Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szemere György
A Dobay-ház
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
28
Bekezdés
2086
Mondat
4817
Szó
43305
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Az eljegyzés.
- Mit művelsz, szerencsétlen?!
Magadat nevetségessé teszed, a leányt meg kompromittálod!
No, szerencse, hogy a nyomotokban voltam, mondhatom.
Eszmélj , beszélj!
Mi történt?
Meghítt ?
- Meg .
- Eljösz ?
- El .
- Egyéb nem történt ?
- De igen .
- Mi?
Tudnom kell.
Vallomás ?
- Az, - felelt engedelmesen, mint egy automata, Kalvyl .
- Na!
Hál'a papnak !
- De én nem értek semmit!
- A szemével könyörgött már fölvilágositásért a szegény Kalvyl .
- Az most nem is szükséges, - hurrogta le Sipiczky s önkéntelenül elmosolyodott barátja szerencsétlen arckifejezésén .
- Hol az Inci?
Hol van az a leány? - ezzel rontott be Dobayné nagyhirtelen, majd meglátva a két barátot, odaveti nekik :
- Képzeljék csak!
A férjem nem állta meg.
Elrontotta a meglepetést , mit a maguk számára későbbre tartogattam.
Menjenek csak a táncterembe, ott megtudnak mindent ...
És a mamát elnyelte az öltöző ...
- Jer, fiam János.
Te majd ugy állsz, hogy meglásson Inci, ha bejő ...
Érted ?
- Értem, - de miért ?
- Azaz nincs is szükség erre, ha megvolt a vallomás.
- De mégis jobb , - majd fölállitalak - jer! - intézkedett Sipiczky, anélkül, hogy felelt volna Kalvylnak .
És Kalvyl ment, mert vitték.
Nem is kérdezett már, csak engedelmeskedett.
Először is nem a táncterembe vezette őt Sipiczky, hanem a buffetbe .
- Igyál egy porció snapszot, - kinálta barátját .
- Nem szoktam soha .
- Muszáj, no !
Kalvyl ivott.
Hiszen ugyis részeg volt a kételyektől .
A mikor a mama keresztülment leányával a buffet-szobán: karonfogta a lengyel a festőt és szinte vonszolta, ugy sietett vele a táncterembe.
Ott egy helyet jelölt ki neki .
- Ide állj és az Incire nézz .
János megállt, mint egy álomkóros, ugy kereste szemével Incit .
Megtalálta.
Kertész mellett állott.
És az a Kertész oly otrombán vigyorgott, hogy szerette volna fölpofozni...
Inci meg olyan sápadt volt, mint a fal, ugy nézett Kalvylra.
Szemük találkozott .
Kalvyl eleinte észre se vette, hogy a vendégek mind egyfelé tolulnak és kezet fognak Kertészszel és Incivel.
Hát Inci mindig reá nézett, ő meg Incire , hogy vette volna észre, a mikor egymásnál nem néztek egyebet .
Sipiczky végre figyelmeztette a könyökével :
- Gratulálj hát te is a jegyeseknek, János .
- Kiknek ?!
- Inci és Kertész jegyesek .
- Mi - mi - csoda ?!
- Nézd - hát nem látod ?
- E -e - én nem látok semmit - te kegyetlen!
- Te kinzó!
- Mit csináltál velem? - dadogta a szerencsétlen ember.
- Miért hoztál ide ?
- Kellett .
- Elesem.
Fejembe szökött a vérem, - nem látok, - vezess ki .
Sipiczky maga is megdöbbent ettől a hatástól.
( No, most már csak nem kételkedik Inci ! )
Nem.
Inci látta a jelenetet.
Mint vezeti és támogatja Sipiczky az ő szerelmét; látta, hogy esett le az ifju álla, mint a hulláé.
És tudta, hogy mindez miért, csak azt nem tudta, hogy fájdalma nagyobb -e efölött, avagy a gyönyörüsége .
De azt igen, hogy nagyon szeretik.
S ez minden fájdalma dacára végtelen boldoggá és nyugodttá tette őt ...
Még idejében jutott ki Sipiczky barátjával a folyosóra, de ott már eszméletét vesztette a festő.
Sipiczky megrázta erősen, szinte durván .
- Embereld meg magad, légy férfi !
A hideg levegő s ez a rázás visszaadták Kalvylnak eszméletét .
Gyülölettel löki el magától a lengyelt .
- Nevetségessé tettél, - megkinoztál, - eredj !
- Csak légy higgadt, János, és ne itélj idő előtt.
Erre a jelenetre neked is, neki is szükségetek volt.
Nem hitte, hogy nagyon szereted, most már tudja.
És kellett, hogy tudja, mert ...
- Hiszen tudta már, hiszen tudhatta régen, - zokogta Kalvyl .
- Nem tudta, csak sejtette; de hogy mennyire és hogyan szereted, azt nem is sejtette.
Még én se, - tevé hozzá meghatva Sipiczky .
- Megmondtam neki ...
- A szerelem kétkedő, János, a mig kétségtelen bizonyitékai nincsenek, - oktatja a jóbarát.
- Szükség volt egy ilyen bizonyitékra, hogy egykor boldogok lehessetek egymással: a föltétlen, kölcsönös bizalomra, a mi összetartson benneteket.
Nos, megvan a bizonyiték .
- De azt mondta, hogy soha nem lehet az enyém.
És hogy a másé se lesz - igaz?
De hogy meghal... - hebegte össze-vissza, zavartan Kalvyl .
- Dehogy hal meg, - protestál a helyzethez nem illő humorral Sipiczky, - azért vagyok én, hogy ezt a szerencsétlenséget megakadályozzam és meg is akadályozom, ha bizol bennem és utasitásaim szerint cselekszel .
- Hiszen már késő .
- Micsoda késő?
Még a jegyváltás után se késő.
Nem küldtek még vissza jegygyürüt soha ?
- Értelek, Alfréd.
Azaz nem értelek, de azért csak légy mellettem, el ne hagyj .
- No, még az volna szép...
Hiszen betörnéd a fejedet...
Dehogy hagylak, fiacskám.
De most jerünk vissza.
Még feltünik távollétünk .
- Te csak menj magad, Alfréd, én még itt maradok.
Nagyon jót tesz a friss levegő, mindjárt követlek .
És Kalvylnak csakugyan jót tett a hideg levegő.
Fölfrissitette izzó agyát s a mint sétált a folyosón, rendeződtek gondolatai.
Lassankint világosság támadt lelkében: érteni kezdte a leány miszteriózus magaviseletét .
- (Hát azért vallotta meg szerelmét, hogy meg ne riaszszon , szerencsétlenné ne tegyen az eljegyzés hire!...
Azért csókolt meg s azért esküdött hüséget: tudjam, hogy ő csak az enyém, és soha nem lesz azé a másiké - eljegyzés , házasság dacára sem!
Azért mondta, hogy meghal: a halálba menekül esküvője elől ...
S azért hitt meg, hogy még boldog lehessen egy ideig...
Oh, női sziv!
Fönségesek a te érzelmeid ! )
Tovább füzte gondolatait :
...
( De hát micsoda pokoli kényszer az, a mi ezt az ártatlan teremtést e lépésre birta?
Miféle leküzdhetetlen erő lökte őt szerencsétlenségbe?
Miért nem állott ellent szülői akaratának?
És miféle szülők azok, a kik mártirságba taszitják leányukat?
Azután miért nem szólt a leány az eljegyzésről neki - négyszemközt ? )
Sok kérdésre nem talált magyarázatot .
Sipiczky visszajött, hogy barátja után nézzen .
- Meghülsz, fiu - jer !
Kalvyl visszatartotta.
Hirtelen egy gondolata támadt :
- Alfréd, én azt az embert, azt a hóhért még a jegyváltás előtt kényszeriteni fogom a visszavonulásra .
- Helyes!
Ez már beszéd - ezt szeretem.
De hogyan ?
- Ha kell, hát megölöm .
Sipiczky fölkacagott.
( A szelid Kalvyl, ki soha a légynek sem ártott , ölni akar!
No, de legalább benne az energia s az ellentállási ösztön ! )
- Hogy akarsz hozzáfogni ?
- Hát párbaj .
- Ja persze, hogy esetleg téged lőjjön hasba!
Mi lesz akkor az Incivel?
És ha te lövöd meg, mi lesz veled - a te gyönge sziveddel, meg a boldogságtokkal?
Az az árnyék: a vér mindig ott lesz közöttetek.
Nem, nem párbajozunk, Jánoskám.
Majd csak ravaszkodunk és taktikázunk, de miután te nem értesz ezekhez, majd egymagam lépek a cselekvés terére .
- Mi a terved ?
- Először is: kedden indulunk Lasnakra.
A többit később.
Most még magam se vagyok mindennel tisztában.
Ne kérdezz.
Értesz, János ?
- Értelek.
Kedden Lasnakra ...
- Hivatlanul és vakmerően! - tréfált a lengyel .
- Megyek utána a pokolba is !
- Helyes a beszéd!
De most már gyere be, mert náthásan nem viszlek Lasnakra, - szólt és bevonszolta barátját a lengyel .
Inci éppen az ajtó mellett állott, mintha várta volna őket.
Aggódva nézett szerelmesére s örömét alig birta visszatartani, a mint meglátta önérzetes , mosolygó arcát .
Leolvasta róla, hogy mindent megértett.
Hiszen Sipiczky is ott volt , hogy segitsen neki a talányt megfejteni.
Mély hálaérzettel nézett Sipiczkyre .
Aztán Jánosra mosolygott .
- Megértett mindent, János? - sugta neki .
- Meg, édes kedves, nagyon boldog vagyok, - felelt halkan Kalvyl a leánynak, - és ha másképp nem lehet, Incim, szerelmem, ha Sipiczky nem tud bennünket egymás számára megmenteni - akkor együtt halunk meg!
Jó lesz, édes szerelmem ?
- Oh, beh jó lesz - édes! - s a leányka behunyta szemét, ugy kacagott a gyönyörtől .
*
Oh ifjuság, oh szerelem!
- Oh szent szerelmi őrület !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE