Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bársony István
A rab király szabadon : Fantasztikus állatregény
Keletkezés ideje
1903
Fejezet
15
Bekezdés
1094
Mondat
2875
Szó
30273
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
A háboru.
Másnap éjjel a rengeteg erdőségbe előőrsökként benyomult vadászok , akiket a «szabadok» magok közt «Menydörgők » -nek neveztek, nagy riadalmat hallottak a síkság felől; - onnan, ahol testvéreik és barátaik tömege vette körül az erdőt .
- Mi történhetett odakint? - kérdezte Nagybajúszú, aki valamennyi vadásznak főparancsnoka volt.
Nyomban elindította szolgáját, hogy sátorról-sátorra menve, hozzon hírt.
A szolga elment, de Nagybajúszú hiába várta vissza.
Pedig a zsivaj, - közben-közben lövöldözéssel, - folyvást tartott, s bizonyosra lehetett venni, hogy nem valami kicsiség miatt van ez a szokatlan keveredés .
Már világos nappal volt, amikor végre futva jött valaki a legközelebb eső sátrak tájáról.
Egy fegyveres őr volt, aki holtra fáradtan jelentette, hogy az éjjel több mint húsz farkas (némelyek szerint száz is lehetett ), támadta meg az alvó tábort; sunyítva sompolyogtak, mintha csupa árnyék lett volna valamennyi , azután egyszerre megrohanták az őröket, meg a lovakat, de amint a lövöldözés kezdődött, csakhamar kereket oldtak valamennyien.
Visszavonultak az erdő alját borító berkekbe, ahonnan valószinűleg a szakadéknak vették útjokat .
- Tele van az erdő farkassal, mondta a küldött.
Ugy látszik, az egész környékről mind ide csődültek .
- Ebben semmi veszély sincsen, - válaszolt Nagybajúszú.
- Ezentúl kettős őrszem lesz mindenütt; azok majd szatymával várják a kóborló kalandorokat , akik gyávák és hamar megfutnak .
A farkasokat az éjjel csakugyan vereség érte.
Pedig Ordas, a nagy szürke «erdei », ki akart tenni magáért .
Ő szervezte a farkaskalandot; összehívta a király parancsára a pajtásait s kiosztotta a szerepeket az egész bandának.
Csikasz meg Gajdos az első őrt támadják meg jobbról-balról, hogy ne tudjon kellőkép védekezni.
Morgó meg Kancsal a sátrak elé kötött lovakra vetik majd magokat; marnak, de nem ölnek, mert arra nincs idő; a zavart kell növelni.
A fődolog, hogy minél több ló váljék harcképtelenné.
Sunyi meg Gyilkos hátúl, a tábor mögött növelik a galibát .
Félszemü valahol a rét zsombikja között üvöltsön; Sánta minél borzalmasabban felelgessen neki.
Ez a két rokkant egyebet úgy sem lendíthet, minthogy hangulatot csinál a többinek.
Valamennyi farkast párokba osztotta Ordas, minthogy ismerte a maga fajtáját s nem nagyon bízott benne, hogy egymagában is helyén lenne a szíve mindeniknek.
Búgó Harapóssal került együvé, Cafatos pedig Lihegővel.
Suttyogó mellé Borzas jutott, míg Tolvajnak a társául Lompost rendelte ki Ordas .
Kengyelfutó megmaradt hírvivőnek.
A vezérfarkas úgy gondolta, hogy a «kettősök» a sátrakból álmosan kisiető Menydörgőkkel bánnak el egymásután, - ő maga pedig mindezt biztos helyről nézi .
- Fődolog, mondta magában, hogy a vezérnek semmi baja se essék, mert különben megáll az egész hadművelet .
Mikor azután az első lövések durrogtak: a vezér hanyatt-homlok sietett menteni a bőrét.
A «kettősök» ezt látták s csakhamar utána eredtek.
Rövid félóra múlva egy farkas se volt a kaland szinhelyén .
Csak Félszeműnek meg Sántának a vonítása jelezte a Menydörgőknek , hogy talán lehet még okuk tartani valamitől.
A két «dalnok» persze nem tudta, mi történt a társaival, s fujta a nótáját hajnalig.
A Menydörgők már úgyis lemondtak a nyugalomról, legalább vaktában lövöldöztek.
Ezért hallotta Nagybajúszú egész éjjel a puskaropogást .
A sötét völgyben azután így szólott Ordas a társaihoz :
- Fiúk, nagyszerűen viseltük magunkat.
Kitettünk a farkasbecsületért .
Azt hiszem, több száz Menydörgőt küldtünk a másvilágra.
Megmutattuk a királynak , hogy kik vagyunk.
Hanem gondolom, most már elég a dicsőségből.
Végre is, ha mi minden éjjel ugyanazt műveljük, kitanulják fortélyunkat a Menydörgők s azt megkeserülhetjük.
Pedig a mi bőrünk - magunknak - tán mégis csak az első .
( Halkította a hangját, úgy mondta:) A királyé csak azután következik.
A nagyhatalmak zúdították ránk az egész bajt; vágják is ki magokat.
Én biz' amondó vagyok, legyünk okosak és párologjunk el lassankint erről a környékről.
A király majd azt hiszi, hogy hű katonái egyenkint hullottak el a harcban .
- Éljen!
Éljen! üvöltötték a farkasok tompa hangon.
S nyomban megállapították, hogy minden éjjel melyik pár tünjék el.
Amint ezt elintézték , Ordas jelt adott a szétoszlásra s ő maga is a kerek szikla irányába indúlt, ahol egy ledőlt fa alatt volt a vacka .
A sötétségben egyszerre megint a némaság lett az úr.
A cinkék bohókásan ugrándoztak a galyakon s befelé-nyelven csevegtek egymással.
Örültek az életnek és éppen semmit sem tudtak arról, ami a négylábú szabadokat annyira izgatta.
Surrogó röppenéssel szállottak galyról-galyra s boldogan beszélgettek arról, hogy egyszerre hogy eltünt a környékről a sok szárnyas hóhér: a sólymok s a karvalyok; az apró madarak e leghalálosabb veszedelmei .
- A szárnyas király megparancsolta nekik, szólott egy kis kékfejü cinke-úrfi.
Ott voltam, amikor a sas az oroszlánnal összeszólalkozott.
« Mi nem akarunk a Menydörgőkkel harcba keveredni ", - mondta a sas; - «ti négylábúak , végezzétek el a dolgotokat velök, magatokban. »
« Cin - cin - cincsere» ujongott a sok cinke, és tovább röppent .
A sötét völgyben már csak egyetlen egy valaki maradt.
Egy titokban meglapult, keskenypofáju alak, aki akkor is ott volt, amikor a farkasok a gyűlést megtartották .
Most felemelkedett fektéből s kinyújtózott .
- Terringettét, de húzza a görcs az inaimat! jajgatott halkan.
Sokáig kellett itt lapúlnom.
De nem bántam meg.
Legalább tudom, mennyit számíthat a király az ő úgynevezett híveire.
Ezek csak arra jók, hogy a koncot minél hamarább lefoglalják; de ahol baj van, ott elég nekik, ha sokat beszélnek arról, mit kellene tenni s kik legyenek azok, (saját személyök kivételével) akik valami áldozatra vállalkozzanak.
Most az a kérdés, szóljak -e a királynak.
Ha szólok , nekem gyűlhet meg a bajom.
A farkasok lecáfolnak s ha valahol magamban találnak , kiugratnak becses bőrömből.
És végre is, akárhogy erőlködik a király, a Menydörgőkkel nem bír.
Előbb-utóbb legyőzik.
Hát nem jobb -e akkor, ha legalább a belviszályt igyekszünk elkerülni?
Ezek a Menydörgők nem olyanok, mint afrikai testvéreik, akik, mint hírlik, félmeztelenek és nyomorúságos fegyverzetűek.
A király ott félelmes lehetett.
Itt hiába ordít, hisz éppen őt keresik, s a tűzdarazsak láthatatlanul süvítenek feléje több száz lépésnyiről is.
Bánom is én az egész komédiát.
Alig várom, hogy a nagyhatalmak uralma véget érjen.
Milyen fölséges csend és békesség volt itt azelőtt!...
Az a szegény Cézár különben nem sok vizet zavar.
Még a királlyal is ki lehetne valahogy állani.
De a hercegnő kész istenverése, akinek feltétlenül pusztúlnia kell.
Hajh, csak a Vörös ördöggel lehetne valami okos egyezségre jutni!...
Ha ők ketten egymásnak mennének!...
Egy csapásra két légy... két gyilkos! rabló, haramia !
A fiskális, mert ő volt a magánbeszédet tartó alak, sunyi mosolyra torzította a száját.
Annyi bizonyos, egészítette ki elmélkedését, hogy én nyaralni megyek, mert itt nagyon meleg kezd lenni.
Doktor úr kérem, melyik vidéket ajánlja ? mondja csak .
E szavakkal egy álmos bagolyhoz fordult, amely épp akkor libegett le egy vén bükkfa keresztága közé .
- Erigy a pokolba, hagyj békét, dohogott a bagoly.
Egész éjjel olyan lárma volt a környéken, mintha nappal lett volna.
Most meg egy Menydörgő miatt üvöltöznek a többiek, akit éjfél tájban Bengália leányának felfalnia tetszett .
- Már megint! szörnyűködött Ravasz.
No, azzal a dámával se lehet már bírni.
Tele van vérivó szenvedéllyel és nem tud uralkodni magán, ha embert pillant meg.
Kiváncsi vagyok, megyek; részleteket szeretnék megtudni .
Eloldalgott; a bagoly pedig megrázta magát s szunyókálni kezdett .
Nagybajúszú éppen ekkor esküdött véres boszút a tigris fejére.
Hisz ' az ő szolgája volt az, akit az emberevő az éjjel megfojtott .
A szegény szolga híven teljesítette ura parancsát s a legrövidebb úton igyekezett a sátrakhoz jutni.
Egy völgyön kellett végig haladnia s amint a magas fű közt bukdácsolva sietett előre, halkan fütyölgetett, hogy az egyedüllét félelmét leküzdje .
Egyszer csak úgy rémlett neki, hogy valaki követi .
Sompolygó mozgás neszét hallotta a bozótban.
Eleinte azt hitte, őz , vagy szarvas jár ott; de azok egyike se lett volna ilyen csöndes, hanem vadúl robogott volna el, meglehetős zajjal .
Azután úgy gondolta, hogy talán valamelyik társa bújt itt meg, aki szintén tele van félelemmel, mint ő, azért nem szól .
- Ki az? - kérdezte elfogódva .
- Ki az? - viszhangozta a hegy, kísértetiesen .
Tovább ment, de már nem fütyölt.
Alig, hogy elindúlt, a halk szöszmötölést ujra hallotta maga mögött.
Arra hirtelen megfordúlt.
A hold éppen kibujt a felhők közűl egy pár pillanatra.
A szerencsétlen szolga torkába befagyott a hang.
Haja égnek meredt; lába a földbe gyökerezett .
Halálsápadtan meresztette üveges szemét a rémre, aki ott lapult mögötte, ugrásra készen .
India gyöngye volt .
Egy pillanat múlva a Nagybajúszú küldöttje már a tigris karma között vonaglott.
A sors megkönyörült rajta, mert szívszélhűdés érte, mielőtt a tigris fogát érezhette volna .
Mindezt Csúnya látta, aki kalandozása közben találkozott a hercegnővel s egy darabon csupa kiváncsiságból elkisérte .
*
Az uj hajnal még nagyobb keveredésre gyúladt ki az égen.
A Menydörgők itt is, ott is medvéket vettek észre az erdőségben.
Gyanús morgás hangzott fel a szakadékokból.
Nagybajúszú sátra közelében egy nagy vörössárga hiúz villant el.
A hegyoldalból felzúgott a király hördülő bőgése.
A máskor oly hallgatag, néma erdő valóságos forradalom jelével telt meg.
A Menydörgők mindenütt vadkan-agyarak csattogását és fenevadak ordítozását hallották.
A bőgésbe, üvöltésbe, vonításba belevegyült a tűzdarazsak jajgatáshoz hasonló zúgása .
A háború megindúlt.
Vége volt a csöndes, óvatos csatározásnak; a Menydörgők seregestől nyomúltak előre.
A sátrakban csak azok maradtak, akik folyvást szemmel tartották, hogy ki vált be az erdőbe és ki megy ki belőle .
A vadászok gyűrűje mindösszébb-összébb szorúlt a rengetegben .
Barlangi egy darabig bátran állta meg a helyét, de amikor az első tűzdarázs megcsípte, ordítva-bőgve loholt visszafelé.
Egyik társa súlyos sebet kapott , amiatt felbőszült s nekik rohant a Menydörgőknek.
Valamelyiket megragadta és maga alá gyűrte.
Akközben folyvást rettentően bőgött.
Viszhangossá lett tőle az erdő.
A Menydörgők összefutottak, hogy megmentsék társokat.
Mind egyszerre sütötték el puskájokat s a tűzdarazsak tucatja nyomban megölte a nagy, fekete medvét.
- Abban a pillanatban borzasztó ordítás reszkettette meg a levegőt .
A Menydörgők hajmeresztve fordúltak meg erre a hegyeket összeomlasztó hangra, amely hasonlatos volt a földrengést kísérő robajhoz .
A sűrűség szélén ott állott a király, az állatkirály, a berber oroszlán, alig néhány ölnyire tőlök .
Szeme tüzet sistergett.
Szája nyitva volt s borzasztó torkába be lehetett látni.
Sörénye úgy lengett kormosbarna szinével, mint hatalmas gyászlobogó.
Első lábai oszlopként, mereven feszültek meg.
Az egész remek állat maga volt a felséges bátorság .
A Menydörgők nem tudták, nem merték használni fegyveröket .
Szivdobogva bámulták a csudás jelenséget s egyszerre hanyat-homlok rohantak vissza, amerre menekvést reméltek .
A futó vadászok zaja még nem hangzott el egészen, amikor szemközt a királlyal szétnyilt egy bokor s Zulejka szökött ki belőle.
Bengália leánya semmit sem törődött e percben a királlyal.
Doromboló hangot hallatott, s a játszó, de egyszersmind vérszagot szimatoló macska elvakúltságával ment neki az agyonlőtt medve alatt vonagló vadásznak.
Megragadta s egy rántással a hatalmába kerítette .
Borzasztó foga közé kapta.
Felemelte és iramodni készült vele titkos, rejtelmes , halottszaggal telített berkeibe .
Egy pillantást váltott a királlyal, aki mogorván nézte, hogy mit csinál .
A tigris tekintetében ez volt: Mit akarsz velem, no?!...
Csak nem tiltasz el a kedvtelésemtől?
Király vagy ugyan, de ezt hiába próbálnád, meg se próbáld!...
Amig embervérrel jól nem laktam, addig nem vagyok alattvalód , nem !...
Az afrikai hős ezt gondolta: - Mi itt most valamennyien a dicsőség harcát vívjuk s ez itt mindössze is csak - éhes.
Mindene a vér, hogy megihassa .
Tulajdonképen mégis csak hitvány .
Elfordította fejét a tigristől, mintha megvetését akarta volna vele éreztetni .
India gyöngye felhasználta a jó alkalmat, amikor szabadúlhatott a király delejes tekintetétől, s egy hatalmas szökéssel eltünt a bozótban .
A szegény leskalpozott vadászt (a skalpozást még a medve művelte volt) természetesen vitte magával .
*
Hajnalban záporszerű eső kezdett szakadni s esett egész nap, mintha dézsából öntötték volna.
Mindössze is csak percekre csöndesült a nagy zuhogás, de egészen meg nem szünt.
Az erdő csupa lucsok volt, s a hegyoldalakat állandóan fehérszürke felhőfoszlányok lepték el .
Ebben az időben önkénytelenül is fegyverszünetre vágytak a háborus felek.
A Menydörgők teljességgel nem nyomozhattak, s az összeköttetést egymás közt, előnyomúlás esetén, - fenn nem tarthatták volna.
Békén maradtak hát a sátraikban s csak az őrszemeket váltogatták időnkint .
A szabadok közül, mintha valamennyien eltüntek volna, egy sem mutatkozott.
Valószínü, hogy őket is ez a rossz idő szoritotta be titkos rejtőző helyeikre; az odvakba, a dőlt fák alá, a barlangokba, a legsűrűbb sűrűségekbe.
A Menydörgők még éjjel sem hallották a hangját egyiknek sem.
Pedig az eső bolondúl tartósnak mutatkozott.
El nem állt másnap sem, mindössze is csöndesedett időnkint , mintha uj erőt gyüjtött volna.
Azután megint rákezdte, még pedig néha oly erővel , hogy felhőszakadásnak is beillett volna .
A hegyi patakok megáradtak és zúgva - morogva - csattogva rohantak le a völgybe, ahol mindenütt tavakat alkottak.
Közben háznagyságú szikladarabokat sodortak magokkal, s a patakmeder némely pontját egészen betemették, úgy, hogy uj irányt kellett vennie a rohanó víznek .
Majdnem nyolc napig tartott ez az istenitéleti idő, ami özönvízzel fenyegetett, s ezalatt a Menydörgők egy lépéssel se juthattak előre.
Sőt minden erejöket lefoglalta az, hogy táborhelyöket az elemi ellenség ellen, a zuhogó víz ellen, védelmezzék.
Ahol lehetett, levezető árkokat ástak; egész nap áztak-fáztak ; sokan megbetegedtek, némelyek kedvetlenűl akarták abban hagyni a fárasztó , keserves táborozást.
Nagybajúszúnak minden erélyére és férfiasságára szüksége volt, hogy a fegyelmet fenntartsa .
- Éhezünk, felelték neki a többiek, ennivalónk elfogyott s vadászni nem lehet .
- Vágjatok le egy pár lovat, mordult rájok a vezér.
Az éhenhalás ellen az is jó lesz.
A lovakat úgy se vihetnők tovább, mert már a hegy lábánál vagyunk.
A csúszós hegyoldalokon ezek a síksághoz szokott állatok csak bajunkra lennének.
Aki pedig legény a talpán, az velem jön, ha fejsze esik is eső helyett .
Nehány szarvas majd csak akad, amit elejthetünk .
Kiválasztotta a Menydörgők közül a legjavát s elindúlt velök szakadó esőben, hogy élelmet szerezzen az éhes tábornak .
S az idő, mintha csak erre várt volna, ekkor hirtelen megváltozott.
A felhők eloszlottak.
A nap kisütött.
Az erdő megpihent.
A patakok még zúgtak, mert a hegyekből nem folyhatott le oly hamar a víz; de már nem sodorták a szikladarabokat.
Az ég mosolygott s csudálatos enyhe kékséggel ragyogott, mintha csupa nefelejts borította volna.
Amellett hűvös volt.
A fák közt bújkáló szél meglibbentette a Menydörgők kabátját, akik erre begombolkoztak .
- Nini, legények, mondta Nagybajúszú meglepetten, ősz van .
Csakugyan ősz volt.
A nyárvégi hosszú esőzés után egyszerre, átmenet nélkül, köszöntött be az ősz.
Ebben a hűvöses levegőben már nem izzadtak többé a vadászok.
Jókedvüen indultak neki a rengetegnek; az erdei tisztásokat készültek becserkélni, ahol bizonyosan kint lesznek most a zamatos legelőre igyekvő fűevők .
Ők is bizonyára vágynak szegények a verőfényre, amit annyi ideig kellett nélkülözniök .
Kora reggel volt s a fákon még milliónyi esőcsepp ragyogott.
A sok esőtől buján zöldelt minden, de ez nem téveszthetett meg senkit sem, mert a szinte tavasznak látszó üdeségből hiányzott valami, ami nélkül még a nyár sincsen .
Hiányzott az illat .
Ehelyett nehéz, dohos levegő kavargott a völgyekben, ahol az árnyékban állandóan nyirkos volt a talaj .
A Menydörgők végig járták az erdő egy részét, de alig hogy egy-két félénk őzet láttak.
Azok is nagyon vadak voltak s a legkisebb gyanús jelre odább állottak .
- Nagyon meg vannak ezek riadva, mondta Nagybajúszú.
Tudom is, hogy miért.
A ragadozó vadak most valamennyien az erdei fűevőket hajkurásszák, minthogy a mi nyájainkhoz nem férhetnek .
Az egyik Menydörgő végre megsebzett egy szarvast.
A szegény állat béllövést kapott s még messzire elvitte a sebet.
A Menydörgők időt engedtek neki , hogy lepihenjen s megbetegedjék, - azután majd könnyen elbánnak vele , gondolták .
Amig várakoztak, azzal töltötték az időt, hogy nyomokat kerestek a vadcsapásokon.
Néhol, a sáros földön, látszott is egy-egy szarvascsülök lenyomata ; de mind be volt ázva és elmosódva, tehát egy sem lehetett friss.
A ragadozók nyomai ugyanilyenek voltak.
Mintha elbujdostak volna innen: uj jelt magokról seholsem adtak .
A sebzett szarvastehén véres nyomán sokáig mentek a Menydörgők.
A vérfoltok levezettek a dágványos irányába, ahol az erdő legsűrűbb búvója volt .
A vadászok különös, tompa, elfojtott nyögésre kezdtek ott figyelni , amely mintha egy fojtogatott, fulladozó ember melléből szakadt volna fel .
- Talán a sebzett szarvastehén nyög, szólt halkan az egyik fiatal Menydörgő .
Nagybajúszú megcsóválta a fejét.
- A szarvas ilyen hangot nem ad .
Magam is kiváncsi vagyok.
Legyünk óvatosak .
Amint az iszalagos bokrok közt csöndesen haladtak: egy magányos , mohával boritott vén tölgy alól röfögve és fogcsattogtatva emelkedett fel valaki .
Egy óriás rémalak, maga az ördögök nagyapja .
Cézár volt, aki köhögve s hörögve csörtetett beljebb, s még mielőtt a meglepett Menydörgők rálőhettek volna, eltünt a patak völgyében.
Ott a locsogás zaja teljesen elnyomta lépése neszét, úgy hogy a vadászok nem is találhatták volna ki, merre haladt, minthogy az avaron nem látszott meg a nyoma .
- Ejnye, de megijedtem, - lihegett a túlbuzgó Menydörgő, aki elsőnek furakodott be a bozótba.
Bizonyos, hogy vele álmodom ma .
Egy darabig tanakodtak, hogy ne keressék -e a gorillát: de végül győzött a gyomor kérdése, s csakhamar visszatértek a vérnyomokhoz, amelyek a kész pecsenyéhez vezették őket .
Cézár azalatt egy korhadt bükkfához támaszkodva leste, hogy békében lehet -e.
Egy darabig visszafojtotta kahicsolását, minthogy a zaj árulója lehetett volna; de amint meggyőződött róla, hogy senki sem üldözi, hosszasan köhögött .
Sipoló hang tört fel a melléből.
Didergett és nagyokat nyögött, mintha a lelke készült volna kiszakadni .
Az óriás majom nyilván nagyon beteg volt.
Teljesen kifejlődött már benne a tüdővész, ami éppen a majom-arisztokratáknak elkerülhetetlen veszedelmök a mérsékelt égöv alatt.
A szegény gorilla csak árnyéka volt magamagának.
Amíg egészséges volt, mellét döngetve s nagyokat röffenve ment volna neki azoknak, akik otthonában megháborgatták.
Most, elernyedve és lázbetegen, maga tért ki a gyönge ember elől; és amint azt hitte, hogy megint egyedül van: összegubbaszkodott , megvetette a hátát a vastag fához s borzongva húzta össze magát, úgy nézett bele a semmibe .
Egy mókus játszadozott a fa ágai között s le-levert aközben egy pár szem makkot.
Cézár minden halk koppanásra megmozdúlt; hosszú karját kinyújtotta, a makkot felvette s unottan, egykedvűen ropogtatta - majszolta.
Ebből az alamizsnából tengődött napok óta.
Még annyi ereje sem volt, hogy gyökereket szedjen, ahogy Barlangitól tanúlta .
Egyszerre, messziről, nagyon messziről, meghallotta a király hangját .
A jól ösmert erős bődülésre, amely most úgy tutúlt a fülébe, mintha valahol a sziklahasadékból zúdulna ki az orkán: felemelte a fejét egy pillanatra, de nyomban leroskadt a nyaka megint a válla közé.
Már semmi sem érdekelte .
Pedig abban a pillanatban nagy dolgok történtek a Vöröskő alatt, ahol a király az utóbbi napokban a nagy esőzés elől megvonúlt .
*
A király bőszülten járt le s fel a tisztáson és ugyancsak szidta Hóhért, a hadsegédét, aki reszketve sunyított előtte .
- Ügyetlen és élhetetlen vagy, morgott a király, - megparancsoltam , hogy az első alkalmas napra, amint a nagy esőzés eláll, hirdess gyűlést, ide .
Együtt akarom látni a szabadokat.
Tudni akarom, kire számíthatok.
És ime, senki sincs itt.
Hol vannak a farkasok?
Hol van Ordas, Kengyelfutó, Félszemü, Búgó , Morgó, meg a többi?
Merre bújkál Barlangi, meg a nemzetsége?
És mindenekelőtt mért nincs itt a hercegnő, aki minden bajnak főokozója ?...
Egymagam vagyok, sereg nélkül.
Igy teljesítitek a parancsomat ?!...
Hóhér a király lába elé feküdt, úgy felelt .
- Felséges úr, dicső berber oroszlán, tipord el alázatos szolgádat , ha úgy tetszik, hanem ő semmiről sem tehet.
Kihirdettem én a gyűlést annak rendje-módja szerint, de mit csináljak, ha már a királyra hivatkozás se használt ?
Pedig megfenyegettem őket a haragoddal ...
A király ámúlva állott meg.
Ilyet még hinni sem akart, hogy az ő üzenetét kutyába se vegyék!...
Felordított, hogy rengett belé a hegy.
Ezt a bődülést hallotta meg Cézár .
Hóhér egy másodpercig azt forgatta a fejében, hogy lesz ami lesz, de ő is elinal.
Hisz a király borzasztóan haragszik, s ki tudja, nem rajta áll -e boszút.
De tudta, hogy jaj neki, ha szökése közben a király nyakon csípi.
Akkor semmi se menti meg.
Borzongva hallgatott hát, és leste, hogy mikor állhat odább végképen .
A sors a fiskális alakjában jött segitségére .
A vöröstaláros Ravasz komoly pofával bujt elő a király háta mögül .
- Én itt voltam király, tudod, hogy hívebb híved nálamnál sohase volt.
De vártam, hogy magad győződjél meg sereged oszlásáról.
A farkasok mind elillantak, más vidékre.
Egyenkint osontak el éjszakánkint s már egy sincs közülök a Menydörgőkkel körülzárt területen.
Barlanginak a családjában gyász van.
Maga Barlangi is megsebesült s most beteget jelentett.
Azt hiszem, jó ideig nem számíthatsz rá.
Hóhér, amint látod, itt van ugyan, de ő csak melletted számit valamennyit, különben gyáva, és a tűzdarazsak elől a világba fut.
Én csupán az eszemmel segíthetlek, minthogy egyáltalában nem vagyok hős ...
A király ingerülten vágott közbe .
- Hitvány ripőkök vagytok mindannyian.
De itt van India gyöngye, itt van továbbá a gorilla s a Vörös ördög; - mi nagyhatalmak, majd végezünk a Menydörgőkkel !...
- A Vörös ördög eltünt, válaszolt a fiskális alázatosan.
Most éppen vedlik és így beteg.
Ki tudja, hol lesi a jobb időket.
Cézár halálán van.
Nyolc napon át folytonosan ázott s már csak hálni jár beléje a lélek.
És a hercegnő ...
- A hercegnő?! - kérdezte Szultán, kiegyenesedve .
- Ő végkép elszakadt tőled s a maga kezére akar dolgozni ezentúl, azt üzeni.
- Nem bolond, mondta, hogy üres hősködés kedvéért önkényt álljon a tűzdarazsak elé, ahogy te tetted a minap.
Ő egy csöppet sem fél.
Akárhogy bekerítenék is a Menydörgők nappal, ő kioson a gyűrűjökből éjjel.
Sőt azt szereti , ha a Menydörgők keresik.
Igy legbiztosabban levág és elrabol közülök egyet-egyet .
Már kitanúlta fortélyaikat .
- A hercegnő mondta ezt? kérdezte a berber oroszlán, dühtől tajtékozva .
- Még egyebet is mondott, folytatta a róka.
Azt mondta, hogy a király hiú és elbizakodott; hogy szélmalomharcot akar vívni, hogy ...
- Elég! bődült közbe az Afrikai.
Elég !
Én mondom!
És most hallgassatok ide!
Én, a király, esküszöm, hogy ezentúl jaj mindnyájatoknak, aki közületek elém kerül!
Hitvány poltronok vagytok !
Rabszolgaságra, halálra termettetek!
Nincsen szükségem ezentúl adjutánsra, sem fiskálisra.
Magam leszek minden; bíró és hóhér, ha kell.
Rövid pereket csinálok , ne féljetek.
Csak utamban vagytok; csak hátráltattatok eddig is azzal, hogy törődtem veletek.
Most ennek vége van.
Menjetek és vigyétek hírül hitvány bandáitoknak utólsó szavamat.
Hívek vagytok önmagatokhoz, nyomorultak.
Megvetem összes fajtátokat, anélkül, hogy ellenségetek akarnék lenni.
De van valaki, akinek meg nem bocsátok ebben az életben.
Jaj neki, százszor jaj, ha találkozom vele !
Cifra testébe mártom karmaimat; lehúzom a bőrét és szétropogtatom csontjait !...
Fenséges rokonom, a hercegnő, India gyöngye, Bengália dísze, aki tulajdonképen a leghitványabb macska, megemlegeti ezt a napot !!
A király vad ordításába, nem messziről, furcsa, szakgatott kacagás vegyült .
A hercegnő volt, aki valamelyik sűrűben láthatatlanúl gúnyolta ki a király haragját .
Szultán bőszen rohant a bokrok közé és kereste a tigrist.
Nem találta .
Mire a Vöröskő alá visszatért, már eliszkolt onnan a két hivatalos személy is, az adjutáns-hiúz, meg a fiskális-róka .
A berber oroszlán végkép egymaga volt .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE