezt fokozódó haraggal bőgte a király, s az utólsó szavakat már vad tűzben égve, halálmegvetéssel ordította .
Sörénye lobogott, s amint hatalmas első lábával dobbantva csapott le a földre, el kellett neki hinni, hogy gondolkodás nélkül kész beváltani fenyegetését, ha a kígyó meg meri sérteni .
A Vörös ördöggel így még senki sem beszélt.
Ahhoz volt szokva, hogy halálos borzalmat keltsen s hogy reszkessen tőle minden.
Ez a királyi hang most megdöbbentette.
Érezte, hogy ha az oroszlán megrohanná, őneki feltétlenül vége volna.
Legfeljebb együtt pusztulnának.
De mi haszna volna abból?
Élni mégis csak jobb .
Meghunyászkodva szólott :
- Nono, király, ne neheztelj, kérlek.
Te kivétel vagy mindenek között.
A te felsőbbségedet elismerem.
De azután senkiét másét !
Éles, dühös sziszegést hallatott, amely azt jelentette, hogy elég neki a megalázkodásból, többre nem hajlandó .
Zulejka nem mert szólani.
Távolról sem volt annyi szive, mint az oroszlánnak.
A gorilla pedig csak röfögött és okoskodás nélkül maradt «en garde » -ban, nehogy a sok fecsegés közt elmulasszon egy olyan pillanatot, amikor a kígyó esetleg megtámadja.
Ő biz' nem sokat vitatkozott.
De tudta, hogy kezében borzasztó fegyver a furkó, s hogy hamarább és biztosabban szétverné vele a sátán testét, mint amily gyorsan az oroszlán eltiporná .
Csinos kis társaságot alkottak így, négyen .
Amióta a tűzkatasztrófa történt a cirkuszban, nem volt még úgy, hogy mindnyájan együtt lettek volna .
Most látták viszont egymást először mind a négyen együtt, s amint egymásra néztek, bátran lehetett az az érzésök, hogy urai az egész környéknek, s hogy a Menydörgőkre borzasztó sors vár, ha nyilt harcban kerülnek össze valamikor .
Szultán megkapta a Sátántól a maga személyes elégtételét s ezzel fölöslegessé vált, hogy tovább is élére állítsa a dolgot.
Hallgatagon vette, hogy a Vörös ördög senki másnak sem akar meghódolni, egyedül ő neki.
Elterelte a vitát a további személyeskedéstől .
- Van -e valamelyiteknek olyan terve, vagy eszméje, amivel a szabadok ügyén segíthet? - kérdezte .
Mindnyájan hallgattak.
A tigris ezt gondolta: - Bánom is én, hogy ti mit csináltok; én majd gondoskodom róla, hogy egérúthoz jussak, ha nagyon szorongatnak .
A gorilla bután bámult maga elé s igy szólt: - Én minden Menydörgőt leütök, aki hozzám közelíteni mer .
A Vörös ördög halkan sziszegte, befelé-nyelven, amit csak a kígyók érthettek volna :
- Nem értem a királyt; csak nem akar belőlünk hadsereget szervezni , holott semmiféle közös célom énnekem vele nincsen?
Ha baj lesz, a föld alá búvok s egy sziklarepedésben várom meg, amig a nyugalom visszatér .
Szultán ujra megszólalt :
- Eszerint semmi ötletetek.
Pedig a Menydörgők sokan vannak s tűzdarazsaik messziről égetnek és marnak.
Jó! hát én mindnyájatok helyett gondolkodom és cselekszem, ha kell.
A hadüzenet megvan; a háború elől kitérni többé nem lehet.
Én inkább meghalok, semhogy még egyszer ember kezére kerüljek ebben az életben.
A szabadoknak érezniök kell, hogy összetartásra van szükségök .
Még az éjjel szétküldöm hadiparancsomat .
Felemelte a szavát s a levegőbe nézett.
- Van -e itt valahol futár ?
Valaki az éjjeliek közül ?
Halk csipogás hallatszott .
- Én vagyok itt, király.
Sejtettem, hogy szükséged lesz ma rám.
Mit parancsolsz ?
- Te vagy, Csunyácska? kérdezte a király barátságosan.
Te hűséges vagy s rád mindig biztosan lehet számítani.
Halld tehát.
Végy magad mellé még egy pár szárnyasegeret s intézd úgy a hírszolgálatot, hogy hajnalra minden «szabad » tudja a haditervet.
A farkasokra vár a legsürgősebb feladat.
Ők minden éjjel szakadatlanúl nyugtalanítsák a Menydörgőket.
Ne az előőrsöket riasztgassák, akik úgyis virrasztanak, hanem a hátúlmaradókat, akik sátraikban nyugodtan alusznak.
Ne engedjék pihenni őket, fárasszák ki a folytonos készenlétre szorítással .
Barlangi és társai az erdő sűrűit tartsák megszállva.
Egyre változtassák helyöket s itt-ott mutassák magokat az előőrsöknek.
Hitessék el velök, hogy tízannyian vannak, mint valósággal.
Minden nap más-más ponton ingereljék támadásra a Menydörgőket.
Zulejka folytonosan résen lesz, s ahol a Menydörgők figyelmét a Barlangiak valahogy lekötik: ott orozva rohanja meg őket s egypárt leüt közülök .
Cézár arra vállalkozzék ...
- Cézár semmire se vállalkozik, vágott közbe a gorilla kedvetlenül .
Hát nem hallod király, hogy beteg vagyok?
A tűzdarázs még hagyján, azt csak kiheverném.
De minden este lánggá válik az egész testem és úgy köhögök, hogy majd kiszakad a lelkem.
A halál kutyája ugat belőlem .
Mintha bizonyítani akarta volna: sokáig rekedten, szárazon köhögött .
Fekete szája szélén a nagy köhögéstől vércseppek mutatkoztak.
Amikor a köhögése szünetelt, így fejezte be mondókáját: - Engem hagyjatok ki minden számításból.
Én a saját bőrömért sem sokat vagyok hajlandó mostanság fáradni.
Elég, hogy amelyik Menydörgő megpillant, azt kileli a hideg ijedtében.
Az ördögök nagyapját látják bennem .
A király bólintott és a Vörös ördöghöz fordúlt: - És te? kérdezte kiváncsian .
A korallkígyó hosszasan sziszegett.
- Nekem ne adj parancsokat király.
Úgy se tartanám meg.
Nem dacból, hanem mert nem értesz te ahhoz, amit én magamra vállalhatok.
Az én utaimat te nem ismered.
Bizd rám, hogy mit tegyek, s merre hordozzam szét a gyors halált .
- Még csak egyet tehát, - szólott a király.
Magamról hadd beszéljek .
Biztosítalak mindnyájatokat, hogy engem állandóan a helyemen találtok.
Én a legveszélyesebb pontokat keresem és szakadatlanul párbajra hívom a Menydörgőket .
Én el nem rejtőzöm, hanem támadni fogok, mint az égiháboru.
Ám azért lesz eszem , hogy vakon és ostobán ki ne szolgáltassam magamat a tűzdarazsaknak.
Hóhért és családját veszem magam mellé, ők lesznek résen mindig, hogy tudhassam, merre van nagyobb baj.
És most kiki a helyére.
Menjetek !
A «nagyhatalmak» lassan, szótlanúl oszoltak el .
A király maradt utólsónak.
Felemelt fejjel nézett bele az éjszakába s hallgatta a gorilla nehéz lépéseit, meg a tovasikló Sátán csúszását.
Az imént még látszott valami kevés holdfény.
Most eltünt a sápadt hold egy nagy barna felhő mögött.
Majdnem koromsötét volt.
A király ebben a kietlen éjszakában indúlt neki a völgynek, ahol még nagyobb volt a homály .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE