Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A madarasi király
Keletkezés ideje
1904
Fejezet
15
Bekezdés
1055
Mondat
2028
Szó
21232
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
János lovat vesz.
I .
Pataki tiszttartó úr a tiszti ház ambitusán állott és rengeteg kitartással szidott egy jámbor parasztot .
A paraszt, bizonyos András János nevezetü, fülére húzta kalapját és dicséretes béketűréssel hallgatta.
Arcizma se rándult, csak a pipája vándorolt egyik agyaráról a másikra: az mutatta, hogy indulatok forronganak a kebelében.
Méltán is, mert mindennek elmondta őt a mérges úr, csak épen becsületes embernek nem .
Szidódott pedig János annak okáért, hogy kavicsfuvarozást vállalt , de nem fuvarozott.
Gatyó: 14 éven át hűséges rudaslova patkószögbe lépvén , belebuktatta a vállalatába.
Mert összevéve, csak két lova volt Jánosnak: a Sárkány, meg épen ez a Gatyó .
- Majd megtanítom én kendet keztyübe dudálni, csak még egyszer tegye lóvá az uradalmat! - fenyegetőzött a szilaj tiszttartó.
- Ha holnap estig be nem fuvarozza a kavicsot, úgy ráterítem a vizeslepedőt, hogy az eget is bőgőhegedünek nézi...
Értette kend ?
Egyet horkantván a tiszttartó, végre elhallgatott.
János pedig vélvén, hogy felelnie kell, felelt .
- Nem igen értettem... nem, - mondta, s félszemét behúnyván , figyelmesen leste szavai hatását .
Hát elég hatásosak voltak.
A tiszttartót úgy fölfújta a méreg , hogy majd kilyukadt .
- Mit nem ért kend? - sziszegte összecsikoritott fogai közül .
Jánosnak hizelgett ez a pulykaméreg, mert igen elcsufította a tiszttartót s igen kiemelte az ő méltóságos, nyugodt magaviselkedését.
Föltette magában, hogy nem csökkenti ezen kettőjük között fennálló különbözeti viszonyt , sőt inkább még öregbíti a maga egyéni méltósága javára.
Magyarán: még jobban felbőszíti a tiszttartót, s mentül bőszebb lesz a tiszttartó, annál jobb kedvü lesz ő maga .
- Azt nem értem, - válaszolt János ártatlanul, - hogy miért haragszik szegény Gatyóra a tiszttartó úr ?
A tiszttartó elképedt ekkora szemtelenségen .
- Gatyóra?! - dörögte a János fülébe.
- Megveszett kend ?
- Hát rám? - kérdezte János és csodálkozva fölrántotta szemét.
- Rám -e?
Hisz nem én léptem a patkószögbe, ha Gatyó.
Ő miatta nincs kavics .
És vigyorgóvá derült a János széles képe: hogy lám, sikerült egy kínos félreértést eloszlatnia .
A tiszttartónak pillanatra befagy az esze.
Nem tudja biztosan , hülyével van -e dolga, vagy ingerkednek vele.
Rámered Jánosra, hogy olvasson az arcáról, de nincs azon semmi.
Nem bolond János, hogy a képére írja gondolatait .
Hát csak morog a tiszttartó .
- Ökör! - vágja a János képébe, aztán megfordul a sarkán, hogy magára hagyja a ravasz parasztot .
Hanem az nem ereszti most már.
Igen belegyönyörködött az ingerkedésbe: utána szól a tekintetes úrnak ...
- Lú instállom, lú - mondja magyarázólag.
- Hisz lú a Gatyó !
- Kend az ökör!
És most lóduljon, mert a nyaka közé vágok, - recsegte a tiszttartó .
Ám János nem ijedt meg tőle .
- Én -e? - kérdezte, megbökvén mellét mutatóujjával.
- Mire való nézvést ?
A tiszttartó visszafordult és fölemelt ököllel, dühösen nekiment Jánosnak.
Annak még csak a szempillája se rezdül.
De nem használt a vitézsége semmit: megkapta a pofot.
Még meg is lökték azonfelül.
Fel is fordult János, a pipa is kiesett a szájából, kalapja is elgurult annak rendje és módja szerint .
Most már hunyorgatott János, mert így hasmánt nem igen lehet megőrizni az előkelő nyugodalmat, de azért nem nagyon evickélt, fölszedte pipáját, föltette kalapját, aztán föltápászkodott.
Azzal körülnézett, hogy nem látta -e valaki megalázó helyzetében.
Szerencsére senki se volt az udvaron.
Maga a tiszttartó is bement volt a házba .
- No, akkor nem számít, - dünnyögte magában János és gondolkozni kezd.
Azon töri a fejét, hogy mit is kellene neki legelsőbben cselekednie ?
-
Hamarosan kitalálta.
Lassacskán fölcsoszog az ambitusra, benyit a tiszttartó irodájába.
Csak az orrát dugja be, lábát kint hagyja, úgy kérdezi :
- Hát fellökött, ugy-i ?
A tiszttartónak már lelohadt a dühe; elnevette magát a komikus kérdésen .
- Ej, csak tréfáltam, - mondta .
- Csak? - kérdezte János röviden.
- Az ám, - folytatta és homlokon csapta magát, - gondúhattam vón, hogy nem haragszik a tekintetes úr.
No, én se .
És bizonyságul befordult a szobába.
Megállt az ajtóban, mintha várna valamit .
- Kell valami? - kérdi a lelohadt tiszttartó .
János hímez-hámoz, úgy tesz, mintha nagy zavarban volna .
- Hát a Gatyót eladom, - mondta végre, - mert igen vén mán.
Mást veszek a helyibe .
- Jól teszi kend .
- Az ám, csakhogy nincs pénzem .
A tiszttartó elmosolyodott ennyi hülyeségen .
- Hát vegyen a más pénzén, - gúnyolódott, - tán talál olyan bolondot, aki lovat vesz kendnek .
János felkapja a fejét.
Csavaros eszébe belefúródott a tiszttartó szava és pokoli ötletté nőtt egy szempillantás alatt.
Alig bírja örömét fékezni, legjobb szeretne egy nagyot kurjantani.
De türtőzteti magát, mindössze balszemét húnyja be s a jobbikkal úgy megcélozza a tekintetes urat, mint a nyulat .
- Megtróbálhassuk, - mondta jelentősen, - bárha nem akad olyan bolond, aki lovat vesz nékem ...
II .
Gatyó másnap kárban találódott.
János egy kurta bokor alatt hasalt és szunyókált.
Vagy az is lehet, hogy nem szunyókált a ravasz, csak hasalt.
Ez igen kétséges.
Az azonban bizonyos, hogy bekerítették a lovát a tiszti udvarba , pedig úgy rimánkodott a kerülőnek, hogy csupa nyomorúság volt hallani .
A tiszttartó öt forintot követelt rajta a Gatyó kalandja fejében , de erre úgy elsápadt János ijedtében, hogy megszánta a tiszt és három forintra szállította le a büntetést.
János csupa hála lett .
- Áldja meg az Isten az unokáját is a jó szívéért, - mondta és nagyban küzködött könnyeivel.
- Hát eladom a disznócskámat és holnap itt lesz a pénz ...
- Jó, jó, csak hozza, aztán kikapja a lovát .
- Megitatnám, - esedezik János, - ha szabadna .
- No csak itassa, öreg .
János megitatta Gatyót.
Legalább megtudta, hogy hol őrzik.
Hát valami rozoga ólban őrizték szegényt.
De azért érdemes volt az ólat jól szemügyre venni.
Jánost legalább igen érdekelhette, mert apróra kitanulmányozta minden fortélyát: topográfiai helyzetét, térfogatát, architekturáját és különösen az ajtaját, azon is a zárat.
Ez a zár igen tetszhetett neki, mert babrálgatta, belekukucskált a kulcslyukba kívülről-belülről és egy szalmaszállal mércsikélt rajta.
Egyszóval kitanulta a furfangját és mértéket vett róla .
Azzal hazament és a láda fenekéről előkotorászott pár darab ócska vasat...
János jól megfigyeli a vasakat, különösen hajlékonyságukat veszi bírálat alá.
Igen, mert egy kulcsforma kampóra volt szüksége.
Kampót pedig rozsdás, törékeny vasból alkotni bajos, kiváltképp izzítás nélkül .
Egy hosszu kovácsolt szögben végre megállapodott János, úgy vélte , hogy azt lehet lesz kellőleg megkampósítani.
Csakugyan.
Bevált a szög.
Egy igen takaros, okos szerszám lett belőle.
Majdnem hogy megszólalt a kezében .
Elkészülvén a kovácsmunkával, a kamrában akadt Jánosnak némi elintézni valója.
Egy ócska zsákot keresett ott jó sokáig.
Nem azért sokáig , mintha mindjárt meg nem találta volna, hanem mert igen nehéz volt megállapítani, hogy melyik a legócskább a sok között.
Erre pedig szükség volt , mert a zsák, mint zsák, ráment arra a műveletre, amit János rajta végbevitt .
Ugyanis négyfelé osztotta.
Az egy rossz zsákból így négy jó rongy lett .
Jánosnak legalább igen tetszett, mert ahogy nézegetné őket, jóizüen nevetgélt rájuk .
III .
Úgy körülbelül éjféltájban egy titokzatos sötét alak kerülgette a tiszti lak tájékát.
A házőrző kutyával tárgyalt a rácson keresztül.
A sötét alak kenyeret dobott a kutyának, a kutya meg elkapta: úgy barátkoztak.
Mikor a barátság véglegesen meg lett pecsételve, a kapuhoz oldalgott az éjjeli ember és az udvarba lépett.
Mezítláb lévén, nesztelenül osonhatott végig az udvaron egész addig az ólig, ahová Gatyó bekvártélyozva volt.
Ott megpihent kissé lélegzetet venni, aztán hozzálátott a munkához.
Elsőbben az ajtóhoz tapasztotta fülét, hogy nem -e szuszog ember az ólban.
Hát nem szuszogott.
Gatyó magában hált.
Erre a nadrágjába nyúlt az érdekes jövevény és kivett belőle valamit.
Ezt a valamit a kulcslyukba dugta és csavargatni kezdte.
A kívánt eredmény meg lett: alig egy percnyi mesterkedés után fölpattant az ajtó: a jövevény beléphetett az ólba .
Ott aztán olyasmi esett meg Gatyóval, ami igen kevés lóval eshetett meg a világ teremtése óta.
Topánkát kapott.
Patáit erősen bepólyázták valami vastag rongyokba és jól összemadzagolták ezeket a rongyokat.
Hát csak ilyen topánka volt.
De megfelelt, mert olyan nesztelenül lépegetett ki benne az udvarból Gatyó, mintha nem is ő maga lett volna, csak a szelleme .
Egyszóval fényesen sikerült Jánosnak a saját lovát a tiszttartótól ellopnia.
Hanem ez még csak a fele volt a János sorának.
A másik fele: a nehezebbik ezután következett.
Nevezetesen a Gatyó elhelyezése .
Mert a saját istállójába csak nem köthette bele a lovát: az nem vitte volna előbbre kieszelt tervét, sőt amilyen bolondos a törvény, még becsukták volna érte.
Hát arra határozta el magát, hogy még az éjjel elsüti Gatyót.
Veszít rajta vagy öt pengőt a sietség miatt, - de üsse kő, majd kinyeri a réven, amit elvesztett a vámon.
Hogy kinek adja el: azt már jóeleve kieszelte János.
A harmadik faluban lakott egy atyjafia, bizonyos Bús Gergely.
Ez ismerte Gatyót, alkudozott is rá: harminc pengőt adogált érte a szikszói vásáron.
Ő akkor harmincötre tartotta.
No most odaadja neki huszonötért.
Csak azt köti ki , hogy világéletében se jön vele Csesztvére, ahol is András lakott.
Ez öt forintot megér neki .
Bús Gergely szerfölött csodálkozott komája eme kikötésén, de nem sokat okoskodott, (más volna, ha lopott lóról lehetne szó, - gondolta ) , belecsapott János tenyerébe és leszúrta a kért huszonöt forintokat .
A huszonöt forint János belső lajbizsebébe vándorolt, maga János meg hazafelé.
Még meg se jött a tiszttartó szokásos reggeli szemléjéről, már ott ődöngött a háza környékén és béketűréssel várta megérkezését.
Mikor megjött, alázatosan elébe állott s illőképpen süvegelvén, előadta instanciáját .
- Gatyóért gyüttem, - mondotta, - kiváltom .
- Hát van pénze ?
- Lett.
Szöröztem no ...
- Jőjjön az irodába, átveszem a birságot, aztán irást kap, hogy a lova kiadható .
- Áldja meg az én Istenem !
És becsoszogott János az irodába a tiszttartó után.
Ott majdnem hogy ingre-gatyára vetköződött, mert nem tudta másképpen kipiszkálni a kelebéből azt a kis acskót, amiből fizetni akart.
Végre kipiszkálta és fizetett.
Még pedig csupa rézpénzzel.
Ez a művelet igen soká tartott, mert János nem igen sietett vele: szuszogva és sóhajtozva számlálgatott.
Abban bizakodott ugyanis, hogy elunják a számolgatást, mielőtt a végire érne, vagy még inkább, hogy megszánják az ő nagy szegénységét, amiben még egy árva hatos sem akad .
Jól spekulált ő kigyelme.
Az első száz krajcár után már rárivalt a tiszt .
- Elég!
Honnan a pokolból kerítette azt a sok rezet ?
János úgy tett, mintha igen megijedt volna .
- A tyúkok tojták, - mondta, - a tyúkok ...
A tiszt elkacagta magát .
- Tojást adott el ?...
No, mit fél, nem eszem meg, - mondta, most már egész bonhomiával .
Azzal kiállította a Gatyó szabadságlevelét .
- Vigye; Rigó majd kiadja a lovát .
János beleüti az orrát az írásba és igen tanulmányos arcot csinál ...
- Hej Gatyó, Gatyó, - sóhajtott fel aztán boldogan, - nem adom száz forintért, hogy esmelleg az enyim vagy !
Még egy kis hálálkodás következett, aztán csigalassusággal kikecmergett János .
No de nem soká volt oda.
Alig mult el egy perc, visszajött őkigyelme, de már nem úgy, mint a csiga, hanem mint a forgószél maga.
De nemcsak a járása, a képe is megváltozott.
A szeme majd kiugrott, szemöldöke felcsúszott a haja alá.
Ha látta volna Böcklin, képet csinált volna róla s Ijedtségnek keresztelte volna el .
- Nincs!
Ellopták!
Megszökött! - hörögte elfúlva.
- Végem !
A tiszt felugrott ültő helyéből .
- Megveszett kend?
Mit loptak el?
Mi szökött el ?
- Gatyó, - nyögte ki János.
- Átkozott lú, kódissá tetted szegény gazdádat !...
- Nono, - hüledezett most már a tiszt is, - tán tréfáltak kenddel ?
Lehetetlenség, hogy az én udvaromból lovat lophassanak.
Az ól kulcsra jár ...
Jőjjön kend velem ...
Hát ment János.
És végigélvezte, mint nyakalja fel a tiszttartó az összes udvari cselédeket az eltünt Gatyó miatt.
Nem volt egyéb dolga, mint egymással összehasonlítgatni a sok nyaklevest.
Egymással s azzal is, amit ő kapott annak idején.
És elégülten konstatálta, hogy mind sikerültebb volt, mint az övé .
Hát ez is öröm volt, de még nagyobb gyönyörüséget várt János attul, ami azután jön.
Amikor majd a tiszt végkép belekerül a kutyaszorítóba ...
Milyen szép is az, - gondolta, - ha valakinek akkora feje van, mint az övé.
Az olyan megérdemli, hogy mulasson és hogy - lovat vegyenek neki ...
A mulatság elejét úgy intézte János, hogy konstatáltatván a tényállás, elköszönt a tiszttartótól, még vigasztalta is ...
- Nem baj no, - mondta.
- Maj eligazitom én a dolgot .
A tisztnek gyanus volt ez a békés hang .
- Hogy akarja kend eligazítani ?
- Csak tessen rám bízni .
- Mégis ?
- Hát mék a grófhoz Kakatra .
- Micsoda? - riadt rá a tiszt.
- Mit keres kend a grófomnál ?
János nagyot nézett .
- Mit -e?
Hát a lovam árát.
Csak nem adok neki ingyér'lovat ...
A tiszt most már valósággal megijedt.
( Ha végrehajtja szándékát a paraszt, - gondolta - vége az állásának.
Mert ki tűrne magánál csak egy napig is olyan tisztet, akinek a kezén eleven lovak sikkadnak el ?)
De nem mutatta ki az ijedtséget, inkább rárivallt Jánosra .
- Megbolondult kend?
Azt hiszi, hogy maga elé ereszti a grófom ?
Ugy kilökik az inasok, hogy a lába se éri a földet .
- Jó, jó - helyeselt János, - hanemhát akkor aztánd, hogy lesz megesleg?
Mert hát kell a lú .
- Meglesz a ló, köröztetni fogjuk .
- Jó, jó, - hagyta helyben János, - hanem addig?
Rögvest kell a lú ...
A tiszt fújt dühében .
- Kárpótolni fogom ...
- A mán beszéd - ismerte be János, - de miféle mázsálón mérjük le a károm!
Iszonytató sok lesz úgy...
Inkább csak mék a grófhoz, ha pofonüt is .
Nincs abbul kár .
És szépen beleilleszkedvén kissé lecsúszott subájába, útnak indul János .
- Hát mék, - szólt vissza, - mer hónap vásár lesz, hát sietni köll .
A tiszt most már látta, hogy nem boldogul máskép a nyakas paraszttal: meg kell tőle vennie az elkötött lovát .
- Jöjjön az irodába! - kiáltott rá ...
János pazar örömöket élvezett e szavakat hallván, de azért még csak a füle botját se mozdította, haladt a subában tovább .
- Nem hallja?
Siket kend ?
János hátrakapta fejét .
- Az irodába? - kérdezte.
- Miért?
Nincs nekem ott semmi keresni valóm .
- Csak jöjjön kend .
- Nem lehet, szörnyen sietek.
Hónap vásár lesz Szikszón ...
A tiszt türelmét vesztve, félbeszakította .
- Megveszem a lovát .
János most már megállott .
- Az én lovamat? - kérdezte csudálkozva...
A Sárkány nem eladó .
- Nem azt, hülye, a Gatyót .
- A Gatyót, azt, aki nincs, aki mán nem az enyim ?
- Azt ...
- No, még ilyet nem pipáltam.
Nem értöm .
János kéjben úszott.
A tiszt ellenben beleizzadt az apró kínzásba , már szinte rikácsolva mondta :
- Majd megérti ...
János tiltakozott a beléje helyezett bizalom ellen :
- Nem én.
Ezt soha ...
- Kárpótlást fizetek a Gatyóért.
Így már érti kend ?
- Úgyé?
No, úgy mán csakugyan megérti még a hülye is, - vallotta János és most már megy a tiszt után az irodába és ki se jön belüle addig, mig kezében nincs az a száztíz forint, amit a Gatyó fejében követelt és - megkapott ...
És mivelhogy az ember igen elkényesedik, ha sok pénzt visel a lajbija zsebében, hetykévé fajul őkigyelme természete is: meg se köszöni a pénzt, sőt elmondja azt a mondókáját is, amit a mulatság végére eszelt ki magának :
- No mingyá'gondútam, hogy akad olyan is, aki lovat vesz nekem .
Ezt a slágert a világért se hagyta volna el.
Az igaz, hogy kidobták érte .
IV .
János a tiszttartó száztíz forintjából hatvanötért egy jókötésü mokányt vett a Sárkányhoz.
A többi negyvenötöt hozzácsapta a Gatyó árához és hetven lett belőle.
Ilyeténképen János egy közönséges poftól szinte meggazdagodott.
Igen, valósággal a poftól, mert nyilvánvaló, hogy anélkül nem bőszül meg s ha nem, az esze se srófolódik fel, mert boszuvágy nélkül bármily csintalan is a János esze: olyan huncfutságokat még se képes kitalálni, mint amilyet a Gatyóval kitalált .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE