Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bársony István
A rab király szabadon : Fantasztikus állatregény
Keletkezés ideje
1903
Fejezet
15
Bekezdés
1094
Mondat
2875
Szó
30273
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Katasztrófa.
A szabadok között ettől fogva megszünt az összetartás .
Nem volt már közös érdekkapocs, ami összefűzhette volna őket.
Hisz a Menydörgőkön kívül ezentúl még a királytól is tartaniok kellett, aki azzal fenyegetődzött, hogy az útjába eső poltronokat példásan megfenyíti.
Minthogy tulajdonképen valamennyi annak érezte magát: egytől-egyig mind kerülte a királyt .
A «kifelé-nyelvet» már senki se beszélte.
A nagy volapük csak arra lehetett volna jó, hogy olyanok is megértsék az egyesek titkait, akikből könnyen válhatott áruló.
A szabadok magok előtt is titkolódzva tünedeztek el, százféle irányban.
Visszatért a rengeteg erdőbe a régi fejetlen állapot.
Sőt még fejetlenebb, mint valaha; mert Barlangi, a volt helytartó, rangját veszítette, s maga is csak azon volt, hogy amennyire lehet, észrevétlenül maradjon s a király szeme elé egyáltalán ne kerüljön .
A fűevők az utóbbi hetek izgalmai elől mind megszökdöstek .
Szétoszlottak.
Közülök különben is nagyon sok elpusztúlt.
A húsevők a körülzárt erdőben napról-napra gyilkolták őket .
Daliás, a vén szarvasbika, alig tudott néhányadmagával áttörni a vadászok vonalán .
Deli, a remek bakőz, egy ilyen kisérletkor golyót kapott és elesett , hogy többé fel ne keljen .
Lenge, Karcsu, Bájos, és még egy sereg szebbnél szebb szarvastehén , ekkor már rég megtalálta sírját a ragadozók telhetetlen bendőjében.
Bájost maga a király vágta le.
Ezzel meg is adta a jelt a vérivóknak az általános mészárlásra .
Az őserdő a közös nagy félelem következtében olyan néma volt, mint a temető.
Csak Rémnek a hangját lehetett hallani éjjelenkint.
Álnok, a vadmacska , sunyítva lopódzott végig az avaron és cincogókra vadászgatott, de hangot ő sem adott .
Még Zulejka is elcsöndesült.
Már nem hallatta dünnyögő, torokhangú bőgését, amivel úgy meg tudta dermeszteni az erdő lakosait.
A királlyal való találkozást így jobban kerülhette .
A Menydörgők valamit forralhattak, mert egy darab idő óta gyanúsan elcsöndesedtek .
Csúnya és Árnyék, a két becsületes szárnyasegérke, maradt volt meg mindössze is a király önzetlen szolgálatában; - ők hozták a hírt, hogy a Menydörgők lassan, zaj nélkül, meggondoltan nyomúlnak összébb, s egyelőre nem harcolnak, csak eleven gyűrűjöket igyekeznek mind szorosabbra vonni a rengeteg ama része körül, ahol a nagyhatalmakat sejtik .
A királyt meghatotta a két búzgó éjjeli hírnök szolgálatkészsége s megkérdezte őket :
- Hát ti miért nem hagytok el, mint a többiek?
Jutalomra tőlem úgy se számithattok.
Koldús-király vagyok .
Árnyék felelt neki: - Minekünk ez a kis szolgálat nem fáradság , király.
Annyi az egész, hogy sokat bolyongunk, tehát sokat látunk.
Akkor kanyarodunk el hozzád, amikor nekünk tetszik.
Igy a híradás nem esik nehezünkre .
Azután, látod, rokonszenvesebb vagy nekünk Vitéznél, a szárnyas királynál, mert sose bántottál minket.
Ellenben a sas nagyon megalázott.
Amikor egyszer gyülésök volt a szárnyasoknak, mi is megjelentünk.
Hogy kinevettek bennünket!... mennyire szégyeltük magunkat !...
« Ti is madarak akarnátok lenni ?» kérdezte Vitéz gőgösen, és nagyot kacagott.
Azután ránk uszította Suhanót, a sólymot, meg Gonoszt, a héját.
Azoktól nem féltünk, mert láttuk, hogy borzadoznak tőlünk.
De egyszerre megjelent Rém, az erdei bagoly és meredt szemmel, vadúl jött nekünk.
Ekkor a tréfának vége volt.
Ész nélkül menekültünk.
És azóta semmi közünk a tollas szárnyasok királyához .
A berber oroszlán ilymódon tudott a Menydörgők tervéről, de nem törődött vele.
Ő magamagáért mindig helyt állt.
A többit mit bánta .
Titokban csupán csak azért aggódott: hogy a tűzdarazsak halálra ne szurdalják a hercegnőt, mielőtt ő leszámol vele.
Amily gyöngéden kényeztette volt szépséges rokonát eleinte, annyira gyűlölte most.
Ha jött az éjszaka, órákig figyelt: nem jut -e a fülébe valami jeladás a Csíkos fojtogatóról.
A csillagok remegő tündöklésével találkozott a szeme, amikor fejét magasra emelte; úgy szimatolt bele a szellős éjszakába, amely most már minden huszonnégy órában hűvösebb lett.
Folyvást a hercegnőt kereste, ő rá gondolt.
Ezt az egyetlen egyet megbüntetni kérlelhetetlenül vágyott.
Ezt, akihez a legjobb volt s aki mégis elárulta és kigúnyolta .
Napról-napra kapta a híreket, hogy a Menydörgők úgy közelednek , mintha szellemek volnának .
Már nem ütnek zajt.
Okúltak tapasztalataikon s már nem keresik a nyilt harcot, mint eleinte, amikor első vakharagjok kormányozta őket.
Minden lépést meggondoltan tesznek .
Nemsokára sűrűn, szorosan zárják körül a Vöröskő környékét .
A királyt csak az a gondolat nyugtatta meg, hogy abban a gyűrűben , amely ő köréje fonódik, benne van Zulejka is.
Egyszer hát majd csak összekerülnek , ha előbb nem, az utolsó harc napján, amikor a gyáva tigris a kör közepét, a Vöröskő rejtőző helyeit fogja keresni .
Egyszer, hajnalban, amikor a hegyek közt az őserdő fáit először csípte meg a dér, s a pirosra, barnára, sárgára fonnyadt tarka lombok szakadatlan sóhajtással hullatták levelöket: Szultán orrát megütötte valami, amitől egész teste megborzongott .
Egy tisztás szélén a gyepről nehéz szagot csipdesett fel a szellő.
A berber oroszlán megérezte, hogy a tigris nem rég járt erre .
Lehajtotta a fejét s elkezdte szaglászni a nyomot; azután lassan , makacs kitartással indúlt el rajta, mint a szárnyazott fogoly után húzó vizsla .
Szeme villogott, orrlyuka kitágúlt, sörénye felborzolódott.
- Horpasza idegesen remegett .
Még a lélekzetét is visszafojtotta.
Még a talpát is úgy tette le , mint valamikor az Atlasz hegység patakjai mentén, ahol fűevőkre vadászott .
Most még a réginél is vadabb indulat töltötte el.
Karmait behúzta, de borzasztó száját félig kinyitotta, hogy jobban érezhesse a tigrisbűzt, amitől minden csepp vére felforrt .
Most itt van!...
Most megvan!...
Most nem menekül többet előle !...
Utóléri a friss nyomon s elibe áll.
A számadás órája közeledik .
A berber oroszlán a tigris-nyomon lejutott a dágványos szélére, ott még erősebben érezte az átható szagot, amit a borzasztó állat elhagyogatott útja vonalán .
Egy pillanatra megállt ott, kémlelődött.
Bizonyosnak hitte, hogy India gyöngye ott van a sűrűségben, alig harminc-negyven lépésnyire tőle.
Oda akart bejutni ő is, észrevétlenül.
Meg akarta lepni vérszopó rokonát, de úgy, hogy el ne szökhessen többet előle .
Már alig bírt magával.
Már lehetetlen volt megállania, hogy legalább egy nagyot ne fújjon, mintha vihar lett volna a tüdejében .
*
Ekkor uj szagot hozott feléje a szél, amitől elfintorította az orrát s csaknem prüszkölni kezdett .
Füstszag volt az.
Átható, kellemetlen nyers füst, amilyen a nyirkos szalmáé, amely nem ég jól, csak úgy emésztődik .
Az oroszlán idegesen rázkódott meg tőle.
Ha nem lett volna annyira tele a bosszú vágyával és reményével, rögtön visszafordúlt volna.
De még így is gondolkodott.
A füstöt nem állhatta .
Arra tért észre, hogy a bozótban, ahol a tigrist sejtette, mozgás támadt.
A Bengáliai is megérezhette az utálatos bűzt és nyugtalankodott.
Halk dünnyögést hallatott, amitől végig futott a királyon a láz .
Már elfeledte volna a füstöt is és besietett volna a bozótba.
De újra megállította valami.
Egy hirtelen támadt, hosszasan elnyújtott, az egész erdőséget átjáró, megreszkettető ordítás, aminő ezernyi embertorokból szakadhat fel .
És rögtön rá megvilágosodott a rengeteg .
Egy óriási fényes gyűrű emelkedett fel és terjedt szét messze a fák között .
A Menydörgők felgyujtották az erdőt .
Ugyanazt a haditervet hajtották végre, amit a nádasban.
Csakhogy most sokkal jobban kellett vigyázniok.
Most gondoskodniok kellett arról, hogy visszafelé a tűz ne harapódzzék el.
Mert különben szükségtelenül tettek volna nagy kárt, s magokat is veszedelembe dönthették volna .
Ugy kellett a gyűrűt megalkotniok, hogy mindenütt patak legyen a határa, vagy legalább könnyen szemmel tartható kopár tisztás, esetleg sziklafal.
A tűzisten azután megteszi a többit.
Amint a lángok sisteregve, ropogva, pattogva , zúgva és mindent megemésztve előre törnek: élőlény a gyűrűben nem maradhat.
Ha sikerül is valamelyik fenevadnak kisurrannia a tűz között: egyenesen a Menydörgők puskája elé kell kerülnie .
Borzasztó biztosságggal volt megcsinálva a kegyetlen haditerv, az utolsó sakkhúzás .
Nagybajúszú nem hiába esküdött volt meg fáradt társainak előtte való este, hogy huszonnégy óra lefolyása alatt befejezi a hosszas háborút.
Az itélet napja, íme, itt volt, ugyanegy időben a leszámolás órájával, amit a berber király annyira óhajtott .
A halálos csöndet, ami a Menydörgők diadalorditása után egy pillanatig beállott, nagy zenebona váltotta föl .
A madarak sikoltozva, víjjogva, csacsogva, lármázva emelkedtek fölfelé, egyenes irányban, s nagy keveredéssel-kavargással vergődtek a füstgomoly fölibe, hogy menekülhessenek .
Ami négylábú a sűrűségben rejtőzött, valamennyi megrettenve iramodott neki a világnak; s minthogy nem tudták, miről van szó és merre lehetne elosonni : minduntalan egymásba ütődtek s ostoba kérdésekkel fakgatták egymást .
Lomha, a borz, elkésett volt az éjjel s nem hált otthon földalatt levő kunyhójában; most ész nélkül tötyögött össze-vissza, s erőnek erejével egy rókalyukat akart elfoglalni nagy zavarában .
A mókusok tanácstalanúl ugráltak ki s be az odvaikba.
Ösztönszerüleg érezték, hogy menekülniök kellene, de hová?
Hisz' az ő rendes búvóhelyök csakis a faodú .
Egy ugrifüles nyúl bután rohant neki egy sompolygó rókának, s leült előtte, mintha maga kinálkozott volna: gyere, egyél meg, mert én úgy se tudom , hová legyek.
A róka most egy csöppet se törődött vele.
- Erigy a pokolba, ne álld el az utamat, förmedt a szegény nyúlra .
A bogarak zúgva szálltak ki a lomb közül, s a levegő úgy megtelt velök, hogy nem is lehetett tudni, melyik a sok fekete pont közül a perje, melyik a bogár .
Égett az erdő; s a tűz, az ellenállhatatlan, borzalmas gyorsasággal közeledett a Vöröskő felé .
*
Amint a Menydörgők vészordítása végig zúgott az erdőn, Zulejka rögtön előrohant a dágványos mellett elterülő bozótból.
Ösztönszerüleg ugyanarra készült visszavonúlni, amerről idejött .
Alighogy a tisztás széléig ért, borzasztó orditás állitotta meg.
Egy másodperccel később egy hatalmas sötét tömeg szinte röpülve toppant le eléje, alig két ölnyire tőle .
India gyöngye előtt ott állott a berber oroszlán, a rabságából kiszabadúlt király, és az égő rengeteg zúgásával, pattogásával, a faóriások ropogásával s a menekülő szabadok jajongásával ebben a pillanatban semmit sem törődve, nézett farkasszemet azzal, akit gyűlölt .
A tigris felhörrent s első meglepetésében rögtön lelapúlt.
Szemében cikázó villámok zöldes nyilait lehetett látni.
Minden szál szőre égnek meredt .
Izmait megfeszítette, borzasztó karmait kinyújtotta, farkával a gyepet verdeste .
Várt .
Most nem hízelgett.
Meg sem próbálta, hogy simulással, alázkodással békitse a királyt.
Tudta, hogy minden hiába volna: a nagyhatalmak koronás feje ő neki többé meg nem bocsát.
Benne volt ez a király hangjában, amely úgy talán még sohasem dörgött, mint az imént.
De látszott szemének a lángjából is; - és kiérzett abból, ahogy a hercegnőt vad haragjának a megelégedésével mereven szemlélte .
Egy pár szajkó röpült át felettök s lekárogott hozzájok: - Hát ti mit bámuljátok egymást?
Fussatok, vagy megégtek, elpusztúltok !...
A tigris tele volt ideges rémülettel.
A tűztől még sokkal jobban félt, mint az oroszlántól.
A füstszag szörnyen nyugtalanította.
Meglepetése már elmúlt, s a lángoktól való borzadás gyors elhatározásra serkentette.
Oldalt pillantott, hogy merre ugorhatna el az oroszlán elől, akivel párbajra kelni most legkevésbé sem ért rá .
A király kitalálta a szándékát s rá orditott: - megállj !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE